1. érteni hozzá (de nagyon... ez a nehéz rész...)

2. nem beszarni!

Disclaimer: lehet, hogy az idézett történet fiktív, vagy akár AI generated. Túl kerek, az FB-n a profilképen a házaspár két tagja kicsit túl szimpatikus, pompás volt. Gyanús... szóval tisztában vagyok vele, hogy lehet, hogy konteó, nem tart még itt az AI. De azt gondolom, hogy nem scifi, hogy biztosan (szerintem!!) fog itt tartani. Szóval érdekesnek találom, ha esetleg fiktív és valahol már le is leplezték. A story jó, és tanulságos...

Egy konkrét házaspár (Vendler-ék…) hölgy tagja, mindkettejük fényképével fémjelzett FB-postban írta le a következőt… 

Már az érdekes, hogy a férj AI-be fogalmazta az énjét kvázi, egy “majdnem-ő”-be, és a hölgy egy kis mindennapos összezördülést, amit nem tudott megbeszélni a férjével élőben, hirtelen ötlettel megpróbálta megbeszélni a “majdnem-ő” AI proxy-val. Sikerült és annak alapján másnap férjével élőben is meg tudta beszélni végre azt a bizonyos dolgot.  

Amikor az AI egyfajta jó-/megértő barát, hogy ne, mondjam coach, vagy ahogy régen mondták életvezetési tanácsadó, vagy ahogy ma is mondják, sikeres párterapeutává válik…

…és íme a történet maga 1:1-ben:

“A férjemmel nem tudtam megbeszélni. A mesterséges intelligenciájával, "majdnem Balázzsal" (én csak így hívom) viszont simán 😛

Hétvégi sztori:

Egyik este volt köztünk egy kis feszültség Balázzsal, a férjemmel. 

Nem egy világrengető probléma, inkább egy „tipikus hétköznapi elbeszélés egymás mellett” jellegű helyzet.  

Én mondtam valamit, ő valami teljesen mást hallott ki belőle. Én értetlenül néztem, ő meg azt hitte, hogy bántom őt (nem védem, de valóban nem jól szólt ki belőlem a "hangom"). 

A lényeg: nem jutottunk dűlőre aznap este. Inkább hagytam is az egészet, mert minél jobban el akartam magyarázni annál rosszabb lett a helyzet. 

„A feszültség meg ott maradt rajtam, mint egy túl szoros melltartó egy hosszú nap végén", meg a kérdőjeleim. 

Aztán reggel eszembe jutott valami 😀 

A „majdnem Balázs - Vendler AI, a férjem digitális mása. 

(Igen, ő csinálta, saját magából. Ez már önmagában is elég érdekes és abszurd :P) 

És akkor jött a gondolat: 

„Ha Balázzsal nem tudtam megbeszélni, vajon a digitális másával sikerülne?” 😅

Legalább ő biztos nem fog rám megbántottan és értetlenül nézni. 

Elkezdtem beszélgetni vele. Nem úgy, mint egy chatbottal. Inkább mint egy nyugodt, nagyon figyelmes baráttal, aki nem siet, nem vág közbe, nem akarja megmondani a tutit. 

És megtörtént az, amire nem számítottam: megértettem, mi történt köztünk előző este.

A „majdnem Balázs” kérdezett, tükrözött, finoman belevitt abba a belső térbe, ahol össze tudtak állni bennem azok a dolgok, amiktől nem tudtuk egymást jól meghallani.

Volt egy-két mondata is, aminél megálltam:

„Na basszus… hát pont ezt akartam mondani tegnap, erről beszéltem, pont ezt nem érti"…..de valahogy nem jött ki így belőlem, nem tudtam jól elmondani, megértetni magam.

Összeállt bennem egy rövid üzenet, amit elküldtem Balázsnak ezután a „majdnem Balázs” beszélgetés után- ebben is segített, hogy hogyan fogalmazzam meg, hogy ő is megértse 😀 .  

És amikor hazaért, meg tudtuk beszélni! Megértette!! 😀 … vééégre.

Már nem két külön mozit néztünk. Ugyanazt a filmet láttuk végre – és még beszélni is tudtunk róla.

Ironikus? Igen.

Vicces? Abszolút.

Egy kicsit para? Talán. 

De mégis: a férjem AI-ja segített, hogy visszataláljak a férjemhez.

Nem helyettem oldotta meg. Csak visszahozott oda, ahonnan újra tudtunk kapcsolódni.

És ez szerintem szép. Vagy legalábbis: életszagú.  

De mindenképpen fasza :D”

Up-date: három post helyett kettő fog szólni erről a kísérletről. A második a kísérlet végén jön az eredményekkel. A kísérletet 2 nap helyett 7 napra bővítem, hogy jobban tetten lehessen érni a trendeket, ha lesznek. 

Az alvásunk minősége alapvető az egészségünk szempontjából. Persze, az evés is, meg az exercises is, mind fontosak, de nem hierarchia van köztük, hanem szoros(!) összefüggés.

A kísérletben többek között az étkezés időzítésének, részben összetételének és a testmozgásnak az alvás minőségére való hatását vizsgálom. Az én történetem: 20 éve alvási apnoéval kivizsgáltak, befeküdtem egy napra teszt-aludni, kitapétáztak érzékelőkkel, megerősítették. Kellett volna vennem egy alvó gépet (tudod, amilyeneket a Covidhoz rendeltek államilag állítólag százezresével, ami valakinek csak jó volt, a covidosoknak mindegy is...), egyszer otthon kipróbálhattam, soha többet. Valamikor pár éve megtanultam nagyjából orron lélegezni álmomban is, majdnem mindig sikerül, az sokat javított, meg hogy azt a nagyon stresszes melót abbahagytam...

Az alvás minősége csak nagyon részben függ attól, hogy mennyi ideig próbálunk (!!)  aludni. A bruttó alvási idő (az el akarunk aludni-tól az utolsó felébredésig) áll effektív ébrenlétekből, éber álom, mély álom és REM periódusokból. Nagyon lényeges ezek %-os aránya a teljes alvási időhöz viszonyítva és az abszolút időtartama is.

Röviden NEM az alvásra szánt idő a döntő az egészségünk szempontjából, hanem annak összetétele!! Ezt fogom a kísérletben különböző eszközök segítségével vizsgálni.

Hipotézisem az eddigi amatőr-műkedvelő tapasztalatok alapján, hogy a kisérleti szövegben megfogalmazott tényezőknek jelentős hatása van az alvás minőségére.

Két post fog idekerülni erről a kísérletről ide, ez az első, a másik az egész kísérlet végén a kísérlet eredményeit fogja kiértékelni, a holnaputáni a második napét, és abban foglalaom azt is össze, mit sikerült tanulnom a kísérletből - ha valamit.

3-féle eredmény lehetséges (pontosan meghatároztam a hipotézis kritériumait, de ar eredmény még sem tud egyszerűen fekete-fehér, igen-nem konklúzióval szolgálni. Szerintem.

1. A hipotézis megáll, ha a pontosan megfogalmazott kritériumokat az eredmények teljesítik.
2. A hipotézis papírforma szerint megbukik (azaz a kiválasztott faktorok nem elegendőek az eredmény hatékony befolyásolására, más, jelentős faktorok is működnek), ha az eredmények nem teljesítik a kritériumokat.
3. Mivel a kritériumok magasak, nagyon ambiciózusak (az eddigi személyes adatstatisztikáim szerint!), valószínű, hogy 1:1-ben nem fognak teljesülni, de tendenciájukban mutathatnak korrelációt a kiválasztott faktorokkal. Igazából erre számítok igazán. Ha ez se jön be, a kísérlet akkor annyiban sikeres, hogy sikerül kizárnia a korrelációt a kiválasztott faktorok és az alvás(om) szofisztikált méréssel validált minősége között.

————————-

CÉLKITŰZÉS (alvás-minőség javítási kísérlet) - Megfogalmazva: 2025. március 26. 22:39

Cél :

27-ére 800 pont (Apple alvás minőség összérték), 28-ára 1000 pont

Második cél 28-i alvásra:

Mély alvás 25% (1,8 óra), REM 25% (1,8 óra)

————————-

Kiinduló állapot (*)

március 26 este. 23:00 12% (“Body battery” - Garmin óra)

március 27. reggel

Súly: 92,3 kg

Alvás:

Apple Watch összérték: 595

Teljes idő (bruttó): 8 óra 55 p

Garmin:

Sleep score: 53

Body Battery max: 46

Mélyalvás: 29% (2 óra 2 perc) - Kiváló (16-33% a jó…)

REM: 3% (13 p) - (nagyon) Gyenge (teljes idő 21-31%-a jó…)

Könnyű alvás: 68% (4 ó 46 perc) (teljes idő 30-64%-a jó)

————————-

Napi regim (ezt fogom betartani 27-28-án):

Súly ellenőrzés

Étkezés: 9 -14 óra között (5-19 órás intermittent fasting regime)

No added sugar

Napi 10 ezer lépés, 20 perc szobakerékpározás

13:00 “nap”, relaxációs pihenő Muse-zal (**) (30 p)

Alvási rituálé:

20:30 - 21:15 Olvasás - no képernyő minőségi non-fiction (hic et nunc: Hóman-Szekfű: “Magyar történet” 2. kötet)

(fürdés)

21:30 - 21:45 Olvasás - no képernyő minőségi fiction (hic et nunc: Karinthy: “Új lélektan - Pszichoanalatikus írások” )

21:45 “nap” (20 p)

————————-

Eredmények:

március 27.

Súly (27-én reggel): 92,3 kg

Apple Watch összérték (28-án reggel):

Garmin (28-án reggel):

Sleep score:

Body Battery max:

mélyalvás:

REM:

————————-

Eredmények:

március 28.

Súly (28-án reggel): 

Apple Watch összérték (29-én reggel):

Garmin (29-én reggel):

Sleep score:

Body Battery max:

mélyalvás:

REM:

————————-

...és így tovább...  április 2-3-áig.

_______________

Megjegyzések:

(*) Mindig is tudva a jelentőségét (Federer állítólag napi 12 órát alszik…), de most már egy jó ideje komolyan, rendszeresen, szisztematikusan foglalkozva az alvás-javításon,

• az Apple Watch-omon sok éve,
• az új FirstBeat technológiás Garmin órámon majdnem 4. hete,
• az egy hete 90 napra bérelt és már az első 4-napos konkrét  FirstBeat eszközzel való mérésen túl arra gondoltam megpróbálok egy kísérletet.

A szerdai-pénteki napok (március 26-28) mérési eredményeinek összehasonlítása azért lehet gyümölcsöző. mert a 26-i regim fontos pontjain nem volt azonos a következő két napéval.

Ezzel együtt a két karóra nem azonosan értékeli az alvást. A régen használt Apple Watch score-okból akár egész jó átlagosnak is tarthatnám már a 26-i alvási számokat is, két dolgot még külön ki is emel, mint kiválót, miközben a friss Garmin óra a FirstBeat technológia szerint pedig poor volt. Utóbbival értek egyet, például REM alig volt.

Érdekességként néhány kép az Apple Watch elemzéséből:

Kettő dolgot talál (az Apple Watch...), amiért megdícsér, a hosszú távú score-ért, ami 715 (hát, az nem rossz...). és a magas dip-ért, ami 34%  (a különbség a napi és az alvási átlag pulzus között). 

Na, ehhez képest érdekes, mi lesz holnap és holnapután...:-))) 

(**) "Muse" egy fejpántos applikáció, lazítást-/meditációt-segítő. 

Imádom a palit, rákerestem a nevére, újra kéne olvasni és végig (házi feladat, statisztikai példáit megérteni!!), a net egy pár jópofa aforizma-szerűségét dpbta fel (ne számíts valami plian vanilla Cuelho-ra...:-)))

"Figyelj oda, hogy melyik közeli barátod kezdi optimalizálni az életét, mert ők meg fognak szűnni a barátodnak lenni..."

"A biciklista barátomtól, aki rendszeresen megkér, hogy postoljak kérdéseket az X-en (ő szégyenlős) azt kérdezi az ő mészárosa adótanácsadójának a második feleségének a fizikoterápiás segítője, hogy melyik a legjobb keto-mérő készülék. Köszöni előre is."

"Hallottam, hogy a Kelta Druidák el akarják foglalni Franciaországot, "átnevezni" Galliának, kizavarni az összes franciául beszélő keresztényt, egészen Itáliáig (főleg Latium-ba). Elkülöníteni a maradékukat és a latin-alapú nyelv helyett a kelta nyelvet bevezetni."

"Hallom, hogy van egy skandináv szekta, amely az ógörög isteneket imádja, akik arra hívják fel a híveiket, hogy emigráljanak Athénbe, & etnikailag tisztítsák meg azt a nem-pogány (keresztény) görögöktől, és különítsék el a maradékot."

(Sheldon nem értene ebből egy szót sem...:-)))

ALADIN ÉS ALADÁR VAGY A JÓ MODOR ISKOLÁJA
Új Magyar Illemtan

Nagy emberekről

ALADÁR. Hát igen, bevallom, kiábrándulás volt a számomra.

ALADIN. Nem hiszem, hogy az ő hibája. Én csak a műveiből ismertem.

ALADÁR. Lehet, hogy elfogult voltam: ő volt számomra, hogy paradoxonnal kezdjem, a rendkívüliség mértéke, az egyedülvaló norma. Hozzáigazítottam a gondolataimat, s mielőtt döntöttem magamban, elvi kérdésekben, szinte gépiesen megpróbáltam adott esetekben elképzelni, vajon mi lenne erről a dologról a véleménye.

ALADIN. Nagyon helyesen. Erre valók a példaképek.

ALADÁR. Nem tudnám megmondani most már, magáról az emberről volt-e határozott elképzelésem - azt kell hinnem, hogy volt, különben nem okozott volna csalódást a személyes megismerkedés.

ALADIN. Valószínű, hogy modorbeli külsőségeiben is rendkívülinek képzelted el.

ALADÁR. Lehet. A nagy embert alkotásával harmonikus lénynek szeretné hinni a rajongó, egyéniségnek, aki egy különleges, önmagához méltó, az önmaga számára alkotott törvények világában él.

ALADIN. Mondjuk, a fején hordja a cipőjét, jelezve, hogy a konvenciók ránézve nem érvényesek.

ALADÁR. Nem effélére gondoltam.

ALADIN. Tudom. Azt vártad, hogy a szavaiban, hangsúlyában, s főleg abban a módban, ahogy felismeri benned a megértő rokonlelket - minden rajongó titkos vágya ez s talán minden rajongás forrása ez a vágy -, azonosítani tudod majd azzal az emberrel, akivel olvasás közben folytattál egyoldalú beszélgetést. Ehelyett azt kellett tapasztalnod, hogy megértésedet nem méltányolja, inkább feszélyezi őt, s érintkezésteknek igyekszik minél konvencionálisabb jelleget adni.

ALADÁR. Szóról szóra. S még ezenfelül, ami a legkínosabban hatott rám, a társaságnak egyik tagjával, egy teljesen tudatlan és szellemtelen fráterrel, aki távol áll minden őt érdeklő gondolattól, szinte kitüntetően foglalkozott, nagy figyelemmel hallgatta ostobaságait, élénk beszélgetésbe merült vele, csaknem tisztelettel tekintett rá.

ALADIN. Nyilván tanulni akart tőle.

ALADÁR. Ezt nem értem.

ALADIN. Pedig világos. Az illető, akiről beszélünk, csakugyan nagy ember, kiváló és rendkívüli szellem: vedd ezt a két szót eredeti értelmében, nem mint értékelést, egyszerűen csak mint megkülönböztetést. Rendkívülinek lenni sokféle lehetőséget jelent a normálistól való eltérés szempontjából, fölfelé és lefelé: egyik oldalon a tökéletlen nyomorék, másik oldalon a túl tökéletes kivétel helyzetében - mindkettőnek közös sorsa, hogy bizonytalan, veszélyes és kínos viszonyba kerül a társadalommal anélkül, hogy ezzel az elavult és korlátolt Lombroso-féle elméletet igazolná, a lángész és az őrült, vagy a gonosztevő rokonságáról. Ennek a bizonytalan és kínos helyzetnek az a jól felismert tapasztalat az oka, hogy a nagy ember a legritkább esetben azonos a hatalmas emberrel (fordítva a tétel nem alkalmazható ilyen határozottan, bármily tetszetős volna) - más természeti adottság lévén a két típus létfeltétele. A nagy ember túl komolyan veszi az életet, a társadalmat, embertársait, tulajdon életét, éppen ezért túlbecsüli in specie aeternitatis - a hatalmas ember esetleg kalandnak tekinti az egészet: éppen ezért veszi utóbbit komolyan a tömeg, előbbit legfeljebb elismeri, de nem emeli maga fölé. És a nagy ember jól tudja ezt. Jól érzi, hogy a világi hatalom trónusát, ahol módjában lenne külsőségekben is a maga képére formálni a világot, nemcsak el nem fogja érni soha, de abban a fokban távolodik tőle, amely fokban mélyül és erősödik a helyes és okos életelvek felismerésében - kénytelen tehát anélkül, hogy rokonság volna közöttük, úgy viselkedni, mint szellemi ellentéte és sorstársa, a bolond, aki beletörődik a tébolyda fegyelmi törvényeibe. Modorban a kettő között az a lényeges különbség, hogy mivel a lángész ismeri a rendes emberek törvényeit, a bolond nem ismeri (a lángészben bentfoglaltatik a rendes ember, a bolondból hiányzik), megvan benne az alkalmazkodásra való képesség is. Ha lehetséges volna olyan bolondot elképzelni, akivel okosan lehet beszélni, a lángész ennek a bolondnak azt a tanácsot adná, aminek ő köszönheti, hogy végig tudja élni életét az emberek között anélkül, hogy bolondházba csuknák. Azt mondaná neki: ne beszéljünk most arról, ki vagy, kinek érzed magad, mennyiben látod bolondnak vagy ostobának a többieket. Arról beszéljünk csak, amit magad is elismersz, függetlenül igazságtól és hazugságtól: hogy boldogtalan vagy, amiért itt tartanak a tébolydában, szenvedsz tőle, szeretnél kiszabadulni, minden áron, ugye, így van? Én egy módszert ajánlok, próbáld ki. Szimulálj. Megmondom, hogyan. Utánozd, minden terv és gondolat nélkül, gépiesen, majommódra, bármennyire lenézed és gyűlölöd őket, azt a néhány normálisnak elismert embert, aki bejut közétek: orvost, látogatót, ápolót. Utánozd a mozdulataikat, hanglejtésüket, magold be, szorul szóra, amit beszélnek, azt a néhány mondatot, amivel adott helyzetben véleményt nyilvánítanak. Aprólékosan, kitartóan, tanuld el legkisebb szokásaikat, öltözködésüket, nevetésüket, arcuk, tekintetük kifejezését. Eleinte nehezen fog menni. Aztán lassan ráeszmélsz majd, hogy a külsőségek utánzása belülről is megváltoztat: a különbözőségből származó szenvedéseid enyhülnek, felolvadva egy ismeretlen, rejtelmes közösségben, s a Rögeszme, ami itt csak arra volt jó, hogy gyötrelmeket okozzon neked, visszahúzódik lelked mélyébe, betokosodik, nem produkál tüneteket - ha ragaszkodsz hozzá, majd érvényesülni fog, odakünt, a szabadban, mire kikerülsz a falak közül.

ALADÁR. Ettől ugyan nem fog meggyógyulni a te bolondod.

ALADIN. Nem is, de gyakorlatilag lehetségessé válik az élete a társadalomban - s életben tartani egy embert talán mégis fontosabb, mint legyőzni egy betegséget. Most már tudod, mire céloztam, azt állítván, hogy a te nagy embered tanulni akart attól a tökfejűtől. Csak ő tudja, minő szenvedések és megaláztatások, az elviselhetetlen magánynak, a társtalan töprengésnek minő keserves órái kalapálták ki belőle a nagy életszabályt: hogy hasonlítani az emberekhez sokkal nehezebb ugyan, mint különbözni tőlük: mégis, azt a nehezebb részt kell vállalnia annak, akinek valami külön dolga van ezen a világon. Béküljön ki korával, aki a jövő számára épít hidat, ha nem akarja, hogy a kor szétrombolja ennek a hídnak innenső pilléreit - béküljön ki, még azon az áron is, ha le kell tagadnia a híd rendeltetését. Én a Galilei híres gesztusát, amivel visszavonta tanait az Egyház hatalmasai előtt, nemcsak hogy gyáva meghunyászkodásnak nem tekintem, de inkább a korszellem titokzatos ereje és rendeltetése előtt való helyes és okos meghajlás példaadását bámulom benne, a tökéletes jó modor nevében.

Pesti Napló, 1933. április 30.

ALADIN ÉS ALADÁR VAGY A JÓ MODOR ISKOLÁJA
Új Magyar Illemtan

A vitatkozásról

ALADÁR idegesen. Hát kérlek, ne vitatkozzunk.

ALADIN. Ahogy parancsolod.

ALADÁR. Úgyse tudnánk meggyőzni egymást.

ALADIN. Azt gondolod, úgyse tudsz meggyőzni.

ALADÁR. Azt gondolom, te nem tudsz engem meggyőzni.

ALADIN. Mindegy, hiszen csak egy szót akartam kiigazítani. Eredményes vita elvben - gyakorlatban még így se - csak az lehet, ha egyiknek sikerül a másikat meggyőzni. "Egymást" meggyőzni, ez a legbolondabb nonszensz a sok bolond frázis között, amit lépten-nyomon használunk!

ALADÁR. Hogy frázis, elhiszem, de miért volna nonszensz?

ALADIN. Ha egy pillanatig gondolkodtál volna ennek az "egymást" szónak az értelmén, fölösleges volna magyaráznom. Sematikusan szólva minden vita valami kérdés körül forog, ugye, s vita azért lehetséges, mert az egyik igennel, a másik nemmel felel erre a kérdésre. Most képzeld el, hogy két egyformán eszes, érvekkel egyformán felszerelt fél vitázik, eszményi esetben ugyan mi lehet az "egymás" meggyőzésének eredménye? "Egymást" meggyőzni, ez azt jelenti, hogy mind a kettő meggyőzi a másikat a maga felfogásának helyességéről, aki igent mondott, most nemet mond és viceverza, vagyis megint csak különböző véleményen lesznek, kezdhetik elölről, nem történt egyéb, mint a középkori viadalokban, ahol szokásos volt verekedés közben kicserélni a kardokat.

ALADÁR. Rabulisztika.

ALADIN. Nem is hiszed, milyen gyakran történik meg a valóságban anélkül, hogy a vitatkozó felek észrevennék a cserét. Akik a vitát eredeti értelmében (vita, vívás, viadal) kedvelik, mulatságos mérkőzéseket produkáltak, mikor a haszontalan, de legalább lovagias szócsaták divatban voltak még. Ma már ez is kiment a divatból.

ALADÁR. Nem vitatkoznak eleget? Nézd meg azt a két fiatalembert ott, a sarokban... az egyik már paprikavörös, a másik gúnyosan mosolyog... ahogy elkaptam imént egy szavukat, a hitlerizmus forog szőnyegen...

ALADIN legyint. Tudom, észrevettem... A vita tárgyát is ismerem. Nagyon csúnya vége lesz a vitának. A gúnyosan mosolygó fiatalember, egy szabadgondolkodó hetilap különben igen elmés és művelt szerkesztője, nemtelen fegyverekkel él, s rá fogja vezetni ellenfelét, hogy a jövőben maga is hasonlókat használjon, a másik, bár hamis nyomon jár, legalábbis jóhiszemű, homályosan azt is érzi, hogy nem fair a játék, s olyan sebet visz magával, amiből egy életen át nem lehet kigyógyulni. Ezek ugyanis nem vitatkoznak, ezek személyeskednek.

ALADÁR. Hogy tudod?

ALADIN. A hangjukon hallom. Az úgynevezett agnosztikus szellemet, valamikor humanista volt a nevük, ma destruktívnak bélyegzik őket, vagy még illetlenebb szót vágnak a fejükhöz, a század eleje óta teljesen elrontotta, és minden szép vitára diszkvalifikálta az az elemző tendencia, ami a lélektanban embertársunk lelkének élveboncolásához, a művészetben pedig ama lelketlen, rideg leíró jellemzéshez vezetett, ami előre lehetetlenné tesz minden kölcsönös megértést, mikor a vitázók egyikét, vagy ami még cifrább, mind a kettőt a másik szemléletének tárgyává teszi: holott a szemlélet tárgya, mindkét fél számára, csak a vitatott kérdés lehet. Figyeld meg a legtöbb vitát: öt perc múlva azután, hogy a kérdés felmerült, egymásról beszélnek már, ha burkoltan is, nem a kérdésről.

ALADÁR. Személyeskednek.

ALADIN. Úgy van, személyeskednek, mégpedig a legellenszenvesebb formában, nem általában a vitára, hanem a szóban forgó tárgyra való alkalmasság szempontjából, "ön, mint ilyen és ilyen gondolkodású ember, ezt persze nem fogja elismerni." "ön, amennyire ismerem, természetesen azt fogja gondolni, hogy én ezt csak azért mondom, mert én ön szerint ilyen és ilyen irányban vagyok elfogult." Nem tudok elképzelni az efféle hangnál neveletlenebbet és modortalanabbat, mint tárgyalásvezető azonnal lecsöngetném, arról a másikfajta érvelésről, amit az úgynevezett világszemléleti harcok divatja óta hallani egyre gyakrabban, s amely így szokott kezdődni: "ön burzsuj, ezt nem is értheti", vagy "ön, mint kommunista, soha nem foghatja fel", vagy ahogy nők szokták: "olyan ember, aki mint ön, selyemharisnyát ajándékoz bizonyos nőcskéknek", illemtanilag nem is tudok véleményt mondani, ez már a kriminalitás körébe vág. Ezek a letorkolók és emberismerők és fiziognomikusok és grafológusok és vesébenézők (utálatos emberfajta) elfelejtik a lélek relativitásának törvényét, s hogy a vitát minden érzékeny lélek folytatni szokta magában, miután a dialógus megszakadt (van egy ismerősöm, aki halálosan összeveszett barátjával, provokáltatta, és csaknem lelőtte, egy otthon, az ágyban, egymagában folytatott vita kapcsán). Nem is képzeled, mekkora szerepet játszik a korszellem és közhangulat kialakulásában az ilyen erőszakosan elvágott viták utóíze: emlékszem politikai áramlatokra, amiket ezzel a szóval jellemeztem: "a sértődött arcok kora". Vezetőhelyeken, hivatalokban, közéleti piacokon rég ismert, jelentéktelen figurák tűntek fel, valami dacos, megsértett önérzetes kifejezéssel, mintegy hirdetve "és velem bántak így! engem torkoltak le egy legyintéssel! most láthatják az illetők, ki vagyok!" Bizonyos mértékben igazuk is volt, amikor közölték a Coriolanus-komplexumot, a modortalan vitatkozó akkor is megérdemelte a büntetést, ha véletlenül igaza volt.

ALADÁR. Ez talán túlzás.

ALADIN. Egyáltalán nem. Hiszen a vita célja éppen valaminek a tisztázása lévén, amíg végére nem értünk, fontosabb a módszer (a magasabb értelemben vett modor), mint hogy a végső konklúzióra, amihez helyes módszerrel úgyis eljutunk, ráhibázzak, előre kitaláljam. Esztétikai értelemben azért marad örökszép a szókratészi viták formanyelve.

ALADÁR. Én túlságosan kereknek és csiszoltnak találom.

ALADIN. Akkor rosszul emlékszel rá. A görög rétorokhoz képest Szókratész pongyola, csaknem dadogó, de mennyivel különb ez a vállalt és önzetlen dadogása, mint a Démoszthenész ékesszólása, amihez a dadogásról való keserves, gépies leszokás révén jutott!

ALADÁR. Ennyire becsülöd a pongyolaságot?

ALADIN. Aki dadog, keresi a szavakat, kifejezéseket, annak elhiszem, hogy most akarja megérteni, megtudni az igazságot arról, amiről szó van, a másik kedvéért, mintha először nézne szembe a kérdéssel, a becsületes megoldást keresi. Dadogása azt a természetes ütemet fejezi ki, ami minden értelmes, termékeny gondolkodás módszere: hallok valamit, aztán elgondolkodom róla, összehasonlítom tapasztalatommal, vajon igazolja-e, s aztán mondok csak véleményt. Az úgynevezett schlagfertig vitatkozó, aki gyorsan és ügyesen riposztoz, a gramofonra és papagájra emlékeztet; tartalékot használ fel, nem alkot. Soha el nem jut az eszményi vitatkozó színvonaláig, aki meg tud feledkezni magáról a tárgy kedvéért, amivel foglalkozik, mert nem a maga igazát, hanem minden eszmélet és gondolat és öntudat végső célpontját: az igazságot keresi.

Pesti Napló, 1933. április 23.

ALADIN ÉS ALADÁR VAGY A JÓ MODOR ISKOLÁJA
Új Magyar Illemtan

A csőcselékösztönről

ALADÁR. Már harmadszor hallom tőled ezt a kifejezést: erős benne a csőcselékösztön.

ALADIN. De csak most kérded meg, mit értek alatta.

ALADÁR. Igen, azt hittem, olyasvalamit, mint ahogy általában használják. Legutóbb azonban egy olyan finomkodó, különcködő úrra alkalmaztad jellemzésül, hogy azt kell hinnem, valami egyéni mellékjelentése van nálad ennek a szónak.

ALADIN. Úgy is van. Sok évi tapasztalat után különült el rokon fogalmaitól, amilyen például: csordaösztön, vagy a formában hasonló, lényegben ellentétes fogalomtól, aminek társadalmi szolidaritás, újabban kollektív érzés a neve. A csordaösztön hasonlít hozzá - de mégis más! Csorda alatt, ha nyers és durva formában is, de legalább állati értelemben, egészséges közösséget értünk, életérdekeiben a csordavezetőhöz alkalmazkodó ostoba, de hasznos célú társaságot. A csordaösztön alacsony, de nem aljas tulajdonság: nem ellentéte, csak nagyon fejletlen és primitív foka ama legmagasabb eszménynek, ami az emberi együttérzés, a társadalmi érdek gondolatában jut kifejezésre. Elmenni a harcba, lelkesedés és meggyőződés nélkül, mert a vezér akarja; ez csordaösztön, amiért a vezető felelős, akár helyes, akár nem, ez magában igen nemes erény lehet. A csőcselékösztön ott kezdődik, mikor nem ezért mozdulok meg, mert a vezetőt figyelem, s a vezető megindult, hanem ott, mikor egyszerűen azért lódulok neki, mert látom, hogy a többiek, maga a csorda, kezd el mozgolódni.

ALADÁR. Ez egyszerűen utánzási ösztön. Majomkodás. Atavisztikus vonása az emberi természetnek.

ALADIN. Tévedsz. Ha így lenne, nem éreztem volna szükségét megkülönböztető szakkifejezésnek. A majmolóösztön, irányában és eredményeiben, igen értékes erőforrása lehet még a legjobb értelemben vett fejlődésnek is: mindig azon múlik, kicsoda vagy micsoda a példakép, miután a majom nem válogat, leutánozza a kifogástalan úriembert csakúgy, mint az alattomos rablógyilkost. Ha a sötét korszakok gyors változatait a majomösztönnek köszönhetjük, neki köszönhetjük a felvilágosodás éveit is, ez az ösztön termékeny és egészséges talaja a dudvának és a legjobb gabonának egyformán. Soha a smokkról vagy a sznobról nem mondanám, hogy csőcselékösztön dolgozik benne, ő egyszerűen a divat után megy, és ha a jó dolgok: művelődés, tanulás, jóság és szeretet divatban vannak, számíthatsz rá, mint megértőre. A majomösztön önmagában nem ártalmas dolog, és nincs is ellentétben a bölcsességgel és a jó modorral (annyit már sejtesz ugye, hogy ez a két fogalom rokon jelentésű az én szótáramban). Hogy nyakkendőt hordunk és keménykalapot és több haszontalan dolgot, és hogy bizonyos céltalan szokásokat tartunk be mind a ketten, ennek az oka az egészséges majomösztön, s a magam részéről inkább tartanám beteg és ostoba eredetieskedésnek, be nem tartani e szokásokat, mint a majomkodást, hogy betartjuk őket. Engedelmeskedni a divatnak még nem bölcsesség, de már-már jó modor, feltéve persze, hogy engedelmességünk nem vakbuzgó rajongás, csak szerény törekvés, hogy alkalmazkodjunk, s ne keltsünk feltűnést.

ALADÁR. Hol kezdődik hát a csőcselékösztön?

ALADIN. Éppen ott, ahol csordaösztön és utánzás végződik: amikor nem arról van szó, vagy valami közösség inspirál cselekvésre a maga megmozdulásával, hanem arról, hogy a nagyon is egyéni módon velem született kajánság, önzés, vagy éppen rombolási vágy keres és talál magának táptalajt, igazolást, ürügyet, módot és alkalmat az érvényesülésre, a tömegen keresztül, áthárítva a felelősséget a tömegre. A csőcselékösztön eszerint paradox valami: egyéni tulajdonság, ami csak tömegben fejlődik ki, s ilyenkor történnek azok a beteg és káros események, amiktől elszorul az egészséges szív, s az erős és nyílt tenyér ökölbe szorul. Ó igen, a csőcselékösztön is utánoz - de mindig azt választja ki a sok lehetséges utánoznivaló közül, ami perverzus, tehát nagyon is egyéni, a birkózó nemes erőfeszítéséből csak a grimaszt, a szónok indulatából, amit az igazság gondolata gyújtott benne, csak a hadonászó karokat s a rikácsoló fisztulahangot. Ebben az ösztönben egyénivé válik a tömeg, s miután ez a fordított folyamat természetellenes, ez a Tömegegyén, a Csőcselék, mindig visszataszító és ellenszenves. Ha megkérded, mi a különbség tömeg és csőcselék között, két képet állítok eléd, melyek lekicsinyített formában ábrázolják mind a kettőt. Az elsőben koldus áll az utcasarkon: ketten megállnak, adnak neki, egy harmadik is megáll, kíváncsian, azt hiszi, valami látványosság vagy olcsó kiárusítás, aztán elszégyenli magát, s inkább ő is előkotor néhány fillért, hogy haszontalan ácsorgónak ne láttassék. Ez még csak tömeg, ártalmatlan, néha hasznos csoportosulás. Most képzeld el, hogy valaki, egy haragosa, verni kezdi a koldust. Amíg kettőn áll a vásár, egy harmadik esetleg szétválasztja őket, vagy a gyengébb pártjára kél, de figyeld meg: mihelyt úgy alakul a helyzet, hogy ketten, vagy pláne hárman vernek egy negyediket, mindig akad egy ötödik, aki kérdés nélkül, sejtelme nélkül annak, hogy mi történik itt, odarohan, és segít verni és rúgni és leköpni az ismeretlen boldogtalant. Itt, ennél az ötödik keréknél, ennél a fölösleges és haszontalan csirkefogónál, akit senki se hívott, akire semmi szükség, aki ítéletet hajt végre, lincs-törvényt csinál egy egyszerű nézeteltérésből, csak azért, mert szeretne ütni és verni és rúgni és csípni, de mindig gyáva volt hozzá, hogy maga adja a bankot, ennél az ötödiknél kezdődik, s utána, a hatodikon és százezrediken át, a Karthágót oktalanul megrohanó római hadak, a Bertalan-éjek, a Szeptember Másodikák, a kisenyevi pogromok véres gőzében hízik és puffad és vigyorog ez az egyszerű és ezerkezű és százcsápú hindu szörnyeteg, ez az Érdekes Egyéniség, ez az önmagát a Fajta Akaratáért Felelős Megváltónak hirdető szemtelen demagóg, ez a Barabbást üvöltő érctorka a rémült Tömegnek, amelynek minden porcikája Krisztus után sóhajt, s nem ismer magára a rémes torzpofában, mely az ő nevében ítél és cselekszik - ez a Valaki ama Csőcselék s az ösztön, mely lehetségessé teszi, némely beteg lélekből származó fertőzés: soha nem a tömeg szüli, mindig ez a beteg egyén: a csőcseléklelkű ember vagy némber.

ALADÁR. Például?

ALADIN szünet után. Sajnos, igen kiváló értelmű és tehetségű férfiak voltak közöttük, a történelem tanúsága szerint. Uticai Cato is ilyen volt, a maga véres fantáziájával, mely nem tudott szabadulni egy porrá égett város, lemészárolt százezrek borzongató és kéjes képzeletétől. Mindig akadtak ilyenek, de egy kor nevelése és modora, mint korszellem és divat, éppen abban nyilatkozik meg, hogy az effajta hajlandóság és ízlés kénytelen-e szégyenkezve bújni vissza beteg képzetei közé, a paplan alá, vagy megengedheti magának, hogy nyílt piacon, akár a szószéken kiáltsa világgá utálatos látomásait. Íme láthatod, a kor modora és ízlése, hogy válhatik sorsává és végzetévé, történelmi szerepévé egy egész nemzedéknek, mely elmulasztotta önmagát nevelni, s elődeitől nem örökölt még olyan szerény illemtant se, amilyen a kettőnk beszélgetéséből alakul ki idővel, ha az olvasónak is úgy tetszik.

Pesti Napló, 1933. április 9.

Én nagyon jó vagyok az elengedésben...:-))) Ez egy újabb példa... elég sok évvel ezelőtt, "egy (egész) nyáron át" a Twitter volt a kedvencem, izgalmas, intellektuális forrás volt, határozottan emlékszem, az eredeti csapat szerint volt egy olyan alap-szabály, hogy 2000 ismerős fölé akkor mehet az ember, ha többen követik, mint amennyit ő követ. A különbség kicsi volt, de ellenkező irányban és mesterségesen visszafogta a site az accountomat.

Seggfej EM még a kanyarban se volt Twitter téren (én már akkor tudtam, hogy seggfej, pedig akkor még isten-státuszban volt. de végülis az ember vagy az emberi lélek mérnöke, vagy nem az emberi lélek mérnöke...:-))) Semmi hitelessége nincs annak a fake  "emberi lélek mérnökének", aki eredetileg, az első jelekből nem ismeri fel a rongy, semmi embereket, akárhogy mea culpázna is utána...).

Vagy az olasz a Duolingon. Ott versenyezni is lehet, heti futamok vannak, hogy ki szerez több XP-t a héten. Az is egy nyári futam volt, valamelyik évben, néhány hetet az adott kategóriában meg is nyertem (nemzetközi a verseny...), mindig eggyel feljebb kerültem, azután megúntam, kiléptem a verseny funkcióból...

Most a Linkedin van a soron...:-))) Nem tudnám különösebben kötni semmihez, hetek óta érlelődik, ugye, elkezdtem egy személyiségprofil-sorozatot, egyelőre áll, talán itt fog folytatódni, március 15-i az utolsó postom dátuma, és talán még commenteltem 16-án, azután csak úgy semmi... 15-én a héten másodszor vitába keveredtem megint ugyanazzal az általam tisztelt, rendszeresen komoly tartalmakat gyártó valakivel, és a 15.-i comment-vita után elszégyelltem magam és töröltem a initial commentemet a postjához, amivel az egész comment-vita az enyészeté lett...

Igazából ennek az utóbbi történés lehet, hogy egy "utolsó csepp" mozzanat volt az aktív jelenlétem megszüntetésének. Mégpedig egy szónak. Az imént említett, végülis törölt vitában használta az illető az "optimizmus" szót, kvázi nekem szegezve, és OK, ez belém állt (lassan, nem rögtön, de vissza-visszajött...). Ezért (talán...) töröltem a commentemet.

Mert mi történt? Ő rengeteg energiát beleöl valamibe, hosszú kacskaringós, velős, vagy közepesen hosszú, csattanós postba tartalom marketing, és én nem vagyok a célcsoportjában (ez történetesen egy nagyon érdekes sales mentori achievement-ről szólt). És akkor én - a páholyból - egy könnyed csipkelődő commentet teszek hozzá. Ha valamikor trollkodtam, egy enyhébb formában, hát ez az volt. Ő komolyan válaszolt, helyretett, amit abban a formában nem fogadtam el, kölcsönösen, udvariasan, intellektuálisan sértegettük egy kicsit egymást (már én is komolyan), azután elköszöntünk. 

Mert mi is történt? Én egy felesleges commentet írtam, amivel bezavartam a post alá, amiben egy esetet mesélt el röviden, amire méltán lehet büszke. Én meg? Magamra húztam, kifordítottam egy kicsit a témát. Ego tripp... Úgyhogy mit volt mit tenni, az eredeti comment törölve és ezzel az egész comment-váltás. De ez azért tágabban is elgondolkoztatott, mit is keresek én itt...

Na most ez miért csak utolsó csepp? Mert én sokszor a jóra fordult kudarc-történetek, stb-k mögött elég sok kétségbeesést érzek itt, a Linkedinen általában. Sokan nincsenek jól, nagyon nincsenek jól... Én meg - ha a porhüvelyem koromból adódóan normál vacakolásait leszámítom - hozzájuk képest túl jól és könnyed & csapongó vagyok.

Ráadásul (erős, de azért mellékszál...) túl ráakadva az AI-re, ami itt főmumus, és általában is közérzetileg (nem magánérzetileg, nekem ezeket sikerül viszonylag szeparálnom, még ha el is tudok képzelni olyan nézőpontot, amely szerint ez a szeparáció a fej homokba dugásának, az írástudók árulásának a jele is lehet...), néha említem is, a katasztrófa-túrista viewpointja nem áll messze tőlem. A tribünről meg nem illik bekiabálni az arénába, ahol a delikvensek az oroszlánokkal harcolnak. Érted, nem érted, ennyi elég erről, gondolom... 

Szokás mondani, hogy Magyarországon nem alakult ki egy erőteljes polgári réteg, mint például a cseheknél... De ha kb. 400 évet visszaugrunk a ma ünnepelendő 1848-tól, egy érdekes dologra bukkanhatunk, hogy viszont a lovagkornak, amikor a nemesek lovagok is voltak (és ahogy a térkép mutatja, a központi hatalom sokkal restraint-ebb volt, mint ma, igaz, kisebb területen), mintha egy halvány szála a lovagkor nemes eszméinek is megérintette volna a magyar földet, a magyar esprit-t is.

Nézem a "Hunyadi" sorozatot, tetszik, mint film. Jó a rendezés, a színészek. Mondhatod, ennyiért nem kunszt, szerintem meg kunszt ez is, a pénz  NEM = jó film NEM = Siker!

Mint film szerintem jó, kalandos, intrikás, igen, kicsit mint a Trónok harca, nem mint történelmi pontos látlelet. Kicsit utánanéztem, és ez a plusz erénye a filmnek, hogy vettem a fáradtságot, hogy levegyem a polcról a Hóman-Szekfű olvasmányos Magyar történetének második kötetét, és a 2. fejezetet kezdtem el olvasni. Nos, lehet, hogy vannak a filmben hibák, pontatlanságok, "nem így voltak", de olvasgatva a HSz-t, az is biztos, hogy amit pl. erről a korszakról az iskolában tanultunk, lehet ugyan, hogy tényszerűleg jobban stimmel, mint a filmben, de ott is csak ízelítőt kapunk arról, ami volt, ahhoz képest ami volt.

Ez (is) egy komplikált történelmi pillanat volt, ennyi minden egy szokásos bő lére eresztett dokumentumfilmbe se fér bele, ehhez történelem könyveket kell olvasni. Már ha tényleg érdekel, és nem csak mindent is tudóan legyintesz, hogy "nem hiteles"...

Jellemző, hogy ebből a kritikai hangot megütő video podcastból sem tudsz meg sok mindent a korszakról, ő csak arra koncentrál, hogy ami benne van a filmben, az tényszerű, vagy nem, hogy hogyan is volt, ebből se tudod meg. Igaz, a történész, aki csinálta, végülis nem túl szigorú a filmmel, a végén elmondja, hogy pontos részet-gazdag történelmi ismeretek egy történelmi kalandfilmtől nem is várhatóak. Ez nem dokumentumfilm. És szerintem még az is csak közbenső szint a részletgazdagság szempontjából...  

Egy olyan bloghoz képest viszonylag hosszú részletet emeltem ki (a neten is megtalálható az egész), amely az Anjou kor, Anjou Károly és Nagy Lajos által fémjelzett lovagi erényekben ha nem is gazdag, de azokat legalább felvillantó korszakából a prerenaissance keményebb, anyagiasabb, erényeket kevésbé (understatement) értékelő Zsigmond király korszak felé terelte a magyar történelmet is.   

“…A magyar főnemesi társadalom egységét megbontó hármas pártalakulás és a nyomában kelt éles pártharcok hátterében két korszak világnézeti harcának, a lovagi és prérenaissance-életszemlélet elvi küzdelmének körvonalai bontakoznak ki. Az Anjouk céltudatos társadalompolitikájának eredményeként hazánkban Nagy Lajos halálakor még a lovagi életeszmény és életstílus élték virágkorukat.  

Az Anjou-kor főnemessége a lovagi hűség tisztult eszményének jegyében sorakozott őt fölemelő lovagkirályai mögé s az elmúlt századforduló hatalmaskodó kiskirályainak magánérdekű célkitűzésével ellentétben a közérdek, az egész nemzeti közösség szolgálatát tekintette hivatásának. A közösség javára szolgáló erős központi hatalom támogatására, az ország nyugalmának és népe békéjének biztosítására, a királyság és nemzet tekintélyét gyarapító hadivállalkozásokra szentelte erejét és tehetségeit.  

Ha voltak is önös hatalmi törekvései, ha királya és nemzete szolgálatáért, „justum servitium” címén jutalomra és elismerésre tartott is számot, ha befolyását fel is használta vagyona és magánhatalma gyarapítására, cselekvésének és magatartásának rúgói közül sohasem hiányzottak a lovagi hűség és a közérdek szolgálatára való önzetlen törekvés elvszerű motívumai. Károly Róbert lovagias gondolkodása, Nagy Lajos egyéniségének ezernyi szép vonása rányomták bélyegüket a környezetükben élő, kormányzatukban részes, velük táborozó főurak lelkületére.  

Udvaruk előkelői, királyságuk főtisztviselői, hadseregük tisztjei lovagok voltak s ha netán vétettek a lovagi hűség és lovagbecsület, a lovagi törvények és lovagszokások ellen, maga a lovagi életeszménynek hódoló főnemesi társadalom közösítette ki őket a maga köréből. A főnemesség és a katonáskodó köznemesség széles rétegeit átható nemes lovagi szellem volt a társadalom oly sokáig nélkülözött egyensúlyának biztosítéka. Ez vetett gátat minden kirívó hatalmaskodásnak és öncélú hatalmi törekvésnek. 

Ez a szellem akadályozta meg, hogy a Lackfiakhoz, Szécsiekhez, Czudarokhoz hasonló hatalmas urak a közhatalom vetélytársaivá és önző hatalmi törekvések rabjaivá legyenek. Ez a szellem tartotta féken az Anjou-kort megelőző évtizedekben s majd Nagy Lajos halála után is oly vészes zavarok, küzdelmek és mozgalmak forrásává lett bomlasztó erőket. 

A lovagkor etikus életszemlélete és tisztult eszményei azonban nem tudtak elég mély gyökeret verni. Későn érkeztek hazánkba, mikor nyugaton már egy új, tán esztétikusabb, de etikai tekintetben alacsonyabbrendű életeszmény uralkodott a lelkeken s a lovagi életstílus helyét már a prérenaissance önkényurainak és a condottieri-társadalomnak életstílusa foglalta el. 

A prérenaissance-életszemlélet az Anjou-királyok sűrűbb nyugati érintkezései nyomán hazánkba is hamarosan utat talált s a balkáni expanzióval állandósult délszláv kapcsolatok révén megismert balkáni életstílus elemeivel vegyülve a lovagi eszménytől egyre inkább eltávolodó életfelfogás és életformák s egy új életeszménynek hódoló új főnemestípus kialakulására vezetett. 

Ennek a közéleti gesztusokban rendszerint előkelő, de cselekvései lényegében gyakorta durva és erőszakos, szellemi képességekben gazdag, de erkölcsi erőkben sokkalta szegényebb, törekvéseiben önző és szertelen, eszközeiben ravasz és kíméletlen prérenaissance-arisztokratatípusnak első képviselője a két harcos ellenfél, Garai Miklós és Horváti János volt.  

Fejedelmüket – az Erzsébetet, emez Károlyt – ők is lelkes odadással, de már nem az igazi lovag önzetlen és eszményi hűségével, hanem a tudatos pártember önérdekű ragaszkodásával szolgálták. Nagy Lajos lovagtársaságának tagjai a nemzeti egység politikájának harcosai és a társadalmi béke munkásai, Garaiék és Horvátiék vérbeli pártpolitikusok, a nagybirtok öncélú hatalmi politikájának életrehívói, a nehezen megteremtett társadalmi egyensúlyt újra felborító családi ligák rendszerének megalapozói voltak. Egyéniségük és politikájuk újszerű vonásai már Nagy Lajos életében kiütköztek, de a maguk igazi mivoltában csak a nőuralom idején bontakoztak ki, átalakító erejük és bomlasztó hatásuk pedig csak a budai és garai véres események nyomán lángrarobbant még véresebb pártharcok korában nyilatkozott meg…”

Annál, hogy vagy nincs főnököd. szabad vagy, vagy hó ötödikén mehetsz a vályúhoz a csordával, lesz benne annyi víz, amennyi a hónapra elég lesz, cserében rabszolga vagy, ennek mélyebbnek kell lennie, a gyökereknek. Valami alapvetőbb különbségnek kell lennie a két attitűdben, ami miatt aki tartósan az egyiket, vagy másikat választja, nem köpi le magát minden reggel...

Persze hogy a csordában élő inkább, hisz ki ne szeretné, ha nem lenne főnöke és szabad lehetne?! De vajon az utóbbi így igaz-e, lehetséges-e, vagy van ebben az idealizált vállalkozó képben valami, ha nem is alapvetően hamis, mindenesetre nem a teljes big picture-t bemutató?

Mindenesetre mindig a “rabszolga” csordában élő érzi úgy, hogy magyarázkodnia kell, még magának is, hogy miért nem biztos, hogy olyan síkhülyeség, amit csinál, mint azt próbálják vele elhitetni, hogy nem mindig csak az egyik fajta szomszéd füve zöldebb?!

Nem is a tehetség, hanem az attitűd, ami dönt. Amit könnyebben tudsz tartósan  elviselni negatívumot, nem ahol a több, jobb a pozitívum. Nem elég motiváló, ugye? Szenvedély, csak az, amit keresel, mert Te egy ilyen karakán legény vagy, ami a szíveden, a szádon… ja, meg amikor párt választasz akkor is… azután lesz, ami lesz…

Analógia: magánélet, párválasztás. Jó, persze, vonzó, imádnivaló jó, ha van benne, különben... A másikban. De jobb prediktora a tartós kiegyensúlyozott kapcsolatnak, további életnek, ha a negatív, nem annyira szimpatikus vonásai, természete számodra elviselhetőek lesznek hosszabb távon is, és nem mész majd tőlük a falnak, ha mézeshetekből eltűnik a méz…

Vagy - munkahelyi, tevékenységi közeget tekintve, mi ijeszt jobban, mit vagy képes tartósan hatékonyabban kezelni: egy ismert hús-vér közeget vagy egy  homályos, jól-rosszul belőhető vállalkozói cél-csoport massza bizonytalanságait és mindazt, ami ebből következik? A kulcs az alkalmazotti lét elfogadásában, mi több, választásában, talán a turf wars, office politics, grapevine létezésének elfogadása, annak eredmény-/hatékonyság-/meritocracy-torzításának, mint örök, emberi természetből következő létezésének, hatásának elfogadása, a vele szembeni napi - felszínen megfogalmazott követelmények teljesítése melletti - “küzdelem” tudomásulvétele.

Analógia megint: például a vízilabdában a felszín felett megfogalmazott feltételek: több gólt szerezni, mint kapni. Aki azt, ami a víz felszín alatt zajlik - miközben a csapatok látszólag csak egyedül az említett feltételeknek megfeleléssel vannak elfoglalva - nem szereti, fél tőle, fel van háborodva, hogy a felszín alatti, többé-kevésbé rejtett, legalábbis palástolni szándékozott tevékenység/övön aluli harc a deal szerves része, condition sine qua non-jal, az ne menjen vízilabdázónak.

Aki meg azt hiszi, hogy a default szerint homályos, valamennyire mindig is meghatározatlanul maradó cél-csoport megnyerése csak tiszta harcban történhet, és ott majd, na majd ott - szemben a mindig aljas & bűnös szervezettel - minden majd meritokratikusan fog zajlani, és végre csak a tudás, meg a merit fog számítani, az bizony pofára eshet. A szabadság kék madara nem adja könnyen magát…

Guys, sehol sem, hélas, csak a tudás, a merit számít. Nincs olyan aréna. Mindig dzsiu-dzsicu, catch as catch can van, a "választható" sportág.

Mindenütt vannak trükkök, ügyeskedők, tettetők, csalók, szélhámosok,  mélyütések, csak mindenütt más a jellegük, természetük. Aszerint fogsz jobban érvényesülni egyik vagy másik területen, hogy melyikben tudsz jobban alkalmazkodni ehhez a második, rejtett valósághoz, az adott terület árnyékához, shadow-jához. Melyikhez passzol jobban az élethez való hozzáállásod, attitűdöd. Hús-vér, ismert közegben vagy jobb, hatásosabb, vagy a másikban. Ennyi.

Ui.: és ehhez jön még bárhol is a whining, a nyafogás, hogy nekem miért nehezebb, mert fiatal vagyok, mert öregebb vagyok, mert nő vagyok, férfi vagyok, szép vagyok, csúnya vagyok (a profil-képemen…), egyéb. Szokj hozzá, hogy minden is számít, ezek is, és más is. Hol pozitívan, hol negatívan. Az igazságot ne keresd, mert nincs. Ebben nincs (ez a post is csak  egy vélemény, az enyém…). Azt keresd, miben van comparative előnyöd, és azt próbáld kihasználni. Pont.

2 nap alatt 3 postban különböző fénytörésekben a Linkedin. Azért nem annyira, mint a vakok az elefántot, de mindenki másképp látja, egy biztos, mindenkinek fontos…Az egyik egy senior, nagyon megbecsült B2B marketing szakértő, aki visszariad lassan, amikor kinyitja, annyira nem ismer rá valaha szeretett portáljára. Ezt a szót nem használja, kerüli, de érteni fogod, hogy FB-klónnak látja, nem a jó értelemben… (legalábbis amennyit én megértettem a postból…)

A másik tapasztalt OD/fejlesztő csapat vezetője, aki lényegében ugyanezt szelíd mozgalmár módon azzal indítja, hogy erősítsük a Linkedin network oldalát…

Tehát tegnap: (lényegében…) FB illetve fel, fel a network barikádakra!

Ma reggel egy sharelt Index postban meg azt olvasom, hogy “Linkedin irigységtől szenvednek a Z generáció tagjai…”. Erre már csak a röhögős like maradt… mert persze, hogy a map NEM = territory, mindannyian a saját térképünkön helyezzük el és látjuk olyannak, amilyennek látjuk, de azér…:-))) kinek van igaza? welcome Z generáció, network-öljünk velük, és felejtsük az FB-t? De hogyan?

Még tegnap egy francia filozófus, könyvszerző, előadó, cégeket coachként, tanácsadóként aktuálisan segítő, Julia de Funès (igen, az unoka…) legújabb könyvét olvasva Audible-ben egyszercsak megüti a fülem: Linkedin… Nocsak mondom! Felütöm gyorsan a Kindle példányt is, a kereső egy helyen találja meg a Linkedin szót, és gondoltam, ebbe az intenzív Linkedin pourparler-ba beillesztem már ezt is ide a time-line-ba, illusztrálva, hányféleképpen tud nemcsak itthon az emberek szájára kerülni kedvenc social media portálunk…

No, egy kis kontextus. Számos könyve megvan, egyikbe-másikba bele is olvastam, ez most nagyon megy a francia szekcióban, van ott is néhány ismerősöm, látom a postokban, commentekben. Nyilatkozik is róla, ez mintha az érdeklődő közvéleményben nagyobb vihart kavarna, mint az előző könyvei.

“La vertu dangereuse - Les entreprises et le piège de la bien-pensance” (A veszélyes erény - A vállalkozások és a helyesen-/jól-gondolkodás csapdája) a cím. A ‘helyesen-/jól-gondolkodás’ most egy kulcs szó egy ideje a francia szakmai és politikai közbeszédben, nehéz röviden definiálni a jelentését, ezért fejezetekbe/szó-cikkekbe szedve, mintegy enciklopédikusan megy végig a divat-fogalmak egy nagy csokrán, először bemutatva, mi volt az eredeti pozitív indíték a használatára, azután jelezve, hogy hová fajult ez a jelentés a használat közben és végül rámutatva, hogy hogyan lehetne/kellene megőrizni és továbbvinni a pozitív jelentésüket a negatív konnotációk minimalizálásával. 

Talán kicsit világosabb lesz az ideemelt részlet elolvasása után…

“Mindenki a mástól készen kapott gondolatok jacuzzi-jában pancsol, ugyanazt a demagóg szemüveget felvéve, és ellenzi (oh, micsoda meglepetés!) a kirekesztést, de támogatja az irigyelt elitek kiirtását. Védik a soft skill-eket, hogy jobban becsmérelhessék a hard skill-eket, amivel nem rendelkeznek. Ez egy szolidaritási társaság, amely ünnepli magát a semmiben tapicskolásban, amely feladatának tekinti az ellenség (én az egyik kedvencük vagyok) legyőzését a harcmezőn, amivé a Linkedin vált…”

‘Az ínyenceknek az eredeti szöveg;

“Tout ce beau monde barbotte dans le même jacuzzi d’idées reçues, chaussent les mêmes lunettes démagogiques, l contre (oh, surprise !) l’exclusion, mais sont pour l’extermination des élites qu’ils jalousent. Ils défendent les soft skills pour mieux dénigrer les hard skills dont ils sont dépourvus. C’est une corporation solidaire, qui se congratule dans la nullité et qui se fait un devoir de venir guerroyer l’ennemi (je suis une de leur favorite) sur leur champ de bataille qu’est devenu LinkedIn.”…’

Első kötet

DR. UGYANAZ kezével a villamoskocsi feljárójának fogantyújába, lábával abba a táblába kapaszkodva, melyen a “Megtelt" felírás jelzi, hogy még legfeljebb csak huszonötén szállhatnak fel, homlokát nekifeszítve a peron állásai előtt heverő összenyomott hullák ezreinek. Micsoda beszéd az, hogy már nincs hely? De mennyire van hely, csak, tessék egy kicsit összébb szorulni! Disznóság, hogy az embert nem hagyják felszállni — nekem éppen annyi jogom van felszállni, mint maguknak, akik már fent vannak! Nagyon sajnálom, hogy ráléptem a kezére az úrnak, háború van! Ha nem megy másképpen, majd erőszakkal szerezzük meg magunknak a jogainkat — ha a vezetőség eltűri, hogy egyik ember felszállhasson, másik meg nem —, hát akkor majd csinálunk mi rendet! Mit gondol, nekem nincs éppen olyan sürgős dolgom, mint magának? Hogy maga még az előbbi állomáson szállt fel? Bánom is én! Éppen eleget utazott akkor! Lárifári! Szálljon le! Nekem dumálhat az úr — itt nem arról van szó, hogy ki áll ott régebben vagy nem régebben, nem tudni, kinek a korrupt protekciója révén — hanem arról hogy kinek van tehetsége meg ereje hozzá, hogy ott álljon! Félre az utamból! Le a kocsivezetővel! Le a hájasokkal! Éljen a forradalom! Utánam! (Egy ellenállhatatlan rohammal felnyomakszik a peronra. A kocsi megindul.)

Második kötet

DR. UGYANAZ a következő állomáson, kiállva a peron lépcsője elé, szavait a feltolakodó tömeghez intézve. De uraim!!... Uraim!!... Az Istenért, hát nem látják, hogy már nincsen hely?... Hiszen leszakad a peron — hát ne tolakodjanak, mint az oktalan állat! Uraim — az emberi méltóság! Hiszen emberek vagyunk! Az oktalan állat se száll fel a villamosra, ha már nincs hely! Uraim, az Istenért — tartsuk be a rendet, hiszen másképpen összeomlik minden, amit a bölcs kormányzat a jövő Magyarország és a törvényes kereteken belül feltételezett alkotmányos fejlődés érdekében megalkotott! Türelem, uraim, türelem — tessék várni a következő kocsira — a türelmes és szakszerű, rendszeresen elvégzett várakozás bizonyára megtermendi gyümölcsét — egy szebb jövőt — persze, csak a törvényes kereteken belül. Gondoljunk, uraim, a művelt nyugatra — lebegjen szemünk előtt Németország nagy példája — a nemzeti parlament! Az alkotmányos nemzet nevében felszólítom az urakat, oszoljanak szét egymás hasából békésen, és várják meg a következő villamost! Éljen a kalauz úr, éljen szeretett kocsivezetőnk, ki bölcs belátással vezeti kocsinkat e nehéz napokban — éljen a kormány!

Ez az ábra a tegnapi nap ún. Body Battery töltődését és kisütődését mutatja. Nekem ez a legérdekesebb a Garmin óra funkciói között. 0 órakor az "akku" 24%-on állt (előző nap 2 órai alvása már elkezdte tölteni, Nulla órától tovább töltődött, azután kisütődött folyamatosana következő elalvásig).

Cservenyák Tamás és előtte jóval Komócsin Laura hívta fel a figyelmemet egy új módszerre. Laura írt a FirstBeat heart elemző hordható eszközről (ami után sokáig érdeklődtem, még írtam is nekik, de részben nem folyamatosan hordható (az eszközt kell két ponton a mellkasodra ragasztani), másrészről éves díja nem kicsi, hogy az elemzéseket folyamatosan megkapd, harmadrészt még így is meg szerettem volna vásárolni saját célra, de nem nagyon tetszett nekik az ötlet, szeretik szolgáltatásként értékesíteni), majd Tamás erről a szálról láthatóan (talán...) nem tudva írt egy konkrét Garmin óráról (a Forerunner 255 Music elnevezésűről, amit a Garmin site már nem árul, kifutott termék, de pl. Alza 136-144 eFt-ért igen, futólag ellenőriztem, a benyomásom az, hogy az újabb Garmin órák, amit ez is tud, talán mind drágábbak), ami azt sugallta nekem, hogy valami köze van a FirstBeat cucchoz, első keresésre kiderült, hogy yesssss, bizonyos Garmin órák (!!! Nem mind, ha akarsz venni, ellenőrizd!!) használják a FirstBeat technológiát.

Mi ez a FirstBeat technológia? Amennyit sikerült megértenem, hogy egy fontos szívműködés jellemzőt mér, a HRV-t folyamatosan, és ebből messzemenő következtetéséket von le a szervezet fitness-ségére. Ne kérdezd, ez hogy lehet, nézz utána, ha jobban érdekel, úgy néz ki, elég masszív orvosi kutatások állnak mögötte. Mivel a folyamatos HRV mérésről van szó, ezt kell ellenőrizni, ha esetleg venni akarsz Garmin órát, hogy ezt méri-e. A HRV = heart rate variability az elektroenkelográfon megjelenő szívverések közötti távolságnak a változékonyságból gondolom bonyolult algoritmusok segítségével állít elő operacionalizálható eredményt.

Az ezt is tudó Garmin órát legalább 4 hétig kell folyamatosan hordani, hogy következő szintre lépjen (a base-line-odat, ami csak rád jellemző beállítsa), én a harmadik héten vagyok, ha ebből (alvás) szempontból lesz valami plusz- azt megírom. Mindenesetre amit ezalatt a 3 hét alatt megtudtam, megéri már, hogy megírjam. Íme!

Előfeltételek/-tudnivalók a postban olvasottak, látottak értékeléséhez:

1. Az alap. Én egy egy hónap híján 76 éves férfi vagyok, gyógyszert nem szedek, inkább egészséges, ha a most különösen kiújuló derékfájdalmaimat leszámítom. Ezekben a táblákban mind az én valódi mért adataimat látod ma reggelre ébredve. Remélhetőleg, ha sokkal fiatalabb vagy, sokkal jobbak lehetnek a Te eredményeid.

2, Az óra testedzés, fitness szempontból ennél, amit én itt megmutatok, sokkal-sokkal többet tud. Mivel már több már több mint tíz éve nem teniszezek rendszeresen (sehogy sem), egyelőre az úszást sem űzöm, az edzés sok gyaloglásból áll. Minél többet edzel, sportolsz, pl. készülsz maratonra, az óra tud segíteni még az edzésprogram összeállításában is, ezt a funkcióját nem használom, csak a sima edzésit. Valószínű az is jobb, mint amit az Apple Watch-csal elérhetsz, de ezt nem tudom megítélni.

3. Ez a post az alvás-elemzésről szól az eddigi tapasztalatom alapján. A post végén megmutatom, a másik csuklómon lévő Apple Watch mit mért, hogyan számolt be ugyanerről az éjszakáról

4. Konklúzióm: nem ugyanazt éri a két óra az alvás elemzése szempontjából. A Garmin más osztály. De továbra is marad a csuklómon az Apple Watch is, mert egyebekben jobbnak érzem, meg megszoktam...:-)))

5. Az Apple Watch 6-os nem friss db, talán 3 éves, naponta többször töltöm, a Garmin-t feb. 17 óta az első feltöltéssel együtt 3-szor töltöttem. Jelenleg, újonnan 6-7 naponta.  

6. Nem tudom, mi lesz a plusz a HRV (és VO2) mérésből, amikor a base-line értékek  meglesznek kb. egy hét múlva. Az látszik, hogy a folyamatos mérés csak alvás alatt van, az nem tiszta, hogy a FirstBeat eszköz ezt hogyan kezeli, 3-napos folyamatos hordásra lehet bérelni, és azalatt ad állítólag messzemenő következtetésekre alkalmat adó elemzéseket, az is benne van az árban...

Lássuk a medvét...

Az alábbi ábra a teljes alvás ideje alatti Body Battery töltődését mutatja: 

A következő ábra az alvásról szóló főoldal (a képek az iPhone-ra letöltött Connect applikáció képernyő képei, az Android telefonra is van letölthető Connect applikáció):

Az alvás mérőszámai részletesen főbb jellemzőkkel:

Az alvási pontszám mögötti bontás (további bontást mutatják a további képek, ez az összefoglaló fő oldal):

Az időtartamról részletesebben:

Az alvás közbeni stresszről részletesebben: 

A mélyalvásról részletesebben:

A könnyű alvás-részről részletesebben: 

A REM alvás elemekről részletesebben: 

Az ébrenlét/nyugtalan alvásról részletesebben:

És akkor 3 kép arról, hogyan számol be az Apple Watch 6 ugyanarról az éjszakáról:

...és a részletek 2 ábrán (az Apple Watch is számít valahogy HRV-t, de csak átlagot, nem folyamatosan méri - azt hiszem 4 óránkénti értéket átlagol): 

(Érdekesség. A folyamatos HRV mérés alapján a Garmin átlag 41 ms-os HRV-t jelzett, az Apple Watch értéke: 100 ms...)  

...és a maradék, amit szintén mér:

Miért írtam meg ezt a preliminary elemzést? Hogy ajánljam gyakorlatilag mindenkinek a HRV elemzésese FirstBeat technológiát használni tudó Garmin fitness órákat. Az áraé 100 ezer Ft alatt ilyen biztosan nincs, a csúcs 1,5 millió Ft is lehet. Nem ócsó, tudom... Egy 3 napos FirstBeat elemzés legutolsó tudomásom szerint 80 eFt.

Döntések… Szerintem az itteni liebling témák közül a HO-val talán holtversenyben van az, hogy menjek, vagy maradjak, vagy visszamenjek-e. Céghez, szervezeti keretek közé. Nagyon nagy a szívóhatása a “szabadságnak”, a “magam ura akarok lenni”-nek, de pl. a parázs viták pl. a HO körül azt jelzik, hogy azért a jobbára passzív nézőközönség jelentős része szervezeti keretben dolgozik, vagy szeretett volna, vagy szeretne… (akik egyedül, kis társulásokban dolgoznak, a probléma így nem merül fel…)

Úgy kezdődött ez a post, hogy a Li reggeli ajánlatai között volt egy az “itching leg”-ről, ami itt arról szólt, hogy ha hirtelen a tök…, nem bocs, a lábad viszketni kezd, eleged van az egészből, érdemes lehiggadni, végiggondolni a dolgot, különösen az ‘ülj nyugodtan a seggeden, amíg szék van alatta, mert drágulnak/ritkulnak a székek” idők laposkúszásban (már néha meg is probálnak felegyenesedni…) közeledését megorrintva…

Az itching leg-ből következő (saját…) asszociáció az in the effect of ‘szerelmesen ne hozz nagy döntéseket’ volt, és ezt be is ütöttem a Google-ba (nem az LLM-be, ez egyszerű…), és valóban, tanultam egy új szót is, emofília, ez a szerelembe esés ránk jellemző sebességét és gyakoriságát jelenti.

Pszichológus szakértők szerint (hittem, nem néztem utána) a népesség 10-15 %-ának alacsony vagy magas szintű ilyen viszonylag stabil karakterjellemzője van, a középnek, a mocsárnak (a maradék 70-80 %) meg ebből is egy kicsi, meg abból is…

Hogy ne maradjunk homályban, az adott talált cikk megadja a pszichológus definíciót is: ‘a romantikus érzelmek hiányától az azok megtapasztalásáig tartó folyamatot nevezik szerelembe esésnek’. OK? Ha nem tudtuk volna… de mégiscsak mennyivel nettebb, tudományosabb így.

Más cikkek - még szintén az utóbbi temakörben - hangsúlyozzák, hogy ‘a rossz partnerrel hozott nagy döntések gyorsan romba döntik az életet’. Már kis élettapasztalattal is ki kételkedne ebben a szillogisztikusan clear gondolatmenetben?!

Még mindig (a harmadik) Google keresésnél vagyunk, egy aforizma:

‘Soha ne hozz komoly, életbevágó döntéseket érzelmi alapon. Az olyan, mintha mézeskalács házra vennél fel jelzáloghitelt.’ David Mitchell

Ne ragadjunk le, hogy ki az a David Mitchell (amúgy brit kabarettista (mai nevén: stand-up-os…), színész… megnéztem…), ez egy variaciója a 100-szor hallott bölcsességnek… De…

Tudjuk, valahonnan, hogy a két agyunk, a kobakunkban, és a hasunkban szorosan kooperálva együttműködik (brain-gut connection), és miközben vannak csak a pejslinkből, intuícióinkból származó döntéseink (a fenti, a kvázi agyunknak akár semmi dolga sincs vele whatsoever), ugyanez nem igaz a ‘dísz’-agyunkra, csak azzal, a hasi agyunk nélkül nem vagyunk képesek dönteni. Utóbbi minden döntésünkben benne van (20/30-100 %-ig). (Jó, ez a fene tudja honnan mindenünnen összeszedett/összeszerkesztett tacit típusú tudásom, intuícióm…).

És itt nagy szerepe van az arányoknak (nem lesznek meglepve, akik bármit is olvastak már tőlem).

Ennek a Mitchell embernek a mondását úgy parafrazálnám: ‘Soha ne hozz komoly, életbevágó döntéseket KIZÁRÓLAG érzelmi alapon.’

Aki idáig követte a postot, érti már, hogy jött ide a szerelembe esés analógia… a nagy, elsöprő érzések nemcsak pozitívak, mint a szerelem, lehetnek negatívak is, mint az utálat, gyűlölet. Egyikben sem célszerű komoly, életbevágó döntéseket hozni KIZÁRÓLAG érzelmi alapon. Q.E.D.

Tegnap este (a Linkedin-re) feltett Kindle változás kapcsán említettem is, hogy van 2 megfigyelésem, gondolatom is. 

1. Az egyik az, hogy az LLM-et nem garbage-dzsal (a netre csak ráengedve…) kéne tanítani, tanulni hagyni), hanem szűrt, minőségi tartalmakkal kellene etetni. Mert garbage in, garbage out…

De még ebben is, van egy következő lépés, hogy értelmesen, intelligensen tudjon válogatni. Kritikus gondolkodása legyen (vagy ne legyen, ha (a) mi akarunk maradni az urak, (b) el tudnánk érni…). Megy ez a sok duma, hogy nincsenek érzelmei, nem tudatos, nincs consciousness-e (meg talán nem is lehet, ez szerintem a halandó porhüvelyünkhöz való elszakíthatatlan kötöttségből származik szerintem…), de a kritikus elem, amikor majd elkezdhetünk félni, mi emberiség, amikor válogatni tud majd, kritikus gondolkodása lesz, amit BTW az emberiség komoly tempóban vetkezik lefelé… akkor lesz baj… mert kiderül, hogy egy roppant kreatív, sokkal jobbra érdemes, de roppantul elbaszarintott consciousness-szel megvert, kihalásra érett faj vagyunk… és azt majd, ha lesz, lenne kritikai gondolkodással bíró AGI, tűpontosan észrevenné, kielemezné, és tenne róla…

2. A másik gondolat személyesebb, a könyvek gyűjtésével kapcsolatos… Ha olyan régen gyűjtesz Kindle könyveket, és pláne, ha annyit, mint én, ennek az egy helyre letöltésnek az aranytartalék képzésen kívül is van hozadéka.

2.1 Első, hogy ennyi könyvre, ebben az esetben kb 3000 db, 15 év alatt (átlag 200/év), pláne, ha a témák annyira szerzeágazóak, mint az én esetemben, az ember nem tud visszaemlékezni, mint a kb. 3x annyi papír-könyvnél is van, vannak megkepetések... Vannak főirányok, pszichológia, önfejlesztés, vezetéstudomány, coaching, történelem, scifi, tenisz, de van tücsök-bogár is, nézek némelyiknél mint Gizi a moziban, hogy ezt pl. hogy, miért… Persze, ezek sokszor impulzus-vételek, ma is (pénzügyileg “veszélyes” az ilyen típusú működés…:-))). 

Ha olvasok valamit, vagy hallgatok egy podcastot, egy könyvet említenek a témában, ami érdekel, megállok, minimum letöltök egy free Kindle sample-t, azután vagy megveszem az egész könyvet, vagy nem. Sample is van vagy 500+ db… Emlékszem a heti La Grande Librarie műsorra a Tv5 Monde-on, François Busnel-lel, előfordult, hogy egy műsor alatt 3-4 beszélgetőtárs/szerző könyvét, könyveit is megnéztem a neten, a Sample-ket, esetleg az egész könyvet is (a nagy, legendás előd, Bernard Pivot késői előd műsora - a nagy, az igazi, az “Apostrophs” volt - a “La boullion de culture” még nem volt rám ilyen hatással, igaz, akkor még nem volt Kindle, talán még Amazon papírkönyv sem volt.

Mellékszál kicsit, de most megnéztem, La buillon de culture 1991-2001 között ment hetenként szezononként, ezt már akkor a ker-tv revolution alatt Magyarországon is lehetett nézni az egyedüli francia állami csatornán, a TV5 Monde-on (később TV5), Amazonon pedig 1994-től lehetett papír könyvet rendelni. 

Ennek a műsornak a folytatása volt (mind főműsoridős, 1,5 órás könyvekről szóló műsor volt, hja, hajdanán a franciák nagyon kultúrnépek voltak…:-))) (mondják, hogy a legendás “Apostrophs” adások (1975-1990 között) idején, esti főműsoridőben kicsit kevesebb ember volt Párizs utcáin, a legjobb adásait 2 nagy dvd-gyűjteményben azért ennek is meg lehetett szerezni…), a La grande Librarie (2008-2021 között François Busnel (ejtsd: bünel, ld. illusztráció) műsorvezetésével, most is él a műsor, de én annyira szerettem Busnel stílusát, hogy “megsértődtem”, nem nézem…:-))) azóta kevesebb francia nyelvű könyv gyűlik a Kindle könyvtáramban…:-))). Ja, ehhez a bekezdéshez: az első Kindle device-t 2007-ben lehetett beszerezni, azt hiszem, év vége felé, úgy emlékeztem, akkor vettem is, de lehet, nem így van, mert az első könyvek dátuma 2011-ből való…

Na, ez a hosszú első észrevétel tömörítve annyi, hogy jó újra egybelátni az összeset, újra felkelti néhány az aktív érdeklődést, egyáltalán előbbre kerülnek a régiek is a memóriában.

2.2 Második, hogy így egyrészt egységesíthetem a könyvek megnevezését, másrészt ennek alapján csoportosíthatom, rendszerezhetem őket, jobban beillesztve a papír-könyveim rendszerébe (szépirodalom környéke szerző vezetékneve szerint alapvetően, non-fiction könyvek téma szerint válogatva, elrendezve).

HO vs RTO

Intuitív gondolkozási kísérlet a vezetők szempontjából. A távmunkát válasszuk le, az más tészta. Mi miatt lehet, hogy az RTO  tör előre a hibrid kárára (a HO tulajdonképpen a hibrid proxy-ja, mert az állandó HO az a távmunka… az én értelmezésemben)?!

A triviális válaszokat minden ezzel foglalkozó poszt alatt megtaláljuk, mert a vezetők gyengék, nem merik lazábbra engedni a pórázt, az eszemet, kezemet fizetik, nem a seggemet, pedig én és én mennyivel termelékenyebbek vagyunk így, a cégnek is. Világos, az RTO-t burkoltan vagy nyíltan akaró vezetőket kell megregulázni, esetleg  kirúgni. És még ez is meglehet, ha majd csak hibrid munkahelyeket lehet találni, mert akkor el lehet menni máshová. De amíg nem lesz “rend” így, az alkalmazotti állások egy nem elhanyagolható része az RTO-t választó cégeknél lesz elérhető. De miért?

Nem gondolom megváltoztatni azok véleményét, akik a hibridet részesítik előnyben. Én se tudom, általánosan mi lenne a jó. Az emberek nem egyformák, nem egyforma dolgok elégítik ki őket hosszútávon (sőt, azt gondolom, hogy hosszú távon semmi sem elégíti ki őket, de adom, hogy ez lehet véleményes… meg mellékszál…).

Egy látomásom/álmom volt, mondjátok, hogy lehetetlen, kitaláció. Vezető voltam, egy 15 fős csapat vezetője. A munkánk olyan, hogy akár otthonról is lehetne a legnagyobb részér végezni (így is volt 2020-ban), de kikötöttünk mára 2 HO-val tarkított hibrid munkarendben, azzal, hogy a két napot mindenki a vezetőjével megbeszélve akkor veszi ki, amikor akarja.

Mi a valóság? Nehéz együtt beszélgetni az emberekkel, vannak olyan feladatok, amik office-hoz kötöttek, ott meg kell állapodni a helyettesítésekben, de részben ez az egyeztetés is döcög, de a konkrét feladat is ezért nagyon egyenetlenül van betöltve. Plusz, ahány ember, annyiféle. Tudom, hogy ki az, aki otthon is legalább nettóban letölti a munkával azt az időt, amit az irodában eltöltene. Őt se lehet néha ilyenkor elérni, de ők erről időben szólnak. 

Azután vannak, akikről az isten tudja, mikor mit csinálnak, de ez, őszintén, így van nagyjából az irodában is. Ezzel van dolgom, nyilván, az én felelősségem. De a gyakori commentekben megjelenő ellenvetéssel szemben, hogy a munkát kell ellenőrizni, értékelni, nem a jelenlétet, nem minden olyan munka, amit pontosan lehet előre tudni, mennyi időt vesz figyelembe (ez amúgy az ilyen commentelők többségének a szakmájában, az IT tág területén is így van…), vannak nehezebben lehatárolható feladatok is, de kétségtelen, hogy ez a vezető dolga, felelőssége, hogy ezt steuerolja. Nem fair, ha csak ezeket a problémákat akarja megoldani az RTO-val.

Azután van mindig a csapatnak egy része, aki tudatosan quiet quitting-ben van, kihasználja a HO-napokat pl. a hétvége meghosszabbítására, péntekre és hétfőre csoportosítva az ő két HO napját. Ez is persze a vezető felelőssége is, naná. De persze van a munkaerőpiaci helyzet, a rendelkezésre álló bértömeg korlátja, és nem állnak a portán sorba a kiválóbbnál kiváló munkatárs jelöltek. És ezért gyakran az a kis plusz is, amit a harmadik csoport végülis mégis csak letesz az asztalra, levesz a többiek terheiből, “megérheti” őket egy ideig legalább az állományban tartani…

Ez az alaphelyzet, ebből kell a vezetőnek megfőzni a kőlevest… Az első csoportnak ideális a hibrid munkavégzés rendszere, a harmadiknak meg egyáltalán nem. A második csoportnak maradhatna a hibrid rendszer, de a vezető mégis úgy gondolhatja, hogy jobban meg tudná oldani a velük való munkát is az irodában.

A vezető rendszerint egyedül van, övé a felelősség, a döntés felelőssége is, az ő kis kreclijében akkor is, ha mindenki, ahogy régen, ott van nem csak virtuálisan, körülötte. Így meg, ő is kiveszi a két napot, lassan szétrázódik a csapat. 

De van még egy tényező, ami tovább rontja a helyzetet. Az irigység. Lehet piházni, fikázni, hogy “én nem!!!”, azt mondani, hogy ez milyen rossz, hogy van, de bizony ez a tényező, ez az embereket, helyzeteket, csoportokat, azok viszonyait is részben meghatározó valami, ami régi mint az emberiség, de lehet, hogy mint az élet maga, ami a túlélés nem-szeretem eszköze. 

Az emberek régen is, amikor aki hivatali munkát végzett, effektíve a hivatalban, irodában dolgozott (de a gyárban, boltban is mindenütt), árgus szemmel figyelik egymást, főként az érdemtelen (-nem tartott…) előnyökre, előnyszerzésekre fókuszálva. Ez ebben a hibrid világban fokozottan így van. A jelzett harmadik csoport, a potyautasok, mindenkinek a szemét basztatják, és előhozzák az emberekből a “ha neki lehet, akkor nekem is”-eket. Ez akár jelentősen is tovább ronthatja az amúgyse kapitálisan remek munkamorált…

…és ekkor kvázi felébredtem, és rá is szóltam magamra… hogy “ne má’…”. Te mit gondolsz? Please, ne csak azt mond, hogy Te konkréten még többet is leteszel az asztalra a HO-ban, és aki mégegyszer basztatja a HO-t, a nyilvános lefejezésén szeretnél résztvenni személyesen is. Neked elhiszem. De egy pillanatra nézz körül, a többiek hozzáállására, akik szintén ugyanahhoz a vezetőhöz tartoznak. 

Vajon mind olyan elkötelezett, mint Te vagy? A vezető nem csak a Te vezetőd, hanem az övéké is… és ha a munkarendet kell meghatározni, az különbözhet egységenként, munkatípusonként, de tejesen egyénre szabottan nehezen elképzelhető. A törvények, szerződések is a törvény-, illetve szerződés-szegőkre koncentrál, azt szankcionálja főleg. Egy egység-vezetőnek az egész egységre szóló szabályzatot kell hoznia, betartatnia…

OK, hogy megint az ősember M.O. kezd a divat lenni, akinek mindent maga kellett, maguk kellett megcsináljanak. Közte volt, egy rövid, földtörténeti léptékben nyúlfarknyi cezúra (volt aki elkapta még a végét…), amikor az ún. “munkamegosztás” dívott. Az emberek arra szakosodtak, amihez értettek és/vagy akartak érteni, és most figyelj, “megvették” (fair áron…) egymás valid szakértelmét. Világos, hogy ennek kvázi vége, de ne felejtsétek a gyerekeket is tájékoztatni erről, mert ez csak várhatóan rosszabb lesz…

Ez az ún. “munkanegosztás” valamikor a "komparatív előny" vagy "relatív előny" közgazdasági fogalmán alapszik, nemzetekre szokták használni, de sokkal tágabban is használható. Ez a közgazdaságtanban használatos fogalom arra utal, hogy egy ország akkor jár a legjobban, ha azokat a javakat termeli, amelyek előállításában a legnagyobb relatív előnyt élvezi más országokhoz képest. Ennek értelmében minden ország azokra az árucikkekre és szolgáltatásokra összpontosít, amelyekben a legjobbak az adottságai, és amelyek termelésében relatíve hatékonyabb másokhoz képest.

(irónia + szarkazmus are on… Sheldon-nak…)

A cím a valamikor híres színdarab címének hosszával vetekedik, ami ez volt: "Weiss, Peter: Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolás ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjétszói előadják de Sade úr betanításában"? Fordította: Görgey Gábor. Nna, ez is megvolt...:-)))

____________________________________________________________________

"Személyiségprofilozó eszközök története", egy post-sorozat. Eddig úgy lehetett ismerni (köszi, ha találkoztál már vele, egyben bocs...), hogy "Személyiségtesztek története", amit a legelején megglosszázott egy commentben András Kőszegi, hogy neki nem tetszik a terminus technicus, igazat adva neki, hogy nem szerencsés, akkor még friss volt a címötlet, nem engedtem a 48-ból.Meg az is van, hogy a hirtelenség, legyünk egyszer őszinték, kapkodás, amivel általában itt jelen vagyok, ebben is megnyilvánul, hogy gyorsan adok egy címet, ami ha 2 perc múlva nem tetszik már annyira, hagyom, ha egy post, de egy ki tudja még, hány részes sorozat (amit ráadásul egyfajta referenciának is szánok), az azért más tészta...

Mielőtt lecsapnál, hogy ez az, ez a baj (mindig így szokott lenni, én jól meg tudom fogalmazni, hogy mi a baj itt-ott velem, a többiek meg megörülnek, hogy így nyomdakészen megvan és lecsapnak rá...), a spontaneitása, az itt és most nascence-sége, néha azt gondolom, a varázsa (de nem elegáns, ha én mondom... mindegy...), pont ebben a sietettségben, kapkodásban van, ami segít az éppen születő gondolatot szinte az élőbeszédhez hasonló flow-ban lejegyeznem (van, hogy elszáll egy rész, 1:1-ben nem tudom reprodukálni...).

Erre ma reggel, az ötödik résznél Boglarka Zerinvary közvetetten emlékeztetett arra, hogy bizony az iskolai tesztek is tesztek. Na ez az utolsó (valójában a második...) csepp volt a pohárban...

Én még a napoleoni (teszt-előtti...) időkben jártam iskolában, írásbeli, szóbeli, röpdolgozat, zárthelyi, nekem rossz véleményem van az iskolai tesztekről, túl a "régen minden jobb volt!" normál nosztalgián, tényleg is. Tudom néha azt gondolni (azután persze a túlfejlett kritikus gondolkodásom helyre is int tüstént, hogy, "igen, ennek lehet szerepe, de önmagában nem magyarázza meg a kérdéses jelenséget!") szerintem ennek a csökött világnak - jó, többek között - a rákfenéje, hogy már az iskolában leszoktatnak az írásban, élőbeszédben való fogalmazásról, a gondolatok összerendezéséről, szerkesztéséről és a gondolkodást, a számonkérést far too many occasion random, szerencse-kereső x-elésre visszavágják... Azután csodálkozunk, amikor a világos fogalmazás, a rendesen megszerkesztett összetett mondatok (gondolatok!!) már a too much kategóriába kerülnek

…és legfőképpen, az iskolai tesztekben VAN jó válasz. A személyiségprofilokban pedig nincs. Ennyi. Olyasmi van, hogy az egyik szempontú tendencia valamilyen irányban jobb (ezek az erősségek), mint másik irányokban, de, könyörgöm, az önismeret épp erről szól, hogy mi passzol hozzám és mi nem! És ezeket segít letapogatni mindegyik személyiségprofil a maga módján, a maga eszközeivel!

Szóval átestem, tudtam, már utálom az eredetileg kitalált címet, és mivel az én fent körvonalazott itteni "munka"-stílusomhoz iker-elemként hozzá kell tartozzon (már csak, ha jót akarunk...) a helyesbítés, javítás mozzanata (szinte nincs olyan postom, commentem, amin ne találnék és végeznék javítást, rögtön a publikálás után a legtöbbet, tudom, algoritmus-Manitu nem csipkodja, teszek rá, de később is, ha észreveszek valamit, hadd szóljon!) természetes, mint ahpgy a hegyi patak csörgedez a völgy felé, hát, itt is úgy döntöttem, 5 cím nem a világ, biz' átírom őket...

Iderejtem, hogy stratégiai megfontolás, hogy ezek mind, a sorozat posztjai (ez például nem...) a személyes blogomra kerülnek fel, hogy (tudom, ehhez némi nagyképűség szükséges, hogy azt higgye az ember, hogy valamit is számíthat az, amit ír... ám ennek, a nagyképűségnek,  persze teljesen híjával nem vagyok, de önkritikával, ön-szarkazmussal, öniróniával próbálom némileg élét venni...) hosszabb távon is itt-ott, ennek-annak referenciául szolgálhat, és itt könnyebb visszakeresni. A Linkedin time-line-on nem az örökkévalóság oltárán áldozunk...:-))) 

Ui.: az utolsó bekezdés teljes egészében nem fért volna bele már a 3000-s kiporciózott post-terjedelembe (szólt a Manitu valamelyik demiurge-ja...), hát röptibe áttettem ezt a postot is a blog-ra. De például az "(ez például nem)"-et nem törlöm, szép nyoma a spontaneitásnak, amihez a továbbiakban is ragaszkodnék, kivéve a sorozat legtöbb, tárgyi, ismeretterjesztő postját, ami a többi pl. Linkedin-beli, de nem csak, írásbeli dolgozatomhoz képest némi műgond, felkészülés, szerkesztés nyomait is mutatja...:-)))  

(Ez a sorozat pontosan 5. része. Hogy is jön ez össze? Volt egy 0. rész, volt három első rész (1/A, 1/B, 1/C, ennek “történelmi” okai vannak, először egy rész lett volna, de azt azután alapvetően átírtam, és lett az egyből három…), így lesz ez a rész az ötödik…)

___________________________________________

Elkezdtem azután ezt a rész írni, ami azután érdekes vizekre vitt… meglátod… 

Disclaimer: Ennek a résznek az alapvető célja az lett, hogy leírjam az elején én honnan jövök, van-e, és ha van, mi az elkötelezettségem a tárgyban. Mert hogy van. Elég ránézned a profilomra.

De, és ez egy fontos de, mivel részben a személyiségprofilok a gyakorlatban nagyonis használatban vannak, részben pedig a Linkedin-en (itt az általam ismert legintellektuáilsabb social media említése nem véletlen, hanem jelképes akar lenni…), sűrűn találkozom pauschale, általános  elzárkózással általában is a személyiségprofilok validitásával, egyáltalán használatával szemben, hogy úgy gondoltam, nekem itt, a blogomon, ha bármily csekély is, de egy általánosabb ismeretterjesztő szerep-nichem is támadt.Hát elkezdtem írni ezt a sorozatot…:-)))

Vettem egy nagy levegőt, és -  a szokásos impulzus postjaimon és commentjeimen felül - egy kicsit nagyobb projekten, egy post-sorozaton keresztül nem csak azokat profilokat mutatom meg részletesebben, amelyeknek a szakértői kiképzését sikeresen elvégeztem, és amelyeket kiválónak tartok, hanem részben - jól kiválasztott irodalom segítségével - be fogom mutatni, ahogy én látom (mégegyszer az irodalom segítségével annyira objektíven, amennyire képes leszek…) ezt az egész területet, persze mintavételekkel, mert a teljes kép egy monográfiát is igényelhetne.

Ezt annál is fontosabbnak tartom, mert az általam talán szubjektívnek érzékelt széleskörű elutasítás mellett a személyiségprofil tesztek használata mindennapos és széleskörű (tudom, hogy ez ismétlés, de annyira fontos is…). És nem csak az általam hangsúlyosan preferált önismeret fejlesztési körben használják széleskörűen, áááá, dehogy, sőt. A kiterjedtebb használatuk  hivatalos, kvázi kötelező jellegű, és ezen belül szerintem néha nem igazán etikus & transzparens módon alkalmazva. Ez utóbbi, a nem etikus, nem transzparens felhasználás fontos kritikus helyzetekben (felvételi beszélgetés előtt/helyett (!!), vagy kinevezés előtt, stb.) lehet talán a fő oka annak, hogy sokan szinte hideglelést kapnak, ha ilyesmiről hallanak.

Nem etikus és nem transzparens egy személyiségprofilteszt felhasználása, ha nincs professzionális szakértő általi konzultáció a kitöltővel (vagy abszolút minimumként kitöltő még a teszteredményeket se kapja meg írásban, azaz a kitöltést szorgalmazó és kvázi kötelezővé tevő instance: hatóság, szervezet, cég mintegy kisajátítja, sajátjának tekinti a teszt-eredményt) és nem transzparens annak felhasználása abban az értelemben, hogy az adott szituációban hozott döntéskor milyen mértékben támaszkodtak a teszteredményekre.

Véleményem szerint ez utóbbit - hogy milyen mértékben fognak rá támaszkodni - előzetesen is közölni kell, még ha ez a kitöltés optimális feltételeinek meglétét nem is szolgálja, felesleges di-stresst okozva ezzel esetleg. Az optimális az lehetne, ha egy személyi döntés előtt hasznosnak látszhat egy alkalmas és odaillő teszt eredményeit is megismerni (számos ilyen esetet el tudok képzelni), hogy a teszt eredménye semmiképpen nem tranchant, abszolút döntő, hanem inkább előkészíti, alapozza a folyamat következők lépését.

_____________________________________________

Mondok egy területet, ahol kifejezetten ajánlom megfelelő teszt alkalmazását (és egy ideális profil-sáv kidolgozását az adott eszköz terminológiájának figyelembevételével), és sehol nem találkoztam vele. Ez a coaching tevékenységre való alkalmasság (nem is merek arra gondolni, hogy ilyesmi van-e a pszichológus képzések előtt, arról semmilyen infóm nincs…). 

Számos, tényleg sok coach-, tréner-képzésen vettem részt kb. 15 évvel ezelőtt elkezdve, talán 4, vagy 5 éven keresztül, egy igazi élmény, journey volt, fantasztikus trénerekkel ismerkedtem meg, akiknek egyikével-másikával azután közös munka-projektjeim voltak, maguk a tréningek real fun-ok volt, szinte mind, okos, sok-sok nagyon empatikus, rátermett, és fun-társsal, majdnem-barát emberrel is sikerült találkoznom (akikkel ha véletlenül nagy ritkán találkozom, mintha tegnap lett volna, tudjuk folytatni a beszélgetést…), de a sok tréning közül csak három volt, ahol volt elbeszélgetés alapvetően arról, hogy mi a célom a tréninggel, tesztet sehol nem csináltattak velem. 

Pedig most erősen azt gondolom, hogy ha valahol, egy jövendőbeli coachnak igenis ki kellene tölteni egy alkalmas tesztet, azután az eredmények alapján egy igazi meaningful beszélgetés következhetne, ami vagy (1) egy repülőrajtként szolgálhatna a coach-csá válás útján, vagy (2) kiderülne, például egy aktív vezető esetében, aki a munkája támogatása érdekében szeretné a képzést, hogy alkalmas arra, hogy egy csoport aktív résztvevője legyen, vagy (3) az derülne ki,  hogy az illető nem csak coach-nak alkalmatlan nagy valószínűséggel, hanem jó esély van arra, hogy az induló csapatban kakukktojás lenne, megpróbálná azt szétzilálni, köszi, köszi, de köszi, nem kérjük. De ez utóbbihoz is fel kell nőni, hogy úgy tudjuk azt elmondani, megbeszélni, hogy az illető önbecsülését ne sértsük. Persze ez utóbbi egy tréninget tartani kívánó csapat adott felvételiztető tagjától minimál követelményként el is várható. 

Szerintem a coaching szakma felhígulása annak is köszönhető, hogy nincs egy ilyen előzetes szűrő, amelyen az önismeretet is egyúttal segítendő, a jelölt a coaching szakma speciális követelményeivel ilyen módon már a legelején megismerhetne.

És nincs azzal semmi baj, ha a coach/tréner tréninget valaki önismereti boost-ként fogja fel, nem akar ő coach lenni, de rájött, hogy  életében, munkájában sokkal fejlettebb önismeretre van szüksége. Nem hogy nincs semmi baj vele, de  minden aktív vezetőnek, illetve főleg azoknak, akik cicáznak a gondolattal, hogy vezetők szeretnének lenni, személy szerint  kifejezetten ajánlom, hogy végezzen el egy jó coach és esetleg egy jó tréner-képző tréninget, egy jó egy éveset, levegőset, ahol van idő az alkalmak között emészteni és gyakorlatban kipróbálni a tanultakat. Repülőrajt érzés lehet, ne kövessék el azt a hibát, amit én, hogy először voltam vezető, és utána lettem coach…:-))) Sokat segített volna a fordított sorrend…

10 éve lettem a szakértője annak az eszköznek, amivel azóta viszonylag sokat dolgoztam, én magam saját  magam számára kliensként itt-ott, tréningeken, egyéb helyeken kliensként “megmérettem” magam, és megpróbálok mindegyikről, amelyekről írok (jelen állás szerint kb. 10 eszközről szeretnék egy kicsit részletesebben írni a 3. résztől kezdve) nemcsak ezt-azt, fontosat megtudni, hanem, akár legprimitívebb formában is (ha más nem, netes free version) a személyes profilomat is elkészíttetni.

Esetleg, ha adott szakértők jelentkeznek, és szeretnének bekerülni a sorozatba az eszközükkel, szívesen kooperálok velük, hogy minél mélyebb benyomásom lehessen az adott eszközről! Nem ígérem, hogy az adott eszközről csak jót fogok írni. Elkerülhetetlenül szubjektíven, de alaposan merítve az irodalomból a legobjektívebb & ugyanakkor legőszintébb véleményem fog belekerülni a sorozatba. A véleményt nem fogom egyeztetni senkivel. A fontos, sokat használt eszközökről mindenképp írok, akár lesz ilyen kooperáció, akár nem.

Szóval ez a sorozat egy szándéka szerint tőlem telhetően mély & a lehető legobjektívebb betekintést szeretne adni az egész field jelenlegi állapotáról. Akkor jelennek meg az egyes részek, amikor elkészülök velük, olvasnom kell még hozzá sokat. Nem ígérem, hogy szerdán reggel 6 órakor jön a következő, de igyekezni fogok.

__________________________________ 

A mai rész főleg arról szólt volna, a többi lett volna a bevezetés, hogy hogyan készülnek a személyiségprofilozó eszközök- a keretek figyelembevételével, mert persze, erről külön is egy könyvet lehetne írni, mint az egyes eszközökről is -, hangsúllyal arra, hogy mi következik ebből arra nézve, hogy hogyan válasszuk ki, ha mi kiválaszthatjuk, és nem rá vagyunk egy adott helyzetben szorítva egy adott eszköz tesztjének a kitöltésére (utóbbi esetben az van, ami van, amit a kitöltető jónak lát...). 

Persze, annyit előre, hogy ha te magad, önismereted fejlesztésére szeretnél egy jó kis tesztet használni, tudom, ez túlzásnak tűnhet, de ha én te lennék, nem is egyet választanék, hanem többet, és azt is úgy, hogy ha elérhető, először free version-öket tesztelnék a neten mondjuk, azután amelyek megtetszenek, megkeresném a professzionális szakértők által adminisztrált és utána konzultációt is adó komolyabb változatokat… 

Ez volt a terv… de végülis a "többi" olyan gazdag és hosszú lett, hogy ez már a 3. részre szorult…:-))) Ott majd ezzel kezdjük már!

Vad asszociációk... Ma egy postban megint az került elém, amivel tulajdonképpen a tököm tele van, de nincs mit tenni, majdnem mindig ez a fő irány, az uralkodó gondolkodásmód. Egyszerű: van egy komplikált működésű rendszer (kevés az olyan, ami nem ilyen...), megörülünk egy tényezőnek, ami valóban játszik, kis nüansz igaz, hogy kalákában az összes többivel (a közgazdaság-"tudomány" legtöbb levezetése is ilyen, "...miközben az összes többi változó változatlan'" (azaz soha!!), mit várunk a "néptől"...), kitaláljuk, hogy azt hogyan lehetne (szerintünk) a rendszer egész működésére nézve meghatározóan pozitívan megváltoztatni, és örülünk,  hogy megoldottuk a dolgot...

Legtöbbször úgy oldottuk meg, mint Karinthy Frigyes humoreszkjében az egyszeri anya, aki kicsit nehéz felfogású gyermeke miatt szégyenkezve, végre eléri, hogy percekig tartó könyörgés után a kisfiú felszalad a kis domb tetejére, mire a nő diadalmasan ránézett az íróra, jelezve, hogy "no lám, mégse olyan buta ez a gyerek!". Erre a kis srác visszanézve az anyjára megáll és megkérdezi: "Aaaanyaaa! Most fent vagyok?!" 

Beugrott Swift Gulliverjének egy kevéssé ismert fejezete, amit én magam se olvastam még (csak a gyerekkönyvet, meg valamelyik filmet...), de tudtam róla valahonnan, hogy van... Az angol Kindle Swift összesből (ezek jó olcsók) összesből nem volt érkezésem megkeresni, nem is tudtam a Gulliver által meglátogatott illető ország nevét, a leggyorsabbnak a Copilot tűnt, nem is tévedtem. Angolul kérdeztem, majd kértem egy summary-t és lefordítattam vele, íme a summary. Példa arra, hogy az örök élet, a halhatatlanság keresése nem tud jó megoldás lenni.

Az egészség minél további megőrzése a szükségszerűen idővel menthetetlenül végzetesen elsorvadó porhüvelyünkben viszont nagyonis lehet egy valid cél! Hol itt az asszociáció, mi ebben a parabola, ebben a Swift summary-ben? Az emberi szervezet is egy rendszer, mégpedig a legkomplikáltabb rendszer, amit el tudunk képzelni, romlandó, véges határidejű sorvadó alap-anyagokból összeszerkesztve. Nem lehet a határidejét végtelenbe meghosszabbítani, legfeljebb a nettó egészsége hányadot lehet növelni... 

Sőt, mondok egy erősebbet! Az életben az a különleges, hogy megismételhetetlen, véges. Ez adja minden izgalmát érdekességét, ez a végesség!   

“Gulliver megérkezik a Luggnagg királyságába, ahol kezdetben fogva tartják és kikérdezik az illetékesek. Miután meggyőzi őket arról, hogy nem jelent veszélyt, megengedik neki, hogy a fővárosba utazzon. Amikor megérkezik, audienciát kap a luggnaggi király előtt. A király kíváncsi Gulliver utazásaira, és nagy érdeklődéssel hallgatja történeteit.

A Luggnagg egyik legjelentősebb aspektusa a Struldbrugok jelenléte, egy olyan embercsoport, akik homlokukon egy kis piros kör alakú folttal születnek, ami azt jelzi, hogy halhatatlanok. Gulliver kezdetben elbűvölve érzi magát a halhatatlanság gondolatától, és elképzeli, hogy a Struldbrugok bölcs és boldog lények. Hamarosan azonban rájön, hogy halhatatlanságuk inkább átok, mint áldás.

A Struldbrugok végtelenül öregszenek, és bár nem halhatnak meg, folyamatosan romlanak fizikailag és mentálisan. Amikor elérik a nyolcvanéves kort, jogilag halottnak tekintik őket, elveszítik vagyonukat és polgári jogaikat. Ahogy tovább öregszenek, állapotuk tovább romlik, egyre gyengébbek, szenilisebbek és képtelenek élvezni az életet. A Struldbrugok a halhatatlanság lehetséges hátrányairól szólnak, kiemelve az élet és halál természetes ciklusának fontosságát.

Luggnagg-i tartózkodása során Gulliver megfigyeli a luggnaggiak különféle szokásait és gyakorlatait. Megjegyzi például sajátos módszerüket a bűnözők kivégzésére, amely során az elítélteknek le kell nyalniuk a padlót, amely mérgező anyaggal van bevonva. Emellett betekintést nyer a királyság társadalmi és politikai felépítésébe is, megismerve a luggnaggiak kormányzásának módjait.

Végül Gulliver engedélyt kér a királytól, hogy elhagyhassa Luggnaggot és folytathassa utazásait. A király megadja neki az engedélyt, és egy biztonsági levelet is ad neki. Ezután Gulliver Japán felé hajózik, ahol vissza akar térni Európába.”

Ahogy ehhez a sorozathoz keresgéltem, olvasgattam, a mindennapokban használt mai személyiség tesztek (a pszichológus szakma sok más tesztet is használ) előtti időből 2 tanulmány ragadta meg a figyelmemet, Carl Gustav Jungé, azt a tanulmányt az előző részben kivonatoltam, de nem tudtam ellenállni a megismert Kretschmer tanulmánynak sem, arra most kerül sor. Először a lényeg, azután az érdeklődőknek az Appendixben (Appendix 1-ben... mert hogy lett egy Appendix 2. is, még egy-két Schlagwort-ban megemlített típustannal...).

Ígérem, izgalmas! (Enfin, nekem az volt, néhány neap eltelt vele és eszméletlen sokat tanultam...:-))) Egy csomó szakkifejezés, amiket itt-ott hall az ember, de nem tudja pontosan mit jelent, helyére került, meg tanultam újakat is... türelem kell hozzá, de megpróbáltam minden kifejezésnek utánamenni, beírni, mit jelent (hogy itt egyben legyen, és a lelkeseknek - akik elolvassák... - ne kelljen keresgélnie...), lehet, hogy nem mindent sikerült az első megjelenési helynél azonosítani, de ha végigolvasod (ami tudom, túl sokat kérek...:-))), valahol meg van említve mindennek a jelentés, legalábbis amit én nem tudtam korrektül...

...ott tartottunk, hogy Ernst Kretschmer és a temperamentum. Pszichiáter volt, és az ő munkássága kapcsán az [1] kapcsán mindjárt ki is terjesztem a temperamentum eddig tárgyalt használatát, amit még Galenus mondott ki tudtommal, hogy temperamentum = vérmérséklet. Kretschmer szerint sokkal több mindent is jelent, és máris az izgalmak (ha valakit tényleg érdekel, annak tényleg izgalmas lesz, a többiekről nem fájó szívvel lemondunk...) középpontjában is vagyunk!

Kretschmer-t a az összefüggés a temperamentum és a testalkat, a vegetatív működés, azaz a  személyiség testi és lelki sajátságai izgatták, ezt kutatta, ezügyben érdekelték más vizsgálatai, kísérleti is.

___________________________________________

„A három legfontosabb alkati típus Kretschmer szerint:

• Piknikus

A középkorú piknikusok zömökek, végtagjaik rövidek, kerekded, jól táplált külsejűek. Arcszínük általában élénk, csontfelépítésük gyengébbek, az izomzat lágy, zsírpárnák az arcon, nyakon, keskeny, csapott vállakhoz szélesebb fej-, mell- és hastérfogat társul, s így törzsük mintegy hordóformára emlékeztet. A fej kissé előre hajlik a rövid, zömök nyakon. A jellegzetes piknikus agykoponya lapos, alacsony és mély a halántékvonal. A fej hátul hangsúlyosan domború. Az arcrészletek jól formáltak, az enyhén görbülő profil lágy. Az orr húsos; az arc elölnézete durván egy lapos ötszöget vagy széles pajzsformát képez. A kezek rövidek, szélesek és puhák, de finom vonalúak. A piknikusok haja általában lágy, vékony, hátrasímuló. Korán kopaszodnak, szakáll és testszőrzetük viszont egyaránt dús.

• Atletikus

Az atletikus férfiak végtagjai hosszúak, A széles, izmos vállöv és erősen keskenyedő alsó test-fél – keskeny csípő és vékony lábak – együttesen trapéz alakú törzskörvonalat formál. Különösen a váll és a végtagok izomzata erőteljes. A rugalmas, zsírszegény bőr alatt plasztikusan kidomborodó izomzat feszül. Az erős., magas nyakból nyers, magas ívű fej emelkedik ki, magas arcközéppel. Az áll és a csontdomborulatok erősen kiugranak. Elölnézetből az arc meredek, hosszúkás tojásalakú. Az atletikusok arcbőre általában durva és sápadt, kezük kékes színezetű.

• Leptoszom

A leptoszom férfitípus (melynek szélsőségesen gyenge felépítésű változatát aszténiásnak nevezzük) henger alakú törzzsel, hosszú, keskeny mellkassal és keskeny vállakkal jellemezhető. Végtagjaik és nyakuk ugyancsak hosszú. Csontjaik, izomzatuk és bőrük gyenge, finom és vékony. Fejük – akár kerek, akár hosszúkás  - általában kicsi. A hosszú, éles vonalú orrhoz hipoplasztikus (fejletlen), kevéssé fejlett állkapocs járul, s így az előreugró orr és a csapott áll ún. szögprofilt eredményez, ami egyébként más alkatoknál sem ritka. Az arc elölnézete típusos esetekben alacsony tojásformára emlékeztet. A leptoszomok bőrszíne gyakran fakó, az elsődleges hajzat (haj, szemöldök) erős szálú, durva, erősen benőtt és tartós, ugyanakkor testszőrzetük gyenge.” [1]

„A temperamentumok tana nagy pszichofizikai működési egységként a teljes kört magába foglalja; egyrészt a testmorfológiától (test-alaktan) a vegetatív szabályozásig (ld. Appendix 1), másrészt a pszichikus szabályozástól az affektivitásig (érzések, érzelmek kiváltódása) és a pszichomotoriumig (pszichés tempó, gondolkozás, észlelés, beszéd), sőt a belgyógyászati betegségekre és az endogén (belső eredetű) pszichózisokra (elmebetegségekre)  való hajlamig valamennyi  jelenséget. A szervezet egészének összeszövődő affektív, vegetatív, humorális (testnedvekkel kapcsolatos) és morfológiai (alaktani) adottságait foglalja össze a temperamentum szó.

____________________________________________

Az alkati, endogén (belső eredetű) pszichotikos főbb csoportjai jó tájékozódást nyújtanak az alkati individuál-pszichológia bonyolult területén. Így például

• A mániás-depresszív vagy cirkuláris kedélybetegek a ciklotimok normál-pszichológiai vérmérsékletkörének beteg képviselői.
• Ennek megfelelően a skizofrén pszichózisok vagy a dementia praecox a skizotim temperamentum egészséges formakörének torz változatai.
• Az örökletes pszichikus megbetegedések harmadik fő csoportja az epilepszia. E betegség képviselőinek  pszichikus hajlamai némi kapcsolatot mutatnak az atletikusok normális viszkózus vérmérsékletével (viszkózus = stabil vérmérsékleti görbe, ingerhez szabott válasz).. 

A pszichopatológiai határállapotokat a  beteg és egészséges  között

• Cikloid-nak illetve
• Skizoidnak nevezzük

...Ha a figyelmünket a három normális testalkati típusra korlátozzuk, ...akkor azt látjuk, hogy a különböző testalkatok képviselői nem egyenlő mértékben rendelkeznek a fő vérmérsékleti sajátosságokkal:

• A leptoszomok túlnyomórészt skizotimek,
• Az atletikusok dominálóan viszkózusak és
• A piknikusoknál a ciklotim vérmérséklet az uralkodó.

Ennek megfelően az örökletes betegségek eloszlása:

• a leptoszomoknál túlsúlyban vannak a skizofrénia egyes válfajai
• a piknikusoknál a a cirkuláris kedélybetegségek gyakoriak, míg
• az atletikusoknál a skizofrénia kataton formái mellett különösen az epilepszia fordul sűrűn elő."[1]

"A testalkat és a vérmérséklet összefüggéseit mutatja a következő ábra. A diatetikus arány a két véglet (derű és depresszió)  egymáshoz viszonyított arányát jelzi (emelkedett az arány = több a derűs pillanat), a pszichesztáziás arány is a két véglet (az érzékeny és a hűvös) egymáshoz viszonyított arányát jelzi." [1]

___________________________________________

Appendix 1. –  Kivonatolás az [1]-ből.

Megjegyzés: guys (gender-semleges), aki idáig jut... Látszólag és nem csak látszólag ez az anyag (már idáig is, tudom...) sokkal szakmaibb, szakzsargonnal, mint pl. a kicsit kivonatolt Jung tanulmány volt az előző részben. Én se vagyok pszichológus, de baromira érdekel, és ahol tudom, adok magyarázatokat a szavakhoz, de talán nem csak a szavakhoz... utána kellett néznem, és most már, amire ezt csinálom, már majdnem értem. Azért írom, kivonatolom ide, elsősorban, hogy visszalapozhassak, ne kelljen az eredetit mindig újra megint megfejtenem...  tudom már, többször átolvasva, emészteni próbálva, hogy egyszerűen a szakkifejezésekre szükség van, hogy hivatkozva rájuk nem kelljen újra és újra körülírni, mit is jelentenek. Az eleje fej-nehéz, hozomra hidd el az, akit szintén érdekel, hogy a befektetett energia az új, furcsa szakkifejezésekbe a megértést nagyban fogja segíteni.

„A temperamentum (amely elsősorban az affektivitáshoz, az érzelmekhez, érzetekhez kapcsolódik) az egyedi személyiségre általánosan jellemző affektív tónus, amely két tényezőre bontható:

• Ingerelhetőségre és
• Késztetésre.

Az alkati ingerelhetőség szerint kétféle vérmérsékletet különböztetnek meg, két egymástól független skálája

• Pszichesztétikus vérmérséklet (érzékeny és tompa végpontok között helyezkedik el) – érzékenység skála
• Diatetikus vérmérséklet (a derű és szomorúság végpontok között) – kedély skála”[1]

Megjegyzés: a két elnevezésnek nem találtam magyar megfelelőjét. A diatetikus nem dietetikus, utóbbi az étkezés-szakértő... 

„A kifejezetten diatetikus vérmérsékletűek (akiknek a vérmérséklete a két említett pólus, a derű és a szomorúság között mozog) viselkedése pszichoesztétikailag közömbös, azaz kevésbé „idegesek”, a szélsőségesen pszichesztetikai alkatúak viszont diatetikus szempontból jellegtelenek, vagyis éppenséggel komolyak.

Az affektivitás késztetés komponense a pszichés tempóban nyilvánul meg mely az illető értelmi felfogásában, intellektuális teljesítményében  és mindenekelőtt pszichomotilitásában (fizikai mozdulatok/mozgás, amelyek a mentális folyamatok eredményeképpen jönnek létre és pszichológiai tendenciákat és tulajdonságokat jeleznek) – egyéni mozgásmódjában, annak gyorsaságában, vagy lassúságában, valamint sajátos ritmusában – jut kifejezésre. 

A „temperamentum” fogalmának magvát pszichológiaIlag tehát egyrészt az érzékenység és a kedély, másrészt a pszichikus tempó alkotja.

A temperamentum szó ugyanakkor az affektivitással együtt kezdettől fogva magában foglalta annak humorális-idegi alapjait, ebből adódik azután az összefüggés a temperamentum és a testalkat, azaz a  személyiség testi és lelki sajátságai között.

Ezáltal a temperamentum szó a modern kutatás számára olyan heurisztikus (egyértelmű algoritmusok helyett próbálkozásokkal a korábbi tapasztalatok felhasználásával működő feladatmegoldási módszerrel)  jelszóvá vált, melynek horderejét sem testi, sem pszichológiai oldalról nem tudjuk áttekinteni.

A vér kémiai folyamatai és a tőlük függő kölcsönhatás a belső elválasztású mirigyek, a vegetatív idegrendszer és az agy között elsősorban az affektivitást befolyásolják.” [1]

Megjegyzés: ” A mirigyek  (latinul  glandula)  hám eredetű  anatómiai  képletek, amelyek valamilyen  váladékot  termelnek és ürítenek. A  külső elválasztású  (exokrin)  mirigyek a   bőr   vagy valamilyen   nyálkahártya  felszínére ürítik váladékukat; a belső elválasztású  (endokrin) mirigyek viszont a   vérbe   juttatják az általuk termelt anyagokat: a hormonokat.” [4]

“A vegetatív (vagy autonóm) idegrendszer a perifériás idegrendszer egy olyan része, amely az akaratunktól független (nem befolyásolható!) testi funkciókat, zsigeri (belső szervi) működéseket, mint pl. a szívverést, a légzést, az emésztést szabályozza.” [3]

Az érdekes itt a „...a testalkat és a temperamentum kölcsönös megfelelése az endokrin-humorális úton valósul meg, a vegetatív idegrendszeri összefüggésekkel szoros kapcsolatban. [1]

Megjegyzés:

"humorális  = a testnedvekkel kapcsolatos." [2]

„A vegetatív idegrendszer 2 fő rendszerre bontható

• A szimpatikus (aktív) vegetatív idegrendszer elsősorban stressz helyzetekben
• A paraszimpatikus (passzív) idegrendszer pedig a nyugalmi periódusokban szabályozza a szervezet működését.

Élettanilag ellentétes hatásokat vált ki, antagonisták élettanilag, de a két funkciónak egymást kiegészítve kell működnie, mert egyensúlyuk tartja fenn a stabil belső környezetet. A ét rendszer akkor tud egymással jól működni, ha egyformán erősek és ezzel ugyanolyan hatást gyakorolnak az egyensúlyra. 

A két idegrendszer működésének főbb tulajdonságai 

Szimpatikus (stressz) hatásra nő, paraszimpatikus (nyugalmi) hatásra csökken

• A vázizmok vérellátása
• légzés intenzitása
• szívműködés intenzitása
• vérnyomás, véráramlás
• agy vérellátása 

a szimpatikus hatásra csökken, a paraszimpatikus hatásra nőí:

• a zsigeri szervek vérellátása
• bélmozgás intenzitása
• emésztőmirigyek váladéktermelése.” [3] 

„A szimpatikotónia ill a parszimatikotónia (ld. majd a nagy táblázat fejlécében) a fent jelzett szimpatikus illetve paraszimpatitus vegetatív idegrendszer funkciók túlsúlyba kerülése, amikor az egyensúly köztük felborul.” [5] 

„Különösen fontos adakólékot szolgáltatott nemrég e problémák megoldásához Ferdinand Hoff, a vegetatív idegrendszeri működés egyik legalaposabb ismerője. Kisérletsorozatában összevetette a két ellentett vegetatív szabályozást (szimpatikotónia-paraszimatikotónia), a testfelépítés alkati formáit ás a testi megbetegedések két szélsőségének egy-egy példáját. Eredményei az alábbi táblázatban találhatók.

Szembetűnő ezekből a forma és funkció, a külső testmorfológia és a belső vegetatív szabályozás szoros biológiai kapcsolata. Hoff eredményei összhangban vannak saját, korábbi kísérleteinkkel, amelyekben a különböző testalakatúak vegetatív terhelhetőségét vizsgáltuk. Akkori kísérletsorozatunk tanulságait így foglaltam össze: ’Leptoszomok és piknikusok vegetatív-endokrin szabályozása erősen eltér egymástól, némely ponton működésük egyenesen antagonisztikus. –  A kísérleti reakciók bizonyos csoportjánál a piknikusok erős és gyorsan mozgósítható  szimpatikus tónust mutattak, míg a leptoszomok... inkább a vagoton oldal felé tolódnak el.” Döntőnek tartjuk, hogy Hoff,  a vegetatív oldalról közelítve, széles kísérletoi megalapozottsággal igazolta ezeket  az eredményeket.” [1]

A következő táblázat pedig a vegetatív szabályozás, a testalkat és a szélső betegségcsoportok korrelációit jelzi (Hoff nyomán).

Disclaimer: Azért, pici ellenpontként, érdemes idemásolni Ranschburg Jenő Személyiségtípusok című succinct véleményét Kretschmer-ről:

“Ha Hippokratész (– Galenus) típusait összehasonlítjuk e három típussal, megállapítható, hogy a szkizotim és a melankolikus, a ciklotim és a szangvinikus, valamint a viszkózus és a flegmatikus temperamentum között igen erőteljes hasonlóság mutatkozik. Éppen ezért Kretschmer típusainak jellemző tulajdonságait, viselkedésmódjait ezúttal nem tárgyaljuk.

Kretschmer tipológiája - főként könnyű kezelhetősége következtében - igen divatossá vált. Hibája, hogy a lelki sajátosságokra a test alkatából következtet, ezáltal az örökletes tényezőket előtérbe helyezi a szerzett tulajdonságokkal szemben. Vitatható az az álláspontja is, mely szerint az elmebeteg és az egészséges elméjű ember között semmiféle minőségi különbség nem mutatható ki” [6]

Amiért kicsit elnagyoltnak tartom Ranschburgnak ezt a Kretschmer-lekutyapicsázását, az az, hogy a lényeg itt nem az alkati sajátosságok, hanem az alkat, vérmérséklet, vegetatív-himorális és a különböző betegségekre való hajlamosság fantasztikus egybecsengése, korrelációja… Nekem, az outsiderrnek…:-))) Na mindegy, ennyit erről…

_________________________________________

Appendix 2 - Még néhány típustanról, a még éppen idejében megtalált Ranschburg összefoglalásból...

„E. Jaensch német kutató - említett kortársaival ellentétben - konkrét kísérletek segítségével igyekezett megismerni a személyiség típusbeli sajátosságait. Érzékelés-, emlékezet- és gondolkodás-lélektani kísérleteinek eredményeként úgy találta, az emberek főként abban különböznek egymástól, hogy lelki jelenségeik egységesen, összehangoltan vagy pedig egymástól elszigetelten működnek. Ennek alapján a személyiségnek két típusát különböztette meg:

1. Integrált típus. Lelki jelenségeik harmonikus egységben működnek, ennek következtében a külvilághoz kitűnően alkalmazkodnak, könnyen teremtenek emberi kapcsolatokat. Figyelmük ingadozó, felfogásuk az összefüggések meglátására irányul. Jaenschide sorolja az ún. eidetikus típust is. Ennél a típusnál a vizualitás olyan erős, hogy a tárgyakat, tárgyi konstellációkat hosszú ideig teljes pontossággal maga előtt látja akkor is, amikor azoknak érzékelése már régen megszűnt. Kimutatja, hogy ez semmi esetre sem kóros jelenség, gyermekeknél és integrált típusú felnőtteknél elég gyakran előfordul. 
2. Dezintegrált típus. Lelki jelenségeik elszigetelten működnek, így alkalmazkodó képességük rossz, zárkózottak, idegenül mozognak az emberek között. Egész egyéniségükből hiányzik a rugalmasság, figyelmük tapadó, látókörük beszűkült, gondolkodásuk a részekre irányul. 

Láthatjuk tehát, hogy az eddigiekben ismertetett kutatók valamennyien a személyiségnek egy-egy jelentős tulajdonságát - vérmérsékletét, testalkatát, beállítottságát stb. - emelték ki, és ennek általánosítása alapján következtettek a személyiség típusára. Ismeretlen volt azonban az a fiziológiai háttér, amelynek alapján a személyiségnek ezek a vizsgált tulajdonságai, megnyilvánulásformái létrejönnek és típusát meghatározzák. Ezt az élettani hátteret I. P. Pavlov szovjet tudós ismerte fel. 

_____________________________________________

Pavlov fiziológiai kísérletei során megállapította, hogy az élő állati és emberi organizmus idegtevékenységének két legfontosabb folyamata az ingerület és a gátlás. Rámutatott arra, hogy a viselkedésformák hátterében az idegrendszer típus-sajátosságai húzódnak meg, melyek az idegműködés ingerületi és gátlásfolyamatokra épülő három alaptulajdonsága - erősség, mozgékonyság, kiegyensúlyozottság -, illetve ezeknek viszonya által meghatározottak. Ennek alapján Pavlov az idegrendszernek négy típusát különbözteti meg: 

1. Erős - gyors - kiegyensúlyozott; 
2. Erős - gyors - kiegyensúlyozatlan; 
3. Gyenge - lassú - kiegyensúlyozatlan; 
4. Erős - lassú - kiegyensúlyozott. 

Az idegrendszer e négy alaptípusa vele született. (Részben öröklött, részben a méhen belüli életben kialakult.) Pavlov - bár rámutatott a genotípus (öröklött típus) és a fenotípus (szerzett típus) különbözőségére, az idegrendszer e négy típusának túl nagy jelentőséget tulajdonított a viselkedésben. Ilyen szemléleti mód alapján a pavlovi négy típus - az általunk alkalmazott sorrendben - pontosan megfelelne a hippokratészi szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus temperamentumoknak. Pavlov típustanának ilyen vonatkozású félreérthetőségét már Rubinstein is hangsúlyozta, de Tyeplov tipológiai kutatásai mutattak rá a legélesebben. Tyeplov megállapította, hogy az idegrendszer típussajátossága nem több, mint vele született és az egyedi élet folyamán alig változó élettani alap, amelyre a külső, környezeti hatások ráépülnek, és e két tényező együttesen határozza meg a személyiség típusát. Ez tehát azt jelenti, hogy az a személy, akinek idegrendszeri típusa erős-gyors-kiegyensúlyozatlan, viselkedésében nem feltétlenül kolerikus. A túl erős indulati kitörések - amelyre idegrendszeri típusa predesztinálja - a környezet nevelő hatása eredményeként megszűnhetnek, és a kiegyensúlyozatlan idegműködés bázisán megközelítően kiegyensúlyozott viselkedés forma alakulhat ki.

__________________________________________

A speciálisan emberi típusokat Pavlov az I. vagy II. jelzőrendszer dominanciája alapján határozta meg. Így megkülönböztetett:

1. művésztípust(a gondolkodás elsődlegesen nem fogalmakban, hanem képekben, képzetekben megy végbe, fő jellemzője az egészben való megragadás, a szintézis);
2. gondolkodó típust(a gondolkodás elvontan, absztrakt fogalmakban folyik, jellemzője a szintézist megelőző, boncoló, részekre bontó analízis);
3. középtípust(a mindennapi ember gondolkodásmódja', a képszerű és fogalmi gondolkodás szabályos elrendeződése). A modern tipológiai vizsgálatokat az angol nyelvterületen Eysenck munkássága indította el. Eysenck Pavlovnak abból a felismeréséből indult ki, hogy a túlérzékenységgel, szorongással jellemezhető neuraszténiásoknál az ingerületi, a környezet iránt érzéketlen; az egocentrikus hisztériásoknál pedig a gátlási folyamatok vannak túlsúlyban. Az ingerület és a gátlás ilyen vonatkozású értelmezése tehát ellentmond e két fogalom megszokott alkalmazásának. Eysenck - Pavlovra támaszkodva - egy ingerlés-gátlás dimenziót feltételez, amelynek ingerléses végpontján a szorongásos neurózis, gátlásos végpontján pedig a hisztéria található. A személyiség típusát az határozza meg, hogy az ingerlés-gátlás dimenzió mely pontján foglal helyet. Jung az introverzió-extraverzió két végpontjaként szintén a szorongásos neurózist, illetve a hisztériát jelölte meg. Miután Jung típustana az emberi viselkedésformákon alapul, Eysenck az ingerlés-gátlás fogalmát az introverzió-extraverzió ellentétpárjával helyettesíti.

___________________________________________

Eysenck sokféle kísérlettel bizonyította elméletét. Ezek közül a kondicionálhatóságra (a feltételes reflex kialakulásának gyorsaságára, erejére, tartósságára) vonatkozó kísérletek emelkednek ki. E kísérletek során Eysenck megállapította, hogy az extravertált kísérleti személyek - akiknél a gátlás gyorsabban alakul ki, erősebb, és nehezebben oszlik el - jóval nehezebben kondicionálhatók, mint az introvertáltak. A gátlás gyors és erőteljes kialakulása ugyanis viszonylag rövid idő alatt akadályává válik a reakció megismétlésének. A kísérlet lebonyolítása előtt a kísérleti személyek introverzív vagy extraverzív voltát az ún. MPI (Mandsley Personality Invertory) kérdőívvel mérték fel. Az eredmények itt is azt mutatták, hogy a szorongók, illetve a hisztériásak nem a neurózis mértékében különböznek egymástól, hanem a személyiség introvertált vagy extravertált típusában. Eysenck tipológiai rendszerének igen sok híve és igen sok bírálója van, kísérletei jelenleg is folynak.” [6]

_______________________________________

Irodalomjegyzék:

[1] Ernst Kretschmer: „Temperamentumok” (a „Medizinische Psychologie” 10. fejezete (magyarul megjelent a „Típustanok és személyiségvonások” c. 1978-ban megjelent tanulmánykötetben)

[2] topszotar.hu

[3] egeszsegvonal.gov. hu

[4] Wikipedia – „Mirigy” címszó

[5] Copilot

[6] Ranschburg Jenő: Személyiségtípusok (szepi.hu -n)