HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

június 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív >
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Friss topikok

Linkblog

Arányok a vezetői attitűdben...

isocrates_coaching 2020.06.30. 15:31

Szerintem hamis/hibás & félrevezető kérdés az, hogy ki a jó vezető, csak így, általában... Az egy jobb kérdés lehet, hogy egy adott szervezetben, egy adott környezetben, egy adott szervezeti fejlődési fok esetében mi lehet az optimális vezetői attitűd. 

Persze, ilyen aszeptikusan is fel lehet tenni a kérdést, hogy ki a jó vezető általában... el is lehet kezdeni a válaszadást, például úgy, hogy mondjuk hívjuk egy intervallumnak két pólus közötti attitűd-opciókat, az egyik póluson a command & control-os, a másik póluson a szinte teljes felhatalmázásos attitűddel. 

command_and_control_vs_empowered.jpg

Példákkal: 

  • a command & control a klasszikus hierarchikus pozicíós tekintélyen alapuló vezetői magatartást Ez mondjuk a hadsereg, szervezetek, vagy még mondjuk pl. a veszélyes anyagokat gyártó, vagy ilyen tevékenységeket végző szervezetek esetén lehet az optimális megoldás még ma is, ahol a kockázat nagy, és a fegyelemnek kell az abszolút fókuszban lennie.
  • a majdnem teljes felhatalmazás jellemző a nagyon erősen személyes közreműködésen alapuló szervezetek adminsztrációs típusú irányítására... ilyenek például a professzionális társulások, mint az ügyvédeké, trénereké, stb. 

A legtöbb szervezet - kitalálható - a két véglet közötti jellemző vezetői magatartást igényel (ráadásul különböző fejlődési szakaszaikban is különbözőt). Az arányok a fontosak... az adott kontextushoz optimális vezetői attitűdön már érdemes studírozni ott és akkor... 

Ezért van, hogy aszeptikusan, neutrálisan, kontextus nélkül gondolkodni arról, hogy “ki a jó vezető” vezethet érdekes gondolatok felvetéséhez, de praktikusan nem vezethet eredményre, operacionális jelentősége/alkalmazhatósága szinte semmi... 

Van még egy veszélye is annak, ha valaki túlságosan megbízik abban, ahogyan cv-ileg lekáderezhetően/dokumentálhatóan tapasztalt emberek beszélnek/írnak erről. Az elmélet és a gyakorlat jelenleg elég sok helyen nagyonis drámaian más úton jár. Way too many helyen még szikár command & control hangulat uralkodik (kontextustól függetlenül), rossz esetben még nem is a tiszta fajta, hanem a sógorság-haverság, klikkesedés, stb-vel kontaminált/szennyezett negatív szinergikus alakzatban... 

Az elmélet meg évtizedek óta a minél szélesebb körű bevonás/felhatalmazás/delegálás mellett tör lándzsát. Szerintem már van itt-ott olyan vezető-féle, aki tényleg elhitte az elméletet, és tényleg azt hiszi, hogy neki nem fontos (mindent?) tudnia, majd a csapat... Ezt nevezem egy lehetséges veszélynek. Ő lesz a humánus vezető, akinek az elején a munkatársak megörülnek, de respektet soha nem fog szerezni, ha csak erre a “majd együtt, mindent” attitűdre támaszkodik, pontosabban, sz@rnak a fejére... A coaching szemléletű vezető, aki a “nemtudás hasznára” támaszkodik csupán, mert az emberek majd tudni fogják maguk... 

OK, akkor merre? Szerintem is a minél szélesebb körű bevonásra/felhatalmazásra/delegálásra kell törekedni, de amíg vannak vezetők, akik adott számú munkatárs munkateljesítményének eredményességéért javadalmaznak (amíg a holakrácia meg nem hódítja tökéletesen a szervezeti működést...), azoknak a vezetőknek úgy kell felhatalmazást szorgalmazva működnie, hogy közben egyfajta  személy szerinti respektet is sikerüljön a munkatársakban ébreszteniük (max nem a nárcisztikus karizmára utalok!!). Hogy számítson a szavuk, nem úgy hogy csak az számítson, de számítson. És persze legyen erős, átlagon felüli szintetizáló, fókuszáló és szervező készségük. 

A pozicionális hatalom szinte elenyészett, senki nem gondolja ma már azt, hogy “akinek isten hivatalt adott, észt is adott hozzá”. Ezért is ultra-nehéz ma már vezetőnek lenni. Személyesen, szakmailag, emberileg, kombináltan, valahogyan saját jogon meg kell szerezni egy újfajta, minimum “primus inter pares” (első az egyenlők között”) típusú respektet/tiszteletet a munkatársak körében. Kb. úgy, mint annak idején a grundon meg kellett szerezni a tiszteletet egyszerűen a játékban tanusított  ügyesség alapján, és nem azért, mert miénk volt a labda...

Szólj hozzá!

Legyen célod! Ja... és mi van, ha nincs? Ha csak okod van?

isocrates_coaching 2020.06.30. 15:25

Disclaimer/figyelmeztetés (kb. „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”...:-))): Most, hogy össze-vissza javítgattam, átírtam, rájöttem, ez a blog-post bizony sokak (mindenki?!) számára érthetetlenre sikerült, így kezdj bele... Kérdezheted, miért tettem fel... Jogos... Csak... mert itt volt, mert megírtam... meg olvasóként is érdekelnek a rejtélyes szövegek, érdekel Joyce, Proust, Jung Red bookja, miért ne írnék néha én is ilyen érthetetlen dolgokat?! Amelyek persze nagyon is érthetők, és mélyértelműek, csak meg kell hozzá őket érteni...:-))) Ezt meg ebben a zaklatott világban igazán nem követelhetem meg senkitől sem! Szóval lóra fel, lapozz tovább bátran! 

Egy erősen niche (“rés”-/réteg) gondolatmenet... A blog edzettebb olvasói számára... Vannak mostanában ilyen postok is, amelyeket tényleg csak azoknak szánok, akik idáig, a blogig elmerészkednek, közvetítő ide-odalinkelés nélkül is...:-))) Talán itt még az idézet is, ami a gondolatmenetet elindította, talán-talán megkíván egy kis plusz erőfeszítést, részben egy csöppet régies a szövegezés, részben talán megkíván egy kinek-kinek mekkora ugrást a mindennapi gondolkodás szintjéről egy elvontabb gondolkodási szintre (vagy nem, ezt nem igazán tudom megítélni, és ahányan ezt olvasni fogják, más és más szinten fognak tudni kapcsolódni hozzá...).

A sorrend nyilván: Ok » Cselekvés/Akció » Cél. De szép is lenne, ha ilyen egyszerű lenne...:-))) Szeretjük azt hinni, hogy mindig valamiért csinálunk valamit... ez azután vagy így van, vagy nem. Ráadásul lehet, hogy azt is hisszük, hogy valamiért, miközben csak valami miatt... meg, újabb komplikáció, tök pontosan tudjuk, hogy mi miatt, de nem azt mondjuk, hanem kitalálunk valami alibi-célt, hogy azért... Mégis, mégis, ami biztos, hogy mi miatt csinálunk valamit. Maximum nem nyilvános... Vagy mi magunk se tudjuk miközben azt hisszük, hogy... kellően komplikált?! (Lehet, hogy nem is a Nietzsche szöveg lesz a nehezebben megfejthető?!) 

No, akkor ki is az a bizonyos rés-/niche-célcsoport... Legyen célod! Ez harsog mindenhonnan... ha nincs, el vagy veszve... véged van... Ezt most azokra gondolva írom, akik néha talán megfélemlítve érzik magukat, kivételnek (és nem a jó értelemben...), hogy nekik nem igazán jön össze ez a (főleg absztrakt, “nagy”) cél-kitűzés cucc. Tudják, hogy néha kell (meg amikor valamihez konkréten hozzákezdenek, talán nem is veszik észre, de abszolút használnak konkrét célokat, de ez nekik nem igazi cél, ez része a folyamatnak, olyasmi, mint a “terv” első fázisa...). 

Nietzsche nagyvonalúan mindkét drive-ot, a pusholót/nyomást gyakorlót (az okot), és a pullingolót/húzót (a célt) is közös karámba tereli, és „Kétfajta okról” beszél... Az első „ok” az igazi „ok”, a cselekvés oka, ami „a fölhalmozott erő bizonyos mennyisége, amely várja, hogy valamire valahogyan felhasználtassék”, a második ok, az „ígyésígy-cselekvés oka, az ebbe az irányba, erre a CÉLRA való cselekvés” oka... 

blog_nietzsche_2_fele_ok_kep.jpg

Külön értekezés témája lehetne a vitalitás, a bennünk dolgozó erő/energia, „a fölhalmozott erő bizonyos mennyisége, amely várja, hogy...”, hogy ez mennyire erős, hogyan tudnánk jobban felhasználni (közel) 1:1-ben... direktben nyilván sehogy, már az valami, ha tudjuk, hogy egyáltalán ez az igazi pushing motivációnk, amely lökdös minket előre (valamerre?) hogy amíg az életerő dolgozik bennünk, muszáj, muszáj valamire felhasználni... mindig felhasználódik ez a vitális energia az energia-mérleg elv alapján, csak az a kérdés, mennyi megy pocsékba... 

A post célcsoportjának tagjai akkor vannak bajban (önmegfigyelés...), amikor néha valamilyen konkrét folyamat kontextusán kívül mondják nekik, kérdezik, hogy “tulajdonképpen mi is a Te célod?”. Ilyenkor vannak, akik tudják, mondják, büszkén, magabiztosan, ők a főáram, ők a comme-il-faut... és akkor vannak azok, vagyunk mi, akiknél ilyenkor ‘szó bennszakad, hang fennakad. Lehellet megszegik.’ (Arany - A walesi bárdok...)

Ugye, a főáram az, amely szerint az életben kell valami konkrét célodnak lennie, sőt egy egész cél-mátrix még jobb, ahol a kis, praktikus célok mind egyeztetettek a nagyobb és főleg a főcél hierarchiájával. Nehogy félreértés legyen, valószínüleg a többségnek ez a koncepció hasznos is lehet, nyilván azért ennyire népszerű... A vélhetően roppant kicsi kisebbséghez (idáig elérve zéró halmaz?) szól ez a post, akinek ez nem ennyire kézenfekvő... 

Még egy korlátozás, limitáció, ez a post nem annyira a már kialakult munka-vonatkozású, jövedelemszerző élet-pozíció körülményeire vonatkozik (az A-tervre, vagy a B-terv opcióra), inkább az általam C-terv körébe tartozó élet-döntés helyzeteire. Amikor az út elején vagyunk, vagy különböző útelágazáshoz érünk, például amikor ilyen kérdések tevődnek elénk az életünk során: 

- Milyen szakmát, milyen foglalkozást válasszak?

- Ezzel a tudás-package-dzsel mihez kezdjek? Milyen alkalmazási területet válasszak, azon belül hol dolgozzak?

- Kit válasszak komolyabb páromnak, kivel tudunk szinergikus (magyarul: „boldog”, azaz minimál programként dinamikusan kiegyensúlyozott, harmonikus) párt alkotni? 

Amikor már helyzetben vagyunk, pl. a fenti, random, mintának választott (és más hasonló) kérdésekre konkrét válaszokat adtunk (önállóan, segítőkkel, csak úgy...), akkor természetesen már megint az elején említett terv kiinduló-pont, folyamat-cél képzéshez érkezünk, amikor a fenti megosztás az emberek között eltűnik, nincs ember (legalábbis józan eszén), aki ilyenkor már ne gondolkodna minimálisan folyamat-cél típusú célokban... 

Ja... hogy az egész hogyan jutott eszembe? Nos, egy régi belső dilemmámat élesztette fel egy passzus Nietzsche Vidám tudományában. Ez a MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár) adatbázisából kimásolt fénykép-megjelenítés azért kedves nekem, mert nekem - még apám könyvtárából örökölve - szintén ez az 1920-as években megjelent kiadás van meg, patinája van... s miközben a szöveg (a fordítás) régiessége megkapó, abszolút érthető ma is. Nietzsche nyilvánvalóan egyik előfutára volt a pszichoanalízisnek, ebben a passzusban is a nyilvánvalóbbnál nyilvánvalóbb, hogy a tudatos tudatot (a felszíni, mesterséges (?) cél-képző eszközünk működését) veti össze a mély, a tudatalatti működés jóval nagyobb erejével, amelynek abban, végülis mit teszünk, hogyan működünk az életben, meghatározó szerepe van. Jó ha tisztában vagyunk legalább ennek tényével...

Szólj hozzá!

Az agarak visszahívása, avagy az emlékezésünk tényleg csak fikció lenne?!

isocrates_coaching 2020.06.20. 15:20

f3961028-190e-4aae-961f-516438e9f3d3.jpeg“Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam el úgy azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odébb, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről” - Kaffka Margit “Színek és évek” című regényéből...

Háy János teszi hozzá a Kaffka Margitról írt fejezetben, hogy: “A múltunkra való gondolás csak a jelenből értelmezhető narráció, tehát éppúgy FIKCIÓ, mint ahogyan minden más, még az önéletrajzisággal kérkedő irodalmi művek is. Valóságossága (valóságosságunk) csak a narráción belül értelmezhető és igaz, s a narráció teréből kilépve, attól idegen igazolásokat keresve nem igazolható.”

Mindez az elképesztően érdekes, szellemes, szórakoztató, itt-ott mítosz-döntögető, Szerb Antal irodalomtörténetei óta az első egyszerre komoly és népszerűvé válható irodalom-történet közép-kicsiknek (gimis, ilyesmi...) és nagyoknak (abszolút!) egyaránt (“Kik vagytok ti?”).

Ui.: Még egy kör... ja... annyira biztosak vagyunk sok mindenben, amiről esetleg csak olvastunk ezt-azt, biztosat eleve nem tudhatunk, miközben a saját életünk eseményeire is esetleg csak (nem direkt, csak úgy...) torzítva emlékszünk. Meg hogy de szeretjük, ha mindennek tudjuk az okát, azt az egyet (...), akkor is, amikor nyilván nem lehet elég infónk... Ja... arról ismerszik meg az igazi kritikus gondolkodó (vagy csak simán önállóan, megfontoltan gondolkodó...) ember, hogy (ki)bírja azt a feszültséget, hogy nem tudja sok mindennek az okát... nincs szüksége ennek a kétségtelen feszültségnek az enyhítésére, arra, hogy kitaláljon/átvegyen valamilyen “okot”, ezzel mintegy zárja az áramkört... rövidre...

Szólj hozzá!

A jó és rossz a mesében... és az életben...

isocrates_coaching 2020.06.17. 10:14

746fabd8-8e2c-4838-9e90-bad76c95fe13.jpegEgy epifánia története... (görögül: “megjelenés”, vallásos eredetű, kvázi az istenség hirtelen rövid megjelenését értették rajta, én, kevésbé megérintetten a transzcendentális világtól, jóval földibb tartalmat tulajdonítok neki, pl. egy hirtelen ráismerést valamivel kapcsolatban...)

Valaki feltette ezt a kérdést a Facebook-ra:

“A mesékben a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, de a rossz is. És az életben?”

Ez azonnal megnyomta az egyik nyomógombomat és az ezt követő epifánia erőtere ezt a szösszenetet hozta ki rögvest belőlem (mivel ez először egy FB commentben jelent meg, itt már idézet...:-))):

“Lényegében (szerintem) az életben egyik se... ezért szeretjük a meséket...:-))) Megismerhetjük az indítékokat, mindig kiderül, mi történt (!!), és egyáltalán kerek az egész... 

...az elárvultabb emberek azután ezt a kerekséget keresik egész életükben... meg szeretnék tudni legalább azt, mi történt, történik... ha nem sikerül (rendszerint nem sikerül...), kitalálnak maguknak valami egy izét, hogy az történt, és amaz volt az ok... így születnek az összeesküvés elméletek... 

...elárvult emberek kétségbeesett akarásából, hogy legalább az illúziójuk meglegyen, hogy néha képesek valamit megérteni...”

Szólj hozzá!

Not for faint-hearted...

isocrates_coaching 2020.06.11. 07:40

Ezt csak ide... ez is egy védelem, mert azért ide csak a legmegrögzöttebbek vetemednek, ha nem teszem fel máshová, márpedig nem teszem fel máshová. Miről szól? Ennek a felvezető commentnek a végén található belinkelt cikk többnyire ausztrál környezetvédelemmel foglalkozó tudósok, szakemberek kendőzetlenül beszélnek arról, hogy eddig valameddig még lett volna lehetőség - most már meg nem nagyon van - megmenteni a civilizációt. Nem a Földet, az is szenved, de az erősebb, mint az emberiség...

A második szintű védelem, hogy hosszú, átlagosnál t’án kicsit nehezebb angol szöveg. Minden benne van, csak tudományosan alátámasztva, amit én már évek óta, intuicionálisan integrálva gondolok a szporadikusan elérhető információ-mozaikokból. Hogy már  késő... már akkor is későn lenne, ha komolyan megpróbálna a világ úgy egyben elkezdeni egy globális változtatást. Mondjuk enyhíteni a hatásokat soha nem késő, de megfordítani a folyamatokat igen. Mindenhol máshol az olvasható általában, hogy “ha nem teszünk semmit, baj lesz...”, itt feketén-fehéren leíródik (alátámasztva, amennyire ilyen terjedelemben lehet), és amennyire én megértettem, hogy “baj lesz, a kérdés az, mekkora...”. Ez van, ehhez nem kellett volna ezt elolvasnom, ezt régen érzem, de nekem nincsenek eszközeim, részlet-információim, hogy így alátámasszam...

Egyébként ezen a szinten a kutatás finanszírozása elapadhat, említődik példa, hogy az olyan kutató, aki ezt túl radikálisan tálalja (értsd: nem mórikálva egyrészt-másrészt...), az nem kap majd kutatási pénzt. Ez a jelenlegi legfontosabb és leghatékonyabb védekezése az emberiségnek: nem akar tudni róla, hogy mekkora már most a baj, és hová vezetnek a különböző extrapolálható trajektóriák, például a jelenlegi  M.O.-nk (modus operandi, működési mód) folytatása esetén... ez kb. el is mondja azt, mennyire képes, áll készen az emberiség a változtatásra...

Fontos elemnek tartom, hogy világosan jelzik, az összeomlás fokozatos lesz, nem egy nagy bumm, és kész, nem... Fokozatosan, néha helyenként robbanásszerűen fognak romlani a körülmények, és főleg ez utóbbiak esetén majd lesznek is várhatóan konkrét, helyi intézkedések, amelyek ideig-óráig ellen tudnak tartani, de globális szinten ennek nulla az esélye. Szép csendben, meg időnként hangosan fog összeomlani az emberi civilizáció. Az egyikük a cikkben 2030-ra (9 év!) teszi azt az időpontot, amikor világosabban lehet majd látni, olyan, mint egy kis információs domb lesz, aminek a tetejéről már kicsit jobban lesz látható, hogy melyik trajektória van a legnagyobb esélye kiválasztódni  a sok közül...

Sokszor dobálóznak azzal, hogy a légkör hány fokkal lesz melegebb. Bizonyos számítások szerint, ha a hőmérséklet emelkedés meghaladja a +4 C fokot, a Föld 1 milliárdnál több embert nem lesz képes eltartani. Ez elég konkrét? Most majdnem 8 milliárdan vagyunk, amikor én születtem, már akkor 2,5 milliárd volt a Föld lakossága... mondtam, hogy “Nem ijedőseknek...”).

A linket utoljára 2020. július 21-én ellenőriztem, még él...

https://voiceofaction.org/collapse-of-civilisation-is-the-most-likely-outcome-top-climate-scientists/ 

 

Szólj hozzá!

A nők és az istenek az Iliász főhősei...:-)))

isocrates_coaching 2020.06.08. 12:16

Most olvasom először az Iliászt (nem tudom, kötelező volt-e annak idején, a többi kötelezőt se nagyon emlékszem, hogy bújtam volna...), biztos más dolgok jutnak eszembe most, mintha korábban olvastam volna...

Itt vannak mindjárt az istenek... Majdnem mindenbe beleszólnak, kényük-kedvére csatákat döntenek el, van, akit védenek, van, akit veszni hagynak, akit megbüntetnek, azután mégis, mai fejjel röhej kicsit... persze, a szöveg gyönyörű, a képek megelevenednek, az ember így is képes csodálni, de azért vicces... hogy így hősök, meg úgy... azután tényleg, vannak csaták is, amit a vitézség dönt el, hogy ki használja ügyesebben a lándzsáját/pajzsát... 

ff3ae1ad-70d3-47fb-8c2a-e78bc1dda1e6.jpeg...amikor az istenek éppen elfáradtak, pihennek, vagy éppen veszekszenek valamin, mint a kocsisok, vagy a kofák... csuda érdekes ez a vonulat, ez a szál, az olümposzi csevely-részek... erről a világról/attitűdről fogalmunk se lehet, hogy hogy a fenébe is hallgatnánk, ahogy annak idején hallgathatták, amikor született, vagy 2800 éve... 

...nekik, a korabeli közönségnek (akikhez először orálisan (énekelve, kántálva?) juthatott el a cucc, vagy először inkább részletei, jelenetei...) olyan mindennapi kenyér lehetett, hogy minden bizbasznak van istene, meg istennője, akiknek keresztbe-kasul kellett áldozni ezt-azt... még jó volt, ha csak kaját, vagy kaja-nyersanyagot (mondjuk birkát) és nem egymást, felebarátjukat... érdekesebb lehetett, mint a monoteizmusok... mindenesetre nyugodtabb életük lehetett ebből a szempontból... nem volt ez az  állandó beszar@s, meg fenyegetettség, meg lelkifurdalás, ami később jött ezekkel a minden mást kizáró, dölyfös, agresszíven uralkodó/parancsolgató monoteizmusokkal...

...ha áldoztak ezt-azt, amikor kellett, ennek fejében tiszta lehetett a lelkiismeretük, szabadon boldogok is lehettek akár, engedélyezve volt, nem voltak sújtva ilyen idétlen dolgokkal, mint pl. eredendő bűn (ezt a kettőt nem értem legjobban, ezt, meg a háromságot, ami egy, de három... mint az atomi részecskék hullám- és résszecske természete... hol ilyen, hol olyan... az is vicces...)...

Szóval meglepően relatívvá válik a nagy eposzi hősök hősiessége, és meglepően emberiek az istenek. Az Olümposz olyan, mint egy társasházi lakógyűlés...

De ez a beavatkozás, ez a deus ex machina ez nem csak a csatákban volt jelen, de abban is, hogy elkezdhetik-e, egyáltalán odajuthatnak-e, ahová akarnak, küldenek-e az istenek jó szelet a hajóknak, vagy inkább pestist a táborra... Ez a rész is ilyen sértődések, durcáskodások mentén zajlik, zajlott mind az emberek, az istenek, illetve az emberek és istenek között . Bruttó tíz évig tartott Trója ostroma, mert mindenféle nőszemélyek miatt meggyűlik a baja az embereknek az istenekkel, meg egymással. Tulajdonképpen Trójával nettó csak az utolsó évben kezdenek el foglalkozni, addig “csak” a környező kisebb kis-ázsiai városállamokat rohanják le, öldösik az embereket halomra, és rabolják el a szemrevalóbb nemes származású fiatal lányokat, hölgyeket rabszolganőnek...

Itt álljunk meg egy pillanatra. Ha a dolgot mai szemmel mondjuk, a nők szempontjából nézzük meg, csudákat látunk. A fő hangsúly az eposzban az akháj görögökön és a trójaiakon van, a többi kis nyeszlett városállamot úgy említi a mű, mint kirablás tárgyát. Attól még nagy hősök ezek, hogy arra járnak, és földdel teszik egyenlővé ezeket a helyeket, természetesen nőket, gyerekeket nem kímélve...

Mégis, mégis, az istenek mellett a nők játszanak főszerepet, és az elvileg hős királyok, férfiak kurvára függenek mindkettőtől, az istenektől is, meg bizonyos konkrét nőktől is, mégha utóbbiak némelyike a történetbe lépés pillanatában rabszolga státuszban van is. Nem is kicsit függenek tőlük... 

Nulladik lépés ugye az, hogy miért is a gyilok egyáltalán. Jó, ezt jószerivel mindenki tudja, (Szép) Helénát, Meneláosz király feleségét elcsábítja/elrabolja Paris királyfi, Priamus trójai király egyik, amúgy nyámnyila, de szépfiú fia. Erre Meneláosznak  sikerül felhergelnie egy csomó fellow görög királyt és együtt megindulnak Trója ellen jó sok hajóval, Agamemnon király, Meneláosz testvére vezetésével és Akhilleusszal, a legvitézebb görög harcossal együtt (Trója a mai Törökország területén, Kis-Ázsia észak-nyugati területén fekszik, nem közvetlenül tengerparti város). 

Maszek véleményem szerint Menélaosz Heléna problémája lehetett a többieknek a legkisebb fejfájásuk, viszont a hadjárat jó kis à propos/ürügy lehetett a Trója környéki kis-ázsiai városállamok kifosztásához, hogy jó sok hadizsákmánnyal és rabszolgával felszerelkezve térhessenek haza. Persze nem tervezték 10 évre...

Az elején volt egy kis bibi, ami felpipásította Apollón istent, aki azután visszatartotta őket, hogy ne mehessenek tovább. Történt, hogy az egyik városkirablás során Agamemnon szemet vetett egy Apollón-pap leányára és rabszolgaként elhurcoltatta. A lányt személyesen visszakérő papot meg jól hazazavarta. Ezt az’tán Apollón nem vette lightan...

Telt-múlt az idő, a görög sereg elkezdett zúgolódni, és addig gondolkoztak, hogy azt sütötték ki, hogy az istenek haragja azért sújtja őket, mert Agamemnon elrabolta a lányt. El is kezdték mondogatni Agamemnon királynak (nem utolsó sorban Akhilleusz maga), hogy vissza kéne adni a lányt. Addig-addig, amíg végülis fogcsikorgatva visszaküldte őt...

De bosszút akart állni Akhilleuszon, akinek szinte egyidőben szintén lett egy korábbi királynő rabszolgája, és követelte, hogy neki mint a hadsereg fővezérének Akhilleusz szolgáltassa ki a királynő-rabszolgát, kárpótlásul a visszaadott lányért (nem járja szerinte, hogy neki vissza kellett adnia, miközben ő meg megtartotta). Végül az fél isten szülött Akhilleusz (anyja Thétisz istennő, apja Péleusz) Pallas Athéné sugalmazására nem tör frontot, visszadugja tokjába a már félig kihúzott kardot és Agamemnonhoz odaküldi a lányt... de ezt nem bocsátja meg soha (ez lesz az Iliász egyik legjobban exponált konfliktusa). Ja, tehát az egész háború egy nő, Heléna elrablása miatt indul, de a mellékszereplő király- és egyéb lányok rabolgatása, meg cserélgetése az magától értetődő daily stuff... és mégis, mégis, az istenek azokra a szinte névtelenekre is figyelnek...

ff325ad2-accd-4983-8851-22f907d4005f.jpegTehát rekapituláljunk. Legalábbis papírforma szerint egy nő miatt tör ki a háború, egy másik miatt a támadó sereget alaposan visszatartják, egy harmadik miatt tartósan összeveszik az akháj görög sereg két kulcsembere... A nagy (szájhős...) férfi hősök, Agamemnon, Akhilleusz, a trójai Hektór (Priamus király épkézlábabb fia...) meg csak téblábolnak, próbálják kitalálni, hogy kit melyik isten szponzorál éppen, hol, ki ellen van éppen pillanatnyi előnyük... a nők, a nők meg akár éppen rabszolgák, vagy éppen királynők, az istenekkel együtt  a maguk szeszélyes módján meg úgy ugráltatják őket, hogy csuda...

Hogy mi következik mindebből? Kinek mi...:-)))

Szólj hozzá!

2 boldog (ember)...

isocrates_coaching 2020.06.04. 13:35

blog_vidam_tudomany_kep.jpgNietzsche - Vidám tudomány... 2-féle boldog emberről szól a 303. aforizma (régies stílus, 1920-as években adták ki ezt a konkrét példányt, de nem érthetetlen, legalábbis szintaktikailag és szóhasználatát tekintve, már ami a gondolatmenetet illeti... Nos, az egy csöppet komplikáltabb, de messze nem a legnehezebben értelmezhető a többi között.. 

Az egyetlen kicsit nehezebben érthető szóhasználat pont az első mondatban, második sorban található: “...tud az életrögtönzéshez...” annyit tesz: “...ért az ...-hez... Utána még lesz reflexió...:-)))

“...303. Két boldog. 

— Valóban ez az ember, bármily fiatal is, tud (ért...) az életrögtönzéshez s a legélesebb megfigye­lőt is csodálatba ejti: — úgy látszik ugyanis, hogy — jóllehet folyton a legmerészebb játékot játssza — nem tesz balfogást. A zene ama rögtönző nagymes­tereire emlékeztet, akiknek a hallgató hajlandó csalhatatlan kezet is tulajdonítani, bár olykor-oly­kor ők is tesznek egy-egy balfogást, mint minden halandó. Azonban ők gyakorlottak, leleményesek s minden pillanatban készek a legvéletlenebb hangot, amelyhez egy ujjvetés, szeszély hajtja őket, mind­járt beilleszteni tkematikus rendszerükbe s szép ér­telmet és lelket lehelni a vakesetbe. 

— Íme,  ismét egy egészen más ember: ennek minden balul üt ki, bármit akar, tervez. Az, amin alkalmilag szívével csüngött, már néhányszor a szakadék szélére, az el­bukás tőszomszédságába sodorta; s ha mégis meg­menekült, mindenesetre „véres szemmel”. De azt hi­szitek, hogy szerencsétlen emiatt! Óh, ő már régen eltökélte, hogy nem veszi oly fontosnak a maga kí­vánságait és terveit. így biztatja magát: „S ha ez nem is sikerül nekem, talán sikerül majd amaz; s egészben véve nem tudom, vájjon nem vagyok-e több hálára kötelezve balsikeremnek, mint bármely sikernek. Vajjon makacsnak vagyok-e teremtve s arra, hogy a bika szarvát hordozzam? Az, ami számomra életérték és életeredmény, egészen máshol van; büszkeségem, e éppúgy nyomorúságom egészen máshol van. Többet tudok az életről, mert oly gyakran voltam azon a ponton, hogy elveszítsem; s épp ezért többöm (sic!) van az életből, mint nektek valamennyiteknek!...”

...és akkor egy kis reflexióm:

...az egyik típust a mindennapi életben szerencsésnek, a másikat pechesnek szoktuk nevezni magunkban. Az előbbit meglehetősen leegyszerüsítve szoktuk érteni, külső körülményekre utalunk általában ezzel, “csak megszületnie volt nehéz”, “arany kiskanállal a szájában született” és társai...

Nietzsche - miközben ő a második, a küzdő pechesek közé számítja magát, ahogy átvált 1.sz. 1. személybe, onnan teljesen egyértelmű - meglehetős tárgyilagossággal jellemzi ezeket a “szerencséseket” is... már annak a bizonyos kifejezésnek (az intuitív improvizációs készségre utalónak...) az első mondatban is az az értelme, hogy bizony a “szerencsések” (legalábbis egy része) nem csak a külső körülményeknek, de belső sajátos készségeinek is köszönheti a státuszát. Ezt később ki is fejti egy zenész hasonlattal.

És utána tér rá a második csoportra, akiknek “minden balul üt ki”... kifejti, hogy közülük kerülhetnek ki az élet igazi királyai (aminek - nyilvánvaló - ő e sorok írása közben önmagát tartja...), mert - szummázva - teher alatt nő a pálma...Egész életében betegeskedett, nem volt nyugta sehol, ahol nyugta lehetett volna, a végén Weimarban, a nővére szárnyai alatt, akkor se lehetett, részben, mert nővére manipulálta őt (felhasználta a hírnevét, de eltorzította az életmű értelmét), illetve részben, mert nem túl hosszú életének utolsó 10 évében lényegében kóma-szerű állapotban  volt. Ezt a könyvét egyik súlyos rohamokkal tarkított betegségéből kilábalva írta, időlegesen megszabadulva a fájdalomtól, ezért volt “vidám”... arról meg, hogy a pechesek közé tartozott, azt gondolta egész életében, hogy ez a fizikai/pszichikai szenvedésekkel teli élet hozta ki belőle, emiatt kellett annyira megerősödnie lelkileg, hogy befuthatta azt a szellemi égi pályát, amit befutott.. 

Szólj hozzá!

Amikor Héra beszól Zeusznak, de megbánja...

isocrates_coaching 2020.06.04. 13:15

0a8da634-ead9-4db7-9fb3-29dee32088f2.jpegA karanténnek az emberi kapcsolatokra, főleg a családi kapcsolatokra drámai hatással volt. A problémákat 24 óráig folyamatosan nem lehet a szőnyeg alá söpörni... Mondják, több gyerek is fog születni, és már tény a konkrét keresetek alapján, hogy több lesz/lett a válás (kombinált hatás: ha a karantén-gyereket már elvált szülők várják...).

Ez jutott eszembe az Iliászt hallgatva hangoskönyvben. Az első isteni családi jelenet Zeusz (Kronion)/Kronidész (Kronosz fia) és testvére (?!) és felesége, Héra/Héré között...

A lentebb ideidézett házastársi perpatvar Zeusz és Héra közt végülis egy szép rabszolganő miatt van, Briszéisz korábban királynő, majd Akhilleusz kedvese miatt. Agamemnon, a Tróját megtámadó görög sereg fővezére kötelezi Akhilleuszt, hogy engedje át neki a lányt. Ennek is oka van (a görög sereget Apollón isten hátráltatja, mert Agamemnón elrabolja egy Apollón-pap lányát, és Akhilleusz az, aki a leghangosabban követeli a rabszolga visszaadását, hogy az átok eltűnjön a görög sereg feje fölül), végülis Akhilleusz és Agamemnón rendesen felpaprikázva esnek egymásnak (egyelőre szóban...), és mielőtt Akhilleuszt a görög tábor egységét megbontó lépésre szánná el magát, Athéné megjelenik neki és sikeresen lebeszéli, hogy használja a kardját...

Akhilleusz átengedi Briszéiszt (kvázi cserében a visszadott pap leány fejében), de útálja az egészet, és Thétisz istennőnek (aki az anyja amúgy... a papa meg Péleusz, a mürmidónok fejedelme...) unszolására elmondja, hogy mi a baja. Thétisz meg “elintézi” Zeusznál, hogy addig, amíg Agamemnón ki nem engeszteli Akhilleuszt, addig a görög sereg továbbra se legyen képes eredményesen bevenni Tróját... És mivel Héra is a görögök győzelmében érdekelt és észrevette, hogy Thétisz ott sündörgött Zeusz körül, kitalálta, miben mesterkedik és meg akarja fúrni a terv sikerét... Ennyi alapján érthető a részlet (tök jó kis történetek füzére ez az Iliász...:-)))

Amit kedvelek a görög mitológiában, hogy olyan emberi. Az emberi égi mása (vagy a földi/emberi az olümposzi világ földi mása?)

“...Zeusz meg ment házába. Fölálltak az istenek ott mind székükről, apjukkal szemben: senki se merte őt a helyén megvárni, de mind indultak elébe.

S ő trónjára leült: de bizony Héré nagyon is jól, látta, mihelyt ránézett, hogy vele volt tanakodni lánya a tengeri vénnek, ezüstlábú Thetisz úrnő: nyomban eképen szólt szúró szavakat Kronidészhoz:

„Mondd, te ravasz, melyik isten volt, akivel tanakodtál? Annak örülsz mindig te, ha tőlem messzevonulva titkosan elgondolt dolgokban döntesz: egyetlen nyílt szót sem mondasz soha nékem a gondolatodból.”Válaszul ezt mondotta az emberek, istenek apja: „Héré, bár feleségem vagy, ne reméld, hogy a szómat tudni fogod mindig, bizony ez nem könnyü neked sem. Mert amit illendő meghallanod, azt teelőtted meg nem tudja sem égilakó, sem földi halandó: ám amit én távol kívánok az égilakóktól elgondolni, ne kérdezgesd te se és sose firtasd.” (Ja, kb, “ne szólj bele, asszony!!” - SZM)

Válaszul így szólt most a tehénszemü Héra, az úrnő: „Rettenetes Kronidész, mit mondtál? Hisz soha eddig nem faggattalak én, nem jártam utána szavadnak: mindig háboritatlan tervezed azt, amit óhajtsz. Csakhogy most a szivem szörnyen fél: félrevezethet téged a tengeri vénnek ezüstöslábu leánya, hisz kora reggel melléd ült, átfonta a térded. S azt gyanitom, bólintottál neki, hogy te Akhilleuszt megbecsülöd, s a hajóknál ölsz meg számos akháj hőst.”

Válaszul így szólt erre a fellegtorlaszoló Zeusz: „Szörnyü, te, csak gyanakodsz, titkom se lehet teelőtted; bár mire sem jutsz így, a szivemtől messze kerülsz csak még inkább ezután, s dermesztőbb lesz neked ez még. Hogyha ez így van, hát így lesz tetsző a szivemnek. Ülj veszteg helyeden, s hallgatva hajolj a szavamra: úgy ne legyen, hogy meg nem véd valamennyi nagy isten, hogyha neked rontok, győztes kezemet fölemelve.”

Így szólt ő; megijedt a tehénszemü Héra, az úrnő; hang nélkül le is ült, kedves szívét leigázva...”

...és éltek tovább, csendesen, békességben...:-)))

Szólj hozzá!