HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Túlélési kézikönyv… nem csak a lapátra tett nemzedéknek

isocrates_coaching 2013.06.23. 17:47

Peredi konyv.jpg"Nem csak a lapátra tett nemzedéknek..." Mióta megszereztem tőle, Peredi Ágnestől, a szerzőtől, talán két évvel ezelőtt, egy Turai Léda két-napos story coaching tréningen (mindig  van nála néhány példány a táskában, a könyv kb. 140 oldalas, puhakötésű, elfér...), és ahogy rá-ránézek a polcon, mindig az jut az eszembe, hogy egyre aktuálisabb... 

2009-es év van feltüntetve kiadási évnek… Ez a könyv olyan, mint az igazi óbor, az idővel nő az értéke, használati értéke… és mivel a helyzet azóta nem javult (talán sőt...), aktuálitásának, "maligán-fokának" (tudnám mi az... mindenesetre jól hangzik...) az idő csak használ... 

Mit mondjak, az alcím, "Nem csak a lapátra tett nemzedéknek" is találó, nemhogy veszített volna aktualitásából, lassan már azt sem lehet tudni, melyik is az elveszett nemzedék… 

Bizony, a “célcsoport” (de rég mondtam ki ezt a szót, pedig 12 évig naponta vagy 200-szor hallottam, láttam leírva…) egyre nagyobb tömeget jelenthet, aki kezdheti újra az életét huszon- (bizony! ők még lehet, hogy el se kezdték, mégis jó lenne nekik is elolvasni...), harminc-, negyven-, ötven- (és legyünk optimisták), 60- és 70-éves korukban... Építhetik fel újra önnön imázsukat, önbecsülésüket, önbizalmukat, mert anélkül ne is kezdjenek az új kereséséhez... 

Mondtam már, hogy elkeseredve ne menj munkát keresni? Minden mozdulatod, minden szavad, a tartásod, a szemed, mind azt mondja, hogy nem vagy kész az újra... sok mindent tehetsz, hogy újraépítsd magad (a természet egyébként segít, ha hagyod neki és nem direkt rongálod magad tovább, "...lássuk Uramisten, mire megyünk ketten..." alapon...), de sok más módja van az újraépítésnek… ott van a családod jó esetben, ők egy biztos bázist jelenthetnek, mindenesetre egy fészket, ahol elkezdheted a munkát… fordulhatsz professzionális támogatóhoz, segítőhöz, mehetsz csoportos foglalkozásokra, beszerezhetsz könyveket, amelyek ma csőstül találhatók és mind-mind ezt az önépítkezést szolgálja… persze, egyél egészségesen és mozogj rendszeresen  minél többet, mert minél nagyobb közhely valami (igen, ezt gondolom…, valamikor én is sznobosan fintorogtam volna), annál több benne az igazság, például abban, hogy “ép testben ép lélek”… 

Az egyik kezdő, vagy akár későbbi lépés lehetne az úton, hogy kezedbe veszed ezt a kis könyvet és alaposan megrágva az ötleteit, tanácsait, elgondolkozol alapos emberismeretről tanúságot tévő eszmefuttatásain, amelyek mindig egy-egy konkrét gyakorlati tanácsra, javaslatra is “kifutnak”… 

A könyv felépítése is az olvasást segíti… amikor az ember nincs annyira jó passzban, akkor nehezen fog nagy könyvekbe, hosszú fejezetekbe… Nos, a 140 oldal 89 db (!!) 1-2 oldalas fejezetre van felosztva. Csak találomra néhány fejezetcím:

  • Elillant a biztonságérzet (az első…)
  • Megváltozott pillantások
  • Ne menekülj!
  • Erősítő technikák
  • Mikor és kinek szóljunk
  • Mindennapi építkezés
  • Kapkodások, hajszák
  • Pici jók
  • Ne dajkáld a sérelmeket!
  • Ki vagy?
  • Tartsd meg a régiből, ami jó
  • Az első eredmények
  • Sokan élnek jól belőled
  • Napi aprók
  • Adj magadnak időt!
  • Nyitott szemmel, nyitott szellemmel
  • Tanulj meg kérni!
  • A múlt csábításai
  • Veregesd magad vállon! (az utolsó…) 

A hátoldali promo szövegből is idézek egy kicsit: “…Nemcsak az 1990 előtt felnőtté váltaknak, hanem mindenkinek, azoknak is, akik fiatalon kerültek nehéz helyzetbe. Az egyéni válságkezelés kézikönyvének is nevezhetnénk. (‘Life-coaching’ kézikönyv született.)… Olvasóként azt éljük át, hogy egy gazdag élettapasztalattal rendelkező barátunk tanácsait olvassuk. Életszerű, gyakorlati tanácsokat arról, hogyan lehet felnőtt lélekkel tartásunkat, önbecsülésünket megőrizve megküzdeni a ‘lapátra kerülés’ helyzetével…” 

Peredi Ági coach, újságíró, szeret fotózni, gyakran látom coaching összejöveteleken, csendes (legalábbis így, kicsit távolabbról nézve…), szerény és mindenesetre, könyvéből ítélve jó megfigyelő… érdekes amit meglát, érdekes, ahogy meglátja és érdekes, ahogy elemzi… ennél már csak az érdekesebb, ahogy felhasználja, hogy segítsen ebben a nehéz helyzetben, amikor úgy érzed, nincs rád szüksége a világnak… keveset beszélgettem vele, nem emlékszem, említette-e, de biztos vagyok benne, hogy nem kívülről, csak az amúgy remek megfigyelő szemével látott már ilyet, ilyen mélyen és jól, a szó legjobb értelmében praktikusan, szinte “földhöz-ragadtan” elemezni csak az tud egy élethelyzetet, aki belülről is megpróbálta… 

Érdekes, hasznos és (igen…) szórakoztató könyv, Ági, jó, hogy megírtad…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Tudás és nemtudás… a coach (és a vezető) dilemmája…

isocrates_coaching 2013.06.18. 19:09

Blog - Not knowing.jpgMinap azzal ébredtem (a felébredés (az alfa-hullámú már-nem-alvás, még-nem-ébrenlét) és az úszás utáni zuhanyozás számomra fontos kreatív pillanatok…), hogy megéreztem a közös halmazt a bennem jelenleg élő coach és a korábbi felső vezető működésében azt illetően: hogy hogyan hasznos a tudása és a nemtudása (nem baj, ha ezt most így elsőre nem érted, erről lesz szó…).  

20+3 évig vezetőként nem éreztem ezt dilemmának… igazából egész életemben a tudás North-star-ja vezetett és vezet ma is… “Többet tudni mindig jobb, mint kevesebbet”, szoktam mondogatni az utóbbi időben (nem olyan régen jutott eszembe ez a triviálisan esszenciális, mégis hasznos, kifejező “mondás”) különösen akkor, ha azt érzem, hogy viszont nem mindig kellemes (többet tudni…  ellentmondásnak tűnik, gondolj bele, nem az…). 

Gondoljunk csak az orvos dilemmájára – ha ez még mindig dilemma -,  hogy “megmondani vagy nem megmondani a halálos betegnek, hogy halálos beteg”, de vannak a mindennapi életben is helyzetek, talán ennél kevésbé drámaiak, ahol felmerülhet, hogy a tudásra/tudomásra van-e fogadókészség… 

A nem-tudás hasznossága számomra nem volt triviális (mit mondjak…), mindaddig, amíg a coachinggal való egyre mélyebb ismerkedés folyamán a 3 nagyobb (és egyaránt szeretett…) coaching iskolám közül az egyik, a megoldásközpontú rövid coaching  alap-tankönyve (Peter Sz., Daniel M. és Katalin H.) meg nem rendített… A megoldásközpontú megközelítés (figyelni érdemes a részletekre, ennek is jelentősége van, hogy valami módszer, vagy technika, vagy “megközelítés”…) egyik előfeltevése ugyanis pont “a nemtudás haszna”… na, én az ilyen marhaságtól (annak éreztem…) rendesen herótót tudok kapni (hogy ez mi? ez a “herót”? na mindegy, szóval azt szoktam…). 

Eszerint a coach az SF (solution-focused = megoldásközpontú) rövidcoachingban a nemtudás művészetét gyakorolja… “… bizalommal az ügyfélre hagyatkozik, és csak a folyamatot irányítja, teljes egészében kimarad a beszélgetés tartalmi részéből… a nemtudás elfogulatlanságot  jelent hipotézisek és értékítéletek nélkül és egyfajta szabadságot ad arra, hogy meglepő kérdéseket tehessünk fel… a tartalom kérdésében a felelősséget átengedjük a szakértőnek: az ügyfélnek…”… aha… most már… nem értem (gondoltam)… 

Na most ezt értelmezd… tréning órák százaiban találkoztam mind a coaching  elméletével, mind a gyakorlatával. Komoly elméleti megalapozása van a coachingnak, beszéljünk bármennyire is a tudás-nemtudás dinamikájáról, sőt, ha belegondolok nagyon is sokrétű, messzevezető elméleti megalapozása van, egészen a pszichológián és a terápián keresztül a filozófia nagyon érdekes ágaihoz, képviselőihez elvezető gyökerei vannak. 

Érdekesség, hogy például az SF rövidcoaching talán legismertebb “őse”, Steve de Shazer (aki egyébként a “megközelítést” (figyeled, ugye, nüanszok, nüanszok…) a feleségével, Insoo Kim Berggel családterapeutaként dolgozta ki) miután az induktív megközelítést egymás után következő könyveiben egyre határozottabb körvonalakkal rajzolta meg, nem nyugodott, amíg például Wittgenstein révén nem mutatta ki a megközelítés lehetséges deduktív levezethetőségét is. 

Hogyan értelmezzük akkor hát ezt a híres, hírhedt “hasznos nemtudást”, miközben nyilvánvaló, hogy mind az említett megközelítés alapító atyái (és anyái) és gyakorlói is sok-sok tudást halmoztak fel egyénileg és mint közösségileg is, és ha jól látom, az egyik legtermékenyebb ágazat/”megközelítést” képviselik? Hát dinamikusan… 

Ideillik a másik nagy coaching iskolám, a Gordon & T.A. oszlopos tagjának, F. Várkonyi Zsuzsának a coaching definíciója… anélkül, hoagy most ezt teljes egészében ideidézném, egy elemre hívom fel a figyelmet a definícióból (nem találom, valahová felírtam… csak ez maradt meg…), amely azt a képességet nevezi meg, amit a coach a coaching folyamatban leginkább felhasznál: az “iskolázott intuíciót”… 

Ezen érdemes egy kicsit gondolkozni, “körbejárni”… hogy mi van?! Azt szoktam/-tuk gondolni, hogy az intuíció az olyan isteni adomány, ami vagy van, vagy nincs… pedig… igen,  iskolázható, tanulható, tanítható, begyakoroltatható… ha valami biztosan történik a leendő coachokkal a tréningjeik és természetesen az aktív coaching folyamataik eredményeképpen (ha nem is ez a legnyilvánvalóbb), hogy “iskolázódik az intuíciójuk”…

Változó, hány óra után írja rá valaki a névjegyére, hogy: “Coach”, (a becsületesebbje) minimum azt hiszem 60-100 óra képzés után. Pl. az ICF nemzetközi coach-szervezet ordinary/egyszerű tagja már 60 óra coach-speciális képzés (és a tagdíj befizetése…) után lehetsz… Én, elég hamar megérezve a felelősséget, amit ez a támogató tevékenység magában foglal (nem a tartalomért, a döntésért, az az ügyfélé, hanem a folyamatért, a fókuszért, a keretekért), hogy amilyen képzést elértem, nekem az kellett, nem sajnáltam időt, energiát, pénzt.  

Szerencse, szimat, valószínüleg mindkettő kellett, a tréningek, bár különbözőek voltak, mégis, finoman egymásra épültek és utólag az is világos, hogy a sorrend, ahogy elém kerültek, pont jól volt időzítve (megint végzet, szerencse? Nem mindegy?). 

Amikor a nagy, első faragást kellett a még bizony nem nagyon bíztató kőtömbből lefaragni, nem mindennapian kemény kihívás elé állított a tréning, ütköztetett magammal, hogy szikrázott a levegő és akkor az kellett… utána – nyilván ellenpontként, egy kicsit az egyensúlyt keresve -, egy nagyon kevéssé intervencionista irány következett, amibe beleszerelmesedtem… és utána jött egy olyan fészek, egy olyan szakmai fészek, amelyben talán a legjobban éreztem magam,  miközben újabb és újabb elemek finomhangolása zajlott… 

Bizony, olyan finom és kényes  “anyaggal” dolgozunk (az ügyfél (néha akár legbensőbb) félelmei, elakadásai, kudarcai, vágyai, lehetőségei, sikerei, erőforrásai), hogy nem is olyan nehéz elefántnak lenni a porcelánboltban… 

A képzések alatt elhangzik, de az első néhány folyamat melegebb pillanatai után minden erre végülis alkalmassá váló coach megtapasztalja a hippokratészi eskü talán legfontosabb parancsát: nem ártani… persze, az ügyfél azért jön, azért keres fel minket, hogy egy vágyának elérésében sikerüljön előbbre jutnia, vagy egy problémát megoldania, vagy egy döntést megnyugtatóan meghoznia és persze, azért, hogy a folyamatban közelebb kerüljön a saját működésének a megértéséhez, önismerete fejlődjön és optimális esetben megtanulja a saját működésének a minél tágabban alkalmazható hatékony befolyásolását, megtanuljon bánni a jövőben a többé-kevésbé hasonló helyzetekkel. 

A coachnak persze, ha komolyan veszi magát és szakmailag hitelesen akar megjelenni a piacon, ma már egyre inkább igaz, hogy valamilyen szakmai kvalifikációt kell szereznie. Többféle szakmai kvalifikációs rendszer létezik ma Magyarországon, a legismertebb az ICF nemzetközi szakmai szervezet 3-fokozatú kvalifikációja. Ez egy vizsgához és fokozatonként növekvő effektív teljesített coaching óraszámhoz köti a kvalifikációs igazolás kibocsátását. Az egyszeri kvalifikáció nem örökre szól, a rendszer meghatározott szabályok szerinti folyamatos önképzést kíván meg és a vizsga rendszeres időközönkénti megerősítését. 

Tehát a tudás-nemtudás dilemmája coach számára ez egyrészről az iskolázott intuíciójának (ha tetszik egyfajta “tudásának”) a “láthatatlan” felhasználásában, másrészről a tartalom tekintetében az ügyfél szakértőségének az elismerésében a saját dolgait/életét illetően mutatkozik meg. 

Hogyan jelentkezik ez a dilemma a vezető esetében? No, itt azután tényleg triviális, hogy a tudásnak primátusa van… vagy

-       nem is annyira triviális?

-       Vagy mi az elvárás a szakértővel szemben (ami ugye, a szokásos karrier-ellenpólusa a vezetői karriernek)? Nos, na ott azután tényleg, az alkalmazható tudás…

-       OK, de akkor mi a különbség? Ennyire egyszerű, hogy 2 nagytudású ember között mindegy is, mondjuk pénzfeldobással hatékonyan kiválasztható, melyik legyen szakértő és melyik vezető?

-       Ugye, hogy nem, ha így teszem fel…

 

Nem is… A vezető “értsen az emberekhez”…

-       Aha… és ez mit jelent?

-       Hát, hogy “tudja vezetni őket”…

-       Aha… és amúgy az emberek hogyan viselik, ha “vezetik őket”?

-       Köszönik rosszul (irodalom: pl. Thomas Gordon Vezetői eredményesség tréning, vagy Argyris úr könyvei, bármelyik)…

 

-       Hát mit szeretnek az emberek? Az elsőt nem mondom, mert azért csak speciális körülmények között jár ellenszolgáltatás, de ha a munkáról beszélünk, akkor

-       Azt, ha bevonják őket abba, amit csinálnak… a tervezésébe, a problémáiba, a kivitelezésébe…

-       Aha… felhatalmazás, empowerment…

-       Ja…

-       Na most azok, akik nagyon, de nagyon értenek valamihez, általában milyenek ebben?

-       Hát, pocsékok (általában)…

-       Hé, miért?

-       Mert mindent jobban tudnak… még akkor is, amikor már (vagy egyáltalán) nem… mert, hogy ők szakértők… mert hogy ők “végigjárták a szamárlétrát” (ahogy egyszer olvastam a bankvezérről, aki a “guichet”-nél, a pénztárablaknál kezdte…). 

Szóval, ez vágott belém abban az alfa-állapotban, hogy persze, hogy marha sok tudás kell ahhoz, hogy valaki vezető legyen, de a háttérben, a kontrolhoz, a monitorozáshoz és nem az effektív munkavégzéshez… a vezetőnek is mesterien kell kezelnie a tudás-nemtudás dilemmáját, hogy eredményesen tudja “get the work done through people” (and not by him-/herself…) (megcsinálni a munkát az emberei segítségével  - és ne mindent saját maga próbáljon megoldani egyedül…). 

Szóval, köszönik szépen, jól megvannak egymás mellett, a tudás és a nem-tudás… és (nem de…) nem mindegy, hogy mikor villannak meg…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása