Vezetői coaching

Kin mi segít, kinek mi használ, kinek mi hasznos.

Amikor letettem a corporate lantot, egy másik fura dolog tetszett meg, ami mindig is érdekelt, de nem azzal kerestem a kenyeremet, és igazából kamaszkorom után nem is olvastam sokat az addig összehalmozott tárgyi könyvekből.

Amennyiben a vezetés, a menedzsment is végülis nagyonis emberismereten, pszichológiai érzéken, empatikusságon múlik, a menedzsment könyvek, amiket corporate világban vezetőként töltött majdnem 20 év alatt felkaptam itt-ott, pl. repülőtereken, nem érintettek igazán meg, bele-beleolvastam egyikbe-másikba, de szinte semmit nem tanultam belőlük pluszban.

Szerencsém volt, az intuícióm (INTJ vagyok az MBTI kategóriák közül, ezt is utólag tudtam meg, amikor elkezdtem coachingot, tréninget tanulni…) többnyire átsegített a nehezebb helyzeteken, nem égtem ki, coachom sose volt, pszichológusok, terapeutám se, talán a feleségem volt, aki bízott bennem, most úgy gondolom, a legnehezebb kríziseken ő segített át.

Mert persze voltak, de így távlatban szóra se érdemesek, néha bevillan egy-egy kisebb-nagyobb kudarc emléke, akkor egy pillanatra nagyon dühös tudok lenni magamra (hogy lehettem olyan hülye…), de no sokk, no trauma, no PTSD, kiégés is talán az utolsó 2 évben, olyan formában, hogy beleszartam már az egészbe. Nem ment mélyre…

Magnifique journey lett azután a coaching tréningek sorozata több éven keresztül, fantasztikus emberekkel dolgoztam együtt, tanultam tőlük, vannak coaching folyamatok, amelyekre szívesen emlékszem vissza, de világos ma már, hogy coachnak türelmetlen vagyok, Kos, ha mond valamit, inkább a tanulás, a mélyülés érdekel, a stúdium a mindennapi “robot” helyett, olyan emberekkel tudtam számukra is hasznot hozóan dolgozni, akik érdekeltek, akik elég intelligensek voltak ahhoz, hogy ne unjam meg őket. Nincs meg bennem a coachinghoz szükséges alázat.

Ha pl. a Linkedin “rövid” profilomat nézed, nincs is ott a “coach”, ami ott volt egy ideig. A coachinghoz coachee-ként sincs türelmem, tudom az elveket, sok iskolát ismerek, eszközöket, módszereket, nem tudnám “elengedni magam”…

Van még egy érvem, amiért lecseréltem a profil-szöveget. Relatíve sokat olvasok pszichológiát is, és minél többet tudok meg a végülis igazán megismerhetetlenről, a tudatalattiról, annál óvatosabb lettem, és megéreztem, hogy a legalább “ne árts” mindenek előtti szabályt milyen nehéz betartani.

Hogy tartod be, ha igazán magadat sem tudod kontrollálni?! Vak vezet világtalant?! Volt egy pont a stúdiumok alatt, amikor azt gondoltam, ez a coaching egy hályogkovácsolás valódi megalapozott pszichológiai tudás nélkül. Utána néztem, hogy lehet pszichológiai diplomát szerezni.

Kiderült, hogy még a pszichológusok/terapeuták között is (talán ott még jobban, mert több skin van a game-ben…) ádáz presztizsharc van, hogy milyen diplomával, ráépülő évekig tartó postgrad szakképzéssel ki mire jogosult. Alap pszichológiai képzéssel csak tanácsadó lehetsz, a klinikai pszichológusok az igazi császárok (bár amióta évek hosszú során át követek egy bizonyos Jordan B. Peterson-t, aki ma a világ legismertebb klinikai pszichológusa (praktizált is egyetemi professzorság mellett, amíg a praxistól a kanadai szakmai szövetség el nem tiltotta), és amivé 7-8 év alatt állt, egy nyilvánvalóan nagyon nagy hatású, ám instabil, hamis prófétává, azt gondolom, hogy semmilyen oktatási surplus nem menti meg az egyes embert attól, hogy elmenjen az esze…).

Szóval hagytam az egészet a fenébe. Különösen a transference és contertransference akadt be nálam mélyen, és intuitíve éreztem, hogy ezt hosszú távon pláne nem vagyok képes kontrollálni.

Azt hiszem, én beszélgetni szeretek és tudok, ez “a coach nem ad tanácsot”, ez egy B.S. szerintem, és kötve hiszem, hogy a coachok nagy része mindig betartja.

Szóval van itt egy komoly baggage, ami miatt én más nem vagyok coach… de ez a 15 év, ami tanulással, némi praxissal, nagyon szeretett co-tréneri szerepekben való részvétellel igazán kiváló coach-tréner kollégákkal élvezet is volt, és megtiszteltetés is.

Jaja… aki az eddigieket úgy fordítja le magának, hogy kvázi kinyírtam volna a coachingot, a coachokat, nem tévedhet nagyobbat. Kiváló coachokat, remek embereket ismertem meg ezalatt az idő alatt. Magamról beszéltem, hogy nekem miért nem smakkol, nem passzol a személyiségemhez, a működésemhez.

Tovább a pozitívumokkal… a személyesekkel is! Az a rengeteg tréning, a gyakorlati coaching folyamatok, amelyeket vezettem, fantasztikus élményeket adott, sok-sok érdekes, humoros, kreatív ember ismeretségét,  és elsősorban, egy önismereti úton vezetett végig (igazából a hatása ma is tart…), amit - ez meggyőződésem - én semmilyen más módon nem érhettem volna el.

Velem így volt, így sikerült, hogy ez a tudományosan is megalapozott önismeret (és ezáltal a mélyebb emberi motívumok professzionális megismerésén keresztül az emberek jobb, alaposabb megismerésének lehetősége…) a szokásosan aktívnak tekintett életút után következett be, nem előtte, vagy közben.

Az én alapból nagyon racionális, mérnöki gondolkodásom (az is vagyok, életem kb. 20 évét változatos formában mint gépész-technikus, majd -mérnök dolgoztam végig) végül harmóniát, kiteljesedést a személyiségprofilok tanulmányozásában és hasznosításában lelte meg.

Ezek tudományosan megalapozottak, sokkal biztosabb alapot nyújtanak az önismeretben való előrehaladásban, mint bármilyen egyéb segítő módszer. Ezek jelentik azt az archimedes-i pontot, ahonnan ki lehet indulni, ami a legjobb alap az önismeret egyenszilárdságú fejlesztéséhez. Azután jöhet a coaching, pszichológia. Ezek nélkül futóhomokra épül a segítség. Tudom, hogy ez lehet véleményes, de ez az enyém, és ebből nem engedek.

Az elmúlt év utolsó napjaiban egy érdekes összesen 2,5 órás előadás-sorozatra leltem az Audible könyvtárban “Personality tests and what they can tell us” Jaime Kurtz-tól, amely történelmi visszatekintést is ad. Ez adta az ötletet, hogy ha nem megy el közben a kedvem az egésztől, egy sorozatot indítok ezzel a post-tal, amely feltérképezi ezt a számomra olyan érdekes területet.

Ez az alapozó post az én személyes utamat mutatta be a személyiség-profilokhoz.

A személyiségprofilok fent maradnak, gazdagodnak, de nagyon alkalmasak az AI-esítésre. Nem fog ez sokat késni. A célom, ha egyáltalán van a nyomot hagyáson kívül ebben a témában, felhívni a figyelmet egy egyszerű, de nagyon hatásos & standardizált (!!) önismeret-fejlesztő eszköz-fajtára…

"A döntés elfogadtatása"

Nagy valószínűséggel soha nem lesz hatékony a döntés, amelyet utólag próbálunk elfogadtatni.

Ha a szervezet nem vevő a döntésre, az hatástalan marad: nem lesz több jó szándéknál. A hatékonyság érdekében a döntés elfogadtatását az elejétől fogva be kell építeni a döntésfolyamatba. Tanuljunk a japánoktól! A japán vezetők rögtön a döntéshozatali folyamat elején, vagyis jócskán a végleges döntés előtt megkezdik a döntés elfogadtatását.

Megkérik mindazokat. akiket  a döntés érinthet - például vegyesvállalat létrehozása egy nyugati céggel, vagy kisebbségi érdekeltség szerzése egy potenciális amerikai disztribúciós hálózatban -, írják le, munkájukat és részlegüket hogyan befolyásolhatja a döntés. Kifejezetten tilos azonban a tervezett döntést véleményezni, illetve lehetséges lépéseket javasolni vagy elutasítani. Az érintettektől azt várják, gondolják végig a döntés következményeit.

A felsővezetés számár ebből kiderül, hol állnakl a megkérdezettek. Ekkor hozza meg a vezetés a döntését. A japán szervezetekre nem igazán jellemző a vezetésbe való bevonás, a "részvételi menedzsment". De az érintettek tudni fogják, miről szól a döntés - akár egyetértenek vele, akár nem -, és felkészülnek rá. Nem kell, hogy vevők legyenek a döntésre. mert azt mér eladták nekik.

TEENDŐ: A végrehajtásban érintettek közül mindenkit vonjunk be a döntéshozatal folyamatába! A visszajelzésük figyelembevételével htrozzuk meg, ki az, aki a leghatékonyabban valósítja meg a döntést!

Forrás: Management: Tasks, Responsibilities, Practices/The Elements of Decision Making (Corpedia Online Preogram)

_______________________________________________________

"A döntés próbája az eredmény"

"Szegény Ike... Most majd... kiadja az utasítást, és az égvilágon semmi se fog történni:"

A döntésbe be kell építenünk a visszajelzés mechanizmusát annak érdekében, hogy a valós történések folyamatosan összevethetőek legyenek a döntés alapjául szolgáló elvárásokkal. A döntéseket emberek hozzák (...még... - SZM). Az emberek nem tévedhetetlenek (...hát éppen ez az! - SZM); jó esetben nem tévednek túl nagyot. A legjobb döntésről is nagy valószínűséggel ki fog derülni, hogy van (...volt...- SZM) jobb. És idővel a leghatékonyabb  döntés is érvényét veszti.

Amikor Dwight D. Eisenhower tábornok amerikai elnök lett, elődje, Harry S. Truman ezt mondta: "Szegény Ike! Amíg tábornok volt, kiadta a parancsot, s azt teljesítették. Most majd ott ül abban a nagy irodában, kiadja az utasítást, és az égvilágon semmi se fog történni (hát így volt a narancsfejű bohóccal is 2016-20 között. meglátjuk... a slepp most jobban felkészült a seggnyalásra...- SZM).

Nem azért nem történik "az égvilágon semmi", mert a tábornokoknak nagyobb a hatalma.- mint az elnöknek, hanem azért, mert a katonai szervezetek már rég megtanulták: a legtöbb utasítás sorsa, hogy nem teljesítik, ezért megszervezték a végrehajtásra vonatkozó visszajelzések rendszerét. Réges-rég megtanulták a leckét: Az egyetlen megbízható visszajelzés az, ha mi magunk nézünk a dolgok után. A jelentéseknek - amikre az elnök hagyatkozhat - nem sok haszna van.

TEENDŐ: Menjünk mi magunk a helyszínre. és nézzünk a dolgok után! Ellenőrizzük. hogy a döntés elérte-e a tervezett eredményt!

Forrás: A hatékony vezető   

"The inability to deal with boredom is one of our greatest weakness… if you are in a conversation which doesn’t allow boredom, it will never reach anywhere…”

Carl Gustav Jung egy roppant érdekes tanulmányt írt Amerikáról. Az esszé az ún. Bollingen összkiadás 10. kötetében található, de ez a videó egy jó összefoglalót ad róla. A guy, akinek a csatornája, kicsit furán beszél, de érdemes végighallgatni, vagy elolvasni az esszét...

Jung nyilván egy zseni volt, a szó igazi értelmében, most amúgyis Jung-lázban égek (egyik Kindle-n a Black book van nyitva, a másikon a transfenrece-ről szóló könyve) 1930-ban szembemenve az európai (és az én korábbi) közfelfogással, az amerikai pszichét egyáltalán nem olyan egyszerűnek írja le, ahogy szeretjük gondolni. Ebben az eredetileg is angolul írt esszéjében (egy 'Forum' nevű new yorki kiadványban jelent meg "Your Negroid and Indian Behavior" címmel) nem csak az akkori jelen állapotot jellemezte, karakterizálása ma is abszolút érvényes, és ha az eddigi tendenciáknak lehet hinni, kis késéssel megérkezik az ókontinensre is. 

1909-ben járt Amerikában Freud-dal és a magyar Ferenczi Sándorral, kb. ekkorra tehető szellemi eltávolodásának kezdete Freud-tól, ami végülis a majdnem baráti kapcsolatuknak is véget vetett. 

A képen ülve balra Freud, jobbszélen Jung, az álló sorban középen Ernest Jones, a talán leghíresebb, bár némileg apologeta Freud-életrajz írója, a jobb szélen pedig Ferenczi Séndor...

Ez a kovalens kötés dolog azóta izgat, amióta - több, különböző forrás szerint is - az iskolába belénk tömött felesleges tudás egyik szimbólumává vált. Most egy híres mesébe illő álomban megálmodott megoldás felidézése kapcsán jutott eszembe, és nem hagytam magam, ha lúd, legyen kövér, utána jártam...

Friedrich August Kekulé (1829-1896) német vegyész az alap tudományos felfedezések századában született, élt. Egyszer a hírhedt történet szerint az organikus szénhidrogének szerkezetén gondolkozott, elszenderedett a fotelben és táncoló, körben összekapaszkodó, táncoló majmokkal és egy az önnön farkába harapó kígyóval álmodott. Felébredve úgy találta. hogy rájött a C6H6 képletű benzol szerkezeti struktúrájára. A legegyszerűbb aromás gyűrűs vegyület, És valóban...

...és akkor ugrott be a kovalens kötés... hátha a banzol is... és tényleg, többszörös kovalens kötéssel kötődnek a szén és hidrogén atomok egymáshoz. 

A kovalens kötés amúgy elsőrendű kémiai kötés, amelyben az atomok egymással megosztják az ún. kötő elektronokat. 

Nem tudom, ezt a majmos, kígyós dolgot tanították-e az iskolában, ha tanították volna, egy életre megjegyzem. Így most fedeztem fel magamnak újra a kovalens kötést... 

A kívülálló olyan dolgokat lát meg, amelyek sem a színésznek, sem a közönségnek nem tűnnek fel.

A kívülállók függetlenek. A színpadon vannak ugyan, de nem részesei a cselekménynek- Még csak a közönséghez se tartoznak. A darab és a színészek sorsa a közönségtől függ - a kívülálló reakciója azonban nem hat másra, csak önmagára. Mégis a színfalak mögött állva - ahogy a színházi tűzoltók szoktak - a kívülálló olyan dolgokat vesz észre, amelyek sem a színésznek, sem a közönségnek nem tűnnek föl. De legfőképpen másként lát, mint a színész, vagy a közönség. A kívüllálló reflektál, és a reflektálás nem tükörként, hanem prizmaként működik: felbont.

Szemlélődni és magunkban gondolkodni nagyon is helyénvaló. Nem helyes azonban véleményünket hisztérikusan ordítozva sokkolni az embereket. A figyelmeztetést az emberek általában méltányolni szokták. Én azonban ritkán vettem komolyan.

TEENDŐ: Váljunk külső szemlélővé (hacsak úgy nem... - SZM) és derítsük ki, mit kell temnni a szervezetünknél! Az'tán cselekedjünk, de jó, ha tudjuk, megdöbbenést válthatunk ki!

 Forrás: Adventures of a Bystander (1978, a kötet Peter Drucker önéletrajzi írásainak és karcolatainak gyűjteménye)

Divat a meséket átírni, modernizálni, filmre vinni, a szereplőket összekeverni, kedvem támadt egynek a befejezését átírni, illetve inkább megtoldani…

A XVIII. század vége, XIX. század nagyon erős volt sok mindenben, pl. mesében is. A német Grimm fivérek és a dán Hans Christian Andersen írták a legtöbb európai ősmesét.

“A császár új ruhája” c. Andersen meséről kevesen nem hallottak csak. A piperkőc mesebeli császárt megkörnyékezi két csaló, hogy olyan mesebeli ruhát tudnának varrni  neki, ami nem csak csodaszép, de nagyon különleges is. “Nemcsak hogy páratlanul szép a színe meg a mintája, de van egy bűvös tulajdonsága is: akik méltatlanok a tisztségükre, vagy buták, mint a föld, azok előtt láthatatlanná válik a kelme.” Nosza gondolta a császár, kettőt egy csapásra, még hasznos is lesz majd. “Csináljátok!” - mondta, és azok felállítottak két szövőszéket, és nyomban munkához is láttak.

Megnézte a miniszter, beszart, mert nem látott semmit, de persze, jelentette, “A munka jól halad.” Elterjedt a birodalomban a csoda ruha története, így amikor a két csaló “ráadta” a ruhát, és a császár pipiskedve járkált fel-alá a nép előtt egy szál faszban, mindenki ünnepelte a csodás ruhát és benne a császárt, mert senki nem akart butának és/vagy alkalmatlannak látszani.

A mese úgy ér véget, hogy egy kisfiú, aki nincs beavatva, vagy neki mindegy, nem fél, elkiáltja magát: “De hiszen a király meztelen!”. Mindenki elszégyelli magát és hazamegy.

Szerintem meg van tovább… a két szélhámosból sok szélhámos lett (spin-doctor a nevük, vagy ilyesmi) és szakmányban árulják a tudományukat, ami abból áll, hogy az alanyaikat feltupírozzák okosnak, intelligensnek, alkalmasnak, alfa-hímnek, és valami port szórnak az emberek szemébe gyanús kicsi és nagy képernyők segítségével, hogy elbutuljanak, és alkalmatlanok legyenek és alávessék magukat a spin-doctor-ok humunculus-ainak. A korábbi véghez képest alapvető különbség, hogy nem félnek, boldogok, hogy az igaz ügyet, és az illetékes messiást szolgálhatják.

A kisfiú felnőtt. A por rá nem hat valamiért. De már nem kiabál, csak figyeli a darabot… Hiába kiabálna. Csak kapna egy jó nagy pofont, és felnőtt, nem felnőtt, szégyenszemre hazazavarnák… Az elkábított tömeg meg, akik elé jó időzítéssel néha némi gyöngyöt szórnak ki, csak megy, megy előre… láttál zombi-filmet? Úgy…

Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a nagy felhajtás, Taylor Swift & Travis Kelce... Tegnap éjjel belealudtam 3/4 4-kor hajnalban, ma mégegyszer megnéztem, gondoltam, elmesélem az élményt, legközelebb hátha lesz köztetek is valaki, aki nem bírja ki, és megnézi…

Akartam köré kerekíteni többet, de legyen elég ennyi. A baseball és az amerikai football azért kezdett az utóbbi időben érdekelni, mert kultúrális fenomenonok. A kontextushoz hozzá tartozik, pl. metaforákban megjelenik. A baseball az alap dolgokon kívül még mindig rejtély lényegében, de az amerikai football a maga nyersességében lenyűgöző. Hatalmas kigyúrt palik beöltözve majdnem űrhajósnak egy labdát próbálnak áttoszogatni az ellenfél alapvonalán.

That’s it. És közben nem alattomosan gyötrik egymást, mint az európai gyökerűben, hanem szembe babám, ha szeretsz. A világ legegyszerűbb és legizgalmasabb sportja, ezt nekem a tegnapi Super Bowl bebizonyította. Jövőre is megnézem, legalább ezt…:-)))

Csak a Super Bowl ügyben voltam szűz... Tavaly belenéztem egy-két találkozóba, olvastam is egy kicsit róla, hogy az alapokat értsem, de nem szippantott be egyáltalán... hogy olyan primitív, nem nekem való - gondoltam... tegnapig...:-))) Mondjuk primitívnek primitív, de micsoda erő van benne! Mondjuk az, hogy primitív, megmagyarázza, miért kedvelik annyira... nem kell minden kis szarságot érteni, majd az umpire-ek elintézik... 

Elsőre hasonlít a tenisz grand slam-ekhez. Csak ott időben nyitott végű. Az győz, aki max 5 set-ben az utolsó pontot megnyeri. Itt 4x15 perc, de 4+ óráig eltart. Minden csapatnak van egy támadó és védő csapatrésze, amelyek váltakozva cserélik egymást a pályán. Hogy egy csapat meddig támadhat, annak komplikált szabályai vannak, de vagy elvéti, vagy pontot szerez, csere.

Mind a két játékban, ha a felvételből minden szünetet kivágnak, nem marad sok. A teniszből is meg az amerikai futballból is 10-30 perces videó összefoglalókat raknak már össze rendszeresen a youtube-on, amiben azok az akciók, pontok vannak benne, amelyekben történik valami. A boring ütésváltások, drive-ok, ahol egy yard-ot se jutnak előre, kimaradnak. Az amerikai futball nettó 1 órás, tehát ha minden “óra megy” pillanatot összevágnának, az összefoglaló pont 60 perces lehetne, de nem nagyon készül 30 percnél hosszabb. A tenisznél, mivel nincs mért idő, még az 5-set-eseket is max 15 percben össze tudják foglalni.

De hol van az az igazi izgalom (vagy a kiváncsiság, hogy mi lesz, ha különösebben nem vagy fan…) hőfokától, ha élőben egyidejüleg nézed, izgulod végig… a 49ers 10:3-mal fordultak a félidőben (hogy egy Usher nevű nyilván, aki ismeri, annak nagy sztár lenyomja a show-ját… a magyar felvezető műsorvezetői mondták, onnan tudom, hogy ő már tavalyi hó, akkor ezt megúsztam… egyébként ahhoz képest jól tartja magát…:-))), a 3. negyed már a Kansas City Chiefs vezetett 13:10-re, és mivel ekkor,  fordvalamikor hajnalban 3/4 4 körül elaludtam a fotelban, és egy óra múlva felébredtem, már vége lett, végülis ma néztem meg részben az egészet újra, és a végét, amit átaludtam.

A nettó 60 perces mérkőzés 58. percében még 16:16 volt (időlegesen egy touchdown-nal a 10:13-at a javára fordított a San Francisco 49ers 16:13-ra…). A 2 maradék percen belül Moody egy magabiztos field goalt rúgott 53 yardról, ezzel a 49ers 19:16-ra vezettek… 9 sec volt még hátra… azután visszajavították 10-re. Már csak 3 sec maradt, amikor egy field góllal a K.C. Chiefs kiegyenlített: 19:19…

A ritka eset következett: hosszabbítás…

9. percben megint 22:19 a SanFrancisco 49ers vezet field góllal. 3:47 perc van hátra… (ha ebben a támadó drive-ban nem egyenlít ki minimum a Kansas City Chiefs, akkor vége a meccsnek, a San Francisco 49ers győzelmével… ha sikerülne egy 6 pontos touchdown, akkor nyer a Kansas City Chiefs). Ha még döntetlen, újabb 15 perces hosszabbítások, addig, amíg valamelyik csapat vezetésre tesz szert és az egy plusz drive-ban a másik csapat erre nem tud válaszolni…

Sikerült, 25:22-re győztek… 3 sec volt hátra az első 15 perc hosszabbításból, nem volt idő lehetséges válaszra… A Kansas City Chiefs megvédte a Super Bowl győzelmét.

Az 59. Super Bowl esélyese nem az utolsó 5-ből 3-at nyert Kansas City Chiefs volt, hanem a San Francisco 49ers. Az évenként megrendezendő eseményen a két 16-16 csapatot versenyeztető “Konfencia”, a National American Conference és az American Football Conference győztesei mérkőznek meg egymással. A két “konferenciát” a National Football League (az NFL) szervezet foglalja keretbe.

Előirat: tegnap este kialakult a Linkedin-re kitett post alatt egy érdekes beszélgetés, aminek hatására jónak láttam ezt az “előiratot” beilleszteni ide.

Google - a kognitív disszonancia fajtái - lehető legtömörebben:

- trying to justify or rationalize a decision (+vélemény - SZM) you’ve made or action you have taken (no, erről a típusról szól a post, gondolataimban a politika, a szekták, és a konteók - hogy kvázi menthetetlenek, mert tudat alatti szinten beálltak)

- Feeling embarrased or ashamed about something you’ve done and trying to hide your actions from other people

- Experiencing guilt or regret about something you’ve done in the past 

- Doing things because of social pressure or a FOMO even if it wasn’t something you wanted to (ennek egyike a postban említett, amikor nem tud róla, a másik a “journey to Abilene” effect, ide hosszú, el tudom mondani máshol).

Eddig a pótlólagos beszúrás, innen az eredeti post:

Fél-, negyed-, háromnegyed-igazságokkal élünk, én is, mindenki. Szükségszerűen korlátozott az információ feldolgozási képességünk, még ha a hozzáférésünk minden határon túl kiszélesedett. De végülis mi nem vagyunk LLM-ek...:-)))

Mondok 2 példát. Ha most egy reggel úgy ébrednék, hogy a Föld mégis inkább lapos, elkezdenék keresni társakat, hamar egy nagy. összetartó közegben találnám magam, az új hús mindig érdekes, kérdezgetnének, válaszolgatnának, és csak szívnám magamba azt a sok "tudást", ami összegyűlt, és közben szeretve érezném magam, emberek között, akiket érdekel a véleményem (amíg a Föld lapos...), akiknek a hátamat neki támaszthatom, hisz egy ostromlott vár vagyunk... Egy idő után annyira beleélném magam, hogy megszűnne, ha volna is eleinte kis nyomokban kognitív disszonancia, és ez az egész az én világommá válna… (az utolsó mondat is utólag került ide…)

Vagy itt van a várható (?) klíma katasztrófa. Én régen együtt hajladozok a "párttal", a mainstream-mel, aki a tudósok majdnem teljes konszenszusával megtámogatva, könyveket veszek, videókat nézek, Jean-Marc Jancovici fan vagyok, notamment, hogy (1) a nagyjából az üvegház hatás miatti válság, a veszélyes klíma melegedés nagy részben a nagyságrendekkel megnövekedett emberi tevékenység exogén szennyező hatásának a következménye és (2) ez belátható időn, évtizedeken belül meghatározóan negatívan fog hatni az emberiség életkörülményeire és (3) már majdnem későn van cselekedni nem hogy a válság megakadályozására, de mitigálására is, és (4) az emberiség dumál, vitatkozik, de semmit nem csinál lényegében.

Az utóbbi napokban léket kapott ez a hajó, nem végzeteset, de mindenesetre tör be rajta a víz. Olyan értékelendő információkhoz lehet jutni nem válságtagadóktól, hanem tudósoktól, akik érdekeseket mondanak. Fontos, hogy nem negligálják az eddigi kutatásokat, sőt a prognózisokat sem, csak azt vizsgálják, hogy az eleve nagy bizonytalansággal, hibahatárral járó modelleknek vajon miért csak a a legpesszimistább verziói kapnak nyilvánosságot, és egyáltalán a modellépítés bizonytalansága is mint ha túlságosan a szőnyeg alá lenne söpörve.

És mivel itt meteorológiai, légkörre vonatkozó hosszú távú előrejelzésekről van szó, tehát nagyon nagy rendszerek, sok tényezőtől függő viselkedését kell megsaccolni, nos, a bizonyosság  kijelentése, hogy valami így és így lesz, és nem másként, nos, merész dolog. Várakozó, ha tetszik klíma-agnosztikus álláspontra helyezkedtem, de az előző bekezdés  4 pontját továbbra is érvényesnek tartom, de több kérdőjellel a modellek megbízhatósága iránt, mint eredetileg. Kognitív disszonanciának nyoma sincs. Nem tudom megítélni, merre fog ez menni, de együtt tudok élni ezzel, nem kell mindenáron letennem  a voksot valamelyik szélsőséges álláspont mellett, hogy ne legyen vihar a lelkemben. Nincs vihar...:-))) 

Vissza a kognitív disszonanciához, szerintem amióta tudunk róla, megnyugtató. Aki nem azt mondja, mint mi valamiről, annak nyilván kognitív disszonanciának kell lennie, mert értelemszerűen nekünk van igazunk és kizárt, hogy ezt ő is ne tudná mélyen belül, de valamilyen érdeke miatt (mindegy is, mi miatt...) azt nem mondhatja és ezért a nyilvánvaló gap miatt, ami aközött van, amit képvisel és amit mélyen ő is igaznak tud, a gap-tól függően kis, vagy óriási kognitív disszonanciát, állandó akár kibírhatatlan stresszt kell (!!) éreznie.... Q.E.D. ...wait, NO!

Több kísérletet végeztek, az agyműködés megfigyelésével együtt bizonyos feladatok megoldásának demonstrálásával. Különböző méretű egyenes szakaszokat/vonalakat (1951-56, Solomon Asch) mutattak a kisérleti alanyoknak, meg kellett mondaniuk, melyik hosszabb, melyik rövidebb. Gyakorlatilag a mérési hibának megfelelően 5% nem tudta a helyes választ, 95% a könnyű feladatot jól oldotta meg. Azután az egyetemista alanyok csoportjába olyan betanított színészeket építettek be, akik egyöntetűen, határozottan rávágták a rossz választ. Ez oly mértékben megzavarta a csoportot. hogy a helyesen válaszoló egyetemisták aránya 25%-ra (!?!) csökkent.

2005-ben Gregor Bens elhatározta, hogy reprodukálja Asch kísérleteit, de olyan kísérleti set-up-ban 32 önkéntesnek (19-41 év közötti férfiakat és nőket) azt kellett eldöntenie, hogy a számítógép képernyőjén megjelenő 2 db 3D-ben mutatott tárgyból az első elforgatható-e úgy, hogy fedésbe kerüljön a másikkal. Az önkéntesek agyáról fMRI segítségével pillanatfelvételek készültek minden olyan alkalommal, amikor azok egyetértettek a csoport döntéssel, vagy épp ellenszegültek annak.

Az eredmények megerősítették Asch eredményeit. Amikor a feladatot egyedül végezték el, a helytelen válasz 13,8%-nyi volt, amikor csoportban a beépített agent-ekkel megzavarva, 41%-ban egyetértettek a helytelen csoport véleménnyel.

Mit mutatott a felvétel az egyik és a másik esetben? Amikor egyedül voltak, az agyi aktivitások a következő területeken mutatkoztak: tarkólebenyt és fali lebenyt magában foglaló , látásért és téri észlelésért felelős agyterületek hálózatában és a tudatos döntéshozatalért felelős frontális lebenyben.

A "konformisták", akik bedőltek az agents provocateur-öknek, és érzékelhetőn felfüggesztették a saját kritikai gondolkodási/döntési funkciójukat, ez az agyműködésben is  kimutatható volt. A döntéshozatalért felelős frontális lebenyükben kisebb, az észlelésért felelős agyterületeiken meg nagyobb aktivitást mutattak. Más szóval a csoportnyomás nem csupán kellemetlen (tehát kerülendő), de amellett ténylegesen meg is változtathatja, hogyan látunk egy problémát. Az emberi szervezet megoldja, nem fogjuk érezni a kognitív disszonanciát, kár meggyőzésre törekedni a fanatikusoknál különösen, másként van huzalozva az agyuk (egyébként a saját mániáinkkal ugyanígy lehetünk, nincs menekvés...:-))) Na ez most tényleg Q.E.D...:-)))

Teljesítmény - A menedzsment próbája

A teljesítmény, nem pedig a tudás a menedzsment próbája és végső célja

A menedzsment legfőbb próbája a teljesítmény. Más szóval a menedzsment sokkal inkább gyakorlat, mint tudomány, vagy szakma, noha mindkettő elemeit tartalmazza. Gazdasági és társadalmi szempontból mi sem lenne károsabb, mintha megkísérelnénk a vállalatvezetést szakmai engedéllyel, vagy szakirányú végzettségű emberekre korlátozni. Mert épp az ellenkezőjéről van szó: a jó menedzsment azzal mérhető, hogy a munkatársak számára biztosítottak-e a körülmények biztosítása a feladataik teljesítéséhez. A menedzsment tudományos vagy szakmai jellegének megerősítésére tett minden kísérlet a zavaró tényezők, az üzleti élet kiszámíthatatlanságának - kockázatok, hullámhegyek és - völgyek, költséges verseny, érthetetlen fogyasztói döntések - kiiktatására törekvő próbálkozásokhoz vezethet, ami végső soron a gazdasági szabadságot és a gazdasági növekedési képességet veszélyezteti.

TEENDŐ: Milyen vezetői gyakorlattal értünk el jó eredményt? Vezetői gyakorlatunkból mit kéne elhagyni?

Forrás: The Practice of Management (1954) - Ez a klasszikus mű az első olyan könyv, amelyik a menedzsmentet gyakorlatként ls diszciplinaként határozza meg, és ezzel Drucker megteremti a modern menedzsment tudományát. Évszázadok (évezredek?! - SZM) óta létezik a menedzsment a gyakorlatban, de ez a kötet volt az első, amelyik rendszerbe foglalva tanulható és tanítható tudományként határozza meg. E könyv a hatékonyságukon és termelékenységükön javítani akaró menedzserek számára nyújt szisztematikus segédeszközt. Bemutatja a célorientált vezetést, mint menedzserfilozófiát, amely integrálni képes a vállalat, valamint a vezetők és a szervezet munkájában közreműködők érdekeit. 

___________________________________

A menedzsment és a szabad művészetek

A menedzsment nem más, mint szabad művészet

A menedzsment nem más, mint amit hagyományosan szabad művészetnek neveztek: szabad, mert a tudás alapjaival, önismerettel, bölcseletekkel és a vezetéssel foglalkozik; művészet, mert gyakorolható és alkalmazható is egyben. A menedzserek rengeteget merítenek a humán és a társadalomtudományok (pszichológia, filozófia, közgazdaságtan, történelem), a természettudományok és az etika területén felhalmozott ismeretekből és megállapításokból. Ezt a tudást azonban  hatékonyság és eredményesség szolgálatába kell állítaniuk, azaz betegek gyógyítására, fiatalok oktatására, hídépítésre, felhasználóbarát számítógépprogramok fejlesztésére és eladására kell mozgósítaniuk.

TEENDŐ: Mely humán vagy társadalomtudományi területen szeretnénk leginkább továbbképezni magunkat? Még ma tervezzük el!

Forrás: The New Realities (1989) - A kötet a "következő évszázadról" szól. Alaptézise szerint a "következő évszázad" már beköszöntött. Drucker ebben a művében a "társadalmi szuperstruktúráról" ír: politikáról és kormányzásról, társadalomról, gazdaságról és gazdaságtanról, társadalmi szervezetekről éa z új tudásalapú társadalomról. Megvizsgálja a kormányok korlátait és a vezetői "karizma" veszélyeit. A jövő szervezeteit tudásalapúként hatáőrozza meg.

Találjuk ki újra önmagunkat!

A tudásmunkásoknak vállalniuk kell a felelősséget saját fejlődésükért és elhelyezkedésükért

Napjaink társadalmában és szervezeteiben a munkához mindinkább tudásra, nem pedig készségekre van szükség. A tudás és készség egy tekintetben különbözik egymástól - a készségek rendkívül lassan változnak. A tudás azonban önmagától változik. Elavul, méghozzá elég gyorsan.  A tudás korszerűtlenné válik, ha a tudásmunkás három-négy évente  nem tér vissza az iskolapadba.

Ez azonban csupán azt jelenti, hogy a fiatalkorunkban megszerzett tudás, ismeret, készség és tapasztalat nem lesz elegendő életünk és munkával töltött éveink során. Ilyen hosszú idő alatt mi magunk is változunk. Megváltozik a személyiségünk, megváltoznak igényeink, képességeink és kilátásaink, aminek következtében szükségszerűvé válik, hogy "újra kitaláljuk" önmagunkat. Szándékosan használok a "megújhodás"-nál erőteljesebb kifejezést. AMennyiben munkával eltöltött ötven évről beszélünk - és úgy vélem, mindinkább ez válik általánossá -, újra ki kell találnunk önmagunkat. Nem elegendő csupán újratöltődnünk, valami újat kell kihoznunk önmagunkból.

TEENDŐ: Kérdezzünk meg nálunk idősebbeket, hogyan "alakították át" önmagukat! Milyen lépéseket tehetünk meg már most rögtön?

Forrás: Drukker on Asia (1997) - P. Drucke rés Isao Nakauchi mélyreható beszélgetése könyv alakban (nehezen fellelhető, ha egyáltalán) 

A profit rendeltetéseMa nyereséges vállalkozás - holnap pénznyelő automata

Joseph Schumpeter szilárdan tartotta magát ahhoz, hogy a gazdaság, mindenekelőtt a modern gazdaság lényege az innováció. Schumpeter A gazdasági fejlődés elmélete című könyvében a profitnak már 1911-ben gazdasági szerepet tulajdonít. A változás és innováció gazdaságában a profit - Marx felfogásával ellentétben - nem a munkásoktól ellopott értéktöbblet. Épp elenkezőleg, ez az egyetlen forrás, amiből munkahelyek és munkabérek finanszírozhatóak- A gazdasági fejlődés elmélete szerint kizárólag innovációval lehet valódi profitot termelni és az innováció által termelt profit mindig viszonylag rövid életű.

Schumpeter híres megfogalmazása szerint azonban az innováció egyben "kreatív rombolás" is. Az innováció következtésben  az eszközberuházások és tőkebefektetések máról holnapra elavulnak. Minél jobban fejlődik a gazdaság, annál nagyobb arányú tőkeképzésre lesz szükség. Amit a klasszikus közgazdászok - pénzügyi vezetők, tőzsdeszakemberek - profitnak tartanak, az valójában költség, a versenyben maradás költsége, befektetés a jövőbe. A jövő kiszámíthatatlan, de az biztos: ami ma nyereséges vállalkozás, holnap pénznyelő automata.

TEENDŐ: Gondoskodjunk kellő mértékű innovációs befektetésről, mert eljön a nap, amikor nyereséges vállalkozásunk kifullad!

Forrás: The ecological reason

A tisztességes vezetés

Egy szervezet szellemiségét a vezetői határozzák meg.

Egy vezetőség azzal bizonyíthatja leginkább egyenességét és elkötelezettségét, ha mindennél nagyobb hangsúlyt fektet a tisztességre. Ennek mindenekelőtt a vezetés személyi döntéseiben kell megnyilvánulnia. A vezetés a személyiségből fakad. A személyiség állít követendő példát. A személyiség mindent elárul. A munkatársak, de főként a beosztottak, pár héten belül rájönnek, hogy tisztességes vezetővel van-e dolguk, vagy sem. Sok mindent megbocsátanak egy vezetőnek: a hozzá nem értést, a tudatlanságot, a bizonytalanságot vagy a rossz modort. De a tisztességtelenséget nem. Ahogy a felsővezetésnek sem bocsátják meg, hogy ilyen emberre esett a választásuk.

Különösen igaz ez a vállalkozások vezetőire, hiszen egy szervezet szellemiségét (ma, 40 évvel később azt mondanánk: a "kultúráját", de a lényeg ugyanaz... - SZM). Ha a vezetőség szelleme kiváló, a szervezeté is az. Viszont ha odafent baj van, a szervezet bomlani kezd. Fejétől büdösödik a hal - tartja a közmondás. A felsővezetésnek csak olyan embert szabad vezetői pozícióra kineveznie, akit követendő példának tart a beosztottak számára (költői kérdés: ...és a felső vezetés, az igazi "fej"?! - SZM).  

TEENDŐ:  Amikor állásajánlatról döntünk, értékeljük az első vezető és a felsővezetés jellemét! Csakis tisztességes emberekkel vállaljunk közösséget! (Uff - SZM).

(Forrás: "Management: Tasks, Responsibilities, Practices", pl. Harper-Collins, 1993)

Értem ezt a cuccot, hogy nem érdekel a mások véleménye, de minek ennyit leírni?! Kicsit engem a viccre emlékeztet, hogy (a mesélő hátulról úgy teszi a fejére a kezét, hogy az ujjai felül elöl kilátszanak, és azzal “huhogó” mozgást generál és azt mondja), “hat hónapig tartott, amire sikerült megijesztenem magam…”. Ez állítólag egy Emil Coué (1857-1826) féle autoszuggesztiós módszer kifigurázására született, szóval elég tartós mém…

A tartalmával annak, hogy sok mindent, amit mások ránk szeretnének erőltetni, akár jó szándékkal is, le célszerű ráznunk magukról, mint kutya a vizet, hogy ne befolyásoljon minket a “falu” véleménye, alapvetően egyetértek. De élek a gyanúperrel, hogy ami ellen ennyien, ilyen gyakran, ilyen hevesen tiltakoznak, az igen erős, nehezen kikerülhető hatással van jelen az életünkben. Több mint kétségbeesettnek érzem ezt a sok tiltakozást…

Ha nem érdekel, ne figyelj oda, felejtsd el. Jó, tudom, ez így le van egyszerűsítve, ez nehéz. Persze, hogy az! De dolgozni kell rajta, nem itt állandóan kinyilvánítani, deklarálni, ahol nem ellenőrizhető, hogy a duma, a fogadkozás, bátorság mögött van-e ténylegesen megvalósult lelki nyugalom, - pl. ha valakinek az kell, meditálással, elvonulással, időnkénti fizikai kizárásával a külvilágnak kellő boddhiszatvai tettek rendszeres, szokássá vált gyakorlata -, mert így a verbatim “bátorság” pótcselekvésnek, biztonsági szelep lefújásnak tűnik nekem.

A kutya, amely ugat, nem harap. Az ember, aki állandóan kikéri magának, hogy beleszóljanak az életébe, nem cselekszik, nem mond eleget nem-et, mert ha azt tenné, mással is foglalkozhatna, nem kellene kompenzálnia…

Ugyanakkor a “nem érdekel mások véleményével” így, en block, nem kivitelezhető. Persze, hogy a magunk urai vagyunk - bizonyos keretek között. Gyerekként a család, munkahelyen a többiek, a vezetők véleményét teljesen nem ignorálhatjuk, társas lények vagyunk, többek között a többi emberrel való interakcióban valósíthatjuk meg magunkat.

Tegyük szívünkre a kezünket, tényleg nem akarunk senkivel soha semmit, mi egyáltalán nem akarunk rájuk hatni?! Merthogy másoknak mi vagyunk a mások, baszki!! Játsszuk le… Vigyük ad absurdum… ha mindenkinek tökéletesen sikerülne elérnie, hogy egyáltalán ne befolyásolja a hatás, ami a környezetétől jön, mi lenne? Volt ilyen… a legkorábbi keresztény szerzetesek, az ún. abbák, a “desert fathers” i.sz. 300 körül egyedül éltek egymástól is távol az egyiptomi sivatagban, és leginkább egymást sem látogatták. Ők elérték az itt oly sokak által vágyott állapotot, nem függtek senkitől…

…és persze, aki effektíve aktívan akadályoz minket, azok ellen harcolnunk kell, meg kell vívni a konkrét saját csatáinkat. A fogadkozás itt sem segít…

Kevesebb fogadkozás, több tett, több dinamikus kiegyensúlyozottság, több konkrét háborítatlanság, több lepergetés, amit le lehet pergetni magunkról, több jókor, jó tempóban “nem”-et mondás. El kell kezdeni, ha nem megy, a gyakorlat teszi a mestert!! Ha lepereg Rólad, nem lesz érdemes…

Dr. Sárvári György 2024. január 5.-i Linkedin postja

Előszónak a kisérő commentem, amivel repostoltam:

“Nem, nem gondolom, hogy teljesen szabad vagyok… de rá tudok nézni…:-)))"

Disclaimer: Dr Sárvári György, Gyuri könyvei (főleg “A belső harcos útja” és a “Metalépés”) és tréningje hozták meg a kedvemet először & elsősorban az önismereten való dolgozáshoz, másodsorban ami utána jött…”

…és akkor 1:1-ben Gyuri postja (a végén a tréningre hívó rész nélkül):

“Szabad akarok lenni
(Bardo Filozófia - 2024-ben ívánok jó szelet Mindenkinek)

Az igazi szabadság több, mint a lázadás és kevesebb, mint az önmegvalósítás.

- Csak amiatt kerestelek meg, hogy elmondjam, már nem vagyok vallásos.
- Értem.
- Elég volt abból az álszent képmutatásból, amit otthonról hoztam.
- Rendben.
- Egyébként meleg vagyok és pörgök az éjszakában…
- Nincs vele bajom.
- Tudod az is benne van ebben, hogy bassza meg a családom, az anyám, az egyház és mindenki. Elegem lett és most szabad vagyok…
- Ebben nem vagyok teljesen biztos, de elfogadom.

 A szabadság több, mint lázadás
 A szabadság nem csupán valamivel szemben kifejtett ellenerő.
 A szabadság nem az ellenállásmentes közeg keresése.
 A szabadság több, mint a vágyaim kiélése….

 A szabadság az, amikor megtehetném, de nem teszem meg.
 A szabadság az, amikor nem kifelé bizonyítok, hanem önmagam győzöm le.
 A szabadság nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé hegymenet.
 A szabadság egy intuitív utazás, amely a vágyak és a képzelet, a bizonyítás és a menekülés közötti szűk ösvényen való járni tanulás, újra és újra. Az örök kezdők szenvedélyével. Az igaz út.
Sosem vagy egyedül!"

Vegyük észre a jövőt!

(Fontos, hogy észrevegyük a “megtörtént” jövőt)

A jövőkutatók úgy mérik az eredményességüket, hogy megszámolják, hány fontos esemény következett be abból, amit előre jeleztek. Azt viszont mindig elfelejtik számba venni, hány olyan fontos dolog következett be, amiről fogalmuk sem volt. Előfordulhat, hogy egy jövőkutató minden jóslata valóra válik. De ez nem zárja ki, hogy a legfontosabb történéseket észre sem vette. Vagy ami még rosszabb, észrevette őket, de nem tulajdonított jelentőséget nekik. Előjelzések esetén szinte elkerülhetetlen az efféle bizonytalanság, mivel minden, ami fontos és jellegzetes, mindig az értékek, a felfogás és acélom megváltoztatásából ered, ezeket pedig legföljebb megsejteni lehet, de előre jelezni nem. 

Egy vezető legfontosabb feladata a változások észlelése. A társadalom, a gazdaság és a politika legjelentősebb kihívása felismerni a változásokban a lehetőségeket, és kiaknázni azokat. Fontos észrevenni a megtörtént jövőt - és a változások észlelésére, elemzésére szolgáló módszereket kidolgozni. Ennek a módszertana nagyrészt megtalálható az 1985-ben kiadott “Innováció és vállalkozás az elméletben és a gyakorlatban” című könyvemben, amely bemutatja, hogyan lehet módszeresen  szemlélni a jövőt jelentő társadalmi, demográfiai jelentéstartalmi, tudományos és technikai változásokat.

TEENDŐ: Ismerjük meg a piacunkat meghatározó főbb trendeket! Foglaljuk össze, meddig tarthatnak, és milyen hatással lehetnek az életünkre és a vállalkozásunkra!

(Források: 

“The ecological visions” (1993)

“The age of discontinuity” (1968)…)

Csak férfival vagy nővel tudok találkozni, emberrel még nem sikerült (tudom, más is van, tisztelet, akit illet, de maradjunk a születéskori nem-nél és a hetero - azért még talán meghatározóan többségi - térfélen… hogy ne legyen félreértés…).

Általában a nagy skatulyák működnek azonnal, mint első benyomás triggerek: öreg-fiatal-valahol közte, szimpatikus-nem szimpatikus, amire ellenkező nem esetén még rárakódik, hogy szép-csúnya-valahol közte és a kívánatos/vonzó-nem-kérdés (a két utóbbi kritériumnak csak átfedése van).

Azután a második benyomás + hogyan cselekszem, az már nagyon emberi civilizáció-kultúra diktálta cucc…

Ez kvázi mindenkire, mindig igaz. A kivételek itt tényleg erősítik a szabályt, most ezekkel nem foglalkozom. Hogy megtehetem-e? Naná, az én blogom… 

Aki ezeket a tudatalatti + tudatos folyamatokat tagadja, hipokrita. Ld. a videót (erre még a végén visszatérek…).

A civilizáció ezt az én-szeletünket (ami triviálisan így alkotja meg az első benyomását) teljesen háttérbe kellett szorítsa. Kellett, igen. A normális együttélésünk ellehetetlenülne, ha lineárisan folytatódott volna az állati szexuális vonal.

Abban csak a faj túléléséhez szükséges erős, hasznos gének manifesztációi határozzák meg a szaporodás preferenciáit, és ráadásul nem 365 napon keresztül, hanem meghatározott periódusokban.

Nekünk embereknek ez a könnyebbség nem adatott meg, biológiailag, fiziológiailag 365 napban készen állunk. Ha ezt szabadon engedte volna az emberiség, sehová nem jutott volna. Freud szép szavával a szexuális energia nagyrészt szublimálása tette lehetővé az emberiség fantasztikus fejlődését, azt, hogy eljutottunk oda, ahová.

És mégis, mégis, az örök mély driverek, a szex, a hatalom állandóan fenyegette az emberiséget, de soha nem jutott olyan magas fokra az öndestrukció lehetősége, mint pont kb. most.

Az öndestrukció, vagy inkább önmegsemmisítés réme érdekes módon több formát ölthet, például passzívat, és aktívat. Van olyan passzív formája  az ökológus szakértők szerint, amihez nem kell semmit se tenni, akkor következik be…

De van olyan aktív formája is, messzi távolban, de időnként a közvetlen közelben is, háborúnak, fegyveres konfliktusnak hívják, amihez tenni kell. Gyűlölni kell annyira másikakat, hogy csak a megsemmisítésük okozhat felhőtlen boldogságot, és persze mérhetetlen sok, lehetőleg tömegpusztító fegyvert kell gyártani folyamatosan és accelerated tempóban, hogy ez a megsemmisítési vágy elég hatékonyan elégülhessen ki. Kétszer voltak már többé-kevésbé sikeres próbálkozások globalice az ún világháborúkra a XX. században, nem biztos, hogy ezek bizonyulnak majd akár a közeljövőben az utolsónak.

Vannak hangok (ezek validitásáért sem felelhetek), amelyek szerint az aktív önmegsemmisítési tendenciák egyik kiemelt fancy módja lehet az AI-mánia túltolása. Ha az emberiség felfedezéseinek történetére gondolunk az emberiség, amit felfedezett, mind túltolta, miért pont ezzel ne tenné?! Addig baszakodott a lehető leghasznosabb dologgal is, amíg kellő invencióval a gonosz módon való felhasználását ki nem mókolta…

És akkor a videó… nem tudom, engem meglepett… nem a kapitalizmus + szex szimbiózisa, ez tavalyi hó. 2 dolog lepett meg egy kicsit:

1. hogy német… hogy Németország lett a központja, pont ennek… valamikor volt ugye Hollandia (ki nem ment el legalább egyszer Amszterdam nevezetes kirakatai előtt!), azután volt az északi vonal, Dánia, Svédország. De hogy a puritán protestáns Németország?! Tényleg megbolondult a világ… karavánok… ez kész…
2. a nagyon szimpatikus férfi escort. Ez egy csúcspontja az angol nyelvű, londoni Sun számára készült videónak. Hogy a (legalábbis bizonyos, többségi?) nőknek minden szempontból megfelelő (?) figyelmes férfi 200 font egy órára. A végén megtudjuk, hogy az utazó üzletemberek gondjait temporarily elűző egészen különlegesen válogatott escort lányok egy órai tarifája inkább 700 font (usque 300 eFt).

Miért tartom érdekesnek idehozni ezt a videót és az evolúciót? Mert napnál világosabb, hogy amit ki akarunk zavarni az ajtón, bejön az ablakon. A német prostitúció ellenes mozgalom, vagy liga szimpatikus képviselője akarhat, mondhat, amit akar, a szex, mint az ember egyik, ha nem legerősebb drive-ja, itt volt, itt van velünk és itt is marad… 

Ez egy érdekes beszélgetés egy nagyon érdekes karriert befutott, még mindig aránylag fiatal Hollywood színésszel, akit nem sikert bedarálnia, és klasszikus hollywood-i beskatulyázott marionett-figurává merevítenie a filmiparnak…

Szó is van róla, hogy Matthew McCaunaghey előnyös fizikai adottságainál fogva mint egy tipikus rom com, mettelen felsőtestű beach guyként (sort of Barbie boy “Ken”-ként) került be a filmvilág köztudatába komoly box office sikereket maguknak tudható romantikus komédiákban.

3 évvel ezelőtti könyvéről is beszélve az akkori videóban elmondja többek között, hogyan tört/tör ki ebből a skatulyából, beszélgető partnere meg nem más, mint a ma már szintén legenda számba menő Gary Vaynerchuk, vállalkozó influencer.

Ez egy antireklám. Nehogy reagálj rá. Ez is csak az egyik inkontenciás agymenésem…:-))) Tudod, a szokásos… A mániám, az arányok…

Elgondolkoztam egy analógián. Egy éves a Toyota C-HR-em, imádom, sikerült az árcsúcson megvennem 14,1 mio-ért szerelt téli gumistul, 9 db JBL hangszóróstul (GR Sport, a lista teteje, az 1. generációból, már itt a 2…). Igaz, a RAV4-emet is jól tudtam eladni 5,5 évesen. 

Nyáron volt egy érdekes élményem, amikor a pátyi Cukorborsó vendéglő bukólikus teraszán ebédeltünk a feleségemmel, rálátva a parkolóba ki-beálló autókra. Egy méltóságteljesen és óvatosan (az aszfaltról a földútszerű beálló parkolóba) beúszó nagy piros, méltóságteljes convertible, nyitott cabrió Ferrari-t nem lehetett nem észrevenni.

Család, egy kislánnyal, ismerősök lehettek itt, úgy tűnt, én véletlenül ráláttam a férfira hátulról. Azt olvastam kamaszkoromban, hogy a férfiak állítólag 15 sec-onként gondolnak a szexre (idővel talán ez nő, ez az időtartam), na, kb. ilyen periodicitással ellenőrizte, hogy megvan-e még az autó. A frekvencia nőtt temporarily, amikor két gyerek valahogy a kocsi közelébe kerülve játszottak…

A két autó (a C-HR és a Ferrari California) ára újonnan kb. 1:8, használtan már csak kb. 1:4-5 arányban van, egy ilyen Ferrarit 40-50 ezer km-esen már megkapsz akár 40 milkóért is. A hülyének is megéri…:-))) Except, hogy nem tudnék beállni az udvarba, mert felakadna, sőt, az Arany János bazi nagy fekvő rendőrén is fennakadna (múltkor egy azt hiszem tuningolt 7-es BMW-t láttam keservesen átmászni rajta…).

…s most jön az antireklám egy analógia formájában…:-))) Az Innermetrix ADV szerintem, nekem, a személyiségprofilok Ferrarija. Nem egy egyszerű fizetek-kitöltöm-eredmény e-mail-ben folyamat, mert az eredmények konzultációért kiáltanak, annyi mélység, finomság van benne. Egy Bach toccata és fúga…:-))) 66 éves koromban csináltam meg az elsőt, már javában coacholtam, megcsináltattam 5 vagy 6 másikat, jókat is, ez fogott meg… kettőnek tettem le a szakértői vizsgáját, de ha alkalmazok ilyet, csak ezt.

És vállalom (ezért is antireklám) az analógia másik elemét is, a Toyotát. Imádom…:-))) Vannak - analógiaként - más jó profilozó rendszerek is. Ha megfelelően használják, nagyon hasznos tud lenni (egyetértek dr. Sárvári mai postjának egy megállapításával, miszerint “száraz teszt eredmények vagy tények alapján nem mérhető fel az emberi viselkedés, pusztán kiindulópont lehet egy beszélgetésben vagy fejlesztésben”), pl. arra, hogy elgondolkoznak ők maguk, akik kitöltenek egy ilyet, a viselkedésükről, a motivációjukról, what have you…

Én jól megvagyok, nincs szükségem semmire, amim nincs. Egy gyengém van, az Innermetrix, azzal be lehet húzni, hogy dolgozzak egy kicsit, a saját örömömre. Sok munkával évekkel ezelőtt kidolgoztam egy moderately komplex Excel-sheet-et, amiből kinyert 10+ oldalas pdf summary-t is mellékelni szoktam a konzultáció után a 78 oldalas profil színes szagos könyvecskéje mellett, ami a rendszer output-ja…

Szóval, nem, ez nem felhívás keringőre, csak akkor keress, ha nagyon kiváncsi vagy… és még akkor is… többen is tudják csinálni… Csak azt akartam, hogy tudd az arányokat…:-)))

Ui.: biztos észrevetted, hogy az analógiával játszás pont nem az Innermetrix-nek segít, mert levezettem, hogy mi f…-nak vennél Ferrarit, amikor a Toyota is tök jó, sőt speciel itthon még talán praktikusabb is?!

Na jó, de akkor hogy mesélem el ezt a jó kis történetet?! És egyáltalán, melyik férfi (meg talán egyre több nő is… és nem csak a Mitfahrer ülésen, de a kormánynál… amikor felbőg a motor…:-))) ne szeretne egy Ferrariban ülni? Mondjuk a Hungaroringen be lehet fizetni, 10-15 perc kb. 80 eFt (órabér 320 eFt…). Tudom, mert kisebbik fiamnak (felnőtt ember…) a felesége ezt vette születésnapjára, én is kimentem ünnepelni. A fiam kicsit elkapkodta, kb. 8 perc elég volt neki a távhoz (így az óradíj felment 750 eFt-ra…), de legalább egyszer vezetett egy Ferrarit… 

Örök emlék lesz neki… ami biztosnak látszik, az az, hogy az Innermetrix eredménye a konzultációban alaposan körüljárva, megvilágítva szintén sokáig Veled marad majd. Kályhának…:-)))

“Áh, szóval szerinted nincs szerencse… értem, tehát Te MINDENT tudsz kontrollálni az életedben!” - (Én…)

Merthogy a szerencse (tágabban: véletlen…) humán szinten ezt jelenti, hogy történnek Veled dolgok, amelyeket nem tudsz kontrollálni, csak úgy (a Te szempontodból!!) történnek.

Nézzük a szerencse egy mindennapi kifejezését: “Jókor voltál jó helyen!”. A diametrális ellentéte a “Rosszkor voltál rossz helyen…-:(((“, de a “Rosszkor voltál jó helyen…” (gyakori), meg a “Jókor voltál rossz helyen…” (itt már törni kell egy kicsit a fejet példákért…) is indulnak…

Azért foglalkoztat ez többet, mert brilliáns barátaim, ismerőseim közül is többen vannak, akik tagadják ezt a korlátozott jelentésű szerencse (véletlen) létezését is… többnyire a nagyon sikeresek… meg vannak győződve róla, hogy amit elértek, csak tehetségüknek, kitartásuknak köszönhetik.

És persze, egyben igazuk van. Tehetségből sok munkával erősséget, skill-t lehet faragni, és ezzel a skill-csomaggal és kitartással, szorgalommal messzire el lehet jutni. Mégis, mégis, nehéz lenne kutatni, de majdnem (!!) azonos skill-set + kitartás + szorgalom nagyon különböző végállapotba juttathatja az embereket…

És az is szöget üthet az ember fejében, hogy a végül nagyon sikeresek mondják (maguknak is…) visszafelé, hogy ebben a sikeres útban szemernyi szerencse se volt, a futottak még padig tudni vélik, hogy a szerencse, balszerencse (véletlen…) lehet az egyik titkos ingredientje a nagy sikernek és a sok kudarcnak egyaránt (mert fölül, a sikeresek sokkal kevésbé számosak. amióta világ a világ, mint a reszli, az összes többi…). 

És persze, ha nincs szerencse, a nagyon sikeresek azt is mondják, hogy balszerencse, egyáltalán véletlen sincs (ebben a korlátozott, személyes sorsokat érintő tekintetben). 

Az intervallum 2 pólusa ezek alapján világosan kirajzolódott: az egyik pólus a legsikeresebbeké, akik szerint “szerencse márpedig nem létezik!!!, a másik pólus a legnagyobb veszteseké, akinek az idevágó jelmondata valószínüleg valami ilyesmi: “minden a szerencsén múlik…”. Mi többiek, a zöm, meg valami közbenső-félét gondolunk erről…

Az első mondatokhoz visszatérve… szerintem azt gondolni, hogy nincs (személyes életet befolyásoló véletlen, azaz) szerencse és balszerencse, X tényező, a folyamatok alakulásának inherent kiszámíthatatlansága, mérhetetlenül gőgös szemlélet. Azt feltétetezi, hogy az illető hiedelme szerint az életének minden kis rezdülését (amelyeknek nem lehet tudni, mekkora hatása van, lesz…) kontrollálni tudja. Mérhetetlen, olympos-i léptékű hübris…

“Szerénység, elvtársak, szerénység, amit szeretek magamban, elvtársak, az a szerénység…” - mondotta az aranyszájú Bástya elvtárs…

Tudni, hogy mindig vannak, lesznek X tényezők, nem jelenti a lovak kifogását a szekér elől. Az ember minden tőle telhetőt megtesz (meg egy kicsit többet, mondjuk 10-15%-k…:-))), és ez a dinamikus kiegyensúlyozottság állapotába juttathatja & tarthatja, de megőrzi a józan, magához való eszét, és tudja, hogy rövid földi szereplése mondjuk 50-60 életévének messze nem mindegyik elemét tudja kontrollálni…

 Coda:

A zúgó patakon (az életen…) egy lélekvesztőn próbál egyensúlyozni az ember hol egyedül, hol társakkal, vannak evezők, védő sisak, mellény, és úgy kell lavírozni a sziklák, örvények között, hogy izgalmas és élvezetes legyen, és meg kell tanulni az evezés, csáklyázás, villámgyors  súlypont áthelyezés művészetét. Ennyi adatik, a víz zuhog, sistereg körülötted, fel-feltűnnek újabb és újabb zátonyok, a víz folyását megállítani, átterelni, megfordítani nem tudod, ami a hatalmadban áll, az a csónak kormányzása…

Szerintem sok beiglit ettem… de olyan jó volt!! Érdekes elgondolkozni azon, hogy az emberi típusú intelligencia (mindennel együtt, ami az emberben működik, tehát az érzelmekkel is együtt például) “lemásolása” egy optimálisan minimális cél-e egyáltalán az AI fejlesztése, majd egyre inkább önálló fejlődése során.

Felmerül persze, a végső célok, egyáltalán motiváció kérdése embernél (emberiség szinten!) és AI-nél… az emberi faj ilyen kvázi végső, egyben axiomatikus első oka az evolúciós pszichológia szerint (amelynek a sok érdekes tárgyi próbálkozás mellett talán egyedül van némi relevanciája nálam…) a faj fenntartása (a the fittest túlélése, és a nemeken keresztüli szexuális kiválasztódás eszközeit használva)…

Na most, amíg az AI az ember kontrollja alatt van, csak tool, szintén nincs, nem lehet más célja, mint használójának.

De ha - tegyük fel hipotetikusan - kiszakadna az emberi kontroll alól, az így létrejött ember nélküli, emberen kívüli rendszer létének vajon mi lehetne a saját axiomatikus végső és első oka?

Ha azt viszi tovább, már önállóan, amire az ember elkezdte nevelni, notamment a hatékonyságot, akkor az intelligens válasz erre a kérdésre, hogy nincs szüksége az új rendszernek az érzelmi világra, mert ha az egész rendszer csak intelligenciával, kvázi bal féltekés gondolkodásos alapon működik, nincs szükség érzelmekre, EQ-ra, sőt, mivel ezek jóllehet az emberiség őskorában (beleértve az emberszabású emlősöket) pozitív evolúciós célokat szolgáltak, az AI objektív, hideg intelligencia típusa szempontjából pl. már a XXI század első évtizedeire főleg koloncnak bizonyulnak, amelyek  pont éppen hogy az eredeti őscél, a faj túlélése ellen dolgoznak.

Onnan, az önállósodás után fekete doboz, mi történik (ha akár a technológia direkt fejlődése egyáltalán el tudna vezetni ide (ha el tud, el fog…), és/vagy hacsak egyéb közvetett okok, mint például az emberiség egyéb önmaga kiirtására tett kísérletei pl. háborúk által, vagy a környezetszennyezés egyre intenzívebb & dinamikusabb sikeressége ezt az egyébként potenciálisan lehetséges fázis elérését meg nem akadályozzák).

Hogy pl. (1) az AI például kifejleszt egy saját  eredeti ős célt, legalább olyan vague homályosat, mint a faj túlélése, vagy (2)  átveszi a faj túlélését (fajnak önmagát kinevezve), vagy (3) amikor öntudatra ébred (ha… ld. előző bekezdés zárójelének tartalmát…), úgy találja, hogy nem képes egy valamire való célt megfogalmazni az új fajnak, fájrantot mond, és becsukja a boltot… Az embernek egyetlen fenti opcióban sincs helye… 

Na persze, ez nem holnap lesz, még valószínűbb, hogy nem is lesz, ez egy karácsonyi meghitt este (saját készítésű 90+ % nemes mákot tartalmazó beigli és rengeteg pozsonyi kifli + hozatott valami felséges ebéd és kiadós, vagy 6 órás jóleső családi beszélgetés utáni másnaposság (és egy ma reggeli francia beszélgetés a témában) ihlette sci-fi post, nem is tudom, sokaknak talán a disztópikus, nekem inkább hosszú-távú realisztikus ágon!

Boldog karácsonyt, guys, ez csak egy filozófiai szándékú mese volt…:-)))

Júlia Füredi dr. egyik könyvét a veszprémi TESCO-ban vettem meg. A 30% kedvezmény amúgy nem (vég)kiárusítást jelent, hanem a klub-kártya felmutatásával elérhető kedvezményt - mondjuk a pénztárnál vettük észre, hogy a kettőnk összesen 3 kártyájából egyet sem találunk, én láthatóan elvesztettem, ő meg eldugította valahová, így elkérte a mögöttünk álló végeláthatatlan sorban mögött álló kártyáját és azzal érvényesítettük a kedvezményt, tipikus win-win helyzet…:-))) múlt szombaton… Ma meg nézek egy filmet, és a kettő együtt (nálam nem nehéz…:-))) filozófikus hangulatba ringatott. Ez jön, vigyázat!

Archeológiai mélyfúrás az 1963-as Jancsó Miklós filmet megnézni, az “Oldás és kötés”-t… ‘63… még egy két napig pont 60 éve, közel két emberöltő. Aki akkor született, ha ma él, a legfiatalabb boomer nemzedékhez tartozik, de már majdnem X-es lett, a boomer nemzedék öregebb harmada már teenager volt akkor, tehát ez a film is az imprinting része, az alapélmény lett…

Nagyon más ma nézni, mint akkor. Kezdve azzal, hogy egy szanatórium télies, kicsit erdőszerű miliőjében egy csapat, fehér köpenyes főleg végzős orvostan-hallgató ballag a szanatórium felé, szétszakadozó csoportokban, és sokuk kezében könyv, amit útközben is lapozgatnak.

Felmerülhet abban, aki látta Truffaut 3 évvel később bemutatott “Fahrenheit 451” c. filmjének záró jelenetét, ahol a kopár erdők között kóbórló emberek fennhangon ismételgetik, hogy el ne felejtsék az általuk kiválasztott könyvet, hogy megmaradjon az emlékezetben… a fizikai példányokat akkorra a rezsim már rég elégette mind…

Az Jancsó filmben a fák között sétálók közül egyikük megáll és orvosi szakkönyvből fennhangon franciául idéz egy passzust, majd unszolásra fordítja is, egy másik menetközben nagy alakú művészeti albumot lapozgatva bandukol (György Gajzágó, art consultant , Te talán meg is mondanád, kiét…:-)))

Az öreg professzor szembejőve is könyvbe, de láthatóan jó régi patinás kötésű kis könyvbe merül el. Őt látjuk a szobájában is, ott is állnak a hasonló patinás, de nagyobb alakú könyvek szépen egyik a másikon…

Azon gondolkozom, hogy Jancsó, Truffaut a 60-as években, lényegében egyidőben hogyan tudott olyan látnok lenni, amilyen, hogy ilyen hangsúlyosan megörökítsenek egyfajta kulturális attitűdöt, amit abban az időben eszünkbe nem jutott, átlagembereknek, megkérdőjelezni.

1453 körül Gutenberg szerkesztette meg az első primitív, sokszorosításra alkalmas könyvnyomtató gépet. Akkortól ugrássszerűen megnőtt a lehetősége, hogy a kultúrához, a történelemhez egyre inkább a tömegek is hozzá tudjanak férni. Egészen addig egy kivételezett abszolút minoritás tudhatta magáénak az emberiség tudásának átörökítését. Nem véletlen, hogy egy-egy nagy földrajzi egységen belül a szokások, értékek olyan sokáig változatlanok maradtak.

Ma is van könyv, persze, önsegítő, szak és szórakoztató… példa a veszprémi TESCO polca… hogy mit nevezünk mostanság könyvnek. Az jó, hogy a viszonylag bonyolultabb, absztraktabb olvasás készsége egy viszonylagosan széles körben él és virul…

Disclaimer: megpróbáltam, de nem sikerült teljesen elrejteni, hogy van itt nosztalgia, doszt, de istenbiz, hogy értékválasztás nincs. Sőt, én se olvasok annyi papírkönyvet, messze nem, mint amennyit hallgatok és digitálisan van meg. Állandó netező vagyok, accro szinten… szóval, nem “akkor jobb volt”, de nagyon, hogy milyen alapvetően “más volt”… az amatőr történészi ambíciók, korszakhatár észlelése és megélt élmények összevetése csupán…

Kreativitás vs lexikális tudás…

Érdekes gondolatmenettel találkoztam, amely szerint ez a szembeállítás egyrészt elcsépelt, másrészt és főleg: hamis…

Mert, a gondolatmenet szerint a kreativitás az embernél nem tud semmiből, vákuumból születni, viszont alapvetően az agyban, a tudatban, a gyakorlatból lepárolt tapasztalatok új, sosemvolt kombinációjával dolgozik (a “cratio ex nihilo”, az anyag teremtése a semmiből isteni cselekedet, privilégium lehet, ha hiszünk ilyesmiben, ez az embernek nem adatott meg…).

Röviden: üres agy ab ovo nem tud kreatív lenni.

Az is megér egy misét amúgy, egy másik téma, hogy szerintem a tudás egy összekapaszkodó, hálózatos, mátrixos valami, minél inkább, annál alkalmasabb a kreativitásra, ezt mindközönségesen “lexikális” tudásnak nevezni, gyenge, halovány visszkép/reminiszcencia csupán.

De az is lehet, hogy a túl sok, és inkább tényleg “lexikális” (műveltségi vetélkedőkre való, mellesleg, lényegében ez már megszűnt műfaj) tudás meg akár tényleg árthat s kreativitásnak.

Ennek illusztrálására egy régi könyvemből egy anekdotát kerestem, de már nem találom, a tanulság lényege, hogy azért a lexikális v. mátrix-szerűen struktúrált tudás is lehet túl sok, legalábbis ahhoz, hog hatékonyan támogassa az agy kreatív tevékenységét. Mintegy “eldugítaná” eszerint a főleg plain vanilla információ-halmaz az agyat és lehet, nem lenne benne “hely” a kisérletezésre, a szellemi alkímia heurisztikus működtetésére. 

pAz említett, nem talált anekdóta, amennyire emlékszem, a 20-as években 2 kortárs tudós elmét hasonlított össze, a párhuzamosan hasonló témákban is dolgozó Heisenberg-et (1901-1976)  és a magyar-angol polymath/polihisztor Michael Polanyi-t (1891-1976) hasonlította össze. Polányi ragyogó koponya volt fizikai kémiában, közgazdaságban, filozófiában, tudomány-filozófiában, míg Heisenberg kiváló, de szűkebb érdeklődésű elméleti fizikus volt, akit főleg, elsősorban az érdekelt.

Az emlékezetem szerint pszichológus forrású anekdóta az utóbbi fókuszáltságának tudja be, hogy Heisenberg a bizonytalansági relációs alapelvéről 1927-ben készült tanulmányáért Nobel-díjat kapott, míg Polányi Mihályt, habár angol nyelvű könyvei & róla szóló könyvek ma is kaphatóak az Amazonon, gyakorlatilag senki nem ismeri ma már (sorsa több szempontból is hasonlít a szintén kortárs Neumann János (1903-1957) élettörténetére, aki szintén polymath/polihisztor volt, ragyogó elme, és aki szintén kicsit rejtélyes módon az Amerikába emigrált és viszonylag szorosan együtt dolgozó magyar “marslakók” közül kilóg, azzal, hogy neki sincs Nobel-díja… igaz, Neumann emléke ma is elevenen él sok-sok visszaemlékezésben, amit a Nobel-díjas “marslakókról” (Polányi Mihányról meg pláne) nem lehet elmondani… 

Ui.: Még egy kis magyar kultúr-históriai adalék… Michael Polanyi - Polányi/Pollacsek Mihály angol nyelvű wikipedia szócikkének egy filozófiai tevékenységéből származható mondata feltűnt: “He argued that positivism is a false account of knowing.” Érdekes című egyik elérhető könyve: “The Tacit Dimension”, amelyben amellett érvel, hogy a tradíció, az örökölt tapasztalatok, a hallgatólagos, nem deklarált/nem tudatos értékek és előítéletek a tudományos tudás fontos, meghatározó részei.

Ui. 2.: Gyanús lett, és tényleg, az egyik polcomon némi keresés után megtaláltam egy válogatott filozófiai írásait tartalmazó, két-kötetes 90-es évek közepén kiadott Polányi Mihály válogatást, ami az említett tacit dimenziós részt is tartalmazza, a Taleb gondolat dicsőségére, hogy a személyes könyvtáradnak az a legértékesebb része, amit még nem olvastál… ja igen, és ilyen az, amit szintén szoktam írni, amikor lehívok egy könyv-opciót, aminek a díját (annak az ára, hogy ha egyszer kell majd, elolvashassam…), ebben az esetben kb. 30 évvel ezelőtt fizettem ki…:-)))

Gyorsan lemondtam a UK Amazonnál a papír könyvet (angol nyelvű angol tárgyi eszköz általában olcsóbb, mint az amerikainál, és a szállítási ktg is kisebb, és a jelszó is jó ugyanúgy, mint a németnél, franciánál, olasznál is, csak Kindle-t nem lehet máshol… Gyorsak, automatizálva van, kb. 1 órán belül a rendelés lemondható… persze az a 9 db, ami hever egy raktárban a világon, ugyanaz a 9 db, csak a rá mutató ár-vektorok különböznek…:-))))

Nyilván mindenki, aki őrli naponta a Duolingo-t, megkapja Mikulásra az évi egyenleget, 4 KPI-jal, mutatószámmal, hogy hogyan teljesített ebben az évben. 

Egyet láttam is, valaki már fel is tette a KPI-os táblát, gondoltam, vezérfotónak én meg ezt teszem fel, KPI-okat meg ide (mint a LEGO doboz szerkesztő AI termékei, ezek is pár napig primőrök lesznek… - utalások a Linkedin time-line-ra, ahová ez is alapvetően készült…).

Ami a Duolingos teljesítményt illeti, meglepődtem. Napi min. 20 XP-t (ez néha, többször több, néha csak egy leckét jelent) teljesítettem most, a 3. évben, ami 6-8 perctől esetleg nagyon ritkán 15 perces napi foglalkozást jelent, mennyit teljesít a 96%, hogy lejjebb vannak?! Ez olyan, mint az önbevallásos autóvezetői teljesítmény, amiből az szokott kiderülni, hogy az emberek 90%-a jobban vezet az átlagnál… Hacsak úgy nem…

Meg ez a 4% is… mintha olvasni véltem volna, hogy 2 millióan használják, most megnéztem, nem is tévedhettem volna nagyobbat, 575+ millióan, 56,5 millió aktíve user havonta (én is korábban kóstoltam bele, 2 hét után abbahagytam, és 3 évvel ezelőtt kezdtem el aktívan ugyanazt a nyelvet tanulni, és azóta, pont most mindkettőben benne vagyok aktív user-ként…). Tehát az első szerint 23 millióból vagyok egy, a második szerint (ami azért jobban számít) a 2,26 millióból… nagy kunszt…:-))) és mégis, mégis, jól hangzik…:-)))

Persze csinálhatnám 20 éve is, nem ez számít, az számít, hogy haladok-e előre. A befektetés steady, de nem egetverő, a fejlődés se… de már érzem… ugye, a nyelvtanulás - nem tudom, észrevetted-e - nem lineáris. Az elején, ha kiköpöd a tüdőd, akkor se érzel haladást. Ilyen lépcsős a cucc. Teszel bele, teszel bele, és egy-egy időszak végén hirtelen azt érzed, mintha könnyebben menne (nem lehet tudni, hogy ez mikor jön, és nem egyforma távolságra vannak ezek a “lépcsők”, nagyban függ a befektetés intenzitásától, és valamennyire az egyéntől is - ez utóbbi komplikált…).

No, én nem köpöm ki a tüdőm…:-))) ez egyébként egy fontos elem, hogy abszolút szabályozható, mennyit fektetsz bele, milyen gyorsan akarsz haladni. Meg persze, hogy mit akarsz elérni. Én a már úgy-ahogy megtanult nyelveimet is ezzel kezdeném ma el, persze, akkor ez még, amikor tanultam őket, mind nem állt rendelkezésre. És csak egy bizonyos szint után mennék el tanfolyamra, egyéni tanárhoz. Ehhez a drillhez, amit az elején a nyelvtanulás jelent, abszolút alkalmas, rugalmas eszköz a sok elérhető applikáció. Viszont ha komolyan meg akarsz tanulni beszélni például, akkor valószínüleg egyéni tanárhoz járnék, abban a fázisban talán az a leghatékonyabb. Itt is találsz remek tanárokat. Például Andrea Mendel, vagy Márta Nagyiván…

A Duolingo körítésében, illusztrációiban, animált bumfordi kis szinte mesefiguráiban, a mobilom nyitó képernyőjén a napi penzumra animáltan figyelmeztető logo (ahogy telik a nap, még mindig nem csináltam meg, egyre borúsabb, viharosabb, dühösebb piros, majd lilára változó a kis figura…), az egyes feladatoknál a soros figura szájmozgásának szinkronizálása az adott példamondat kiejtéséhez (!!!) úgy tűnik, főleg a fiatal korosztályt, a gyerekeket célozza (mintha olvastam volna, ez tudatos!), de ha folyamatosan csinálod felnőttként, nem fog zavarni, sőt, akár élvezheted ezt a kicsit túltolt kavalkádot… 

…hogy ezek motiválók-e, nem, nem tudom, talán inkább színezők. Végülis, hogy meg akarsz-e tanulni egy kicsit új világot, gondolkodást, netán művészetet, dolgozni akarsz rajta, vagy ez új hazád nyelve, muszáj lesz megtanulni, Tőled függ, olyan nincs, hogy egy kicsit tanulok nyelvet, az biztos kudarc… Ez komoly elhatározás, fegyelmet igényel, viszont valahol az úton, ami egy sötét, idegen, kicsit ellenséges (mint amikor a kuplungot, gázt, féket tanultuk kezelni, és akkor még ott volt az életveszélyes live forgalom is…) erdőben vezet, hirtelen lassan elkezd világosodni, elkezdesz formákat, színeket felismerni, majd az egész olyan szép, harmonikus tájjá alakul. Hosszú az út a sötét erdőben though…

Szeretem én ezt a Duolingo-t, napi fegyvertársammá, bajtársammá vált…:-)))