Tulajdonképpen vitatémának is jó. A bürokrácia, a “red tape” magának termel munkát. “A” hogy jelentősége legyen (esetleg mert már kicsit több a munkája), lobby-zik 2 beosztottért, “B”-ért és “C”-ért (egy ember sem mellette, sem alatta nem lenne optimális a jövőjét tekintve, mert potenciális versenytársak lennének).
Egy idő után “B” is soknak érzi a munkáját, hasonló logika szerint “D” és “E” beosztottakra tesz szet, és “A” - vigyázva az egyensúlyra, “C” alá is szervez 2 beosztottat, “F”-et és “G”-t. Ezek azután éppen elég munkát fognak egymásnak adni, hogy tartósan exisztáljanak… további részletek C.Northcote Parkinson szeminális könyvében találhatók.
Talán nem ilyen “viccesen” alakul ki a felsővezetés és az aktuális konkrét dolgozók közötti középvezető réteg, de tendenciájában van benne valami (Parkinson is - mint maga is magasrangú állami alkalmazott - a brit gyarmatügyi minisztérium létszámának alakulásából következtette ki ezt a szabályt, amely minisztérium csúcs-létszámát abban az időben érte el, amikorra praktikusan megszűnt a brit birodalom, a Commonwealth).
Na most, az újmódi az (bár már évtizedekkel ezelőtt pedzegette a témát pl. Tom Peters a Liberation managemment-ben, vagy a SAS vezér magyarul is megjelent könyvében, a Lapítsd le a piramist-ban), hogy a hierarchiát kiiktatjuk, marad a legfelső vezetés/vezető, az egész középvezetést, még a szakértő funkciókat is, majd az “emberek” mellék-állásban megcsinálják.
OK, és akkor itt jöhetne a vitatéma, ha valakit érdekelne. Azt értem, hogy miért jó kinyírni az összes középső szintet. Gazdaságilag. A felső és középvezetés bérköltsége általában az amúgy is nagyon jelentős élőmunka költség jelentős hányadàt teszi ki, akár a felét is. Ebből kioperálni a teljes középvezetői réteg bérköltségét komoly költségcsökkentést jelent a tulajdonosnak, részvényesnek. Ezt azért fontos megemlíteni, mert senki sem említi meg. Azt hogy milyen jó lesz az embereknek általában, felszabadulnak, egyéb, az meg rendesen tupírozva van (20 éves felsővezetői tapasztalatom szerint ha a stáb egy-negyede ilyen ember, aki ennek örül, már jó közegben, cégnél vagyunk…).
Ugyanakkor mindenhol hangsúlyozódik, hogy a tulajdonosnak akarni kell a piramis laposítását, különben nem lesz a dologból semmi. Ezt a motivációs faktort pedig a tulajdonosok azonnal átlátják (ahogy mondani szokták “kockás papíron asztalos ceruzával” is kijön…), de beszélni róla nem illik.
Na most, egy kis plaidoyer/védőbeszéd nem a parkinsoni bürokrácia, de a hasznos & kellően hatékony/karcsú áttétel/közép-vezetői réteg és funkciós egységek hasznossága mellett. Előszöris közelebb vannak a munkához, a dolgozókhoz, effektíve értenek hozzá, és általában ők még kvázi dolgoznak is (ezeket ritkán és jóakarattal lehet elmondani a tulajdonos vezetőkről - minél nagyobb a cég, annál kevésbé). Ráadásul, coach-ok, pszichológusok egybehangzó tapasztalata, hogy a di-stressből a javát kapják… (mondjuk ez érv lehetne a megszüntetésük ellen, de az a furcsaság, hogy amíg nincsenek benne, a beosztottak egyik vágya, hogy kiemelkedhessenek a tömegből…). Mást is akartam, de talán ez elég is…:-)))
De, tényleg nagyon nehéz tartósan kontroll alatt tartani a közép-vezetői réteg nagyságát, és hatékonyságát. Dehát pont ez lenne többek között a dolga a felső vezetésnek! Valamikor sok helyen párhuzamosan megállapították, hogy 7 egységet, 7 vezetőt, 7 embert lehet hatékonyan irányítani (2 pizzányi ebédelők, 7 ló elérhetősége az ostorral, stb.)
Szóval mi legyen a verdikt, a középvezetők úgy általában seprű, és majd az emberek ügyesen elirányítgatják a mindennapokban magukat, mellesleg a szükséges kiegészítő támogató funkciókat is kirázzák a kisujjukból, vagy (nem a túlburjánzott, de a hatékony) hierarchia, amely állítólag minden biológiai élet alapja egy tévedés/kisiklás volt, és most jön az igazi agilis, holakratikus jövő?
