HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

február 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Friss topikok

Linkblog

Ki vagyok én? - Gyakorlat...

isocrates_coaching 2016.06.20. 04:03

image.jpegKi vagyok én? Te mit szoktál erre felelni, amikor ezt kell röviden, néhány mondatban összefoglalni? Segítek... legutóbb - amikor egy programon voltál, tréningen, nyaraláskor, repülőgépen az alkalmi szomszédodnak - mit mondtál, mi volt az utolsó bemutatkozó szöveged? Ez nem ugyanaz, mint az elevator speech, az a pár mondat mondjuk fél percben, amivel el akarod "adni" magad, a szolgáltatásod, a munkaerőd, nem, ez nem az... ez az igazi, egy olyan közegben, amikor meg akarsz nyílni, amikor azt akarod, hogy hiteles legyél, ne csak annak látszódj, ahol nem az egyik szerepedben, maszkodban akarod megmutatni magad, amikor nem félsz tőle, hogy mit gondolnak majd, és azt akarod, hogy már az első megszólalásod szerves része legyen annak, amilyennek majd később úgyis megismernek, mert tartósan úgysem tudsz másnak látszani, mint amilyen vagy...

À propos, rövid, ám fontos mellékszál: minél nagyobb az a helyzet-portfólió, ahol az előbbire tudsz/akarsz, törekedni, ahol kedved is, bátorságod is van arra, hogy day 1-tól ne játszd meg magad (túlságosan...), vagy nem akarod, hogy itt az egyik, ott a másik maszkodban lássanak csak (ez egyébként eleve nem lehet sikeres, az igazi core/alap-én mindenen átüt), annál teljesebben, magától értetődőbben leszel hiteles a környezeted számára, és annál kevésbé lesz addicionális negatív, di-stressz-forrás a magadra erőltetett szerepekben/maszkok ketrecében való kényelmetlenség...

Nem baj az sem, ha ez ezért-azért még nem megy, mindig más jut az eszedbe, és ezért-azért nem is akarod ezt, jobb félni, mint megijedni, és, talán éppen ezen gondolatmenet által gerjesztett kihívás hatására, egyelőre csak magadnak, egy nyugodt pillanatban leülsz, előveszel egy darab papírt, vagy mint én, hajnali 2:00 óra, nem tudsz elaludni, mert nem akarod azt a jó kis gondolatot reggelre elfelejteni, gyorsan kikelsz az ágyból, hogy ne zavard a másikat, lelopózol a földszintre (vagy beülsz a fürdőszobába...), és belebillentyűzöd az iPhone-od Pages applikációjába, hogy "Ki vagyok én? - Gyakorlat...". Fog ez menni...:-)))

Életemben összesen század-, ezredannyiszor nem kellett bemutatkoznom röviden, mint az utolsó 5 évben. Coach- és tréner-képzőkön, különböző fullos, rész-, 1-, 2-, 3-, vagy 4-napos, esti, retreat, konferencia programokon, open space, stb. gyakorlatokon ezzel kezdődik minden. A mai interaktív világban tényleg megéljük azt a tréneri/facilitátori alap-igazságot, hogy a program akkor kezdődik el, amikor mindenki megszólalt egyszer...

Ezt kis-csoportban a legegyszerűbb, de több száz ember esetén is simán előfordul, hogy az előadó/facilitátor megkéri a jelenlévőket, hogy forduljanak a mellettük, előttük, mögöttük ülőhöz, és kettesével, hármasával egy pár percben beszéljék meg, hogy személy szerint mi is az, amit az adott programtól várnak. Ennek az eredménye is általában egyfajta bemutatkozás, rádásul van esély rá, hogy a jobbik fajtából, mert maga az irányultsága a kis feladatnak segít, hogy ne befelé fordulóan beszéljen valaki magáról, hanem célzottan, az adott tárggyal kapcsolatos személyes viszonyulásában, ami bizonyos mértékben felszabadító hatású lehet...

"Ne befelé fordulóan beszéljen valaki magáról..." Milyen is az, amikor valaki befelé fordulóan beszél magáról?

Kis (tényleg kis...) kitérő, az alap ehhez... Popper Péter ismételgeti a Belső utak könyvében, hogy csak akkor beszéljünk, akkor szólaljunk meg, ha az, amit mondani akarunk, (1) igaz, (2) releváns, fontos és (3) jó akaratú... Csak egy pillanatra gondolj bele - most én is belegondoltam, mi több, beleborzongtam -, ez azért a csönd felé vezető egyenes út, nem?!

Nekem például (ma már?) az elsőt könnyedén sikerül, a harmadikra mindig volt hajlamom (bár...), de a második... nos, persze az a legkomplikáltabb, legproblematikusabb is, mert ugye, például, jó-jó, fontos, releváns, de, ugye, kinek?! (egyszer Kaposvári Anna mondta nekem, hogy ne használjam annyit az "ugye"-t, de, ugye, én szeretem használni... hangulatkeltő hatása míján...:-))) Nyilván (azt hiszem, erre is mondta... - de ezt is szeretem...) az adott helyzetben és főleg a (beszélgető) partnerek számára legyen fontos, releváns...

Megjegyzés: mondjuk, itt az előbbi bekezdésben mindjárt demonstráltam is, ippeg negatívan, hogy hogyan ne beszéljünk, mert ugye (és nyilván), Neked (WTF...) miért lenne fontos ez az önreflexiós "kör", hogy Annának egyszer egy tréner-tréninget kisérő csoport-coaching kapcsán milyen stílusomat illető megjegyzései voltak?! Engem mindenesetre jellemez (a lábjegyzetek lábjegyzeteinek bonyolult, záró-, idéző- és gondolat-jeles és sejtetős (hogy van itt még, de most megkíméllek...) 3-pontos stílus-kavalkádja), így ide beleillik, de a Popper-szabálynak, hát és ugye, nem felel meg...

Befelé fordulóan többféleképpen is lehet bemutatkozni: (a) csak sorolod, kronológikusan, mi volt, aminek lehet (van...) köze ahhoz, ami most vagy, de csak ömlesztve ezt nem tudod érzékeltetni, olyan szellemi erőfeszítést vársz el (nem végiggondolva ezt), ami nem elvárható, unalmas, semmitmondó, sőt zavaró, akár annoying is lehet egy ilyen bemutatkozás, (b) az (a)-n túlmenően egyéb szempontokból sem az adott helyzethez/beszélgető partnerhez adekvát elemeket emelsz be a bemutatkozásba, ami így erősen szuboptimálisra sikerülhet...

Régen először a szakmát, beosztást, pozíciót mondtam, és ez másoknál is a leggyakoribb. Amikor váltottam, egy darabig fontos része volt a bemutatkozásnak, hogy mi voltam (az új még nem volt az enyém és még belekapaszkodtam a korábbi "dicsőségébe"...)... még azzal is szívesen eljátszottam, hogy mennyi minden voltam (szinte csak halott orosz katona nem)... vagy a nyelvek, mindig megemlítettem (és ebből közvetve a legutóbbiba, alul  is belecsúszik valami...). De ezek mind nem én vagyok, ezek szerepek, ez a múlt különböző hivatkozási alapjai, jobb esetben készségek, képességek, de semmi esetre sem az, aki az adott pillanatban voltam, és nem az, amire a címben gondoltam... és persze, vagyok apa, voltam/vagyok férj, partner, szerető, barát (egyszer egy szakmai bemutatkozás - sort of "felvételi" - kapcsán felrótták, hogy az expozémban nem volt benne a család...)

És ha már "Gyakorlat...", és ennyi minden körítést hozzá-magyaráztam, leírom azt, ami először - még a fenti elemzés nélkül - eszembe jutott, és ezt az egész blog-bejegyzést generálta. (1)  Igaz, mert azt gondolom, lehetnek (azok között, akik eddig eljutottak...), akiknek (2) fontos és releváns lehet, hogy így is elgondolkodjanak önmagukon, életükön és ezáltal combosodjon az önismeretük, és (3)  jóakarattal írom, azzal a céllal, hogy kedvet csináljak ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni magunkkal, ami az önismeret alfája. Fogod látni, nem csak fényezés lesz. Nyilván lehet csak annak  is tekinteni, mentségem lehet, hogy életbevágó, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, persze, azzal a szándékkal, hogy mindig és egyre biztosabban képesek legyünk kiválogatni és erősíteni az állandó változásainkból az igazán hasznosakat... (Carl Rogers-i alapelv - aki tudja, ki volt, a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb pszichológusa, már hegyezi a fülét (illetve ő pont nem is annyira, mert ő már tudja, mi következik) - hogy önmagunk elfogadása szükséges (és szerinte legtöbbször elégséges) feltétele a változásnak... ennek a kijelentésnek a valaki számára esetleges paradoxitását itt sem idő, sem tér nincs feloldani, Rogers-nek magyarul is olvashatók művei...)

Szóval: "Ki vagyok én?" Egy kiváncsi, kereső ember, aki sok (egy emberi élethez mérten habzsolóan, szertelenül sok...) területen kereste/keresi arra a választ, hogy hogyan működik a világ (az egyedi tudás-csatornákat tekintve ez hosszú, egész életen át tartó alapos specializálódás híján egy nagyon sokoldalú, sok prizmán keresztül az életet látni képes, ám kétségtelenül egy-egy diszciplinában szükségszerűen egyfajta okossággal jól-rosszul kompenzált felületességhez kellett vezessen...), és ezen belül hogyan működik az ember (úgy tűnik, ebben a diszciplinában fut össze eddigi életemben legoptimálisabban az élettapasztalat és az eddig talán legkomolyabban vett elméleti elmélyülés szintézise) és ezen belü is részben azl, hogy hogyan működök én...Plusz, leküzdhetetlen vágy van bennem arra, hogy azokat a pici részeredményeket, kérdéseket, megközelítéseket, amelyekre jutok, megosszam másokkal, és erre életem egyik legnagyobb ajándéka a social media világa, amelyet igazi, eleven, magától értődő, kvázi "saját", pont az én kommunikációs (adok-kapok) igényemre szabott a világ (ez egyébként nem jelenti azt, hogy azt gondolom, hogy amit csinálok a social mediában, az optimális, vagy akár célzottan szakmailag pengén hasznos lenne, far from that, ez csak annyit jelent, hogy nekem ez nem munka, nekem ez pure Spass, fun, szórakozás, ebben én kérem szépen lubickolok...)

Elsődleges fejlődési, tanulási, pallérosodási segédeszközöm mindig is a könyv volt/van és lesz (papíron, elektronikusan, mindenhogyan), fantáziám, kreativitásom , tudáson, mind-mind, annyi-amennyi van, legfőképpen és primordiálisan az olvasmányaimra vezethető vissza... persze, egy-egy fontos közvetlen élő ember (...:-))) hatása is meghatározó tudott lenni... Mégis, mégis, számomra a könyv is közvetlen emberi hatás, dialógus, vita a szerzővel (szamárfül, aláhúzás, lapszéli jegyzet, bookmark, notes), nem halott szöveg... és micsoda szerzőkkel, korokon, országokon, földrészeken átívelve...

Ha egy szóval kellene, filozófus, ember, aki a bölcsességet szereti, keresi, hajtja. Ha egy irodalmi "hős", akkor talán Bátky János, a felesleges tudományok doktora a Pendragon legendából, de talán beoltva egy cseppet az Earl of Gwyneeth, Pendragon lordja  lehetőségeivel, a fantasztikus könyvtárral, a többszörösére növelt és esetenként 10-szer meghalasztott és újra feltámasztott axolotl-okkal teli laboratóriummal, a csillagvizsgáló toronnyal és Robert Fludd és a rózsakeresztesek tudományával...

Szerencsésnek érzem magam, mert az a tapasztalatom, hogy minden ami eddig történt velem, amit tanultam, segíteni tudja azt, amit most csinálok, szinte így volt kitalálva... És mivel ez a legutóbbi mondat (miközben (1) igaz, (2) releváns és fontos és (3) jó akarattal írtam) mégis csak egy kicsit a reklám helye is, kompenzálom egy kicsit egy idézettel a Pendragon legendából, ami ideillik, miközben persze metafórikus is (Bátky János nehéz látszatokba keveredve, mégis azok alól tisztázódva, azt kérdezi az Earl-től, hogy minek köszönheti mindezt):

"- Azt szeretném tudni, hogyan tisztázódott az én ártatlanságom. Mert elismerem, hogy nagyon gyanús voltam. És most olyan kényelmetlenül érzem magam, mint egy ideges ember, mikor meghallja, hogy a szomszédja zsebéből ismeretlen tettes kihúzta az aranyórát. Szeretném tisztázva tudni magam.

- Well, mindinkább világossá vált, hogy Maloneynak rossz szándékai vannak. Csak az ablakon át lőhettek rám és csak valami csodálatos akrobatatehetség mászhatott fel a karyatidákon át a második emeletre.

- De ebből még nem derül ki, hogy én nem vagyok a cinkostársa.

- Idővel jobban megismertem Magát, Cynthia és Osborne elbeszélésein keresztül. Kérdezősködtem Londonban és láttam, hogy flörtöl a könyvtárban...

- Tessék?

- ... a könyveimmel. A Maga életformájával nem lehet összeegyeztetni egy kitervelt gyilkosságot. Azt hiszem, még egy virágot sem szakítana le, annyira irtózik az erőszaktól. Ezzel nem akarok Magáról jót mondani. Maga nem jó ember, nem is rossz ember, az intellektuelre nem húzhatók ezek a kategóriák. Maga képes önzésből és kényelemszeretetből nem megtenni olyan dolgot, amit minden rendes ember megtenne embertársai érdekében. De nem lenne képes megtenni valamit, ami kiszámított módon árt más embernek. Túlságosan passzív ahhoz.

- Köszönöm a diagnózist. Félek, hogy igaza van, Mylord. De vajjon ezek a lélektani érvek elegendők ahhoz, hogy felmentsenek?

- Teljesen. Az ember nem igen tesz olyant, ami homlokegyenest ellenkezik a természetével. Maloney barátunk sohasem fog neo-scholasztikus theológiával foglalkozni. Cynthiából sose lesz hangversenyénekesnő. Osborne sohasem fogja rendesen megkötni a nyakkendőjét."

A világot nem tudom teljesen komolyan venni olyan értelemben, hogy mindig látnom kell a fonákját is, az irónikus, időnként szatírikus (könnyedebben à la G.B. Shaw, keményebben à la Swift) alap-látásmód a legotthonosabb nekem. Ami megindít (amit képes vagyok komolyan venni), az a hitelesség, a beleállás a dolgokba, Talebbel szólva ha van "skin in the game", ha valaki a bőrét viszi a vásárra, és nem csak kibicként dumál bele...

Mint bevallottan alapvetően könyv-gyökerű ember megemlítek szinte kiragadva (és mégsem csak véletlenül, akik a keyboardra kívánkoznak e késői/korai órán) még egy-két alteregót, embert, aki hat rám, benne van a mindennapi gondolkodásomban Szerb Antal (minden, de a Pendragon legenda mellett főleg az Utas és a holdvilág) mellett: Karinthy Frigyes (mindennel), Nietzsche (főleg kamaszkori, de súlyos, mély emlék), Woody Allen (mindennel, amit írt, játszott), Robert Musil (különösen a Tulajdonságok nélküli emberrel), Popper Péter (most frissen a Belső utak könyvével, audión két hét alatt harmadszor hallgatom...), Márai Sándor (főleg a Rómában történt valami-vel és a Szindbád hazamegy-gyel), Truffaut, Fellini, Volker Pispers (politikai kabaréjának minden cseppjével), Horst Schrott (kabaré, főleg a férfi-női kapcsolatokról), és nem sorolom... tudnám...:-)))

...és talán az is hozzátartozik, hogy ezeket az írásokat (vallomásokat?) viszonylag gyorsan írom, azzal a gyorsasággal, ahogy most például az iPhone-ba pötyögöm, ha tudnám fizikailag gyorsabban, írhatnám, mert a gondolatok sokkal gyorsabban sorjáznak, alig bírom követni őket, sietek, hogy el ne felejtsek egy-két lábjegyzetet... említettem, hajnali 2:00 körül kezdtem, és most, amikor ideértem, (ugyanazon) hajnal van, 4:00...

teveatufokan@gmail.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://vezetoi-coaching.blog.hu/api/trackback/id/tr308823968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu