HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

február 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív >
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28

Friss topikok

Linkblog

Ki a jó coach? Egy válasz-kísérlet…

isocrates_coaching 2017.02.05. 23:26

aha-moments_kep.jpgEgy angol nyelvű, gondolatébresztő post alapján írtam ezt a postot, viszonylag elrugaszkodva az eredetitől (ennek a postnak a végén találod a linket). 

A focihoz, a mások házasságához, a gyerekneveléshez és még sok mindenhez, például a coachighoz is sokan értenek és tanácsok, pontokba szedett kritériumok serege elvileg is (majdnem) végtelen lehet... ennek a postnak a válogatásán azért akadhatott meg a szemem, mert nyilván dolgom van vele és arra gondoltam, hogy esetleg másnak is lehet vele dolga… 

Ráadásul ez nem csak coachoknak, de olyanoknak is hasznos lehet, akiknek már volt szerencséjük a coachinghoz ügyfélként, meg akiknek még nem, de nem zárják ki, hogy még lehetnek... 11 jele annak, hogy JÓ coach vagy (a post szerint, de azért egy csöppet – magamra próbálva alkalmazni/értelmezni - megcommenteltem...): 

  1. A jó kérdéseket teszed fel. (Aha, igen ez jó lenne, ha mindig... ezek szerint tökéletesnek kell lenni?! Ajjaj...) 
  1. Motiváló vagy - na, ezzel is van "baj" (ezt nem szabad mondani, ha megoldásközpontúakkal beszélgetsz, hogy "az a baj...", mert Rád szólnak... rám néhányszor rám szóltak...), mert én azt vettem észre, hogy van, akik számára marha motiváló vagyok, vannak, akik meg elalszanak... (hálistennek, ez hamar kiderül)... akkor most hogy?! A jó coach mindenkinek jó coach?! Van válasz: NEM... 
  1. De-stresszor vagy, ez olyasmi hogy stresszoldó, vagy anti-stresszt segítő, ilyesmi... OK, igen, az fontos, hogy ne kapjanak Tőled rögtön sikító-frászt, van elég bajuk (bocs, "kihívásuk", "room for improvement", fejlődési lehetőségük"...). Igen, ez tényleg fontos!
  1. Megbízható vagy. Ezt nem cikizem, ez tényleg fontos, mondjuk idő kell hozzá, hogy ez kiderüljön valamennyire, itt egy eredeti/kezdő bizalmat meg kell tudni szerezni, különben be se indul...
  1. Szervezett vagy. No, itt nyeltem egyet...
  1. Nem itélkezel. Könnyű mondani, és persze alapvető… Észre se vesszük, és pláne nem gondoljuk, hogy a többé-kevésbé folyamatos belső monológunk jelentős részére ez az erős szó (“ítélkezés”) lenne a megfelelő meghatározás. Mégis, mégis, ez olyan természetes tevékenységünk, mint a levegővétel. Evolúciós gyökere van. Bármiről, amivel kapcsolatba kerültünk, azonnal el kellett dönteni, hogy veszélyes-e ránk, vagy nem… mi más lenne ez, mint egyfajta önvédelmi ítélkezés (és persze, a mindennapi működésben az ítélkezés, kritika már sokkal szélesebb téren jelenik meg, már az önvédelmi részen messze túlterjeszkedve…)? Eltartott egy darabig, amíg a korábbi normál üzemmódomból legalább a felismerésig eljutottam, mikor jelenik meg, és tudom kezelni, de ez tényleg szintén alapvető, itt a helye... 
  1. Jó (meg)hallgató vagy. Hozzátenném, hogy a legjobb értelemben kiváncsi főleg arra, hogy mit csinál már jól a másik (ez is megoldásközpontú "beütés", ezt nagyon szeretem).
  1. A tanulás érték Neked. Ez is alap. Két oldala van, (a) egyrészt Te mindig tanulsz, mindenből, az életedből, könyvekből, filmekből, a többiektől, az ügyfeleidtől, gyakorlatilag állandóan egy ilyen laza, befogadó, fejlődő modusra vagy kapcsolva, másrészt, (b) bízol benne, sőt biztos vagy benne, hogy a többiek, az ügyfeleid képesek és fognak fejlődni (bizonyíték, képesek voltak, tudtak támogatást kérni... nagyobb lépés ez az úton, mint gondolnád...)
  1. Szeretsz alkotni... arra gondol a post, hogy a jó coach szellemre/lélekre/testre tudja szabni a támogatást. Agree... és szeretem tágabban is érteni ezt, nem csak a jó coachra, de a jó emberre is... hogy szeret alkotni... egyáltalán... többletértéket letenni az emberiség asztalára... a maga kis, vagy nagyobb léptékében...
  1. Szereted felhatalmazni az embereket... talán ez lehetne az első kritérium... mindenki a saját életének a legnagyobb szakértője... ezen most elgondolkoztam, ezt annyira triviálisnak tartottam, és most... ja, nem is kérdés, hogy a döntések, a tartalom, ahogy mondani szoktuk, az az ügyfél felelőssége... "co-creation"... amin fennakadtam egy pillanatra, az az, hogy ha az ügyfél "a saját életének legnagyobb szakértője...", akkor annyi, akkor mi a fenének a coach?! Itt most egy sub-post jön a poston belül, mert ez egy core téma.

Mert hogy az triviális, hogy a tréner többlet információval szolgál, a szakértő pláne, nekik van/lenne szerepük, de a coach?! Aki elvileg CSAK felhatalmaz?!

Na itt jön az önismeret és a viselkedés dimenzió... de mondhatom a motivációt és a természetes tehetségeket is... bármennyire is mi magunk vagyunk a saját életünk legnagyobb szakértői (ne felejtsük, hogy nem csak a tudatos és tudatelőtti tartalom megoszthatatlan másokkal teljességében, de főleg és elvileg a tudatalatti meg egyáltalán nem...), a mozgató rugóink nagy részét mi magunk se ismerjük... 

A viselkedésünket, hogy hogyan látnak minket mások, azt se ismerjük tökéletesen, és a mélyebb motivációnkat se igazán, hacsak nem kerestünk egy olyan személyiségtesztet, ami ebben tud segíteni (a motivációnkat könnyen összetéveszthetjük azzal, ami éppen érdekel minket vagy a hobby-nkkal, pedig ez mélyeb, mögöttesebb és alapvetőbb dimenzió). Ez van az úgynevezett természetes érzékelési/gondolkodási/döntési tehetségünkkel is, hogy vajon tett-centrikusak, empatikusak, vagy rendszergondolkodásúak vagyunk-e... 

Tehát, ami minden nagy és elfogadott kutató, tudós és gyakorló szakember szerint a legnagyobb befolyással van szinte minden lépésünkre, az a többiek számára (meg jelentős részben a mi magunk számára is) teljesen megközelíthetetlen, hogyan lehetne ebbe az egészbe kívülről érvényesen beleugatni?!

...és itt tud jönni a coach szerepe... az önismeret izmosításánál, az önbecsülés, önbizalom izmosításánál, a viselkedés optimalizálásánál, egyáltalán a természetes tehetségek, motiváció erősségként való felhasználásának támogatásánál... amikor 6 évvel ezelőtt elkezdtem, igazából "csak" a tanult támogatói intuíciót és a majd megszerzendő tapasztalatot láttam alkalmasnak arra, hogy ebben a tényleg nagyon komplex támogatás-cuccban a segítségemre legyen. Triviális volt ennek alapján, hogy azok közül, akik egyáltalán alkalmasak erre a dologra (ez egy nagy téma, nem hiszek benne, hogy pusztán egy diploma bármennyire is fáradságos megszerzése is helyettesíti az szellemi/lelki alkalmasságot, ami persze folyamatosan továbbfejleszthető...), azok közül az a jobb, aki régebben csinálja, pont. 

Azután az évek során láttam embereket “beelőzni” elvileg több tapasztalattal rendelkezőket, kiegyenlítettebb lett a mezőny. Azután egy érdekes, hasznos és nagyon hatékony megközelítéssel is megismerkedtem, a személyiség-tesztekkel/-profilokkal. Sokfélével, és persze vannak kedvenceim is. Egy biztos, én magam, a saját életemben TGV-n (francia nagyon nagy sebességű távolsági vonatszerelvény) kezdtem utazni ezek segítségével az önismereti ösvényemen. 

Azt is látom, hogy azok a kollégák, barátok, ügyfelelek, akik megszeretik, komolyan veszik, elgondolkoznak az így kapott eredményeiken, és folyamatosan visszautalva rá felhasználják azokat működésükhöz, karrierjükhöz (ez mind kell hozzá, ha csak kitöltesz egyet, el se olvasod igazán és elteszed, az annyi mint a semmi!), majdnem azt mondom, behozhatatlan előnyhöz juthatnak azokkal szemben, akik csak intuítív módon tanulják magukat és akiket csak intuitív módon támogatnak. 

Ez egy vélemény, úgy is kezelendő: az enyém (és: jó, hogy mások mások...:-))) Nem beszélve arról, mennyire profi, hasznos ugródeszka néhány ilyen felmérés egy jó coaching folyamathoz, de akár egy csapat-építő programhoz is... 

A LinkedInen olvastam éppen, hogy:

“a coachingban van egy szakértő és egy felfedező: az ügyfél a szakértő és a felfedező a coach”.

Tetszett elsőre. Azután írtam hozzá rögtön egy kommentet (ide kiegészítettem egy kicsit…) és nekem ezzel együtt lett teljes a gondolat:

“az ügyfél nem csak szakértő, de felfedező is. A coach-kisérő támogatására időnként szükség lehet, hogy az ügyfél felfedezhesse/bővíthesse/izmosítsa a saját szakértelmét.”

(A ‘coach-kisérő’ szerintem kifejezőbb, mint a ‘coach-felfedező’, mert a coachnak nem kell feltétlenül ‘felfedeznie’, hogy mi történik az ügyfélben, elég ha katalizálja/segíti az ő saját ön-felfedezését)

Ez hosszú lett, ez a comment ehhez a kritériumhoz (egy kis post a poston belül…), de talán megérte. A felhatalmazást én is nélkülözhetetlennek tartom - ebben az itt kifejtett dinamikusan harmónikus összefüggésben... 

  1. Erős üzleti etikával rendelkezel... Nekem ez már a 4. Pont kritériumához hozzátartozó dolog, a megbízhatóság része. És ide tartozik az is, hogy nem akaszkodsz rá az ügyfélre, ócska taktikákkal nem kötöd magadhoz (nem "döntögetsz" helyette), hanem tudod, hogy mi a szereped. Az ő elkezdett fejlődési útján egy szakaszon tudsz hozzá csatlakozni (egy lépéssel mögötte és egy lépéssel mellette) és - ha nagyon jó vagy - támogatni tudod őt az út, vagy akár az opciók, a cél optimalizálásában és utána, mint egy űrhajó hordozó rakétája, csendben leválsz a "rakétáról", ami már magabiztosan halad az igazi cél felé... Azután meg persze lehet, hogy visszatér, egy kis új "üzemanyagért"/támogatásért egy nagyon új és/vagy kétségbeesett helyzetben, de az már egy másik mese... 

…és ez volt a post, ami a fenti gondolatokat ébresztette (a 11 pont, a gerinc ennek a postnak alapján készült): https://www.linkedin.com/pulse/11-signs-youre-coach-jodie-shaw

Szólj hozzá!

Helyzetek, személyek, konfliktusok keresztbe vetítésének kezelése, közelség...

isocrates_coaching 2017.02.03. 16:52

blog_transference_countertransference.jpgNagyon záros számú szituációs mintával “dolgozunk”… Sokszor egyszerűen “lejátszunk” egy korábban ismert helyzetet új szereplővel… ez nem a TA játszmája (though van átfedés), ez egyszerűen az agyunk energiatakarékos működéséből következik: ismert élet-szereplőink  tulajdonságaival hajlamosak vagyunk új ismerőseinket felruházni, kivetítjük rájuk a jellemző tulajdonságokat… (kiemelten erősek lehetnek a korai emlékek, pl.a szüleinkkel kapcsolatban)

A mindennapi életünkben se baj, ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk erre (sok mindenben segíthet ez a tudás…), de a segítőknek létfontosságú, hogy tisztában legyenek ezekkel a keresztbe vetítési lehetőségekkel és kezelni tudják azokat. Ide tartozik az a helyzet is, amikor akivel beszélgetünk, olyan problémáját tárja elénk, ami közelről érint bennünket, nekünk is problémánk, vagy az volt... Néha nagyon nehéz lehet autentikusan odafigyelni a másikra, előfordulhat, hogy lekapcsolódunk és csak a saját "körünk"-ben forgunk... Nem igazán hasznos segítő esetében...

Gondolat-szikra mindenféle segítőknek, coachoknak (főleg az utóbbiaknak, mert erről a coach tréningeken tapasztalatom szerint nincs szó, pedig ugyanúgy megjelenik a jelenség, mint bármilyen más segítő tevékenységnél)... olvasok a transference-ről, countertransference-ről (a kliens/ügyfél/coachee kivetítése a segítőre, illetve a segítőnek a kivetítése az ügyfélre). Itt is, naná, előjön a túlzott közelség az ügyfél és a segítő saját (magán-) problematikája között... 

"...The problem, as usual, was that the patient was so close to home that I was threatened, and had to struggle with it..." - A probléma, ahogy szokott, az volt, hogy a páciens túl közel volt az én érzéseimhez, ez veszélyt jelzett a számomra, amivel meg kellett küzdenem (a szöveg a "páciens" szót használja, mert a könyvet egy terapeuta írta a saját személyes vonatkozó tapasztalatairól - a fogalmak (transference-countertransference) alapvetően a terápiában születtek, ami a kiterjesztésük jogosságát minden segítő kapcsolatra cseppet sem gátolja). 

Tehát van ez a közelség, amikor félő lehet, hogy a saját esetleges belegabalyodásom megakadályozhatja, vagy legalábbis megnehezítheti, hogy kellő objektivitással tudjak tükrözni, támogatni. 

Az ötlet, gondolat-szikra: amikor ezt érzed, észleled segítőként, akkor kipróbálhatod a következőt). Jó értelemben vett kiváncsiként, kutató segítőként, ráfokuszálhatsz arra, hogy ez a (majdnem közös) dolog a másiknak, egyáltalán másoknak mit jelenthet, és őszinte csodálkozással segítheted az ő útját a (majdnem) közös problémátok csak rá jellemző, számára kisolgozható megoldása felé. Mert a probléma/élethelyzet, whatever bizonyos szempontból lehet hasonló, a megoldás egyéni lesz (mondjuk pont ezért kell a distance-ot megtartanod, mert ha nem sikerül, óhatatlanul tukmálni kezdheted a saját megoldás-kísérleteidet, ami biztosan nem lesz hasznos...). NLP-s szakkifejezéssel asszociált (beleérző) pozíció helyett tudatosan itt is (!!) disszociált (3-ik szempontú, semleges, objektív, helikopter-view) pozíciót veszel fel, és ezzel sikerül megtartanod ebben a "veszélyes" témában is azt a hasznos távolságot, rálátást, amire szükséged van... 

Ez most nem "tukmálás"-nak van szánva (:-))), ez most csak egy gondolat-szikra, egy ötlet, ami nekem is így csak most jutott eszembe, úgyhogy még én is próbálgatni fogom... az eddig hozzám legközelebb álló használható metafórát Horváth Tünde szokta emlegetni, a kis polcot. Nem teljesen erre a szituációra "szól", de nekem erre is ez volt a leghasznosabb eddig. Tünde mondja mindig, hogy ha megjelennek benned megítélések, netán kritikák azzal kapcsolatban, amit hallasz, különösen segítő/támogató kapcsolatban (amúgy általában is hasznos lehet...), azokat ne próbáld elnyomni, mert az lehetetlen. Vedd észre és tedd fel egy kis képzeletbeli "polcra", és ott hagyd békén őket... ez se rossz...:-)))

Szólj hozzá!