HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Friss topikok

Linkblog

Az ész bosszúja… avagy az előrejelzés visszarúg…

isocrates_coaching 2013.02.09. 22:48

Kaoszpont.jpg“Globális könyvtár” néven jósolta meg az internetet Arthur C. Clarke író, tudós 1962-es “Profiles of the Future” című könyvében (magyarul 1968-ban adták ki “A jövő körvonalai” címmel…). Történetesen a könyv végén található táblázatban a 2000-es év környékére tette (nem rossz kb. 40 év távlatából…). 

Sir Arthur Charles Clarke-ot (1917-2008) egyébként krimijeiből és film forgatókönyveiből is ismerni lehet (legismertebb a Stanley Kubrick által megrendezett, mára klasszikus 2001. Űrodisszeia, és sok kedvenc sci-fi könyvemet is ő írta), egyébként pedig például ő volt az, aki 1945-ben felvázolta az Egyenlítő felett lebegő  geostacionárius pálya alkalmazását (a későbbi kommunikációs műholdak pályája) a távközlésben… 

Jó, hát nem mindent talált el, például 2000-re jósolta a bolygók gyarmatosítását is… és mondjuk 2010-ben sem tudjuk még szabályozni az időjárást… 

Ilyeneket ír: “Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a hírközlő műhold létesítésében való elsőbbség döntheti el, hogy ötven év múlva (2012-ben – SZM) melyik lesz az emberiség legelterjedtebb nyelve…” 

Vagy: “A leginkább magától értetődő a személyhívó (1962-ben megjelent könyvben!!), amely olyan kicsi és kompakt lesz, hogy minden ember magánál hordhatja, és nem okoz több kellemetlenséget, mint egy karóra… lesz idő, amikor lehetővé válik, hogy bárhol a Földön felhívjunk valakit, csupán egy szám letárcsázásával.  A készülék automatikusan megállapítj a ahelyet, akár az ocean közepén, egy nagy város szívében, vagy a Szaharában tartózkodjék is… Senkinek sem kellene ezután eltévednie, mert egyszerű heéyzet- és irányjelző készülék lenne beépítve a vevőbe, amely a mai (1962!!!) navigációs radarkészülék elven működne” 

Vagy a globális könyvtár (telitalálat…): “És ha valaki a napilapját akarj alátni, rááll a megfelelő csatornára, megnyomja a megfelelő gombot – és megkapja a legfrissebb kiadást, úgy, ahogy az éppen a nyomdát elhagyja. Lehet, hogy ez csak egyoldalas újságlap lesz, a szerkesztői üzeneteket – a sportot, könyvismertetést, drámákat és hirdetéseket más és más csatornákon találjuk. Kiválasztjuk, amire kíváncsiak vagyunk, a többivel nem törődve, ily módon egész erdőket takarítva meg az utókornak. Az űrújságnak a nevétől eltekintve  nem sok köze lesz a mai újsághoz… És a dolog itt nem ér véget. Ugyanezen áramkörök segítségével központi könyvtárakból és információbankokból minden dokumentum másolatát elővarázsolhatjuk a Magna Chartától a Föld-Hold utasjegyzékig. Még a könyvterjesztést is meg lehet így oldani egyszer, bár a könyvek mai formátumát erősen meg kell változtatni, hogy ez lehetővé váljék…” (nem hiszem el… még az Amazon.com-ot is kitalálta…) 

Clarke a jovo korvonalai.jpgÉs (ez kapitális, tényleg…): “Hogy az emberiség hogyan birkózik meg az égből leszálló információ és szórakozás eme áradatával, azt majd a jövő mutatja meg. A tudomány szokásos vidám felelőtlenségével megint egy ordító csecsemőt hagy a civilizáció küsuzöbén. Akkora problémagyerekké nőheti ki magát, mint az, amelyik a kattogó Geiger-számlálók között a Chicagói Egyetem fedett pályáján született 1942-be. (Itt építette meg Fermi az első atommáglyát… Lehet idő bármiféle munka elvégzésére olyan bolygón, amely sarktól-sarkig telítve van remek szórakozásokkal. Kitűnő muzsikával, ragyogó beszélgetésekkel, pompásan űzött atletikával és hírszolgálat minden elképzelhető formájával? Azt mondják, még így is gyermekeink ébren töltött életük egyhatodát (4 órát – SZM) a katódsugarak elé ragadva töltik. Tevékeny emberből néző emberré kezdünk válni. Az ezután jövendő csodás teljesítmények nagyobbnak bizonyulhatnak, mint aminek önfegyelmünk ellenállni képes. Ha ez így van, ez lesz fajunk sírfelirata gyorsan kialvó fluoreszcens betűkkel írva: ‘Akit az istenek el akarnak veszíteni, először tv-vel ajándékozzák meg…’” 

Egyébként Clarke a Bevezetést így kezdi: “A jövőt megjósolni nem lehet, és minden, akármilyen részletre vonatkozó efféle kísérlet néhány even belül nevetségességbe fullad…” 

Ez az a pont, amire rátaláltam, és amire a gondolatmenetem vázát felépítem: azok a nagy gondolkodók (3-at választottam ki Clarke-on kívül, akiket röviden megemlítek, Hegelt (akit, ugye, mint tanultuk, Marx “állított a talpára…), Francis Fukuyama amerikai professzort és László Ervint, a magyar tudományfilozófust, a Római Klub, stb.  tagját). 

Eloadasok Hegel.jpgEmlített Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) korában és később is igen tisztelt német filozófus volt és miután igen sok érdekes, fontos és nehezen olvasható filozófiai munkában tárgyalta a logikát, az esztétikát és a történelem filozófiai aspektusait, annyira megtetszett neki annak a kornak a berendezkedése, hogy a maga módján úgy döntött, hogy ez (mármint az…) nyilvánvalóan minden világok legjobbika, és bejelentette (először a világtörténelemben a “történelem végét” (úgy értve, hogy a  “világszellem” (ez egy ilyen zsizsikja volt neki, hogy a történelem nem más (ez volt a szellemtörténet alapvetése, amelynek szellemi hatása azután messzire terjedt térben és időben a nyugati világban), mint ennek az úgynevezett világszellemnek a magára ismerése… A legjobb állam – Hegel szerint – a monarchikus, trónöröklésen alapuló alkotmányos állam… nesze neked, fogd meg jól, bakker, ez nem jött be… (vagy csak várni kell egy kicsit, és esetleg még igaza is lesz ennek a Hegel-gyereknek?!). 

Egy bizonyos Francis Fukuyama Ámerikában sokat hivatkozik erre a Hegelre,  meg a másik német kicsit később létezett pernahajderre, erre a (nekem kedvenc) fránya Friedrich Wilhelm Nietzschére (1844-1900, szegény, nem ment jól neki, meg meg is őrült kicsit, 56 éves korában ment el…). Ez a Fukuyama arról híres és nevezetes, hogy a hidegháború után közvetlenül (1992) megjelentetett egy provokatív című könyvet: The End of History and the Last Man (A Történelem vége és az Utolsó Ember). Persze, nem úgy érti, hogy már nem fog történni semmi, csak arra gondolt, hogy a nyugati típusú liberális parlamentáris demokrácia az emberiség csoportba szerveződési fejlődési láncának a csúcsa, a csimborasszója, az innen-már-ne-továbbja, és ha még nem is hódított meg minden földrészt, ami késik, nem múlik… no, ahogy mondani szokták: “the jury is out there” (az esküdtszék még kint tanácskozik, nem döntött, a mondás egy 1940-es évekbeli észak-amerikai gyilkossági eset tárgyalásához kapcsolódik, ahol nagyon sokáig, évekig elhúzódott az ügy és az újságcímekben gyakran jelent meg ez a kitétel), tehát nem lehet tudni véglegesen, hogy igaz-e ez, mindenesetre  sok ettől a rendszertől eltérő nagyon nagy ország prosperál és köszöni szépen jól van, nem kér az amerikai importált parlamentáris liberális demokráciából (és még ahol ez a deklarált államforma, ott is lehetnek nagy eltérések az eredeti modelltől…). Mindenesetre, nem úgy tűnik, hogy vége lenne a Történelemnek abban az értelemben, hogy  egyetlen működési modell akár perspektivikusan is eluralni látszana  a globális színteret. 

Fukuyama.jpgNa ez az egész tegnap kezdett összeállni a fejemben egy gondolati ívvé, amikor egy másik könyvet keresve kezembe akadt egy érdekes könyv.

No, ez egy ábra egy László Ervin (81) nevű zongoraművészből tudományfilozófussá és futurológussá avanzsált Akadémiai (külső) tag számos könyve közül a "Káoszpont - Válaszút előtt a világ" (2006) címűből származik, mégpedig az utolsó fejezetből, aholis 10 ábrával magyarázza a jelenlegi civilizációnk esélyeit... 

Laszlo diagram.jpgA 10 ábrából ez az utolsó... az abszcissza/vízszintes tengely az idő, az ordináta/függőleges tengely pedig nagyon qualitatíven több jellemzőt is reprezentál (fel is vannak sorolva az ábrán): információk felhasználásának hatékonysága, szabad energiák felhasználásának hatékonysága, rugalmasság és alkotókészség szintje, (a rendszerek) szervezettségi szintje... 

A könyvet 2006-ban írta, és az ábrán látható időintervallumokhoz a következő évszámokat rendeli a szerző:

Felhalmozási szakasz (1960-2006)

Döntési szakasz (2006-2012)

Káoszpont (2012) 

OK, káosznak most is nagy a káosz, de az emberiség-szintű döntési szakaszban a döntés meghozatala nem sikerült még 2012-ben...

Végülis nem is az az érdekes, hogy a káoszpont (amikor rohamos változás, kitörés, letörés, vagy feltörés következhet be) pontosan mikor is lesz... 

Az érdekesek azok a lehetőségek/alternatívák, amelyeket - nagyon kvalitatíven, hiszen épelméjű ember ilyen távoságra számszerűen definiált előjelzést nem tesz - László Ervin felvázol... 

Az egyik alternatíva pozitív, az említett jellemzők alapszintje - ami körül az idő függvényében az aktuális értékek oszcillálni/változni fognak - megemelkedik... 

Az összeomlási útvonalakra 3 verziót is mutat az ábra, amelyeknél végül mindegyik jellemző rohamosan csökkenni fog (rohamosan romlik az információk és a szabad energiák felhasználásának hatékonysága, zuhan a rugalmasság és az alkotókészség, a kreativitás és természetesen zuhan a rendszerek szervezettségi szintje (tudjátok: Mad Max világ)... 

Na és kin múlik, hogy - valamikor, mert a 2012-es "káoszpont" már nem jött be (vagy bejött, csak még nem vettük észre?!) - az optimista vagy a pesszimista verziók egyike valósul meg? Rajtunk mind... 

Néhány alapkifejezés rövid (könyvbeli) magyarázata: 

“A káosz a modern rendszerelméletben egy rendszernek az az állapota, ahol az állandó ciklusok és folyamatok teret engednek egy bonyolult, látszólag rendezetlen viselkedésnek, amelyet úgynevezett különös vagy kaotikus attraktorok (ha valaki bekattan, hogy “mi a fene ez az egész?!”, akkor magyarul pl. ezen: http://kaosz.lap.hu, konkréten az attraktoroknak (hogy eszik-e  őket, vagy isszák, pl. ezen: http://fraktal.lap.hu/attraktorok/23770289 tudsz utánanézni…) vezérelnek. Ilyen állapotában a rendszer már parányi, akár mérhetetlenül kicsiny hatásokra is megváltozik… 

A kaotikus állapot – emberi vonatkozásban: döntési szakasz – egy rendszer fejlődésének olyan átmeneti periódusa, ahol bármilyen piciny hatás “robbanásszerűen” megváltoztathatja a létező irányzatokat, és új irányzatokat, illetve olyamatokat juttathat érvényre… 

A káoszpont ezzel ellentétben egy rendszer fejlődésében az a kaotikus állapot, ahol a rendszer állandó állapotához vezető korábbi folyamatok összeomlanak, éd s rendszere nem képes visszatérni előző állapotaiba, illetve működési formáiba, visszafordíthatatlanul elindul egy új pályán, amely vagy a rendszer összeomlásához, vagy egy újabb szerkezeti állapot és működési forma kialakulásához vezet…” 

Néhány további idézet a könyvből: 

“A viszonylagos állandóság időszakában az egyének tudata nem játszik meghatározó szerepet a társadalom működésében, mivel az állandó (stabil) társadalmi rendszer tompítja  a kilengéseket és elszigeteli a “különcöket” (deviánsokat). Amikor azonban a társadalom eléri állandóságának határait és kaotikussá válik, vagyis egyúttal “túlérzékeny” lesz, vagyis még a legkisebb eltérésekre is válaszol, legyen az egyes tagjai értékrendszerének, hitének, világnézetének, vagy céljainak megváltozása… 

Kicsit később (mi, hogyan történik, ha az optimista forgatókönyv felé alakul a káoszpont elérése után a rendszer állapota): 

Az emberek kritikus tömegének gondolkodása az idő során fejlődik, és a társadalom alkalmazkodóbbá válik. Amint ezek a változások érvényre jutnak, meggyökeresedik a tökéletesebb rend, amelyet a változásoknak jobban megfelelő értékszemlélet, világnézet és erkölcs jellemez. A következő időszakban a társadalom gazdasági, politikai és ökológiai dimenzióiban megszirlárdul a konfliktusmentes és fenntartható életforma… 

Hmmm… miért, hogy ennek az utolsó résszel annyival nehezebb (kaotikusan :-))) együttrezegni? Na majd a law of attraction… ebben lehet gyakorolni… 

Még egy gondolat, azon az ágon, hogy írtó okos palik, persze hogy zsenik, hogyan is ugranak be a saját eszüknek (az ész bosszúja?), amikor az előrejelzés (vagy valamelyik eleme) visszarúg? Nem hagyott nyugodni ez a 6 év... erről még valamit...

László professzor először 160 évről fest egy elképesztően érdekes, tömör, magávalragadó, emlékezésre érdemes képet (1800-1960), azután hasonló elmeéllel 46-ról (1960-2006)… itt álljunk meg egy pillanatra… ugye, a könyv 2006-ban jelent meg, elképzelhető, hogy a kézirat utolsó retust vagy még 2005-ben, vagy 2006 folyamán kapott. Tehát minden, ami 2006-on túl van, az neki a jövő, minden arra az időszakra tett előrejelzése bizony futurológia… 

Te milyen időtávokat vennél figyelembe az előrejelzéseidnél, ha nagy léptékben szeretnél gondolkodni, tehát nem mondjuk ilyen földhözragadt, lineáris 5 éves tervben? Segítek, nem 2005-ben, hanem ma 2013 elején? 

Nézzük meg Sir Arthurt (Arthur C. Clarke-ot), ő hogyan csinálta? Az említett urak közül  neki jött be a legtöbb jóslata, egyébként a távközlés területén, nemhiába röviden már említett tudományos munkássága  is ehhez a területhez fűződik (emlékeztek? 1945 körül a geostacionárius földkörüli pályák gondolata…). Ő “vigyázott”, nem a társadalmi berendezkedések éppen az ő alkotó periódusukban számukra szimpatikus társadalmi formációkat örökítették meg, mint (a neves és híresen hirhedt Candide-ban (Voltaire) megörökített Pangloss professzor leibnizi optimizmust idéző mondása szerinti) létező “…világ, amely legjobb minden elképzelhető világ közt” (Hegel és Fukuyama), hanem szerényen csak a technikai felfedezések, fejlődés megjósolására vállalkozott (“Némely kivételtől eltekintve, a jövőnek egyetlen vonására, a technikára szorítkozom…”). Clarke számára a jövő  1970-es években kezdődött (a könyvet a ’60-as évek elején írta). Fogta és egyszerűen 10 éves lépcsőkben jósolta meg, szerinte mi fog történni a technikában 1970-től 2100-ig. 130 évet nézett előre 1962-ben. 

Hogyan fogott a dologhoz László professzor (most kifejezetten az előrenézés időintervallumjára gondolok)? Az ő könyve 2006-ban jelent meg, tehát neki a jövő 2006-ban kezdődött. Mennyit látott előre? Ő úgy döntött, 6 évre meg tudja mondani, mi fog történni és nem kissebb dolgot jósolt meg 2012-re, minthogy ez az év lesz a “káoszpont”, amelyben egy bármilyen kis esemény is nagyon-nagyon kibillentheti az egész rendszert és azután megnézhetjük magunkat (ha a szétesés irányában indulnak el gyorsuló irányban a dolgok), vagy megorrinthatjuk a Kánaán-t, ha az áttörés felé lendül a rendszer. 

Mi is volt 2005-ben? Emlékszik még valaki? Mindenesetre túl voltunk egy – a maihoz képest mindenképpen – mini válságon, az IT-ipar válságán (ugye a ’90-es évek végére nagyon nagy profit várakozás gyűlt fel (egy igazi, reál-gazdasági, de párhuzamosan tőzsdei luftballon) az informatikai áttörésre számítva, ami nem következett be, legalábbis nem találták meg a business modellt és a rengeteg nagy beruházás, iszonyú méretű internet hálózat-kapacitás (mélytengeri, szárazföldi, stb.) kiépülése nem akarta hozni a hasznot, a hitelek lejártak, nagyon nagy cégek dőltek be az ezredfordulóra… 

Részben ma is azért működik még az időközben combosan (nem utolsó sorban az akkor még gyerekcipőben járó videómegosztás lábrakapásával) megerősödött forgalmú, egyre inkább  internet alapokra helyezkedő gazdaság, mert akkor a túl nagy étvágyú vállalkozások nyakló nélkül fektettek be rengeteget az akkor még előre nem látható kihasználtságú áteresztő kapacitású hálózatok kiépítésébe. 

De 2005 más volt. A prosperitás maga. Az utóbbi évtizedek leghosszabb emelkedő gazdasági szakaszának delén jártunk, “miénk volt a világ”… jó, nem egészen pontosan Magyarországon, a világ gazdaságáról beszélek… pont 2005 márciusában jött a hazai híres kiigazítás, de Magyarország gazdaságának meglepően gyors lábraállása a kiigazítás kifejezetten hasznos hatásán kívül a világgazdaság dübörgésének is volt köszönhető… ekkor kezdtek el elsősorban az amerikai közgazdászok egy olyan közgazdaságoi makro modellen gondolkodni, ami leírja majd azt a világot, ahol nem lesz már visszaesés, válság, hanem a világ már csak lassabban, vagy gyorsabban, de állandóan csak egyre előre, felfelé halad, vége a válságok korszakának (vége a válságok történelmének?). 

Ez az a hatter, amiben László professzor a könyvét írta. De őt nem zavarta meg a hurráoptimizmus, ő látta, hogy az emberiség egy paradigmaváltás küszöbére ért és ez egy nagyon éredekes gondolat és nagyon át tudom magam is érezni. Amit kvalitatívan erről László professzor ír, egyszerűen brilliáns… de… 

De… ez a nagy ember, ez a nagy gondolkodó az idő dimenzióval, legalábbis előrefelé hadilábon állt 2005-ben. Érzett, átlátott valamit, amit szavakba, (ami az ordinátákat, a függőleges tengelyt illeti) kvalitatív tapusú diagrammokba öntötte. Káoszpont felé közeledünk… elgondolkodott és valamilyen kósza gondolattal a káoszpontot behúzta 2012-re… (te jó Isten, csak nem a maya calendar miatt??)

6 évre előre… és ez nagyon nem jött be… időpontilag… és nekem ez olyan szépség kérdés… tök mindegy, ha a kvalitatív leírás tetszik, nem mindegy mikor, most, vagy 10 év múlva? De ha egy konstrukció, egy szellemi modell – legyen majd érvényes, vagy nem, mindegy -, ami ennyire kerek, nagyratörő és szép, igen, egy gondolati konstrukciónak van esztétikai dimenziója, akkor abba ne legyen ilyen szarvashiba… 

Kérdezheted, honnan tudom, hogy nem jó a 2012-es tipp a káoszpontra? Hátha akkor volt, már rajta is vagyunk valamelyik trajektórián, lefele, vagy felfele… 

Onnan, hogy 2006 óta talán a 2012-es a legszürkébb év a világgazdaság szempontjából… sokkal érdekesebb volt a 2007-es (akkor kezdődtek a hírek szállingózni, ősszel a sub-prime (kis kamatú AAA-minősítésű, tömegesen kétessé váló) hitelekről, de akkor ez még nagyon csak amerikai kiterjedésű problémának látszott… 

2008 már sokkal inkább egy jó jelentkező a “káoszpont év” címére…  az őszi Lehman Brothers csőd lehetne az a “kis” esemény, ami beborítja az egész rendszert, amikor bekövetkezett, egy rövid ideig nem volt egyértelmű, hogy egy ennyire elhúzódó, ennyire mély, ennyire globális pénzügyi, bank és egyúttal gazdasági válság lesz belőle… 

Azután jött 2009, 2010, 2011, 2012, csak lessük évről évre az EUR-ót, amit pont tavaly megerősített az Únió a központi bank segedelmével, jött az ír válság, a portugál válság, majd a görög válság, majd a spanyol válság, majd az olasz válság, majd megint jött a görög válság… az Olimposz összes istenének pénze nem elég… ezt azután a német polgár egyre kevésbé szereti, hogy a nemesebbik szervével verik a csalánt, Sarkozy repült, mert a franciáknak se megy annyira jól és ha így megy tovább, Merkel is repülhet, ki tudja, hol áll meg a nagy kő… 

Ami a különböző zöld világ-egyezményeket illeti, történik valami, de az egész Kyotoi protokoll csak írott malaszt maradt, szóval szétesőben egy kicsit a világ, de azért ez a hanyatlás, vagy sokszor inkább csalk stagnálás valamennyire lineárisnak tűnik, az exponencialitásnak nem sok nyoma van… 

Úgyhogy remek könyv, szépséghibája, hogy 2006-ban nagyon konkrétan 2008-ig se látott el… amivel nem azt mondom, hogy – most eltekintve az időtengely ügyetlen kis számszerüsítési kísérletétől – a könyv maga nem lenne zseniális, brilliáns és igen, viszonylag könnyen olvasható… lehet, hogy ennél a cikknél könnyebben…:-)))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

 

Szólj hozzá!

Coach konferencia… utánlövés az egyik workshophoz… és egy himnusz-javaslat…

isocrates_coaching 2013.02.06. 23:02

Beatles.jpgTaláltam egy (nekem majdnem tökéletesnek tűnő) coach-himnuszt (jó kicsit viccelek, de jó à propos)… 

Persze, ezt csak az egyik típusú a támogató megközelítésű coaching követői számára tudom elképzelni… (mindjárt elmagyarázom…) 

Any time at all (The Beatles, The Fab Four…) – egyébként, a youtube video, amit ide linkeltem, hangilag nem a legjobb, viszont láthatod őket koncert közben, ahogy felvezetik a számot (sokkal lazábbak, mint a beállított filmeken, felvételeken, persze, lazábban játszák is…), az egész: mit mondjak, tényleg “Fab(olous)…” 

De nézzük  a text-et, mert (most) az fogott meg. Mondjuk, “akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát”, aki coachingra adta az életét, az mindenütt a coachingról hall, mindenhonnan metafórák “ugranak elő”, és itt is ez volt… leültem a géphez, és valami kvázi “semlegeset” lőttem be (az Apple Zeppelinen az egyik régi iPhone-om iPod regisztere által “meghajtva”) és csak egy kicsit vívódtam a két Playlist között… most nem Bach-ot választottam, hanem a BEATLES-t… már majdnem elmerültem az egyik két hete elkezdett és akkor abba is hagyott blog-bejegyzésem befejezésébe (boldogok a nem 8-5-ig dolgozók…), amikor belémvágott ez a sor:  

“…any time at all , all you've gotta do is call and I'll be there…”… 

hopp, mondok magamnak, ebben van valami… persze, ez a sor bármelyik help-desk típusú foglalkozás művelőjének  a himnusza lehetne, mint mondjuk a vízvezetékszerelő (ajjaj, friss emlékek… ld. Facebook-bejegyzéseim…), IT help-deskes, TV-szerelő (bocs, az nem, mert fel se veszik a kagylót…), én mégis azt mondom, hogy nekem megdobbant a szívem, hogy ez az… persze, egy egészen pirinyót adaptálni kell… 

Amikor arra utaltam, hogy a “támogató” kategóriában indulók megértésére számítok inkább (a himnusszá avanzsáláshoz, OK, viccelek…), a tegnapi Coach konferencián volt  egy a “konfrontálásról a coachingban” témájú workshop… több, mint huszas “kör” volt (túl nagy), 50 perc (túl rövid)…Ilyen kör-beszélgetést sikerült belőle rittyenteni, ami volt akinek tetszett, volt akinek nem, egészében nekem fontos volt, abból a szempontból, hogy hogyan állok én ezzel személyesen… 

…a bemutatkozó körnél azt mondtam, hogy “Tudjátok, (Szmejkál) Szabolcs, én először hozzátok jártam (ahol egyébként Szabolcs nekem pont a támogató ágat képviselte, amit maximum most egy commentben megopponál…), utána meg az ultra non-interventionist megoldásközpontú brief-coachingra (aminek én ráadásul most a – ha ez lehetséges a még ennél is hiper-szuper-ultra non-interventionist-abb Chris Iveson és társai (BRIEF csapat) Brief coaching című könyvben megfogalmazott megközelítésének a kimondott rajongója vagyok)… 

…mondjuk hívjuk az elsőt tézisnek, a másodikat antitézisnek, és most keresem a (hegeli) szintézist, azért vagyok itt” (ott a zárójeleseket nem mondtam persze…). Majdnem utolsó voltam a körben és volt időm gondolkozni, hogy mit mondjak röviden, frappánsan (tudjátok: “elevator speech”…), és majdnem az utolsó pillanatig nem a fentieket terveztem, hanem hogy nekem van egy külön meccsem (nem vakfolt, mert mélyen átérzem, tudom, dolgoztam, dolgozom vele) a konfrontációval… nem pont úgy, ahogy Koncz András ott tegnap megfogalmazta, hanem úgy általában… 

Tudjátok, nem tudjátok, én mindenesetre tapasztalatból mondom, egy gazdasági igazgató (ami voltam a coachság előtt közvetlenül kb. 20 éven keresztül különböző cégeknél és nagyon sok vezetőségben) viszonylag ritkán tudja elkerülni a mindennapi (nem a célzott coaching típusú) konfrontációt… kell tudnia dönteni, nemet mondani, harcolni, lobbizni, és, igen, kompromisszumokat  kötni… de legtöbbet nemet mondani és azután kitartani, megvédeni (már amikor a cég szempontjából hasznos és ebből a szempontból igaza van – ez az, ami számít…)… ehhez az orgonasíp DISC-em (kezdve a 81-es pirossal) remekül passzolt… amikor a váltás mellett döntöttem, nemcsak a coaching elméletét, gyakorlatát kellett elsajátítanom, hanem (majdnem szó szerint) át kellett építeni magamat, a viselkedésemet, a reakcióimat, a hozzáállásomat, az attitűdömet, az okoskodásomat, a mind-reading-et, tanácsadási impulzust, mind mind le kellett építeni, meg kellett tanulni a coaching-ban hasznos empátiát, az értő, vagy aktív figyelmet, a hallgatást, a csend erejét (!!!),  az én-üzenet, a konfliktuskezelés technikáit… komolyan, egy új élet… és mennyivel vidámabb, szórakoztatóbb, hatékonyabb… amazing… más számban indulok: 10 ezer méteres konfrontáció helyett sok kis 200 m-es értő figyelemben… 

Pont a Neosysnél (dr. Sárvári György, Koncz András, Szmejkál Szabolcs, és mások, persze, az egész szeretett tréning csapatom) szembesültem azzal, hogy ez – speciel amilyen voltam – a “természetes” közegemen (comfort zónámon) kívül milyen ciki… nagy csattanás volt… de: és ez érdekes, minden változás-regiszterem ébren volt, nem halt el, figyeltem (kifelé, befelé egyaránt), mint a szivacs, szippantottam be mindent, ami az érzékszerveimen ömlött befelé… milyen érdekes lett a világ! És az emberek… elkezdtem (tényleg) odafigyelni rájuk… jé… tök érdekesek… És a gondolat azóta se hagy el:  “Te jó Isten, mennyivel hatékonyabb lehettem volna vezetőként is, ha ezekkel a dolgokkal előbb találkozom…” 

Vissza a “himnusz”-javaslatomhoz… Ha eltekintünk attól, hogy a dalban egy szerelmes csávó próbálja magát promotálni, hátha egy kis mosolyszünetbe még betüremkedhet, és a harmadik sorban a “love” szót “listen”-re cseréljük (ezt a kis transzpozíciót én már a fordításban megtettem, az eredetiben természetesen az eredeti van, rossz vagy!!) – jó’ van, és akkor még azt a “vállon való sírogatást” is áttesszük metafórikusba - akkor “támogató”-kategóriában induló coach-társaim, -barátaim akár a himnuszuknak is tekinthetnék ezt az igen jó kis nótát. 

Nézzük csak először az angol eredeti “lyrics”-et, azután gyarló fordításomat: 

Any time at all

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

 

If you need somebody to love, just look into my eyes, I'll

be there to make you feel right.

If you're feeling sorry and sad, I'd really sympathize.

Don't you be sad, just call me tonight.

 

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

 

If the sun has faded away, I'll try to make it shine,

there is nothing I won't do

If you need a shoulder to cry on I hope it will be mine.

Call me tonight, and I'll come to you.

 

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

 

Any time at all, all you've gotta do is call and I'll be there.

 

Bármikor hívhatsz…

 

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok…

 

Ha arra van szükséged, hogy valaki meghallgasson,

Nézz a szemembe, már ott is vagyok,

És már jól is fogod érezni magad.

Ha szomorú vagy, bánatos, tied minden szimpátiám.

Ne legyél szomorú, csak hívj fel ma még.

 

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok…

 

Ha a napot felhők takarják előled,

Megpróbálom, hogy újra lásd,

Nincs semmi, amit meg ne tennék

Ha egy egy vállra van szükséged, hogy sírni tudj,

Remélem, hogy az enyém lesz az a váll. 

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok… 

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok… 

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Az 5. Coach konferencia… és egy leágazás: a beigli-hadművelet…

isocrates_coaching 2013.02.06. 09:04

Makos beigli.jpg

Ezt a blogbejegyzés egy Facebook comment-hez írtam … Gondolkoztam, hogy ez egy kis rész-blogba menjen, vagy egy nagy blog része legyen, de ezzel a képpel megoldottátok, ez remek à propos... 

Nekem (számomra egyébként az első) coach-konferencia

(a) technikailag tökéletes szervezést jelentett,

(b) néhány nekem fontos, bizonyos értelemben meghatározó találkozást, beszélgetést és

(c) (igen, ide a végére, pedig egyáltalán nem utolsó sorban) kíváló, szellemesen kiválasztott, könnyed, mégis mély, nagyon jól pörgő és élvezetes, tartalmas programokat... 

A (b)-t elteszem magamnak, a (c)-ről lehet, hogy megérik még valami a programról is, ide pedig, egy “kis” FB-comment szösszenetbe az (a)-ról illik néhány szó...

Nyilván csak azokat a szervezőket "látja" az ember, akik (i) látszanak, (ii) akikről mondják, hogy szerveztek... (Vásárhelyi) Jutkának a háziasszonyi szíve a nagyon kis dolgokban is ott "dobogott" (ilyeneknek én mindig külön szoktam örülni, neki is mondtam tegnap), ha az asztal közepén volt egy literes ásványvíz (belógott a képbe...), rögtön ugrott, tette le a szónoki pulpitus lábához, Kemény Dénes pohara nem tudott úgy kiürülni, hogy ne töltsön azonnal utána, hallottam a hangját a folyosón - a kávéház és a terem közti átjárás  kicsit labirintusos a Gerbeaud-házban - hogy "nem arra, arra kell menni", Bakos Adrienn, aki a képen jobbra ül, és nem tudom, mihez nem ért egy meglehetősen széles skálán, kezdve rögtön a jogi témáktól egészen a virágok, ajándékok összerendezéséig (beleértve Dobay Robi jelképes ajándék-kulcsait) és persze Koczó Ildikó műsorvezetése (Évát én nem ismertem, a tegnap futtában átlapotott, 2003-as konferencia képeiről gondolom, hogy ezt jól begyakorolta már, mit mondjak, az ex-Endrei Judit is megirigyelte volna, ahogy csinálta...). Porpáczy Évának (zöldben, középen) nem tudom pontosan mi volt a szerepe a szervezésben, azt tudom, hogy Hankovszky Katinak segített az egyik workshop-on és azt is tudom, hogy nagyon kellemes személyiség...

És akkor valami nagyon kis részletről, amiről kevesen értesülhettek, ami a háttérben történt az eszpresszóban, egy ismeretlen nevű, viszonylag commanding pozícióban lévő, fekete öltönyös helyi kiszolgáló erő részvételével... 

Az első délelőtti reggelinél sok minden finomság volt feltálalva, például mákos beigli... ez a szokásosnál (nem kezdek bele, nem lehet sehol rendes mákot kapni, akár a nagycsarnokban is veszed elegáns ceflofán zacskóban, nemzetiszínű szalaggal átkötve, nem jók a mákok - hosszú miért, lustaság, figyelmetlenség a kezelésben, tárolásban, mindegy is...) jobb volt... ezen is éreztem, hogy nem az a bizonyos, pure, "igazi" mák, amit gyerekkoromban megismertem és amit azért még nagyon elvétve, obskúrusnak is számítható utakon néha be tudok szerezni, de ez a Gerbeaud-beigliben isten tudja, milyen cukrász trükkökkel egész jól van palástolva. 

Ebédnél is kerestem, de egy egészen más édesség-szortiment lett "szervérozva", meg is kérdeztem egy fehér (vagy vajszínű?) zakós helyi G.I. erőt, hogy hol a mákos beigli (mert hogy tízóraira nem ettem meg az összeset, tartalékoltam ebéd utánra...), ügyesen kitérve azt mondta, hogy majd délután, a kávé szünetben... OK, itt feladtam, úgyse tudtam rendesen ebédelni, mert az egyik (b) akkor volt... (és nem is baj, hiszen ha nem is mindet, mindenesetre jelentős mennyiségű beiglit már délelőtt belapátoltam...) 

Délután kávészünet: harmadik szortiment (!!!) (Gerbeaud kitett magáért, bemutatta, mit tud...), mákos beigli sehol... ekkor jött (hoztam) képbe a fekete öltönyös helyi erőt (ezt nem bántásiból, sőt, mint kiderült, az "erő" vele volt...), és elmondtam neki a kálváriámat... csendesen, kedvesen mosolygott és balra el... (nem volt a szavak embere, legalábbis rám nem pazarolta, annyit szólt: "Megnézem...")… mint később kiderült, a tettek embere volt...) 

Már türelmetlenkedtem (ment az idő, jött Zsuzsa a Momentánnal..., meg ugye a déli tárgyi kudarc...), amikor egy vajszín-egyenruhás elegánsan, kis mosollyal közeledett egy nagy tányérral,  picit hezitáltunk együtt, hogy hová is tegye le, a normál helyére, a hosszú asztalra, vagy arra az álló-fogadásos asztalra, ahol éppen beszélgettünk valakivel... ez is tetszett, hogy nem esett nehezére, hogy ő is az utóbbi megoldást válassza... ez legalább két (olyan normál cukrászdai) beigliból volt felszeletelve és ezúttal alaposabb voltam, mint délelőtt, bár azért azt itt is túlzás lett volna mondani, hogy "mindet" én ettem volna meg... az külön poén volt, ahogy utána néhány arra járó, beavatott helyi erővel összenéztünk, mosolyogtunk és én megköszöntem futtában is a figyelmességet... 

És én ebben az - itt kicsit, a leírásban talán arányaiban kicsit túl hosszúra sikeredett - "beigli-epizódban" is  azt a gondosságot éreztem, ahogy előkészítette ez a profi-csapat az egészet, ahogy megbeszélhettek minden részletet, ahogy a helyi erők a szellemét is megérezték annak, hogy  mit jelent a tökéletes szervezés igénye és egy ilyen nem várt fordulatra is tökéletesen, rugalmasan, mosolyogva reagáltak... ahogy Jutka arrébb tette azt a palackot... amikor arrébb tette, már nekem is feltűnt, hogy milyen jó ötlet félretenni... köszönöm... 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

A coach a jó hír hozója…

isocrates_coaching 2013.02.04. 17:26

Coaching kerdojeles figura.jpgA coach a jó hír hozója, hogy meg tudod csinálni... a coaching beszélgetés semmi más beszélgetéshez nem hasonlítható... minden "normális" beszélgetésünkben a másik félnek valami kimondott, vagy kimondatlan (sokszor kimondatlan, legtöbbször mindkettő) célja van velünk, rajtunk keresztül, ellenünk... 

Három alapvető dolog miatt ezekben a "normális", mindennapi beszélgetéseidbe nem "ereszted bele" magad teljesen, visszatartasz dolgokat, az igazi problémáidról nemigen beszélsz, vagy ha egyik-másik "kicsúszik", igyekszel bagatellizálni, Isten ments, hogy hagyd a másikat beleszólni, így magadban rágódsz s bizony sokszor egészségileg is megjárod, mert a nem kibeszélt, nem megoldott, "elfojtott" vágyaid, problémáid úgynevezett pszichoszomatikus módon (lélektani alapon fizikálisan) megbetegíthetnek, de minimumként elveszik az örömeidet az életben, szorongást okoznak és spirálban lefeléhúzó pech-szériának látszó, valójában logikus következményként jelentkező kudarc-sorozathoz vezethetnek... ezek a hatások egymást erősítik, ez a negatív szinergikus hatás jelentkezik a lefelé húzó, egyre gyorsuló hatású negatív spirálba kerülés érzésében... (10 soros mondat… hmmmm…) 

Gondolj bele, hol tudod igazán megbeszélni az igazi gondjaidat? Otthon? Szüleiddel, pároddal, gyerekeiddel, rokonokkal? Vagy a munkahelyeden, főnökeiddel, barátaiddal, azonos hierarchikus szinten lévő munkatársaiddal, főnöktársaiddal? 

Mi is az a 3 dolog, ami megakadályozza, hogy kibeszéld magad, segítséget, igazi, használható támogatást, jóleső kísérést kapj a mindennapi életedben? Nézzük ezeket: 

  1. a többiek nem érnek rá annyira, mint kellene, legtöbbször egyáltalán nem érnek rá
  2. ha véletlenül valamennyire ráérnek, nem tudják kezelni a “másiknak van problémája” helyzetet és valamelyik roadblock-kal (közléssorompóval, Thomas Gordon terminus technicus-a) válaszolnak, azaz “átveszik” a problémádat és megmondják, hogy mit kellene tenned, ennek több variációja van, vagy megszégyenítenek, gúnyolódnak rajtad, fahhatnak, kérdezősködnek, vagy egyszerűen bagatellizálják a problémádat, elviccelik, megpróbálják elterelni a figyelmedet… ne hibáztasd őket, ezt szívjuk magunkba gyerekkorunkban szüleinktől, tanárainktól, társainktól, nemcsak levetkőzni használatukat, de egyszerűen észrevenni, hogy használjuk őket hosszú tanulási folyamat…
  3. harmadszor pedig te magad, stratégiai, vagy taktikai okokból majd hülye leszel beszélni ezekről, hiszen gyengeséget tükröznek, felhasználhatják ellened, stb. Ez a harmadik okcsoport nagyon is valóságos veszélyt jelent, gondolj csak abba bele, ha elkezdenéd elmondani a főnöködnek, hogy mi minden bajod van az ő működésével… de… van de… akár csak főnök vonatkozásban is… sokszor van az – és ezt nagyon nehéz jól belőni, sokat kell gyakorolni –, hogy bizony jó lenne, ha lenne módszered arra, hogy hogyan mond el úgy a problémádat másnak, annak, akivel kapcsolatban vagy, hogy ez számodra – az, hogy elmondtad az érzésedet, igényedet a másikat vérigsértő címkézése helyett – kielégítő eredményt hozhasson úgy, hogy a másik ne bezárkózzon, megsértődjön, dühös legyen rád, hanem a kooperációtok javulhasson… na ez nem kevésbé könnyű, és egyáltalán nem triviális, mert sajnos a beidegződéseink ebben is nagyon erősek és sajnos, nem a jó gyakorlatot illetően (itt is használható például a Thomas Gordon módszer, az én-üzenet “technikája”)… 

Azt mondod, hogy a coachnak is van célja? Persze, üzleti, ő ebből él. Hogyan tud ez a három dolog eltűnni a képből a coaching folyamat során, és hogyan lehet annyira eredményes a coaching, amennyire az? 

Nézzük ezt a 3 gátló tényezőt, hogyan jelennek meg, vagy nem jelennek meg a coachingban: 

  1. a rád fordított idő… OK, ez triviális, napnál világosabb: Te vagy a céged fizetnek a coach idejéért…
  2. a coach hosszú ideig, drága pénzen egyébként tanulja és gyakorolja ezt a foglalkozását, amire először élesben “le mer ülni” egy “élő” coaching helyzetbe… ez egy szakma, erről könyvtárnyi irodalom, videók, audio-anyagok, tanfolyamok, akadémiák, kurzusok, konferenciák, továbbképzések szólnak… a coachnak nemcsak a tartalmat, hanem a formát, a beszélgetés vezetésének, a coaching folyamat, a keretek és a fókusz tartásának csínját-bínját kell elsajátítania, és hát, igen, a személyiségét is formálnia kell sokszor… sok-sok helyzetben, sok-sok coach-csal beszélgettem, tanultam, tréningeztem, konferenciáztam, stb. az utóbbi néhány évben a kezdőtől a master coaching… mondhatom, van akinek természetes tehetsége van, legalábbis a személyisége szinte egy az egyben passzol ehhez a munkához, tevékenységhez és van olyan, akinek kisebb-nagyobb mértékben “dolgoznia kell magán”… nem tagadom, én az utóbbiak közé tartozom… nekem talán egy előnyöm van azokhoz képest, akiknek szinte egyáltalán nem, hogy… én voltam a “másik oldalon”… én tudom azt is, milyen például egy (majdnem) macho gazdasági igazgató lelki világa, hogyan gondolkozik, reagál… aki voltam néhány éve magam is… a rablóból lett pandúr… nagyon érdekes nekem magamnak is ezt átélni…
  3. A harmadik a bizalomról szól, szerintem talán a legfontosabb a három közül… hogy te meg merj valamennyire nyílni, merj beszélni a mélypontjaidról, az igazi problémáidról, ne félj, hogy felhasználhatják ellened… hozzáteszem, annyit mondasz el belőlük a coaching folyamatban (legalábbis az én kikristályosodóban lévő  felfogásom szerint), amennyit te gondolsz, azt szoktam mondani, annyit, “amennyi ahhoz kell, hogy értsük egymást, ne veszítsem el a fonalat…” Szerintem egyébként ez az a pont, ami miatt egy vezető ugyanabban a cégben teljes értékű coach-a a beosztottainak nem lehet, hiszen ő dönt a beosztott munkahelyi “életéről”, felvétel, elbocsátás, munkakiadás, -ellenőrzés, teljesítményértékelés, fizetés, premium, kizárt, hogy a beosztott ne fogná vissza magát bizonyos kényes pontokon… (a coaching módszerek, szemlélet, megközelítés alkalmazása természetesen nagyon sokat lendíthet a vezető hatékonyságán az emberi kapcsolataiban, de ennyi, coach-uk nem lehet…)… ugyanez igaz lehet a belső coach-ra is (erre egy bevallásos pozitív esetről tudok, elhiszem az ismerősömnek, hogy náluk sikerül annyira szeparálni a szerepeket, hogy egy kvázi “tiszta” coaching-folyamat létrejöhet, de azért még ott is vannak fenntartásaim az igazi gyakorlati megvalósítást illetően…)… 

A coach a jó hírt hozza, hogy az ügyfél meg tudja csinálni, képes rá, megvannak a szükséges erőforrásai ahhoz, hogy elérje, amit szeretne, legyen az egy vágy valami többre, másra, vagy egy probléma megoldása… Azt is hallottam már, hogy a coach támogatja, kíséri az útján az ügyfelet abban, hogy önmaga legjobb verziója lehessen… ez is szép és igaz… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Ismerkedés a Faust-tal…

isocrates_coaching 2013.02.04. 00:28

Makrokozmosz.jpgŐs-Faust… A Jung könyv, amiből itt-ott idéztem (Emlékek…), többször említi, hogy Jung alapkönyve fiatalkora óta a Faust… No, mi se kellett több, persze, hogy ebbe is belekóstoljak… levettem az egyik kötetet, a magyart, és belekezdtem… érdekes, mert az Ős-Faustot a magyar fordítás (Jékely Zoltán, Kálnoky László) az elejére teszi, a német meg a végére… 

Ki vagyok én, hogy ebben állást foglaljak - pláne, hogy még csak az első 83 oldalon található Ős-Faustot olvastam el -, de mint időnként, megmondom az én “tutti”-imat… szóval, én is a végére tenném, mint a német… mert hogy ezen a 83 oldalon ez a Faust nevű hát olyan egy ócska alak, hogy felmerült bennem, hogy mi a fenének is olvassam el a többi részt, a tulajdonképpeni két részes Faust-ot… szóval teaser-nek, étvágygerjesztőnek (nekem) nem volt valami jó… 

Hogy miért? Nos, kis 2 oldalas vajúdás (prézsmitálásnak mondanám legszívesebben) után néhány oldalon keresztül b…tatja a szolgáját (aki egyébként egyenesebb, lelkesebb és érdekesebb figurának is tűnik rögtön, mint Faust maga), azután gyors vágásokkal megjelenik Mefiszto (Mephistofeles), ugye, az ördög maga (vagy helytartója…, lásd még A mester és Margaritát), és egy kocsmai jelenetből kiderül (mindenféle, Jézus korabeli trükköt csinál, mint például egy boros hordóból mindenkinek olyan bort mér, amit éppen kíván, valaki éppen tokajit kér, és ennek sincs akadálya…), hogy az egész akkor játszódik, amikor már régen eladta a lelkét az ördögnek (ez az a motívum, amit a legtöbben ismerünk)… 

Azután az utcán meglátja Margitot, az érintetlen, csodálatosan egyszerű, tiszta és gyönyörű fiatal lányt és nem bírja ki, hogy ne bírja rá Mefisztót (aki nagyon szimpatikusan szabatkozik, megpróbálja lebeszélni, jelzem az Ember tragédiájában is a legjobb szerep a Luciferé, ezt mindenki tudja… “és mi tessék rajta?”… “csak azt adhatom, mi lényegem…”, csupa márkás, poénos, örökbecsű mondat), hogy felhasználva emberfeletti hatalmát, szerezze meg számára kegyeit… 

Olyan vidéken vagyunk, ahol a lányok erénye lánykorukban a család legfőbb kincse, ahol a megesett lány a legszörnyűbb helyzetbe kerülhet, amibe ember egyáltalán… 

Mefisztó részben felhasználva erejét, részben pedig sima haveri kerítői (persze, hogy hazugságokkal is megtűzdelt) manipulációi segítségével hozzásegíti – az amúgy a szöveg szerint daliás, derék ember -  Faust-ot, hogy elcsábíthassa a lányt. 

Megesik, ami megesik, és ebbe a lány anyja, fivére belehal (ha jól értettem, azért ez egy nagyon emelkedett modorban írt verses dráma, még szoknom kell, alig olvastam ilyet…), a lány pedig megőrül (miután megöli kisdedét), Mefisztó az utolsó pillanatban tudja kiragadni a börtönből Faust-ot, akinek nem sikerül onnan kimentenie a lányt, pont azért, mert megőrült és nem látja át  a helyzetet… 

És, hogy Faust ócskaságát még jobban aláhúzza a koszorús költő Goethe, mielőtt a börtönből való szabadításhoz elindulnak, Faust mindennek elmondja Mefisztót (“Kutya! Iszonyú szörnyeteg!”, ilyen és ehhez hasonló kedvességekkel kínálja meg…), hogy miért nem akadályozta meg… Mefisztó itt is a messze szimpatikusabb, mert emékezteti, hogy ő megpróbálta visszatartani… 

Ha elolvasom mégis a többit is, csak a Mefisztó miatt, hogy mi fog történni ezzel a jó fejjel…:-))). 

Két idézet, ami belopakodott már a mindennapi életünkbe is akár: 

  • Famulusa, Wagner mondja az elején:

 

“Ó jaj, a lét rövid,

és hosszú a művészet!

Hányszor eresztem főmet csüggedésnek,

míg az anyaggal küszködik!

És mily nehéz az eszközt megszerezni,

mellyel az ember a kútfőkig ér,

s félúton, midőn messze még a cél,

Hány jámbornak kell sírba veszni.”

 

  • Mefisztó mondja a Diáknak (itt annyira éles a vágás az elején, hogy nem teljesen tiszta, hogy a Diák-Mefisztó jelenet hogy kerül ide, remélem, a nagy kifejtő két részben ez is kiderül…): 

“Fiam, fakó minden teória,

s a lét aranyló fája zöld.” 

A kép a Makrokozmoszt akarja ábrázolni. Az érdekes az, hogy a legelején egy könyvbeli Makrokozmosz képet néz és azon révül el (kicsit később a Föld szelleme ábráján…). Próbáltam ezt a Makrokozmosz ábrát az interneten azonosítani… nos, ez az ábra volt  a legjobban azonosítható (köthető Goethe Faust-jához) egy német nyelvű cikkben, a többi linken majdnem mindben megemlítik ezt az ábrát (hogy efelett morfondírozott Faust), de mintha viszonylag keveseket érdekelne, hogy hogyan is néz ki… 

Nincs nagyobb felbontású kép, ezért nem minden latin szót lehet elolvasni, ugye, az látszik , hogy a fontos égitestek megjelennek és íme, egy két szó jelentése, amit megnéztem: 

Abyssus – a mély

Volatile – ill

Fixum – rögzített

Inferior – alacsonyabb

Superior – magasabb

Mare – tenger

Terra – Föld

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!