HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

december 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív >
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Linkblog

Agilitás, DevOps, 4 könyv... és az új paradigma...

isocrates_coaching 2017.12.31. 13:32

4_it_konyv_jpeg.jpg4 könyv egy új világról, amikor a digitális paradigma véglegesen átveszi a hatalmat az analóg felett. Egy világról, ahol nem az IT tanulja meg az üzlet nyelvét, hanem az üzletnek kell megtanulnia az IT nyelvét, amikor nem az a kérdés, hogy a CIO-nak (Chief Information Officer) van-e helye az „asztalnál”, hanem az, hogy mennyire meghatározó legyen a szerepe annál asztalnál (amelynél naná, hogy helye van)... 

Ami az érdekes, hogy az IT-nek nem csak az üzlettel van elintézendő ügye, hanem saját magával is. Nincs már olyan gyártó cég (vagy van?!), ahol ne alkalmaznának valamilyen LEAN-ből leszármaztatott módszert, (egyszerüsítve) az agility az IT LEAN-je, de nem is olyan könnyű alkalmazni nagyobb szervezeti méretekben, mert kifejezetten kis létszámú teamekre találták ki. Mi legyen a dolga hát a CIO-nak, ha az agilis teamek mindent – elvileg – saját hatáskörben megszerveznek, kitalálnak, halál agilisen?! Ez utóbbi dilemma az egyik fő témája az első két könyvnek, aminek a végén (másik kettővel együtt) megadom az elérhetőségét. Olyan ember írta, aki megélte maga is ezt a dilemmát, mint az agility nagy támogatója, részben mint többszörös aktív CIO... (Mark Schwartz, az „A seat at the table” és az „Art of Business Value” szerzője) 

Mellesleg a másodiknak említett könyv (igazából elsőnek megírt, és általam a négyből harmadiknak elolvasott), az „Art of Business Value” sokkal több, mint IT könyv, de azért nagyon érdekes, mert mégiscsak IT szemszögből íródott... minden vezetőnek csak ajánlhatom, akármilyen jelentős (vagy még (?) jelentéktelen) is a szervezeti működésben a digitális „befolyás”. Nekem, a viszonylag seasoned gazdasági vezetőnek is érdekes volt, ahogy a sok-sok MBA-típusú megközelítés után friss szemmel nézhettem a jól ismert dolgokra, módszerekre Schwartz úr szemüvegén keresztül... 

Különösen érdekes nekem ez a paradigma-váltás (digitális válik meghatározóvá), mert 20 éves vezetői pályafutásom 70-80%-ában hozzám tartozott a még klasszikus, kiszolgáló értelemben tekintett IT-operáció... Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) szívemhez szólt és együtt tudtam rezegni Schwartz úr megközelítéseivel... 

Ő veti fel valahol még az (1)-esként olvasott kötetben („A seat at the table”, a felsorolás sorrendje szubjektív, ebben a sorrendben olvastam őket... - és ezt a sorrendet is ajánlom...:-))) a DevOps fogalmát, amiről fogalmam se volt (3 héttel ezelőttig...)... Meg-google-iztam, azután vagy ő ajánlja, vagy én akadtam rá a két másik DevOps kötetre ((2) és (4)), nekik is estem nyomban... 

A Phoenix Project (3) egy üzleti regény (à la Patrick Lencioni), tök olvasmányos, de elég rigorózus, pontos is probléma felvetéseiben és megoldás kereséseiben... faltam... 

A (4)-nek olvasott DevOps Handbook rácáfol rettenetesen száraz címére és szintén teljesen olvasható még egy fél-/(negyed- ??) amatőrnek is, mint én vagyok. Csak azokon a pontokon bátortalanodtam el, ahol konkrét segítő szoftverek neveivel dobálóznak a szerzők, amelyek segíthetik az integrációs folyamatot...(mondjuk pont ezek a részek azok, amelyek az igazi szakembereknek a leghasznosabbak lehetnek...). Ja igen, de mi a fene is az a DevOps?! Nos, amikor az IT-n belül a fejlesztés (program-tervezők, programozók) szorosan együtt dolgoznak az IT üzemeltetéssel az egész project folyamán, kvázi párhuzamos üzemmódben... 

A DevOps működés, folyamat-szabályozás a klasszikus waterfall-folyamatot váltja fel, ahol minden lineáris (volt?)... Egyszerüsítve először a feladat definiálása történt meg, azután a leprogramozása, azután a működtetés elkezdése, azaz minden ment a lineáris project-működés szerint. Ez az a megközelítés, ami nemzetközileg a kb. 70 %-os project-kudarc hányadért felelős... 

Hogy kinek ajánlom? Nos, elsősorban a szakembereknek és minden szintű vezetőknek, akiknek valamilyen szinten szorosabb kapcsolata van a szervezet digitális architektúrájával, akár felhasználóként is... meg akiket érdekel az új világ munkaszervezésének új paradigmája... mert ezek a gondolatok mindenhová belopakodnak... A LEAN először a gyártásban jelent meg, az agility a szoftver-készítésben, de egyre jobban hatnak teljesen új, akár adminisztratív területeken is, ha nem is teljes valójukban, de legalább gondolkodási rendszerükben és itt-ott konkrét módszereikben is... 

  1. Mark Schwartz: A seat at the table - https://www.amazon.com/Seat-Table-Leadership-Age-Agility/dp/B0767H9ZMM/ref=sr_1_3?ie=UTF8&qid=1513552479&sr=8-3&keywords=a+seat+at+the+table

 

  1. Phoenix Project – DevOps Helping Business Book - https://www.amazon.com/Phoenix-Project-DevOps-Helping-Business-ebook/dp/B00AZRBLHO/ref=sr_1_1?s=digital-text&ie=UTF8&qid=1513552300&sr=1-1&keywords=the+phoenix+project+kindle

 

  1. Mark Schwartz: Art of Business Value - https://www.amazon.com/Art-Business-Value-Mark-Schwartz-ebook/dp/B01DOGQBJ0/ref=sr_1_1?s=digital-text&ie=UTF8&qid=1513552369&sr=1-1&keywords=the+art+of+business+value

 

  1. DevOps Handbook - https://www.amazon.com/DevOps-Handbook-World-Class-Reliability-Organizations-ebook/dp/B01M9ASFQ3/ref=tmm_kin_swatch_0?_encoding=UTF8&qid=&sr=

Szólj hozzá!

Coaching és a Ji King...

isocrates_coaching 2017.12.15. 14:05

taoista_ji_king_kep.jpg„...Jelentéktelen tudósok felületes munkái nem adnak világos képet az égi rendhez való alkalmazkodás, illetve az attól való elhajlás kérdésében. Az ilyenek visszatérő módon megjelennek a társadalomban, amikor el kellene tűnniük, előjönnek, amikor vissza kellene vonulniuk; nem tudják, hogyan kell visszatartani a nyugodt csendet, fogalmuk sincs, hogyan kell vigyázni, hogy a telítettség ne jusson a kicsordulásig, s hol a hirtelenkedésük, hol meg az önhittségük miatt jutnak tévútra. Miután nem törődnek a megjelenő finom jelzésekkel, s nem vizsgálják meg körültekintően az előálló változásokat, nap mint nap a szerencsétlenség, megbánás és megszégyenülés útján haladnak, elveszítve az emberi természet útját. Ezért állították össze a bölcsek a Ji Kinget, hogy a jeleken keresztül elmagyarázzák az Égi Tao-t, s világossá tegyék ebben a pozitív és negatív, a telítettség és üresség, az előrehaladás és visszavonulás, a továbbélés és pusztulás változásait. Ezek az útmutatások, hogy mire érdemes törekedni és mit kell kerülni, valóban kitűnőek!” – Lü Tung-pin, IX. századi taoista géniusz (idézet a bevezetőből...)  

Ja... mint annak akinek kalapács van a kezében, és mindent szögnek néz, nekem is mi jutott eszembe? A fejlesztő szerepe a fejlesztési folyamatban... 12 század alatt nem sok változott, az önfejlesztőknek és nem utolsó sorban a fejlesztőknek a saját működésüket illetően a lényeg benne is van ebben a fenti bekezdésben, át is írom gyorsan mondjuk egy coaching tréning cél-értékeiként (a cél, hogy a tréning után ezen értékek mentén kezdjenek el működni a résztvevők).  

Tehát egy képzeletbeli coach-tréning képzés cél-értékei: 

  1. Tudni az adott helyzethez, szervezethez, személyhez alkalmazkodni, és tudni, mikor nem szabad alkalmazkodni, mikor hasznos elhajolni...
  2. Tudni, mikor interveniálni, és mikor visszavonulni.
  3. Tudni megtartani a nyugodt (és/vagy érlelő...) csendet.
  4. Tudni vigyázni a telítettség és üresség egyensúlyára, figyelni az ügyfélnél a túlcsordulást és tudni, mit kezdeni vele.
  5. Tudni, ismerni önmagunkat, ismerni és kezelni hirtelenkedési, türelmetlenségi és túlcsordulási (kinek mi a vakfoltja, nekem főleg ezek...) rugóinkat/nyomógombjainkat, és tudni, hogy csak egy főszereplő van, a változást kívánó, azon dolgozó személy.
  6. Mindig tudni, a folyamat hol van a pozitív-negatív, telítettség-üresség és előrehaladás-visszavonulás kontinuumokban és ezt a tudást tudni felhasználni a folyamat optimalizálásában. 

A most indulóknak, kezdőknek (mint pl. magamnak, az örök kezdőnek...) szerénységet ajánlok ezen pontok tekintetében és örök odafigyelést, nem könnyű cucc, még csak hetedik éve gyakorlom magam is...

Szólj hozzá!

Észre sem veszik vagy tisztelik & dícsérik vagy félik vagy útálják... nem mindegy...

isocrates_coaching 2017.12.06. 08:46

levels_kep.jpg"Ami a legjobb vezetőket illeti, az emberek nem is veszik észre a létezésüket (hatásukat - SZM). A következő legjobbakat az emberek tisztelik és dícsérik. A következőktől félnek, és az azután következőket útálják. Amikor a legjobb vezető feladata kész, az emberek azt mondják, 'Mi magunk csináltuk meg'..." - Lao Ce

Gondolkoztam, vajon van-e más eset, és eszembe jutott egy. Ez a fajta úgy látszik Lao Ce korában ismeretlen, vagy nagyon ritka lehetett, szót se érdemelt... pedig...

Szóval szerintem van az a vezető (valahová a dícsért és félt vezetői szint között), aki nem számít, akinek nincs hozzáadott értéke jobb esetben, vagy negatív rosszban. Akit az emberek - tisztesség ne essék szólván - le se sajnálnak, és sokszor ezt alig is titkolják... senki nem tudja, hogy került oda, a gyenge főnök főnöke hozta oda, hogy nehogy riválisa legyen, vagy valakinek (Nyuszinak?!) a rokona, ismerőse, vagy (c)... Tulajdonképpen őt se kéne észrevenni, mint az első típust, de mivel mindenkinek útjában van, ez nem kivitelezhető...

Na most ez az 5 van és kész (örömmel fogadok valós ezektől különböző típus-leírásokat).

Most jön a házi feladat. Ha vezető vagy, gondolkozz el rajta, figyeld meg az embereid, a közvetlen riportálóid (de lehet szélesebb kör is) reakcióit, ha megjelensz, kérdezel valamit, válaszolsz, hogyan reagálnak. Az is számít, hogy Te mész-e hozzájuk, keresed őket, vagy ők jönnek, stb., minden számít...

Van egy direktebb módszer, megkérdezed őket, elmondod röviden az 5 típust és megkérdezed, hogy szerintük Te melyik típusba sorolódsz be leginkább. Ha eleve nem az első kettőbe, nem fogod megkérdezni. Akkor se, ha az első kettőbe, de nem szoktál ilyet, introvertált vagy, nem a munkahelyre való az ilyen kérdezősködés, vagy (d)... Amúgy ők se biztos, hogy értékelhető választ adnak, különböző okokból, az utolsó hármat ők se fogják választani, a másodikat szégyenlhetik, az elsőt meg nem is értik (a mi kultúrkörünkben ez a Cheshire macska-szerű eltűnő, ám hatékony vezetési módszer úgyszólván ismeretlen...).

Szóval még a saját megfigyelés, következtetés, tanulság-levonás látszik a leghatékonyabbnak. Egy jó adag EQ biztos kell hozzá... az meg megint egy indikáció, melyik térfélen játszhatsz... és így körbe-körbe...

Ui.: Mi a teendő, ha gyanús lesz Neked, hogy nem oda tartozol, ahová tulajdonképpen szeretnél? Nos, nem vagy jó helyen, a Neked való pozícióban, szakmában, cégnél, kapaszkodsz, mert a váltás szakadéka visszarettent... a fenti leírás nem tért ki arra, milyen ezeket belülről megélni, csak a környezet szempontját alkalmazza... pedig... ha az ember nem számít(!), félnek tőle, pláne útálják, az aktívan rossz az embernek, mégha ezt nem is érzi esetleg közvetlenül...

...a 3 közül a “félnek tőle” lehet az ráadásul, ami kultúrkörünkben viszonylag természetes “tartozéka” a vezetésnek, így ha még érzékeli is az illető, nem biztos, hogy baja van vele... elvégre “...én is félek az én főnökömtől, apám is félt az övétől, mi a baj ezzel?! Máshogy hogyan csinálnák meg, amit akarok?!” Nos, ezzel sok baj van, nem kap visszajelzést, mehet a falnak, senki nem mondja meg, ha amit akar, az esetleg úgy marhaság, ahogy van, megcsinálják, övé egyedül a felelősség... majd csak a fal fog szólni, hogy itt a vége... az emberei a kötelező minimumot fogják hozni, azt is csak ott és akkor, ahol és amikor ott a szeme/figyelme, szóval a hatékonyság, a többiek energiája is a pincében... mondjam még? Hogy neki személy szerint pszichológiailag miért rossz? Nos, ha netán pszichopata hajlamai vannak, akkor még élvezheti is... egyébként azonban... soha nem lehet biztos semmiben, ahogy ő nem bízik senkiben, mások se bíznak benne... legyen ez elég személyes pokolnak...

Szólj hozzá!

Merni kell nagyon akarni...

isocrates_coaching 2017.12.02. 11:40

Merni kell nagyon akarni... a változást, ha kell... fájjon, mert különben kitérünk, érzéstelenítünk, megteszünk mindent, csak hogy ne legyen instant/azonnal kellemetlen... olyan ez, mint ahogy az életünk végefelé mindenféle furcsa (test)tartást veszünk fel, figyeld csak meg az időseket... észrevétlenül úgy fordulunk, úgy hajlunk, hogy minimalizáljuk a pillanatnyi, vagy tartós rossz testi érzést és a kifacsart tartás megmarad, beépül... így van a lelkünkkel is, hogy elkerüljük a konfrontálódást, úgy fordulunk, úgy csavarjuk ki a saját életünk tényeinek értelmezéseit, hogy a lehető legkevésbé fájjon... szokták mondani, hogy az anyagyilkosnak is perfekt teóriája van arra, miért volt az logikus... annak mennyire el lehet ferdülve a lelke... de ne legyenek illúzióink, ezt mindannyian csináljuk magunkkal...
 
Olvasom és émelygek a sok gurutól, okostól, aki megold mindent... túl nagy jelentőséget tulajdonítanak maguknak... annak lehet segíteni, aki meri nagyon akarni... ennyi... és persze ott jöhet a zsenialitás, mert ha nem vagy kész, ha nem érted, ha nem érzed, mi lenne a segítség, akkor hiába meri nagyon akarni, hozzád hiába jött... nagyon ott kell tudni lenni az ott és mostban, hogy megérezd, ez az a pillanat, most van esély és ott segíts... de ha nem érzed ezt, mondd meg és menj el... ha nem teszed, csak a támogatás/segítés ázsióját rontod egy kvantumnyival... hogy amúgy se ér semmit... dehogynem... de mégegyszer: annak, akkor és ott... és akkor nagyon topon kell lenned, hogy Te lehessél az, aki tud segíteni...
 
A minap egy tréningen azt találtam mondani egy óra után, hogy unom. Kérdezték, mit szoktam ilyenkor általában csinálni? Nos, általában otthagyom az ilyen helyzeteket,, mondtam... Erre a csodálkozó szemek: coachként is, team-coachként is? Mint a szél!! Persze akkor nem csapot-papot, annak is megvan a civilizált módja, de én ha érzem, hogy ez nem az a helyzet, nem az az energia, vagy egyszerűen nem én vagyok az, aki segíteni tud, igen, ezt kiteszem az asztalra... nem pénzért dolgozom... de ha dolgozom, pénzért dolgozom... és akkor, ha látom az értelmét...

Szólj hozzá!

Siker és motiváció... kicsit más fénytörésben...

isocrates_coaching 2017.12.02. 10:31

parenting_kep.jpgMi is a siker, ki a sikeres? És ki az, aki meg fogja keresni azt a munkát (nem hagyja magát elposhadni valamiben, amit útál), amiben jól fogja érezni magát, amit a magáénak is tud érezni? Erre mind, csak így, hipp-hopp?! Bruno Bettelheim, amikor az elég jó szülői működésről, az elég jó nevelkedésről ír, neki ugrott egy bekezdésben ezeknek a kérdéseknek és érdekes, ahová jutott:
 
"...my lifelong effort to discover and test what is involved and required for successful child-rearing - that is, the raising of a child who may not necessarily become a success in the eyes of the world, but who on reflection would be well pleased with the way he wa raised, and who decide that, by and large, he is satisfied with himself, despite the shortcomings to which all of us are prey. I believe that another indication of having been raised well is a person's ability to cope reasonably well with the endless vissicitudes, the many hardships, and teh serious difficulties he is likely to encounter in life, and to do so mainly because he feels secure in himself. Although not always free of self doubt - since only arrogant fools are entirely free of that - whatever happens in his external life, such a person who has been well raised possesses an inner life which is rich and rewarding, and with which he is hence satisfied. Last but certainly not least, to grow up in a family where good, intimate relationships between the parents and between them and their children are at all times maintained makes an individual capable of forming lasting, satisfying, intimate relations to others, which give meaning to his and to their lives. He will also be able to find meaning and satisfaction in his work, finding it worth the efforts he puts into it, because he will not be satisfied with doing work thet is devoid of intrensic meaning..."
 
(...egész életemben azt kutattam és próbálgattam, hogy mi minden is kell a sikeres gyerek-neveléshez - azaz, hogy hogyan neveljünk fel egy gyereket úgy, hogy (még akkor is, ha nem is szükségszerűen lesz sikeres a világ szemében) amikor majd visszagondolva elmélázik ezen, ő maga örül majd annak, ahogy nevelték/segítették gyerekkorában és aki úgy dönt, hogy nagyban és egészében elégedett önmagával minden hiányosság ellenére, amelyeket egyikünk sem tud teljesen kiküszöbölni az életéből. Hiszek benne, hogy egy következő jele annak, hogy valakivel jól bántak gyerekkorában az az, hogy képes meglehetősen jól kezelni/helyére tenni azokat a nehézségeket, hányattatásokat, és komoly válságokat, amelyekkel valószínüleg találkozni fog életében és mindezt főleg azért, mert biztos önmagában. Habár nem lesz mindig kétségek híján - mert csak arrogáns bolondok nem kételkednek soha önmagukban -, akármi történik is az életében, akinek megfelelő szülői környezetben volt része, gazdag és elfogadó belső élettel rendelkezik, amely minden körülmények között biztosítja számára a belső dinamikus (változó, de jól megalapozott - SZM) harmóniát. Utoljára, de semmiképpen sem utolsó sorban az is kell ahhoz, hogy egy ember később képes legyen olyan tartós, kielégítő és intim kapcsolatot kialakítani másokkal, amely értelmet tud adni az ő és a többiek életének, hogy egy olyan családban nőjön fel, ahol jó, intim kapcsolat van a szülők és a szülők és a gyermek között. A munkában is meg fogja találni az értelmet és a kielégülést, érdemesnek érezvén az erőfeszítést, amit beletesz, mert nem lesz elégedett azzal, hogy olyan munkát végezzen (nem fogja abbahagyni a keresést), amely nem nyújt belső motivációt számára..."
OK, ez az ideális eset, amikor valaki belülről vezérelve sikeres (1988-as a szöveg, két évvel utána Bettelheim meghalt), és motivált arra, hogy megtalálja a helyét a munka világában is. Tudod, "A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az", de mi legyen a többivel?! Mi legyen azokkal, akiknek ez a gyerekkora nem volt elég jó? Örökre doomed-ok?! Nem gondolom... de nehéz az út, az biztos... Az első lépés biztosan az, hogy felismerik, "anyám, ez az egész, vagy legalábbis nagy része onnan jön, én már nem az a kis gyerek vagyok, ezen dolgoznom kell..."
...és innentől persze nem akarom elbagatellizálni, nehezebb esetekben, de akár könnyebben is az egyedüli út, a könyveket olvasok és megoldom kb. annyira lehet sikeres, mint Münchhausen báró, amikor a saját üstökénél fogva kihúzta magát a mocsárból (helyesebben nem úgy, mert ott ő a meséje szerint sikeres volt, de éppen ez a lényeg, hogy hazudott, mert ez volt lényege - nyilván ez nem sikerülhetett)...
Az utolsó mondat a belső motivációról szól, ami ott kezdődik, hogy nem adom meg magam ("...amíg egy darabban látsz..."), nem hagyom magam örökre eltemetni egy job-ban, ami nem az enyém, ami nem érdekel, mert nincs annyi időm, csak ez az egy életem van, azt meg jó lenne hasznosan tölteni...
De az az 1988-as gondolat se semmi, hogy ("...(még akkor is, ha nem is szükségszerűen lesz sikeres a világ szemében)...")... Aha... már 1988-ban (és valószínüleg akár 2500 évveé ezelőtt is) ezt oda kellett írni, hogy nem az a sikeres feltétlenül, akit a világ annak tart... és, please, nem leegyszerüsíteni arra, hogy " a pénz nem boldogít", ez ennél komplexebb, OK? Soha a világtörténelemben nem számított annyira a világ ítélete abban, hogy siekresek vagyunk-e, soha nem volt ennyire live dokumentálva, hogy per pillanat ki az, és ki nem... nehéz ennek ellenállni, azért érdekesek Bettelheim részletes & alapos gondolatai erről...
Hogy mi a vörös farok, a hollywoodi happy end? Állj le egy csöppet, szakíts ki egy kis időtömböt az életedből és csinálj számadást, hol tartasz most: önmagaddal, kapcsolataidban, munkádban, ha van, hobbidban, egyáltalán az életedben, és amire jutsz, gondold meg, hogy mi az, amit tehetsz... Ja igen, és a legfontosabb: ha egy kis csöppség számára a közeledben Te jelented a legfontosabb környezet egyik elemét, akkor nagyon figyelj rá, hogy (legalább?) neki jó legyen...

Szólj hozzá!