Két kis esetből, vagy inkább helyzetből vontam le ma azt a tanulságot, hogy a hatékony coaching folyamathoz, de az igazi vezetőnek is szüksége van empátiára és arra, hogy bizonyos általános alap-működési tendenciákkal tisztában legyen.
1. A fiúk, férfiak nem szeretnek beszélni a problémáikról olyankor, amikor nehezen megoldható, vagy pillanatnyilag megoldhatatlan feladat előtt állnak. Általában nem fognak beszélni róla. Így van ez akkor is, ha megbántják, vagy éppen elhagyják őket. Azt szoktam mondani, hogy bevonulnak a „barlangjukba” és addig nem jönnek elő, amíg valami megoldás- vagy magyarázat-félét ki nem farigcsálnak. Akkor lehet, hogy elkezdenek róla beszélni. Ha a magyarázattal jönnek, akkor jelezni akarják, hogy túl vannak a krízisen, ha megoldás-alternatívával, akkor tesztelik azt. Amíg bent vannak a „barlangjukban”, nem érdemes próbálkozni, meg kell érezni, mikor van esélyünk.
Persze, vannak esetek, amikor nincs idő ilyen „lelkizésre”, akkor is óvatosságot ajánlok. A jó időzítésnek azért van szerepe, mert ilyenkor az „ajtó nyitva van”, ilyenkor az üzenet eljuttatásának, a megértés segítésének illetve a változás-generálás elindításának jó esélye van. Amikor „barlangban” van, a sisakrostély leeresztve, no input.
2. Nem tudom, megfigyeltétek-e már, hogyan viszonyulnak bizonyos nők a természethez, az állatokhoz, a növényekhez. „A” viszonyulását jól ismerem, szinte egy Assissi Szent Ferenc veszett el benne. Az állatok bizalommal vannak iránta, az idegen állatok is, a növények bizisten neki máshogy nőnek. A kertje tele van ültetve mindenféle bokrokkal, különböző növényekkel, amelyeknek általában tudja a nevét és mindegyikhez van egy története. Mikor szokott nyílni, hányszor egy évben, hogy került oda, úgy vette, vagy magról ilyen kis vizes pohárban „eredt meg”, személyes ismerősök. Amikor „B”-nek akart adni egy tűztövist (igénytelen, ám szép bokorszerűség) a balatoni kis kerthez a kerítés mellé, kemény elutasítással találta szembe magát: „Persze, majd azt is össze-vissza teleültetjük, mint a Ti kertetekben, azt már nem!”. Elgondolkoztam. Igaz, „azt” a kertet elég nehéz fűnyírni, hajladozni kell az alacsonyra érő faágak miatt és kerülgetni kell a különböző szerzeményeket. „B” fiatal férfi. Szereti a szépet, de nem érdeklik személyesen a növények, legyen rend, nem töltöm ezzel az időmet és nem vagyok hajlandó plusz időt tölteni a kerülgetéssel.
Fényévek vannak a két hozzáállás körül. Persze, kihallatszik, hogy melyik tetszik jobban (nem véletlen), de az egyszerüsítőt, rendet akarót, vagy kiélezve a dolgot, a rendetlen, vadregényes angol kerttel szemben a nyírt francia kertet kedvelő álláspontot is megértem. Erkölcsileg, vagy másképpen sem tudok értékítéletet mondani egyikről sem. Egyenértékűek. De jó, ha az egyik érti, mit miért gondol a másik. Segít a kommunikációban. Empátia.
Egy új házban láttam most, kora-télen tökéletes egyöntetű magasságú füvet. Egyetlen bokor, egyetlen fa sem töri meg. Szerintem 5 és fél perc alatt lenyírom és szép is. Mesterséges, nem ott nőtt. Valahonnan hozták, valamilyen formában (gyep-tégla?) és oda tették. Nagyon takaros.
Kevesebb energiával nagyobb eredmény. Ha nem elegendő empátiával közeledem, vagy nem jókor, jó esélyem van rá, hogy akár a sokkal nagyobb energia sem ér semmit...
