A változásról szól az egyik legzseniálisabb karcsú kis könyv (aminek a címe, nomen est omen “Change”…), amely 3 ma már legendás szerző együttműködésből született (Watzlawick, Weakland, Fisch).
Sikeres terápiás gyakorlatukat Palo Alto-ban folytatták, egy idő után a “Brief Therapy Center of the Mental Research Institute in Palo Alto“ nevű intézményben.
A “Brief Therapy” nem összetévesztendő a Magyarországon sikeresen ismert nevű “Solution Focused Brief Therapy”-val, amelyet eredetileg a Milwaukee SFBT (Solution Focused Brief Therapy) intézetben Steve de Shazer és Insoo Kim Berg vezetése alatt kisérleteztek ki és alkottak egy sajátos terápiás elméletté formált megközelítést (Magyarországon és a világon is tudtommal az ezen az utóbbi elven alapuló SF Brief Coaching megközelítés terjedt el jobban).
Ez a két elnevezés 2 lényegesen, alapvetően különböző elvet, eljárásmódot, protokollt jelent. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert gyakori a Solution Focused (Megoldásközpontú) Brief Coaching-ot egyszerüsítve Brief Coachingként emlegetni…
Vissza az “eredeti” Brief Coachinghoz. Úgy került sor erre a módszer elvi alapjait lefektetni hivatott mű, a “Change” megírására, hogy sokan a módszer gyakorlati ismerői közül nyaggatták a későbbi szerzőket, hogy írják meg, fogalmazzák meg már a sikeresen alkalmazott módszer elméleti kereteit.
Itt egy gondolatot emelek csak ki a könyv első negyedéből. Azt, hogy bizonyos esetekben a “more of the same” (ugyanazt, csak többet) típusú megoldás nagyobb problémát generál, mint amekkorát az eredeti probléma jelent(ett), aminek a megoldására alkalmazták.
A könyv karcsú, de nem adja könnyen meg magát. Amikor lekaptam a könyvespolcról, nem emlékeztem, hogy már egyszer olvastam, pedig a jellegzetes behajtott szamárfülek elszórva a könyvben, az akkor (nem is olyan régen lehetett, valamikor 5-6 éve) érdekesnek, megjegyzendő részeket jelezve, árulkodóak.
Mégis, alig emlékeztem rá, talán egy-két példára, de pont az alapelvek, a gondolatmenet szerkezetének matematikai eredete teljesen kiesett (eszembe jutott a Pierre Bayard fura című könyve, a “Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk”, amely viszont könnyű olvasmány, és meg is maradt a lényeg, hogy azért nem kell tartani a címben jelzett helyzettől, mert egy idő után már azokra a könyvekre sem emlékszünk igazán, amelyeket ténylegesen olvastunk…:-)))
Talán mostanra értem meg rá, hogy igazán megfogjon… mindegy, mindenesetre itt és most sem fogom leírni részletesen, hogy egy terápiás módszer miképpen alapozható (inkább vezethető vissza struktúrálisan) a halmazelméletre és a logikai szintek elméletre, és végre a címben vázolt dologra térek ki (de az rövidebb ész, mint a kedvcsináló, mert vagy így lehet, vagy egy másik könyv...:-))).
Na most nem parányi problémákról lesz itt szó, amelyeknél a “more of the same” megoldás (jóval) nagyobb problémát generál, mint az eredeti megoldandó (?) probléma. De ezeken jól lehet prezentálni a szindrómát.
Az alkoholizmus, a pornográfia (és csatolt elemei), a generációk közötti ellentét eleve, mind a három, az emberiség létezésének ősinek is nevezhető kisérő szimptómái. Problémák? Egyéni szinten mindenképpen, emberiség szinten is persze hogy, de talán azért nem igazán, mert kiírtathatlanok, mindig lesz a populációnak egy bizonyos, relatíve kis hányada mindig érintve lesz általuk (a harmadik, a generációs gap érzékelése kicsit más jellegű, de szintén örök…).
Mindegy is, hogy az egyéni, vagy társadalmi szintet nézzük, a “more of the same”, az egyre erőteljesebb tiltás (mindenáron megoldani akarás) nem elég, hogy hatástalan, de fokozza, eszkalálja a probléma hatását, és egyre nagyobb területen ható probléma-sereget generál. A drive olyan erős ezekben az esetekben, hogy a kíméletlen harc ellenük egyre erősebb ellenhatást ébreszt.
A legegyszerűbb, legártatlanabb és egyben talán legősibb a három közül a generációs ellentét. “Today’s youth is rotten to the core, it is evil, godless, and lazy. It will never be what youth used to be, and it will never be able to preserve our culture.“ (A mai fiatalság velejéig romlott, gonosz, istentelen és lusta. Soha nem lesz, ami a fiatalság valaha volt, és soha nem lesz képes arra, hogy megőrizze a kultúránkat).
…ez vajon honnan, mikorról van?! Babiloni agyagtábla, kb. 3000 éve… Valahogy mindig sikerült megoldani ezt a természetes feszültséget, ami ebből adódott. Minél jobban meg akarjuk oldani, minél lelkesebben “kezeljük”, annál jobban előtérbe kerül és válik igazi problémává. Pedig a 3 közül ez a legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb, és az egyetlen, aminek mindkét pólusát minden egyes ember megtapasztalja életében, mindenki volt egyszer fiatal, és mindenki (jó, a szerencsések…) lesz egyszer idős…
Másik példa az amerikai alkohol-ellenes törvények, a szesztilalom, a prohibíció (1920-33) kudarca. Titkos ipar jön létre, az árak az égbe szöknek, a titokban készült/fogyasztott alkohol gyenge minősége miatt az egészségügyi probléma/kockázat megnő, speciális addicionális rendőri erőket hívtak életre, akiket egy részét le tudták fizetni, ami a korrupció melegágya. Mi is volt az eredmény? Az alkohol fogyasztó populáció nagyságrendje viszonylag állandó maradt, és hozzájött a csempészés, a korrupció és a maffia-világ megerősödése.
És hogy hogyan lehet ez az egész egy átfogóbb terápiai megközelítés alapja? Az Einstennek tulajdonított, naponta az újoncok által újra és újra sharelt és elkoptatott mondása is dióhéjban erre utal (legalábbis a “verseskönyvben keresi” - fiatalabbaknak Hofi Géza utalás a Keressük Petőfit szkeccsből…):
"The significant problems we face cannot be solved at the same level of thinking we were at when we created them." (A jelentős problémákat, amelyekkel találkozunk, nem lehet megoldani azon a szinten gondolkozva, amelyen voltunk, amikor létrehoztuk őket).
Ha én olvasnám ezt a postot, lenne egy jogos kérdésem, hogy akkor mit kell csinálni az ilyen problémákkal? Nos, ez egy problémafeltáró post olvasás közben, ha tetszik, egy “szamárfül”…:-))) De például: elolvasni az egész könyvet, és elgondolkozni rajta… olyan elgondolkozós könyv…
Ez néha feljön itt-ott, biztos, én is share-eltem már valahol, valamikor, de olyan mély, olyan alapvető, és szakmányban mégse tartjuk be, hogy a megjelenés frekvenciája nyugodt lélekkel növelhető bármilyen látható eredmény nélkül… 
Miért érdemes megnézni, ha még nem tetted, a Tim Burton féle Alice in Wonderland-et? 
OK, ülepedjen ez még egy kicsit… a Nagy Felmondások korszaka csendben lassan, szétszórtabban már évekkel ezelőtt elkezdődött szerintem, én a tendenciát kb. 10 évesnek gondolom (Magyarországon a 20 éves nagy multi-hullám, gazdaság-átszerveződés hype-ja elültével), amikor sokan úgy gondolták, hogy a saját főnökük akarnak lenni, annyira elegük lett az addigi főnökeikből. 
Csak hallom mindenünnen, hogy a podcast-é a jövő, és mindenki podcast-ot gyárt. Csak én vagyok, aki azt hiszem, hogy ez hamar telítődni fog ez a “piac”, vagy egyszerűen piac? …és megint az lesz mint a coachinggal, hogy mindenki csinálja, és tanítja, és hébe-hóba 1-1-et meg is hallgat valaki, teljesen véletlenszerűen.