HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Görögország, stb. – Folytatás

isocrates_coaching 2011.06.01. 16:10

 

Martin Wolf a Financial Times-ban egyre jobban szűkíti ezt a EU-zóna problémát 2 lehetőségre. Martin Wolf nem akárki, a nem kevés FT kolumnista közül fantasztikus makroökonómiai ismereteivel nekem a kedvencem.
Mi ez a 2 lehetőség?
1.       szorosabbra húzni a – főleg pénzügyi – integrációt (tudjátok, ez az, ami idén elkezdődött, de mi nem csatlakoztunk az adómegállapítási függetlenség megtartása miatt), vagy
2.       részleges szétszakadás (gondolom (nem részletezi), itt a gyengébb országok az EUR-óról leválását és a még gyengébbek a rendszerbe be se engedését jelenti).
Néhány diagramon azt vezeti végig, hogy a Bundesbank teljes kintlévősége félelmetesen hasonlít a PIGS országok (Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország) vonatkozó tartozásainak összegéhez (tehát Merkel asszonynak és Schäuble úrnak (pénzügyminiszter) bizony arról kell meggyőznie az egyre türelmetlenebb német szavazókat, hogy nincs más út, mint támogatni, kisegíteni ezeket az országokat).   
Ha hozzáveszem a többi változót:
·         a gyengélkedő USA gazdaságot és dollárt,
·         a kiszámíthatatlan Kínát,
·         a lassabban, de biztosan növekvő Indiát és Brazíliát,
·         a meglévő hatalmas természeti kincsekre alapozott, új birodalmat építgető Oroszországot,
·         a nagy kérdést, mi lesz az arab országokkal az eddigi évtizedes rendszerek felbomlása után,
·         a megoldatlan Afrikát,
·         a szintén folyamatosan emelkedő európai idegenellenességet és
·         a sok országon keresztüli populista (populista = lelkiismeretlenül cinikusan játszom a legrosszabb ösztönökkel, nem mondom meg, mi van, variálok, mindig csak annyit mondok, amiből legjobban jövök ki és a háttérben vadul építem a lehetőleg soha nem megdönthetető hatalmi és gazdasági hátországomat) jobboldal és szélső jobboldal erősödését,
·         az egész ökológiai katasztrófát,
·         a népesség folyamatos növekedését együtt a (legalábbis jelen életvitelünkhöz) életfontosságú nyersanyagok egyre elérhetetlenebbé, így drágábbá válását,
·         szóval ezt az egészet,
no igen, akkor elég nehéz megmondani, mindez hová fog vezetni 5, 15, 20 vagy 25 év múlva...

Szólj hozzá!

Ki a jó vezető? Kiderül ez?

isocrates_coaching 2011.06.01. 15:50

 

Konkrétan nem nagyon tudjuk. Szerintem inkább nem. Illetve a nagyon jóról és a nagyon rosszról viszonylag világosan kiderül előbb vagy utóbb, de a nagyon széles középmezőnyben szépen el lehet „lubickolni”.
Aki választotta őket, nem érdekelt addig, amíg nem ég a ház, hogy felfedje, még ha észre-észreveszi is, a beosztott kussol rendszerint, szóval honnan derülne ki? Keresztbe-kasul persze, a cégben, ahogy az lenni szokott, a folyosói pletykák („az arab rádió” az egyik cégnél) viszonylag jól beáraznak mindenkit, de az meg nem jut el a vezetőséghez, legfeljebb kerülőúton.
Ez akkor jutott kb. így az eszembe, amikor ma azon az előbbi bejegyzésben említett reggelin voltam, és hozzászólásomban érintettem ezt a témát. Szokásos többnyire üres tekintetek néztek vissza rám, mintha az, hogy „rossz”, vagy „jó” vezető ebben a nagyonis konkrét öszefüggésben (annál jobban tud valaki alkalmazni szofisztikáltabb, nyitottabb, demokratikusabb, humánusabb, „soft”-abb vezetési módszereket, minél magabiztosabb mind szakmailag, mind emberileg, minél „egészebb” ember, minél jobb vezető) egy nem igazán kezelhető kategória lenne. Hát kezelhetősége nem is könnyű, de hogy így működik a világ, az biztos.  

Szólj hozzá!

Puha/lágy vagy kemény vezetési stílus?

isocrates_coaching 2011.06.01. 13:51

Egy újabb KPMG-BME HBR (Harward Business Review) reggeliről számolok be, amelynek a címbeli kérdés volt a témája.

Gondolatébresztő volt a prezentáció. A puha/lágy a „soft” fordítása akart lenni (javaslom még a „humánust” szemben a „tárgyszerű” kemény-nyel), többen nem voltak elégedettek ezzel a fordítással. A lényeg az, hogy a soft/puha/humánus vezetés azt jelenti a kemény, hagyományos utasítás/monitoring/kontrolling típusú vezetéssel szemben, hogy a vezetés
·         demokratikus légkörben működik,
·         ahol törekszenek a konszenzusra,
·         ahol az ember is fontos, nemcsak az elvégzendő munka eredménye, a profit, stb.
Játékos hasonlat volt a preziben a ping-pong ütők fejlődése az egyszerű faütőtől (amellyel nemigen lehetett csavarni, pörgetni, nyesni) az általános soft ütőig (talán az elnevezés „hívta elő” a hasonlatot) és tovább (itt szó volt valami még drágább profi ütőfajtáról, amit nem ismerek). Ugye, a hasonlat arra utalt, hogy a kemény vezetői stílus az egyszerű fa ütőnek felel meg, míg a „soft” ütő felel meg a puha/humánus vezetési stílusnak.
Hozzá tartozott a hasonlat eszközkészletéhez a legendás magyar bajnok Klampár említése is, aki állítólag minden meccsre egy vadonatúj ütőfelületet vitt fel az ütőjére saját kezüleg (állítólag attól is függően, hogy támadó, vagy védekező játékossal került éppen szembe).
Nos, megemlítettem ott is, hogy mérhetetlenül sok, gyakorlatilag ebben az összefüggésben is majdnem minden a vezető személyiségétől, erejétől függ, azaz az emberi tényezőtől. Ettől leválasztva beszélni lehet elvi módszerekről (sőt, persze, fontos is beszélni), de az első pontnak itt is annak kell lennie: „persze, az egész végülis az alkalmazón és alkalmazáson dől el”.
Hogy folytassam a példát, én is egy korabeli legendás asztali teniszezőt említettem, Faházit, aki, mesélik, a strandon bárkivel kiállt egy meccsre akár egy fapapuccasal a kezében is. Jöhetett a másik a soft ütőjével, szuper támadó ütőjével, kikapott. Az én hasonlatom azt mondja, hogy nem az eszköz, a módszer, hanem az alkalmazó minősége a meghatározó.
Persze, és erre már persze egy hozzászólásban nincs idő, a legjobb módszer, az optimális az,
1.       amikor a kemény teljesítménymutatókon kívül (mint a profit, cash-flow, növekedés, piac-nyerés, vagy –megtartás, stb.)
2.       az egész csapat, az alkalmazottak és főnökök együttese jól is érzi magát az együttes munkában,
3.       mindenkinek van lehetősége kifejtenie a véleményét, mindenki a maga helyén, és a véleményének súlya is van (ha nem is mindig lehet minden véleményt érvényesíteni),
4.       érzi, hogy személyében is fontos a cégnek, törődnek azzal, hogy a lehetőség szerint segítsék a továbbképzését,
5.       hogy lehetőség szerint előmeneteli lehetősége is van (és ennek van látható nyoma, itt-ott belülről fejleszt a cég, és ezzel példát is mutat erről a munkavállalóiról szóló törődésről).
Szóval, persze, hogy én is – a lehetőségek szerint legtágabban alkalmazott –  „puha”/soft/humánus  vezetési módszer odaadó híve vagyok. Hiszek abban, hogy csak ebben a légkörben fogja a vezető is jól érezni magát, amikor a beosztottai (mennyivel jobban hangzik, hogy azok, akik neki „riportálnak”...)
·         tudják, hogy számíthatnak rá, ha elakadnak,
·         ha fontos/sürgős döntésére van szükség,
·         ha meg kell „védeni őket”, és
·         ő is tudja, hogy ő is számíthat a beosztottjaira,
·         nem fogják megkerülni,
·         (majdnem) mindig pontosan tudják, mi az ő dolguk, felelősségük eldönteni,
·         mikor illik/kell őt rátenni a CC-re, vagy
·         mikor kell neki továbbadniuk a megoldandó feladatoto, hogy vigye ő az ő szintjén tovább, stb.
Mindenhol hozzátettem: „a lehetőségek szerint”. Ezt általában úgy fordítják le, hogy OK, ez a kulcs, úgy csinál, beszél, mintha megcsinálná, de hagy egy kiskaput. Persze, minden vitát, elemzést le kell zárni egyszer, minden döntést egyszer meg kell hozni, és a döntés felelősségét nem szabad összekeverni a demokratikus működéssel. Egyik kedvenc német kabarettistámat, Volker Pispert szoktam ilyenkor nem szó szerint idézni: „gondoljuk meg, hogy azokban a rendszerekben, ahol naponta kell döntéseket hozni és viszonylag jól működnek, a demokratikus többségi szavazat elve nem használatos: a család, az iskola és a munkahely...”.
Jó, persze, hogy van ebben túlzás, a kabaré, szatíra (ez inkább az utóbbi) mindig túloz, karikíroz. De a lényege, amit mondani akar, kvázi, hogy például a politikai rendszerekkel „az a baj” (szemben ezekkel a viszonylag jól működő alrendszerekkel), hogy ott viszont szigorúan a többségi szavazás elve érvényesül. Hát, abból meg ezek szerint még Németországban is, adódnak időnként kisebb-nagyobb problémák...
De a „lehetőségek szerint” arról is szól, hogy a konkrét helyzet konkrét elemzése (húú, ez is idézet, bocs...) után állapítható meg, melyik, és hogy mennyire kemény, vagy puha módszer alkalmazandó. A legegyszerűbb itt a Blanchard-féle helyzetfüggő vezetési módszer-elemzésre hivatkozni:
1.       nyilván nem ugyanúgy kell vezetni, irányítani egy teljesen kezdőt, mint egy vérprofit;
2.       másik dimenzió: egy belőtt, jól futó projekt más vezetési módszert kíván meg, mint egy új, teljesen kipróbálatlan.
Visszatérve az eredeti kérdéshez: javaslatom az, hogy minden vezető annyira puhítsa a vezetési stílusát, annyira vonja be az emberi tényezők megfelelő mozgatását, kielégítését, amennyire csak a helyzet, a projekt és az adott közeg/alkalmazottak stílusa, kapacitása megengedi.
Az a mondásom, hogy minden egyéb tényezőt azonosnak véve egy adott helyzetben minél közelebb van egy vezető stílusa az adott összes körülmény által meghatározott optimálisan puhától/humánushoz (úgy, hogy közben természetesen az adott egységre jellemző kemény teljesítménytényezők maximális értéken vannak üzemeltetve), annál jobb az adott vezető teljesítménye, annál jobb vezető.
És minél jobb vezető, paradox módon, annál erősebb, magabiztosabb személyiség, annál kevesebb félelme, kisebbrendűségi érzése van mind szakmai, mind emberi vonatkozásban, annál „egészebb” személyiség. Csak ez utóbbiak lehetnek képesek így működtetni a hozzájuk tartozó egységeket. Hogy ezt nehéz mérni? Nagyon, sőt, nem is lehet (ne gyertek a 360 fokos értékeléssel, meg ezekkel, ezeknek gyakorlatom alapján jó, ha talán 20-30%-osan hiszek).
Ezt – hogy ő jó - tudják róla, de nem mindig mondják meg, nem mindig kerül ez bele a „hajónaplóba”. Ez utóbbi jelenségnek (hogy az ilyen jó vezetőnek a többiek nem csinálnak nagy PR-t) sok oka van, a legegyszerűbb a féltékenység.
Még 2 dolog ehhez a témához:
1.       mivel a puha/humánus vezetési stílus ennyire emberfüggő (a kemény stílus nem az, azt gyakorlatilag nulláról azonnal, bárki tudja alkalmazni), ezért nehezen migrálódik egyik vezetőről a másikra.
2.       a puha/humánus vezetési stílus sokkal több energiát követel a vezetőtől, több odafigyelést, törődést (sajnos, ez sem segít sokat az elterjedésében).

Szólj hozzá!

Devizahitelek, Görögország, stb.

isocrates_coaching 2011.05.31. 09:45

 

Lehet, hogy azért, mert évekig pénzügyeket tanultam, már tick-em van, amikor a deviza árfolyammozgással, a hitellel, a hitelképességgel kapcsolatos, gyakorlatilag 80%-ban téveszmeként megjelenő véleményeket hallom, olvasom.
Előszöris, értem én, hogy amikor a népszerű devizák ára forintban megnő, mindenkinek a magán deviza-hitelesek jutnak eszébe. Ezek azok a emberléptékű nagyságrendek, amelyeket még át tudunk érezni, meg emberileg is megborzongunk, ez tényleg teljesen érthető.
Eközben, amikor „romlik a forint”, mindannyiunk terhére az államadósság devizában felvett része (principal/tőke és kamat) durván megváltozik, nő. Ez pedig nemcsak a magán hiteleseket érinti, hanem mindannyiunkat, lefordítva a mindennapokra, ha ez a növekedés nagy, akkor újabb megszorítások jönnek, ha még ki lehet találni valami újat (ki lehet). És ez egy másik nagyságrend, mint az összes magán devizahiteles együttes tétele. Sokkal.
A magán deviza-hitelesek. Nagyon vegyes csoport. És mindenki ismer nem keveset, akin jó lenne segíteni. Talán azért nem blokkban, és nem  mindenkin. Egyszer már szeretnék látni olyan elemzéseket is, amelyek megmutatják a teljes hitelköltség számítását is.
Azért nézzünk szembe azzal is, hogy évekig gyakorlatilag a devizahiteleseknek nettó reálkamat-nyereségük volt (vagy egészen minimális reálkamat költségük). Mi van?! Igen. Ha a befektetéseinknél  figyelembe szoktuk venni a nominális kamat mellett a reálkamatot is, akkor miért ne lehetne a hitelkamatnál is így gondolkozni.
Ha mondjuk, van egy bruttó 10%-os névleges befektetésem (egyezzünk meg, ez nem rossz, mindenesetre a jelenlegi bankbetét által elérhetőnél jobb) egy évre. Amikor ezt felveszem, 20% forrásadó sújtja, tehát a nettó kamatbevételem 8%-os. Ha az adott évben az infláció 5%-os volt, akkor a nettó reálkamatbevételem 3%. Tehát bruttó névleges 10%-ból nettó reál 3% maradt.
Ugyanez akkor, ha a hitelkamat 3%-os (ez lehetett az átlag-kamata egy svájci frank hitelnek évekkel ezelőtt, amikor felvették) és az infláció ugyanannyi, mint az előbbi példában (5%), akkor egy évre számítva a hitelre kapok (!!) 2% reálkamatot. Nem rossz. De ha mondjuk, a nominális hitelkamat 5% volt, akkor gyakorlatilag a fizetett reál-kamat 0% (!!), semmibe se került.
Szóval, egy deviza-alapú hitel teljes élet-költsége (amennyiben forintban vettem fel és abban is fizetem vissza) az összes kifizetett kamat összessége plusz a hitelösszeg. Aki elég régen vette fel a deviza-alapú hitelt, esetleg az élet-költséggel még mindig jobban jár, mintha sima forint-kamattal vette volna fel az egész időszakra. Persze, tudom én, ők beálltak már a saját, családi költségvetésükkel  az akkor öröknek elképzelt helyzetre, és ez az egész egy tornádó erejével jelent meg az életükben. Ezzel együtt nekem a struccmadár jut eszembe állítólagos jól ismert tulajdonságával...Hogy ebben ki a hibás, persze, hogy nem csak a felvevők, mégis..., szóval nehéz.
Itt ezt a részt abba is hagyom, én nem tudom és nem is akarom eldönteni, hogyan járjunk el (a jelenlegi megoldás jelenlegi átlátóképességem szerint nagyjából fair-nek látszik, miközben értem én, hogy nagy felháborodást fog kelteni).
Görögország. Félelmetes, amit példaként a helyzet a világ elé tár. Természetesen, a görög társadalom úgy érzi, így nem mehet tovább, nem lehet tovább megszorítani és öntudatosan harcol a jogaiért. Nagyon megértem őket.  
De ki ad pénzt a gondoalataik megvalósításához? Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy még sokkal rosszabb sors vár rájuk, mint amit most éreznek és/vagy amit el tudnak képzelni... A világ jelenlegi vezetői (G8, EU, az a szerencsétlen IMF, ami az utóbbi néhány évben nem utolsó sorban ennek az embernek a jóvoltából, aki most elektromos lábbilincsben tölti az életét, olcsó hitelekkel és – minden ellenkező híreszteléssel szemben – sokkal kevesebb kényszerítő intézkedéssel a tarsolyában, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt  segítette a bajba jutott országok kilábalását a gazdasági/pénzügyi válságból) nem tudják a választ. Persze, én se. 
Hogy a megszorítások lefojtják a gazdaságot? De lehet-e bármit is csinálni hitelképesség visszaszerzése nélkül, ha a piacról nem lehet egy országot finanszírozni, vagy csak nagyon drágán?

Szólj hozzá!

Egy trend, aminek van nyoma nálunk is, és erősödhet

isocrates_coaching 2011.05.31. 09:02

 

Több amerikai gazdasági cikkből egy trend látszik kibontakozni, a társadalom egyre erősebb szétszakadása szegényekre és gazdagokra és a középréteg egyre keskenyebbé válása. Erre lehet azt mondani, hogy ez itthon is mindennapi tapasztalatunk, mi ebben az „új” trend?
Érdekes a megközelítés.  A világ legnagyobb cégei, multinacionális társaságai a válság néhány éve után egy új problémával találták szembe magukat: túl sok a készpénzük, dübörög az eladásuk és ők tudták leghatékonyabban lecsökkenteni  a működési költségüket. Mind a nyereségük/profitjuk és a cash-ük/készpénzük az eget ostromolja. Na most ezek a cégek (Apple, Microsoft, Google, stb.) valamihez nagyon értenek, ez a saját szakmájuk, abban innovatívak éls zseniálisak. De, a megtermelt és másra hatékonyan nem elkölthető pénz fialtatása, az bizony egy más (és manapság a post-Lehman Brothers érában nem is könnyű) dolog.
Mit lehet  ezzel a pénzzel csinálni? Működő külső befektetésre lehet használni (új cégekbe, iparágakba beszállni), vissza lehet adni a befektetőknek (visszavásárlás, osztalék emelés), vagy a saját business növekedésére lehet fordítani, vagy pénzügyi befektetésekre lehet fordítani (kockázatosabb, vagy kevésbé kockázatos kötvény, banki betétekbe lehet fektetni).
Ennek az új cash-rich helyzetnek az egyik kulcs előidézője, ahogy már említettem, a nagyon hatékony költségcsökkentés volt. Ennek a költségcsökkentésnek pedig egy fontos eleme a  munkafolyamatok átszervezése és a munkaerő rugalmas csökkentése volt. Azt tudni kell, hogy költséget hatékonyan csak a viszonylag magasabb keresetűek leépítésével lehet, ezért a munkaerővel kapcsolatos leépítés főleg a társaságok középső bérkategóriás alkalmazottait érintette.
Értelemszerűen (?) nem a legmagasabb kategóriásokat, mert részben ez a legfelső réteg dolgozta ki az átszervezéseket, és Rejtő Jenő óta tudjuk, hogy aki nem akar rajta lenni a listán, az írja a listát, részben, mert bár ezen a szinten ugyanezalatt az időszak alatt a szokásosnál nagyobb volt a csere-bere/fluktuáció, a státuszok száma nemigen változott, azaz, lehet, hogy több vezérigazgatót váltottak le, de sehol sem szűnt meg a vezérigazgatói státusz, így a változás sem járt érdemi költségcsökkentéssel (még jó, ha nem járt költség-növekedéssel...).
Sőt, az amerikai statisztikák szerint a leépítést és így az üzlet visszaerősítését elévégző legfelső vezetés jövedelme 25 %-kal nőtt az elmúlt évhez képest...
Tehát a közepes bérkategóriások. Ez pedig főleg a középvezetői réteg, amit masszívan érintett a leépítés. Igenám, de itt nem csak embereket bocsátottak meg, hanem ténylegesen posztok, státuszok sokaságát szüntették meg és ezzel tényleges megtakarítást értek el. Ezzel a húzással „összéb nyomták a piramist”, azaz csökkentették a vezetői szinteket. Ez egy utalás egy híres, a SAS légitársaságának átszervezésérők dobbantó menedzsment könyv címére. Volt tehát idő, amikor az ilyen típusú átszervezés a trendi menedzsment  eszközeihez tartozott. Nem vagyok ebben biztos, hogy ez mára is igaz.
És mi történik most, amikor visszatért, vagy újra megnőtt a nyereségesség? Rohannak újra felvenni a kirakott alkalmazottaikat? Dehogy.  A folyamataikat régen átszervezték az új helyzetnek megfelelően, azok a posztok már nem is léteznek. Vannak ma is iskolák itt-ott, akik azt sugallják, hogy ez úgy megy, hogy amikor újra jól kezd menni, akkor majd  újra, automatikusan  megnyílik  a munkaerőpiac. Dehogy.  Egy kis mikroökonómia, vagy egy kicsivel több tapasztalat felnyitná az így gondolkozni próbálkozók szemét, hogy a gazdaság nem így működik. A cégek/tulajdonosok verik a földhöz, hogy végre megint megy a business, már csak óvatosságból sem kezdik újra növelni a költség-bázist.
Persze, hosszabb távon a cégek is bajba kerülhetnek a rövid-távú pénzügyi rövid-látásuk miatt. Ez a bizonyos sikeresen elzavart középréteg egy nagyon fontos, továbbéléshez, újraépüléshez elengedhetetlenül  szükséges szövetét jelenti  a működésnek. Az, hogy a meglévő folyamatok símán, könnyedén elirányíthatóak nélkülük is most és még valamennyi ideig (akár évekig), az paradox módon, éppen az ő hatékonységukat és hosszú távon nélkülözhetetlenségüket mutatja.
Ugyanis olyan jól szervezték meg a hozzájuk tartozó feladat-részeket, hogy az – amíg paradigma-változás nem történik – nélkülük is elmuzsikál egész jól. Mert ne tévedjünk, ez az a réteg, amelyik MÉG dolgozik, a szó klasszikus értelmében. Nem azt mondom ezzel (erősítve az oly népszerű demagógiát), hogy a legfelső vezetés nem dolgozik, dehogy. Ők szervezik/biztosítják a feltételeket a szó legtágabb értelmében, amelyek között a cég optimálisan tud működni. Ezt közvetett módon, az emberek vezetésén, irányításán, motiválásán, monitorongolásán és kontrollálásán keresztül érik el.
 A középréteg az is, amely létrehozza, biztosítja, ellenőrzi a minőségbiztosítási rendszereket. Ezek a status quo fenntartói is egyébként (ez nem csak pozitív jelentésű egyébként, de ez messze vezet). Ha egy ilyen hatékony rendszer már működik, addig, amíg a rendszert alapvetően nem kell megváltoztatni, „elmegy az magától”.
De, a folyamatokat (és azok ellenőrzését is) magukat ez a középréteg szervezi meg. És amikor majd a körülmények megint megváltoznak az adott iparág/társaság számára, akkor nagyon fog hiányozni ez a középréteg (áthallás: nem elég megtölteni haverokkal, családtagokkal, rokonokkal a vezetői posztokat, ha nem találnak maguk alá vezényelhető, a területet kifogástalanul ismerő, motivált alkalmazottakat, akik elvégzik a feladatokat, hát...).
Szóval Amerika, szóval vékonyodó középréteg. Emlékszem, valamikor Amerika ereje az erős középosztályban volt. Nem beszélve arról, hogy a fogyasztásra is ez az erős középosztály volt/van komoly befolyással. A tehetős rétegnek amikor emelik a jövedelmét (mondjuk leszállítják a marginális adókulcsát a felére) maximum a macskának is vesznek egy Lamborghinit, de ez igazán nem fogja növelni a vásárlóerőt.
Dickens-t kell olvasni, Lesz az itt még.  

Szólj hozzá!