Vezetői coaching

"A döntés elfogadtatása"

Nagy valószínűséggel soha nem lesz hatékony a döntés, amelyet utólag próbálunk elfogadtatni.

Ha a szervezet nem vevő a döntésre, az hatástalan marad: nem lesz több jó szándéknál. A hatékonyság érdekében a döntés elfogadtatását az elejétől fogva be kell építeni a döntésfolyamatba. Tanuljunk a japánoktól! A japán vezetők rögtön a döntéshozatali folyamat elején, vagyis jócskán a végleges döntés előtt megkezdik a döntés elfogadtatását.

Megkérik mindazokat. akiket  a döntés érinthet - például vegyesvállalat létrehozása egy nyugati céggel, vagy kisebbségi érdekeltség szerzése egy potenciális amerikai disztribúciós hálózatban -, írják le, munkájukat és részlegüket hogyan befolyásolhatja a döntés. Kifejezetten tilos azonban a tervezett döntést véleményezni, illetve lehetséges lépéseket javasolni vagy elutasítani. Az érintettektől azt várják, gondolják végig a döntés következményeit.

A felsővezetés számár ebből kiderül, hol állnakl a megkérdezettek. Ekkor hozza meg a vezetés a döntését. A japán szervezetekre nem igazán jellemző a vezetésbe való bevonás, a "részvételi menedzsment". De az érintettek tudni fogják, miről szól a döntés - akár egyetértenek vele, akár nem -, és felkészülnek rá. Nem kell, hogy vevők legyenek a döntésre. mert azt mér eladták nekik.

TEENDŐ: A végrehajtásban érintettek közül mindenkit vonjunk be a döntéshozatal folyamatába! A visszajelzésük figyelembevételével htrozzuk meg, ki az, aki a leghatékonyabban valósítja meg a döntést!

Forrás: Management: Tasks, Responsibilities, Practices/The Elements of Decision Making (Corpedia Online Preogram)

_______________________________________________________

"A döntés próbája az eredmény"

"Szegény Ike... Most majd... kiadja az utasítást, és az égvilágon semmi se fog történni:"

A döntésbe be kell építenünk a visszajelzés mechanizmusát annak érdekében, hogy a valós történések folyamatosan összevethetőek legyenek a döntés alapjául szolgáló elvárásokkal. A döntéseket emberek hozzák (...még... - SZM). Az emberek nem tévedhetetlenek (...hát éppen ez az! - SZM); jó esetben nem tévednek túl nagyot. A legjobb döntésről is nagy valószínűséggel ki fog derülni, hogy van (...volt...- SZM) jobb. És idővel a leghatékonyabb  döntés is érvényét veszti.

Amikor Dwight D. Eisenhower tábornok amerikai elnök lett, elődje, Harry S. Truman ezt mondta: "Szegény Ike! Amíg tábornok volt, kiadta a parancsot, s azt teljesítették. Most majd ott ül abban a nagy irodában, kiadja az utasítást, és az égvilágon semmi se fog történni (hát így volt a narancsfejű bohóccal is 2016-20 között. meglátjuk... a slepp most jobban felkészült a seggnyalásra...- SZM).

Nem azért nem történik "az égvilágon semmi", mert a tábornokoknak nagyobb a hatalma.- mint az elnöknek, hanem azért, mert a katonai szervezetek már rég megtanulták: a legtöbb utasítás sorsa, hogy nem teljesítik, ezért megszervezték a végrehajtásra vonatkozó visszajelzések rendszerét. Réges-rég megtanulták a leckét: Az egyetlen megbízható visszajelzés az, ha mi magunk nézünk a dolgok után. A jelentéseknek - amikre az elnök hagyatkozhat - nem sok haszna van.

TEENDŐ: Menjünk mi magunk a helyszínre. és nézzünk a dolgok után! Ellenőrizzük. hogy a döntés elérte-e a tervezett eredményt!

Forrás: A hatékony vezető   

"The inability to deal with boredom is one of our greatest weakness… if you are in a conversation which doesn’t allow boredom, it will never reach anywhere…”

Carl Gustav Jung egy roppant érdekes tanulmányt írt Amerikáról. Az esszé az ún. Bollingen összkiadás 10. kötetében található, de ez a videó egy jó összefoglalót ad róla. A guy, akinek a csatornája, kicsit furán beszél, de érdemes végighallgatni, vagy elolvasni az esszét...

Jung nyilván egy zseni volt, a szó igazi értelmében, most amúgyis Jung-lázban égek (egyik Kindle-n a Black book van nyitva, a másikon a transfenrece-ről szóló könyve) 1930-ban szembemenve az európai (és az én korábbi) közfelfogással, az amerikai pszichét egyáltalán nem olyan egyszerűnek írja le, ahogy szeretjük gondolni. Ebben az eredetileg is angolul írt esszéjében (egy 'Forum' nevű new yorki kiadványban jelent meg "Your Negroid and Indian Behavior" címmel) nem csak az akkori jelen állapotot jellemezte, karakterizálása ma is abszolút érvényes, és ha az eddigi tendenciáknak lehet hinni, kis késéssel megérkezik az ókontinensre is. 

1909-ben járt Amerikában Freud-dal és a magyar Ferenczi Sándorral, kb. ekkorra tehető szellemi eltávolodásának kezdete Freud-tól, ami végülis a majdnem baráti kapcsolatuknak is véget vetett. 

A képen ülve balra Freud, jobbszélen Jung, az álló sorban középen Ernest Jones, a talán leghíresebb, bár némileg apologeta Freud-életrajz írója, a jobb szélen pedig Ferenczi Séndor...

Ez a kovalens kötés dolog azóta izgat, amióta - több, különböző forrás szerint is - az iskolába belénk tömött felesleges tudás egyik szimbólumává vált. Most egy híres mesébe illő álomban megálmodott megoldás felidézése kapcsán jutott eszembe, és nem hagytam magam, ha lúd, legyen kövér, utána jártam...

Friedrich August Kekulé (1829-1896) német vegyész az alap tudományos felfedezések századában született, élt. Egyszer a hírhedt történet szerint az organikus szénhidrogének szerkezetén gondolkozott, elszenderedett a fotelben és táncoló, körben összekapaszkodó, táncoló majmokkal és egy az önnön farkába harapó kígyóval álmodott. Felébredve úgy találta. hogy rájött a C6H6 képletű benzol szerkezeti struktúrájára. A legegyszerűbb aromás gyűrűs vegyület, És valóban...

...és akkor ugrott be a kovalens kötés... hátha a banzol is... és tényleg, többszörös kovalens kötéssel kötődnek a szén és hidrogén atomok egymáshoz. 

A kovalens kötés amúgy elsőrendű kémiai kötés, amelyben az atomok egymással megosztják az ún. kötő elektronokat. 

Nem tudom, ezt a majmos, kígyós dolgot tanították-e az iskolában, ha tanították volna, egy életre megjegyzem. Így most fedeztem fel magamnak újra a kovalens kötést... 

A kívülálló olyan dolgokat lát meg, amelyek sem a színésznek, sem a közönségnek nem tűnnek fel.

A kívülállók függetlenek. A színpadon vannak ugyan, de nem részesei a cselekménynek- Még csak a közönséghez se tartoznak. A darab és a színészek sorsa a közönségtől függ - a kívülálló reakciója azonban nem hat másra, csak önmagára. Mégis a színfalak mögött állva - ahogy a színházi tűzoltók szoktak - a kívülálló olyan dolgokat vesz észre, amelyek sem a színésznek, sem a közönségnek nem tűnnek föl. De legfőképpen másként lát, mint a színész, vagy a közönség. A kívüllálló reflektál, és a reflektálás nem tükörként, hanem prizmaként működik: felbont.

Szemlélődni és magunkban gondolkodni nagyon is helyénvaló. Nem helyes azonban véleményünket hisztérikusan ordítozva sokkolni az embereket. A figyelmeztetést az emberek általában méltányolni szokták. Én azonban ritkán vettem komolyan.

TEENDŐ: Váljunk külső szemlélővé (hacsak úgy nem... - SZM) és derítsük ki, mit kell temnni a szervezetünknél! Az'tán cselekedjünk, de jó, ha tudjuk, megdöbbenést válthatunk ki!

 Forrás: Adventures of a Bystander (1978, a kötet Peter Drucker önéletrajzi írásainak és karcolatainak gyűjteménye)

Divat a meséket átírni, modernizálni, filmre vinni, a szereplőket összekeverni, kedvem támadt egynek a befejezését átírni, illetve inkább megtoldani…

A XVIII. század vége, XIX. század nagyon erős volt sok mindenben, pl. mesében is. A német Grimm fivérek és a dán Hans Christian Andersen írták a legtöbb európai ősmesét.

“A császár új ruhája” c. Andersen meséről kevesen nem hallottak csak. A piperkőc mesebeli császárt megkörnyékezi két csaló, hogy olyan mesebeli ruhát tudnának varrni  neki, ami nem csak csodaszép, de nagyon különleges is. “Nemcsak hogy páratlanul szép a színe meg a mintája, de van egy bűvös tulajdonsága is: akik méltatlanok a tisztségükre, vagy buták, mint a föld, azok előtt láthatatlanná válik a kelme.” Nosza gondolta a császár, kettőt egy csapásra, még hasznos is lesz majd. “Csináljátok!” - mondta, és azok felállítottak két szövőszéket, és nyomban munkához is láttak.

Megnézte a miniszter, beszart, mert nem látott semmit, de persze, jelentette, “A munka jól halad.” Elterjedt a birodalomban a csoda ruha története, így amikor a két csaló “ráadta” a ruhát, és a császár pipiskedve járkált fel-alá a nép előtt egy szál faszban, mindenki ünnepelte a csodás ruhát és benne a császárt, mert senki nem akart butának és/vagy alkalmatlannak látszani.

A mese úgy ér véget, hogy egy kisfiú, aki nincs beavatva, vagy neki mindegy, nem fél, elkiáltja magát: “De hiszen a király meztelen!”. Mindenki elszégyelli magát és hazamegy.

Szerintem meg van tovább… a két szélhámosból sok szélhámos lett (spin-doctor a nevük, vagy ilyesmi) és szakmányban árulják a tudományukat, ami abból áll, hogy az alanyaikat feltupírozzák okosnak, intelligensnek, alkalmasnak, alfa-hímnek, és valami port szórnak az emberek szemébe gyanús kicsi és nagy képernyők segítségével, hogy elbutuljanak, és alkalmatlanok legyenek és alávessék magukat a spin-doctor-ok humunculus-ainak. A korábbi véghez képest alapvető különbség, hogy nem félnek, boldogok, hogy az igaz ügyet, és az illetékes messiást szolgálhatják.

A kisfiú felnőtt. A por rá nem hat valamiért. De már nem kiabál, csak figyeli a darabot… Hiába kiabálna. Csak kapna egy jó nagy pofont, és felnőtt, nem felnőtt, szégyenszemre hazazavarnák… Az elkábított tömeg meg, akik elé jó időzítéssel néha némi gyöngyöt szórnak ki, csak megy, megy előre… láttál zombi-filmet? Úgy…