HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

Linkblog

Coaching és az elevator speech

isocrates_coaching 2012.01.19. 01:02

Sokan hallhattatok, akik ezt a bejegyzést olvassátok, már a elevator speech-ről. A nem angolosok számára: elevator = felvonó, lift; speech = beszéd (néha pitch, de ne variáljunk...). Tehát együtt lift-beszéd. Hülyén hangzik, ezért maradok az elevator speechnél. Én még csak angolul találkoztam vele, biztos lefordította valaki ennél jobban is, de azt most nem fogom megkeresni. Lényeg, hogy értsd, miről van szó.

Szóval beszállsz a liftbe a cégnél és beszáll melléd az utolsó pillanatban a nagyfőnök is (vagy az ügyfél kulcsembere, akinek egy nagy projektet akartok eladni...). Lehetnek variációk, itthon szállsz be, vagy éppen kiküldetésben, a központban; a helyi nagyfőnök az, vagy a központi nagyfőnök Bergengóciából, mindegy, a lényeg, hogy olyan valaki, aki előtt, ha sikerül a következő néhány 10 másodpercben jól szerepelned, az pozitívan meghatározhatja a következő években a karrieredet a vállalatnál (persze, ha meg rosszul, na igen, az nem jó...).
Steve Jobsról csak halála után merték elmondani, hogy az emberek rettegtek vele együtt belépni a liftbe, mert ha a kérdésre, hogy „Most éppen mit csinálsz”, nagyon nehéz volt olyat válaszolni, amiből nem lett baj...
Szóval így vagyok én a coachinggal, hogy az micsoda, ha csak úgy megkérdezik. Volt ennek egy nehezített változata, amikor tényleg véletlenül becsöppentem egy a Mariott-ban tartott business rapid meeting találkozóra.
Tiszta őrület, egyszer próbáljátok ki. Megsorszámozott kétszemélyes asztal-székekkel teleraknak egy nagy termet, mindenkinek  húzni kellett és mondjuk a sima sorszámosak lesznek a bolygó hollandik, a szám előtt A-betű + sorszámosok pedig a helyhez kötöttek. A helyhez kötöttek megkeresték a számozott asztalukat, leültek. A bolygó hollandik pedig elkezdték annál a számozott asztalnál, amit húztak és 10 percig beszélgettek azzal, aki ott ült, majd 10 perc múlva felálltak és a soron következő asztalhoz ültek le.
Nyilván a két ember bemutatkozott egymásnak, elmondták röviden, mit csinálnak ők és a cégük, és megpróbáltak a kooperációra lehetőséget keresni. 10 perc alatt. Tökéletesen random, véletlenszerű módon. Talán másfél óra után fújták le, 7-9 emberrel tudott mindenki találkozni. Mivel sokan voltak, így mindenki azt a pár számot járta végig, ami az ő kihúzott száma után következett.
Persze nem Magyarország lenne, ha nem lettek volna, akik összevissza mentek, okosan ahhoz mentek, akihez akartak, és nem aki sorra jött volna, de ebből nem lett nagyobb zavar, mert nem nagyon sokan voltak ilyenek (ahogy az lenni szokott). Gondolkoztam, ha annyira jól tudják, kihez mennek, tehát ismerik, mi lehet az oka, hogy ilyen komplikált koreogrifájú helyet kerestek fel a találkozásra, mindegy.
Megszoktam, hogy nem mindenkit lehet mindig megérteni. De mindig mindenkit meg lehet érteni valahol valakinek.
Mint mondtam már, véletlenül estem be, valaki szólt egy tréningen, azt se tudtam mi ez. Az első 10 perc alatt nem is voltam nagyon hatékony, makogtam valamit, amit szoktam, hogy a coachok abban segítenek az embereknek, hogy ha itt-ott elakadnak az életükben, nehezükre esik a kiutat megtalálni egy helyzetből, vagy együtt dolgozni egy nehéz emberrel, egy nehéz beosztottal, egy nehéz főnökkel, egy nehéz projekttel.
A harmadiknál már erő, energia is volt benne, amit mondtam, talán nem véletlen, hogy ott volt a legjobb esély, hogy esetleg még egy kapcsolat is kialakulhat, de még mindig tulajdonképpen szánalmasnak találtam a szöveget. Érdekes, hogy ebben a kiélezett elevator speech helyzetben ez mennyivel jobban kidomborodott, mint máskor.
Sokat gondolkoztam utána is az én elevator speech-emen, hogy ha megint ilyen helyzetbe kerülök, de nemcsak akkor, egyáltalán, mit mondjak, ha tömören meg kell fogalmazni, hogy mi is ez. Persze nem csak a tömörség számít, hanem az is, hogy azt a sok jót, amit általa el lehet érni, az is belekerüljön ebbe a tömör és frappáns elevator-speech-be.
Azután egy coaching könyv előszavában találtam rá a megoldásra, valami ilyesmi volt (most azért a saját szájam íze szerint átfogalmazom): a coaching bármilyen adott helyzetben  segít az emberek saját energiájának, megoldás-találó kreativitásának felszabadításában és hozzásegíti őket, hogy minél teljesebb potenciáljukat tudják a saját fejlődésükre, növekedésükre fordítani.
Mik a kulcs szavak? Energia, kreativitás a megoldáskeresésben, fejlődés, növekedés. Csupa pozitív fogalom, amely megragadja az ember képzeletét.
És hogy mivel éri el ezt a coaching? Annyiszor leírtam ezt már ebben a blogban, csak nagyon röviden: kérdez, tükröt tart és visszajelzi a hatást, amit benne (a „többiekben”) a működésed kelt(het). Ideális esetben a tükörtartásnál a coach saját személyiségét „lehalkítja” és „megkettőz” Téged. Egy semleges „tükörben” láthatod azt, amit a saját elfogultságaid, indulataid miatt és érzelmeid által befolyásoltan nélküle soha nem tudnál megpillantani...Meg tudod lepni „magad”...
Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vezetoi-coaching.blog.hu/api/trackback/id/tr613576040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovevi 2012.01.19. 08:57:45

Miklós! Szerintem találó ez az „elevator” szó? Mi is a feladatuk, amellett, hogy bolygóhollandi-ként kóválygunk a teremben? Hogy fókuszáljunk, hogy összpontosítsuk az „energiáinkat” arra a 10percre, és ne csak magunkra figyeljünk, hanem a másikra is, és teljes energiánkkal összpontosítottan, reziliensen, minden rezdülését, visszacsatolását másodpercek töredéke alatt felismerve, feldolgozva, elemezve, mert 10 perc az életünk. Mi történne akkor, ha kapnánk egy utolsó esélyt, 10percünk van, hogy megmentsük a világot? Csak10perc! Valami ilyesmi kérdésre kellene megválaszolnom, hogy tudjam, be merem-e vállalni ezt a rapid izét. Emlékszem, gyermekkoromban a zongoravizsgán hogy liftezett a gyomrom. Miért épp erre emlékszem a legjobban (? hm…), hisz számtalan esetben voltam hasonló helyzetben, amikor pusztán 10percem volt, hogy a maximumot nyújtsam? Talán, mert nem csak magamnak akartam megfelelni, hanem a hallgatóságnak is, a rettentően szeretett embereknek, pl. nagyapámnak,és talán(?) rutintalan voltam még? Ki tudja? Inkább azokat a múltbeli helyzeteket kutatom, amikor „10perc alatt megmentettem a világot”. Ebből merítek. Azt, hogy is csináltam? És a másikat, hogy? Innen építkezem. Tetszik a megközelítésed. Energiák! Pozitív energiák! Hogy ezt az „energia” metaforát mennyi mindenre lehet használni? Egész érdekes, ami most eszembe jutott. Valahogy én akkor is érzem az energiát, ha hallgatok. Micsoda ellentmondás! Szóval, nem is biztos, hogy én akarom megmenteni a világot, hanem a világnak kell akarnia, hogy megmentsem! Azt hiszem ebben áll a „coach-művészet”.kovevi

isocrates_coaching 2012.01.19. 10:54:26

Szuper, köszönöm, Éva, nyilván nehezen tundnád titkolni a segítő szakmában, coachként töltött gyakorlatodat...:) Ez (persze) újabb gondolatokat indított el bennem, ami egy következő bejegyzésben fog lecsapódni, most csak annyit, miről szól ez a bejegyzés? Egy érdekes helyzetről (komfort zónán kívül), ennek a kihívásnak optimális alatti megfelelésről (hogy a kudarc szót egy finom PC-s (Political correct) fordulattal kikerüljük) és az abból való tanulásról. Ha azt akartad mondani, hogy (understatement = finomkodás): "Ezt jobban is csinálatta volna, kis lovag", akkor egyetértünk és köszönöm. Meg egyébként is: Love, Miklós

kovevi 2012.01.20. 00:45:33

Kis Lovag! Te már akkor jó voltál,jól csináltad, amikor bevállaltál olyat, amit én még nem is mertem. Most aztán tanulhatunk Tőled vagy okoskodhatunk!...már CSAK az a kérdés, hogy mit tegyünk,vagy egyáltalán kell-e tennünk azért, hogy a Világ akarja, hogy "megmentsük"? p.kovevi