Emlékeztető az I. részből: „A múlt csütörtökön, április 29-én megjelent Élet és Irodalomban, a 3. belső vezércikk oldalon számomra szokatlanul, egy Rádai Eszter interjú van az elmúlt 20 év egyik meghatározó bankvezérével. Sok érdekes dolgot találtam benne. Friss az élmény kijőve abból a stresszes pénzügyi világból. Ez a nagyon megnövekedett stressz különösen az utolsó kb. 3 évet jellemezte.”
Számomra van egy harmadik érdekes rétege a cikknek (az első réteg ugye a nagy váltás az ember életében, a második a bankszakma egy kicsit már kívülről nézve). Ez a harmadik réteg annak a hazai leányvállalat-vezetőnek a lelki diszpozíciója, aki nagymértékben függ a külföldi központ nagyerejű (és sokszor meglepően részletekbe menő) döntéseitől. Na, erről sem sokszor adnak számot az illetékes vezetők.
Szóval a riport alany azt mondja (azután, amikor szakmai dilemmáit említi bizonyos külföldi döntésekkel kapcsolatban):
„De amikor a tulajdonos ezt a döntést meghozta (hogy nem hosszabbítja meg az utolsó 5 éves határozott idejű munkaszerződését, ami 2010 végén járt le- SZM), számomra ez a dilemma hirtelen más dimenzióba került: hiszen akkor nekem már nem kell bankvezetőként ezzel megküzdenem, távolságot teremthetek magamm és a bankszakma között, szabad emberként nézhetek különösebb érdek nélkül rá, tárgyilagosan, de szakmailag megalapozottan.”
Kérdés: „Mert bankárként ezt nem tehette volna meg?”
„Ez is egy olyan szakma, amelyben az alkalmazottak túlnyomó többsége elfogadja a szabályokat, ahol forradalmárokból kevés van, és én sem voltam forradalmár. Ezzel szemben igyekeztem jó művelője lenni, jól tanulni és a normái, szabályai, elvei szerint működni. Ami azonban nem tett vakká, nem zárta ki, hogy fenntartásaim legyenek vel ekapcsolatban. Visszatérve a kérdésére, nem gondolom, hogy személyesen lennék felelős egy globális rendszer szabályaiért és működési sajátosságaiért, ugyanakkor gondolkozom ezekről a kérdésekről.”
Ui.: ez a bejegyzés a multik, a külföldi központok ellen sem akar szólni. Nagyon nem. Miután majd’ 20 éven keresztül dolgoztam 5 (különböző nemzetiségű) ilyen, különböző státuszú, többnyire meghatározó helyi leányválallatoknál olyan pozícióban, ahol a minket érintő kártyák túlnyomórészben beleláthattam, elég pontos képem van a mozgató rugóikról. Ezek végetelenül egyszerűen a profit termelésről szólnak (aki persze, a profittal eleve szemben áll, azzal nehezen tudok majd vitatkozni most). De, számomra sokszor meglepő mértékben, sok-sok türelmük van. De nem végtelen. A türelem alatt azt értem, hogy ha a cég nem termel még profitot (az elején ritka az a cég, amelyik termel), ezt elég sokáig képes és hajlandón eltűrni a tulajdonos. Tudja, hogy itt azért kicsit másképpen mennelk a dolgok, és néha meglepő amatőrséget viszonylag későnn torolnak csak meg. Ezért azt gondolom, hogy bizony elsősorban munkabérre, elég sokat pénzt hordtak ide be ebbe az országba, amit csak megköszönni lehet nekik. És – ezt baromira nem értékeljük szerintem – munka, szervezési, stb. technikáka, stb. tanítottak meg nekünk.
Na persze, a türelmük nem végtelen. A tied az lenne? Ugyan, negyedannyi ideig nem bírnád, mint amit sok közülük itt eddig kibírt. Igen, lassan a régen bejötteknek már profitra, szüretre kell fordulni a termelése, szolgáltatása. Ha nem, akkor most már – pláne, a válság beütése óta – hamarabb fognak dönteni, ha nem sikerül profitot felmutatni:
· tovább viszik az operációt, de ilyen meg olyan radikális változtatásokkal (igen, leépítéssel, stb. együtt),
· vagy átviszik az egész operációt egy bíztatóbb országba, vagy
· egy-az-egyben úgy bezárják az egészet.
