HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Linkblog

„Nem érdekel mások véleménye!”... OK... és biztos, hogy ez jó Neked?

isocrates_coaching 2014.11.02. 08:24

SZM a lepcson 6 y old - Kep.jpgHányszor halljuk... és általában durcásan... valamiért nem akkor szoktuk hallani/mondani, amikor valaki valami jót mond rólunk... pedig... ha „nem érdekel”, akkor? 

Ennél keményebbet akarok itt, bár ez is igaz.... A nyomunkról a világban... nem a nagy felfedezők, államférfiak, vallásílapítók, híres írók, művészek nyomáról beszélek, hanem mindannyiunkról, a nyomunkról a világban, ha tetszik életünkről (többek között) mások véleményének tükrében... 

Az én térképemen kétfajta létezésünk van, egy fizikai és egy nem-fizikai (gondolkoztam, hogy pozitívan ez a nem-fizikai milyen, szellemi, spirituális, virtuális, de nem találtam jobbat annál, hogy „nem-fizikai”). 

A fizikai – ebben ráadásul akár minden vallási irányzat térképe megegyezhet az egyém – egyszerű, megszületünk és meghalunk, pont, földi porhüvelyünknek addig van jelentése, amíg „benne vagyunk”. 

A másik, a nem-fizikai, komplikáltabb (és itt komoly eltérések lehetnek a gondolkodási és vallási iskolák között), előszöris, van, ahogy mi észleljük magunkat, az én-tudatunk, stb. és másodszor van az, ahogy mások észlelnek bennünket, ahogy „lerakódnak” a képek, benyomások rólunk másokban, az agytekervényeikben, a szinapszisaikban, szóval a tudatukban. 

Na most itt most erről a „másokban” való lerakódásról akarok csak egy kicsit. A saját én-tudatunk (itt már nem biztos, hogy mindenki így gondolja, de ugye, „az a jó, hogy mások mások”...) szerintem a fizikai létünk megszűnésével megszűnik. Ezt egyébként kedvenc, de nem „űzött” filozófiai megközelítésemmel, a buddhizmussal is összeegyeztethetőnek tartom (amennyire eddig beleláttam), mert az egyéni én-tudat (az énre emlékezés) tudtommal normál esetben a reinkarnációban sem játszik, egyik életünkben nem tudunk a másikról. 

A másokban való „lecsapódásunk” komplikáltabb. A megszületése egybeesik a megszületésünkkel (ennek megítélésében is lehetnek eltérések...), de nem tűnik el a fizikai elmenetelünnkel „ebből” a világból (mér’, még milyen van? – kérdezi bennem a kisördög...), sőt „élete”, léte sokkal komplikáltabb... A szummája és speciális részei ezeknek a kollektív emlékeknek mirólunk nem akkor kezd csökkenni, eltűnni, amikor mi meghalunk, hanem amikor azok közül kezdenek meghalni, akik ismertek, szerettek bennünket, alapvetően azok közül, akikre mély benyomást gyakoroltunk. 

Amikor a szüleink, nagyszüleink meghalnak, meg azok a rokonok, ismerősök, akik ismertek minket kisgyerekkorunkban, azzal párhuzamosan a kollektív emlékezetben az a (remélhetőleg) ennivaló, aranyos, szőke, kékszemű, fürtöske (stb, mindenki helyettesítse be a sajátját...), nagy reményű kisgyerek képe halványodik, majd eltűnik. Neked magadnak esetleg maradnak halovány foszlányok, de az más. A gyerek önmagának nem aranyos, a gyerek éli a saját szintjén legalább olyan komplikált életét, mint egy 20, 30, vagy 60 éves felnőtt... Szóval a kisgyerekkori magunk tűnik el először a kollektív tudattalan rólunk őrzött mozaikjából... És ilyenkor még bien vivant-ok vagyunk, ajjaj... 

És így tovább, a barátainkkal, ismerőseinkkel, és így tovább... egy érdekes beszélgetésben a minap azt mondta nekem valaki, hogy most ennek a gondolatmenetnek a folyományaképpen kicsit jobban megérti azokat a valóban idős embereket, akik körül „megritkul a levegő” (ezt a kifejezést használta), egyre kevesebb ismerősük, rokonuk él, akikkel valamilyen közös szála van az életüknek, közös érdeklődésük van, pl. fél szavakból megértik egymást, ha egy többé-kevésbé közösen megélt történelmi, vagy társadalmi eseményre, filmre, könyvre, színészre utalnak, szóval közös valamennyire a korosztályi kultúrális konnotációs mező... és ilyenkor gyakran lehet tőlük hallani, hogy „most már én is mennék”... talén ezért... légszomjuk kezd lenni a megritkult levegő miatt... persze, lehet, hogy ez a kép hamis egy kicsit, és sokkal több embernek van valamilyen emléke róluk, mint gondolják, csak ezek elsodródtak a közelükből és már nem érintkeznek velük... de a lenyomatuk így vagy úgy ott van még egy csomó másik tudatban... 

...mert az érdekesség az, hogy a fizikai halálunkkal (illetve annak közeledtével a saját tudatunk pislákoló, kihunyni készülő fényével) ez a kollektív tudatnak a ránk való emlékezése egyáltalán nem tűnik el. És itt már nagy különbség tud lenni a valamilyen nagy teljesítménnyel kvázi örökéletűvé váló „nagy” emberek és és a rólunk másokban élő ismeret-/emlékfoszlányok között, de mi sem tűnünk el a süllyesztőben annyira hamar, mint talán rosszabb pillanatainkban gondolhatnánk. Hatásunk, másokra tett impressziónk évtizedekig ott lesznek valahol a virtuális tudatban, és persze, ez lassan halványodik majd, ahogy ezek egyedi emlék-hordozók is szép lassan szintén kikopnak a földi világból. Talán mégse mindegy, milyen ez a kép... 

Szóval a képünk (erőssége? elevensége?) a többiek tudatában egy növekvő, majd egy lassan csökkenő függvényt ír le, aminek csak az egyik mérföldköve a fizikai halálunk és semmiképpen sem a vége. 

De nézzük meg ezt az „engem nem érdekel más véleménye!” dolgot még egy oldalról. Ha belépnél valahová, és senki nem reagálna, minden menne a maga útján, amit addig csináltak, egy csipetnyi reakció nem lenne arra, hogy Te megérkeztél, ott vagy, mintha egy láthatatlan ghost lennél? Az milyen lenne? 

Az a kép arról a kisfiúról az elején én vagyok/voltam, apám készítette... 

miklos.szilagyi@zilappo.hu

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vezetoi-coaching.blog.hu/api/trackback/id/tr356855913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miadesign 2014.11.12. 12:10:37

Abszolút egyetértek! Sokáig én is csak mentem a magam feje után, de rájöttem, hogy sokkal jobb munkát végzek, és a csapatom is, ha meghallgatjuk egymás ötleteit és igényeit. Pont tegnap vettek rá, hogy a munka hatékonysága érdekében, próbáljuk ki a székes masszázst munka közben. xmm.hu/feltoltodes-munkahelyen-szekes-masszazs-elonyei-munkavallaloknak/#more-3313 Remélem meglesz az eredménye.
süti beállítások módosítása