HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

5 dolog, amit nagyon fogsz sajnálni, amikor már nagyon késő lesz...

isocrates_coaching 2014.02.13. 08:49

The top 5 regrets.jpg

Magyarul „Életkönyv” a címe, Bronnie Ware írta, valahol már írtam is róla...  Újra elő-előveszem és csak a főfejezetcímeket olvasom el, néha elmondom valakinek azt az 5 dolgot, amire az angol cím  is utal: „The top 5 regrets of the dying...” (Az 5 legfontosabb dolog, amit a haldoklók sajnálnak (hogy nem tettek meg...)), mert nagyon elgondolkoztat. 

Egy nagyon szabad, vándor- (majdnem azt írtam elsőre: nomád-) lelkű ausztrál hölgy írta, aki haldokló betegek mellett dolgozott ápolónőként, aktuálisan amíg meghaltak, szinte vele beszélgettek a legtöbbet utoljára, mert még a legszeretőbb rokonoknak is meg kellett élniük valamiből, dolgoztak, élték az életüket, nem értek rá mindig, neki meg ezért volt megfizetve az ideje, hát ott volt velük végig. 

Nyilván olyan emberekről volt szó, nem feltétlenül nagyon gazdagokról, mindenesetre olyanokról, akiknek a rokonai megengedhették maguknak, hogy nem egy otthonban kelljen leélni az életük utolsó idejét, hanem meg tudták fizetni ezt a segítséget és egyébként, ahogy a könyvből kiderül, lehetőségeik szerint maguk is meg-meglátogatták idős, haldokló hozzátartozóikat. 

Tegnap egy hosszú beszélgetés kapcsán újra elővettem a könyvet és  felírtam egy kis füzetbe (konkrét céllal, hogy majd megmutatom valakinek), és annyira erősnek tartom az üzenetét, hogy hasznosnak találtam ide is leírni ezt az 5 főfejezetcímet. A könyv ezeket járja körül, de önmagáért beszélnek, egy se olyan köztük, hogy ne menne azonnal a vesébe, a pejsliba és ne értenénk azonnal, minden külön magyarázat nélkül... úgyhogy nem is fogom őket túlmagyarázni... 

  1. Bárcsak lett volna bátorságom, hogy egy igaz életet éltem volna az én vágyaim szerint és nem azt az életet éltem volna, amelyet mások vártak el tőlem... (Regret 1: I wish I’d had the courage to live a life true to myself, not the life others expected of me...)
  2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan keményen... (Regret 2: I wish I hadn’t worked so hard...)
  3. Bárcsak lett volna bátorságom kifejezni az érzéseimet... (Regret 3: I wish I’d had the courage to express my feelings...)
  4. Bárcsak kapcsolatban maradtam volna a barátaimmal... (Regret 4: I wish I had stayed in touch with my friends...)
  5. Bárcsak hagytam volna magam boldogabbnak lenni... (Regret 5: I wish I had let myself be happier...)

Ugye? 

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

Coaching, tanulás, entrópia és az élet értelme...

isocrates_coaching 2014.02.10. 19:28

Entropy 2.jpgElgondolokoztam azon, hogy mondjuk az utóbbi néhány hónapban ketten is kérdezték tőlem, hogy valamibe miért teszek annyi energiát (és elmondták, miért kérdezik)... Ez elég homályos ahhoz, hogy senki még magára se ismerjen, mert nem az a cél... Ja annyit még hozzá, hogy abszolút jóakarattal, nekem pozitívan segíteni akarva mondták, ráadásul olyanok, akikre ezért-azért felnézek, ebben-abban adok a szavukra... Szóval, el kellett rajta gondolkozni... 

És tényleg, mi a fenének teszek bele annyi energiát, amikor a felével, lehet, néha tizedével se látszana sokkal kevesebb (néha talán még több is látszhatna, mert ha túlkészülsz, túl sok szögből érdekel, akkor amikor el akarod mondani, használni akarod, előfordulhat, hogy az a sok konkrét tudás még „agyon is nyomhat”...). 

Két oka lehet: az egyik, hogy nem vagyok azokban a konkrét dolgokban elég magabiztos, a másik, hogy élvezem őket... azt is, amikor a „többletet” csinálom, ami már az átlagos jóhoz nem is kellene talán... – ki tudja ezt megmondani, mennyi az elég? Ja, persze, értem, hallom, a „profi”... kérdés, ebben az értelemben akarok-e profi lenni, aki mindig tudja, mennyit kell beletenni, amennyit kell, és onnan már... talán nem... 

Most az egyikkel nem is foglalkozom (szerintem ez bennem van, megkaptam gyerekkori parancsként (T.A.... - sorskönyv), hogy „légy tökéletes”), ez az egyéni szociális problémám, de a másik érdekesebb, a „flow” és hogy ezt látják-e, érzékelik-e, hogyan látják az emberek a másikon. 

Ugye, aki azt mondja nekem, hogy „minek teszel bele annyit?”, nyilván azt gondolja, magából kiindulva, hogy amire éppen mondja (amit csinálok), azt ő unalmasnak, feleslegesnek, kidobott időnek tartja. Ez nekem nagy tanulság. Mert belülről nem ez van és végülis nekem az a lényeg, hogy nekem unalmas, vagy felesleges-e, avagy például élvezem, belemerülök, nem méricskélek és nem csak az időmmel adott esetben. Ha van egy projekt, azzal kezdem például, hogy veszek hozzá kb. egy tucat könyvet és mindbe belelapozok, és kikeresem, hogy melyik a legrelevánsabb. És persze minél előbb valamilyen módon legalább rész-tapasztalatokat is akarok szerezni a dologból...

Hiszem, hogy az elmélet és gyakorlat szembeállítása művi dolog, mindenki más módon tanul, azt érdemes kideríteni konkrétan, mi milyenek vagyunk és aszerint eljárni, de az elmélet+gyakorlat = eredmény képletben csak az lesz a különbség, hogy kinél milyen az elmélet-gyakorlat arány, de hasznos, ha mindkettő jelen van...  persze, mielőtt megveszem, már „körbejárom” őket, ha Amazonon, kiolvasom a commenteket (vagy egy jelentős részüket), hogy tudjam, ez az én világom lesz-e, vagy nem (a könyv-világból tanulásnak, a témák könyv-világban való feldolgozásnak is annyi módja van, ahány szerző, meg kell keresni a tiédhez hasonlóakat...). 

Azt hiszed, hogy ha nem jön be a projekt, képzés, tréning, mindegy is, valami érdekes, verem a fejem a falba, a (-z idő, pénz-) befektetéseimet siratva? Ááááá, nem ismersz...:-))) az egyetlen ami az igazán az enyém, amiket ezekből, meg a megvalósult projektek gyakorlati tapasztalataiból leszűrök. És ez „építi bennem a katedrálist”... Az egyik (rész-)téma segíteni fogja a másikat. Ha egy terület érdekel, nagyon érdekel, elkezeded egy idő után a tapasztalataidból, és az olvasmányaidból, a beszélgetésekből, a gondolatpatakokból, majd gondolatfolyókból megérezni a annak a konkrét területnek a gondolati mozgató tengerét, annak hullámzását és a mélyáramát és – surprize, surprize – abban sok minden összefonódik, egybeolvad, segíti, támogatja egymást. 

Szóval hasznos, hogy ha „üres edények”, vagy legalábbis befogadók vagyunk, amikor  meg akarunk érteni valakit (és ez nem a coachra igaz csak, neki mondjuk ez a belépő, de bármilyen helyzetben). Hasznos, ha nem találjuk ki, hogy ami nekünk esetleg unalmas, felesleges, az neki is talán az lehet. Lehet, hogy ő élvezi... Nála ezt ki tudná jobban? „Az ügyfél/a másik a saját életének legnagyobb (egyetlen) szakértője” – mondja a hozzám legközelebb álló támogató tevékenység egyik legfontosabb alapelve. Emlékeztetni fog ez a mostani eset is erre, az enyém...:-))) 

Entrópia. Nem mennék bele a szoros technikai jelentésébe, hőtechnikából amikor vizsgáztam a BME-n anno, nem is gondoltam, hogy ennyire alapgondolata lesz az életemnek, amilyen.  Legyen ide elég annyi, ami nekem az egyik alapszabálya az életnek, talán „az” alapszabálya, hogy (szigorúan véve) zárt rendszerben az entrópia mindig nő és - egy tágabb értelemben - az entrópia egyenesen arányos a „rendetlenséggel”, a széteséssel, a degradációval a korrózióval, az elhasználódással és fordított arányosságban áll a „renddel”, a struktúrával, a szabályozottsággal.  Tehát  ha nő az entrópia, nő a „rendetlenség”.  

Azért teszem zárójelbe, mert nem közvetlenül a lakás, az íróasztal rendetlenségéről van szó, bár ezek is jól modellálják a jelenséget. A lakás, az íróasztal, a ház, a város, és így tovább, ha nem teszünk bele energiát, „nem rakunk bennük időnként rendet”, akkor az egész rendszer (a lakás, az íróasztal, a ház a város „rendszere”) óhatatlanul egyre rendetlenebb lesz, elhagyatottabb és egyre több energiát igényel az eredeti állapotba visszahozatala. A „legszebb” példái az entrópia „működésének” az elhagyott házak, városrészek tönkremenetele, ahogy a természet, az ecetfa, a fű, az állatok, rovarok szép lassan (majdnem azt írtam, „módszeresen”) átveszik a hatalmat, és szó szerint lebontják azt, amit az ember egyszer sok-sok energia befektetésével felépített, összerakott. De a párkapcsolatod is ilyen, ha nem teszel bele energiát, hamarabb ellankad, szétesik (és ha mindketten derekasan teszitek bele a jó energiákat, amelyek egymást erősítik, plusz fázisban is vannak (jelentsen ez bármit is...:-))),  akkor esélyetek van az igazi, mindenki által örökké keresett nayg élet-kapcsolatra is...). 

Minden rendszer, amibe nem teszünk elég energiát, amit nem gondozunk, sőt amitől elvonjuk az erőforrásokat, például az időnket, magára marad és degradálódni kezd. Jim Collins „lendkeréknek” nevezi a pozitív irányt, amikor teszünk bele a rendszerbe – Collinsnál a szervezet, a cég működésébe – energiát, és „doom-loopnak” (talán végzetes ciklusnak lehetne, bocs, nem tudom, a magyarban mire fordították...) nevezi azt a folyamatot, amikor elhanyagoljuk a rendszert, nemhogy beletennénk munkát, energiát, hanem még ki is veszünk belőle. 

A legérdekesebb, hogy hogyan látszik ez meg. Külső jelekben sem a pozitív (lendkerék), sem a negatív (a végzetes ciklus) „spirál” (amikor nő a rendszer entrópiája) nem mutatkozik meg a rendszerben azonnal. Minden megy a maga útján, mintha mi sem történt volna. Még a felelősök, résztvevők se érzékelnek semmit például a lefelé spirál beindulásánál, ahogy – sokszor saját maguk számára is láthatatlanul – lassulnak le, fordul az érdeklődsük másfelé, nem akarnak már különösebben nagy dolgot az egésztől, elkezdenek mellé csinálni dolgokat esetleg az adott rendszer erőforrásait is felhasználva (például ilyenekből áll össze az, amikor kevesebb energiát fektetnek bele valamibe...)... és ez arra ösztökéli őket, hogy OK, nem is kell ebbe annyi, akkor még tudok másfelé terelni az energiáimból, hiszen íme, milyen jól elmuzsikál az egész a „lihegésem” nélkül is.... Azután egyszer csak bezuhan, nem folytonosan, észrevétlenül, hanem ugrásszerűen... és akkor már nehéz megfogni, pláne, hogy a résztvevők el is felejtették, mert azt hitték, elmegy az magától is, és már rég mással foglalkoznak... 

A pozitív spirál (amikor csökken a rendszer entrópiája) kicsit más érzéseket kelt, egy darabig valószínű gyanakvást, esetleg elbizonytalanodást is... tesszük bele a többet, a többletet, tényleg minden időnk, energiánk erre megy és valahogy nem mozdul el, nem arányos az eredmények növekedése, sőt, mintha semmi sem látszana ebből a többletből, amit beleteszünk, vagy, uramisten – ez is előfordulhat  -, egy időre még egy kicsit rosszabb is lett. 

Itt nagyon fontos, hogy bízzon benne az ember, hogy ha teszek bele energiát, érdekel, hajtok, az nagy valószínűséggel meg fog látszani, megjelenik az eredményekben is.  Nagyobb valószínűséggel mindenesetre, mintha malmoznék... de az biztos, hogy biztosra nem lehet menni, az biztos, hogy nem biztos... de ki kapott közületek bon-t/igérvényt a születésénél, hogy neki mindig minden sikerülni fog? Én biztos nem... mindenért keményen megdolgoztam... és az az X-tényező, ami azért ott tud lenni, az is bejött... talán azért is, mert nagyon akartam, nagyon odatettem magam, talán nem azért... soha nem tudom, de nem is kell... Elég bizonyítékom van korábbról, hogy a sanszomat keményen tudom javítani... hát nem is habozok, amikor oda kell tenni magam valamihez... az meg a mázlim (?), hogy olyan dolgok jönnek elém, amelyeket élvezek csinálni önmagukért is...:-))) 

Hogy is jön össze a coaching, a tanulás, az entrópia és az élet értelme? A tanulásról már volt szó... ha tanulok, a saját rendszerem entrópiája csökken, helyre kerülnek a dolgok, nő az akciórádiuszom, dagad a komfortzónám, az új dolgok a helyükre kerülnek a meglévő tudás hálózatába, kiegészítve azt, építve a (-z amúgy „örökké épülő”) nagy puzzle-t. 

A coaching és az entrópia is egyszerű... amikor az ember jobban működik, tanul, például tanulja saját működését és ezáltal „flow-sabbá” tudja tenni saját működését, akkor a saját „rendszerének” az entrópiáját csökkenti... amikor összezavarodik, amikor túl sok az, ami a vállán van, amikor már (vagy még) nem tud hatékonyan dönteni, halogatja a döntéseket, amikor az időrendje felborul és már csak a sürgős-nem fontosakra futja, vagy ellenkezőleg, elég jól, vagy nagyon jól működik, de nem tudja pontosan hol, de azt érzi, hogy még többet tudna magából kihozni, tartalékai vannak még, csak valami visszatartja és keresi a még alacsonyabb entrópia-szintű működésmódot (holott persze nem így fogalmazza meg, mert nem olvasta még ezt a bejegyzést, azt se tudja pontosan, mi a fene az az entrópia, vagy rosszabb, valami homályos fogalma van róla...:-))) 

Na ezekben segít a coaching és sok más közvetlen és közvetett fejlesztési módszer, hogy támogassa az ügyfelet, hogy megtalálja az alacsonyabb entrópiaszintű működését, amikor a „kevesebb több”, amikor kevesebb energiával többet ér el és még mindig dinamikus egyensúlyban is tud maradni, mert jobban ismeri magát, az erőforrásait, és magabiztosabb abban, hogy „meg tudja csinálni...”. 

Az „élet értelme” persze nehezebb. Mindenkinek más. Douglas Adams szerint: „42”.  Szerintem meg az, ha csökkentjük a rendszer entrópiáját azzal, hogy értelmes, pozitív (OK, ennek definiálása, na igen...:-))) energiát fektetünk be a „rendszerekbe”, amelyeknek részei vagyunk. 

Nagyon sokféleképpen fektethetünk be energiát. Triviális válasz lehetne, hogy ha csökkentem a  lábnyomomat (footprint) és növelem a kéznyomomat (handprint). Agree, ez csökkenti a rendszer entrópiáját, alighanem közvetlenül és fizikai, hőtechnikai értelemben is. De azt állítom: sok út van... Egy tréningen valaki, akit nagyon megkedveltem ott,  azt mondta, hogy ő annyira szeret utazni, hogy szinte az egyiktől a másikig él, kettő között a korábbira emlékezik és az újabbra készül. És, tette hozzá, talán hogy ezzel adjon nyomatékot ennek (mintha ez nem lenne teljesen elég és tökéletesen érthető...), hogy nem is érti azokat, és számára szinte Marslakók, akik nem szeretnek utazni. Nyilván ő is sok energiát tesz bele a rendszerekbe, és csökkenti az entrópiát ezzel a hallatlan lelkesedésével, ami nyilván ragad másokra is, együtt örülnek és nevetnek és ahol nevetnek, ahol jóízűen nevetnek, nem egymáson, egyszerűen csak mert örülnek valaminek, ott rohamosan csökken az entrópia...:-))) Én egyre inkább Marslakó vagyok ebben az értelemben (korábban sokat utaztam, külföldön is éltem évekig) és más módon teszek bele energiát a rendszerekbe, amelyekben résztveszek és ég nagyon sok más mód is van. Egyik mód sem jobb, sem rosszabb, más, a lényeg, hogy csökkentse az entrópiát...:-)))

miklos.szilagyi@businesscoach.hu

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása