“Áh, szóval szerinted nincs szerencse… értem, tehát Te MINDENT tudsz kontrollálni az életedben!” - (Én…)
Merthogy a szerencse (tágabban: véletlen…) humán szinten ezt jelenti, hogy történnek Veled dolgok, amelyeket nem tudsz kontrollálni, csak úgy (a Te szempontodból!!) történnek.
Nézzük a szerencse egy mindennapi kifejezését: “Jókor voltál jó helyen!”. A diametrális ellentéte a “Rosszkor voltál rossz helyen…-:(((“, de a “Rosszkor voltál jó helyen…” (gyakori), meg a “Jókor voltál rossz helyen…” (itt már törni kell egy kicsit a fejet példákért…) is indulnak…
Azért foglalkoztat ez többet, mert brilliáns barátaim, ismerőseim közül is többen vannak, akik tagadják ezt a korlátozott jelentésű szerencse (véletlen) létezését is… többnyire a nagyon sikeresek… meg vannak győződve róla, hogy amit elértek, csak tehetségüknek, kitartásuknak köszönhetik.
És persze, egyben igazuk van. Tehetségből sok munkával erősséget, skill-t lehet faragni, és ezzel a skill-csomaggal és kitartással, szorgalommal messzire el lehet jutni. Mégis, mégis, nehéz lenne kutatni, de majdnem (!!) azonos skill-set + kitartás + szorgalom nagyon különböző végállapotba juttathatja az embereket…
És az is szöget üthet az ember fejében, hogy a végül nagyon sikeresek mondják (maguknak is…) visszafelé, hogy ebben a sikeres útban szemernyi szerencse se volt, a futottak még padig tudni vélik, hogy a szerencse, balszerencse (véletlen…) lehet az egyik titkos ingredientje a nagy sikernek és a sok kudarcnak egyaránt (mert fölül, a sikeresek sokkal kevésbé számosak. amióta világ a világ, mint a reszli, az összes többi…).
És persze, ha nincs szerencse, a nagyon sikeresek azt is mondják, hogy balszerencse, egyáltalán véletlen sincs (ebben a korlátozott, személyes sorsokat érintő tekintetben).
Az intervallum 2 pólusa ezek alapján világosan kirajzolódott: az egyik pólus a legsikeresebbeké, akik szerint “szerencse márpedig nem létezik!!!, a másik pólus a legnagyobb veszteseké, akinek az idevágó jelmondata valószínüleg valami ilyesmi: “minden a szerencsén múlik…”. Mi többiek, a zöm, meg valami közbenső-félét gondolunk erről…
Az első mondatokhoz visszatérve… szerintem azt gondolni, hogy nincs (személyes életet befolyásoló véletlen, azaz) szerencse és balszerencse, X tényező, a folyamatok alakulásának inherent kiszámíthatatlansága, mérhetetlenül gőgös szemlélet. Azt feltétetezi, hogy az illető hiedelme szerint az életének minden kis rezdülését (amelyeknek nem lehet tudni, mekkora hatása van, lesz…) kontrollálni tudja. Mérhetetlen, olympos-i léptékű hübris…
“Szerénység, elvtársak, szerénység, amit szeretek magamban, elvtársak, az a szerénység…” - mondotta az aranyszájú Bástya elvtárs…
Tudni, hogy mindig vannak, lesznek X tényezők, nem jelenti a lovak kifogását a szekér elől. Az ember minden tőle telhetőt megtesz (meg egy kicsit többet, mondjuk 10-15%-k…:-))), és ez a dinamikus kiegyensúlyozottság állapotába juttathatja & tarthatja, de megőrzi a józan, magához való eszét, és tudja, hogy rövid földi szereplése mondjuk 50-60 életévének messze nem mindegyik elemét tudja kontrollálni…
Coda:
A zúgó patakon (az életen…) egy lélekvesztőn próbál egyensúlyozni az ember hol egyedül, hol társakkal, vannak evezők, védő sisak, mellény, és úgy kell lavírozni a sziklák, örvények között, hogy izgalmas és élvezetes legyen, és meg kell tanulni az evezés, csáklyázás, villámgyors súlypont áthelyezés művészetét. Ennyi adatik, a víz zuhog, sistereg körülötted, fel-feltűnnek újabb és újabb zátonyok, a víz folyását megállítani, átterelni, megfordítani nem tudod, ami a hatalmadban áll, az a csónak kormányzása…
Szerintem sok beiglit ettem… de olyan jó volt!! Érdekes elgondolkozni azon, hogy az emberi típusú intelligencia (mindennel együtt, ami az emberben működik, tehát az érzelmekkel is együtt például) “lemásolása” egy optimálisan minimális cél-e egyáltalán az AI fejlesztése, majd egyre inkább önálló fejlődése során.