HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

június 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

Linkblog

Erőforrás-alapú coaching - érvek és ellenérvek...

isocrates_coaching 2017.06.16. 14:38

strengths_kep.jpg(Megjegyzés: egy HBR cikk kapcsán írtam ezt a blogot, az angol cikk linkje a blog végén található. A cikk magyar címe: "Az erőforrás-alapú coaching aktuálisan gyengíthet téged") 

Genre: enyhén mítoszdöntögető post...

A PC-nek, a politikai korrektségnek megvan a maga helye az életünkben, nem vagyok híve a baba kidobásának a fürdővízzel együtt. De azt, hogy lassan problémáról beszélni blaszfémiának/istenkáromlásnak számít és csak azt szabad mondani helyette, hogy kihívás, meg lehetőség, az több, mint vicces. Meg hogy nincs kudarc! Hogy a fenébe ne lenne? Persze, hogy van... tanulni kell belőle, annyi, de letagadni, átnevezni, üldözni a szót, nevetséges.... 

Mielőtt egy könyvet megveszek az Amazon.comon, az 1 csillagos commenteket biztosan elolvasom, az 5-ösek kevésbé érdekesek (plusz, azok egy részét lehet hogy felkérésre és/vagy ismerősök írták). Többször előfordult, hogy mondjuk az 1 csillagos comment (legrosszabb) hozta meg igazán a kedvemet a könyvhöz, azok mindig őszinték, nem is olyan könnyű rosszat írni valamiről („ha neki nem tetszett, nekem biztos jó lesz...”)...

Ezt a commentet is így, ezzel a pólusokat kereső és mérlegelő hangulatban olvasd a pozitívista, optimizmust előíró segítő, kizárólag ezekre koncentráló megközeíltésekkel (konkrétan az erőforrásokon alapuló coachinggal) kapcsolatban.  

Nem értek egészen egyet a cikkel (a címével egyáltalán nem, ld. végén), de nagyon érdekes olvasni az érveket (nem akárhol, tavalyi cikk a HBR-ban jelent meg, de persze a tekintélyelvet se kell túl komolyan venni...). 

Hogy mi szól bennem a cikk ellen (később kitérek arra, mi szól mellette, mert különben miért idéztem volna ide?!)? Pl. az Innermetrix ADV szeméyiségprofil felmérés hasznának feltétlen híveként abszolút híve vagyok annak, hogy különösen új választásos helyzetekben, de sok egyéb helyzetben is feltétlenül hasznos tisztában lenni az embernek azokkal az erősségeivel, motivációival, mások által észlelt viselkedési jellegzetességeivel, amelyekkel – ahogy ki szokott derülni – nem is annyira vannak tisztában. Ezeket ismerni, tudni nagyon hasznos lehet, ha javítani akarunk a működési hatékonyságunkon akár úgy, hogy egy megfelelőbb munkát/környezetet választunk, akár úgy, hogy elkezdünk dolgozni magunkon, hogy jobban beleilljünk abba a környezetbe, ami éppen van... 

Meg persze, hogy bennem van a megoldásközpontú/-építő megközelítés, egy egész tréning modult kaptam belőle, ebben vizsgáztam PCC szinten és egy időben egészen mélyre merültem benne. Sőt a cikkben említett StrenghtFinder 2.0-ban is volt részem és önmagában annak kitöltése és az eredményeinek elemzése sem számít főbűnnek számomra. 

Na induljunk el innen és nézzük egyenként az 5 okot, amiért szkeptikusnak lehet lenni azokkal a fejlesztési megközelítésekkel szemben, amelyek kizárólag az erősségekre koncentrálnak:  

  1. Nincs tudományos bizonyíték, hogy működik. Ezzel én még általánosabban vagyok így, nem találkoztam olyan tudományos, ismételhetően ugyanazt az eredményt adó, megfelelően reprezentatív kutatással, ami bármelyik segítő tevékenység tartós, és egyértelmű fejlődést hozó hatását ki tudta volna. mutatni Így (számomra) természetesen az erőforráson alapuló fejlesztésnek sincsenek ilyen hatásosságát bizonyítani tudó kutatási eredményei. Ezzel egyetértek 100-ban...
  2. Téves kompetencia-érzést adhat az embereknek/ügyfeleknek. Nem tudom... Ez a nem-normatív felmérések esetében a cikk szerint nem fair. Nem tudom.... Az Innermetrix ADV első két modulja értelemszerűen nem-normatív, amennyiben valaki viselkedése és személyes értékei/motivációi nem vethetők össze senkiével, a harmadik modul, amely a termnészetes tehetséget, a gondolkodási/döntési preferenciákat teszteli pedig normatív annyiban, hogy az értékeket kérésre az összes eddigi kitöltő értékeihez hasonlítja....
  3. Ez a megközelítés odavezethet, hogy a fejlesztési erőforrásokat a C és D szintű játékosokra fogják pazarolni. Az erőforrás alapú fejlesztések alapelve, hogy mindenki erős valamiben. Más kérdés, hogy az adott valami az adott környezetben hasznos-e. Nyilvánvalóan a tendencia az lesz, hogy a fejlesztési erőforrásokat a z adott környezetben hasznos erőforrásokkal gazdagon rendelkező 20%-ra fogják fordítani, ami az adott megközelítés felfogás ellentétes. Kimondható, hogy kétségtelenül kevésbé elit-központú, demokratikusabb a erőforrásokon, pozitívumokon alapuló fejlesztés.
  4. A túlhasznált erőforrás mérgező lehet. No, az „arányok, kiegyensúlyozottság, dinamikus harmónia”, ezzel meg persze, hogy egyetértek. Hogy mondjak egy triviális példát, a részletek iránti figyelem, az alapos, tényeken, adatokon és elegendő információkon alapuló döntéshozatal a kiváló tulajdonságok közé tartozhat, bizonyos dózisban, de ha túlzásba viszik, maximalizmus, perfekcionizmus, döntéképtelenség, mikromenedzsement következik belőle és az illető az agyára fog menni mindenkinek és persze magának is, és meg lesz győződve róla, hogy ő tökéletesen normális, a többiekkel van baj....
  5. A kizárólag az erőforrásokon, pozitívumokon alapuló fejlesztések nem a munkahelyek igazi problémáival foglalkoznak. Érdekes helyzetek alakulhatnak ki, ha egy megveszekedett vezetőség tényleg elkezdi írtani a fent jellemzett politikailag inkorrekt megközelítéseket, és ilyen hülye madárnyelven lehet csak beszélni. A lényeg biztos el fog sikkadni. 

Oda lyukadok ki most is, hogy az arányokra érdemes figyelni. És persze, hogy  több legyen a pozitív, az optimista, az előrevivő, a future perfect, de ne legyen kötelező és kizáró jellegű ez a pozitív szótár és megközelítés. Az emberek különbözőek, vannak, akiknek ez természetesebb (ennek örüljünk), és lesznek olyanok, akik inkább hallgatni fognak, ha csak így illik, szabad kifejezni magukat. És nem biztos, hogy ez utóbbiak jó, ha hallgatnak arról, amit a megszokott normális nyelvükön fontosnak tartanának elmondani.  

A cikk címére konkrétan visszatérve nem gondolom, hogy a megfelelő arányok tudatos alkalmazása esetén az erőforrás-alapú coaching ne lenne hatásos és hatékony. Így még nem gondoltam rá, de magam például a saját megközelítésemet hajlamos vagyok ehhez a megközeltéshez sorolni azzal, hogy a világ megismerését, az ügyfél számára saját helyzetének, lehetőségeinek  és környezetének megismerését semmiképpen nem vagyok hajlandó egy aspektusra redukálni. Arányok, kiegyensúlyozottság...

A cikk: https://hbr.org/2016/01/strengths-based-coaching-can-actually-weaken-you

Szólj hozzá!

Út az "út"-hoz...

isocrates_coaching 2017.06.14. 18:09

tao_konyvek_jpeg.jpgNna, ez a kép egy jó kezdés, ez rögtön elzavarja azokat, akik nem foglalkoznak csak komoly dolgokkal...:-))) És (túl) hamar döntenek... tudtad, hogy aki rendszeresen hamar dönt, az jó eséllyel fixed mindsettel rendelkezik? Rendszerint éles eszű és elszokott az elemzéstől meg a (hasznos... hogy mi van?! igenis hasznos!) tépelődéstől/hezitálástól... én csak tudom, bizonyos helyzetekben magamra ismertem, amikor a Dweck-könyvet olvastam... most már próbálok erre vigyázni... mindegy, ez más téma...

Mintha ez nem lenne nagyon is komoly dolog! ("Hogy mondod, Malacka?" "Ja semmi, csak folytasd..."). Második szűrő (igazából benne volt az elsőben, hiszen a címekben ott van, de biztos vagyok benne, hogy a fülességre hajlamosak, a gyorsan döntők, a pikk-pakk határozottak először a gyerekkönyvre figyelnek fel... "Micimackó... ne má'..."... a második szűrő, szóval (Malacka, figyelsz?), az a Tao... (ez se ilyen egyszerű... persze, ha itt vagy tudod, hogy kedvelem a nem egyszerűt, mert az jobban hasonlít az életre, ami minden, csak nem egyszerű...:-))).

 Azért nem olyan egyszerű, mert ugyan mindkét magyar könyv címében a Tao van, a Malackás könyv angol címében viszont a Te van, amit a legjobban a szerző (és magyar fordítója) szerint a "cselekvő erény"... egyáltalán ez a jelenti ebben a kontextusban egy nagyon veszélyes, félrevezető megnevezés... mert ugye mi a jelentése a Tao-nak?! A két (egész) könyv ezt járja körül és a végén ugyan kezdesz valamit érteni, de hogy arra a kérdésre, hogy "mit jelent", jobban tudnál válaszolni, az azért erős...

"Aha... értem... azaz nem értem... ha jól veszem le, arra akarsz rábeszélni, hogy ezeket érdemes elolvasni és azt se tudod megígérni, hogy a végére többet fogok róla tudni, hogy mit jelent?!" Hopp, jó kérdés... nem, nem ezt mondtam... azt mondom, hogy többet fogsz tudni róla ("...kezdesz valamit érteni..."), de amelett kitartok, hogy rövid, cuppanós válaszod nem lesz a "mit jelent" kérdésre...

 "Jó, de kit érdekel a Tao egyáltalán?!" Ez is jó kérdés... ha így teszed fel, lebeszéllek... ha soha nem hallottál róla, vagy ha igen, elengedted a füled mellett, amit mondtak, olvastál, nos, akkor (még?) nem neked szólnak ezek a könyvek... Ezek a könyvek azokhoz a gyermeklelküket minden viszontagságuk közben féltve örző, bölcs (ja, a kettő összefügg, "gyerek" és "bölcs", nem olyan simán, de össze...) emberekhez szólnak, akiket megérintett már a Tao, de nem találtak még utat hozzá... az "út"-hoz (a Tao legnépszerűbb nyugati nyelvi közelítése...). 

Azokhoz se nagyon szól, akik már járják az "ut'-at, vagy legalábbis körbejárták már valahogy a témát valakik segítségével. Bár itt habozok kicsit - nehogy már mindenkit lebeszéljek, akkor mi a fenének írom ezt itt?! Szóval lehet, hogy nekik azért meg szól, ha nem is bevezetőként, hanem ismerős környezetként, ahol jól érzik magukat.

Benjamin Hoff érdekesen ír a nyugati szakértők, akadémikusok azon species-éről, akik egy teljes szakmai életet/karriert is "beáldoznak", főtémának a Taot választva anélkül, hogy lényegi közük lenne hozzá, a szelleméhez, a kultúrális kontextusához. Mindent tudnak és leírnak róla, ami elolvasható, racionálisan elérhető, de a maghoz, a lényeghez nem tudnak hozzáférni. Kicsit velük szembeni kihívásként, fricskaként használja fel Milne hőseit Hoff, hogy a lényeget hozza közelebb hozzánk.

Nem én lennék (sort of könyvmániás…), ha nem lenne meg a fordítása jónéhány eredeti szövegnek és akadémikus meta-irodalom is, de eddig némák maradtak. Az eredetiekhez nyúltam hozzá itt-ott, de nem akartak megnyílni nekem. Keresgéltem, ráakadtam erre a két Milne könyvre és elgondolkoztam, hogy miért is nem olvasgattam el őket korábban. Magamba néztem és megtaláltam Füles és Nyuszi kellő keverékét (alapból Tigris…), amivel nem gondoltam, hogy erre fogok tudni energiát “pazarolni”, talán nem éri meg…

Pazaroltam rá energiát és nekem megérte… kicsit közelebb vagyok ha nem is az “út”-hoz, de hogy mere van. És közben 100-adszor megfelelő helyen illusztrációképpen idézve sok-sok Micimackó és Micimackó kunyhója történetszeletkét nevethettem végig (vannak ilyenek, akiken mindig tudok nevetni, a Hofi is ilyen még, mondom vele és röhögök…)

Hoff nem spórol, nem szégyenlős, a könyvek tele vannak az eredeti rajzokkal és kis történetekkel (persze abszolút összekeverve, itt más a fókusz, de idéz ő vastagon másokat is, leggyakrabban a Tao két nagy klasszikusát, Lao és Csuang mestert, vagy ahogy írni szoktuk Lao-cet és Csuang-cet... 

Ezen a kettőn gazdagodva vagyok túl, és van még egy előttem, ugyanez, vagy hasonló genre, Raymond Smullyian könyve (a Typotex-nél jelent meg „A logika világa” sorozatban számos kisalakú könyve, melyek mindegyike brilliáns). Idebiggyesztem ennek is a fotóját, mert msot kiírtam magam egyelőre az „út”-ról...

a_tao_hallgat.jpg

Szólj hozzá!

Mindenkinek szüksége van coachra...

isocrates_coaching 2017.06.12. 20:34

coaching_ket_ferfi_kep.jpgKezdjük egy (szerintem könnyű) kérdéssel: a képen melyik a coach?

A cím provokatív állítását kezdésnek fordítsuk kérdésbe és szedjük ízekre: "Mindenkinek szüksége van-e coachra?" Menjünk mögé a kérdésnek, ne ragadjunk le ennél a fogalmazásnál, szedjük szét együtt a címet és a kérdésbe rejtett állítást (merthogy szerintem ha szüksége nem is, mindenesetre mindenkinek hasznos lehet egy coach, vagy egy...) Kezdjük mindjárt a „szükség”-gel... nagy szó, szükségünk biztonságra, levegőre, ételre/italra, fedélre, szeretetre és szexre van, és persze elismerésre, önkifejezés lehetőségére van szükségünk, mindenkinek a maga módján, a saját tehetségének és intelligencia-típusának megfelelően. Sokféle módon, sokféle lehetőséggel, életkörülményekkel és persze igényekkel és sokféle pszichikai, mentális adottsággal, körülménnyekkel vagyunk megáldva. Az állításom az, hogy egy hiteles & kellő respekttel rendelkező reflexív valaki az életünk fontos pillanataiban nagyon hasznos lehet, mert egyszerűen segíthet az önismeretünkben, erősségeink megismerésében (hogy jobban építhessünk rájuk, azt hiszed tudod, melyek azok, de meg tudnálak lepni...), a személyes/kapcsolati hatékonyságunk növelésében, a vakfoltjaink felfedezésében, hatásuk gyengítésében.  

Hogy Neked nincs vakfoltod? De tudod mi az, ugye? OK, lehet, akkor Te Isten vagy, de minimum szuperman/woman. Nekem mindenesetre vannak és 6 év intenzív tanulás/megismerés, sok-sok reflexió feldolgozása segít hatásuk valamelyest csökkentésében. Ismered a mondást, „a cipésznek lyukas a cipője”, no, így van mindenki az önmaga (nem csak a vakfoltok számítanak...) megismerésével, elfogadásával, irányításával, kontrolljával. Senki, a coach, a terapeuta, a pszichiáter se tud egyedüli hiteles megítélője lenni önmagának, a coachok, egyéb segítők halmazában szignifikánsan nagyobb, gyakorlatilag teljeskörű az ilyen típusú személyes/szakmai segítség igénybevétele, tehát nem csak prédikálják a vizet, de azt is isznak...:-))) 

Azt is érdemes észrevenned egy következő periódusban, hogy hányszor van az, hogy amit Te lépsz, cselekszel, az megnemértésre, ellenállásra, legrosszabb esetben ignorálásra talál másoknál, pedig nem nagyon van ember (jó, a pszichopaták, szociopaták kivételek, de azért itt legyen szó az átlagemberről, rólam és Rólad), aki magában belül ne az elfogadásra, a tiszteletre, elismerésre, hogy ne mondjam nagy szóval, a többiek szeretetére vágyik (ne tévesszen meg, hogy sokan sokszor arrogánsak, nagyképűek, és ebből az egészből semmi nem látszik, ez az ő legnagyobb, legféltetebben őrzött titkuk...). Ezzel elintéztük a „mindenkit” a kezdő kérdésben... Vegyük végül a „coachot”. Természetesen, ahogy röviden már említettem, ez általában egy segítőt jelent, de egyáltalán nem biztos, hogy ennek formális dolognak kell lennie, sokunk életében voltak pillanatok, amikor egy baráttól, egy munkatárstól, egy szerettünktől kaptunk egy olyan mondatot, ami meghatározó volt akkor és ott, sőt, tulajdonképpen örökké a közép-rövidtávú memóriánkban van, bármikor előhívható.  

Most állj meg, légyszíves, egy pillanatra és próbálj eszedbe idézni egyet, kettőt, vagy hármat az életednek ezek közül a pillanatai közül... milyen fordulópont volt az, amikor ez a mondat/beszélgetés annyira megérintett? Milyen érzés fűződött/fűződik hozzájuk? Hogyan maradhattak meg kvázi „örökre”, mi lehet a titkuk? Hogyan gondolsz arra/azokra, akiktől ezeket az ajándékokat kaptad? Mert ezek bizony az élet ajándékai...

 

....

 

Megvagy? Nos, az életnek ezek a pillanatai nem tervezhetőek, vagy voltak, lesznek, vagy nem, de az élet gondjai adott esetben nem engedik, hogy várj a sült galambra, a következő „coaching” pillanatra... persze, itt is álljunk meg egy döbbenetre... élet gondjai, döntési helyzetek, kisebbek vagy nagyobbak, beszorulások, aggódások, nem-találom-a-helyem helyzetek mindenki életében vannak, ebben nem különbözünk (ezek gyakoriságában, mélységében, súlyosságában már inkább...).  

Abban viszont nagyon különbözünk, hogy mit kezdünk ezekkel, magunkba fordulunk, letörünk, összehúzzuk magunkat (akár fizikailag is, igen), beletörődünk, „mi mindig a rosszabbik végét kapjuk, ez már így van és így is lesz”, az együttélést vállaljuk a problémával (persze, fedősztori mindig van, olyan végképp nincs, aki hülyének szeretne látszani...), vagy segítséget kérünk valakitől. Fontos, hogy a lehető legobjektívabb, leghitelesebb lehessen számunkra ez a személy, meg merje mondani nekünk, amit nem látunk (be), ugyanakkor érezzük az egész folyamat közben az elfogadást, azt hogy ő is tudja, az ilyen problémák az élet részei, most én, holnap ő lesz bennük, és egyikünk se lesz alapvetően kárhoztatható érte, hogy belekerültünk. 

Minél közelebb van hozzánk az illető, annál valószínűbb, hogy az ő egyéni érdekei színezni fogják a reflexióit, mert nem tud elvonatkoztatni attól, hogy őt is érinteni fogja az, amit a segítség után teszel (a coachokat az elején figyelmeztetik is, hogy a családban ne gyakoroljanak...). Barát/-nő esetében lehet ilyen zavaró tényező a barátság kötelékének az előtérben tartása (félelem attól, hogy ha kimondja, amit gondol, meglazulhat ez a kötelék), de akár lehet titkolt versengés is. 

OK, de hogy a fenében lehetne annyira objektív, pláne hiteles egy ismeretlen, mondjuk egy coach?! Jó kérdés... Az objektivitásában még csak könnyebb megbízni, jön, megy, lehet, soha többet nem találkozunk, vagy ha igen, akkor is a köreimen kívül van, tehát érdekei, egyéb zavaró tényezői nincsenek... Azám, de a hitelesség...  

Nos, szerintem ez az úgynevezett „kémia/chemistry” lényege, ami minden coaching oktatáson elhangzik, de úgyis rájössz, ha elkezded csinálni, hogy az első találkozás (itt is) meghatározó, legyen az telefon, Skype, vagy személyes.  

Olyasmi van ebben az első pillanatban kialakuló (vagy nem kialakuló) kapcsolati mezőben, mint „el tud fogadni”, „nem fog megítélni”, „nála biztonságban vannak az intimebb részek is”. Hogy ezt honnan tudják az ügyfelek? Nos, az intuíciónak megvan a maga helye az életünkben, ez például fullosan az intuíció feladata. De ne tévedjünk, a coach is – kicsit különbözőképpen megfogalmazható, de lényegében identikus – „jeleket keres” az ügyfél oldaláról: „elfogad, elhiszi majd, hogy kellően tudom segíteni, megvan az induló bizalom-ticket”, „képes lesz majd belemenni, nem fogja visszafogni magát, mert igazán akkor fogok tudni csak segíteni” és a legfontosabb (és ez különbözik az ügyfélétől): „akarja-e ezt igazán, vagy azt szeretné, hogy lealibizzük”, „akar-e igazán változtatni, vagy csak azok akarják, akik javasolták, vagy küldték coachhoz...”...

Megoldás az elején feltett kérdésre: ha ez egy coaching beszélgetés és ha a lefotózott pillanat jellemző a helyzetre, amelyben a coach beszél kevesebbet, akkor aki a képen (aktívan...) hallgat, ő a coach...

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása