HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Változás és megújulás...

isocrates_coaching 2013.04.21. 18:49

Verena Kast.jpgKedv-csinálóként egy rövid idézet (az 59. oldalról): 

“A megújulás: Semmi nincs előre kőbe vésve, mert amíg élünk, tere van a belső újjászületésnek, és bekövetkezhet valami kedvező fordulat. Saját magunk számára is rejtünk titkokat, mindig meglephetjük magunkat valamivel, A legjobb számunkra az, ha mindig úton vagyunk, bővítjük tudásunk és élményünk tárházát, de legalábbis újfajta közelítéssel éljük át ugyanazt. A megújulás – ahogyan azt mi képzeljük – azt jelenti, hogy gazdagodunk, mind jobban magunkra találunk, hitelesebbek leszünk, egyre inkább kiteljesedik az életünk, újabb és újabb rétegei tárulnak fel számunkra – a folyamat során mi magunk formáljuk tovább alkotó módon az életünket, megtöltjük tartalommal, s így adunk egyszersmind értelmet neki… 

Mindez nem csupán  a mi javunkat szolgálja, de olyan embertársaink érdekében is történhet, akiknek megfeneklett az életük, elapadtak az emócióik: kiteljesedett élettel szeretnénk őket is megajándékozni. A gyökeres átalakulások sorozata talán megváltoztatja majd az emberiséget is, emberibbé és tudatosabbá teszi egyes tagjait, hogy harmonikusabb kapcsolatokat ápoljanak egymással társadalmi méretekben is…” 

Vagy egy másik (a 83. oldalról): 

(Mi pszichológusok) “…vagy azt hangsúlyozzuk, hogy milyen nagy érték, ha valaki tud egyedül lenni; autonómiát és individuációt (jungi alapfogalom - SZM) emlegetünk az életben elérendő célként; fejlődésről beszélünk, melynek során az ember végül megérkezik önmagához, és azt teszi, amit valódi lénye szerint tennie kell, miközben tudván tudja, hogy ez szembefordíthatja másokkal, és szenved ettől az elkülönüléstől, mely végül akár magányossá is teheti…” 

Igen itt egy svájci pszichoterapeuta asszony, Verena Kast könyvéről van szó (Változás és megújulás, http://www.libri.hu/konyv/valtozas-es-megujulas.html ), alapvetően mindenféle segítőknek ajánlom, példákat hoz a praxisából, de olyan érdeklődőknek is, akiket mélyebben érdekel az önismeret, élvezetes olvasmány lehet (talán a két idézetből érezhető, hogy nem szakzsargonban íródott…). 

Verena Kast nevével először Jung Vörös könyvével kapcsolatban találkoztam. A 3SAT németnyelvű kultúrális sadó számára készített Csillagóra-Filozófia  sorozatban egy-órás beszélgetésben őt kérték meg ebben a témában szakértőnek (http://youtu.be/w_o9CpIzX6Y ). Jungiánus, de nem ortodox, kreatív, felfedező típus és remek írói vénája van, hogy érzékletesen adja át sok-sok évtizeden át megszerzett tudását. Verena Kast a zürichi egyetemen tanít, Sankt Gallenben praktizál és mára számos segítő könyvét lefordították magyarra. Ezek egyike ez a könyv a változásról és a megújulásról. 

Habzsolom… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Daniel Kahneman Jim Collins tyúkszemén?

isocrates_coaching 2013.04.21. 17:53

Flywheel 2.jpg“Rálépett-e a Nobel-díjas Daniel Kahneman az üzleti írók (Jim Collins, Tom Peters, stb.) tyúkszemére, amikor a könyvében azt nyilatkozza, hogy a vezetők képességei és az üzleti siker korántsem állnak olyan szoros kapcsolatban egymással, mint ők írják… Eltúlozzák a vezetési módszereknek és stílusoknak a vállalatok eredményeire gyakorolt hatását… Járjunk továbbra is vezetőképzésre vagy bízzuk inább magunkat a jó szerencsére?” – hangzik a LinkedIn Magyarországi HR Vezetők csoport egyik fórumának nyitó kérdése… 

A fórumra a rövid választ tettem fel, ide meg betettem a kicsit hosszabbat is… 

Rövid válasz:

(1) a szerencse, persze, ott van a tényezők között, de nem a vakszerencse (IMHO…),

(2) túlzott leegyszerüsítés, fekete-fehér a kérdés, a helyzet nem ilyen egyszerű (ugye, nem gondoljuk egy pillanatig sem komolyan - legfeljebb a poén kedévéért… -, hogy mindegy, hogy kiket veszünk fel vezetőknek és mindegy, hogy mit csinálnak?!),

(3) többet tudni mindig jobb, mint kevesebbet,

(4) pl. Collins elég complex feltételrendszert definiál igen komoly kutatási bázison, hogy azt ennyire egyszerűen ne lehessen lesöpörni, a kedvencem, a flywheel/doom-loop metafora szerintem Kahneman-nak is “bejönne”, és ha nem, akkor meg mi van? A lassan építkezés, energiabefektetés idővel meghozza gyümölcsét, ha elhanyagolom a rendszert, akkor az – szintén késéssel – szépen leáll, tönkremegy, szétesik, ez szerintem azért kevéssé (vak-) szerencse kérdése…

(5) a kommentekt között feltűnt az az érv, hogy nem a vezető, hanem a rendszerek… könyörgöm, a rendszert, a kultúrát ki hozza létre, ki tesz hozzá, vesz el belőle már a puszta működésével is, ki segít – többek között példámutatásávál, hogy a szabályait ő maga betartja(!!!!) – ezeket fenntartani? A Dalai Láma? Idejön csak ezért? 

Szóval érdemes (jó!) vezetőképzésre, tréningre, coachingba járni (ez itt a reklám helye…), mert ezzel sikerülhet “corriger la fortune”  (korrigálni/besegaíteni a szerencsének…) 

Kiegészítő válasz: 

Érzek a témafelvetésben némi analógiát a történelem különböző szempontú megközelítéseivel, hogy vagy csak a nagy emberek számítottak, vagy csak a nép, a folyamatok… mint egy (ebben) késői Arisztotelész követő, (akinek a különböző etikáit a közepet dícsérő passzusai miatt kamaszként megvetően dobtam sutba) egyre inkább hiszek a középben (se ez, se az, inkább mindkettő), az arányokban, az egyensúlyban, kiegyensúlyozottságban, harmóniában (mint követendő, elérendő célokban). 

Ja igen, és maximálisan egyetértek azzal, hogy szerencse mindenhez kell, de hozzátéve, hogy a szerencse nem sültgalamb, nem összevissza szálldogál, hanem igenis vannak preferenciái… aki mutatja magát, tesz érte, hogy megtalálhassa, nagyobb esélye van… garanciája nincs, de határozottan nagyobb esélye van… na, ebben eddig benne is van az egész válaszom… azért kicsit konkrétabban is… 

Nem hiszem, hogy bármi is ellentmondana Kahneman könyvében például Collins (ha már ő említve volt) flywheel/doom-loop metafórájának, amelynek a lényege, hogy a lassú, de folyamatos (lassú, mintha ez Kahnemann-nak is hívó szava lenne) “építkezés”, belepakolás egy rendszerbe, egy cégbe, egy projektbe idővel – esetleg lassan, talán lépcsőzetesen jelentkező eredménnyel – meghozza az eredményét (ha nem teszel bele semmit, akkor az entrópia törvénye szerint kihúny, meghal, megszűnik létezni (minden magára hagyott rendszer – jó ennek vannak szorosabb feltételei is, de most nem hőtechnika óra van – entrópiája (rendezetlenségének mértéke) folyamatosan nő, azaz tönkremegy, szétesik, annyi neki…)… 

Flywheel, a lendkerék azt jelképezi, hogy a rendszernek van egy momentuma, el kell indítani, és ahhoz óriási energia kell (hogy az a dög nagy “lendkerék” beinduljon…), és az elején elég sokáig sok-sok energiát, izzadságot, bármit, ami kell hozzá, kell belepakolni, hogy elérje az “üzemi sebességet”… 

…és sokáig lehet, hogy nem látszik az eredménye, és egyszercsak hopp, az eredmények elkezdenek jönni… egy mágikus pillanatban… és akkor visszafelé a Tom Peters-ek (az 1980-as évektől kezdve számos, a sikeres cégek sikereinek titkát kutató könyvet jelentetett meg, ő volt a korszak Jim Collins-e, mondjuk…) elkezdték gyűjtögetni a jeleit, hogy mi a fenétől lett ez egyszerre olyan jó… nem volt annak a “mágikus pillanatnak” semmilyen igazi egyszeri rugója, elindítója… az a rengeteg energia, erőfeszítés, amit az elejétől beleraktak egyszerre csak, pont akkor, elért egy kritikus tömeget és kirobbant… 

A doom-loop az ellenkező irányú folyamat, ennél is jól lehet a lendkerék metafórát alkalmazni, az a különbség, hogy  itt nem adnak hozzá, bele semmi pluszt, sőt lehet (horribile dictu…), hogy egyszer-egyszer még – direkt, vagy nem direkt – neki is veselkednek, és próbálják lassítani a lendkereket… nem is olyan könnyű egyébként… az egyszer üzemi sebességre gyorsított lendkerék, jól-rosszul működő rendszernek komoly momentuma, energiája van, többek között a lendkerékben felhalmozva… de ha nem adsz hozzá, akkor szépen lassan elkezd lassulni a kerék, a rendszer elkezd akadozni… van némi késése ennek a lassú tönkremenetelnek is (először nem is veszik észre, “jaj de jó, nem is kell annyira törnünk magunkat, és tiulajdonképpen minden megy tovább, ahogy eddig…”), de az irány kis odafigyeléssel felfedezhető… 

A jó  szervezetfejlesztő pontosan meg tudja határozni egy kis tereptanulmány, kikérdezés, beszélgetés alapján, hogy az adott rendszer, cég

  • gyűjtögető fázisban van, viszonylag az elején, amikor még nagyon sokat tesznek bele, gyorsítják a lendkereket, az eredmények még éppen csak a kertek alatt mutatják magukat, vagy
  • biztosan, nyugodtan, esetleg enyhe gyorsulással működik a saját üzemi sebességén, az eredmények már stabilan jönnek, a rendszert működtetők jól látják a helyzetüket, nyitottan, őszintén kommunikálnak, bíznak magukban, de szembe mernek nézni a brutális tényekkel is, ha vannak, jól mérik fel a kockázatokat, és amennyire lehet, fel is készülnek rá (szóval, az egész olyan “antifragile”…), vagy
  • az egész rendszeren érződik a csendes, vagy nem is olyan csendes szétrohadás, lelassulás, mindenki csak a saját “várát” védi, szuboptimalizál, senkit nem érdekel az egész, csak az, hogy amikor az én dotted-line HQ-összekötőm jön, én makulátlan legyek, minden makulát hatékonyan tudjak szétszórni a többiek udvarába, a lendkerék meg csak lassul, lassul, esik szét az egész, benne van a cég a doom-loop-ban, a lefelé tartó végzet-spirálban… 

Visszatérve a tézishez, nem gondolom, hogy a vezetők nem meghatározóak egy cég, egy rendszer életében… pont az ellenkezőjét gondolom… ezért… de ezt már elmondtam az elején… Q.E.D. 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Egy különleges agy működés közben…

isocrates_coaching 2013.04.16. 23:24

Szechenyi.jpg

Van, hogy mérgezettre olvasom magam a szakirodalomból (most pl.). Ilyenkor sok mindent lehet csinálni ellenszerként, nem sorolom. Valószínüleg egy nem jutna eszetekbe, az olvasás… pedig, néha éppen átvezetésnek valami nagyon máshoz, tök jó lehet… de akkor tényleg valami nagyon mást kell olvasni… 

Fekete Sándor  Széchenyi Istvánját kaptam elő… nem rossz kombináció… 

Nagyon érdekes fickó volt… soha nem azt gondolta, amit éppen elvárt a környezete… mindig valami mást… nagyon, nagyon kreatív volt… 

A 40. oldalon duzzogva vesz részt a társalgásban Windsichgrätz herceg vacsoráján a breatgne-i Trogoff-fal (aki az osztrák seregbe állt, hogy Napóleon ellen harcolhasson – ki érti a franciákat?!) és Wilson tábornokkal… Mielőtt mindenkit jól megsértett (mert Stefferl bizony nem nagyon építi a networkjét – na ja, van neki, vom Hausa us – fiatal, kekk, szemtelen, nem bírnak vele, viszont bátor, elöl áll a harcban, lefizeti, ha kell a bajtársát, hogy egy század élén harcolhasson, drôle de mec…), a következő párbeszéd hangzik el (megkérdezik Széchenyit, mit keresett Boulogne-ban): 

-       Kirándultam onnan a győztes Albionba. 

-       Valami gáláns kaland, nemde? – évődött Wilson tábornok (a fiatal, huszárkapitány, mit is akarhat mást egy ilyen tejfölösszájú…) – hogy tetszenek önnek az angol dámák? 

-       Őszinte leszek, tábornok (hmmm… már akkor is… szerintem az emberek mindig összerezzennek, amikor valaki, akinek nincs anyagi gondja, tehetséges, bátor, úgy kezd valamit, hogy “Őszinte leszek”… ajjaj…), nem túlzottan. De van Angliában három dolog, ami megérdemli a tanulmányozást: az alkotmány, a gépek és a lótenyésztés… (jó, hogy nem azt mondja, a “foci”… - de félre ezzel… Az már milyen, hogy egy grófi sarj, egy huszárkapitány, akit egyáltalán nem hagy hidegen a női báj, ezt a “sületlenséget” mondja?! El tudjátok képzelni, milyen agya volt? És még az Einstein agyát vizsgálgatják… nem értem…) 

Windischgrätz (a jó katona, a Mária Terézia-lovagkereszttel a mellén, hát mit is mondott volna… az ő agyát lehet hagyni…) nem tudta visszafojtani álmélkodását: 

-       Egyik dolog unalmasabb, mint a másik…  Azt hiszem ezzel ön is egyetért, tábronokom. (Naná, majom, persze, hogy… hát nem ő kérdezte a gáláns kalandot?! És az értő (vagy aktív…) figyelem hol marad?! Tessék a tükrözésnél (legalább néha) a saját kulcs-szavait használni, értve?! 

-       Ne gondold, Alfréd. (ezen kinyúlok, huszonéves kölök (bocs, nem úgy értem… de, úgy értem…), és le-Alfrédezi a Windischgrätz méltóságost, hallottatok már ilyet?!) – Széchenyi egészen tűzbe jött (ja… értő figyelemből, na ja, ő se volt ötös… ennek a két tuloknak ugyan magyarázhatott…) – láttam például Brunel úr cipőgyárát… valami egészen rendkívüli dolog… egy nap alatt 40 ember 500 pár cipőt készít gépek segítségével… és a gázvilágítás… 

-       Ugyan, Stefferl! – a Windischgrätzekről az a szólás járta (na ja… vannak, voltak, akikről szólások jártak, meg vannak és voltak, akikről nem járnak szólások… kár…), hogy ők mindenkinél jobban tudnak mindent (jelzem, ezért aztán nem kell a Windischgrätzekig menni, ahogy látom, kevesen ússzák meg ezt az agybajt – sokszor én se, persze…) -, egy huszárkapitány, amint munkásokkal (“munkásokkal…”, piha…) magyaráztatja magának a gépeket… Olyan ez, mintha egy arabs telivért zöldségkereskedő elé fognának… (rendben van, nagyképű, fennhéjázó, de legalább megerőltette magát és rittyentett egy metafórát…) 

-       És hadseregünk szervezése nem is érdekelte, kapitány?  - avatkozott a vitába Wilson, aki boldog volt, hogy végre kedvenc témájával, a hadsereg organizációjával hozakodhat elő, s az ingerült kapitányt is lecsillapíthatja. 

-       Az önök hadseregét kíválóan szervezik, de miért lenne ez érdekes számomra? Hiszen nálunk ott kellene kezdeni a szervezést, hohgy előbb rendes nadrágot húznak a rongyos huszárokra… 

Hát így… no comment… egy biztos: már nem zúg a fejem és teljesen felébredtem… Stefferl felébresztett… ezt a könyvet még nem is olvastam… de enélkül is Stefferl ott van a külön Pantheon-omban… nagyon előkelő helyen… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!