Vezetői coaching

Azt, hogy ki Jobs, nyilván tudod... annak idején ő meg John Lennon gondolta (Lennon mondta is, nagy vihart is kavart...), hogy ismertebbek, mint Jézus Krisztus... 

Ahhoz, hogy a kettő összekapcsolását jobban értsd, egy rövid összefoglaló elengedhetetlen a címben említett második fogalomról (annak aki ismeri, felfrissítésként, aki nem, az alapok megértése céljából). 

Az Innermetrix egy személyiségdiagnosztikai márkanév, 20 éve a nemzetközi piacon (magyarországi képviseletéről itt: http://innermetrix-hungary.com). Aki elkezdte Magyarországon 2011-ben használni fejlesztő munkáihoz, és akihez elsősorban a további terjesztése is fűződik, Malchiner Maximilian Péter, akinek nemrégen megjelent könyve az ő saját praxisát mutatja be figyelemreméltóan olvasmányos, egyszerre alapos és könnyen emészthető formában – You are more - az Innermetrix alapján építkezve, ugyanakkor kreatívan kiterjesztve annak lehetőségeit azt aktív vezető-fejlesztés gyakorlata felé. 

Az Innermetrix komplett ADV Insight riportja (lehet őket külön is megrendelni) 3 részmodulból épül fel. Az első a viselkedést (hogyan látnak minket mások) profilírozza, a második a mély, alap értékrendszerünket, ami a motivációnkat alapozza meg (miért kelünk fel minden reggel), a harmadik pedig a még mélyebb, tudatalatti, első/nascens érzékelési/gondolkodási profilunkat. Az utóbbit a hosszú formájában 75 oldalas riport a 3 külső világot érzékelő csatornánk és a 3 belső, önmagunk működését érzékelő csatornánk közötti preferenciáink kimutatásával teszi. 

Az első modul egy nagyon ismert, nagyon sok helyen, sokféle részletességgel és minőséggel felhasznált open source alap-metodikát használ, amelynek az elnevezése általában DISC profil (németül DISG, az utolsó dimenzió, a lelkiismeretesség-Gewissenhaft első betűjéből, míg az angolszász utolsó betű, a C a compliance-re utak (főleg megfelelés értelemben, mi magyarul a körültekintőt használjuk...). 

A második érték/motivációs modul egyedi, az Innermetrixre kidolgozott metodika korábbi pszichológusok és szociólogusok munkáira épít, a harmadik modul pedig egyértelműen egy a nagyközönség előtt mindmáig nagyon méltatlanul háttérben maradó Robert S. Hartman nevű amerikai filozófus, matematikus, jogász munkáján alapul. Akit ez az értékelméleti (és – fontos - azt gyakorlati mérhető alapokra helyező) munka érdekel (felhívom a figyelmet, hogy nem a könnyű olvasmányok közé tartozik, filozófiai érdeklődés szükséges, különben únnád, útálnád, viszont ha „elkap a gépszíj”, nekiugrasz 6-szor is, mint mondjuk az Ulysses-nek, vagy netalántán a Finnegans Wake-nek (hogy tényleg egy véglet is idekerüljön...), hogy nehogy már ne értsem meg egészen...), ez a legjobb részletes feldolgozás: The structure of value – Foundation of scientifical axiology (axiology = értékelmélet). Aki az egésszel összefoglalóan és dióhéjban Hartman is életével úgy globálisan szeretne megismerkedni, annak (bevezetésül?) a Freedom to live-et tudom ajánlani.

...és akkor vissza Jobs és az Innermetrix „kapcsolatához”. Először arról, hogyan jött az ötlet, a drive, hogy ezen elgondolkozzam... 

Jobs-nak nagyon fontos volt a spiritualitás, de nem biztos (megítélésem szerint biztos, hogy nem...), hogy volt személyiségdiagnosztikai felmérése, konkréten Innermetrixes. Mégis, mégis, olvasva Isaacson könyvét, elkezdett kirajzolódni számomra a profilja mindhárom említett szeletben.  

Amit írok, lehet, hogy itt-ott vitatható lesz, nem lesz bizonyítható az igazi profillal, a tapaszatalat jellegétől és tartalmától/mennyiségtől is függhet egy ilyen intuitív assessment (el is várom, hogy a nálam még okosabbak kisegítsenek...:-))), de nem tudtam megállni, hogy Jobs effektív profiljának a kézhez vétele nélkül elkezdjek gondolkodni azokon az erőkön, amelyek nála/benne a működés különböző aspektusait (viselkedés, motiváció, világ-érzékelési/-gondolkodási mód) mozgatták.  

Neki nem is volt nagyon szüksége arra, hogy ezt formálisan megkutattassa a személyiségprofilját, mert nyilván ösztönösen érezte/tudta, hogy ezek az erők mind egyirányba mutatnak (a ritka géniusz-együttállás...) és a környezet, amit kiharcolt magának (az ő állandó realitást-torzító/-manipuláló világfelfogása végtelenül aktív volt, ő nem belecsöppent egy környezetbe, ő olyan mértékben alakította a környzetét, amire kevesen képesek.  

Mi többiek, halandók egy ilyen személyiségdiagnosztikai profilból (amely se nem jó, se nem rossz, de következményei vannak) sokkal többet tudunk profitálni, mert ritkán van az, hogy az összes vektor egy, minket szinergikusan segítő irányban segít minket, illetve elsőre (vagy akár harmadikra...) sikerül megtalálnunk azt a környezetet, amelyben optimálisan tudunk működni és hatni... 

A lényeg ebből az (lesz), ahogyan használva a profilt sok-sok alkalommal (önmagára és másokra, akár ügyfelekre applikálva) elkezd az emberben egy x-edik „innermetrixes” érzék kialakulni és ez sokat segíthet nemcsak a triviális hatásban, az önismeret fejlődésében, de a másik ember ismeretében, konkrétan az empátia fejlesztésében is.  

Általában azzal kezdődik, hogy az ember találkozik a saját profiljával, ami legtöbbször meglepi, de ez a meglepetés olyan ráismerős, mondanám: borzongatóan kellemes. Ennek kapcsán az ember elkezdi önmagát kicsit ezekben a terminusokban is figyelni, azaz ez a gondolati keret segít fel-felszállni a helikopter/disszociált pozícióba, és időnként onnan rátekinteni önmagára, a saját működésére. Kell-e mondjam/hangsúlyozzam ennek a momentumnak az önismereti fejlesztő erejét? És ezután jöhet az intuitív alkalmazása a megismert/átélt szeletek dimenzióiban – többnyire trial and error módszerrel - mások működésének megismerésében... 

Most pedig – a megfelelő alapozás után – tényleg a címben ígért kapcsolatról. Abban a sorrendben mondom, amelyben eszembe jutottak a felismerések: 

1. Az első gondolat az volt, hogy jézus, ez az ember mennyire rendszergondolkodású volt! (AI – Attribute index, a hartmadik modul...). Hartman rendszere szerint 3-féle gondolkozási/érzékelési csatorna (természetes „tehetség”-nek is nevezzük, megkülönböztetve a teniszezési, vagy hegedülési konkrét tehetségtől) létezik, az empatikus, a gyakorlati gondolkodási és a rendszergondolkodási. Az utóbbit a finite/véges számú tulajdonság általi leírhatóság jellemzi (a gyakorlati gondolkodásút egyébként transfinit (megszámolható végtelen), az empatikusat infinit (megszámlálhatatlan végtelen) tulajdonság – így lesz ebből számszerüsíthető, konkrétan kombinatorikai alapú mérhetőség).

Jobsnak 2 minőség létezett és közte semmi: a teljesen szar és a zseniális, pont. Az első egyébként Isaacsonnak adott beszámolók szerint néha (messze nem mindig!) azt is jelenthette, hogy „...védd meg, magyarázd el, győzz meg, hogy nem az...”. A félelmetes az volt, hogy ezeket a kategóriákat virevolt, relészerűen ide-oda kapcsoló módban alkalmazta, azaz a tegnapi szar mára zseinálissá változhatott, igaz, gyakran az egy hét szünet alatt a gondolat általában Jobs saját gondolatává/ötletévé avanzsált.

Aki kibírta a palit, az jobb lett tőle, mert az utolsó csepp jó/hasznos ötletét is kipréselte belőle, de nagyon nehéz volt kibírni, többen omlottak össze a hatására, mint akiknek segített... – az A+ embereknek általában hasznos volt életük egy szakaszában, a sima A-tól lefelé komoly, akár örökre szóló önbizalom-vesztéssel is járhatott....

Az ilyen ember számára nincsenek fokozatok, nincs jó, jobb legjobb, legjobb van és legrosszabb, valami fekete vagy fehér, igen vagy nem, ez a tipikus, végletes rendszergondolkozás. Nehéz megsaccolni a másik két csatorna intenzitását, a valószínű az az, hogy mindkettő szintén magas volt, a 8-10-es tartományban (10-es skálán). Az empátiája bizonyosan negatív preferenciájú volt, nem segítésre, hanem kihasználásra használta az emberismeretét, ami egészen extra volt a beszámolók szerint (egy kicsit off-topic megjegyzés ehhez a részhez: valaki, talán Woz (Wozniack) mondja, hogy antietikus volt a hozzáállása az emberekhez, de ez messzire vezet és nem is szorosan ezekben a terminusokban megítélhető).

A praktikus gondolkoásban nem vagyok annyira biztos, valahogy azt gondolom, hogy habár nem lehetett alacsony ( bár el tudom képzelni, hogy a 6-8-as tartományban lehetett), de mindenképpen a vakfoltjának gondolom.

2. A második gondolat az volt, hogy a viselkedések közül a negyedik dimenzióban a maximális 99-es compliance (körültekintő) jellemezhette, azaz perfekcionista/maximalista volt, aki nem ismerte a határidő vs minőség trade-off-ot, nem fogadta el, hogy van ilyen trade-off (kicsit átfedésben a rendszergondolkodással). A minőség mindenek előtt. A második legmagasabbnak (itt lépek talán a legcsúszósabb talajra) a D-döntésképes dimenziót gondolom, utána az I-interaktív dimenziót. Ha visszamegyek a 4 dimenzió meghatározó alapjára, egyszerre látom extrovertáltnak (D és I), de az introvertáltság dimenziója sincs távol tőle, sőt (az erős C). Amit nagyon alacsonynak érzek, az a szupportáló/támogató/nyugodt magas S, inkább az alacsony S-re jellemző lázadó attitűd a meghatározó. Vissza a tengelyekhez, a tárgyak az emberi környezetre kedvezőtlenül ható primátusa süt az egész működésből (ezért gondolom a D és C preferenciáját, ami önmagában egy óriási feszültséget tud okozni, miközben ezen a tengely-oldalon láthatóan a C volt a preferált).

3. A harmadik gondolat nem jött magától, de ha már az első kettő ennyire adta magát, gondoltam, nézzük meg, lehet-e/tudok-e valamit mondani/saccolni az értékek/motiváció személyiség-profil szeletről. Az első ami beugrik, az esztétika (pl. a kalligrafika első felhasználásának erőltetése, és ezzel az Apple gépek grafikai felhasználásának megalapozása a nem is kicsi ellenállással szemben, vagy a mother-boardok nem is látható esztétikájától a csomagolás esztétikájáig terjedő esztétikai töltetű maximalizmus), a második az individualisztikus motiváció (bár, talán ez lehetett az első, a legerősebb). A kettő együtt, az individualsztikus + esztétikai motiváció mintája a „Független művész” profilja, aki az egyensúlyt, a harmóniát saját egyedi módján igyekszik elérni. „Én a saját magam számára határozom meg a szépséget.” Azt élvezi, ha szabadon csinálhat olyan dolgokat, amelyek szépséget és egyensúlyt hoznak az életébe.A harmadik motivációs „szenvedélye” (azokat az érték/motiváció dimenziókat nevezzük el így, amelyek a sok-sok kitöltő adott átlagánál jóval magasabbak) a gazdasági motiváció lehetett (az első pillanattól kezdve jellemző volt rá a nagyon erős gazdasági motiváció, pl. Woz ingyen akarta adni az első gépeket, ha rajta múllott volna, ebből az egészből bizonyosan nem lett volna az, ami lett – ezt Wozniack maga elismeri...).

Miért is forog? Azért, mert "a szavaknak használatuk van és nem jelentésük..." („Die Bedeutung eines Wortes ist sein Gebrauch in der Sprache."). Rossz vagy... és mégis, mégis... (mondjuk, azért is forog, mondjuk most a másik oldalára, hogy pimaszul a front-kép nem rá utal... fityiszt mutatok Wittgensteinnek... azért a fogalmaknak bizony van jelentésük is, kedves Ludwig, legalábbis eredetileg, amire azért - legalább néha napján - illik emlékezni...)

Amikor használunk egy kifejezést különösen az emberi viselkedésre, természetre, sokszor olyankor is érték-preferenciát implikálunk/értünk bele, amikor az eredeti használati definíciónak (amely többnyire alámerült a kollektív tudatunkban) az még nem volt része. Kényelmes ez a használat, és ha tudjuk, hogy ezek egyszerüsítések, akkor nincs is probléma. De mindig tudjuk-e?

Hiteles (angolul: authentic), empatikus, stressz... Ezek egyfajta faux amis, hamis barátok, mert a mindennapi szóhasználatban egyértelmű értékpreferenciát (jó, vagy rossz, pozitív, vagy negatív) is hordoznak (az első kettő pozitívat, a harmadik egyértelműen negatívat), pedig hasznos lehet tudni, hogy semleges kategóriák és ha pontosak akarunk lenni, minősíteni kell őket.

A.) {Hiteles az, aki "nem hamis vagy utánzat: valódi, itt és most (aktuális)" és "igaz, akinek a viselkedése/működése megfelel a személyiségének, vagy karakterének".}

{"not false or imitation: REAL, ACTUAL <based on authentic documents> <an authentic cockney accent>"
"true to one's own personality, spirit, or character"} - Merriam-Webster

Azaz (hogy rögtön csak arra utaljak, ami a mindennapi használatban eszünkbe se jut, mert a hitelességnek egyértelműen pozitív az aurája), ha valaki gonosz, netán pszicho-/vagy szociopata, akkor hiteles, ha nem játssza el a jóságos megmentő/nagyapó/nagyanyó szerepét (miközben tudjuk, az a lényege, hogy eljátssza, hisz ez a lényege), hanem gonosz és másokat végletekig kihasználó.

B.) Az empatikus is pozitív dolgot jelent a mindennapi konverzációban. Pedig beleélve mások helyzetébe magad (amely képesség/készség mindenképpen valamilyen erőforrás) lehetsz segítő is, meg kihasználó, manipulátor is.

{Az az érzés, hogy megérted és átérzed egy másik személy tapasztalatát és érzelmeit: a képesség mások érzéseinek átélésére}

{"the feeling that you understand and share another person's experiences and emotions : the ability to share someone else's feelings"} Merriam Webster (semmi nincs ebben a definícióban, amely ne tenné lehetővé a felhasználás pozitív vagy negatív jellegét, bár a "share" ige hajlik egy kicsit a pozitív értelmezés felé, de ha belegondolsz, bien et belle az emberismeret (az emberi érzelmek átélésének a képessége) használható saját önző célokra is.

C.) A stressz... nos, a mindennapi szóhasználatban egyértelműen a helyzetnek nem megfelelő, egészségre káros, tartós ideges, megterhelő túlfeszültséget jelenti és ennek a szinte kizárólagos értelmezésnek már a híres értelmező szótár is megadta magát:

{1 - teher amely megterheli valakinek az érzelmi vagy értelmi jólétét, amelyet valaki idejének az elvisehetőhöz képesti túlterhelése okoz (teljes munkaidős állása és főiskolai tanulmányai jelenleg túl sok stresszt okoznak a fiatal nőnek)
2 - különleges figyelem vagy fontosság (nyomaték, hangsúly) tulajdonítása valaminek (a cég orientációs programja jelentős súlyt fektet a munkahelyi biztonságra)}

{1 the burden on one's emotional or mental well-being created by demands on one's time <with a full-time job and her college courses, the young woman is under a lot of stress right now>
2 {a special notice or importance given to something <the company's orientation program places considerable stress on workplace safety>} - Merriam-Webster

Pedig a General Adaptation Syndrome, a stressz mechanizmusának felfedezője,
János Hugo Bruno "Hans" Selye, szóval a magyar Dr. Selye János egy érték-semleges reakciót fedezett fel:

{"Selye discovered and documented that stress differs from other physical responses in that stress is stressful whether one receives good or bad news, whether the impulse is positive or negative. He called negative stress "distress" and positive stress "eustress".} Wikipedia {Selye felfedezte és dolumentálta azt, hogy a stressz különbözik más fizikai válaszoktól abban, hogy stressz egyaránt jelentkezik attól függetlenül, hogy valaki pozitív, vagy negatív impulzusokat kap. A negatív stresszt 'distressz'-nek, a pozitívat eustressz-nek nevezte el}

Amúgy a Merriam-Webster szócikk készítőinek egyéb piszmogásra is lehetne invitációjuk, amennyiben nem csak az eredeti szó-értelmezés leszűkítése szárad a lelkükön (hogy ez a "szárad a lelkükön" mi a fenét jelenthetett eredetileg?!), de a lehetséges okozókat (nota bene, a "...pozitív és negatív impulzusokat...") még drámaibban csonkolták.

Ez annyira így van, hogy Selye szerint a General Adaptation Syndrome (Általános Adaptációs Szindróma) hiánya patológiának számít, végzetes is lehet. Már nem tudom hol, de egyszer olvastam, hogy az űrhajósok rendkívüli fizikai, pszichikai megterhelésének egyik legfélelmetesebb próbája az, amikor egy medencében megfelelő ellátást és fizikai körülményeket biztosítva napokig kvázi kifüggesztik a jelöltet. A lényeg, hogy napokig inger-deprivációnak/-megvonásnak teszik ki. Az egyik legnehezebb próba... Ja igen, egy dokufilmben egyszer olyat is láttam, hogy érdeklődő extrém-túristák számára szerveznek talán Franciaország területén olyan néhány napos tartózkodást, amely alatt egy-egy atom-bunkerbe zárják őket, ahol napokig se fény, se hang, se egyéb inger nem jut el hozzájuk. Nagyon különleges élményről számoltak be a pár nap után a résztvevők. Részben/egészében időlegesen elveszítik mind az idő-, mind a helybeli érzékelésüket...

{The reader should note that Dr. Selye did not regard stress as a purely negative phenomenon; in fact, he frequently pointed out that stress is not only an inevitable part of life but results from intense joy or pleasure as well as fear or anxiety. "Stress is not even necessarily bad for you; it is also the spice of life, for any emotion, any activity, causes stress." Some later researchers have coined the term "eustress" or pleasant stress, to reflect the fact that such positive experiences as a job promotion, completing a degree or training program, marriage, travel, and many others are also stressful.
Selye also pointed out that human perception of and response to stress is highly individualized; a job or sport that one person finds anxiety-provoking or exhausting might be quite appealing and enjoyable to someone else. Looking at one's responses to specific stressors can contribute to better understanding of one's particular physical, emotional, and mental resources and limits.} - http://medical-dictionary.thefreedictionary.com/general+adaptation+syndrome

{Az olvasónak tudnia kell, hogy Dr. Selye a stresszt nem csak egy tisztán negatív jelenségnek tekintette; igazából, gyakran rámutatott, hogy a stressz nem csak egy elengedhetetlen része az életnek, de intenzív öröm és gyönyör is kiválthatja ugyanúgy, mint félelem vagy aggódás. 'A stressz nem szükségképpen rossz valaki számára; de az élet fűszereként is működik, bármilyen érzelem, bármilyen tevékenység, ok hatására.' Későbbi kutatók elnevezték ezt 'eustressz'-nek, vagy kellemes stressznek, hogy hangsúlyozzák, olyan pozitív tapasztalatok, mint egy kinevezés, egy diploma megszerzése, vagy egy tréning sikeres befejezése, házasság, utazás és sok más is lehetnek stresszt okozók.

Selye arra is rámutatott, hogy a stressz érzékelése és az arra adott válasz-reakciók nagy mértékben személytől függőek; egy állás, vagy sport, amely valakiből aggódást és túlzott fáradtságot vált ki, más számára nagyon vonzó és élvezetes lehet. Ha megfigyelik valakinek a sajátos válaszait meghatározott stresszorokra (stresszt okozó tényezőkre/impulzusokra), ez nagyban hozzájárulhat az illető sajátos fizikai, érzelmi és értelmi erőforrásainak és korlátainak a megismeréséhez.}

Lehet, hogy emlékszel a slogan-re: "Tiéd a gyár, magadnak építed!", lehet, hogy hallottad valahol, mindenesetre ez a háború utáni idők egyik (sikertelen) motivációs kísérlete volt... 

A cinikus '70-es években ez informálisan "Tiéd a gyár! Vidd haza!"-vá változott, ami elég komolyan kisiklatta az eredeti szándékot, felismerve a slogan-ben benne rejlő humor-bombonos lehetőséget (mondjuk, azután ennek nagyon materiális megvalósítása egyáltalán nem volt olyan humoros...) 

Ez volt az ipari korszak... azután jött az információs forradalom, sok neve van a mostaninak, például információs társadalom/korszak, digitális, vagy számítógépes korszak. 

A nagy tőzsdei cégek értékében a tárgyi eszközök dominanciáját felváltotta az immateriális, vagy szellemi eszközök túlsúlya, a "legfőbb érték az ember" slogan a sikeres vállalkozásokban rögvalósággá válik. 

Ez megjelenik a menedzsment, irányítási technikákban is, mert főleg az alapvetően kreatív energiákra építő cégeknél (de egyre inkább mindenütt) elemi szükség van minden egyes munkatárs kreatív energiáinak mozgósítására is. 

Hát, pont ez az. Az ipari társadalomban a termelésben nem volt szükség az egyén kreatív energiáira, éppen hogy nem volt... a fegyelmére, a türelmére és az engedelmességére volt szükség. Fogaskerék volt, nem vitte a hátán a cég gondjait, az ilyen marhaságokkal, hogy "Tiéd a gyár, magadnak építed!", nem is foglalkozott (rosszabb esetben rossz kedve lett tőle, kigúnyolta). 

Az entrepreneur, a vállalkozó volt az, aki minden kreativitását, energiáját beleadta a tevékenységébe, mert ha nem, elsüllyedt, tönkrement. 

Az idők változtak... ma az a cég, amelyik még mindig csak fogaskerékként kezeli az alkalmazottait, nem készíti fel kellőképpen (nem segíti a szakmai, vezetői fejlődésüket), tartósan nem figyel oda a munka-magánélet egyensúlyra (ezzel idő előtt tönkreteszi őket, kiégést, elidegenedést generál), nem vonja őket be a cég céljaiba, terveibe, sőt gondjaiba is, nem hatalmazza fel őket a lehető legnagyobb önállóságra, amelyben önállóan, kreatívan, nem rettegve a hibázástól kezdeményezve tudnak dolgozni, amikor kell, alkotni a saját és a cég közös hasznára, az a cég hosszú távon (de lehet, hogy már közép távon) legrosszabb esetben halálra, kevésbé rossz esetben stagnálásra, bukdácsolásra, szenvedésre van ítélve. 

Ezért született meg az "intrapreneur" kidejezés, a belső vállalkozó, aki kellően kiképezve és folyamatosan fejlődve, bevonva a döntéshozatali folyamatban, kreatívan, a lehetőség szerinti legnagyobb szabadságban, dinamikusan együttműködve a többiekkel, a közös jó hangulatú alkotás közegében, felhatalmazva úgy végzi a munkáját, hogy tisztában van vele, hogy ami a cégnek jó, neki is jó lesz, ezért párhuzam vonható az alkalmazottként személyesen mozgósított energiája, lelkesedése, kreativitása és az "igazi" vállalkozó működése között...

Nem vagyunk egyformák... vannak, akiknek fontos, elengedhetetlen, hogy a maguk urai legyenek, és vannak, akik csak meg szeretnék keresni a napi kenyerüket, köszönik szépen, őket hagyják békén. Ők helyezkednek el az aktív populáció munkához/tevékenységhez való hozzáállást/attitűdöt leíró haranggörbe két szélén. 

Az egyiket nem kell motiválni, van neki elég, nem fog tartósan megmaradni egyetlen formális szervezetben sem, amelynek nem ő szabja meg az irányát, a másikat meg nem lehet. Nincs különösebb célja az életben, végigéli, kész. 

...és van a zöm, a haranggörbe által leírt középső halmaz, akiben az önállóság iránti vágy és a felelősségtől való tartózkodás valamilyen vegyüléke található meg. Önállóan szeretne működni, valamilyen szinten meg szeretné valósítani önmagát az életében és a szakmájában is, de a teljesen önálló vállalkozástól viszolyog, bizonytalannak érzi, és túl sok olyan, adminisztrációs, networking, sales elem keveredik hozzá, amelyekről szívesen lemond. Ő szeretné csinálni azt, amihez ért. Ő lehet az alanya a szervezeti motivációnak. Ő az, akit nem csak a pénz motivál, és szereti a szervezet védőernyőjét a kinti világ zordonságával szemben (nem utolsósorban persze a hó eleji boríték biztonságán keresztül). Ő lehet az "intrapreneur".  

De nem szabad elfelejteni, hogy életveszélyes felhatalmazni a munkatársakat anélkül, hogy biztosak lehessünk benne, hogy szakmailag fel vannak készülve (és biztosított a folyamatos fejlődés/fejlesztés lehetősége, amelyen keresztül az ő személyes szakmai értékük is nő...) és tisztában vannak a közös szerevezeti célokkal, azokat magukénak tekintik és azokért dolgoznak. A felhatalmazás nem az istráng lovak közé dobását jelenti (ha a metafóra nem is szerencsés...), nem arról van szó, hogy a vezető leadja a felelősséget és kész, hanem arról, hogy kicsit hátrébb húzódik egy fokozottabban támogató és (sokkal) kevésbé közvetlenül irányító és (sokkal) kevésbé mindent-eldöntő szerepbe. Ennek fényében már jobban érthető, mit jelent az, hogy "szabad hibázni". A fentebb leírt működés esetén (felkészített, felhatalmazott munkatárs, fokozott háttértámogatást adó vezető) a felhatalmazott munkatárs/csapat hibája nem több, mintha a vezető döntése lett volna hibás... ami, mint tudjuk, szintén előfordult a korábbi, szigorú hierarchiában működő szervezetekben is... 

Hogyan alakulhat át a múlt század '50-es éveiben nem csak hatástalan, de feltételezhetően kontraproduktív "Tiéd a gyár, magadnak építed!" slogan-je az információs korszak többé nem helyhez kötött termelését leíró mondássá? Hát így: 

"Tiéd (is) a cég! Vidd haza! A munkát!"