A sok írásos, és vizuális disztópia, vagy anti-utópia mellett, ami ma jellemzi kultúrális és sajnos "igazi" mindennapjainkat is, jó néha emlékezni arra, hogy készültek a századok során pozitív, optimista utópiák is.
Idézet az egyikből:
„Ahány erényt ismerünk, nekik annyi tisztviselőjük van: egyiket Bőkezűségnek hvják, a másikat Nagylelkűségnek, Tisztaságnak, Állhatatosságnak, büntető és polgári Igazságosságnak, Hálának, Könyörületességnek és így tovább; és mindeme tisztekre olyanokat választanak, akiket gyermekkoruktól kezdve az iskolában ezen erényekre kiváltképpen hajlamosnak találtak. És tekintve, hogy sem rablás, sem gyilkosság, sem vérfertőzés, sem házasságtörés – amelyekkel mi vádolhatjuk egymást – ott nincs, az ő szemükben a hálátlanság, rosszindulat (amikor valaki nem akar becsületesen kedvezni) és a hazugság a legnagyobb bűn; ez utóbbitól jobban irtóznak, mint a dögvésztől; akiket ezekben bűnösnek találnak, büntetésül megfosztják a közös étkezéstől, vagy kizárják a nőkkel való érintkezésből (belegondoltam, ez a legravaszabb...:-))) – SZM), vagy némely tisztségekből annyi időre, amennyire a bíró helyesnek látja megjavításuk céljából...”
Tommaso Campanella (1568-1639), olasz filozófus és domokosrendi szerzetes Napváros című híres utópiájából való az idézet... akkoriban, a XVI-XVII. Században, amikor a pápaságnak is egykori fénykora lehetett, ha ilyeneket írt az ember, mint ő, pl. 27 év (!!!) fogságban tartás is lehetett a jutalma. Nem biztos, hogy pont ezekért a sorokért, vagy könyvért fogatta el, és noch dazu kínoztatta meg a spanyol király, de biztos az inkriminált hangos gondolatai se lehetettek teljesen már regiszterben...
Tételem: akinek hasznos lehet a klasszikus, mindent megoldó időmenedzsment, annak jobbára nem kell, akinek kellhetne, annak nem hasznos...