Elsőre olyan tipikus BS Hr-es szöveg: "Nézz túl a címeden és a munkaköri leírásodon..."... Jó, OK, és az nem kéne?! És mégis... ott vagy, főnök vagy, Te vagy a király, OK, de nem kezd unalmas lenni? (Nem sokkal jobb, mindjárt mondom, ha beosztott vagy...)
Az idézőjeles mondat (cím) ebből a cikkből van, ami a vezető személyes márkáról szól egy szervezeten belül, de nemcsak vezetőkre igaz...: http://sco.lt/7fdGwD
Mi lenne, ha vinnél bele egy kis életet abba, amit csinálsz, ha tényleg elkezdenéd komolyan venni és kidugnád a fejed a napi meetingek, mailek mókuskerekéből? Ne gyere a korlátokkal, meg a lehetetlen állapotokkal, tudom... nekem is volt olyan, amikor én is ezt mondtam volna, de igazából az volt a baj ilyenkor, hogy már útáltam, úntam az egészet.... jöhettek nekem...
Tudom, van olyan barátom, akinek akkora személyes márkája van, hogy alig fér be az ajtón, amikor bemegy, nem neki mondom... neki talán azt mondanám, hogy vigyázzon egy kicsit magára, mert csak egy gyertya van, akkora, amekkora és két végén égeti, de vadul... de ő nem gyakori...
Hány olyat ismerek (és hányat nem) - meg előfordult velem is, amikor már kifelé lógott a rúd, hogy vártam a hétvégét és nagyon nem a hétfőt -, aki ragaszkodik a székhez, mert jó pénz, stb., a kötelezőket meg is futja is, de tulajdonképpen únja...
Pedig egy vezetőnek van lehetősége arra, hogy saját maga gazdagítsa a tevékenységét kicsit (nagyon) nagyobb hatáskörben, mint akik alatta vannak... és ezzel még jól is jár hosszú távon, mert hiszitek, nem hiszitek, aki fölöttetek van (és majdnem mindenki fölött van(nak) valaki(k)), észre fogják venni, ha beleteszel a szívedből is... nem a tüdőd kiköpésére gondolok, hanem a kreativitásodra... sőt, még „kevesebbet” mondok (ez a kreativitás olyan buzzword, mindenki beszél róla, senki nem tudja mi az, és főleg, hogy hogyan lehet gerjeszteni, amikor nincs, úgyhogy félnek is tőle, mint a tűztől, hogy valaki felfedezi, hogy ők nem...), legyünk szerények, vegyünk elő olyan kompetenciát, ami mindenkinek lehet, csak akarni kell: a figyelmedre, az odafigyelésedre...
...és ez nem csak vezetőknek szól, mindenkinek... ha nem szereted annyira, azt, amit csinálsz (csak egyelőre (?) ez jutott), akkor is, addig amíg ott vagy, érdemes odafigyelni, addig is tanulsz, amit ott lehet, együttműködést, felfelé menedzselést, mit-tudom-én....
Aki csak mindig várja, hogy majd jön az ideális job, az ideális főnök, az ideális fizetés, amit éppen csinál, azt lenézi (a többieket is, akikkel dolgozik), kerüli a lényegi munkát, csak markíroz, „úgy csinál”, amikor majd véletlenül jönne az "igazi", már nem igen fog tudni felpörögni... elromlott...
Ma, amikor az alkalmazotti, vagy akár számlás alkalmazásoknál is jó, ha a felvételi beszélgetésen van a tarsolyodban néhány siker sztori az előző helyeidről, mit fogsz elmesélni? Hogy hogyan úsztad meg a munkát, meg útáltad a helyet is, meg a főnökeidet is? Gondolod, hogy kiváncsiak lesznek erre?
Mi lenne ehelyett, ha azt mondhatnád, hogy régóta keresem ezt a helyet, ami úgy érzem igazán abban az irányban van, amit igazán szeretnék csinálni az életben... Próbálkoztam sok mindennel, de igazából mindig egy ilyen helyen, egy ilyen pozícióban szerettem volna dolgozni, ezért örültem a lehetőségnek. De azért, ha már ott voltam, megálltam ott is a helyem, mert – érdekelt, vagy nem az a munka különösebben – szeretek hasznos lenni és szeretem, ha értékelik a munkámat... azon a helyen is, ahol jelenleg dolgozom, két nagy projektben is résztvettem és büszkén mondhatom, hogy volt részem abban, hogy sikeresek voltak és el is ismerték a hozzájárulásomat a sikerhez.
Na, ez milyen, ugye, hogy jobban hangzik? Érdemes elgondolkozni rajta... A nem ideális helyen, nem ideális kollégákkal, főnökkel, nem ideális körülmények között ha még Te is hozzáteszel ahhoz, hogy még kevésbé legyen ideális, ki fogja a végén legrosszabbul érezni magát? A többiek, vagy a sors, aki nem volt kegyes hozzád, és csak ezt találta Neked? Megleplek, ha azt mondom, hogy aki az egészben a legnagyobbat szívja, az te vagy?