Címekben, szövegekben, blogokban sokat használom a 3 pontot (...) egy-egy gondolat, mondat, bekezdés végén... Az én használatomban (nem jelentés van, használat...) ez annyit jelent általában (? mi az, hogy általában?! Megint egy ilyen elbizonytalanító izé...), hogy „van tovább is...”, „...ez csak egy része annak, ami erről eszembe jut, de most nem zavarlak, kedves Olvasó a többivel...”
Ez lényegében adekvát azzal a gondolattal, hogy az amit megosztunk a többiekkel időnként (helyesebben ez áll a szándékunkban, hogy azután ebből mennyi, hogyan, és mikor jut át (és ül esetleg be...), az a pillanatnyi egyéni és kapcsolati diszpozíciónktól/együttállásunktól függ...)
Erről a 3 pont cuccról eszembe jutott a coaching hatása az ügyfél belső munkájára magával. Az az ügyfél, aki (tudatosan legalább) nem „dolgozik” magán, nem fog coachhoz fordulni, vagy ha coachhoz fordul, vagy mondják neki, hogy jobban teszi, hogy coachhoz fordul:
- vagy eleve ellendrukker lesz (abban érdekelt, hogy bebizonyítsa, hogy az semmit se ér, amit eleve is gondolt, és mivel nélküle nem megy, majdnem 100% esélye van, hogy ez sikerül is neki, ha a coach nem veszi ezt időben észre és nem vesz részt, azaz kilép az ellehetetlenítő „játszmából”)
- vagy jobb esetben passzív szemlélőként várja, hogy a coach megszerelje őt, mint a vízvezetékszerelő az elromlott vízcsapot („...na, ugorjál szépen! Hopp... hopp...”)
A nehézség az lehet, hogy a coachok egy része is titokban, vagy kevésbé titokban azt gondolja, hogy ő a nagy varázsló, aki a színre lép és minden megjavul és őt mint hőst fogják élete végéig emlegetni még a rokonságban is... Azaz, ő az, aki megváltoztatja az ügyfél életét, enyhébb esetben akinek a közvetlen hatására az ügyfél élete egyszeriben megváltozik.
No, és ekkor ez a gondolatmenet a valamikori mérnök (az én) fejemben mint egy diagram jelent meg, amelynek a vízszintes tengelye az idő tengely, a függőleges tengely pedig sok mindent jelképezhet, az ügyfél életének egy-egy aspektusát, ami a fókuszban van, vagy akár az egész életének a minőségét is. A függőleges tengelyen a zéró tengelymetszet a semleges/semmilyen állapotot jelképezi, felfelé a pozitív, a (-z ügyfél számára szubjektív) „jó” értékek találhatóak (minél magasabb az érték a zéró/semleges értéktől, a helyzet az adott tényező esetében annál kedvezőbb/”jobb” és minél közelebb, de még a pozitív tartományban van az érték, annál kevésbé (de még) „jó” az a bizonyos helyzet, lefelé ugyanez tükörben, azaz az egyre rosszabb helyzeteket jelképezi (ahogy lefelé haladunk).
Íme, ahogy sokan még ma is elképzelik a coaching folyamat hatását. Az adott cél-tényező valamilyen szintű, jön a coach és a coaching és csiribi-csiribá, megemelkedik ez a szint. Ennyi.
Ez nem így működik. Előszöris, a coaching folyamat előtti constans diagram-szakasz azt jelképezheti, hogy az ügyfélnek jó, ahogy van, semmit nem akar változtatni rajta, el se kezdett rajta „dolgozni”, köszöni, őt hagyják békében. Ott kezdődik, hogy az ilyen el se megy a coachhoz (magától), hiszen az, hogy elmegy valaki egy coachhoz, az már része a fejlődési folyamatnak, mert ez jelenti pl. a következőket:
- az ügyfél felismerte, hogy jó lenne, ha valami máshogyan, jobban menne... ez azt is jelenti, hogy képes a saját működését racionálisan, kritikusan megközelíteni, nem tagadja, hogy lehetnek olyan dolgok az életében, amelyek tekintetében nem tökéletesen működik, és hajlandó ezek javítása érdekében pozitív energiát kifejteni, azaz hozzákezdett egy fontos, de nem feltétlenül sürgős (sokunk elől a mindennapi rohanás által eltakart/lefedett) projekt kivitelezéséhez, feltétlenül elismerésre méltó mozzanat, ezenkívül
- az ügyfél elindult a fejlődési úton (már a coaching folyamat beindulása előtt!! - jó esetben a coaching folyamat iránti igény ennek a saját erős fejlődséi folyamatnak a szereves része lehet) és az első próbálkozások után, meg barátok, ismerősök, olvasmányok hatására úgy döntött, hogy külső segítséget/támogatást kér... Tudja, hogy határai vannak, képes segítséget kérni másoktól (talán meglepődnél, ha tudnád, mennyire nem triviális készség ez), képes bizalmat adni akár teljesen ismeretlen embernek is, ha kellőképpen meggyőződik arról, hogy az illető megérdemli (professzionális támogató esetén a szakma minimum önszabályozó mechanizmusai – etikai kódex, kötelező titoktartás - ennek a professzionális bizalomnak a kialakulásához megfelelő kereteket biztosít)
- Előfordul, hogy az ügyfél már a coaching elején képes világos keretrendszerben megfogalmazni a céljait, vágyait, amelyre a coach-csal együtt képesek felfűzni a folyamatot magát. Ezzel a ponttal kapcsolatban van egy értelmezési gondolatom, ami nem feltétlenül 1:1-ben ért egyet a coach-kánon (megfogalmazva például az ICF dokumentumokban) cél-felfogásával. Az alap, hogy a coachnak, a coaching folyamatnak legyen célja, ebben 100-ban egyetértek a coaching-kánonnal, hiszen – ez talán a legfontosabb - hogyan tudjuk leellenőrizni, verifikálni a coaching hatását, ha nem tűztünk ki célt, ha nincs mihez mérnünk a (remélhetően pozitív) eltéréseket a kiinduló állapothoz képest. Hogy mikorra alakul ki ez a cél, ez a deviancia forrása. Az ügyfelek nem azonos mennyiségű és minőségű coaching előtti (önejlesztési) munka után érkeznek meg a coachhoz:
- Vannak kitartóak, szívósak, akik megszokták, hogy maguk végzik el a (főleg saját belső) dolgaikat, több opciót megvizsgálnak, esetleg kipróbálnak, vagy akár már ki is értékelik azokat. Ők általában azok, akik tudják, mit akarnak elérni, többé-kevésbé kialakult céljaik vannak, a coaching folyamán ezek kevésbé szoktak változni, bár kisebb módosítások, akár scope-ban, szintben is elképzelhetőek,
- Mások hamarabb fordulnak segítséghez, náluk gyakoribb, hogy intuítive érzik, akarják a változást, de nem férnek annyira hozzá a működésük rugóinak egynémelyikéhez és ezekben az esetekben a coaching a célrendszer kialakításában is nagyon hasznos lehet.
Az adott diagram-modell végtelen sok változatot le tud képezni, nagyon rugalmas és egyszerűsége ellenére (ami viszont demonstrációs erejét adja) meglepően sok dimenzióját tudja jelképezni a coaching minőségének, hatásának.
Néhány példa...
- egy klasszikus képlet a következő diagram témája, amikor az ügyfél már maga is fejlődési folyamatban van, egy alapvetően jól működő élet-/munka-tényező vonatkozásában (a diagram első, coaching folyamat előtti szakasza a pozitív tartományban van és emelkedő tendenciát, fejlődést mutat), ekkor kér coachingot, amely alatt a fejlődés üteme kicsit megtorpan, mert a tanulás folyamata nem egyszerűen egy lineáris dolog, viszont a coaching co-kreatív hatása megmutatkozik abban, hogy a coaching folyamatot követő szakaszban a fejlődés üteme (tangense) megnő és már egyedül is jobb hatásfokkal tud fejlődni (természetesen ez az ábrázolás leegyszerüsített (ez mindegyik ábrára igaz...). Ez a harmadik szakasz például nem fog lineárisan, minden határon túl nőni, valahol lecsökken az ütem és a fejlődésnek ha tetszik, van egy plafonja, amelyet sok minden (készségek, körülményeK) határoz meg...
Lényegében ugyanez a jól működő coaching hatás akkor is modellezhető, ha az ügyfél egy rosszabb helyzetből indul és az javul fokozatosan.
- Azután lehet az az eset, hogy zajlik a coaching folyamat, de valahogy párhuzamosan beszélgetnek egymással, a coaching nem érinti meg az ügyfelet igazán, nem tud neki támogatást nyújtani a fejlődés ütemét (és minőségét) tekintve, az ügyfél egy stagnáló periódus után továbbra is a neki korábban is természetes ütemben fejlődik tovább.
- És nem kizárható az az eset sem, hogy különböző lehetséges okok miatt a coaching nem használ, inkább árt. Ez lehet egyszerűen egy negatív kapcsolati kémia hatása, vagy nem a megfelelő coaching attitűd/eszközök hatása, vagy akár okozhatja egy kiábrándulás is („...én nem tudtam magam elérni, megpróbáltam a coachingot is, és lám, az se használ...”)
Van-e olyan dolog az életedben, amiben több potenciál van, az emberi, „soft” tényezőkön múlik, dolgozol már rajta egy ideje, de egyelőre eredménytelenül, de még nem adtad fel? Nosza...
Itt megtalálsz: teveatufokan@gmail.com
Wikipédia: “Eric Berne (
3 eset van, 
Ugye, mindannyian azt gondoljuk, hogy mindig tudjuk a tuttit és nagyon ritka az, hogy tévedésen kapjuk rajta magunkat (és azt is gondoljuk – én is, persze -, hogy ezeket nagyon jól és gyakorlatilag mindig meg tudjuk különböztetni). Érdekes lehet az emberi tévedést vizsgáló, semleges közegben elvégzett, ellenőrzött kísérletekről olvasni, ami elgondolkodásra késztethet minket (elég zsenánt, majd meglátod…) - idézet egy könyvből (« Tévedhetsz »):
Itt egy kis kitérő, most jól nézd meg az első képen a vonal hosszát, azután nézd meg a második kártyán lévő 3 függőleges vonalat jó alaposan. Segédeszközt ne használj, csak a szemmértékedet. Szerinted hányan rontották el? Nos, a kísérlet eredményei szerint volt néhány, a résztvevők kevesebb, mint 1 %-a, aki nem találta el, hogy melyik egyenlő hosszú a 3 vonal közül az első kártyán lévő vonal hosszával. Na most mielőtt tovább olvasod, tedd a szívedre a kezed, szerinted mit gondolsz arról, aki ezt elrontja, de komolyan?! Jegyezd meg, hogy mit…
Az eredmények még érdekesebbek, ha megnézzük, hogy attól függően, hogy az egy kísérleti alany mellett a csoportban hány beépített ember volt, hogyan alakult az átlagos hibázási arány : 
Egy konkrét tapasztalat, véleménycsere egy programon indukálta ezt a gondolatmenetet. Használtunk egy személyiség-profilozó rendszert is és ennek egyik eleme, úgy gondolom, hogy kombinálva egy másik gondolattal hasznos lehet változási környezetben (minél sürgősebb a változás, minél elkerülhetetlenebb, annál inkább).