HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

Linkblog

Riport az ÉS-ben és ami ebből következik... II.

isocrates_coaching 2011.05.04. 11:18

 

Emlékeztető az I. részből: „A múlt csütörtökön, április 29-én megjelent Élet és Irodalomban, a 3. belső vezércikk oldalon számomra szokatlanul, egy Rádai Eszter interjú van az elmúlt 20 év egyik meghatározó bankvezérével. Sok érdekes dolgot találtam benne. Friss az élmény kijőve abból a stresszes pénzügyi világból. Ez a nagyon megnövekedett stressz  különösen az utolsó kb. 3 évet jellemezte.”
Mindenképpen ez a legfontosabb rész, legalábbis nekem. A szakmáról van szó abban a részben, amire itt utalni akarok. A bank-szakmáról.
Általánosabban: kicsit olyan (legalábbis az alaphelyzet pszichés setting-je emlékeztet ilyenre), mint egy „exit-interjú” részlete, amit egy távozó munkatárssal szoktak néha tartani vagy a vezérigazgató, vagy a HR-igazgató, általában olyanokkal, akik önként mennek el a cégtől. Az lehet a jelentősége ennek, hogy ilyenkor az embereket már nem kötik a benti kötések, viszonylag  szabadon tudnak nyilatkozni (azért gondol a jövőre, ki tudja mikor találkozunk), ami egy-két fontos ponton segíthet a cégen belüli problémákról való kép pontosításában. Segíti ezt a hatást az is, hogy ilyenkor, a váltás stresszében, az emberek egy rövid ideig kevésbé fogják vissza magukat, egy rövid ideig nyiltabbak a szokásosnál, és talán egy kicsit sérülékenyebbek is.
Konkrétan: itt nem annyira a cégre magára (sőt arra egyáltalán nem) való utalások a legérdekesebbek, hanem az egész bankszakmára, annak működésére és annak utóbbi évekbeli drámain csökkenő hitelességére. Azért és annyira érdekesek, amiért és amennyiben jelentősen különböznek azoktól az értékelésektől, elemzésektől, amelyeket évek óta a bank szakma képviselőitől, maguktól hallunk, olvasunk.
„Én nem akarok beszólni innen senkinek”, szól a riport címe, és tényleg, nem nagyon lehet európaibb módon elmondani a véleményünket, annak  teljes képviselete mellett, mint ahogy a riport főszereplője teszi. Nem kis nyomatékot ad szavainak az a tény, hogy 2-szer egymás után töltötte be bankvezetői állása mellett a Bankszövetség elnöki tisztét is.
Ilyeneket mond:
„ ...számomra nem arról szólt a történet, hogy az utolsó egy-két év kivételével minden rendben lenne akörül, ahogy a bankok a dolgaikat intézték, vagy ahogy személy szerint én tettem a dolgokat.” (Figyeljünk fel az utolsó mellékmondatra, ebből a genre-ból különösen keveset láthatunk, pláne írásban, errefelé.)
„A 2009-es válság hatására kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ezek a szolgáltatások esetleg messze nem olyan hasznosak a társadalom tagjai számára, mint ahogy korábban gondoltuk, illetve ahogy a bankok állítják. Szerintem vannak olyan mozzanatai, amelyekkel szemben jogos ez a kritika, és mivel én is bankvezető voltam, ráadásul nem is kis bank vezetője, ez a megállapítás az én tevékeynségemre is érvényes és azért ez nekem okozott fejtörést.”
Mint a Bankszövetség leköszönő elnöke, távozásakor nyilatkozta (a riportban a riporter idézi):
„A bankszakma egyes stratégiai kérdéseiben képviselt álláspontom jelentősen eltér a Bankszövetség néhány meghatározó tagjának véleményétől.”
„A bankároknak a jövőben nagyobb alázattal kell dolgozniuk.”
„Nagyobb szerepet kell kapniuk az erkölcsi megfontolásoknak.”
Hát neki innen is, onnan is mennie kellett egy sok eredménnyel teli pályafutás után...
Azután megint a riport jelenidejében mondja:
„Én valószínüleg nagyobb súlyt fektetek az önvizsgálatra, és saját érdekeink összeegyeztetésére mások érdekeivel. Mivel a miénken kívül van más legitim érdek is, például az ügyfél érdeke, az állam érdeke, stb.”
Az ok (például a nézeteltéréseknek oka, vagy inkább azok kísérő jelensége) lehet az is, hogy (a riporter által idézve):
„...(a riportalany) nem tagja a régi vágású bankárokból álló körnek, akik együtt járnak teniszezni és vitorlázni”
„...egy másik névtelen informátor szerint pedig: ’(a riportalany) mindig is külön utakon jár..’”
Válasz:
„Mert én nem vagyok networkölő típus. De inkább úgy mondom: a barátaimat én nem azon az alapon válogatom, hogy hasznot hajtanak-e nekem, vagy nem.”
„Az biztos, hogy a magyar bankrendszer része a magyar társadalomnak, tehát drámaian nem különbözhet attól az értékrendtől, amit a magyar társadalom magáénak tart, és ilyen értelemben természetesen mindenfajta dologra van példa. Én ebben a kérdésben, és nyilván másban is, valóban elég merev vagyok. Tehát nem arról szól a történet, hogy én együttműködöm-e a bankszektor más tagjaival, hanem arról, hogy bárkivel, akivel kapcsolatba kerülök, igyekszem azt a kapcsolatot a saját értékrendem szerint építeni. És akkor az vagy sikeres lesz, vagy nem sikeres. Szóval a saját „hősiességemről” nem akarnék sokat beszélni.”
Ui.: Nem akarok a bankok ellen beszélni általában, mindössze érdekesnek tartottam megörökíteni itt is ezt az álláspontot. Van probléma ezen a területen, ez megjelenik a riportban is (jó nem konkrétan, de az ezen bejegyzés keretei közé nem is férne bele).
Az én problémám az az, hogy ahogy erről a publikus vita zajlik, az inkább elfedi a problémát, mert végzetesen szakszerűtlen, hogy ne mondjam, tele van marhasággal. Például, hogy a bankok fizessenek. Bocs. A bankok eszközoldala az nagyon nagy részt az én és a Te betéteidből áll, az Isten szerelmére, az nem az „övé”.
Meg lehet ezt úgy fogalmazni, hogy vajon a nyereségük, amiből az „ő pénzük” generálódik, nem túl magas-e, nem unfair-e a díjszint, amit velünk és a cégekkel fizettetnek az egyes szolgáltatásaikért.
Azután itt van a hitelek ügye, és az, hogy nem tudjuk, tudják fizetni. Az alapelvet – hogy a szerződés szent, mert ez az alapja a gazdasági élet egészségességének – nem szabad megkérdőjelezni, de arról sokszor jogos lehet beszélni, hogy például a bankok a blanketta szerződéseikkel nem élnek-e vissza az erőfölényükkel (a nem feltétlenül szervesen az alap-ügylethez kapcsolódó büntető paragrafusaikkal), vajon kellőképpen informálják-e az ügyfeleket a valóságos és igen könnyen előállható kockázatokról, ilyenek.
Ezek valóságos párbeszédek lehetnének. Az is baj, hogy a szakszerűtlenül megfogalmazott vádakat a bankok könnyen visszautasíthatják (bár respektjük nem nő ettől), hangsúlyozva a tényleges szakszerűtlenséget és ezzel állandóan el tudják odázni a tényleges problémákról való diskurzust (a költségeikről, a díjaikról, az un-fair szerződési feltételeik részleteiről).

De, egyet ne felejtsünk el soha. Azt a bonmot-t már sokan hallották, ismerik, hogy „(bulinak) mi egy bankrablás egy bank alapításához képest”. De, hogy egy bankot alapítsunk (jó tudni), ahhoz, hogy az elején tényleg banknak is látsszon, és az első madarak elkezdjék oda hordani a betéteiket, nagyon sok pénzt kell előre befektetni. A brick and mortar ingatlanokra, a rendszerekre, a hardware-ekre, a biztonságra, stb. Szóval a bizalom megszerzésére. Mert ha nem bíznak benne, nem viszik oda a pénzüket az emberek (és persze, a bizalom néha csalódásba torkollik, lásd Postabank, Lehman Brothers, és annyi más példa). Majdnem azt gondolom, hogy bankot rabolni azért egyszerűbbnek látszik, legalábbis ehhez képest minimális az előzetes befektetést igényel...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vezetoi-coaching.blog.hu/api/trackback/id/tr902876641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.