HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Mit tanít nekünk egy tanítvány esete...

isocrates_coaching 2011.12.29. 20:29

Plato_256.jpg„...[Szókratész] egy másik tanítványa, Arisztidész, amíg Szókratésszel kapcsolatban állt, nagy előrelépéseket tett a filozófiában, aztán elhagyta a kört, hogy részt vegyen [sic] egy hadjáraton. Amikor visszatért , elveszítette minden vitakészségét. Szókratész megkérdezte, mi az oka ennek a visszafejlődésnek, mire Arisztidész azt válaszolta, hogy sohasem tanult igazán Szókratésztől semmit, korábbi bölcsességét inkább csak annak köszönhette, hogy Szókratésszel egy házban vagy térben tartózkodott. Akkor érte el a legnagyobb haladást, amikor Szókratésznál ült vagy megérintette...” *

Persze, el lehet gondolkozni azon, hogy adott esetben nem is annyira meglepő, ha valaki visszatérve egy háborúból (amiben „részt vett”) elveszíti a kapcsolatépítő, vitakészségét (lásd például a vietnami háború túlélőinek többféleképpen dokumentált mentális állapotát).  

De a mi - ebben a blogban vezérfonálként (vagy „búvópatakként”, de szép!) végighúzódó coaching – szempontunkból nézve egyszerüsítsük  le a dolgot arra, hogy valaki láthatóan tanul valakitől, de amikor elválnak az útjaik, kiderül, hogy tulajdonképpen igazából csak az áramkörbe bekerülve látszott ez igazi, magáévá tett tudásnak, ez igazából csak (pillanatnyi) alkalmazkodás volt, ami nyom nélkül eltűnt a hatás megszűnése után.

Ez egy nagyon jó alkalom, példa arra, hogy mi és mi nem a coaching. Siessük leszögezni, hogy éppen ez az amiről nem szól a coaching.  Több szempontból sem. Először is a coaching a szó szoros értelemben nem tanítás. Egy tágabb, másodfajú értelemben viszont  igen, segít megtanulni adott reakció-/válasz-mintákat megváltoztatni, finomhangolást végezni rajtuk, de úgy, hogy ez tudássá váljon. És ez utóbbi a lényeg. A coaching akkor (nagyon) jó, ha a coachee, a coach-olt a coaching folyamat után felismeri magától, amikor a korábbi elakadást okozó probléma típushoz ér és alkalmazni tudja a megtanult új reakció-mintát.

Arisztidész esete rossz példa a tanulásra általában is, de a coaching folyamatra is. Ki csinálta a hibát, hogy ezt nem vették észre? A forrás talán nem mond többet az esetről, nehéz megmondani. Mindenesetre a coachnak az egy alapvető feladata, hogy segítsen felismerni a saját-erejű/-energiájú tanulás fázisait és ha valami kimarad, segíteni kell a coachee-t abban, hogy lassítson és ne lépjen addig tovább, amíg el nem sajátítja az előző fázist.

Sok coach azt mondaná és egyetértek velük: akció, akció, akció! Fel kell tenni az elején és annyiszor, amennyiszer kell, a kérdést, hogy (itt általánosan, nyilván a konkrét esetre konkréten kell megfogalmazni őket, de az irány, a cél ezekkel a kérdésekkel egyértelmű):

  • „Ha el fogod érni  a célt, azt a változást, amire szerződtünk, az miben fog megmutatkozni?
  • Hogyan fogod konkréten érezni magad?
  • Mit fogsz konkréten mást csinálni?
  • Mennyiben fogsz konkréten másképpen kommunikálni a többiekkel?
  • Mi az, ami konkréten meg fog változni a múködésedben és ennek a hatásában?

Segíteni kell – gyakorlatilag az egész coaching folyamat során -, hogy „akciókra”, és idézőjel nélküli akciókra kerüljön sor, amelyeket a coachee megtervez saját maga számára és végrehajt (majd az megbeszélésre kerül a coaching folyamatban), amelyek mind azt célozzák, hogy a vágyott, kitűzött cél-helyzethez minél hamarabb, minél közelebb jussunk. Gyakorlatilag az akciók a fenti kérdésekre adott válaszokat próbálják ki éles helyzetben.

Minél több sikeres akció színezi a coaching folyamatot, annál gyorsabban kerülünk közel a célhoz. Kevesebb elmélet, kevesebb diszkusszió, több gyakorlat, több akció.  Többet (eredmény)  kevesebbel (dumával, elmélettel).  

*Idézi Marie-Louise von Franz „Álmok” című könyében Platón vitatottan hiteles dialógusából, a Nagy Alkibiadész-ből (akit esetleg érdekel, ennek azért megpróbáltam utánanézni, az 1984-es nagy 3-kötetes Platón összesben nincs benne, a Kindle összesben viszont kettő Alkibiades dialógus is van...)  

** Abba most ne menjünk bele, hogy a coaching nagyon sok típusú helyzetben lehet hasznos, amelyekben mind az a közös, hogy valami változás jön létre a körülöttünk lévő világ érzékelésében és arra adott válaszainkban, de ezeket nem mindig lehet a fenti reakció-minta megváltoztatás fogalommal leírni. Itt egyszerüsítettem és csak egy – talán a legfontosabb – témát említettem.

Szilágyi Miklós - Business coach: coaching.szm@gmail.com

 

Szólj hozzá!

Gondolatok az önbecsülésről 2.

isocrates_coaching 2011.12.29. 20:29

Self-esteem workbook2.jpgAhogy már az 1. részben szó volt róla, most egy önbecsülési pillanatfelvétel következik. Érdemes megcsinálni, csak Magadnak, hogy felmérd, hol tartasz. A mondásom az, hogy ha a szép lassan ide-csepegtetett részeket Magadnak „elszámolva” becsületesen végigolvasod, végiggondolod és megcsinálod a feladatokat (nem dísznek vannak benne), és utána újra megcsinálod Magaddal ugyanezt a felmérést, sokkal jobb eredményt fog mutatni.

Szóval az

Önbecsülési felmérés

Az első részben 12 kijelentést olvasol, kérlek, értékeld azt, hogy Rád az adott kijelentés mennyire igaz, mennyire stimmel és ezt a „stimmelést” mérd egy 0-10-es skálán. Copy/paste ezt a részt egy új, üres Word dokumentumba, nyomtasd ki és minden egyes kijelentés mellé írj egy számot 0-10 között, ami a legjobban jellemez Téged az adott kijelentés vonatkozásában.

Mivel 12 kijelentés következik, a lehetséges minimum összeg  0 és a lehetséges maximális összeg 120.

Add össze a 12 számot és az eredményt írd az „Összesen” mellé. 

A második részben néhány kérdésre kell Magadra vonatkozóan választani lehetséges alternatívák között (olyan, mint egy vizsga-teszt). Jelöld meg a kinyomtatott lapon a Rád legjobban jellemző alternatívát.

Egy fontos megjegyzés: a későbbi részekben többször megemlítődik majd, hogy az önbecsülés és az önbizalom két különböző dolog, bár összefüggenek. Röviden (részletesen később): az önbecsülés nem függhet külső tényezőktől, ez egy közös, belső  emberi erőforrás, az önbizalom az adott területtől, tevékenységtől függhet, például ha nem tudok teniszezni és elkezdek tanulni, normál, hogy nincs hozzá önbizalmam. Ezt azért mondom, mert lefogadom, hogy majdnem mindegyikőtökben a két fogalom (önbecsülés és önbizalom) keveredik. Az alábbi felmérésben ha nem tudod pontosan, mit érts önbecsülés alatt, ne habozz, alkalmazd egyelőre a saját fogalmaidat, amelyek szerint még önbizalomnak hívod az önbecsülést is. Most, az elején, mindegy, hogy minek hívjuk, a lényeg, hogy próbálj – Magadnak, Magadhoz – őszinte lenni.

Ja igen: tényleg nem érdemes „átverni” Magad, a Te ügyed, csak Te fogod látni. Ez még akkor is így lenne, ha nem érzel elegendő erőt Magadban, de mindenképpen végig szeretnéd csinálni ezt a folyamatot és segítséget kérsz egy coach-tól; akkor is megtarthatod Magadnak a felmérés eredményét.

A kinyomtatott és ezen a módon kitöltött lapot dátumozd meg és tedd el, hogy később egy újabb felmérés eredményét össze tudd vele hasonlítani.

1.       12 db állítás (értékeld őket Magadra vonatkozóan egy 0-10-es skálán)

Értékes ember vagyok.

Értékes vagyok, mint mindenki más.

Megvannak bennem azok a képességek, ami ahhoz kell, hogy jól éljek.

Amikor a tükörbe nézek, kellemes érzés tölt el.

Nem tartom magam egy komplett katasztrófának.

Tudok nevetni magamon.

Örülök, hogy én én vagyok, hogy ilyen vagyok.

Szeretem magam akkor is, ha mások visszautasítanak.

Szeretem és támogatom magam, attól függetlenül, hogy mi történik.

Általában elégedett vagyok azzal, ahogy a személyiségem fejlődik.

Tisztelem magam.

Én szeretem magam úgy, ahogy vagyok, és nem akarnék más lenni.

ÖSSZESEN:

 

2.       Válaszolj két kérdésre, kiválasztva a megadott alternatívák egyikét

Milyen gyakran érzed Magad korlátozva a mindennapi működésedben önbecsülési problémáid miatt?

Lehetséges válaszok:

Mindig

Gyakran

Néha

Ritkán

Soha

 

Mennyire érzed súlyosnak az önbecsüléseddel kapcsolatos problémád?

Lehetséges válaszok:

Nincs probléma

Enyhén

Közepesen

Komolyan

Teljesen lehetetlenné teszi a normális működést

No, akkor van egy kiindulópontunk, amihez később hasonlíthatod a fejlődésedet. Egy biztos, ha nem 120 a felső összeg és ha nem az első alternatívákat választottad, felesleges energiád megy el arra, hogy kompenzáld az ebből származó belső feszültségeidet, „visszabeszélj” a mindannyiunkban állandóan pergő belső monológnak, ami/”aki” viszzafog, nem hagy a legjobb hatásfokodon működni, ahelyett, hogy  motiválna, jobb eredmény eléréséhez szükséges harmonikus, de legalábbis dinamikus belső hangulatot megteremtené. Szóval kevesebb energiád marad az „életre” magára, legyen az a munkád, a magánéleted, a szerelmed, barátságod, vagy akár az álmod (mert persze, az önbecsülési problémák néha alva se hagynak minket teljesen békén).

Na most ne álmodjunk a tökéletesről, ha igazán őszinte, senki nem éri el a tökéletest egy ilyen felmérésben, vagy ha eléri, rögtön kérjen időpontot egy pszichiáternél. Normál, hogy ebben-abban  egy kicsit bizonytalanabbak vagyunk, még akkor is, ha végig ez az anyag arról beszél, hogy  márpedig ennek az önbecsülésnek állandónak és a legmagasabbnak kell lennie optimális esetben. Naná, a mesében. De, nem mindegy, hogy milyen szinten van és nem mindegy, hogy ne változzon nagyon széles, hanem inkább egy szűkebb sávban.

Ebből persze az is következik, hogy elképzelhető, hogy valaki olyan – nem maximális, de – „jó” eredményt ér el, amin nem nagyon lehet változtatni, el kell fogadni, hogy rá ez a szint jellemző (egy idevágó  idézet egy Litvániában élő coach-tól, Turai Lédától, egy minapi story coaching tréningről: „Az elég jó jó, nem kell a tökéletesre törekedni”).

Csak játékból, meg hogy legyen is valami tétje, és hogy kedvet csináljak ezzel Nektek is, a következő bejegyzésben visszatérek erre és megcsinálom magamra a felmérést.

Többet kevesebbel. Ha sikerül csökkenteni a felesleges, - az önbecsülés belső energia-elszívó hatását közömbösítő  - energia-veszteséget, több jut az igazi „életre”, munkára. Többet kevesebbel.

Szilágyi Miklós, coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

2 esettanulmány

isocrates_coaching 2011.12.17. 20:12

 

Ebben a mai bejegyzésben 2 rövid valódi esettanulmányt emeltem be ide az
site-ról (a site az ICF – International Coaching Federation, ami egy amerikai központú nemzetközi szervezet – magyar tagozatának a site-ja).
A két esettanulmány nem az enyém, és nem is ismertek ebben a pillanatban a szerzőik és főszereplő coach-aik. Abból az 5 - az idézett site-ra beküldött - esettanulmányból származnak, amelyek név nélkül versenyeznek  „A 2011. év coach-a” címért.
Az esettanulmányokat az esetekben aktív coach-ok készítették, tehát az ő szempontjukból készültek. Mi volt az alaphelyzet, mi volt a coaching folyamat célja és nagy vonalakban megjelenik a coaching folyamat és annak eredménye. Azért emeltem be ide őket és azért csak ezt a kettőt, mert együtt nagyon jól példázzák, milyen széles spektrumon dolgoznak a business/üzleti és life-coach-ok, mennyire különböző az időtartam, amíg egy sikeres folyamat tarthat.
Szakmai szempontú feldolgozásról van szó, mégis azt gondolom, hogy a megértése laikusnak sem okozhat problémát és nagyon hasznos lehet arra, hogy közelebb kerülhessen ez a szakma a közönséghez, jobban lehessen látni/érteni a hasznát.  
Az első bemutatott eset egy 1 éves periódust fog át, nem állandó sűrűségű megbeszélésekkel.  A folyamat nagyon mély, alapvető, pozitív változást hozott a kliens életében (természetesen az ő energiájából és motivációjával, de itt azért tisztán látható, mi is a feladata a coach-nak). A második eset 1,5 órás, együléses folyamatot és annak az eredményét írja le.
És íme, az első, hosszabb, nagyobb léptékű coaching folyamat:
 „Kliensem azzal keresett meg, hogy nem érzi jól magát a bőrében és ezen szeretne változtatni. Az első alkalommal igyekeztem információt gyűjteni és a rendszerelvű gondolkodást felhasználva meg találni azt a területet, amelyen a legkisebb változtatás a legnagyobb pozitív elmozdulást hozná életében. Közös gondolkodás után arra jutottunk, hogy számára a leginkább a munka területe az, amely a legnagyobb hatással lehetne egész életére. A munkahelyén nem voltak sikerélményei, bár egy vezető pénzintézetben jó beosztásban dolgozott. Pontos elképzelése arról, hogy mit is szeretne csinálni nem volt.
Úgy érezte elakadt, és teljesen tanácstalannak érezte magát. Első feladatként azon foglalkozásokat gyűjtöttük össze, amelyeket szívesebben végzett volna jelenlegi munkájánál és úgy érezte affinitással is rendelkezik. Ezt egy ötletvihar [ismertebb nevén: brainstorming- SZM] módszerével végeztük el, a spektrum szélesítéséhez mások erőforrásait is bevontuk a gondolkozás folyamatába – ismerősei véleményét is kikérte arról, hogy őt milyen területen látnák sikeresnek. A feladat során az is kiderült, ügyfelem mennyire sokoldalú, körülbelül 40 foglalkozást sikerült ismerősök segítségével összegyűjtenünk. Ezt leszűkítettük egy körülbelül 20-as listára, amelyen már csak a számára is elérhető és szimpatikus foglalkozások szerepeltek.
Közösen, illetve házi feladatként elvégeztük az abszolútumok és kritériumok gyakorlatot is, mellyel a számára a munkával kapcsolatos legfőbb kritériumokat kerestük, valamint hogy az milyen pozitívumot adhat számára. Ehhez a feladathoz ismét külső erőforrást vett igénybe, kikérdezte ismerőseit, akik az egyes területeket ismerték, hogy az egyes foglalkozások mivel járnak, és milyen kompetenciákat igényelnek. Mindezt egy mátrix segítségével áttekintettük, amellyel sikerült kitisztázni, és sorrendiséget felállítania arról, hogy milyen területen szeretne dolgozni. Amikor ezzel elkészültünk, 2-3 olyan foglalkozás maradt, amelyek hasonló változást hozhattak életében. Így hát hozzáláttunk a megvalósításához. Számba vette milyen erőforrásokra lehet szüksége és mi az, amivel már rendelkezik. Fontosnak tartottuk azt is megvizsgálni, milyen pénzügyi háttér, új képességek, kapcsolatok szükségesek az új áhított állás elnyeréséhez. A coaching ülések alatt rengeteget jegyzetelt, folyamatosan újabb ötletei támadtak. Az ülések alatt kidolgozott terveken még otthon is tovább dolgozott – még részletesebbé téve azokat. Természetesen a terv megvalósítás nélkül mit sem ért volna, ezért a megvalósítás szakában a nehézségeket, akadályokat gyakran átbeszéltük. A megvalósítást – azaz a feladatok végrehatását – részekre bontva kezdte végrehajtani. A találkozók az első időszakban kétheti rendszerességgel, majd az első öt alkalom után ritkábban történtek, illetve telefonon értekeztünk.
Eredmény: A közel egy éve elkezdett közös munka eredményét a következőképpen tudnám összefoglalni. Az elmúlt év során a mára már volt munkahelyén is felfigyeltek a teljesítményében beállt változásra. Az éves értékelés során kiemelkedő teljesítményét maximálisan elismerték. Magánéletében is történtek változások, újterepeken kezdett mozogni, új ismeretségeket szerzett, és emellett folyamatosan kereste a továbblépési lehetőségeket. Mivel a pénzintézetnél nem tudtak számára megfelelő pozíciót ajánlani, ezért máshol keresett állást. Nemrégiben sikeresen váltott, és kapott meg egy az eddigiekhez képest merőben eltérő állást. Ez az egy éve megalkotott mátrixban az a legtöbb pontot kapott állás volt. A kezdetekor kijelölt karriertéma megjelölése, helyesnek bizonyult, mert az élete virágzásnak indult. Barátai körében mindig ismert volt mélabússágra való hajlama, amely mostanra megváltozott, pozitívabb, és vidámabb személyiséggé vált. Számos új területen szerzett jártasságot, vált egyre nyitottabbá, és kötelezte el magát az életen át történő tanulásnak és fejlődésnek.”
...és a második, egy rövid (és nagyon egyszerűnek látszó...) folyamat:
 „A következőkben ismertetett coaching folyamat azért különösen érdemes a bemutatásra, mert megmutatja, időnként milyen hihetetlenül egyszerű és gyors módon milyen súlyos vagy súlyossá válható problémákat lehet a coaching segítségével megoldani.
A húszas évei elején járó fiatalember kérte segítségemet. A beszélgetés során kiderült, hogy a fiatalember elismerésre méltóan tevékeny életet folytat: tanul, vállalkozik, egy szervezet vezetői feladatait látja el. Kemény időbeosztással, maximális leterheltség mellett él. Tevékenységeinek mindegyik formáját szereti, egyikről sem szeretne lemondani. Meg szeretne felelni minden feladatnak. A megfelelési vágy, a teljesítési szándék miatt inkább saját lelki-fizikai szükségleteit helyezi háttérbe. Ettől azonban mentálisan rosszul érzi magát, frusztrált. Jó ideje érzi, hogy testileg-szellemileg egyre fáradtabb, fásultabb. Hiányzik számára a lazítás, a kikapcsolódás. Ezekre azonban nincs ideje, a naptára mindig zsúfolásig tele van programokkal.

A beszélgetésből nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalember komoly lépéseket tett már a kiégés irányába.

Ezt követően a beszélgetés a következő gondolatmeneten haladt végig:Mi lenne most számodra a legfontosabb, ami leginkább hiányzik ahhoz, hogy ismét jól érezd magad – a kikapcsolódás, lazítás.
Mi jelentene számodra kikapcsolódást, lazítást? – sport, barátok, laza „semmittevés”: mozi, olvasás
Mennyi időt szeretnél szánni kikapcsolódásra, ha tehetnéd? – Heti 3 alkalommal, kb. 2-2 órát.
Milyen napokon szeretnél most a kikapcsolódásra időt szánni? – Hétfő, szerda, péntek
Hány órakor szeretnél ezeken a napokon szabad sávot magadnak? – Általában este 6 és 8 között.
Szoktak fontos programjaid, elfoglaltságaid lenni? – Igen
Mit csinálsz, hogy ezeket észbe tudd tartani, hogy ne mulaszd el őket? – Elektronikusan rögzítem őket, hogy más se szervezzen a már foglalt időpontra számomra programot.
Ezek szerint a számítógéped az a hely, ahova a fontos dolgok időpontját, adatait rögzíted? – Igen.
Mit mondtál, mi most számodra a legfontosabb, hogy ismét jól érezd magad? – a kikapcsolódás, lazítás.
Mit mondtál, hova szoktad a számodra fontos programokat rögzíteni? – A gépembe.
Akkor most mit tudsz tenni…? – Rájött.
Megállapodtunk, hogy 1 hónapra előre lefoglalja a „szabad sávjait”, amit lazításra, sportra, kikapcsolódásra szán és ezt a továbbiakban is előre megteszi.
A coaching beszélgetés másfél óráig tartott.
A találkozó napjának délutánján e-mailben rákérdeztem, hogy megcsinálta-e az elektronikus naptárbejegyzéseket. Az utána következő hónapokban még 2-3 alkalommal szóban rákérdeztem, amikor valamilyen programon találkoztunk.
A megoldásra az ötletet az adta, hogy a naptárát említette, amit pontosan vezet, és ami nélkül nem tudná szervezni az életét. Mindössze össze kellett kötni ezt a kikapcsolódás utáni vággyal; hogy a pihenőidőt tudatosan építse bele napi programjába. Az, hogy ezt felismerte és tudatosította saját maga számára elég volt, hogy vissza tudjon fordulni a kiégéshez vezető útról.”
No, egy kis ízelítő, miről is szól a coaching, és hogy milyen módon tudja segíteni a hozzá fordulókat, hogy onnantól  „többet kevesebbel” tudjon elérni...
Szilágyi Miklós  - coaching.szm@gmail.com

 

 

Szólj hozzá!

Vezetők, akik naggyá tesznek és akik kicsivé...

isocrates_coaching 2011.11.30. 01:36

Jó későn van, de ez a cikk nagyon tetszik.

Kitérő („lábjegyzet...”). Twitteren nagyon ott vagyok, kb. 1700 embert követek, engem 1300 követ, ha tudjátok, ez mit jelent (ha nem, látogassátok meg a www.twitter.com –ot, nem bánjátok meg). Ezeknek mondjuk a masszív fele coach, szakértő, HR-es, valamilyen segítő. Nyelvgyakorlás okán főleg angolul twittelek (néha kicsit németül és franciául).
Akármi a szakmátok, próbáljátok ki, ha kedvetek van és próbáljatok meg a Twitteren a nemzetközi és magyar szakembereket „követni”, tulajdonképpen aki számít, lassan fent van. Nem muszáj Nektek is aktívnak lenni, be se kell jelentkezni ahhoz, hogy néha rácsatlakozzatok. Ahhoz, hogy rendszeresen megkapjátok valaki bejegyzéseit (haláli idézetekkel, linkekkel, webinárokra hívásokkal és természetesen ajánlatokkal megtűzdelve), ahhoz már be kell jelentkezni, ami egyébként pofonegyszerű és nincs kockázata, hátránya.
És még ezután se kell írni egyetlen bejegyzést se, sokan vannak, akik nem írnak semmit, csak követnek embereket, akiknek a gondolatai érdekesek számukra. Persze, a fun/móka akkor jön, ha elkezdesz „beszállni”, de vigyázat, az már plusz idő, egy új hobby lehet, mert elkaphat a hév, és akkor valamiről a korábbiak közül le kell mondani...
Amelyik részét a Twitternek én ismerem, azt legjobban talán a LinkedIn-nel tudnám társítani, csak a Twitter sokkal dinamikusabb, színesebb. Nem kevés Twitter-ismerősömmel más vonalakon is „találkozunk”, például nem kevéstől kértem/kapok rendszeresen e-mail értesítést az új blogjáról. Van például egy angol hölgy (profi üzleti coach), aki minden alkalommal, amikor egy új blog-bejegyzést ír coaching témában, megereszt egy mailt, hogy ha van kedvem, írjak hozzá kommentet. Mindig van kedvem, mindig eszembe is jut valami arról, amit ír (mondjuk, a múlt héten is írtam, és most nem köszönte meg – nagyon udvarias társaság a Twitteres társaság, illik megköszönni a minket érintő „akciókat” (retweet, komment, stb.) -, valószínüleg azért, mert nem teljesen értettem vele egyet, és bizony, én ezt sem titkolom el...).
Most egy kedvelt blogomon (BecomeALeader) jelent meg egy vendég-bloggoló (ez a vendég-bloggolás általában a blog gazdájának felkérésre történik és nagyon megtisztelő a vendégre nézve), Jennifer Garvey Berger írt egy rövidet, de súlyosat. Ő executive coach, szerző, és ez a cikk annak a kapcsán is született, hogy új könyvet írt a vezetésről (leadership-ről).
Ez a linkje, érdemes elolvasni eredetiben is a részleteket:
http://www.becomealeader.org/articles/do-you-expand-or-compress-mobilizing-people
Ami annyira megtetszett, az a 2 egymással ellentétes metafóra, amelyeket ebben a rövid bejegyzésben Jennifer használ:
·         Fejlesztő/”tágító”/kiterjesztő (expanding) vezetők
Azok a vezetők, akik új kihívásokra sarkallják a csapatukat, de támogatják őket, ha kicsit még magasabb volt a cél, mint a felkészültség. Jelenlétük energetizál, nem megfelelni akarsz, hanem vele együtt megoldani a feladatot, nem félsz megmondani a véleményedet közvetlenül neki sem, és ő veletek örül együtt egy szellemes megoldásnak és nem baj számára, sőt még külön örül is, hogy ha az ötletek egy része, vagy akár a legfontosabb is nem tőle származik. Ez a vezető teljesebbé teszi a munkádat, erősebbnek érzed magad, mint amikor először találkoztatok és ebben neki fontos a szerepe.
 
·         Kontrolláló/lehatároló/”összenyomó” (compressing) vezetők
Azok, akik előtt még azokat az ötleteidet is dadogva adod elő, amelyekben egy pillanattal előtte, még a folyosón még halálbiztos voltál, hogy zseniálisak. Kevésbé mersz kreatív, merész lenni, megmaradsz a megszokott keretek között, kis inkrementális javítgatásokon fogsz gondolkozni. Ráadásul utána, ha kijössz, a fejedet a falba vered, hogy hogy lehettél ennyire gyáva és egyértelműen magadat okolod. Kisebbnek érzed magad, ha vele dolgozol, nyomorultnak, semmi embernek. Rohadt dolog.
Isteni, érzékletes metafórák, ha egyszer hallod, mindig használni fogod.
Kevesebbel többet. Az „expanding” vezető kevesebb, de fókuszált, jól felhasznált, többieket energetizáló, motiváló energiájával sokat többet ér el, sokkal többet tud elérni a csapatával a cég számára, de személyesen is többet „kap vissza”...

Szólj hozzá!

Empátia kell minden emberi kapcsolathoz, talán a coachinghoz/vezetőnek egy kicsit több is...

isocrates_coaching 2011.11.27. 17:49

 

Két kis esetből, vagy inkább helyzetből vontam le ma azt a tanulságot, hogy a hatékony coaching folyamathoz, de az igazi vezetőnek is szüksége van empátiára és arra, hogy bizonyos általános alap-működési tendenciákkal tisztában legyen.
1.       A fiúk, férfiak nem szeretnek beszélni a problémáikról olyankor, amikor nehezen megoldható, vagy pillanatnyilag megoldhatatlan feladat előtt állnak. Általában nem fognak beszélni róla. Így van ez akkor is, ha megbántják, vagy éppen elhagyják őket. Azt szoktam mondani, hogy bevonulnak a „barlangjukba” és addig nem jönnek elő, amíg valami megoldás- vagy magyarázat-félét ki nem farigcsálnak. Akkor lehet, hogy elkezdenek róla beszélni. Ha a magyarázattal jönnek, akkor jelezni akarják, hogy túl vannak a krízisen, ha megoldás-alternatívával, akkor tesztelik azt. Amíg bent vannak a „barlangjukban”, nem érdemes próbálkozni, meg kell érezni, mikor van esélyünk.
 
Persze, vannak esetek, amikor nincs idő ilyen „lelkizésre”, akkor is óvatosságot ajánlok. A jó időzítésnek azért van szerepe, mert ilyenkor az „ajtó nyitva van”, ilyenkor az üzenet eljuttatásának, a megértés segítésének illetve a változás-generálás elindításának jó esélye van. Amikor „barlangban” van, a sisakrostély leeresztve, no input.
 
 
2.      Nem tudom, megfigyeltétek-e már, hogyan viszonyulnak bizonyos nők a természethez, az állatokhoz, a növényekhez. „A” viszonyulását jól ismerem, szinte egy Assissi Szent Ferenc veszett el benne. Az állatok bizalommal vannak iránta, az idegen állatok is, a növények bizisten neki máshogy nőnek. A kertje tele van ültetve mindenféle bokrokkal, különböző növényekkel, amelyeknek általában tudja a nevét és mindegyikhez van egy története. Mikor szokott nyílni, hányszor egy évben, hogy került oda, úgy vette, vagy magról ilyen kis vizes pohárban „eredt meg”, személyes ismerősök. Amikor „B”-nek akart adni egy tűztövist (igénytelen, ám szép bokorszerűség) a balatoni kis kerthez a kerítés mellé, kemény elutasítással találta szembe magát: „Persze, majd azt is össze-vissza teleültetjük, mint a Ti kertetekben, azt már nem!”. Elgondolkoztam. Igaz, „azt” a kertet elég nehéz fűnyírni, hajladozni kell az alacsonyra érő faágak miatt és kerülgetni kell a különböző szerzeményeket. „B” fiatal férfi. Szereti a szépet, de nem érdeklik személyesen a növények, legyen rend, nem töltöm ezzel az időmet és nem vagyok hajlandó plusz időt tölteni a kerülgetéssel.
 
Fényévek vannak a két hozzáállás körül. Persze, kihallatszik, hogy melyik tetszik jobban (nem véletlen), de az egyszerüsítőt, rendet akarót, vagy kiélezve a dolgot, a rendetlen, vadregényes angol kerttel szemben a nyírt francia kertet kedvelő álláspontot is megértem. Erkölcsileg, vagy másképpen sem tudok értékítéletet mondani egyikről sem. Egyenértékűek. De jó, ha az egyik érti, mit miért gondol a másik. Segít a kommunikációban. Empátia.
Egy új házban láttam most, kora-télen tökéletes egyöntetű magasságú füvet. Egyetlen bokor, egyetlen fa sem töri meg. Szerintem 5 és fél perc alatt lenyírom és szép is. Mesterséges, nem ott nőtt. Valahonnan hozták, valamilyen formában (gyep-tégla?) és oda tették. Nagyon takaros.

Kevesebb energiával nagyobb eredmény. Ha nem elegendő empátiával közeledem, vagy nem jókor, jó esélyem van rá, hogy akár a sokkal nagyobb energia sem ér semmit...

Szólj hozzá!

Gondolatok az önbecsülésről 1.

isocrates_coaching 2011.11.27. 17:26

 

Gondolatok az önbecsülésről
(felhasznált irodalom: Glenn R. Schiraldi-The Self-Esteem Workbook, 2001)                
A fordító/alkalmazó megjegyzései: ez egy gyors munka, se szerkesztő, se senki más könyv-szakmabeli nem látta. A szöveg tulajdonképpen nagyon egyszerű, mindennapi szöveg, lényegi félrefordítás nem lehet sok benne. A „mindennapi szöveg” fordítása ugyanakkor hordozza magával ennek a nehézségét is. A legnehezebb a sokértelmű, egyszerű, sokszor triviális jelentésű szavak magyarra ültetése. Ez úgy sikerült, ahogy sikerült, ha nem találtam eléggé jó rövid megoldást, inkább a hosszabb körülírást választottam, ebből megértési, értelmezési probléma nem születhetett. Az irodalomjegyzéket nem tettem mellé és sokszor nem írtam be a szövegbe az utalást egy-egy vizsgálatra és annak időpontjára, mert nincs szükség rá a megértéshez.
A fordítást olyan értelemben szabadon fogtam fel – többek között a gyorsaság miatt is –, hogy a szöveg stílusát nem próbáltam egy kicsit sem utánozni,és a stílust a lehető legközelebb próbáltam tartani az élőbeszédhez. Gyakorlatilag fejezetről fejezetre, bekezdésről bekezdésre hűen követtem a könyvet, de nyugodtan hozzáírtam egy kis kiegészítést itt-ott (ahol ez túl karakterisztikus lett, ott ezt jelzem (....-SZM) jelzéssel).
Ebből mind következik, hogy nem fogom beadni mint fordítást egyik kiadóhoz sem, mert többet nem akarok ezzel foglalkozni, arra, amire használni akartam, tökéletesen megfelel, mégpedig az üzleti coaching folyamatokban, amikor az önbecsülés fejlesztés témája kerül elő.  
Ugyanakkor úgy csináltam meg, hogy nem csak magam, hanem bárki – akinek esetleg odaadom – önállóan is tudja használni, tehát szó nincs arról, hogy ez egy saját magamnak készült gyorsírásos jegyzet lenne. Megáll önmagában. Jó önfejlesztést.
 
 
I.               RÉSZ
1.    fejezet. – Miért kell beszélni az önbecsülésről?
Milyen szerencsés is az, akinek érintetlen, szabad és sugárzó az önbecsülése. Általános megegyezés a professzionális segítő szakmákban, hogy az önbecsülés központi, meghatározó eleme a jó mentális és fizikai egészségnek, mert az önbecsülés hiánya, vagy csekély mértéke negatívan hat ki az egészségre és a teljesítményre. Az önbecsülés hiányának „eredménye” a:
o   depresszió
o   beteges aggódás
o   stressz tünetek
o   pszichoszomatikus betegségek, mint a fejfájás, álmatlanság, krónikus fáradtság és emésztőrendszeri panaszok
o   ellenségesség, túlzott és mélyen beágyazódott düh, utálat és bizalmatlanság másokkal szemben, beteges versenyzés-késztetés
o   feleség és gyermek bántalmazás
o   bántalmazást hozó és boldogtalan kapcsolatok teremtése
o   alkohol és kábítószerfogyasztás
o   evési problémák, egészségtelen diéták
o   kommunikációs problémák (pl. határozatlan, aggresszív, védekező, kritikus, vagy szarkasztikus stílus)
o   promiszkuitás
o   függőség
o   (túl)érzékenység a kritikára
o   hajlamosság, hogy többet, szebbet mutassunk magunkról, mint amilyenek vagyunk
o   kapcsolati nehézségek – visszahúzódás, magányosság
o   gyenge teljesítmény/tanulási eredmény
o   probléma központúság
o   státus elégtelenség érzés
Nem csoda, hogy a hiányzó, csekély önbecsülést nevezik a láthatatlan hátránynak/handicap-nek. Ezzel ellentétben viszont az egészséges önbecsülés nagyon erős egyenes összefüggésben van az élettel való megelégedettséggel. Egy 1992-es Gallup kuatásban a válaszolók 89%-a mondta, hogy az önbecsülés nagyon fontos motiváló tényező abban, hogy egy ember keményen dolgozzon és sikeres legyen. Az önbecsülést előbbre sorolták a motiváló tényezők között, mint az összes többit. Nem meglepő tehát, hogy az önbecsüléssel rendelkezők sokkal valószínűbben fognak egészséges viselkedésmódok szerint működni. Az egészséges önbecsüléssel rendelkezők barátságosabbak, jobban tudják kifejezni magukat, aktívabbak, jobban bíznak magukban és másokban, és kevésbé zavarják őket (veszik el az energiájukat – SZM) belső problémáik és a külső kritikák. Amikor mentális nehézségek jelentkeznek, az önbecsüléssel rendelkezők jobban reagálnak a segítők munkájára, és például az önbecsüléssel rendelkező alkoholisták kevésbé hajlamosak visszaesésre, ha egyszer megszabadultak függőségüktől (ld. még az 1. számú Mellékletet).  Valóban, hiába keresünk erre példát a szakirodalomban, nem találunk olyan esetet, amikor az önbecsülés bármilyen hátrányt is okozott volna. Ezért, ennek a könynek az a kiindulópontja, hogy az önbecsülés nemcsak hogy segít megelőzni a nem kívánatos stressz és betegség tüneteket, de alapvető kiindulópontja az ember fejlődésének is.
Annak ellenére, hogy az önbecsülésnek ilyen kitüntetett szerepe van az életünkben, meglepően kevés figyelem koncentrálódik erre általában, akár közvetetten, akár közvetlenül. Például, a pszichoterápia egy gyakran megjelenő célja az önbecsülés kialakítása. Azonban, nem támasztja alá semmi azt, hogy a betegség-tünetek csökkentése közvetetten elősegítené az önbecsülés fejlődését. Ha hiányzik is a megfelelően struktúrált megközelítés, jóindulatú emberek megpróbáltak nem biztos alapon nyugvó gyors megoldásokat összerakni, amelyek hosszú távon akár még árthatnak is az önbecsülésnek.
Ez a könyv lépésről lépésre szilárd alapokon épít fel egy tervet, hogy segítsen kialakítani az egészséges, reális és általánosan stabil önbecsülésedet. Ez a megközelítés akkor tud működni, ha a gyakorlatokat, amelyek részletezve lesznek a későbbiekben  elvégzed és alkalmazod. Csak megérteni és tudni a dologról nem lesz elég. Minden egyes önbecsülést fejlesztő gyakorlat az előző gyakorlat/képesség gyakorlásán és elsajátításán alapszik. Ahogy Abraham Maslow megjegyezte, az önbecsülés kialakítása, fejlesztése, fenntartása sok és jelentős erőfeszítést igényel. Ezért az a javaslatunk, hogy állj ellen a kísértésnek, hogy gyorsan olvasd végig a könyvet. Kötelezd el már most Magad, hogy alkalmazod, megérted és gyakorolod az egyes feladatokat/képességeket, mielőtt továbblépsz a következőhöz.
Kezdésül
A következő önbecsülési felmérés egy kiindulópontotod lesz, amelyhez képest fogod tudni ellenőrizni a fejlődésedet, ahogy olvasod a könyvet és végzed a gyakorlatokat. A felmérés kitöltése meg is fogja erősíteni a könyv céljainak egyikét-másikát. Komfortos érzés, hogy mindenkinek van egy bizonyos mértékű önbecsülése, amire azután majd építeni lehet. Nincs semmi különleges ebben a felmérésben és nem is fontos, hogy a Te felmérésed hogyan viszonylik másokéhoz. Lazíts el, ne kapkodj és legyél annyire őszinte, amennyire képes vagy.

Szólj hozzá!

Coaching téma: helyesen értelmezni a fontos információkat és adekvátan, hatékonyan és gyorsan cselekedni, ahogy a helyzet megkívánja

isocrates_coaching 2011.11.27. 01:00

A belgákkal szegényekkel mindenféle bajok vannak. Nagyon nagy a politikai bizonytalanság, egy éve csak korlátozott hatókörű ügyvezető kormány van hatalmon. Volt szó arról is ezalatt az idő alatt (ez végülis nem a valószínű szcenárió), hogy szétválnak a flamand és vallon országrészek. A döntő valami, ami ahhoz vezetett, hogy a héten a Standard & Poor nemzetközi gazdasági teljesítményt értékelő társaság leértékelte a belga államkötvény minőségét a még befektetésinek számító AA kategóriába, az volt, hogy a pártok, amelyek hosszú ideje nem tudnak megállapodni egy hosszabb távon működő, teljes felhatalmazású  koalíciós kormány létrehozásában, nem tudtak még megállapodni a jövő évi budgetben és az ügyvezető kormány nincs abban a helyzetben, hogy a szükséges költségvetési reformokat elindítsa.

Egy kis magyarázat:
A nagy befektetők főként a Standard & Poor, a Fitch és a Moody minősítési rendszerei/skálái szerinti minősítéseket figyelik, jegyzik. Sok befektető társaságnál nyilván magában az írott  befektetési szabályzatban is szerepel, hogy milyen minősítésű államkötvényeket, vagy milyen minősítésű részvényeket milyen arányban tarthatnak a portfóliójukban. Az úgynevezett „hitelképesség” annyira fontos, hogy ez például az Amerikai Egyesült Államokban egyébként a magánszemélyeknél is a legfontosabb jellemzők közé tartozik. Számos kisebb-nagyobb minősítő intézet, cég működik ezen a területen, egy egész iparági szegmensről beszélhetünk. Nyilván az említett három legnagyobb minősítő cég működése inkább az államkötvények és a nagyobb részvény- és egyéb magántársaságok minősítésére korlátozódik.
A minősítés egyébként azt tükrözi, akár országról, akár gazdasági társaságról, akár magánszemélyről van szó, hogy  egész élete/fennállása folyamán mennyire volt pénzügyileg megbízható. Egy „egyszerű” hitelkártyát sem állít ki egy amerikai bank addig egy magánszemély számára, amíg le nem ellenőrzi a hitelképességet (nem véletlen, hogy még az igazi net-világ előtt is megpróbálták hamisítani/eltulajdonítani a megbízható hitelképességi profilt).
Természetesen, a minősítő társaságok is piaci alapon működnek (ami azt is jelenti, hogy nem mentesek gazdasági hatásoktól), és nem mentesek tévedésektől, hibáktól. Különösen 2008 óta ennek a valóban nagy, csak a kb. 80 évvel ezelőtti „Nagy válság”-hoz hasonlítható pénzügyi/gazdasági válságnak a legjelentősebb „eredeti” okozói közé bizony sokan őket is besorolják és nem feltétlenül ok nélkül. Bizony, ők sem kongatták meg időben a vészharangot egyszerűen azzal, hogy látva, hogy a kockázat megállíthatatlanul növekszik, ezt egyre jobban megmutathatták volna, meg kellett volna mutatniuk a konkrét minősítésekben. A válság  eredeti kiváltója a könnyelműen, egyre inkább az igénylők „után dobott”, később bedőlt jelzáloghitelek által okozott válság-hólabda eredeti kialakulása volt.  
Az eredeti jelzáloghiteleket többszörös áttétellel kombinálták, mesterségesen, ráadásul csomókban összefogva,  különböző kockázatú származékos banki termékeket, kötvényeket hoztak létre, amelyeknek kockázatát az eredeti kockázat-mátrixra már nehezen, vagy sehogy sem lehetett visszavezetni. Itt jött a minősítők szerepe, ők nem kérdőjelezték meg ezeket a kétséges hátterű, nagyon magas komplikáltsági szinten létrehozott kötvényeket, és hasfájás nélkül minősítették nagyrészüket a legmagasabb AAA minősítéssel. Ez nem volt jó ötlet. De: senki nem látta előre, mi jöhet. Utólag születnek, terjednek az elméletek, mi történt.  A közgazdaság már csak ilyen, nem elég, hogy elég alacsony az előrejelző képessége a jelenlegi fejlettségi szinten, de még utólag is általában egymással versenyző elméletekkel próbálják megmagyarázni a szakértők, hogy mi is történt.
Annyit mindenesetre a tévedés viszonylag kis kockázatával el merek mondani, hogy ha máshol nem is ilyen világosan kimutathatóan, de a minősítők működése a többlépcsős, származtatott jelzálog-kötvények nagy válságot „bedurrantó” bedőlésében mindenképpen, láthatóan közrejátszott.
Bizony szeretik, vagy nem ezt a kormányok, tulajdonosok, részvényesek, management-ek, ebben semmi sem változott azóta, a válság kitörése, az egész világ gazdasági rendszerére kiterjedése és elmélyedése óta. Az említett 3 nagy minősítő társaság véleményének a befektetők befektetési döntéseire egy országgal, vagy gazdasági társasággal kapcsolatban továbbra is döntő hatása van.
A belga politikai pártok vezetői most Belgium egy sajátos tulajdonos-t képviselőinek grémiumát alkotják, amikoris a meglehetősen korlátozott hatalmú ügyvezető kormány a management. Talán egy korábbi olasz politikai helyzet hasonlított ehhez, amikor egy-egy kormánynak nem évei, hónapjai is alig voltak és így egyik kormány sem tudott igazán kibontakozni. Mint már említettem, ami a kritikus helyzetet létrehozta, amire a Standard & Poor leminősítése csak a „pecsétet nyomta rá”, az a parlament és a parlamentet alkotó pártok képtelensége volt arra, hogy megegyezzenek a jövő évi költségvetésben.
Ez a leminősítés ráadásul nem is a legkritikusabb, a bóvli (junk) kategóriába értékelte le a belga államkötvényeket, „csak” egy magasabb befektetői kategóriából egy alacsonyabba. Sokféleképpen lehet egy ilyen leminősítést fogadni. Lehet indignálódottnak lenni és jelezni, hogy nem tartjuk teljesen jogosnak ezt a lépést (optimális esetben pontos, világos, transzparens számok megfelelő csoportosításán keresztül megmutatva egy általában, mások által is elfogadott alternatív közgazdasági érvrendszeren keresztül, hogy miért gondoljuk azt, hogy a leértékelés nem nyugszik elég stabil alapokon). Lehet lekicsinyelni a minősítők hatását, és lehet cselekedni.
A minősítők szerepe még érdekesebb, ha megfigyeljük sok-sok eseményen és azok hatásának alapos értékelésén keresztül, időben hogyan befolyásolhatják, hogyan hathatnak egymásra a piaci reakciók és a le-, illetve felminősítések. Vegyes képet kapunk, az világos, hogy korreláció (együttmozgás) felismerhető, de időben hol a piac lép előbb egy kicsit, hol a minősítők (nehéz ok-okozati párba állítani őket). Na most a piac, az a piac, az a „szél”. Ha a „szél” erősödését, vagy szelidülését vagy kicsit megelőzi, vagy csekély időbeli különbséggel követik a minősítési változtatások, akkor ebből tudhatjuk, hogy a minősítők egészen extrém és ritka, lehetséges kivételektől eltekintve jó proxy-jai/megközelítői/jelzői a piaci mozgásnak. Márpedig, mivel viszonylag kevesen gondolják, hogy „szél”-lell szemben lehet (vagy érdemes), az aki nem akarja „felidegesíteni” a piacot, dinamikusan figyeli a piac és a minősítők mozgását és dinamikusan reagál a saját gazdaságpolitikai trajektóriájának/”útvonalanák” változtatásával. Nem kell őket szeretni, de komolyan kell venni, mert a külső szemlélők, akik a piac mozgását meghatározzák, komolyan veszik ezeket a jelzéseket.
Mit tettek a belgák, a pártok és a pártok vezetői, amikor a saját, legnagyobb  meglepetésükre bekövetkezett november 25-én a leértékelés? Nem mentek haza és megegyeztek a jövő évi költségvetésben. Megérezték, hogy ha nem akarnak továbbmenni ezen a lejtőn, aminek egy fontos kilométerköve lett ez a leminősítés, akkor azonnal, hatékonyan kell lépniük. Ez igen kíváló leadership/vezetői tulajdonság, egy jó coach-nak se lett volna más dolga, mint ebben a döntésben segíteni őket.
Kevesebb zizegés, kevesebb felesleges energia, kevesebb dühösködés, több határozottság, megértése a helyzetnek, mi micsoda, mi mit ér, mi mit okoz. Hatékonyabb, gyorsabb megoldás jellemzi ezt a működést és nagyobb bizonyosság abban, hogy legalább megállították a csúszást. Nincsenek az út végén, még mindig ügyvezető kormányuk van, nyilván még mindig túl sok részletben nehéz lesz megegyezni, de látom, hogy van bennük erő és azt látják, ami van és nem azt, amit szeretnének látni. Jó indulás.

Szólj hozzá!

Óda az Olvasáshoz – Utószó

isocrates_coaching 2011.11.17. 11:13

 

Ahhoz, hogy az utószóban az olvasás gondolatkörébe „bekössek”/beillesszek valamit, szükség van egy kis bevezetésre.
Az ebben a blogban már idézett Metalépés című könyv (szerző: dr. Sárvári György) a szupervízióban, coachingban, egyéb segítő tevékenységekben használt tapasztalati tanulás mechanizmusának az ontológiai/filozófiai és mélylélektani gyökereit mutatja ki.
Az egyik alapgondolata könyvnek, hogy a filozófiai hermeneutikai megismerés teremti/jeleníti meg a módszertani alapját a tapasztalati tanulásnak. A hermeneutikai megismerés lényege, hogy a felszín mögötti, általános lényegre (is) rákérdezünk a megismerés folyamatában, nem elégszünk meg a működés megértésével. Ez a fajta megismerés a „modern” természettudomány objektíváló/kimerevítő, bárhol/bármikor kísérleti úton megismételhető módszerével szemben a folyamatot hangsúlyozza, a megismerő és a megismerendő közötti „partneri”, visszacsatolt dinamikus és dialektikus kapcsolatot és a megismerés ciklikus, cirkuláris, talán még jobb: iteratív módszerét. A hermeneutika „valami megszólaltatásának a művészete” (Gadamer).
Na most vissza az olvasáshoz. Gadamerre hivatkozva azt fejti ki a könyv, hogy az elkészült művészeti, irodalmi alkotás leválik szerzőjétől, leválik az elkészülésének minden egyedi körülményétől és saját, nyelvi kontextusában fog továbbélni. Ez azt is jelenti ebben a gondolatmenetben, hogy egy olyan többlet is része lesz a műnek, ami már nem tudatos cselekvés eredménye, ezt ő a mindannyiunktól, a szerzőtől is elkülönülő, bizonyos értelemben transzcendens, saját létű nyelvi közeggel együttélve, abba beleolvadva kapja meg. A művet ettől a pillanattól Gadamer már egy újabb névvel illeti, ami ennek a többletnek a jelenlétét is hívatva van reprezentálni, ettől a pillanattól a mű/könyv egy  képződvény.
Ezt a képződvényt azután az olvasónak vissza kell fejtenie, ő is alkotóvá válik és ahányan olvassák a képződményt, annyi alakváltozata, tartalom/jelentés-értelme lesz. Az igazi olvasó heremeneutikai megismerés alanya, kérdéseket kap a műtől és tesz fel neki, jó találkozás esetén nagyon intenzív interakció alakul ki a mű és olvasója között.  
Érdekesség: „Aki létrehozta a műalkotást, valójában ugyanúgy áll a kezéből kikerült képződmény előtt, mint bárki más” (Gadamer).

Szólj hozzá!

Óda az Olvasáshoz

isocrates_coaching 2011.11.17. 10:44

Nem hiszek az olvasás halálában. OK, nem egészen úgy, olyan hosszút, annyit egyszerre, de egyre többet olvasunk. Az interneten alapvetően olvasunk. Persze, nézünk képeket és videókat, de közben egyfolytában ovasunk. Az igaz, hogy az időtartam, amíg bármi le tud kötni minket, az egyre rövidebb (mindegy, könyv, újság vagy film, videó). Vannak olyan filmek, amelyeket láttam ugyan végig, de lehet, hogy innen-onnan, különböző időkben, 4-5-szöri nekifutásra, részletekben. A neten is a 2-5 perces klippek a legkelendőbbek.

Lehet, hogy Ti nem így, de én igen és sokaknál ezt látom. Persze, olyat is sokat ismerek, akiknél az olvasás kiegészítő, „break”-tevékenység, az internetes tevékenység „mellékhatása”. Nálam ez a tempó és stílus nem olyan új. Egész életemben így éltem, az információgyűjtés örök 40 fokos lázában.
Ugyenez újságra, net-újságra, könyvre. Én legalábbis egyszerre 10-20 könyvet olvasok (nem is egy nyelven), valahol tartok bennük, néhány 10 oldal után a többi tevékenység (akár másik könyv, előfizetett net-újság, akármi) vonzása olyan szintet ér el, hogy váltok, majd vissza (általában hamar „visszajön”, hol tartottam...).
Ez nálam, írtam már, nem új. Nyelveket is úgy tanultam, hogy soha egyetlen teljes tanfolyami anyagot nem olvastam végig, türelmetlenül mindig elkezdtem egy újabbat. A 3 nyelvből, amelyet eddig valamennyire megtanultam, mindegyikből 4-5 teljes tanfolyami tankönyv-sorozat van valahol eldugva a lakásban. Sőt, még olyan nyelvekből is vannak nyelvkönyvek, kazetták a házban, amelyeket talán elkezdtem, de rendszeresen soha nem tanultam (pl. olasz, arab...). Soha nem felejtem el az érzést, amikor rakodás közben az a francia nyelvkönyvsorozat került kezembe, amiből a Rigó utcában (ha ez még mond valamit valakinek, ott volt/van az állami nyelvvizsgáztatás is) tanultunk, a „zöld” könyvek, és belenéztem. Érdeklődéssel állapítottam meg (már 3 év algériai francia nyelven tanárkodás után), hogy ha csak azt az egyet tanultam volna végig, gyakorlatilag minden lényeges alap-dolgot megtanulhattam volna egy helyen...
Még valami. Egy-egy könyvben (és akkor most már szűkítem ezt a bejegyzést a könyvekre és, bocs, tök mindegy, hogy papír, vagy e-könyv, az ezzel kapcsolatos pipiskedést nevetségesnek tartom, hogy a könyv illata, meg ilyesmi, hagyjatok már békén a hülyeséggel...) legalább hónapok, de akár évek, néha tíz évek verejtéke van benne. Tudom, az általam készített szakdolgozatokról, meg egyetlen tankönyvemből, amit franciául szerkesztettem és írtam mechanika tárgyában (jó, volt még egy-két fordított angol pénzügyi-jogi könyv a 90’-es évek elején, de azoknál nincs szerkesztési probléma és az igazi nehézség az a szerkesztés). Még non-fiction-nél is.
Ha pedig Te elolvasod azt a könyvet mondjuk egy hét, vagy egy hónap alatt, „kiszívhatod” belőle az okosságot sokkal hatékonyabban, töményen, rövidebb idő alatt.
Hallottál róla, hogy egy korábbi időszakban, jó régen (mintha az újabb kutatások szerint egyáltalán nem csak Afrikában) mi is volt az egyik fő célja az emberevésnek? Hogy az ellenfél erejét, tudását hogy úgy mondjam „rövid úton” megszerezzék. Igen, amennyire nem túl mély etnográfiai kitekintésemre visszaemlékszem, az ellenfél agya volt az egyik fő célpont.
Nos, szeretitek, nem, az információszerzésnek az a rendkívül sűrített módja, amit mindközönségesen olvasásnak nevezünk, találhat bizonyos analógiát ehhez az előző tevékenységhez. Nincs ennél békésebb tevékenység. Persze, ahová vezethet, ha eltévedsz az olvasmányaidban, az se semmi. Például belenéztem annak a bizonyos „kedves” norvég fiatalembernek az olvasmánylistájába, hát nagyon jó könyveket is olvasott. Csak, rosszul használta. Erről már a szerző nem tehet.
A fő különbség az az, hogy a könyv írója semmi mást nem szeretne jobban, hogy minél többen „elfogyasszák” a teremtményét. De az analógia abból a szempontból megint jó, hogy bizony az igazi jó könyvben benne van a szerző húsa-vére-verejtéke, de abból meg megint nem, hogy ha sokan elfogyasztják a terméket, a szerző virgoncabb és egészségesebb lesz, mint valaha. És mindenekelőtt büszke. A világ legbüszkébb embere.
Valamiért a világ kényes hatalmasai „ugrani” szoktak a könyvekre, az olvasásra...ők tudják, hogy a könyv, az olvasás, a tudás veszélyes rájuk nézve, mert nem tudják kontrollálni...Nem véletlen, hogy a történelem bizonyos barbár keresztútjain a hordák a védtelen könyvekre is lecsaptak és megpróbálták elégetni őket...A Fahrenheit 451 megvan?
No, ez mind abból a bekezdésből jutott eszembe, amit a (múlt) heti ÉS-ben olvastam. Esterházy Péter írt egy laudációt/méltató cikket Lukács Miklós cimbalom-művészről. Esterházy mindig élmény. Minden írásában benne van az egész világ. A legváratlanabb pillanatokban idéz, vagy jelent ki valamit, fricskáz meg egy jelenséget, csipőből fejezi ki imádatát egy pályatárs legújabb műve iránt, ilyesmi. Ez adott esetben az adott témához lazán kapcsolódik, mégis hatalmasan erősíti azt, mert (többek között) nem engedi meg a figyelem ellankadását. Ezek szinte mindig igazgyöngyök, amelyeknél az igazi olvasó leteszi a cikket, vagy könyvet, elmereng („milyen okos ez a pali”) és továbbgondolja. Itt, ebben a jelzett cikkben a témánkhoz (emlékeztető: „Óda az Olvasáshoz”) a következő passzust találtam:
„Márai javasolja: erővel olvasni, áhitattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni, soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben, elegánsan olvasni, nagylelkűen, úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.”

Szólj hozzá!

Az entrópia, vagy a szétesés mérőszáma

isocrates_coaching 2011.11.14. 18:01

 

Mottó:
- Az entrópia nem lehet férfi.
- Miért?
- Mert csak nő.
Leegyszerüsítő és rövid lesz ez a bejegyzés. Nem az entrópia szó eredeti termodinamikai (hőtani) jelentésének a megértése/megjegyzése a fontos, hanem az a fontos, amit szimbolizál.
A termodinamika (hőtan) második törvénye szerint ha egy rendszert magára hagyunk, nőni fog az entrópiája, nőni fog a „rendezetlensége”, a rendszer (a tárgy(ak) és a körülvevő környezet) hőmérsékletének a kiegyenlítődésével (valamikor sok százezer év múlva a világ is így fogy majd el, hogy a közös hőmérséklet az űr hidege lesz és az entrópia pedig a maximális).
Ez azt is jelenti - és itt megjelenik a szimbolika -, hogy a magára hagyott rendszer időben előrehaladva szétesik, tönkremegy, azaz a rendezetlensége nő. Gondoljatok egy házra, amit magára hagynak egy tanyán. Először talán a tető, a fal kezd beázni, majd a falak elkezdenek ledőlni, a növények átveszik a hatalmat, mindenhol felütik a fejüket a házon belül is és évek, évtizedek múlva csak romokat fogunk találni.
Miközben építjük a házat, növeljük a ház-rendszer rendezettségét, csökkentjük a ház-helyen a rendezetlenséget és csökken a ház-rendszer entrópiája (itt már végleg csak szimbolikus az „entrópia” szó használata, mondom ezt a jó emlékezettel rendelkező, valamikor hőtanból szigorlatozott olvasóknak).  
Ennyire egyszerű, ahhoz, hogy egy adott rendszer rendezettségét növeljük, vagy szinten tartsuk (csökkentsük vagy szinten tartsuk az entrópiát), energiát kell kifejteni. Ha nincs befektetett energia, a rendszer elemeire esik, tönkremegy, megsemmisül
Ha az iróasztalodon rendetlenség van, magas az entrópia, ha rendet csinálsz, csökkented az entrópiát. De, ha nem figyelsz, igen hamar újra megnő a rendezetlenség (az entrópia).
A házasságod, kapcsolatod. Ha nem fektetsz bele energiát, tönkremegy, megnő a rendezetlensége (az entrópiája).
Ha a munkahelyeden már únod magad, egyre kevesebb energiát fektetsz bele, nő az entrópia és a munkahelyi életed rendezetlensége, nemsokára a többiek, a főnökeid is észre fogják venni, és ennek következménye lesz, mert az energiád hiányzik a nagyobb rendszernek is  (hogy ne nőjön a rendezetlensége (az entrópiája)). 2 dolgot tehetsz: (a) észbe kapsz, megrázod magad és újra elkezdesz energiát befektetni és ezzel a saját és a nagyobb vállalati rendszer rendezettségét növeled (és csökkented az entrópiáját), vagy (b) elkezdesz egy új helyet keresni, ahol újra kedved lesz energiát beadni a közösbe és – miért ne – alkotni egy jó, dinamikus közösségben.
Többet kevesebbel.

Szólj hozzá!

Házasság, szerelem...

isocrates_coaching 2011.11.14. 14:07

...e kettő kell  nekem. Van ezek között némi (?) ellentmondás. Ti még nem gondolkoztatok ezen?

Úgy neveltek minket, hogy minden rendes házasság szerelmi házasság és hogy a házasság holtomiglan-holtodiglann tart. Ha eddig nem gondolkoztál azon, hogy ez mind nem stimmel és gyakorlatilag alig találni rá példát a környezetedben, de még az újságokból megismert esetek is a masszív ellenkezőjéről tanúskodnak, akkor hagyd a fenébe ezt a bejegyzést. Ha eddig kibírtad, a hátralévőre már ne szívd fel magad.
A legnagyobb szerelmi lázban köttetett házasságoknak van a legnagyobb esélyük a biztos felbomlásra és ráadásul, bónuszként a legnagyobb ellenségek is azok tudnak majd lenni (utána), akik a legjobban szerelmesek voltak egymásba.  
Az irodalom, az elmondott, vagy elhallgatott meggyőződéseink ma is ezek, ezt öröklik a fiaink és lányaink is, bár már óvatosabbak vagyunk és szégyelljük is kicsit magunkat, ha arra gondolunk, hogy azok közül, amit utódainknak próbálunk továbbadni, ez a legnagyobb ha nem is hazugság, de legalábbis tévedés.
Most ne kezdjük azt, hogy igen, de a nagy szerelem szeretetbe olvad, meg ezek. Persze, ez néha megtörténik, mindegyikünknek vannak erre példáink az életünk során, de nem riasztóan kevés ez a példa és kiveri a zsemünket tömegesen pont az ellenkezője? Amikor nem oldódik fel szeretetben, barátságban, hanem majd’ megölnék az emberek egymást egy pohár vízben... és a legszörnyűbb, hogy szerte a világon bizony a családon belüli erőszak adja a legtöbb halálos áldozatot.
Valószínüleg a nagyobb helyi háborúkat leszámítva ez a legfontosabb erőszakos halálozási ok. A szerelmi csalódás. Amikor sikerül kihúzni a házasságig és ott fogy el. És mérgesek leszünk. A másikra. Pedig tulajdonképpen magunkra kellene, hogy nem készültünk rá.
Honnan ez a hirtelen okosság és ez a hév, amivel ezt írom? Előszöris nem hirtelen okosság, én ezt régen hordozom magamban, ezt az okosságot, miközben messze nem éltem mindig eszerint. Persze, hogy elvesztettem a fejem. Nem is egyszer. De elég korán olvastam, talán még késő-kamaszkoromban Schopenhauer A szerelem fiziológiája című könyvét (kis pici, semmi kötet, szerintem 2 óra maximum) és bár nem voltam hajlandó megadni magam neki, belopózott valahová az agyamba és azóta nem tudom onnan kizavarni.
Ha kíváncsi vagy (nem fontos, kemény, sötét kép), olvasd el magad, de vigyázz, mikor. Van indikációm és kontraindikációm minden esetre. Persze, hogy az számít vízválasztónak, hogy éppen szerelmes vagy-e, vagy utána vagy, éppen melankóliában és/vagy keresésben, vagy semleges (ez nem tudom milyen, erre végképp nincs indikációm). Lehet, hogy az a jó, ha akkor olvasod el, amikor fel vagy vértezve a szerelem erejével, mert akkor könnyedén azt tudod majd magadnak mondani, ok, ez hülye, ezzel nekem nincs dolgom, megyek megsimogatom a drágám haját.
De lehet, hogy az a jó, ha akkor olvasod, ha éppen benne vagy a melankóliában, mert akkor meg azt gondolhatod, hát persze, én hülye, nem is történhetett másként. Persze, az is lehet, hogy szerelmesen egy kicsit lelomboz és elülteti fejedben a kételyt, vagy ha melankólikus, depressziós, magad alatt vagy, tovább lök lefelé. Szóval, tégy, ahogy akarsz. A lényeg, amire most így hirtelen visszaemlékszem az az, hogy a szerelem a természet cselvetése és az egymás kiválasztása öntudatlanul úgy történik, hogy az a lehető legtöbb jót jelentse a majdani utódunknak. Szóval, hogy hülye, mechanikus, evolúció-vezérelte játékot játszat velünk végig a természet, velünk, akiknek egy droid-nyi szabad akaratunk sincs abban, mit teszünk (leegyszerüsítettem, olvasd el, nem tudom, hol tudod megszerezni, légy találékony)..
Persze Freud óta tudjuk (ha hiszünk neki, én legalábbis egy kicsit), hogy ráadásul a szex és a szerelem a legfontosabb mozgatórugónk, szublimálás révén még a Nobel-díj elérésére is ösztökélhet bennünket, nemhogy a mindennapi harcaink adott esetben (magunk előtt is rejtett) motivációját adja.
Na, tehát találkoztam én ezzel korábban is, de ma délelőtt Havas Henrik a könyvajánló délelőttjében megfogott Czeizel Endre pár mondata. Ő ugye, nemzetközi szinten elismert nagy tiszteletű senior tudósa a mai világunknak és az ő szakterületének, vizsgálatainak, ha kicsit absztraktabbul akarjuk megadni a tárgyát, hát az a genetika, gyermekszületés és vonzataként a szerelem és házasság, tágabban az utódnemzéshez kapcsolódó workflow.
Arról volt szó, hogy miért van egyre kevesebb házasság, ami van, gyorsan felbomlik és itt Havas belekevert egy gondolatmenetet, amit az előző félóra könyvismertető beszélgetéséből merített, hogy a zsidó hagyomány szerint a rabbinak van egy matchmaker/házasságközvetítő szerepe is, amelyben az egyik szempont hagyományosan az, hogy kereskedő, sok pénzt kereső család sarja nagyon okos tanult ember sarjával boronálódjon össze és marhára mindegy akár még az is, hogy előtte ismerték-e egymást. Nyilván ma ez már fellazult, de olvasmánylélményeinkből tudhatjuk (én legfrissebben a Jadviga párnájából), hogy ez mindenütt, magyar, de a környező országokban is (Jadviga Szlovákiában játszódik) a falusi, de biztos vagyok benne, hogy a városi környezetekben is egy szokásrend szerint bonyolódott, ahogyan megpróbálták összerendezni a következő generációk sorait. Ott sem sikerült mindig (Noszty fiú esete), de a meghatározó a szülői házak döntése volt.
Na és itt jön a trouvail, az érdekesség, ami ezt az egész bejegyzést triggerelte/elindította, a tudós professzor úr egyszerű szavakkal kimondta, hogy bizony az így létrehozott házasságoknak nagyobb volt az esélye a tartóssághoz (majd összeszoknak, fiatal emberek, volt idejük), mint a szerelmi házasságoknak, amelyek törvényszerűen áldozatul esnek a kezdeti szerelmi fellángolás (enyhe örültség állapota, valami ilyen kifejezést használt) biológiai, törvényszerű kb. 3 éves tartósságának.
Ezt már én teszem hozzá: ha a párok szokásai, érdeklődési köre, ismeretségi, baráti körének stílusa, olvasottsága, iskolai végzettsége jelentősen különbözik, barátként nem tudják elképzelni egymást, meg fogják utálni egymást fokozatosan (meg magukat: hogy a fenébe tudtam én Ebbe beleszeretni?!). Csak gondoljunk bele, mondjuk nulláról, összeköltöznél vele, aki más filmeket, könyveket szeret, a barátait tulajdonképpen utálod, te kirándulni szeretsz, ő meg táncolni járni, egy percre eszedbe jutna, hogy együtt éljetek? Pont így fogod látni, tesztelni, ezekben a dolgokban és másokban a szerelmedet kb. 3 éven belül. Nem tudom ki mondta, írta, talán Molnár Ferenc, hogy a szerelem az olyan veszélyes érzelmi/szellemi, felfokozott állapot, amelyben olyan fontos döntéseket, mint például a házasságkötés, nem szabad meghozni.
Tehát, fájdalom, az, hogy az  „ellentétek vonzák egymást” igaz lehet a szerelemre, de kis esélye van a tartós házasságra.

Szólj hozzá!

„ÁLARCOSBÁL

isocrates_coaching 2011.11.13. 18:23

 

- Min tűnődöl?
- Azon a pesztonkán, aki magára öltötte úrnője fémszálas zekéjét, selyemharisnyáját, kígyóbőr cipőjét, száját kipirosította asszonya pirosítójával, fejébe csapta kis harangkalapját, aztán boával a nyakán elindult sétálni, mint valódi nagysága.
- Egy szolgáló mennyországa. Szegény nyilván be akarta csapni az embereket.
- Önmagát akarta becsapni.
- Hogyhogy?
- A kalauznak nagy borravalót adott, amiből a kalauz rögtön megtudta, hogy nem úriasszony. Leült egy utcapadra, de előbb megkérdezte az ott levőktől, hogy szabad-e. Diákok szólították meg, s oly finoman utasította vissza őket, a kacérság minden fölénye nélkül, hogy azok az arcába nevettek. Más szeretett volna lenni, mint ami, legalább néhány órára. Nem sikerült neki. Otthon le kellett vetkőznie. Erre azt gondolta, hogy a pompás ruhával együtt leveti az életét is, a hús-vér ruháját, a sorsát, melybe végzetesen be van börtönözve. Kinyitotta a gázcsapot, Végül azt üzente, hogy  nem érdemes élni.
- Csacsi volt.
- Bölcs volt, barátom, bölcs. Teljesen igaza volt. Csak egy hibája volt.
- Az, hogy nagyon sok képzelete volt.
- Az, hogy semmi képzelete se volt. Mert amit elgondolt, nem tudta átfinomítani, hanem nyomban megvalósíttotta. Mi mindnyájan ilyen álarcosbálban forgunk. Lehetetlen volna lélegeznünk egy pillanatig is abban a tudatban, hogy örökké merevek vagyunk, és nem élhetjük az összes lehetőségeket, egyszerre száz és száz ember életét, aki mind bennünk lakozik. Valójában ezt is tesszük, de csak képzeletben. Nézd, a gyermek nem bírja megvárni, míg felnő, a nagyokat utánozza, katona vagy boltos, a felnőtt visszavágyakozik a gyermekkorba. bélyegeket gyűjt vagy kártyázik, a milliomos a szegénység édességét is kiélvezi, fukarkodik, kapadohányt szív, felesége pedig farsangkor kölcsönkéri szobalányától a kartonruháját, abban megy el a bálba, hogy kiszellőztesse unalmas életét.
- Te mivel szórakozol?
- Kéziratpapírból  varrok magamnak ruhát. Felöltözködöm mások letébe. Voltam már orvos, szélhámos, apostol, gonosztevő, vénlány, tanár, cseléd, véres, tébolyult uralkodó is.
- Ez az író élete. Azok olvasnak. Ha olvasol, azonnal magadat képzeled az alakokba, a helyzetekbe, egyébként nem érdekelne, nem tudnád követni a szöveget. Te vagy a rabló és a detektív is. Folyton szerepet vállalunk.
- Most például milyen szerepet vállaltál?
- Azt, hogy mindenkit megértsek. De ez is játék, önáltatás. Voltaképp mindig csak magunkat szeretnők megérteni.”
Kosztolányi  Dezső, Pesti Hírlap, 1928. április 1.   
 
Azt írja Kosztolányi (mégegyszer), hogy:
„Mi mindnyájan ilyen álarcosbálban forgunk. Lehetetlen volna lélegeznünk egy pillanatig is abban a tudatban, hogy örökké merevek vagyunk, és nem élhetjük az összes lehetőségeket, egyszerre száz és száz ember életét, aki mind bennünk lakozik. Valójában ezt is tesszük, de csak képzeletben.”
Te milyen szerepet kaptál szereztél, tiportál ki magadnak (vagy kaptál a lassan már induló teherautó platójáról leesve/megszerezve a  „futottak még”-ek között)?
Ha
-          jól érzed magad a munkádban, a helyeden, kiteljesedhetsz, magával ragad és meg is tudsz belőle élni, vagy ha
-          annyira ugyan nem élvezed azt, amit csinálsz, de jó társaságban vagy, megbecsülnek, talán nem jobban, mint teljesítményed megérdemelné, de mégis „a csapat” tagjának érezheted magad, akkor
-          tegyél meg mindent, ott ahol vagy, legyél aktív, készülj, mi következik, segítsd a többieket, a főnökeidet abban is, ami az ő dolguk, amennyire lehet és amennyire képes vagy formális pozícióid keretein túl is.
De ha
-          már nem is szeretsz a benti helyzetre gondolni, ha
-          befelé menet már előre aggódsz, mi lesz már megint, ha
-          nem tudtál megfelelő kapcsolatokat kialakítani magad körül, ha
-          nem tudtál egy megfelelő teret „körülpisilni”, megszerezni és megvédeni magad körül, ami a tiéd, amin te vagy az úr, aminek a határát megsértik, hatékonyan meg tudod védeni minden körülmények között, ha
-          nem tudod a hozzád rendelt embereket, azok területét és hatáskörét hatékonyan megvédeni, ha nem vagy képes számukra megfelelő erőforrás-allokációt biztosítani, ha
-          a beosztottjaid nem tudják benned a főnököt látni, akkor
-          baj  lesz veled. Az ellenállóképességeddel, az egészségeddel, a kapcsolataiddal, „el fogsz fogyni”, és ha nem fogod meg ezt a lefelé húzó spirál-folyamatot időben, megfordíthatatlanná válik és egyre nehezebb lesz visszaszerezni egykori erődet, „harci” képességedet, túlélő-képességedet, ellenállóképességedet, hatékonyságodat.
Ez utóbbi esetben el kell gondolkoznod, hogy mi a nagyobb veszély gyakorlatilag a léted egészére:
a)      kitartani (végülis jó kis állásom van, ma nagyon nehéz újra elhelyezkedni, már egy éve egy fejvadász se hívott fel, míg korábban legalább 2-3 minden félévben, hát hogyan is tehetném, családom van, gyerekem van, hitelem van) és behúzni a nyakad és menni össze egyre kisebbé vagy
b)      eldönteni, hogy nem ez a jövőd és villámgyorsan körülnézni, a network-ödben, a szélesebb családban, ismerősök között, a neten és dolgozni a váltáson. De, határidőt szabni és semmiképpen sem hosszabbat, mint mondjuk maximum 2 hónapot a döntéstől számítva.
Lehet, hogy nem fogsz tudni ugyanannyit keresni, azon kívül, hogy mit fogsz csinálni, javaslom, hogy nézz körül, hogy hogyan tudod költéseidben erre a nehéz időszakra összehúzni magad. És ne csak „állásban” gondolkozz, ne hagyd ki a vállalkozást, akármilyet, amilyen tevékenységhez kedved van és valamenyni képességed, tehetséged.
Többet kevesebbel.

Szólj hozzá!

Ha coach-olhatnám a görög miniszterelnököt...

isocrates_coaching 2011.11.02. 13:02

2011-11-02. A görög miniszterelnök nem meri meglépni népszavazás nélkül a segítségnyújtási csomag (ami persze, példátlanul kemény belső intézkedéseket is fog követelni) elfogadását. Az időpontra először januárt jelentette be, de hamar decemberre változtatták. A piacok, árfolyamok azonnal kiakadtak, a „mérőműszerek” normál érték-tartománya már kihalt, sivatagi vidék....

Nagyon komplikált a kép. Hogy egy érdekes aspektusára is felhívjam a figyelmet, azt a sok hitelt, amit a görögök most semmiképpen nem tudnak visszafizetni teljes egészében (valószínű, hogy az 50% is sok...), nem mind „itták/szórakozták el”. Nem keveset olyan árukra, beruházásokra költöttek, amire ugyan sürgős szükségük nem volt, viszont a kölcsönadónak meg nagyon (munkaerő, export, GDP), hogy azon azután megvásárolhassák az ő saját áruikat. Például, a német kölcsönök egy részén ultramodern tengeralattjárókat vettek ( http://www.dw-world.de/dw/article/0,,5890375,00.html )és gondolom, mivel a francia hadiipar is igen erős, a francia hiteleknek is lehetett (legalább részben) ilyen célja. Na most, persze, a hajukra kenhetik a tengeralattjáróikat. Szóval ennyit arról, hogy a takarékos északi EU szomszédoknak mennyi erkölcsi alapjuk van a nagyon magas lóról beszéléshez (persze, azért van, csak nem árt tudni, hogy milyen színes a kép).

tengeralattjaro.jpg

Legyen tiszta. Az EU-n kívüli spontán csőd következménye a görög állampolgárokra, szakszerevezetekre, politikai osztályra sokkal megsemmisítőbb hatással lesz, mint a jelenleg összeállított szabályozott államcsőd-csomag levezetése. Amit a görög választópolgár most megakadályozhat (ha jól tudom, a szavazás nem a segélycsomag és a vele járó drasztikus, nagyon drasztikus hosszú évekig tartó megszorításokról szól majd, hanem arról, hogy egyáltalán, Görögország maradjon-e belül az EURÓ övezeten (vagy az EU-n?)), az még mindig sokkal kisebb törést fog okozni az életében, mint az EU-n kívüli sodródás. De, élet lesz az is, „van élet az EU-n kívül is”. Van, persze, kérdés, milyen...

Most komolyan, a néhány EU össz-GDP százaléknyit kitevő görög gazdaság alapján a görögök azt képzelik, hogy az EU majd kivárja, hogy mit tetszenek dönteni decemberben, több, mint egy hónap múlva?! Vicc. Szerintem most gyorsabb lesz az EU döntés-mechanizmus a szokásosnál és nem leszek meglepődve, ha előzetes döntés születik még ezen a héten az EU-ban Görögorzság tagságának felfüggesztéséről.

Hogy a fenébe kerül ez ebbe a business coaching blogba? Nagyon egyszerűen. Jó példa arra, hogy meddig szabad feszíteni a húrt egy-egy éles szakmai és/vagy személyes karriert érintő vitában. Ha tök nem lesz igazam, vagy ha igazam lesz, mindegy, visszatérek erre, mert nagyon érdekes emberi tényezők és azoknak a sokasága van emögött az egész gubanc mögött.

Ha csak a két fő európai döntéshozót nézem, Merkel asszony mondjuk egy-másfél évvel ezelőtti otthoni és nemzetközi „nyugodt erő” pozíciójából alaposan kipottyant otthon is és a nemzetközi színtéren is, Nicolas Sarkozy, aki éppen most próbálja a jövő évi elnökválasztás előtt újraépíteni a komoly köztársasági elnök imázsát, hát, bajban van, főleg otthon, de a nemzetközi sikerek is vagy váratnak magukra, vagy felemásak. Cameron-t, akinek szintén fogy a személyes hitele, bár ő legalább ezen az áron igazán komoly intézkedéseket mert hozni otthon (igaz, nem is ígért nagyon mást), Sarkozy nem akarja a görög-ügy közelébe engedni (elég neki Merkel, akiről azt gondolja, hogy schlagfertig-ségével könnyedén fölébe kerekedik a világ szemében). Obama, nos, van elég baja otthon és már most béna kacsa (ilyen korán nem szoktak ebbe a helyzetbe kerülni az amerikai elnökök), a kínaiak még 5-ször meggondolják, hogy akármennyit adjanak abba a bizonyos 1 mrd EUR-ós mentő alapba (amelybe a napokban a kiírt 5 mrd EUR-óra sem sikerült vevőre találni... - http://www.zerohedge.com/news/latest-china-bailout-rumor-crumbles-efsf-pulls-bond-due-market-conditions-france-bund-spread-re ), szóval ezek a közvetlen és a körön kívüli legfontosabb szereplők.

És ehhez találja ki most a görög miniszterelnök a népszavazást. Valamiért azt gondolom, hogy egy néhány órás „brief coaching” elég lenne, hogy észre térjen (viccelek...).

Szólj hozzá! · 2 trackback

Miért szalad egyre gyorsabban a (szubjektív) idő...

isocrates_coaching 2011.11.02. 11:47

...és hogyan készüljünk fel rá. Minél fiatalabb vagy, aki ezt most olvasod, annál fontosabb, hogy megértsd, miért és a magad módján felkészülj rá.

Volt már az az érzésed (észrevetted-e már), hogy ha valamilyen ismeretlen helyre mész (lehetőleg messze, autóval, repülővel, ilyesmi), a szubjektíven érzékelt idő odafelé sokkal hosszabb volt, hosszabbnak tűnt, mint visszafelé. Odafelé vagy megnézed a térképen, hová mész, a térképet kiterítve, kicsit összehajtva leteszed a melletted lévő ülésre (vagy az anyósülésen ülő valamelyik szerettednek, vagy ismerősöd a kezébe nyomod), vagy beütöd a címet a GPS-be.

A míg nem eléggé ismered ki magad a GPS-en, lehetnek problémáid. Én 2008 óta használok, jártam már úgy, hogy elvétettem a leágazást (mert magától változtatja a léptéket és erre készülni kell, mindig ellenőrizni kell, milyen nagyításban van éppen), 2 alkalommal egyszerűen nem ismerte (fel) az azóta készült műtárgyat (a dunántúli viaduktot és az új észak-pesti hídat), 1 alkalommal pedig nem tudta beazonosítani jól a célt (solymári temető). Mindegy milyen eszközzel, de odafelé kis túlzással minden „fa” új és figyelembe kell venni, nehogy eltévedj. A vasúti átkelők, a váratlan éles kanyarok (amelyek ugyan jól előre vannak jelezve, de mégis más, hogy ha eleve számítasz rá, mintha belebukkansz), újabb és újabb faluk, városelkerülő utak, mind, mind újdonságok, amelyekkel először találkozol. Nem akarsz eltévedni, ezért nagyon figyelsz, éber vagy.

Amikor visszafelé jössz, vannak ismerős részek, már nem érdekelnek a „fák”, már nehezen tudnál eltévedni, az érzékeidnek már nincs szüksége akkora készültségre, már könnyebben el is álmosodsz, és az egész benyomásod az, hogy jé, mennyivel hamarabb hazaértem. Ha ugyanoda kell menned újra, a normál vezetési állapotodnál még mindig egy kicsit készültebb leszel, de a harmadik, negyedik alkalommal beáll a normál figyelmi szinted és onnantól nagyjából a szubjektíven érzékelt utazási időtartam nem változik, sem az oda és vissza út, sem az egyes alkalmak között.

Coaching ugro lany.jpg

Próbáld elképzelni, hogy az élet különböző eseményeinek tartamát ugyanilyen szubjektíven éled át. Amikor – hogy talán a legintenzívebbre utaljak – például először vagy szerelmes, na, az megráz, 360 voltosan, egy párhuzamos világba kerülsz, az örökkévalóság a Tiétek, stb. A negyedik, ötödik szerelmi kapcsolatnál (ha eléggé figyelsz magadra is) kb. beállsz a tevékenység-ciklusra, kb. azt várod, amit lehet várni, és egyre kevésbé lep meg, hogy a szerelem legintenzívebb szenzuális szakasza törvényszerűen végetér és vagy beleolvad valami nyugodtabba, vagy rohantok tovább, keresni a következő párhuzamos élet-létet. Azt mondják a fiziológusok, hogy ráadásul ez a – fogódzkodj meg, ha éppen nagyon szerelmes vagy – biológiai törvényszerűség nem is csak egyszerűen a megszokás miatt van (bár szerintem döntő lehet benne), hanem fiziológiailag is kb. 3 év alatt lecseng az a bizonyos legnagyobb láz. Naná, nem lehet örökké a föld felett járni, és – nyugodt, külső szemlélő számára transzparensen - meglehetős marhaságokban hinni.

Vagy itt van a tanulás időszaka, amikor készülünk az életre, akkor is, simán eszünkbe se jut, hogy ez az egész azért határos valami, végtelennek tűnhet, ami előttünk van. Nincs még ott az életünkben, hogy nem élünk örökké, és az, hogy – ahogy az egyik kedvenc pénzügyi site-om, a Zerohedge jelmondata mondja -  elég hosszú távlatban bárkinek a túlélési esélye a nullára csökken (on a long enough timeline the survival rate for everyone drops to zero).

Nem ijeszteni akarok ezzel a trivialitással (bár a nyugati társadalom mindennapi „halál-tagadása” elég érdekes), hanem arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ahogy haladunk előre az életünkben, egyre gyorsabbnak fogjuk érezni a közeledésünket, zuhanásunkat a saját életünk végpontjához és erre érdemes felkészününk úgy, hogy egyre több újdonságot, újrakezdést (hobb, sport, bridzs, akármi, nem feltétlenül partnerváltás, bár ez is lehet egy eszköz) kell beépítenünk, hogy az életünk érdekes maradhasson.

Ha folyamatosan csak azokkal a dolgokkal, barátokkal, tevékenységekkel fogunk foglalkozni egész életünkben, akiket, amelyeket mondjuk 20-30 éves korunking magunk köré gyűjtöttünk, ezek egyre kevésbé fognak kielégíteni minket (és őket), egyre unalmasabbá fog válni az életünk, egyre szürkébbé és úgy fogunk járni, mint a reklámban az ősz hajú férfiak, akik nem látják a pirosságát a „piros ruhás” hölgynek.  

Mit jelent ez?! Nem elég az a napi rohanás, hagyjál már békén... OK, békén hagylak, de akkor a leírtak fognak történni veled. Egyrészt egyre gyorsabban fog röpülni az idő, a reggelekből este lesz, a tavaszból tél egy pillanat alatt, alig kezdted el a nyári szezont, már fizetheted be a téli sátras tenisz-szezon bérletet. Hót unalmassá fog válni az egész, és csak Te tehetsz róla, hogy ne az legyen.

Személyes példám. Milyen váltásokat, új dolgokat pakoltam az életembe? Persze, fogalmam se volt arról, amit az előbb leírtam, csak most visszafelé vagyok ilyen okos, nem volt a váltásaimban filozófia, csak valamilyen erő belülről mindig újabb sínek felé ösztönzött. Például, amikor 25 lettem, elgondolkoztam arról, hogy, wow, ez minden, most már csak ez fog ismétlődni (szerintem valamikor e kor tájt, ezen mindenki így vagy úgy elgondolkozik). Nos, túl voltam már az amatőr zenészi pályám zenitjén, dolgoztam és levelezőn végeztem a gépészmérnöki kar vegyigépészmérnöki szakát, volt dolgom.

Mégis, 20-on éves éves koromban elkezdtem angolul tanulni, zongorázni és teniszezni. Ma az angol és a tenisz mindennapi társam, és ugyan van egy kis elektromos zongorám is, hogy ha eszembe jut, újra kezdhessem, de nagyon régem nem klimpíroztam. Nem rossz arány, 3-ból kettő bejött.

Tervezőként dolgoztam, már franciául és németül is megtanultam valamennyire és megint váltottam. Kimentem tanítani Afrikába (Algériába), francia nyelven mechanikát, műszaki rajzot, vízgépeket egy vízügyi főiskolán. Ez viszonylag merész lépés volt, mert a franciám akkor nem volt még olyan szinten (csak itthon tanultam és vizsgáztam a Rigó utcában), tanítani nem tanítottam előtte és a mechanikát is újra kellett tanulnom – franciául. Egy fél év kellett, hogy igazán megkapaszkodjak, kemény volt, de az utolsó két évben már az általános tanszék vezetője voltam (ami igazából inkább megtiszteltetés volt, mint valóságos tanszékvezetés).

Hazajöttem Afrikából, elkezdtem egy angol nemzetközi pénzügyi diplomát és hamarosan rögtön gazdasági igazgatói pozícióba (annál a cégnél az elnevezés financial controller volt) sikerült kerülnöm egy ír-magyar pénzügyi cégben. Éppen csak elkezdtem (az angol...) könyvelést tanulni, viszont tudtam elég jól angolul (és ismertem angol számviteli kifejezéseket, naná, éppen azt tanultam), ez használt, amikor az ír controller-rel leültem a felvételi beszélgetésre. Nos,  ebben is volt bizonyos mennyiségű merészség. Nehéz is volt, tanultam, mint a güzü, és végül megszereztem a gyakorlatot is és a következő években több multinacionális cég magyar leányvállalatánál első számú pénzügyi vezetőjeként dolgoztam.

Elegem lett a 8-órázásból (8?!), most business coachként dolgozom, van mit hasznosítani az előbbiekből, de azért most is gőzerővel hozom be, amire a pszichológiából szükség van ehhez, szerencse, hogy a pszichológia, pszichiátria, annak története mindig is érdekelt és csinos kis gyűjteményem is volt már indulásnál a vonatkozó szakirodalmoból, amibe már korábban is (20 éves koromtól kezdve) bele-bele kóstolgattam.

Vissza az eredeti témához. Azt gondolom, hogy tudni érdemes, hogy

  1. ma biztosnak látszik, hogy a ma 20 éveseknek (de lehet, hogy a valamivel idősebbeknek is) az életük folyamán egynél több – egymástól akár gyökeresen különböző - szakmával kell megismerkedniük;
  2. a jövőben nem lesz annyi 8-órás alkalmazotti állás, amennyire szükség lenne, az emberek nagy részének (akik akár 1 napot sem fognak a jövőben ilyen állásban tölteni) meg/ki kell találnia az egyéni, vagy csoportos önfoglalkoztatás lehetőségeit;
  3. az életkor meghosszabbodásával majd’ mindenkinek egynél több tartós párja/felesége/férje lesz az élete folyamán. Akik kb. 10 évet kibírnak/élveznek egymással, az már jónak fog számítani (a gyerekek szempontjából 15 év jobb lenne, de ez ebben a rohanó világban, amikor 2 ember szinte lehetetlen, hogy egyszerre ugyanazt a tv-műsort, rádió-műsort, újságot, stb, élvezze, lehetetlennek látszik számomra);
  4. jó lenne, ha a hobbijaidat is időnként megújítanád, ha azt szeretnéd, hogy az érdekesség, az igazi érdeklődés  szikrája ne húnyjon ki az életedben.

Szólj hozzá!

A coaching filozófiai megalapozása...

isocrates_coaching 2011.10.27. 23:48

No, voltak korábbi bejegyzéseim (a „Vezetői edzés program” sorozat, ez egyébként az Executive coaching fordítása akar lenni...), amelyek érintették a coaching határterületeit és gyökereit is, sőt, ígértem, hogy jövök még abban a sorozatban további címekkel, könyvekkel, szerzőkkel. Most is egy könyv jön, ami a coaching gyökereit keresi.

 Metalepes.jpg

A gyökerek keresése engem azért érdekel nagyon túl a gyakorlati – bár eléggé közvetett és távoli – hasznán, mert amivel éppen foglalkozom, azt szeretem „visszakötni” a korábbi élményeimhez és mindig is érdeklődtem a filozófia és a pszichológia (számomra) érdekes alakjainak gondolatai iránt (nekem mindig az ember számít, hogy érdekel-e, ezért ismereteim ezeken a területeken nem igazán rendszerezettek és inkább kedvencekhez kötődnek).

Persze, amikor egy területet felfedezek, úgy csinálok, mint a történet szerinti egyszeri amerikaiak Vietnamban. Ha jött a hír, hogy valamelyik erdőben van egy Viet-kong harcos, nem ám odaküldték tengerészgyalogosokat, hanem odaküldtek 20 helikoptert, azok le-napalmozták az egész erdőt és egy biztos volt. Ha ott tényleg volt egy Viet-kong, az már biztosan nincs ott. Élve.

Mi felel meg nálam a szőnyegbombázásnak? Szőnyeg könyv-beszerzés. Ilyenkor sokat foglalkozom a tájékozódással (alapvetően internetről, de a korábbi könyvtáram is mindig a segítségemre siet), és biztos, hogy beszerzek néhány könyvet, amit (szintén) soha nem fogok elolvasni, de hogy lesznek benne olyan könyvek, amelyek aranyat érnek, az is biztos. (Azt ismeritek, amit Száz Jánostól, a korábbi tőzsde-elnöktől és zseniális tanártól a Közgázon pénzügyi opciók órán hallottam a 2000-es évek elején? A könyv vásárlás az opció vásárlás. Opciót vásárlok arra, hogy amikor akarom, elolvashassam, az ár pedig az opciós díj...)

Most találkoztam egy viszonylag kis termetű, 150 oldalas, karcsú könyvvel, ami megfogott ebből a szempontból, sokat segít a tájékozódásban. A coaching gyökereiről van szó benne, és nem nekem kellett megtalálni ezeket az összefüggéseket, hanem ezt valaki kikutatta nekem. Dr. Sárvári György Metalépés könyve azokat szólítja meg, akik hajlandóak energiát befektetni a megértésre, mert ez (nagyon) nem könnyű könyv. Amilyen karcsú, olyan sűrű. Érdekes, mert a másik könyve, ami szintén fontos könyvem (A belső harcos útja) nem lehetne „népeszerűbb”, könnyebben emészthető olvasmány (igaz, ez az első réteg, ott is vannak további rétegek, amelyek már nem olyan könnyen „elérhetőek”).

Disclaimer: én most fejezem be Sárvári György cégénél az egy-éves coaching tréningemet, úgyhogy ezt a véleményem értékelésénél vegyétek figyelembe.

No, akkor most tudjátok, hogy ismerem, ettől még persze akár tényleg jó is lehet, de mindenesetre, a fair-séghez ez hozzá tartozott.

 Vissza a könyvhöz. A könyv a coaching legközelebbi filozófiai gyökereit leginkább Heidegger és Gadamer közelmúltbeli munkásságára alapozva mutatja ki. Persze, hogy kiválasztottam már egy-két könyvet tőlük az irodalomjegyzékből...,  a Lét és idő például letölthető pdf-ben magyarul:

 http://phil.elte.hu/students/files/jegyzet/fl6/06HeideggerLetesido.doc

De ezt már tényleg csak erős idegzetűeknek, OK, viccelek,  olyanoknak, akiket tényleg érdekelnek a létkérdések és mondjuk az, hogy érvényesen rá lehet-e kérdezni a „lét”-re...

Vissza a  Metalépésre. A hermeneautikai megközelítés baromira leegyszerüsítve azt mondja, hogy csak módszerek használatával, pusztán elméleti megközelítéssel a valóság nem megismerhető. Azt mondja, hogy ahhoz, hogy igazán közel kerüljünk a valósághoz, ahhoz több kell, mint az elmélet, több kell, mint a módszer, ahhoz bele kell kicsit olvadni a megismert világának az egészébe, a részt megismerve mindig egy kicsit többet tudunk az egészről, de a világban benne élve, eleve van egy nem explicit tudásunk az egészről, és így tovább cirkulárisan és ezt a folyamatot semmilyen módszer nem képes előre programozni.

Meglepne,  ha a coachingot ismerők nem értenék meg azonnal, miről van szó. Gondoljatok csak a Gestalt elméletre, arra, hogy minden (akármilyen jelentéktelen) részletben benne van az egész. No igen, „az ember a világba vetetten létezik, a világ pedig benne tárul fel, és ez az egymáshoz rendelés a megértés alapfeltétele is egyben”.

És a legfontosabb talán: „Minden valódi megismerés legmélyebben önismereti kérdés”. Na, most azután kiváncsi vagyok, hogy kedvet csináltam-e hozzá...

Szólj hozzá!

A coaching olyan, mint...(kieg.)

isocrates_coaching 2011.10.21. 17:53

...egy űrhajó, vagy egy műhold űrkomp segítségével való feljuttatása a Föld közvetlen vonzáskörén kívüli pályájára.

A coach munkáját többé-kevésbé a space-shuttle-höz lehet hasonlítani (az alábbiakban legalábbis nekem sikerült...). Az űrsikló vagy űrkomp, a „space-shuttle” egy nagy, a „normál” repülőgép mintájára fel- és leszállni is képes űrrepülőgép, amely Föld körüli pályájára segít egy űrhajót, vagy kisebb hajtóművel rendelkező mesterséges holdat. Ez utóbbi azután a megfelelő magasságot elérve leválik erről a space shuttle-ről és a pályájára áll, vagy tovább halad a pályáján.
A space-shuttle megkonstruálása előtt is lőttek fel űrhajókat, de azoknak nagyon nagy űzemanyag-mennyiséggel kellett elindulniuk, mert ahhoz, hogy egy űrhajó tömegű tárgy el tudja hagyni a Föld légkörét, igen nagy sebességre, az úgynevezett „szökési” sebességre kell felgyorsítani az induláskor. Az űrhajónak a „szökés” után is lesz szüksége valamennyi (sokkal kevesebb) mennyiségű plusz üzemanyagra. Az egy hajóestben elhelyezett viszonylag kis helyen  nagy mennyiségben elhelyezett üzemanyag azonban meglehetősen veszélyessé tette a közvetlenül a Földről indítható űrhajókkal való kísérletezést.
Nem vagyok sem űrkutató, sem space engineer, de azt gondolom, hogy jó ötlet volt, hogy a szükséges összenergia szükségletet (a Föld körüli pályára juttatáshoz és a további úthoz szükséges energiát) kétfelé bontották: a shuttle felviszi az egységet a pályára, ott az leválik és a pályájára áll, tovább megy a célja felé. A shuttle pedig épségben vissszatérhet és megfelelő karbantartás után újra bevetésre kész. Tehát a második (lehet, hogy jelentősebb) előny a kockázat csökkentése mellett a pályára juttatást elvégző hardware újra felhasználhatósága. Természetesen a korábbi rakéta „fokozatok” (az üzemanyagot tároló és elégető berendezések), amelyek a pályára juttatást (tehát a shuttle feladatát) végezték, leváltak a törzsről és elégtek a légkörben, semmilyen formában nem volt lehetőség újra hasznosításukra.
Abban a nagyon valószínütlen esetben, ha ezt egy űrkutató olvassa, vagy egy űrkutatóból magát rövid úton magát business, vagy life coach-csá, HR-essé átképzett valaki, vagy egy olyan űrkutató, aki momentán kő követ megmozgat, hogy egy coach-ot találjon, hogy segítsen neki feldolgozni egy elakadását, vagy kommunikációs problémáját és valami nem stimmelne az előbb leírtakban, nem baj, ahhoz, hogy a hasonlat  érthető legyen, így jó és elég is.
Hogy a fenében jön ez az egész a coachinghoz?! Akkor mondanám azoknak, akik még nem aludtak el, vagy, még jobb, nem kattintottak tovább...(hiába, az a bizonyos kettős kulturális érdeklődés, hol van az már, világok vannak köztük).
Nos, az űrhajó a coachee/megbízó, a space shuttle a coach és a pályára juttatás folyamata a coaching:
1.       Ott jó a hasonlat, hogy a coach segíti a coachee-t egy jelenlegi szintről az általa kívánt magasabb szintre jutni, és ott már csak a saját energiáját használhatja és ott,
2.       hogy a coach is belép egy adott pillanatban a képbe, és együtt mennek, egy úton a coachee-val; azután a coach kilép a képből, a coachee már saját maga kell, hogy továbbmenjen.
3.       Ott nem jó a hasonlat, hogy, bizony, ez az ugrás is jórészt a coachee energiájából kell történjen (nem úgy mint a shuttle-űrhajó együttesnél).
Még meg lehet (tiszteletlenül J) kérdezni, hogy miért kell(ett) bármilyen hasonlatot kitalálni, miért nem jó egyszerűen (?!) elmondani, mi az a coaching. Nos, vitatható a szükségessége egy ilyen hasonlat kitalálásának és lehet, hogy nem is mindenkinek állna jól. Nekem tetszik, használtam is már ezt a hasonlatot, és amellett, hogy rögtön értették, még egy mosolyt is „ért”...
Ui.: egy képsorozat a space shuttle-ről és bevetéséről (még állatok és fák is vannak rajtuk itt-ott...):
http://curiosity.discovery.com/topic/transportation-science/space-shuttle-pictures.htm

Szólj hozzá!

Consultative coaching – oxymoron (ellentmondó/összeférhetetlen jellemzők)?

isocrates_coaching 2011.10.20. 16:56

 

Az első gyors válasz: persze.
Tanácsadás (konzultáció) az tanácsadás,
·         van egy helyzet, probléma, projekt, átszervezési igény, miegyéb, ami úgy látszik, hogy „egyedül nem megy” vagy,
·         rosszabbik esetben megvan a megoldás, de „el kell adni” valamelyik érdekelt félnek: vezetőségnek, központnak, tulajdonosoknak, beosztotti, vagy szűk vezetői csapatnak – amely mondjuk a felére fog csökkenni létszámban a projekt ereményeképpen – és erre lesz jó a tanácsadó (persze, ennyire szemérmetlenül azért ez soha sem látszik, a megfelelő körök megfuttatnak, de ugye, azért láttunk már egy-kettő ilyet, nem?)
·         jön a tanácsadó, tanácsot ad, riportokat készít, rendszeres feltáró, brain-storming, megoldás-kereső és stb. meetingeket tart a projekt-team-mel,  majd elkészíti a tanácsadási dokumentumokat esetleg
·         részt vesz az implementációban is, mondjuk a projekt-manager közvetlen tanácsadójaként.
A tanácsadó jön, nem lacafacázik, igyekszik megérteni a lehető leggyorsabban a helyzetet (felhasználva a meglévő sok projektes tapasztalatát és nagy tanácsadó cégeknél az adott ágazati nemzetközi saját adatbázist is) és természetesen a helyi szakértőkkel hatékonyan egyeztetve és megegyezve elkészíti az anyagot (összes fázisában, mindegyiket külön átbeszélve az illetékesekkel) és a megfelelő módosításokat átvezetve elkészülhet a projekt-dokumentum.
Ez általában egy nagyon hatékony folyamat, ha sikerül olyan tanácsadót találnunk, akinek megfelelő tapasztalata van nagyon hasonló léptékű, jellegű és iparági projektekben, aranyat találtunk. Persze, nem mindig ilyen a helyzet, néha a nagy nevű tanácsadó cég hozzánk küldi a kezdőit, tanítsuk be, vagy nem igazán ismeri a mi speciális probléma-területünket. De, nem követjük el azt, hogy a saját pályáján nem tökéletest hasonlítjuk a másik pálya tökéleteséhez, ezért szögezzük le, a tanácsadás tök jó és hatékony lehet, és többnyire az is.
Coaching pedig programozott tanulás, ahol a coach az élet különböző területein keletkezett elakadások, problémák megoldásában segíti a megbízót. A megbízó az általa kitűzött célt úgy éri el a coaching folyamán elérni, hogy megismeri saját magát, reakcióit, korlátait és azt, hogy azok hogyan akadályozták/akadályozzák őt a megoldás megkeresésében, a megfelelő attitűd kialakításában.
Az alapvető különbség a tanácsadáshoz képest, hogy a coach nem ad közvetlen tanácsot, tapasztalatát felhasználva kérdéseivel, a viselkedés és az általa jelzett érzések visszajelzésével (tükörtartással), adott esetben ritkábban (értékítélet nélkül) példákkal, vázlatos alternatívákat segíti a megbízót, hogy ő a saját kreativitásával, energiájával tudjon elérni a megoldáshoz (és közben megismerje, elemezze és fel tudja használni később is a folyamat során megszületett ismeretet/tudást).
A tanácsadó egy bozót-késsel (de persze a kellő udvariassággal) vág keresztül a probléma-erdőn, nem tesz kitérőket, ahol kell (és persze kell), elmagyarázza, hogy a megbízó adott esetben előadott (rész)javaslata miért és miben nem jó és persze, kellő asszertivitással elfogadtatja az általa javasolt megoldás tervezetet, majd a tervezetet is (végülis a döntés a megbízóé). A tanácsadót alapvetően nem érdekli (nem rossz ember, egyszerűen nem azért fizetik...), hogy megossza a (rész-) folyamat-tudását), lassítson azoknál a folyamat-elemeknél, amit ha a megbízó kellően megértene, egy következő alkalommal  már egyedül is elboldogulna vele.
A coach nem végezte el a dolgát, ha a vezető, munkatárs a befejezés után nem lépett egy másik működési módba/szintre, akármilyen kis mértékben is. Azért egy alap 10x1 órától (hetenként elosztva ennyiből áll egy coaching folyamat) persze nagyon nagy csodát nem lehet várni, de, aki nem ismeri, meglepődne, mi mindenre elég ez az idő és mi minden ki tud szitálódni ennyi idő alatt a megbízó elakadást okozó, zavaró gondolati mintái közül.  A coach partner, nem ő oldja meg a feladatot, ő katalizálja a folyamatot, halat fogni tanít.
Van még egy érdekes, jelentős különbség. A tanácsadónak van egy speciális szakértelme, tudása, tapasztalata. Ezen belül tud mozogni. A coach az emberi döntés, kommunikáció, management stratégiák/taktikák/technikák területén mozog, ez alapvetően jelentősen nagyobb hatóteret eredményez. Az alkalmazási területek inkább a szervezetek jellege, nagyságrendje szerint szegmentálódnak, tehát aki magyar kis és közepes vállalkozásokban, azok managereivel dolgozott, nem biztos, hogy könnyen ki fogja ismerni magát egy nemzetközi nagyvállalat helyi leányvállalatának manager-problémáival.
Miért hát a cím, a „Consultative/Tanácsadói coaching”? Nos, az ICF (Nemzetközi Coaching Szövetség) LinkedIn csoport fórumainak egyike erről szólt, valaki megkérdezte a többieket, hogy használnak-e tanácsadási elemeket is a coaching-nál, esetleg egyenesen Tanácsadási coaching folyamatokat vezetnek? A legnépszerűbb fórumok hetekig élnek, rövidebb-hosszabb bejegyzéseik száma simán meg tudja haladni a 2-300-at. Ez is ilyen volt.
·         A legegyszerűbb, gyakori álláspont az volt, hogy csak a „tiszta” coaching a coaching, minden más az valami keverék, öszvér, megzavarja a megbízókat és egyáltalán. Ez egyébként egy érdekes és értékelendő szempont, mert a coaching viszonylag új szakma, a tanácsadás és a terápia közötti területet foglalja el, és az már egy eredmény, hogy ha a megbízókban kezdenek világossá válni a legalapvetőbb keretek, és ha most ezt kezdik újra megzavarni...
·         Gyakori volt az is, hogy határozottan, vagy kevésbé határozottan kiálltak a legkülönbözőbb nemzetiségű coach-ok, hogy persze, a coaching az legyen coaching. De, ha ott ülnek és már a második ülésben egy egyszerű ponton magától nem tud túllépni a megbízott, akkor bizony ők adnak tanácsot, azután gyorsan visszavedlenek coach-nak. Voltak, akik ennél határozottabban, sarkosabban fogalmaztak, azt mondták, hogy ők tanácsadók is, és amikor kell, és a kérdés a szakterületüknek megfelel, nem félnek alkalmazni, ha ez a hatékonyságot segíti és a megbízó érdekét szolgálja.
·         A két tábor (előfordult, hogy kicsit élesebb vita is kialakult a vitázó bejegyzők között) ott próbált közös nevezőt találni, hogy a tanácsot úgy is lehet adni, hogy a coach alternatívákat vet fel és lehetőleg érték-szempontot nem kever bele. Azt mindenki fontosnak tartotta, ebben megegyezés volt, hogy a tanácsadó területe szűkebb lévén, a coach-nak nagyon észnél kell lennie, hogy lehetőleg a legritkábban és kizárólag csak a saját gyakorlati területén alkalmazza. Még valami felmerült többször. Hogy a megbízót ne keverjük meg, ha egy-egy pillanatban mégis előáll a szükségessége egy-egy többé-kevésbé „tanácsadói” pillanatnak, akkor ezt jeleznünk célszerű, mondjuk meg, hogy most kivételképpen úgy látjuk jónak, hogy a folyamat hatékonysága érdekében ezt és ezt meg kívánjuk jegyezni.

Szólj hozzá!

Coaching, team-coaching...

isocrates_coaching 2011.10.17. 12:11

Miközben folyamatosan azzal (is) küzd az ember, hogy ha kérdezik a mindennapokban, hogy mivel is foglalkozik, magyarázgathatja, hogy business/üzleti/vezetői coaching-gal, ami azt jelenti, hogy... és akkor belekezd – a rendelkezésre álló időtől, helyzettől és a beszélgető partnerrel való kapcsolattól függően -, hogy mi is ennek a lényege.

Annyira nem egyszerű, mint az esztergályos (ő esztergályoz), vagy a tanár (ő tanít). Annyira persze nem is komplikált (egyre gyakorlottabb vagyok...), mondjuk egyszerűen: olyan egyénre szabott személyi edzés, amelynek során a coach segít felszabadítani  olyan kisebb-nagyobb belső attitűdbeli gátló tényezőket, amelyek megnehezítik a mindennapi érintkezésünket, kommunikációnkat, helyzet- és lehetőség-felismerésünket. Mindezt teszi úgy, hogy - sokszor a kliens számára a legmeglepőbb módon - a kliens maga az, aki a munka lényegét elvégzi, nagyrészt a saját energiájából és szinte észrevétlenül a folyamat során elsajátítja, meg is tanulja, hogyan kell a jövőben hasonló gátló tényezőket, „szűrőket” felismerni, a változtatott célt megfogalmazni és kitűzni, majd azt egy terv alapján elérni.
Persze, ha az ember coach-okkal találkozik, a dolog egészen máshogy néz ki, már itthon sem vagyunk kevesen. Ez az egész világon egy viszonylag új szakma, Amerikában az 1970-es évek közepétől kezdve jelennek meg először csak elszórva irodalmi utalások a sporton kívüli világban a coachingról (a „coach” szó eredetileg sport-edző). Az Európai Únió például csak idén vette fel a hivatalos szakmák közé. Itt Magyarországon is, ha valakit érdekel és utánanéz, sok céget, egyéni coach hirdetést találhat, szakmai szervezetek is alakultak itt is, meg persze, van már nemzetközi szervezetnek is magyar tagozata. Ilyen például az International Coaching Federation, de európai úniós szervezet is jelen van már.
Természetesen ezek a szervezetek különböző formában tartják tagjaikkal a kapcsolatot, például vannak érdekes előadások. Egy ilyen előadáson vettem részt kb. két héttel ezelőtt, ahol nem az egyéni, hanem a team-coachingról volt szó egy remek előadáson (az előadó Dr. Palotai Gabriella volt). A team-coaching azt jelenti, amit jelent, nyilván egy coach és általában egy vezetői csoport (általában 3-8 fő) együttműködésében valósul meg (a sok közül egy angol linket ide be-embeddálok a team- vagy csoport-coachingról:   http://coachestrainingblog.com/becomeacoach/three-tips-for-efficient-and-effective-group-coaching/7062/ ).
Három érdekes és fontos dolgot emelek ki:
1.       Ha már az egyéni coachinggal is értelmezési problémáik vannak a megbízóknak, na, a team-, vagy csoport-coaching esetében ez hatványozódik. Az egyéni coachingban az első beszélgetés folyamán  pillanatok alatt tisztázni lehet a szerepeket (partneri), és a folyamat egyéb meghatározó elemeit. Azért viszonylag könnyű, mert a mai vállalati tréning gyakorlatban az egyéni foglalkozás eleve ritka, így a megbízott nagyon nyitott, hogy mi is fog történni és rendszerint igen hamar be tud indulni a folyamat (itt is a legfontosabb az, hogy a megbízónak/résztvevőnek világos határozott képe legyen arról, hogy nagyjából mit akar (a folyamat elején ez pontosodni szokott), és erősen kell akarnia a változást, az elrugaszkodást az adott helyzetétől és hajlandónak kell lennie arra, hogy  nagyon „jelen legyen” és hogy az energiáját hajlandó legyen befektetni).
 
A team-coaching főleg az elején nehezen indul be, mert a cégek a megfelelő vezetői csoportjaiknak rendszeresen szerveznek csoport-, vagy csapatépítő tréningeket, ez bejáratott cselekvés sorozatot implikál a résztvevőkben. A következőkben egy ismert (általam résztvevőként az elmúlt 20 évben számtalanszor átélt) sztereotípia szerint írom le, mi az, ami a team-coachingra is érkező munkatársakban mint várakozás megjelenik. Mindenképpen meg akarom említeni, hogy ezeknek a csapatépítő tréningeknek mindig van haszna, van, hogy csak az, hogy egy kicsit mindig tovább-„épül a csapat” és a csillagok nagyon szerencsés együttállása esetén az igazi tartalmi tréning-cél elérésének is van esélye.
 
Általában 1-3 napos, munkahelytől távol, egy hotelben, vagy konferencia központban szoktak ezek a tréningek lejátszódni, és a résztvevő munkatársak legnagyobb része szeretni szokta ezeket, mert ott gyakorlatilag kiengednek egy kicsit, távol a munkától. A hangulat emelkedett szokott lenni, még gyengébb hatékonyságú szerevezetekben is kíváló hangulatú tréningek tarthatóak. A résztvevőknek általában eszük ágában sincs megváltozni, és energiát befektetni, a tréner az, akinek állandóan „levegőben kell tartania a labdát”, különböző általában kisebb fizikai mozgással/erő-befektetéssel is járó játékok levezetésével.  Mindig van egy 10-20%-a a résztvevőknek, akik dinamizmusukkal meghatározzák a hangulatot és van 20-30%, aki igyekszik a legminimálisabban résztvenni az egészben. Elengedhetetlen része (a résztvevők közül többek számára egyetlen értelme) az egy vagy két együtt töltött estén a heveny italozás, közös éneklés/karaoke és táncolás hajnalig. Másnap reggel a csapat 30-40%-a használhatatlan.
 
Na most a team-coaching az minden egyes résztvevőtől folyamatos aktív jelenlétet kíván meg, őszinteséget (sokszor akár szokatlanul személyes attitűdök, nézetek szükségszerű megjelenése mellett) és folyamatos energia-befektetést. A coaching be sem indul, ha a résztvevők nem hoznak magukkal, nem tárnak fel aktuális és konkrét,  igazi, a team-mukát akadályozó jelenségeket, problémákat és annak igazi mozgatórugóit  nem szándékoznak – a coach segítségével - őszinte elemzéssel feltárni és a változtatásra nem mutatnak szándékot. Ilyen körülmények között a coaching folyamat nem érheti el a célját. A tréning meg tud történni bizonyos mennyiségű passzivitás mellett is, az igazi coaching folyamat a passzivitás légkörében nem is indul be. Az előadó gyakorlatából idézett olyan esetet, hogy elkezdődött volna a coaching folyamat, a csoport helyet foglalt, és – egy rövid bevezetés után, amelyben a fő paramétereket mondta el a coach - mindenki hallgatott akár percekig. A coach várta, várnia kellett, hogy a csoport elhatározza, min akar dolgozni. A csoport meg várta az első játékot...
 
2.       Éppen az előbbiek miatt a team- vagy csoport-coaching folyamat rendszerint egy már elkezdődött coach-cég kapcsolat része, szerves folytatása tud lenni. A coach már nagyjából ismeri a szereplőket és úgy jelentkezhet a szükségszerűsége, hogy a felmerült probléma hatékony kezelése esetleg mások bevonását is szükségessé teheti. Ilyenkor is, de ha a megkeresés kifejezetten a team-coachingra vonatkozik, akkor pláne, szükségesnek illetve elkerülhetetlennek látszik az, hogy a team-coaching folyamat előtt a résztvevőkkel egyénileg is elbeszélgethessen a coach (általában a vezetőkkel is, akik a folyamatot megrendelik).   
 
3.       A bizalom  kérdése hangsúlyozottan jelentkezik a team-coaching folyamatban. Az egyedi coachingban a dolog egyszerű és kontrollálható. Az elmélet és gyakorlat is az, hogy ami a coachingban elkhangzik, a coach és a résztvevő között marad. Amennyiben nem ő a közvetlen megbízó, hanem a vezetője, vagy vezetői, akkor is a részletek a folyamatban kettőjük között maradnak, és csak az eredmény tartozik a megbízóra. Erre azért van szükség, mert így olyan dolgokról is lehet szó a két ember között, amire szükség van a megoldás keresésében, de nem tartozik külső felekre, adott esetben a főnökeire sem. Mi a helyzet a team-coachingban? Ott ugye nem maradhat teljes titokban semmi, ahol 3 ember van jelen, ott ez már nem megvalósítható. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy egy team-coaching igazán hatékony tudjon lenni, az illető csoportnak erősnek, és nyitottnak kell lennie, ki kell bírnia azt (a csoport is és az egyének is), hogy személyes attitűdök, megközelítések is a tárgyalás témája lehessen. Mindannyian olyan csoportban szeretnénk dolgozni, együttműködni, ahol hatékony coaching folyamatot lehet véghez vinni...  
 

Szólj hozzá!

Miért van szükség coaching-ra?

isocrates_coaching 2011.10.06. 16:09

Egy hete próbálom az alábbi bejegyzést feltölteni, nem sikerült. Talán valamilyen formattálási probléma. Azt találtam ki, hogy újra leírom az egészet, talán most sikerül...
A múlt hétfői, előző bejegyzés egyik fontos pontja az volt, hogy a halogatás egyik alap-oka az, hogy nagyon nehezen szánjuk rá magunkat, hogy igazi, professzionális segítséget kérjünk a továbblépésünkhöz, amikor szükségünk lenne rá.
Sokan vannak, akik azt gondolják a coachingról: „Bocs, én tudom, hogyan mennek a dolgok errefelé, hisz még az iparágat sem ismeri, miben tudna segíteni...”.
Azután előfordul, hogy így vagy úgy, mégis kapcsolatba kerülnek a coaching-gal, és majdnem mindenkinek megváltozik a véleménye pozitív irányban a coaching eredményességéről, hasznáról. Általában olyankor fordul elő, hogy coach-hoz fordulnak utolsó szalmaszálként, amikor már majdnem „az összes liba kimúlt”, de a módszerek egyike sem működött.
Megmondom, azt gondolom – és ha nem ezt csinálnám, ugyanez lenne a véleményem, amióta megismertem -, hogy a nehéz időkben pont azokat a dolgokat kell megerősíteni és kell költeni rájuk, amit a legkönyebben húznak ki/meg a következő évi költségvetésekben, a marketing és a HR/tréning/coaching költségeket. Soha nem ennyire fontos, hogy pozitívan megkülönböztessük magunkat (marketing) és a megmaradt (általában rendesen áramvonalasított) emberi erőforrás együttműködési, kreatív készségének a növelésére többet költsünk. Nem így szokott történni, és ezért az általában megmaradt csapat sokkal többet kell dolgozzon, fizetésemelésre, bónuszra ne nagyon számítson, fejlesztésére is kevesebb jut, csoda, hogy a morál a pincében és csak azt találgatják, a következő leépítés érinti-e őket, vagy nem?
A libákat illetően arra a régi történetre gondolok, amikor a beteg liba állomány gazdájának egymás után adják a jobbnál jobb gyógyító ötleteket, de mind kudarcba fullad és amikor a tanácsadók a legújabb tanáccsal jönnek, bánatosan szól közbe a gazda: „Köszönöm, már nincs szükségem rá, az utolsó liba is kimúlt.” Mire a tanácsadó: „Milyen kár, még annyi jó tanácsom lenne...”.
Ez az utolsó szalmaszál, a coaching olyankor jut a még kétkedők eszébe, amikor nagyon megakadtak a tevékenységükben. Akarnak ők változni, változtatni, de
·         valahogy a korábban jól bevált módszerek csak újra és újra a megszokott sínre állítják a folyamatot; a régi módszer, a régi beidegződéses reakció ugyanazt a megváltoztatásra szánt eredményt szüli és csak nem jön a változás; vagy
·         az intuíció sugallja a változtatás szükségességét, de szükség van arra a plusz segítségre/katalizálásra, reflexióra, amit a coach tud nyújtani; szükség van a  magunkba és a megszokott folyamatainkra „ránézésre” anélkül, hogy túl sok energiát, időt és erőforrást veszítenénk, ez pedig egyedül kevés embernek sikerül...
A jó coaching abban segíthet vezetőknek, alkalmazottaknak, vagy szabadfoglalkozásúaknak, hogy
1.       ki tudjanak szabadulni a dillemáik, kétségeik döntéseket lebénító fogságából,
2.       megtalálva és
a.       megértéssel/megismeréssel,
b.      majd cél meghatározással,
c.       végrehajtási lépések maghatározásával és
d.      végigvitelével
kiküszöbölve azt a sokszor csekély attitűdbeli, vagy az események/információk feldolgozásában tetten érthető okot; annak érdekében, hogy
3.       megerősíthessék képességüket a hatékony cselekvésre és döntésre és hogy
4.       világosabban lássák és követhessék az igazi céljaikat.
Mikor nevezhető jónak, hatékonynak és érvényesnek a coaching folyamatot, mik a jellemzői:
·         gyakorlati megközelítés a domináns az elemzéssel szemben a folyamatban;
·         jelentőségben több az igazi, üzleti életben megszerzett tapasztalat és józan ész és kevesebb a megszerzett cím, dipoma. Több emberi okosság a könyv-okossággal szemben.
·         az emberi természet megfelelő szintű, operacionális (alkalmazható) ismerete;
·         a nagyobb léptékű transzformáció támogatása addicionális, kis változások helyett;
·         segít megérteni és meghaladni a belső, a saját magunk által generált akadályokat. Segít legyőzni a belső kritikus és negatív hiteket, gondolatokat, amelyek főbb akadályai az igazi változásnak, transzformációnak;
·         számonkérhetőség, a valódi témára fókuszálás biztosítása;
·         feltétlen bajnok, nem üzleti tohubavohu (szó-bűvészkedés). A coach valaki (ez nagyon fontos), aki akkor is hisz a coachee-ban*, amikor ez esetleg még magának is nehezére esik;
·         rugalmasság, képesség arra, hogy megfelelően reagáljon a piaci körülményekre és lehetőségekre.
A jó coach „bajnok”, a jó coach egy optimizmus-, elfogadás- és megértés-központ. Partner és katalizátora annak, hogy a coachee-ban* benne rejlő potenciál kibontakozhasson.
Paramjit L. Mahli cikke ihlette ezt a bejegyzésemet – http://profitingwithpublicrelations.com/mastering-the-how-of-performance-get-help/
„Többet kevesebbel.” A coaching folyamat aktív meditáció, amelyben – a coach katalizáló segítsége mellett – a coachee máshogyan, más és különböző szemszögekből, friss pillantással tud magára, működésére, döntési mechanizmusára rátekinteni és amelyben – a probléma egyértelműsítése esetén – a cél szinte önmagától megjelenik, és a hozzá vezető folyamat lépéseit a cochee* szinte erőfeszítés nélkül tudja  kitűzni, majd a végrehajtást elkezdeni és határidőre befejezni, felhasználva saját energiáját, erőforrásait és kreativitását.
*coachee = akit coach-olnak, akit „edzenek”, az ügyfél

Szólj hozzá!

Halogatás...

isocrates_coaching 2011.09.26. 18:30

Halogatás, elemzési bénultság, beleragadás a mocsárba, akárhogyis hívjuk, képtelenné tesz minket a cselekvésre. Túl sokat akarunk markolni és annyit sem sikerül, amennyire lehetőség lenne, ha csak arra az egyre, vagy (egymásután!!) kettőre koncentrálnánk. Kapkodunk ide-oda, annyira telik csak, hogy újra és újra felvegyük a fonalat egyikben-másikban, de hogy igazán előre lépjünk, arra nem, mert megint megnő a feszültség, jesszusom, a másikat kellene befejezni, és ez így megy...

Telik a napunk, a hetünk és hiába írtuk bele a gépbe, a naplónkba, egy fecnire, csak rakosgatjuk, tologatjuk előre a feladat-bejegyzéseket (ha egyáltalán, mert ez azért már némi rendszerességet és energiát igényel!).
Ez nem egyszerűen idő-menedzsment kérdése. Ezt nem fogja megoldani, ha elmegyünk egy kis-csoportos idő-menedzsment tréningre. Ennek az okai sokkal személyesebbek és mélyebbek, mintsem hogy csoportosan (legalábbis ilyen típusú csoportban) meg lehessen tárgyalni őket.
Itt van például ez a blog, meg itt vagyok mindjárt én. Több időm van, mint korábban, amikor 8-órás (8 órás...) munkám volt, de ugyanúgy alig van időm arra a sok mindenre, amit szeretnék, mint korábban. Könyvek, filmek, az internet az ő végtelenségével zuhannak rám és én csak szemelgetek, röpködök közöttük és például egy ilyen egyszerű elhatározást, mint hogy heti két alkalommal (hétfőn és csütörtökön) írjak egy-egy blokk-bejegyzést, nem sikerült még (fél év alatt!!) betartani. Na majd most!
Jó, mentségem nincs, magyarázatom van. Marhára nem érdekel senkit, gondolom, de ez nem szokott annyira zavarni (kivéve, ha a coaching-ban vagyok, akkor abba nagyon bele tudok merülni és akkor nincs apelláta (mi lehet ez a szó?), akkor nagyon ott vagyok és nagyon nem unalmas...).
Na, ezzel a magam bajával csak azért hozakodtam, hogy átélhetővé tegyem, amiről itt  szó van, nem hideg elmélet nekem se.
Hamlet leszel a Rottenbiller utcában, ha túl sokat vállalsz, csapkodsz közöttük és tulajdonképpen mindegyiket halogatod.
Olvastam a Twitteren (marha sok van erről is) egy érdekes bejegyzést az 5 leggyakoribb okról, ami a halogatáshoz (ha egy kicsit foglalkozol angollal is, „procrastination”) vezet:
1.       Túlterheltség (érzés, vagy tényleges). A feladatok halogatásához vezet kérlelhetetlenül. Gyűlnek, gyűlnek, fene emlékszik már, melyik mennyire fontos, meg amikor sokan vannak, nehéz is már sorba állítani őket, és az ember ahhoz kap végső kétségbeesésében, aminek éppen határideje van, amiért valaki „leszólt”, vagy telefonált, szóval a sürgőshöz, legyen az akár fontos, akár fontostalan. Ismerős az érzés, hogy megcsináltad, mert könnyű megcsinálni, közben – rövid ideig, mert magadat viszonylag nehéz becsapni - az az érzésed, hogy hatékony vagy, pedig csak eltöltöd az időt? A To-Do-List-ed mintegy önmagát semmisíti meg, amikor követhetetlen kígyóvá válik...
2.       Olyan munkát végzel, amit nem élvezel, de nem is látsz kiutat belőle. Nos, mindig van lehetőséged. Nincs lehetetlenség, csak restség, meg ilyen egyéb baromságok. Az a baj, hogy ezek mélyén sok-sok emberi szenvedés, bánat van, talán egyszer-egyszer érdemes beléjük gondolni és megkeresni az eredeti értelmüket...
3.       Csillogás-szindróma. Olyan könnyen elterelhető a figyelmünk, Jézusom. Mennyi erő, energia kell ahhoz, hogy rendszeresen, rakkolósan oda tudjunk figyelni, hogy a lehető legkisebb veszteséggel koncentráljunk mindig a következő, prioritásban soron következő feladatra. Ilyen kis ötletek, hogy mondjuk csak kétszer nézem meg a mailemet, a Facebook-ot, a Twitter accountomat, tudom, OK, ez már time-management, bocs...
4.       Motiváció-hiány. Minek nyüzsögni, jó ez így, ahogy van. Ha meg nem, bolygassa, aki akarja, csak nem fogok széllel szembe...Ki olyan marha, hogy borogassa a csónakot, amikor lehet tudni, mi miért kinek fontos, és főleg, hogy ki az erősebb kutya. 2 mód van arra, hogy kirázd magad ebből a kábultságból: (a) mérd fel és félj annak a következményétől, ha továbbra is leblokkolva maradsz, (b) képzeld el és töltsön el lelkesedéssel a proaktivitásodnak (annak, hogy nem egyszerűen reagálsz az eseményekre/történésekre, hanem megpróbálod előre látni őket, felkészülni rájuk, sőt, a többieknek is segíteni a felkészülésben) az eredménye és a lehetséges jutalma. Nem biztos, hogy az az erős kutya mindig a legerősebb lesz, sőt, ha ügyes vagy, esetleg meg is tudod győzni, hogy miért érdemes elhinni neked mondjuk egy irányváltást, ez lenne ám a győzelem...
5.       Nehéz segítséget kérni. Márpedig most kellene. Az istennek se tudsz továbblépni, de hogy kérdezz valakit...ne már...az meg milyen lenne már...ezt nekem tudnom kell(ene). Pedig, pedig, mindannyian szükségünk van segítségre. Kulcs, hogy a megfelelő pillanatban tudj segítséget kérni.
Egy kicsit metaforikusabban: „A tépelődés/döntésképtelenség sivataga a számolatlan milliók csontjaitól fehérlik, akik a győzelem küszöbén leültek és vártak, vártak, amíg meg nem haltak...”
Visszatérek még erre...
Többet kevesebbel. (Sokkal) többet érsz el, ha beosztod az erőidet, a prioritásokat figyelembe veszed, a fontosról akkor is tudod, hogy fontos és szánsz rá időt, ha éppen még nem sürgős, egyszerre csak egy dologgal foglalkozol és a zavaró tényezőket, amennyire tőled telik, kiküszöbölöd...Szóval többet kevesebbel...

Szólj hozzá!

Nagyon „megy” a coaching Amerikában (is) – „Coaching is hot”

isocrates_coaching 2011.08.29. 19:41

 

Ez egy Fortune cikk linkje, ami egy (angol nyelvű) cikkre mutat, aminek a címe talán így fordítható le: „Nagyon megy ma a coaching. Ez az, ami kell Neked?”
Kiemelem a számomra legfontosabbnak tűnő elemeket (csak a szokásos angol-szász újságírásra jellemző, konkrét személyes kerettörténetre nem térek ki):
·         A cikk a coaching egyik talán legáltalánosabb definícióját adja már az elején, amikor azt mondja, hogy abban segíti a vezetőket, hogy a felfelé, oldalirányban/szintben (hozzáteszem: és a lefelé menedzselésben) való problémákat (angolos PC-vel – politikai korrektséggel -  „kihívásokat”) megtanulják jobban, hatékonyabban kezelni.
Megjegyzés: ugye, ennek a blognak az olvasója (mert ugye, minden mindennel összefügg, ez a blog is olyan, mint egy könyv, hogy lehet szemezgetni belőle, de igazán egészében, folyamatában, a bejegyzések egymásutánjában kapja meg csak az  igazi értékét) tud már különbséget tenni abban, hogy
§ valakinek egy szakértő konkrét esetben tanácsot ad (ő a BC, a Business Consultant, az Üzleti Tanácsadó), vagy
§ valaki segít a vezetőnek megtanulni saját erejéből, energiájából, judíciumából kibontani a megoldást és ezzel a megoldásnak egyfajta algoritmusa is elsajátítódik. Ez a megoldási „algoritmus” később  nem pontosan az adott esettel azonos helyzetben is aktivizálható lesz majd. És már teljesen önállóan,  segítség nélkül. Aki ebben az utóbbiban segít, nos, ő a coach.
·         A coaching-ot korábban sokszor egy utolsó esélynek tekintették Amerikában, hogy valakit sikerüljön vissszarántani egy gyorsuló lefelé mozgó spirálból, ami után gyakran az elválás következett (amennyiben a folyamat nem tudott eredményes lenni akármilyen okból). Éppen ezért az, ha valakinek a főnöke, vagy a HR/Szervezet-fejlesztés megemlítette, hogy javasolja egy coaching folyamatra, az kétesélyes volt, hogy ki akarják nevezni és arra, a nagyobb kihívásra akarják felkészíteni, vagy adnak neki egy utolsó esélyt...Ez a kép változott meg egy sokkal dinamikusabbra. Főleg akkor hívják a coach-ot, ha egy új vezetőt neveztek ki, vagy egy új osztályvezető esetében. Ilyenkor egyértelmű, hogy a coaching folyamatra való felkérés, javaslat pozitív tartalmú, része a tréningnek, a szervezet-fejlesztésnek.
·         Az előző pontot folytatva, leírja az én vesszőparipámat is, amit mondani szoktam, ha ez ilyen elemi szinten kerül szóba (ami Magyarországon még mindig nem ritka...): „A coach az olyan,mint egy személyi  edző az üzleti világban/a „dolgozó”-ban.”
·         Az AMA (amerikai menedzser szövetség) felmérése szerint:
o   Ma már a coaching megbízások döntő többsége a legnagyobb tehetségekre koncentrálódik (szemben a korábbi utolsó-esély típusú megbízások nagyobb számával, ennek egyébként szerintem budget-okai is lehetnek...)
o   gyakori, hogy a kívülről, újonnan érkezett vezetők a coaching alanyai, de gyakori a belső, mondjuk osztályvezetői  kinevezések esetén is, amikor jelentősen megnő a vezető hatásköre és a vezetettek száma.
o   idézi a cikk egy coaching szervezet vezetőjét is, akinek már – a megváltozott igények miatt – meg át is kellett irányítania szervezeti tagokat vezetői coaching területre egyéb területekről.
o   az AMA idézett vizsgálata szerint a felmérésben résztvevő cégek majdnem fele a coaching megbízásokat arra használja, hogy segítse munkatársait felkészíteni az előléptetésre, vagy egy új szerepkörre.
o   Fontos, hogy a felmérés szerint a válaszoló cégek fele a coaching-ot csak közép-vezetőtől felfelé fizeti, 38%-a mindenki számára elérhetővé teszi.
·         Az átlagos coaching folyamat egy évig tart, kéthetenként, vagy havonta egyszer találkozik a coach és a vezető (esetleg közben telefonon is érintkeznek), de van igény a sürgősségi, vagy projekt-szerűen megrendelt coachingra is, ami általában néhány hónapra szól (általában hetenkénti ülésekkel).  
·         Egy megkérdezett egészségügyben dolgozó cég vezetőségének egy-negyede dolgozik coach-csal.  Általában
o   a szervezetfejlesztés több coach-ot is ajánl a kijelölt vezetőnek, aki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet: „egy coach alkalmazása befektetés olyanokba, akiket nagyon stabil, jó munkatársaknak tartunk”;
o   de a vezető maga is kérhet coach-ot, de alá kell támasztanod, meg kell jól indokolnod, mert a coaching nem olcsó mulatság.
·         Természetesen a cikk felteszi azt a kérdést is, vajon a coaching valóban használ-e, jó-e valamire, vagy csak egy hype/felhajtás, ami most divatos, de ennyi az egész.  Természetesen mivel az úgynevezett puha képességek fejlesztésével  foglalkozik, amelyeket amúgy sem könnyű mérni, így természetesen ez a helyzet a fejlesztés mérésével is. Különböző ellenőrzési módszereket használnak:
o   360 fokos felmérés coaching előtt és után az érdekeltek körében, hogy a megváltozott viselkedés, illetve kapcsolatok változását próbálják mérni (ezt én speciel jónak tartom)
o   mások az illető coacholt vezető és annak vezetőjének a véleményét veszik figyelembe
·         Nos, idéznek egy coach-ot is ezzel a kérdéssel kapcsolatban, aki óv az azonnali eredmények elvárását illetően (hozzáteszem a saját véleményemet ehhez: úgy gondolom, hogy ha nincs a coaching folyamatot követően egy akármilyen formában érzékelhető változás az attitűdben, a viselkedésben, a munkahelyi kapcsolatokban, akkor később még kevésbé lesz, mert ismert, hogy bármilyen  tréning eredménye idővel csökken; ezért kell őket időnként megerősíteni...)
·         persze, a coachingnak semmilyen, vagy csekély hatása lesz, ha
o   ha az illető coach-olt vezető nem veszi az egészet komolyan és csak kényszerből vesz részt rajta,
o   ha félbeszakad a folyamat, vagy
o   ha  a folyamat közben rendszeresen elmaradnak ülések, mert minden fontosabb, mint ez;
·         fontos pontnak tartja a cikk és joggal, hogy mivel itt egy személyes jellegű tanulási folyamatról van szó, a coach és a coacholt vezető közötti közös alapnak meg kell lennie (nem akarom használni a szimpátia szót, mert az nem teljesen fedi ezt a speciális, professzionális kapcsolatot), amire építve a vezető teljes erőbedobással tudjon dolgozni a szükséges változtatásokon. (Érdekesség, a cikk egy nem sikerült konkrét coach-vezető párosítást is említ, ahol az volt a disszonancia oka az volt, hogy a coach és a coacholt vezető háttere és perspektívája túlságosan közelállt egymáshoz...)
Miről szól ez is? Többet kevesebbel...

Szólj hozzá!

Többet – kevesebbel...

isocrates_coaching 2011.08.26. 13:59

Ma, aki dolgozik, sokat dolgozik. A feszültség nagyobb, mert nagyobb a tét, mint bármikor és ez meglátszik, persze, a feszültségszinten is, aminek  beosztott és főnök egyaránt ki van téve.

Aki meg nem dolgozik, ő azért van stresszben. És bizony a legrosszabb fajta stresszben, amitől előbb-utóbb gallyra megy az ember egészsége, kapcsolatai és Isten adja, hogy ne a híd alatt végezze.
A coaching - mindegy, hogy életmód-, kapcsolati, üzleti, vagy vezetői coaching - célja és feladata, hogy összhangba hozzon minket a világunkkal, megteremtse az optimális szintet  a feladat és a képességeink/rátermettségünk, a feladat és a megfelelő (pozitív, eredményességhez elengedhetetlen) stressz- szint között. Hogy többet érjünk el  kevesebbel.
A legfontosabb első lépés, hogy tisztán lássuk, mi az igazi feladat, amit el kell végezni, hántsuk le róla a rárakódó plusz feszültségforrásokat (először elvileg, azután persze a folyamat során egyenként ezekkel is foglalkozni kell majd). Mi az alap, először azt kell felismerni.
Ezzel párhuzamosan fel kell  mérni a coach segítségével, de saját energiánkból, hogy mennyire vagyunk messze attól, hogy a feladatot hatékonyan el tudjuk végezni. Mi vagy ki  gátol minket, milyen belső és külső tényezők. Itt azt is el kell dönteni elég hamar, hogy van-e esély, van-e bennünk elég akarat, képesség és energia, hogy ennek a  feladatnak egyáltalán érdemes legyen nekiállni, vagy legjobb lesz, ha az új feladatot, az új helyet, stb. lesz  célszerű elkezdeni keresni.
Ma olvastam valahol a Twitteren, hogy minden évben meg kell valamit újítani. Minden évben újra kell értékelnünk a helyünket a saját kis univerzumunkban. Nem akarom azt mondani, tódítva, megfejelve az előzőt, hogy akár mindennap kell valamit újítani. Ez hülyeség, ilyen ember nincs. De ha azt mondom, hogy a gondolat magvának ott kell lenni mindenkiben, mindig, hogy „jó helyen vagyok-e”, „még mindig jó irányban vagyok-e”, ilyenek, akkor azt komolyan gondolom.
Napok óta tele van az internet, a média Steve Jobs méltatásával (melléktéma, de a dolog azért szörnyű, mert korai nekrológot írni, összefoglalni az életművét, mert nem halt meg, csak lemondott, mint vezig.). Az egyik video, amit a híres angol színész Stephen Fry twittelt le, a Stanford-i egyetemen mutatja, amint a végzősöknek szóló útmutatót mondja. Azután ma egy másik cikk is ezt a témát pedzegeti. Mégpedig azt, hogy a halál tudata az, ami a legfőbb motiváció az életünkben, hogy ne foglalkozzunk felesleges dolgokkal és csak a  lényegre koncentráljunk legalábbis a karrierünket illetően (különben is, de ez most a karrierről szól). Morbid, nem morbid, akarunk erre akárcsak időnként gondolni, vagy játsszuk a struccot, ez is elmond valamit rólunk.
Ha megerősödik bennünk, hogy ez az út, ez a feladat az, ami a miénk, amire születtünk, akkor jön a cél kitűzése. A coaching folyamatban pedig a coach az, aki empátiával és a speciális tanulási helyzet támogató környezetének megteremtésével kihozza belőlünk a megoldás lépéseinek tervét és a végrehajtás mikéntjét.
 
 
Többet kevesebbel. Hatékonyabb munkavégzést kevesebb stresszel, feszültséggel. Több eredményt, kisebb, jobban célzott, jobban megtervezett energia befektetéssel. Ez nagyon absztrakt, mi a fenéről beszélhetek... Nos arról például, hogy ha sikerül jobb, hatékonyabb kapcsolatot kialakítani a főnökeiddel, vagy a beosztottaiddal, és ezáltal kevesebb feszültséget viszel haza, esetleg jobban is alszol, az bizony a nap végén kisebb energia leadást fog eredményezni és több, bevethető, fejfájás, idegeskedés nélküli szabadon felhasználható időt (az, ha tök fáradtan este bedőlsz a karosszékbe, hozzád se lehet szólni, esetleg iszod a sört, vagy a whiskyt és eszed lefekvés előtt a nehéz (de fantasztikus) magyar konyha áldásait, nos, ezt az időt nem nevezem szabadon felhasználható, önregenerálást szolgáló időnek...)
 Amit azután megtakarítunk stressz-legyűrési energiában, vagy tiszta időben, sok mindenre felhasználhatjuk. Például felvehetünk pótlólagos feladatokat, vagy önmagunk regenerálására is felhasználhatjuk.
Ha javasolhatom, és már csak ez az egyetlen problémád, hogy az így felszabadult új, plusz vidám, energiával teli pillanataidat mire hasznosítsd, én az aktív családoddal és/vagy barátaiddal eltöltendő kikapcsolódást javasolom. Játssz egy kicsit többet a gyerekkel, vagy a macskával/kutyával, legalább  5 perccel többet hallgasd a házastársad történetét (és az isten szerelmére, közben tedd le az iPhone-t), vagy a tenisz után ne sajnáld azt a fél, egy órát, amikor egy-egy gyümölcslé mellett (kocsival vagytok!) megbeszélitek barátaiddal a világot...
Van kedved hozzá? Keress...az első – felmérő – alkalom természetesen ingyenes, hiszen itt dől el, hogy
(1) van-e elegendő chemistry a folyamathoz a coach-csal,
(2) van-e elég energiád, motivációd (meg persze a cégednek, vagy Neked  egy kis pénze erre), hogy  ilyesmibe belekezdj, hogy
(3) képes vagy-e át- és belátni, hogy a coaching folyamat szerencsés esetben is csak a benned lévő lehetőségeket tudja kibontani, a külső tényezőkre csak ezek feljavításával, fókuszálásán  keresztül, közvetetten lehet képes (azzal, hogy „hülye a főnököm”, a coaching nem tud mit kezdeni, úgy tudná lefordítani kezelhető feladattá ezt a helyzetleírást, hogy hogyan kellene megváltoztatnom a hozzáállásomat, a kommunikációmat ahhoz, hogy a jelenlegi, adott helyzetből a legtöbbet tudjam kihozni)
(4) van-e esély rá, hogy esetleg kis segítséggel egy jól körülhatároló, megfelelően konkrét célt ki tudj tűzni, mint a coaching folyamat elérendő eredményét.
Többet – kevesebbel...

Szólj hozzá!

Energia szintjeink és a coaching

isocrates_coaching 2011.08.15. 20:27

Most egy kicsit nem a stressz, a megakadások felől közelítek a coachinghoz, hogy mire jó, hanem mondjuk az energia egyenlegünk felől.

Mondjuk tegyük fel, hogy a felhasználható energiánk 100. Miből van az energiánk? A táplálékból, azt dolgozzuk fel és részben beépítjük a hasznosítható anyagokat, részben energiaként felhasználjuk és munka fomájában leadjuk, a maradékot meg visszabocsátjuk a természetbe. Valamennyi energiát fel kell használnunk a mindennapi működésünkre, vegetatív (tőlünk független belső szervezeti) működésre, mindennapi személyes típusú tevékenységeinkre,  sportolásra, testedzésre és a mostani elemzés szempontjából külsőnek számító tevékenységekre (családi életre, munkára, alkotásra, kapcsolatok ápolására, karrier építésére, szórakozásra, stb.).
Az energia mérlegnek stimmelnie kell. Amennyit a táplálékból energiává tudunk alakítani, azt tudjuk különféle transzformációkkal működéssé, „munkává” alakítani.
Az előbbi felhasználások közül egy típus kimaradt. Ez a nem szükségszerű, mindenféle belső feszültség feldolgozásához szükséges energia. Ez tiszta veszteség, mert olyasmire fordítjuk, ami akkor keletkezik ha a belső (fizikai és lelki) működésünk valamilyen rossz körbe kerül, lefékeződik, vagy akár leblokkolódik. Ez utóbbi például (az enyhébbek közül) a krónikus depresszió esete. Ilyenkor a külső tevékenységre más semmi energiánk nem marad, kész, leblokkoltunk, minden energiánk a belső feszültség valamilyen kezelésére fordítódik, külső tevékenységre semmi nem marad.  
Ha most eltekintünk a krónikus depresszió eme szélsőséges példájától, mire is gondolok, amikor a „nem szükségszerű, mindenféle belső feszültség”-et említem. Nos, nagyon egyszerű dolgokra. Például konfliktusba keveredünk valakivel (férjünkkel, feleségünkkel, beosztottunkkal, főnökünkkel) és azt egyelőre nem tudjuk mindkettőnk számára előnyös módon megoldani. Vagy nem feltétlenül konkrét információ alapján félünk az elbocsátástól, csak úgy általában (sajnos, ma ez gyakori...). Vagy nem kapunk visszajelzést a munkánkról a főnökeinktől, a központtól, és ebből arra következtetünk, hogy valami (ránk nézve rossz) készül. Vagy félünk, mert prezentációt kell tartanunk és nem szeretünk kiállni emberek elé. Vagy azt gondoljuk, hogy tökéletesen csak mi tudunk megcsinálni bármit is, és ezzel eszméletlen, lehetetlen feladat elé állítjuk saját magunkat. Vagy problámánk van azzal, hogyan viselkedjünk a beosztottjainkkal, mert például közülük emeltek ki minket egy hónapja főnöknek. Vagy szeretnénk motiválni a munkatársainkat, és valahogy nem találjuk a módját. Például hiába próbáljuk megdícsérni a kollégánkat, valahogy nem jól ütemezzük, vagy valamiért nem jól csináljuk, inkább visszafelé sül el a dolog, mindenkinek keserű marad a szája íze. Vagy nem tudjuk magunkban tartani a hirtelen haragunkat még akkor sem, ha az netán a főnökünkkel szemben robban ki és ebből kellemetlen helyzetek adódnak.
Ezek miatt néha  nem tudunk elaludni, amikor elalszunk, nyugtalanul alszunk, ezért kialvatlanok, türelmetlenek vagyunk, ha eddig probléma volt a hozzáállásunkkal, most a probléma hatványozódik, ettől még kevésbé alszunk jól. Kiver minket a víz, hamar idegessé válunk, a vérnyomásunk szép lassan egy magasabb tartományba kerül, az immun-rendszerünk legyengül, elindulhat az esetleges bennünk lappangó betegségeink pszichoszomatikus felerősítése. Szóval gáz van.
Nos, a segítő szakmák ebben tudnak segíteni. Az elakadásokat, többnyire valamilyen belső rugóval is rendelkező problémákat segítenek felszínre hozni és amennyire lehetséges, alapvetően a segített saját energiáját, saját felkészültégét felhasználva enyhíteni, orvosolni.
A coach és a coachee egyenrangú felek, a coachee saját magától is fejlődni képes, alapvetően ép, egyészséges ember, aki az élet, munka forgatagában egy-két olyan nehezebb helyzettel került szembe, amelyeket túlságos érdekeltsége, involváltsága miatt nem tud kellő távolságtartással kezelni, amit azután a környezetével ilyen-olyan okokból nem igazán tud átbeszélni, ezért fordul a segítőhöz, aki ebben a szembenézésben, majd célkitűzésben, terv készítésében és végül a célkitűzés megvalósításában tudja segíteni őt.
A folyamatot a coachee vezeti, ő hozza a „témát”, a coach a coaching folyamat kereteinek betartására ügyel. A folyamatot a coachee kezdeményezi, ő érzi sürgető szükségszerűségét a változtatásnak, a folyamatot az ő energiája működteti. Az enervált, a változás szükségszerűségét nem sürgető motiváló tényezőként megélő coachee-nak nincs esélye a változásra. A coachee az, aki „hajtja” a coach-ot. A coach munkája csak ebben a környezetben tud hatásos lenni, csak így tud az a légkör kialakulni, ami a kívánt változást támogatja.
A változásnak a coachee energiája az alapja. A coachee határozott elszánása csak az első lépés, szükségszerű, de egyáltalán nem elégséges feltétele. Gondoljunk csak azokra, akik „annyira” le akarnak fogyni...Elég ez a tényleges lefogyáshoz? Dehogy. Célkitűzés, megfelelő módszer, ütemterv és kitartás nélkül a mégoly erős elhatározás sem elegendő.
Ha valaki megsérti magát a konyhában egy késsel a hagyma szeletelése közben, az egy világos dolog, van egy seb, ami pár nap alatt begyógyul. Ezek az elakadások, egyéb negatív stresszforrások hatásai nehezebben felfedezhetők, sokszor csak általánosan gyengébbnek érezzük magunkat, kevésbé tudunk koncentrálni, egyáltalán minden nehezebben megy, mint máskor. Ilyenkor érdemes elgondolkozni, mi ennek az oka (és nem érdemes megpróbálni becsapni magunkat (hogy á, dehogy idegesít ez meg az), úgysem fog sikerülni...). A legjobb coaching folyamatok azokból  a helyzetekből tudnak kinőni, amikor a coachee már tudja, legalábbis valamennyire homályosan, hogy mivel is akar megbírkózni. Ha nem tudja még, de a negatív hatásokat már érzi, az első téma az a coach-csal, hogy mi is lehet ennek az oka. Általában igen gyorsan kiderül, mit is kellene megváltoztatni és elkezdhetik közösen felépíteni a „haditervet”.
Energia szintünk és a coaching. A coaching célja, hogy ezeket a működésünk szempontjából felesleges, káros, belső energia-nyelőket megszüntesse, és több energiánk jusson az életünk élvezetére családunk szeretteink nagyobb örömére, a munkánk hatékonyabb végzésére munkatársaink és főnökeink nagyobb örömére és a karrierünk építésére a magunk nagyobb örömére. A felesleges belső energia felhasználás csökkentésével, megszüntetésével több energiánk marad kiegyensúlyozottan élni az életünket.
 
Utószó (a technikai érdeklődésűeknek): az entrópiát (termodinamika) a rendezetlenség jellemzésére is szokták használni. minél nagyobb a rendezetlenség, annál nagyobb az entrópia egy valamennyire zárt rendszeren belül. Minden zárt rendszerbe, ha nem akarjuk, hogy szétessen, hogy a rendezetlenség „ne üssön tanyát”, állandóan energiát kell befektetni. A természetben az entrópia, a rendezetlenség állandóan nő. Ha egy házat évtizedekre magára hagyok, nem renoválom, nem csinálok vele semmit, egyszerűen szétesik, szétmálik, először a tető, azután a falak és szép lassan a természet magáévá teszi (lásd – gyönyörű példaként -Angkor Vat-ot). Ha az autót nem tartom karban, nem viszem el a kötelező szervízbe, ha nem cserélek olajat benne az előírt időközönként, tönkre megy sokkal hamarabb, mint ha mindezt pontos időzítéssel megteszem. Így van ez a testünkkel, lelkünkkel és szellemünkkel is. Persze, mint az autónak, a testünknek is ki van mérve az ideje, de gondoljunk csak bele, hány embert ismerünk, ismertünk, aki messze idő előtt ment tönkre fizikailag, vagy ment is el örökre...Ugyanez van a szellemünkkel és a lelkünkkel, ráadásul, mennyire összefügg az állapotuk a testi állapotunkkal! Amikor elkezd „zörögni”, „csikorogni”, a lelkünk, szellemünk egészségével ugyanúgy foglalkoznunk kell, mint a testünkkel. Meg kell „olajoznunk”, esetleg valami kis „alkatrészt” (hiedelmet, fixálást, felesleges dühöt, stb) ki kell cserélnünk. Szóval, csökkentenünk kell a rendezetlenségét, az entrópiáját...

Szólj hozzá!

Az önbecsülés, az önbizalom és a rózsa

isocrates_coaching 2011.08.02. 09:08

Több, mint egy hónapja az önbecsülés témát járom körül. Coaching folyamatban volt rá szükségem, találtam érdekes irodalmat is hozzá. Egy viszonylag rövid könyvet le is fordítottam, jó gyakorlatok vannak benne az önbecsülés fejlesztésére (ha valakit érdekel, Kindle-n is elérheti: Glenn R. Schiraldi: Self-esteem workbook).

A mindennapjainkban szerintem sokszor keverjük ezeket a fogalmakat, pedig alapvető különbség van köztük és nagyon nem mindegy, hogy tudjuk-e, melyik, melyik, mikor, mikor.
Hogy a közepébe vágjak,
·         az önbecsülés nem függ a külső tényezőktől, csak önmagunktól. Annak a tudata, hogy legbelül (ha minden külsőséget, adottságot, születésünkből, neveltetésünkből, tehetségünkből, anyagi lehetőségünkből eredő különbséget figyelmen kívül hagyunk (figyelem, ez nem olyan könnyű, mint amennyire elsőre hallatszik és lesznek olyanok – akár akik ezt olvassák – akik számára (már) nem is megy)), mint emberek, mint teljesen egyedi képződményei a világnak, akik egyenlőnek születtünk, egyenlők is vagyunk egész életünk folyamán. Ez a legbelső örök, változatlan értékünk nem változik, nem növelhető, és nem csökken, bármi történik velünk. Ami változhat és amire „vigyáznunk kell”, az az erről a belső elvehetetlen, összetörhetetlen belső emberi értékünk tudata.
 
·         Az önbizalom az egyszerűbb fogalom, ebben nem szoktunk tévedni, hogy micsoda. Valamit jól csinálunk, valami „megy nekünk”, valamiben (egy tulajdonságunkkal, egy adottságunkkal, vagy akár a szerencsénkkel, az ügyességünkkel, vagy a vagyonunkkal) kiválunk a többiek közül, és ez önbizalmat ad. Benne van ebben a definíció-szerűségben, hogy ez a dolog igenis maximálisan függ a külső tényezőktől, azok növelhetik, csökkenthetik, tehát ez egy változó dolog. Itt azonban nemcsak az érzésünk, tudatunk változik, hanem az alap, amiből ered, az is. Még valami fontos: az önbizalom lehet általános, ha jó sok dologban válunk ki a többiek közül, de lehet (és többnyire inkább az) speciális, egy adott működési területre vonatkozó.
A kulcs az önbecsülés/belső (változatlan) emberi érték meg-/átélésében az, hogy el és be tudjuk-e fogadni azt a gondolatot egy-egy érzelmi mélypontunkon is. Hogy ez az érték állandóan ott van, rendelkezésünkre áll, energiát ad(hat), besugározhatja életünket és még maradhat annyi, hogy kisugározzon valamennyit a többiek számára is, akikkel érintkezésbe lépünk működésünk folyamán. Ennek átélése ezeken a mélypontokon nehéz. Semmi nem megy, és (látszólag) mindennek mi vagyunk az okai. Egy kész szerencsétlenség vagyunk, semmi sem sikerül, és ez már így is lesz. Pl. ki a fene tudna beleszeretni egy ilyen rakás szerencsétlenségbe?!
Nos, egy másik könyvben (Timothy Gallwey: The inner game of tennis) találtam egy olyan hasonlatot, amit érdemesnek találtam, hogy a gondolatmenetet most ezzel koronázzam meg:
„Amikor egy rózsát ültetünk a földbe, látjuk, hogy kicsi, de nem kritizáljuk, hogy ’nincs is gyökere’, vagy ’még szára sincs’. Tudjuk, ismerjük a folyamatot, úgy kezeljük, mint egy magot, meglocsoljuk és ápoljuk úgy, ahogy szüksége van rá. Amikor először kibújik a földből, akkor nem ítéljük el, hogy milyen éretlen még és alulfejlett; és nem kritizáljuk a bimbókat, hogy nem nyílnak még ki, amikor megjelennek. Csodáljuk a folyamatot és továbbra is megadunk a virágnak mindent, ami kell neki, és amikor kell neki fejlődésének mindegyik szakaszában. A rózsa rózsa a magtól kezdve addig, amíg végleg elhervad.  Közben, folyamatosan, fejlődésének minden szakaszában ott van benne minden, rózsák  által elérhető lehetőség.  Folyamatosan változik és minden pillanatban tökéletesen rendben van, hogy éppen az, ami.”

 

Szólj hozzá!

Kluge Hans, az okos ló esete a kommunikációval

isocrates_coaching 2011.07.07. 17:07

Ugye, majd’ mindenki hallott arról, hogy a kommunikációban a tudatos, nyelvi, beszéd kommunikáció a teljes kommunikációs csomagnak csak egy meglepően kis része és a többi az az úgynevezett metakommunikációs szinten zajlik (viselkedés, önkéntelen gesztusok, hangsúlyok, hangmagasság, -sebesség, annyi minden).

Hogy milyen fontos például az akár majdnem teljesen észrevehetetlen testbeszéd, testi reakciók, arcizmok finom mozgása, arra jó példa a századelőn lejátszódott Okos Hans (Kluge Hans) esete. Mivel az egész történet szépen megtalálható a Wikipédián pl. Clever Hans kereső kifejezéssel, itt csak a lényegről.

 

 

Az állítás az volt, hogy ez az okos ló (Hans egy ló neve volt) tud számolni és egyéb intellektuális feladatokat megoldani a patájának a dobbantásainak a számával. Messziről jöttek tudósok és nem tudtak zöld ágra vergődni a lóval, nem tudtak rajta kifogni, mindig jó választ dobogott ki. Mígnem egyszer az egyik tudós segédje észrevette, hogy a ló szemével érzékeli az emberek által észre nem vett hajszálfinomságú testi reakciókat és ezeket használja annak megállapítására, hogy mikor kell a dobbantással leállni. Magyarul, ha az illető, aki a kérdést feltette és előtte, látható helyen állt, akkor nem tudta elrejteni azt, hogy mikor várja, hogy a ló megálljon a dobbantásokkal, és ezt akaratlanul is valamilyen egészen kicsi testi reakcióval ezt egyérteltműsítette. Ezt „vette le” a ló és megállt. Amikor ez kiderült, elkezdtek szemellenzőt használni, vagy olyan állt oda, aki tökéletesen tudta kontrollálni a testi jelenlétét, a ló azonnal megzavarodott, és nem jó válaszokat adott.

A ló tulajdonosa nagyon csalódott volt, elzavarta a tudósokat és nem hitte el, amit mondtak. Ezek alatt az évek alatt (ez elég hosszan elhúzódott) sok helyről jöttek információk, hogy ilyen és ilyen okos állatra bukkantak rá, nemcsak lovakra. Azután lassan elhalt ez a legenda is.
A 3-napos  agykontroll tanfolyamok 3. napján van egy gyakorlat, ami a koronája a sok tanult dolognak, amikor a (lehetőleg számodra ismeretlen) szomszédodnak egy (távollévő) ismerősére kell nagyon erősen gondolnia és ebből Neked ki kell találni (természetesen szóbeli kommunikáció kizársásával), diagnosztizálnod kell, hogy mi a baja annak a távollévő ismerősének. Ha ez már megy, akkor léphetsz előre még egyet és megpróbálhatod az illetőt távgyógyítani is...
A hipotézisem (fogalmam sincs, mi az igazság, de feltevéseim lehetnek) az, hogy elég sok mindent ki lehet következtetni a szomszéd gondolataiból. Ha mindketten, a szomszéd és a médium sikeresen koncentrál, el tudom képzelni, hogy egy kép, vagy inkább gondolatok a képről)  megjelenik az illetőről és számos dolgot meg tud nevezni, ami, valljuk be, már érdekes. De hogy egy tök ismeretlennel egy ismeretlen közvetítőn keresztül kapcsolatba tudjon lépni, kizártnak tartom.
Hangsúlyozom, - nagyon megengedő vagyok, ezekről a dolgokról nem olvastam semmit, a logikámat próbálom használni -, azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy nagyon közeli vérszerinti (?) hozzátartozók (anya-gyermek, ikrek) között nagyon kritikus helyzetekben valamilyen telepatikus hatás, információáramlás létrejöjjön. Ennyi, ameddig el tudok menni.

Általában nem gondolom, hogy a tudomány mindent meg tud magyarázni és hogy valaha is képes lesz erre és azt is gondolom, hogy létezhetnek dolgok, amelyeket nem értünk, ezzel nincs baj.  Valószínüleg ahhoz van egy kis érzékem, hogy az ilyesmiknek a vámszedőiről megérezzem, hogy sima csalók.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása