HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

Linkblog

Csimpánzok, a coaching és a kooperáció…

isocrates_coaching 2012.07.13. 20:23

young-chimp.jpgA heti Nouvel Observateur-ben olvasok két cikket arról, hogy a kedvesség, az empátia, az együttműködési láz elöntötte az új érában a francia közéletet. Példák?

  • Kezdjük az új köztársasági elnökkel, François Hollande-dal. Ő eleve úgy kampányolt, mint a “normális” elnök(jelölt) – le Président “normal…” (önmagában ez sok szavazatot ért a “hyperprésident” Sarko(zy)-vel szemben). Hollande még rátett egy lapáttal és a minap már úgy is nevezte saját magát, hogy “le Président des bisous…”. Nos, a bisou (-s a többes szám) a puszitól a csókon és a habcsókon keresztül a simogatásig sokféleképpen fordítható… a legóvatosabb az lenne, ha a “simogatások elnökének” fordítanánk… (no, már ez se semmi…)
  • Még az olyan kemény, mindig szarkasztikus politikus, mint Jean- François Copé (azt hallani kell, amikor “tout” mosolyogva, csendesen viszi be a döféseket) – az UDF, Nicolas Sarkozy pártjának (amely idén elvesztette az elnökválasztás után a parlamenti választásokat is) az elnöke - is sajnálja, hogy olyan az image-e, amilyen, “én nem vagyok agresszív…”, teszi hozzá…
  • Azután Samir Nasri, a francia football-válogatott csillaga, aki egy kicsit elragadtatta magát az EB-n, csupa jóság, bocsánatkérés: “Hogy a szurkolók és különösen a gyerekek tudják, nagyon sajnálom a szavaimat, amivel esetleg sokkoltam őket, szeretem a válogatottat, a futballt és mélyen tisztelem a szurkolókat”. Még függőben van, hogy eltiltják-e 2 (!!) évre a hivatalos mérkőzésektől…
  • A párizsi mozikba tódulnak az emberek azokhoz a filmekhez, amelyekben az empátia, a megértés az úr (egyet már ismerünk ezek közül, az Életrevalók-at) és
  • A tv-kben is vége a kínzó show-knak (mint a Kísértések szigete, vagy Az utolsó láncszem), és a jó-érzésű televíziózás ideje jött el, a gonoszság, a kitolás nem éri meg, nem hoz nézettséget.
  • Nem utolsó sorban pedig az üzemekben, a munka világában is a “tombol a kedvesség”. Mint Bruce-nak a cápának a “Némo” című razfilmben, a gyilkosnak is lelke van… szeretné, ha szeretnék (Istenem, ha ezt Ady megérte volna…). Lefordítva üzemekre, szeretnék megmutatni, hogy az üzemek áthelyezéséről hozott döntések mögött is (esetleg más országokba) remegő szívek dobognak… és divat a jóság managementjéről beszélni (“management par la bonté”). Emmanuel Jaffelin (a “kedvesség” filozófusa) azon mosolyog, hogy a Medef  (munkaadók és tulajdonosok szervezete) őt is meghívta az idei nyári egyetemre (és az ő alap-műve volt az egyik alapja François Hollande elnöki kampányának is…)

Mindez egy nehéz gazdasági helyzetben lévő Franciaország háttere előtt zajlik, ahol a francia elnök – szépreményű igéreteihez képest – összes európai partneréhez hasonlóan kemény intézkedéseket lesz kénytelen megtenni, amelyek azért szépen meg fogják tépázni az ő népszerűségét is… 

No, ennyit a franciákról, most jön a csimpánz. Nagyon szeretem hallgatni is és olvasni is Csányi Vilmost és ő egyszer egy nagyon érdekes metafórát mondott (nagyon “beégett”), hogy megvilágítsa a különbséget az emberi és az állati (csimpánzi) agresszió között: “Ha 40 felnőtt, egymást nem ismerő csimpánz hímet felültetnénk az Asztóriánál a 7-es buszra, a Keleti pályaudvarra már egy sem junta élve, mivel azonnal éles, “mindenki-mindenki ellen folyó” dominancia harc robbanna ki köztük. Ugyanez emberekkel elképzelhetetlen…” 

OK, de hogy jön ehhez a coaching? Akkor volt már empátia-cunami Franciaországban, voltak a kicsit izgága csimpánzok a 7-esen… na igen és akkor eszembe jutott az, hogy csak az én eddigi életemben majdnem megháromszorozódott az emberiség… ja… egyre többen leszünk és egyre kisebb lesz a hely (már kicsi) és egyre jobban beszorítva fogjuk érezni magunkat.

Ha nem tanuljuk meg az empátiát tömegesen, legalább elemi léptékben, ha nem tanulunk meg kooperálni/együttműködni, ha nem tanulunk meg okos, ésszerű kompromisszumokat kötni, nos akkor… 

És, most jön az 50 milliós kérdés… mi minden kell hozzá, hogy megtanuljunk végre normálisan együttélni, mi emberek? Például a coaching… mert az erről is szól… 

Ma még sokan azt hiszik, hogy a coaching (csak) egy nice-to-have (jó-ha-van) dolog… pedig  erre és még sok más támogató, segítő foglalkozásra, szakmára, tevékenységre (NLP-re, családállításra, pszicho-drámára, kineziológiára, nehezebb, komolyabb esetekben pszichológiai segítségre, terápiára, sok-sok egyébre), “meglátjátok emberek”, egyre nagyobb szükség lesz… hogy legalább a Bosnyák térig eljussunk…

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vezetoi-coaching.blog.hu/api/trackback/id/tr194654169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.