Nézzünk 3 egymástól elég távoleső, nagyon különböző területeket érintő mintát, patternt, amelyek bizonyos szempontból ugyanarra felé araszolnak.
Rigid – merev, ellenáll, azután hopp, törik...
Antifragile (kb. ellen-/anti-törékeny...) – ami profitál a káoszból, nem egyszerűen kibírja, mint a robosztus, vagy reziliens, hanem több lesz, erősebb... (Nicolas Nassim Taleb vezette be a kifejezést)...
- Környezetvédelem. Az „it’s too late for environment” (ami a környezetvédelmet illeti, már túl késő...) kereső kifejezésre a google.com 0,56 sec alatt 1,940,000,000, majdnem 2 milliárd url-t dobott fel. Nem kezdem el magyarázni, olvass utána, késő és kész. Olyan értelemben késő, hogy visszajön az az „aranyidő”, amikor minden megint olyan lesz, mint az öregebbek gyerekkorában, legalábbis környezetvédelmi szempontból (egy csomó mindent persze nem sírunk vissza azokból az időkből...).
A déli napon lesülni, órákig fejelő meccseket tartani a Balaton déli partján a derékig érő vízben (minden egyes fejes után kötelező csobbanással...:-))) anélkül, hogy bőrrákot kapnánk, még minden állat a helyén volt, nem halt ki mindennap 15 faj, a levegő ugyan akkor is szar volt a városokban (hajjaj, Ferenc körút, 12-es buszok, n’en parlons plus...), de vidéken meg tök jó volt, nem volt ennyi autó, meg persze, fiatalabbak (és még csak 2-3 milliárdan) voltunk...
Velencében még úgy vitt a gondolás, hogy nem ilyen gondola konvojjal együtt mentünk, elől gondola, hátul gondola, a repülőgépeken még volt hely az ember lábának, és a repülőterek se hasonlítottak a brazíliai favellákhoz...
Ezeket el kell felejteni, minden jó helyen ott van már mindenki, az időjárás össze-visszább lett, mint valaha, a tenger vize melegszik, az áramlatok benne lelassulnak, kiegyenlítő hatásuknak lőttek, a nap nem süt, hanem éget, minden szennyezett már, a tenger, a levegő, a víz, az étel, persze, valamennyire adaptálódunk hozzá, szép lassan azt gondoljuk, ez, vagy még rosszabb az új normál.
És ez a lényeg, hogy tényleg ez, vagy még rosszabb az új normál, itt és most a környezetről beszélve. Visszasírni a régit és megsértődni, hátat fordítani az újnak, úgy csinálni, mintha vissza lehetne még hozni egy egészségesebb egyensúlyt a természettel, az a rigid/merev viselkedés, eléje menni, kitalálni, hogyan éljünk az új normálban, az az antifragile attitűd.
Mondok példát. Volt a minap egy riport egy francia tv-híradóban, amelyben arról volt szó, hogy Franciaország egyes területein soha nem látott tartós szárazság volt/van az utóbbi években és ezért a francia növény-termesztők, állattenyésztők, akiknek nagy mennyiségű takarmányra van szükségük, bajban vannak. Még azok is, akik korábban még eladásra is termeltek takarmánynövényeket, vásárlásra kényszerülnek.
A hagyományos takarmány és egyéb növények a hagyományos időjáráshoz szoktak hozzá, amely az utóbbi időben tartósan megváltozni látszik, ezért közülük a vállalkozó kedvűbbek tájékozódni kezdtek a melegebb, szárazabb éghajlatú területek gyakorlata/tapasztalata iránt. Mégpedig az afrikai kapcsolataikhoz fordultak (Franciaország korábbi gyarmataival az új világrendszerben is tartja a kapcsolatot, az úgynevezett frankofón/franciául beszélő országokkal).
Az egyik növény, ami már a 2010-es évek elejétől fókuszba került a kukorica részleges kiváltására, az a cirok/sorgho. Nem seprűt készítenek belőle, hanem főleg takarmánynak használják, bár emberi fogyasztásra is alkalmas (gluténmentes, lisztet készítenek belőle, megfelelő technológiával puffasztva azonnal fogyasztható). Gyökerei mélyre nyúlnak, így onnan is tud vizet felvenni, a leveleiről fele annyi víz párolog el, mint a kukoricáéról.
Nem nehéz megtanulni a termesztését, de meg kell, és egyáltalán változás, ami nem mindig könnyű. Azok a növénytermesztők, akik már átálltak (és megjelentek a napokban a tv-híradóban) nem számítanak arra, hogy visszajön a régi szép idő, a rendszeresebb csapadékkal, és nem ilyen kemény nyarakkal. Az ő stratégiájuk antifragilis, nem sírnak, cselekszenek, felkészülnek az új normálra...
Ui. ehhez a ponthoz: az, hogy ahhoz késő van, hogy teljesen vissza lehessen fordítani az általános romlás folyamatát, nem jelenti azt, hogy a jövőben nem hasznos mindent megtenni, hogy lassítsuk a folyamatot, enyhítsük a folyamat hatását. Mindössze párhuzamosan el kell(ene) felkészülni az együttélésre a változó környezettel.
- USA vs Kína/világ. Egyik legújabb a jelenlegi amerikai adminisztrációról szóló könyvben (ezer van, mellette is, ellene is...) egy érdekes összefüggésre találtam, amely a korábbiakból hiányzott. Ez az egész könyv az adminisztráció külpolitikájáról szól és azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy a világ különböző részein, amelyre az adminisztráció fókuszált az elmúlt több, mint 3,5 évben ma erősebb, vagy gyengébb az USA pozíciója.
Nem térek ki a részletekre, mert itt és most nem lényegesek, hanem egy általános tendenciára, ami viszont nagyon belepasszol ennek a postnak a gondolatmenetébe.
Ehhez röviden utána kellett nekem is néznem egy fogalomnak, ami nem került elém ebben a lényeges összefüggésben és a továbbiakban szükség lesz rá. Ez pedig az amerikai exceptionalism/kivételesség. Hogy az USA az nem olyan, mint a többi ország, kivételes. Ez ún. doktrína meghatározó volt az egymást követő amerikai kormányok/adminisztrációk és elnökök számára talán már az első az első, de a második világháború után biztosan. (Mondjuk ha beírjuk kereső-kifejezésként 0,64 sec alatt erre is jön 3,640,000 találat...). Lehet róla hosszan olvasgatni, külpolitikai szempontból az a lényeg, hogy az USA-nak különleges/unikális missziója, hogy átalakíthassa a világot. Az USÁ-t történelme és missziója a többi ország fölé helyezi.
A jelenlegi adminisztráció, a 45. elnök vezetésével ezt az alapvető stratagémát/doktrínát dobta sutba az „America first” jeligével, azzal, hogy minden külkapcsolatot tranzakcionálisan szemlél, minden kapcsolatot abból a szempontból vizsgál, hogy mi a jó ebben nekünk, mi mit kapunk és ha nem találja a mérleget pozitívnak, megszakítja, elhanyagolja, átalakítja az adott országgal/térséggel a kapcsolatot.
Ne legyen félreértés, megteheti ezt. Az összes többi ország ezt teszi lényegében. Igaz, hogy ők nem is tartják magukat kivételesnek, ez nem külpolitikájuk egyik alapelve. Nem lehet egyszerre egy ország kivételes, a többi felett álló, és ugyanolyan is, mindenben csak az előnyt kereső/leső, mint ők. Vagy az egyik, vagy a másik. Nem diktálhat, nem oszthatja az észt végtelenségig, nem „terjesztheti/védheti a demokráciát” elveket/eszméket emlegetve, közben az aprót számolgatva tartva a markát. Persze, lehetne kompromisszumos megoldásokat találni a két szélsőség között, de kompromisszumokról most nincs szó, „America first”.
És azért tegyük le azt is az asztalra, hogy nem volt ez akkora butaság loserség, ez a doktrína, ennek zászlaja alatt ott egerésztek a „megsegített” országokban az amerikai vállalatok, az amerikai tőke... és a sok mindenfelé portyázó amerikai alakulatok az amerikai expat-ok, érdekek védelmében is voltak ott, nem csak pusztán csupa állami szívjóságból...
Az új, a 45. amerikai elnök ezt helyettesítő doktrínája az, hogy az USA ugyanolyan ország, mint a többi, csak nagyobb, erősebb, amelyik mindig győz. Győzni, ez az új doktrína.
És valóban. Az USA jelenleg még a világ legerősebb országa, sok gazdasági, egyéb mutató alapján, nemzeti valutája a nemzetközi gazdaság egyetlen meghatározó tartalékvalutája, pl. a kőolaj-termékek, és sok egyéb termék árát nemzetközileg dollárban denominálják.
Ugyanakkor a trend nem erre mutat. Fel kell(ene) készülni az „utánra”, amikor egyenlő gazdasági hatalom/hatalmak jelennek meg, horribile dictu, nem az USÁ-é lesz a legerősebb gazdaság a világon. Erre az új helyzetre kellene felkészülni, mert ha a mikort nem is lehet tudni, azt, hogy megtörténik, igen. Ez lenne az antifragilis attitűd. Mert nagy pofáraesés lesz, és akkor a sokk miatt mélyebbre is zuhanhatnak egy időre, mint amennyire kéne, ha majd „meglepi” őket az új helyzet. Nem kéne, hogy meglepje őket be fog következni.
Hogy honnan veszem? Olvasok okos könyveket/elemzéseket....:-))) Az egyik forrásom Kishore Mahbubani 2018-as és 2019-es könyvei. Ő egy a világban sokat mozgó, többek között 10 éves szingapúri ENSZ-nagyköveti státust és különböző szingapúri állami funkciókat betöltő, a kínai és amerikai helyzettel és gazdasággal egyaránt otthonos ismeretekkel rendelkező ember, aki mind a két ország elitjének szánja könyveit. Segíteni akar a helyzet mindkét oldali jobb megértésében és az együttműködés optimumának megtalálásában.
Ami nehezíti ennek a trendnek a megértését az amerikaik számára, az például az a tény, hogy az USA továbbra is a technológiai fejlődés zászlóshajója, senkinek nincs Silicon Valley-je, csak nekik, a világ legnagyobb, egyben informatikai cégei (még) mind amerikaiak. Ami az AI-t illeti, ennek folymányaként úgy gondolkozhatnak, hogy előnyük utólérhetetlen.
Valóban? Nos, ennek a ténynek a verifikálására, vagy cáfolására érdemes ezt a könyvet áttanulmányozni, egy olyan kínai üzletember írta, aki egyformán aktív az USA-ban, mint Kínában, ezen a területen, így különlegesen jól pozicionált arra, hogy az AI területen összehasonlíthassa a két ország fejlettségét és a „háború” - hogy ki győz ma és ki fog - , kimenetelét...
A tanulság számomra ebből a történetből is az, hogy az antifragilis attitűd az, hogy miközben mindent érdemes megtenni, hogy egy pozitív kompetitív helyzetet fenntartsunk, de B tervként érdemes azon is dolgozni, hogy hogyan találjuk meg a számításunkat, amikor ez a felénk hajló pozitivitás megszűnik és egy jóval kompetitívebb helyzetben találjuk majd magunkat.
3. Covid-19. Ez lesz a legrövidebb és legegyszerűbb, pláne, hogy az alapgondolat már két példán bemutatódott. Nem akarom/tudom eldönteni azt, hogy ez a világ-járvány mennyire veszélyes, meddig fog tartani. Az, hogy humbug lenne, munkahipotézisként kizárom, veszélyességét megítélni az időpontot korainak tartom, az elejétől fogva az az álláspontom, hogy jövő tavasszal lesz az első olyan időpont, amikor nagyjából több mint egy év elteltével pl. orvos-szakmai szempontból is összegyűlik majd egy olyan tudás-anyag, amivel már érdemes komoly mérleget csinálni. Ugyanez igaz a többi hatásterületre is, a gazdasági, politikai és társadalmi vonatkozásokra.
Az OECD például 2022 végére teszi, amikora visszaállhat a 2019 őszét jellemző gazdasági teljesítmény, termelőképesség. És még akkor is... No, meglátjuk, hidd el jövő március, április előtt nem tudunk sokkal okosabbak lenni. Akkor már fogjuk tudni a második tél (a lehetséges második hullám...) hatását, a közben megacélosodott védekezési stratégiák hatékonyságát.
Én se tudok okosabbat mondani, mint az okosok, szakemberek, hogy bizonytalanság esetén az ember kockázat-kerülőbb, lehet, hogy nem használ olyan sokat, de egy hedge/fedezet a lehetséges rosszabb kimenettel szemben, azaz antifragilis attitűd, ha biztos, ami biztos, egyelőre ezt a maszkos, távolságtartásos, extra-kézmosásos világot tekintjük az új normálnak (az ellenkezője, pl. hogy tagadod az egészet, vagy ha azt hiszed, hogy túl vagyunk rajta, vége van, ezek rigid, merev álláspontok, töréshez vezetnek, mint mondjuk Boris Johnsonnál...). Hidd el, én is útálom mindegyiket (talán a kézmosás cuccot legkevésbé), de ez tipikusan a „bízzál Istenben, de tartsd szárazon a puskaport” lefordítása: „bízzál benne, hogy különösen nálunk nem harapózik el, és különösen engem/Téged és családunkat nem érint, de hordj maszkot, tartsd a távolságot és a szokásosnál fegyelmezettebben és gyakrabban moss kezet...”
Ja igen, jutott eszembe, tudod, ki volt igazán antifragilis? Buddha... az élet értelmét a szenvedések elkerülésében határozta meg. Mitől vannak a szenvedések? A vágyak nem teljesüléséből, a ragaszkodásokból személyekhez, tárgyakhoz... nosza, szemétbe a vágyakkal, a tulajdonlással, mindennel, amihez/akihez ragaszkodsz az életben... ha mindezekről lemondasz, akkor végtelen antifragilissá válsz, mert semmilyen változás nem érint meg, mert semmire sem vágysz, semmihez nem ragaszkodsz... aha... mikor lesz ez még? Ja... ha maghaltál? Mi van?! De ki a fene akar – főleg a mi nyugati térfelünkön még/már - élve meghalni?!
Szóval ezzel az antifragilitással is az van, mint mindennel... az arányok, az arányok, az arányok a fontosak... Két láb jó, négy láb rossz... vagy hogy is volt?! Négy láb jó, két láb rossz... mindegy... Relatív fragilitás jó, abszolút fragilitás (boddhiszattva státusz – nekem) nem jó...:-))) In diesem Sinne...:-)))
Plan C… Mi is az a Plan C? Nos, az élet egésze, nem csak a munka, nem csak a magánélet, hanem az egész egyben. Hogy arra is legyen… mert hogy a Plan A az tulajdonképpen nincs is, az az, ahogy éppen aktuálisan élünk, akivel élünk, ahol élünk, ahol dolgozunk. Erről soha nem beszélünk, mert ebben vagyunk benne, ez már nem tud “plan”/terv lenni… A B terv/Plan B már sokszor előkerül, olyankor általában, amikor az A-val valami baj van, vagy lehet, hogy lesz… De ezt mindig majdnem kizárólag a munkára használjuk, pedig persze megvan a magánéleti pendantja is… A C terv-et/Plan C-t, ha tetszik, én találtam ki…:-))) Hogy legyen egy ilyenünk is. Egy C tervünk… az életünkre… 
Ui.: az óra számlapja...