Coaching, fejlesztés, átadni, amit tudok, támogatni embereket, hogy jobb életük legyen, hogy mélyebben, igazabbul, harmonikusabban élhessék meg az életüket, ne csak elrohanjanak mellette, a lehetőségek mellett, hogy igazán kedvvel élhessék át (egyáltalán észrevegyék…) a megfelelő pillanatokat… Nekem hobbim, talán szenvedélyem is… erről olvasok, gondolkodok szinte mindig, úgy értem akkor is, amikor látszólag nem…:-))) Amikor beszélgetek valakivel, legyen az család, barát, idegen, vagy egy sorozatot nézek a tv-ben… vagy egy könyvet olvasok a francia forradalom jelképeiről, vagy egy filozófiai előadást hallgatok audio-könyvben… vagy egy youtube videót nézek, mi van éppen odaát Amerikában, a szempont, hogy mit lehet tanulni, ellesni másoktól, hogy hogyan kellene/lehetne jobban csinálni, vagy istenments, csak azt ne, mindig ott van…
Ambivalens érzések vannak bennem, ami a dolog munka jellegét illeti. Nyolcadik éve szabad vagyok, nem kell 8-ra, 9-re ott lennem valahol, és ott lenni 8-9 órát, és ez a szabadság megfizethetetlen. Nem is akarom, hogy túl sok munkám legyen. Nincs is. Amikor azt mondom, hobbi, szenvedély, azt is mondom, hogy nem a megélhetésem, vannak ugyan kisebb munkáim, de a szabadság ebben az életszakaszomban már annyira fontos, hogy igazából nem is vágyom többre. Jó, talán egy kicsivel többre… Meg meg is kérem az árát, az időmnek. Nem megyek alá, nincs Black Friday. Nem pénzért dolgozom, de ha dolgozom, pénzért dolgozom… és nincs főnököm, jaj, ez megfizetethetetlen…
De úgy is vagyok vele, hogy útálok kuncsorogni, « mutatni magam », derogál, igen, derogál… Aki tőlem szeretne valamit, az keressen meg, pont. Az introvertált gyári beállítás, ami persze enyhült valamennyit az idők múlásával, nem igazán módosít ezen a beállítódáson, talán egy kicsit ront…:-))) Amióta elolvastam Barabási legújabb könyvét (Képlet), kicsit meg is nyugodtam, legalábbis az introvertált énem… aha, ez egy nehezen, vagy sehogyan se mérhető business, ez a humán fejlesztés cucc (ha bele akarsz menni, hogyan, miért nem, nemrég raktam, össze egy egész jó rövid prezit erről a mérési izéról…), abban meg a networking minden, az alap, a meghatározó… Aha, abban meg, legalábbis ebben a nyüzsgésiben zéró vagyok. Plusz Kos, ami talán még rátesz egy lapáttal. (Kosok, ne menjetek humán fejlesztőnek!) Még egy plusz, a networking hatáshoz még hozzájön az az effektus, hogy akinek a neve forog, az aránytalanul nagy előnyhöz jut, mivel ez alapvetően (érthetően) bizalmi ágazat. Hólabda effektus, nagyon keskeny, nyurga lehet a szórást leíró Gauss-görbe…
Ez a networking, ez is egy fura dolog… Egyszer talán 4 éve, hallgattam egy 1-napos coach marketing workshop-ot. Ott az előadó amikor az internethez ért, aszondta, engem jól meglepve, hogy abban majd a Miklós fog segíteni, mert ő a neten véleményvezér (azt hiszem ezt mondta, mindenesetre valami ilyesmit). Aha, gondoltam, ez új… 4 vagy 5 éve… annyi igaz talán, hogy a humán fejlesztők egy számomra nem felmérhető kis része figyeli talán az írásaimat. Ezt onnan következtettem ki, hogy a munkáim szinte kizárólag barát, ismerős, vagy nagyon távoli, csak online ismerős ajánlásából születtek… ezúton is klöszönöm nekik (aki olvassa, adja át)…
Most jön a « poén »… 2 találkozás, ami elgondolkodtatott, egy off-line egy éve és egy online a héten… egy szakmai barátom tavaly meghívott egy kávéra, és sok minden mellett arra bíztatott, hogy ez az online jelenlét ez tök jó, ezt csináljam csak továbbra is, ebben jó vagyok, munka meg lesz, amennyi lesz… Ezt megfogadtam… :-))) az írás nekem tiszta öröm… igazi amatőr vagyok benne, nincs penzum, minden keddre, szerdára, vasárnapra egy, útálom a kötöttséget, és most már meg is tehetem, leülni minden nap 8-kor és írni du. 2-ig, mint a profik, pl Esterházy Péter, mindegy mit, ha kidobásra, kidobásra, nem, dehogy… ihletre, tipikus amatőr dolog. Amikor jön, ha arra ébredek éjjel 2-kor, leírom ripsz-ropsz, nehogy elfelejtsem… Örömírás… öröm-fejlesztés… örömélet… bónusz élet…
Már ez a tavalyi offline beszélgetés is fura volt kicsit nekem (hogy valaki – minden érthető érdek nélkül, ez fontos - aktívan gondolkozik azon, hogy mit is, hogyan kellene nekem csinálni a dolgaimat), a másik, ezen a héten, az on-line ha lehet, még furább volt, de egy nagyon jóleső módon. Valaki, akivel egy cégnél dolgoztunk vagy 10 éve, akivel semmilyen értékelhető offline kapcsolatom sosem volt, de aki az utóbbi években többször is commentelte postjaimat a social mediaban, egyszercsak kezdeményezett egy messengerezést, azzal, hogy « Szia ».
Annyit még hozzá kell tenni ezekhez a korábbi, viszonylag gyakori comment-váltásokhoz, hogy azok mindig valamilyen polémiából alakultak ki. Szinte kizárólag úgy kezdődtek, hogy ő valamilyen postommal vitatkozni kezdett és arra válaszoltam, néha egész hosszú comment-váltás folyamba is keveredtünk. Fontos megjegyezni, hogy ezek a polémiák, mindig nagyon fair légkörben, egymás véleményét nem osztva ugyan, de tisztelve folytak le.
No, ez az úr egyszercsak megkeresett direktben és ezt írta (azért nincsenek ékezetek, mert ahol írta, nem magyar billentyűzetet használt):
“mar egy ideje akarom mondani neked, uh most elmondom, hogy - igaz, nem tudom, mivel foglalkozol szakmailag, csak a morzsakbol kovetkeztetek fb-on -, neked nem coach-kent kellene aposztrofalnod magad, ill amit csinalsz, avagy kinalsz…”
“hanem: inspirator-kent…”
“szerintem jobban illik ahhoz amit nyujtasz egyreszt, masreszt szerintem nagy sikered lenne…”
“egybeesne azzal, hogy, ha megnezzuk, az embereknek valojaban nem elettanacsra van szukseguk, hanem inspiraciora, mintakra, peldakra …“
“ahogyan a gyerek se fogja soha azt csinani amit tanacsolsz neki, hanem mintat vesz…”
“szulotol, tanartol, edzotol, celebektol stb…”
“tkeppen semmit nem kellene csinalnod, csak ugyanazt amit itt is a fb-on…”
“jaja... egy ideje erik bennem, hogy elmondjam neked…”
Ez volt az indítás, utána még kb. másfél órát beszélgettünk erről-arról… megkérdeztem, hogy ezt a szakmai oldalamat ismeri-e (minden, amit írt, a “kinti” személyes FB-timeline-om alapján tette), mivel mondta, hogy nem, megküldtem a linket, ő bejelentkezett és most talán egyszer ezt is olvassa majd. Köszönöm neki, nem csak azt, hogy aktívan gondolkodott ezen az egészen, hanem egyáltalán, hogy vette az időt, energiát, fáradtságot és valahol bátorságot, hogy ezt a nem mindennapi lépést meglépje… Kb. tudom, mit csinál most, nem ezt, de akár van benne potenciál a humán fejlesztés szakmában is…:-)) Vagy egyszerűen csak abban, hogy segítsen, támogasson másokat a mindennapi életben… mert az a legszebb, legfelemelőbb, ha néha kinyúlunk és akár kéretlenül is “lökünk” valakin egyet, amikor az egy jó pillanatban találja…
Elgondolkoztam, miben tudok inspirálni embereket… ezek jutottak eszembe, ezek, amelyek már teljesen meghatározóak az életemben és nem fogadom el, hogy nem ezekért érdemes élni, akkor se, ha egy adott élethelyzetben ezért-azért (még) nem tudod teljesen megélni őket. Ha most azonnal az ugrik be, hogy könnyű nekem, felejtsd el… én is hoztam életem során kemény kompromisszumokat, de soha olyat, ami megtört, összetört volna, ami elfelejtette volna velem, mi az igazi élet. Ezekért érdemes élni, pont. Ha benne vagy a mókuskerékben, értem, én is benne voltam a mókuskerékben. De soha nem adtam meg magam, nem adtam fel, hogy ezek legyenek a vezérlő csillagaim… Te se add fel, küzdj és bízva bízzál…
Szabadság, harmónia és mindennek az alapja: a kritikus gondolkodás…
Világ introvertáltjai, egyesüljetek!