A karanténnek az emberi kapcsolatokra, főleg a családi kapcsolatokra drámai hatással volt. A problémákat 24 óráig folyamatosan nem lehet a szőnyeg alá söpörni... Mondják, több gyerek is fog születni, és már tény a konkrét keresetek alapján, hogy több lesz/lett a válás (kombinált hatás: ha a karantén-gyereket már elvált szülők várják...).
Ez jutott eszembe az Iliászt hallgatva hangoskönyvben. Az első isteni családi jelenet Zeusz (Kronion)/Kronidész (Kronosz fia) és testvére (?!) és felesége, Héra/Héré között...
A lentebb ideidézett házastársi perpatvar Zeusz és Héra közt végülis egy szép rabszolganő miatt van, Briszéisz korábban királynő, majd Akhilleusz kedvese miatt. Agamemnon, a Tróját megtámadó görög sereg fővezére kötelezi Akhilleuszt, hogy engedje át neki a lányt. Ennek is oka van (a görög sereget Apollón isten hátráltatja, mert Agamemnón elrabolja egy Apollón-pap lányát, és Akhilleusz az, aki a leghangosabban követeli a rabszolga visszaadását, hogy az átok eltűnjön a görög sereg feje fölül), végülis Akhilleusz és Agamemnón rendesen felpaprikázva esnek egymásnak (egyelőre szóban...), és mielőtt Akhilleuszt a görög tábor egységét megbontó lépésre szánná el magát, Athéné megjelenik neki és sikeresen lebeszéli, hogy használja a kardját...
Akhilleusz átengedi Briszéiszt (kvázi cserében a visszadott pap leány fejében), de útálja az egészet, és Thétisz istennőnek (aki az anyja amúgy... a papa meg Péleusz, a mürmidónok fejedelme...) unszolására elmondja, hogy mi a baja. Thétisz meg “elintézi” Zeusznál, hogy addig, amíg Agamemnón ki nem engeszteli Akhilleuszt, addig a görög sereg továbbra se legyen képes eredményesen bevenni Tróját... És mivel Héra is a görögök győzelmében érdekelt és észrevette, hogy Thétisz ott sündörgött Zeusz körül, kitalálta, miben mesterkedik és meg akarja fúrni a terv sikerét... Ennyi alapján érthető a részlet (tök jó kis történetek füzére ez az Iliász...:-)))
Amit kedvelek a görög mitológiában, hogy olyan emberi. Az emberi égi mása (vagy a földi/emberi az olümposzi világ földi mása?)
“...Zeusz meg ment házába. Fölálltak az istenek ott mind székükről, apjukkal szemben: senki se merte őt a helyén megvárni, de mind indultak elébe.
S ő trónjára leült: de bizony Héré nagyon is jól, látta, mihelyt ránézett, hogy vele volt tanakodni lánya a tengeri vénnek, ezüstlábú Thetisz úrnő: nyomban eképen szólt szúró szavakat Kronidészhoz:
„Mondd, te ravasz, melyik isten volt, akivel tanakodtál? Annak örülsz mindig te, ha tőlem messzevonulva titkosan elgondolt dolgokban döntesz: egyetlen nyílt szót sem mondasz soha nékem a gondolatodból.”Válaszul ezt mondotta az emberek, istenek apja: „Héré, bár feleségem vagy, ne reméld, hogy a szómat tudni fogod mindig, bizony ez nem könnyü neked sem. Mert amit illendő meghallanod, azt teelőtted meg nem tudja sem égilakó, sem földi halandó: ám amit én távol kívánok az égilakóktól elgondolni, ne kérdezgesd te se és sose firtasd.” (Ja, kb, “ne szólj bele, asszony!!” - SZM)
Válaszul így szólt most a tehénszemü Héra, az úrnő: „Rettenetes Kronidész, mit mondtál? Hisz soha eddig nem faggattalak én, nem jártam utána szavadnak: mindig háboritatlan tervezed azt, amit óhajtsz. Csakhogy most a szivem szörnyen fél: félrevezethet téged a tengeri vénnek ezüstöslábu leánya, hisz kora reggel melléd ült, átfonta a térded. S azt gyanitom, bólintottál neki, hogy te Akhilleuszt megbecsülöd, s a hajóknál ölsz meg számos akháj hőst.”
Válaszul így szólt erre a fellegtorlaszoló Zeusz: „Szörnyü, te, csak gyanakodsz, titkom se lehet teelőtted; bár mire sem jutsz így, a szivemtől messze kerülsz csak még inkább ezután, s dermesztőbb lesz neked ez még. Hogyha ez így van, hát így lesz tetsző a szivemnek. Ülj veszteg helyeden, s hallgatva hajolj a szavamra: úgy ne legyen, hogy meg nem véd valamennyi nagy isten, hogyha neked rontok, győztes kezemet fölemelve.”
Így szólt ő; megijedt a tehénszemü Héra, az úrnő; hang nélkül le is ült, kedves szívét leigázva...”
...és éltek tovább, csendesen, békességben...:-)))
