Döntések… Szerintem az itteni liebling témák közül a HO-val talán holtversenyben van az, hogy menjek, vagy maradjak, vagy visszamenjek-e. Céghez, szervezeti keretek közé. Nagyon nagy a szívóhatása a “szabadságnak”, a “magam ura akarok lenni”-nek, de pl. a parázs viták pl. a HO körül azt jelzik, hogy azért a jobbára passzív nézőközönség jelentős része szervezeti keretben dolgozik, vagy szeretett volna, vagy szeretne… (akik egyedül, kis társulásokban dolgoznak, a probléma így nem merül fel…)
Úgy kezdődött ez a post, hogy a Li reggeli ajánlatai között volt egy az “itching leg”-ről, ami itt arról szólt, hogy ha hirtelen a tök…, nem bocs, a lábad viszketni kezd, eleged van az egészből, érdemes lehiggadni, végiggondolni a dolgot, különösen az ‘ülj nyugodtan a seggeden, amíg szék van alatta, mert drágulnak/ritkulnak a székek” idők laposkúszásban (már néha meg is probálnak felegyenesedni…) közeledését megorrintva…
Az itching leg-ből következő (saját…) asszociáció az in the effect of ‘szerelmesen ne hozz nagy döntéseket’ volt, és ezt be is ütöttem a Google-ba (nem az LLM-be, ez egyszerű…), és valóban, tanultam egy új szót is, emofília, ez a szerelembe esés ránk jellemző sebességét és gyakoriságát jelenti.
Pszichológus szakértők szerint (hittem, nem néztem utána) a népesség 10-15 %-ának alacsony vagy magas szintű ilyen viszonylag stabil karakterjellemzője van, a középnek, a mocsárnak (a maradék 70-80 %) meg ebből is egy kicsi, meg abból is…
Hogy ne maradjunk homályban, az adott talált cikk megadja a pszichológus definíciót is: ‘a romantikus érzelmek hiányától az azok megtapasztalásáig tartó folyamatot nevezik szerelembe esésnek’. OK? Ha nem tudtuk volna… de mégiscsak mennyivel nettebb, tudományosabb így.
Más cikkek - még szintén az utóbbi temakörben - hangsúlyozzák, hogy ‘a rossz partnerrel hozott nagy döntések gyorsan romba döntik az életet’. Már kis élettapasztalattal is ki kételkedne ebben a szillogisztikusan clear gondolatmenetben?!
Még mindig (a harmadik) Google keresésnél vagyunk, egy aforizma:
‘Soha ne hozz komoly, életbevágó döntéseket érzelmi alapon. Az olyan, mintha mézeskalács házra vennél fel jelzáloghitelt.’ David Mitchell
Ne ragadjunk le, hogy ki az a David Mitchell (amúgy brit kabarettista (mai nevén: stand-up-os…), színész… megnéztem…), ez egy variaciója a 100-szor hallott bölcsességnek… De…
Tudjuk, valahonnan, hogy a két agyunk, a kobakunkban, és a hasunkban szorosan kooperálva együttműködik (brain-gut connection), és miközben vannak csak a pejslinkből, intuícióinkból származó döntéseink (a fenti, a kvázi agyunknak akár semmi dolga sincs vele whatsoever), ugyanez nem igaz a ‘dísz’-agyunkra, csak azzal, a hasi agyunk nélkül nem vagyunk képesek dönteni. Utóbbi minden döntésünkben benne van (20/30-100 %-ig). (Jó, ez a fene tudja honnan mindenünnen összeszedett/összeszerkesztett tacit típusú tudásom, intuícióm…).
És itt nagy szerepe van az arányoknak (nem lesznek meglepve, akik bármit is olvastak már tőlem).
Ennek a Mitchell embernek a mondását úgy parafrazálnám: ‘Soha ne hozz komoly, életbevágó döntéseket KIZÁRÓLAG érzelmi alapon.’
Aki idáig követte a postot, érti már, hogy jött ide a szerelembe esés analógia… a nagy, elsöprő érzések nemcsak pozitívak, mint a szerelem, lehetnek negatívak is, mint az utálat, gyűlölet. Egyikben sem célszerű komoly, életbevágó döntéseket hozni KIZÁRÓLAG érzelmi alapon. Q.E.D.