Vezetői coaching

Ezt a történetet a Facebookon találtam, ott share-eltem, de annyira fontos az üzenete, hogy a többi csatornára is kirakom, hogy terjesszem ezt a mém-et...

"Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte:

“Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?”

A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: “Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat.”

“De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is”
- kérdezte a szent.

A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ. 

Végül a szent elmagyarázta:

“Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.
Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."

A szent folytatta:

“Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást.”

Ránézett a tanítványaira és ezt mondta:

“Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz.”

Csend és gondolkodás...  hogy ezt ne felejtsük el... Kíváncsi vagyok, legközelebb, amikor, ahogy szoktál, dühbe jössz és elkezdesz kiabálni (vagy én) el tudjuk-e ezt felejteni?

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com 

Többféleképpen lehet bekapcsolódni ebbe a sorozatba. A legutolsó, 5. részt kb. egy féléve tettem fel a blogra… ami késik, nem múlik… Szóval, az alább jelzett linken elérhetők az előző részek, de ha valami különösen érdekel és ismered általában a témát, szemezgethetsz is… ez a 6. Rész a 6-9. fejezetet tartalmazza a könyvből…

Az 5.részben – a hosszú 5. Fejezetben - “az önsorsrontó, önsorsromboló, negatív gondolatok kezeléséhez adott a könyv útmutatót. Mindannyiunk fejében megy a "közvetítés", "kommentelés" párhuzamosan azzal, amit csinálunk és amit a többiek csinálnak körülöttünk. Ez szorosan összefügg az önbecsülésünk fejlesztésével, a belső napunk energiájához való hatékonyabb hozzáféréssel. Nagyon nem mindegy ennek a monológnak tartalma. Ráadásul minél nagyobb kontrasztban van a külvilággal, annál jobban kell és egyszerre nehezebb is vigyázni arra, hogy isten mentsen, hogy valami kikerüljön belőle a napvilágra... ez azután pótlólagosan növeli a stressz-szintünket...” 

Egy gyakorlati kézikönyv folytatásokban... Ez a 6-9. fejezet... az előző részek:

http://vezetoi-coaching.blog.hu/2012/12/01/gondolatok_az_onbecsulesrol_5_folytatas

6.   fejezet. - Nézzünk szembe a Valósággal: „mégis!”

Az eddigiek alapján – ha alaposan foglalkoztunk vele, végigcsináltuk a javasolt feladatokat és elég éleseszűek és türelmesek és/vagy szerencsések voltunk, hogy hatékonyan tudjuk használni az adott ön-elemző eszközöket – eljuthattunk oda, hogy felismerjük és helyettesíteni is tudjuk már az önromboló, negatív. valóság-érzékelésünket torzító automatikus gondolatainkat és eljussunk a gátló, negatív alap-meggyőződéseinkig.

Az eközben (szinte észrevétlenül) kialakult érzékünknek az a nagyon nagy előnye, hogy miközben az ember már szembe tud nézni a valósággal, eközben jól érzi magát a bőrében, az önbecsülése nemhogy csökkent volna, nő.

Néhány kulcs momentum:

1. Az, hogy ha aktuálisan rosszul érezzük magunkat eseményekkel, viselkedésekkel, kimenetelekkel vagy bármi más külső tényezővel kapcsolatban, az önmagában rendben lehet. Persze, hogy nem ülünk vigyorogva, ha ránk szakad az ég. Rosszul érezhetjük magunkat a helyénvaló lekifurdalás, vagy csalódás miatt az adott történéssel kapcsolatban. Ez alapvetően különbözik azonban attól, ha a belső immanens, örök belső emberi értékünkkel kapcsolatban van rossz érzésünk (ahogy korábban említésre került,  a szégyen-érzés ilyen).
2. Azt modani, hogy „Még nem vagyok teljesen alkalmas a vállalt munkára” alapvetően különbözik attól, hogy „Nem vagyok alkalmas/jó, mint ember”. Rosszul érezni magunkat egy kudarc felett nagyon más, mint azt mondani/gondolni, hogy „Egy komplett szerencsétlenség, ami vagyok”. Ez utóbbi, ha komolyan, erősen beépült a gondolkodásunkba, nem teszi lehetővé az egészséges önbecsülés kialakulását.
3. Rendben van, ha megítélünk, hagyunk megítélni viselkedést, valamihez való tehetséget, érzéket, de alapvetően nincsen rendben, ha ez a megítélés a  belső emberi értéket akarja érinteni.

Képesség-fejlesztés

Meg akarjuk különböztetni a kellemetlen külső tényezők (vagy saját ügyetlenség, stb.) által okozott rossz érzést az alapvető, belső emberi értéket megkérdőjelező,   alapvetően negatív hatású rossz érzéstől. Az utóbbit szeretnénk kiküszöbölni, az előbbit pedig természetesen kezelni.

Az emberek, akiknek problémája van az önbecsüléssel, gyakran használják a Mivel...azért formulába öltöztetva a következtéseiket, gondolatmeneteiket. Például: Mivel ...(külső feltétel), ezért ..nem vagyok alkalmas, jó ember. Ez természetesen  vagy megsemmisíti az önbecsülésünket, de legalábbis nem engedi nőni, fejlődni. Ezért az ilyen típusú gondolatmeneteket el kell kerülni, helyettesíteni kell.

Az itt ismertetett Mégis.. fordulat által gerjesztett gondolatmenet ésszerű, pozitív, azonnali választ ad kellemetlen, problematikus külső tényezők megjelenésére – olyan választ, amely megerősíti az emberben az értékesség érzést, megkülönböztetve azt a külső ényezők által befolyásolható viselkedéstől, illetve tulajdonságtól. Az alapgondolat itt az, hogy a Mivel...ezért  gondolatmenetet a Habár...mégis  formulával kell behelyettesíteni.

(Ez az egész magyar fülnek azért kicsit gyerekesnek hallatszhat, mi szeretünk az események, az ilyen levezetések felett elszáguldani, mert mi sokkal okosabbak vagyunk ennél...sőt, hajlamosak is vagyunk kicsit lenézni azokat (gyakran lekicsinyelve „amerikai” módszereknek híva ezeket a módszereket), akik ilyen dolgokkal próbálják helyre bütykölni negatív hatású gondolkodásukat. Gondoljunk csak a „csííííz, mosolyogni”-ra, vagy a pozitív gondolkodás túlzott emlegetésére. Nos, most figyeljünk oda és kész. – SZM)

A Habár...mégis  helyettesítő formula első részében ugyanaz az esemény/tényező szerepel (esetleg kicsit megváltoztatva, például a kizárólagosságot részlegességre), mint az eredeti Mivel...ezért  formulában, az igazi  különbség a ...mégis utáni részben van:

Habár...(valami külső tényező), mégis (valamilyen kijelentés az értékességről)

Például: „Habár elszúrtam ezt a projektet, mégis ez nem változtat azon, hogy értékes ember vagyok.”

Egyéb Mégis kijelentések:

• Mégis, én még mindig nagyon értékes ember vagyok
• Mégis, én továbbra is fontos és értékes ember vagyok
• Mégis, az én értékességem végtelen és változatlan (születésemmel kaptam és halálommal enyészik el, mint minden embernél).

Mégis gyakorlat

Ezt érdemes egy partnerrel végigcsinálni, egyedül nehezebb. Kérjük meg a partnerünket, hogy bármilyen negatív gondolat eszébe jut veled kapcsolatban, vágja a fejedhez. Például:

• Ezt tényleg elszúrtad!
• De furcsa orrod van!
• Állandóan motyogsz, semmit se értek!
• Állandóan hibát keresel bennem!
• Baromi hülye tudsz lenni!

Mindegyik ilyen negatív kritikára próbálj meg az egód sarkára állni és használva a Habár...mégis formulát, hasznosítsd az eddigi tapasztalataidat a kognitív pszichológiában. Ha például valaki butának nevez, mondd azt, hogy „Habár néha tényleg bután viselkedek, mégis...” (itt változott például a buta vagy általánosító, kizárólagos formulája a néha tényleg bután viselkedek  részlegességére). „Mindegy, mit csinálsz vagy mondasz rólam, én mégis értékes ember vagyok”.

Gyakorlat

Lépések

1. a következő 6 nap alatt válassz ki minden napra 3 olyan történést, ami potenciálisan képes rongálni az önbecsülésedet.
2. Mindegyik eseményre keress egy  Habár...mégis formulát:
   • azután írd le az eseményt,
   • a Habár...mégis kijelentést és
   • az érzést, amit a formula kitalálása közben éreztél.

Ha leírod, jobban megmarad, gyorsabban magadévá teszed a módszert.

7.   fejezet. - Vedd észre és mérd fel a saját belső emberi értékeidet

„Gondolj inkább arra, amid van és ne arra, amid hiányzik. Azok közül, amelyek redelkezésedre állnak, válaszd ki a legjobbat és gondoldd el, mennyire sóvárogva szeretnéd őket megszerezni, ha hiányoznának.” – Marcus

Fontos, hogy pontosan tisztában legyél az immanens belső emberi értékeiddel. Gyenge önbecsüléssel rendelkező emberek a saját belső értékeiket nagyon szűken határozzák meg. Feltételesen és csak bizonyos jellemvonásokkal és viselkedéssel kapcsolatban. Amikor azután az így, szűken meghatározott feltétel nem, vagy nem teljes egészében teljesül, akkor a maradék önbecsülésük is veszélyben van.

Ezzel szemben, akiknek helyén van az önbecsülésük, biztonságban érzik magukat a belső emberi értéküket illetően. Tudják, hogy a vonzó és kívánatos tulajdonságok és viselkedés csak kifejezik ezt az állandó, belső emberi értéket és talán bizonyos mértékig emlékeztetői ennek az értéknek. Nem hagyják, hogy a valamilyen területen elért, kicsit gyengébb teljesítmény befolyásolja ezt a biztonságos érzést és tudatot. Miközben valaki felnőtté, emberré érik, megtanulja, hogy az emberek különböző és komplex módon juttatják érvényre magukat és maguk is egyre több lehetőséget találnak arra, hogy a saját állandó belső emberi értékeiket megjelenítsék.

Érdekes megfigyelés (Patricia Linville, egy Yale pszichológus részéről), hogy minél komplexebb, bonyolultabb valakinek a magáról alkotott képe (és így az érzékelése a belső világáról), annál jobban áll ellen az önbecsülése a stressznek. Például aki magát egyszerűen egy tenisz-játékosnak tartja, valószínübb, hogy súlyosabban fogja érinteni az önbecsülését, ha elveszít egy meccset,  mint valaki, aki korral és tapasztalattal felvértezve, önmagát egy összetettebb, több én-szeletből álló valakinek látja különböző életbeli szerepein keresztül.

Mindenki embrió állapotában már kész van ebből a szempontból, az emberi értékei ott vanank belül, a legbensőnkben,  egy „magban”. Ez már akkor magában hordozza a belső változatlan/változhatatlan emberi érték összes lehetséges vonását olyan gazdagon, amelyből azután egy csodálatos virág fejlődhet ki. Nyilván, ha ezt szorosan tudományosan szemlélnénk, kimutathatnánk, hogy természetesen, az öröklési anyagunk különböző, ezért a fentiek átfogalmazhatóak úgy, hogy mindenkiben születéskor a saját öröklési anyagának megfelelően végtelen gazdag tárháza van meg a lehetőségeknek, de ezek az egyébként végtelen lehetőségek mindenkinél kicsit más, csak rá jellemző hálózatban és hierarchiában,  mátrixos szerkezetben illetve  -szövetben jelennek meg.

Például valakiben a kreatív tehetség művészeteken keresztül hajlamos megnyilvánulni, valaki másban a probléma-megoldásban, vagy a túlélési képességben, megint másban az emberek segítésében, vagy valaminek a szenvedélyes művelésében.

Másokban a kreatív tehetség teljesen, vagy részben éppen „alszik”. Megszületésekor azonban mindenki rendelkezik valamilyen praktikus, intellektuális, művészi, szóval valamilyen kreatív tehetség áldásával.

A kreatív tehetséghez hasonlóan mindenki rendelkezik valamilyen mértékben valamelyik kívánatos tulajdonsággal a fejlődése különböző szakaszaiban. Még egy elítélt is becsületes néha. Még egy bandavezér is lehet kreatív a kommunikációjában vagy szervezési készségében.

Minden egyes ember hasonlítható egy portréhoz, amely  különböző szintű készültséget ért el. Az egyik embernél egy terület meglehetősen előrehaladott állapotban van már, és itt a fényt a portré érdekesen vetíti vissza. Egy másik embernél, egyik terület sem tűnik ki a többi közül, de mindegyik valahogyan eléggé előrhaladott, nagyjából egyenletesen, ezzel is egy egyedi és érdekes mintát mutatva. Mindegyik portrét egy művész szemén keresztül látjuk, érzékelve az egyedi mintákat és lehetőségeket.

A következő feladat segíteni fog, hogy valósághűbben és öszintén fel tudd ismerni a saját állandó belső emberi értékedet olyan módon, ami később is emlékeztetni fog Téged erre.

Képesség-építő feladat

3 részből áll a feladat:

• rész: lista a személyes vonásokról, képességekről, amelyekkel leírhatóak az emberek, ezt kell kitölteni Magadra.
• rész: lehetővé teszi, hogy meghatározd azokat a kiegészítő tulajdonságokat, amelyek speciálisan rád jellemzőek
• rész: segít annak meghatározásában, hogy a saját válaszaid hogyan demonstrálhatják egyedi módon a Te állandó belső emberi értékeidet. 

1. rész: Személyes vonások, képességek 

Értékeld saját magad az alábbi táblázatban 1-10-ig minden egyes feltüntetett személyiség-vonásnál. 0 azt jelenti, hogy ez a vonás belőled teljesen hiányzik (soha nem is mutattad fel semmilyen mértékben sem) és 10 jelenti azt a vonást, amely nálad teljesen kifejlődött és meg is jelenik a működésedben, amennyire ez lehetséges. 

Próbálj meg annyira pontos és fair lenni, amennyire csak Tőled telik. Ne befolyásoljon, hogy „hogyan néz ki”, hogy egyikben kénytelen vagy magadnak nagyon alacsony értékelést adni, míg másban magasabbat. Ne fújd fel feleslegesen az értéket és ne is értékeld magad alá, az a normális, ha nagyon vegyes a kép. Néhány dolog nagyon jellemző lesz Rád, néhány nagyon kevéssé és a maradék olyan átlagos vagy közepes értékelést fog kapni. Ahhoz, hogy valamire használni tudd, érdemes a lehető legőszintébbnek lenni, mi értelme magadnak hazudni? (Jelzem, másnak is minek, de ez most messzire vezetne...SZM) 

Ez nem egy verseny, senkit sem kell (és nem is lehet) legyőzni. Magas értékek nem a nagyobb értékességet jelzik (nincs nagyobb értékesség, ebben mindenki egyenlő). Ne felejtsd el, hogy az állandó belső emberi érték egy adottság és mindenki ugyanannyit kapott belőle. Amiben különbözünk, az a csak ránk jellemző egyedi mód, ahogyan ez a belső érték megjelenik, sugárzik belőlünk. 

Csak az objektív kitöltésnek lehet valami haszna. Kerüld el (itt is) a mindent-vagy-semmit és a túláltalánosító gondolkodást. 

Írj be egy X-et   minden egyes tulajdonságnál, a megfelelő értékeknél a következő táblázatban:

2. rész: Pótlólagos személyiségi vonások

Öt olyan pótlólagos személyiségi vonást kell majd a következő táblázatban megnevezned és értékelned az 1-10-es skálán, amellyel hozzájárulsz a saját és mások jólétéhez.  Rád van bízva, melyik 5-öt választod, a következő lista is segít, de nem feltétlenül csak a listából lehet választanod. A várható az, hogy még az így kiválasztott 5 személyiség-vonás sem jellemezhető a maximális értékkel (esetleg csak akkor, ha Te vagy a mesebeli Superman...-SZM).

Tehát válassz ki 5-öt a következő lehetséges tulajdonságok listájából, vagy találj ki magadnak 5-öt:

• rendszeretet
• nyugodtság, csendesség
• határozottság
• szorgalom
• spórolás
• komolyság
• igazságosság
• moderáltság
• tisztaságszeretet
• hűség
• szerénység
• mások értékelése
• érzékenység
• szeretetre méltóság, -re képesség
• önkritikusság
• emberi melegség
• bátorság
• vidámság
• az emberi élet tisztelete
• játékosság
• gyengédség
• döntőképesség

Ha sikerült megadnod 5 ilyen a fenti táblázathoz képest addicionális pozitív tulajdonságot, a következő táblázatban ugyanúgy be kell x-elni a Rád jellemzőnek érzett értéket a megfelelő személyiségvonásoknál:

3. rész: A feladat értelmezése

Mivel az emberek komplexek  és különbözőek, a Te táblázataid mindenki másétól különbözni fognak. Egyrészt nagy valószínüséggel nem azonosak az addicionális tulajdonságok, másrészt (ha valamilyen módon ezt transzparens módon mindenki kitöltené és azt mindenki megismerhetné . ami természetesen  nem lehetséges), akkor kiderülhetne, hogy bizonyos területeken Te valószínüleg magasabb „osztályzatot” adtál magadnak, másoknál pedig alacsonyabbat. Az is valószínű, hogy a szélsőségek (0-k és 10-esek) vagy egyáltalán nem lesznek gyakoriak, vagy hiányozni fognak, mert általában nem vagyunk szélsőségesek.

Ez a kép, ez a személyes portré,  ami ezekből a táblázatokból kialakul, egy komplex és egyedi mintát fog mutatni, a különböző pontokon különböző fejlődési fázisokban. Mindenesetre ebből a portréból bizonyosan következik a belső emberi értékünk egy magasabb szintű érzékelése. A számszerű értékelésnek nem az összehasonlíthatóság a lényege, hanem hogy segítenek  egy teljesség-kép megteremtésében. Ez – ahogy az előbbi analógiában már szóltunk erről - egy klasszikus képhez hasonlít egy kicsit. Néhány szín élénk, néhány halvány. Kiegészítik egymást. Együttesen, egy egyedi teljességet képviselnek. Hogyan lehet értékelni azokat a területeket, ahol csak alacsony értéket tudtunk adni magunknak? Kétféleképpen lehet ezeket értékelni. Az egyik mód, hogy úgy tekintsd a személyiségvonások teljességét ezekkel az alacsonyabb értékekkel együtt, mint egy nagyon értékes gyémántot, amelynek van néhány (anyag-)hibája. A másik mód, hogy úgy tekinthetsz ezekre a gyengébbre értékelt tulajdonságokra, mint potenciálisan fejleszthető területekre, és kihívásnak tekintheted őket, amelyeken módod van javulást elérni.

Fontos (ez megint ismétlése a lényegnek), ezek az esetleges alacsonyabb értékek egyik-másik tulajdonságunknál nem csökkentik egy jottányit se az állandó, örök (azaz „immanens”) belső emberi értéket, csak annak felszínen való megjelenését teszik egy kicsit halványabbá, ugyanúgy, mint ahogy a fejlesztésük se fogja növelni ezt a belső értéket, csak (belülről) ragyogóbbá teszi.

Válaszolj a következő kérdésekre:

1. 1. Ha  gondolkozol az előző két táblázat válaszain, választásain, melyik tulajdonságokat érzed a legfontosabbaknak?

2. Azok a tulajdonságok, amelyeket magadnál a legfontosabbnak tartasz, a következők (mindegyikhez írd oda, miért):

• ....

• ....

• ....

3. Vegyük az én-mint-egy-kép hasonlatot/analógiát. Próbálj meg egy pártatlan megfigyelő szemével rátekinteni, hol lenne „a fény a legfényesebb”? Más szóval, ha valaki rászánná az időt, hogy úgy tekintsen Rád, amilyen most vagy, melyik területeket értékelné a legjobban?

4. Ebből a feladatból, azt tanultam, hogy.....

8.   fejezet. - Teremtsd meg a belső emberi értéket  erősítő gondolataidat

„Önmagunk elfogadása nem önkritikátlanságot szül. Ellenkezőleg, kedvességet, tiszteletet, bátorítást, támogatást, kemény de törődő fegyelmet...ezek adják a jó alapot a fejlődésre.” – Anonymus

Az emberek nem tökéletesek és - akár önbecsüléssel, akár anélkül - időnként hibáznak. Mindkét esetben előfordul, hogy nem tudják elérni a céljaikat és nem tudják megvalósítani az álmaikat. Mindkét csoportban vannak vonzó emberek, és olyanok, akik kevésbé. Mindkét csoportban vannak olyanok, akik sikeresek az üzleti életben, az iskolában, sportban, pár- és egyéb kapcsolatokban, vagy egyéb területeken és vannak, akik kevésbé. Mi különbözteti meg mégis a két csoportot, azt, akinek van önbecsülése és akinek nincs?

A kutatások és klinikai tapasztalatok jelzik, hogy az önbecsüléssel megáldott csoport tagjai máshogyan gondolkoznak és a belső beszédük is különbözik, mint a másik csoport tagjai, akik önbecsülése hiányos.

Ha például hibáznak azok, akiknek gyengébb az önbecsülése (azokkal együtt, akik „A”-típusosos személyiségvonással rendelkeznek és az aggódás-tesztben magas értékkel szerepelnek), nagyon ön-kritikus gondolatokat fogalmaznak meg, olyanokat, mint „Mi a baj velem?”, vagy „Tudhattam volna!”, vagy „Miért vagyok ennyire hülye?”. Az ilyen és ehhez hasonló ön-megtagadó, ön-romboló kijelentések nyilvánvalóan rongálják az önbecsülést.

Megjegyzés (SZM): az „A” személyiségtípus jellemzői: ambiciózus, aggresszív, üzleti-mentalitású, kontrolláló személyiség, nagyon versenyző alkat, türelmetlen, aggódó.

A „B” személyiségtípus jellemzői: teljes ellenkezője az „A” típusnak: türelmes, nyugodt, könnyed/laza, hiányzik belőle a sürgősség érzése.

Az „A” és „B” típusosra osztást a Wikipedia szerint 1950-ben publikálták, sokan kritizálják a pszichológiai szakmában, de népszerű pop-pszichológiai fogalomként meghonosodott)

Ezzel szemben a másik csoport, az egészséges önbecsüléssel rendelkezők, (például a „B”-típusú személyiségek és az aggódási-tesztben alacsony értéket produkáló) a balsikereket sokkal dinamikusabban értékelik, a külső tényezőkre, viselkedésre fókuszálnak (pl.: „Ez egy nehéz teszt volt”, vagy „annyi területen kell teljesítenem”, vagy „nem tanultam eleget – a következő vizsgára jobban fel fogok készülni”). Az ilyen kijelentések nem is nagyon horzsolják az önbecsülést a stresszes helyzetek ellenére, könnyen megnyitva a lehetőséget a viselkedésük megjavítására anélkül, hogy magukat okolnák közben.

Azzal, hogy arra fókuszálnak, hogy mi „a baj” velük, az önbecsülés-hiányosabb emberek elégtelennek, alkalmatlannak érzik magukat. Vesztesnek érzik magukat, elvesztik a motivációjukat és az örömet, hogy magukat értékesnek tudják látni/érezni. Ha mégis sikerül rávenniük magukat az önfejlesztésre, azt mindent-vagy-semmit, perfekcionista gondolkodással próbálják megvalósítani, erőszakosan, valahogy örömtelenül, szenvedve, ami rendszerint kudarchoz vezet.

Ezzel szemben az egészséges önbecsüléssel rendelkező emberek tudatában vannak változatlan, örök belső emberi értéküknek annak ellenére, hogy nem tökéletesek, és vannak hiányosságaik. A jó dolgokra koncentrálnak inkább, természetes számukra, hogy a fejlődésre koncentráljanak, és inkább a répára, mint a botra.

A kognitív terápia célja az önbecsülést aláásó negatív gondolatok semlegesítése, helyettesítése. Ezt gyakorlatokon keresztül teszi, amelyek ön-megerősítő gondolatokkal foglalkoznak, amelyek segítik építeni és megvédeni az önbecsülésünket.

Képesség-fejlesztő gyakorlat

A következő felsorolás olyan kijelentéseket tartalmaz, amelyeket az egészséges önbecsüléssel rendelkező emberek használnak belső monológjukban.

Először arról, hogy hogyan érdemes ezekkel a gondolatokkal foglalkoznod: célszerű minden egyes gondolatot egy kicsit „megrágni”, elgondolkozni rajta, mielőtt továbblépsz a következőhöz.  Ezért érdemes megteremteni magad számára az optimális körülményeket:

1. Keress egy csendes pontot, ülj le egy kényelmes karosszékbe, ahol a következő 20 percben nyugalmad lesz. A gondolatok listája legyen nálad,  a kezedben, az öledbe ejtve.
2. Csukd be a szemed, végy néhány mély lélegzetet és lazítsd el magad olyan mélyen és teljesen, amennyire lehetséges. Készülj fel és számíts egy kellemes élményre.
3. Nyisd ki a szemed csak annyira, hogy el tudd olvasni az első kijelentést. Azután csukd be a szemed és koncentrálj az olvasott kijelentésre. Ismételd meg halkan, vagy hang nélkül magadnak háromszor, lassan, lehetővé téve, hogy a kijelentés teljes igazságát sikerüljön teljesen magadévá tenni. Ha képes vagy, próbáld meg magad egy konkrét helyzetben elképzelni, amelyben ténylegesen végigfut a gondolataidban és az érzéseidben ez a gondolat.
4. Persze, lehet, hogy van olyan közöttük, amelyet nem érzel magadra megfelelőnek. Ez természetes, különbözőek vagyunk. Gondolj arra, hogy ez egy türelmet is erősítő  gyakorlat új – egyelőre akár kicsit idegennek tűnő - gondolatok elsajátítására. Ebben a folyamatban hessegesd el magadtól azonnal a negatív, vagy pesszimista gondolatokat, amelyek megpróbálnak az agyadba türemkedni és elronthatnák a hatást. Fogadd el, akármi történik, anélkül, hogy elvárnád a tökéletességet. Ha valamelyik gondolattal nem esne jó végigcsinálni ezt a gyakorlatot, hagyd ki, és esetleg egy másik alkalommal próbálkozz vele újólag. Esetleg próbáld meg ezeket a kicsit számodra idegen gondolatokat úgy módosítani, hogy jó érzésed legyen velük kapcsolatban, de csakis pozitív értelemben.
5. Ismételd meg az első 3 lépést mindegyik kijelentésre, ez kb. 20 percet fog igénybe venni.
6. 6 napig ismételd meg ezt naponta, ha azt szeretnéd, hogy hatása is legyen.
7. Minden nap, miután letelt ez a kb. 20 perc, figyeld meg, hogyan érzed magad. Sokan, akik végig csinálták ezt a gyakorlatot, azt tapasztalták, hogy ezek a gondolatok egyre komfortosabb érzéseket indukálnak és hű baráttá válnak. Azok a gondolatok, amelyek ezalatt az idő alatt nem válnak komfortossá, még azok is azokká válhatnak, ha az egész gyakorlat végén visszatérsz hozzájuk.

Az önbecsülés természetes megjelenései:

1. Jól érzem magam. Ez jó.
2. Elfogadom magam, tudom, hogy én több vagyok, mint a botlásaim, hibáim és egyéb negatív külső tényezők.
3. A kritika külső tényező. Ha kritikát kapok, megvizsgálom, hogy tanulhassak belőle, anélkül, hogy ettől értéktelenebbnek gondolnám magam.
4. Én magam is kritizálhatom saját viselkedésemet, hozzáállásomat, anélkül, hogy megkérdőjelezném a belső emberi értékeiemet.
5. Észreveszek minden jelet, ami arra mutat, hogy elértem valamit, vagy fejlődök és örülök neki. Nem  számít, hogy esetleg mások, vagy akár saját magam is nem gondolom, hogy ez a változás olyan nagyon jelentős lenne. A kis sikereknek is tudok örülni.
6. Örülök minden sikernek, vagy fejlődést mutató jelnek, amit másoknál veszek észre, anélkül, hogy ettől őket értékesebbnek gondolnám magamnál.
7. Képes vagyok jól élni és jól kihasználni az időt, az energiámat, türelmemet, gyakorlásomat és a segítséget, amelyre ehhez szükségem van.
8. Elvárom másoktól, hogy szeressenek és tiszteljenek. Ha némelyek nem, az is rendben van.
9. Általában bíznak bennem az emberek és őszintén és tisztelettel fordulnak felém. Ha nem, az se baj.
10. Általában a véleményeim a kapcsolataimban és a munkában megállják a helyüket.
11. Képes vagyok másokat befolyásolni logikus gondolkodásommal, amelyet hatékonyan tudok megjeleníteni és védeni.
12. Szeretek másoknak segíteni, hogy jól érezzék magukat az életben.
13. Szeretem az új kihívásokat és nem háborodok fel, ha nem minden sikerül.
14. A munka, amit kiadok a kezemből, általában jó minőségű és még sok értékes dolgot szeretnék megvalósítani az életben.
15. Tisztában vagyok az erősségeimmel és tudom őket hasznosítani.
16. Tudok nevetni magamon, azokon a nevetséges dolgokon, amelyeket néha csinálok.
17. Azt gondolom, hogy a hozzájárulásom tud javítani az emberek életén.
18. Jól esik, hogy hozzájárulhatok ahhoz, hogy másokat boldogabbak lehessenek és jól érzem magam, amikor velük vagyok.
19. Értékes embernek gondolom magam.
20. Szeretem, hogy egyedi vagyok.
21. Szeretem magam, anélkül hogy bárkihez hasonlítanám magam.
22. Stabil vagyok és biztos magamban mert semmi nem árnyékolja be a belső emberi értékeim ragyogását.

9.   fejezet. - A feltétlen emberi érték – Áttekintés

Eddigiekben áttekintettünk néhány fontos gondolatot és karaktervonást, amelyek az önbecsülés 3 építő-kockájának, oszlopának az egyikével, a feltétlen emberi értékkel kapcsolatosak. A további ötletek és képességek erre az oszlopra épülnek, ezért fontos, hogy egy pillanatra megállva áttekintsük az eddigieket.

3 fontos gondolat:

1. Minden ember végtelen, változatlan és egyenlő értékkel bír, amelyet születésekor kap meg.
2. A belső emberi értéknek ez a magja különálló, független a külső tényezőktől. A külső tényezők mutathatják, megjeleníthetik bizonyos mértékig ezt a mag-érzést, vagy segíthetnek, hogy átragyogjon a személyiségünkön, de ettől az esetleg változó hatástól függetlenül a belső emberi érték állandó és változatlan (azaz örök).
3. Az emberek belső állandó és változatlan értéke különbözőképpen, más és más minták szerint jelenik meg, de minden egyes ember teljes ember, őrzi magában ezt a változatlan belső emberi értéket születésétől kezdve.

4 tanult képesség:

1. A negatív, belső emberi érték átélését, az önbecsülést veszélyeztető gondolatot ki kell váltani, pozitívval kell helyettesíteni.
2. Használni kell a Habár...mégis mintát.
3. Tudatosítsd magadban, tartsd ébren az érzést a saját változatlan emberi értékeddel kapcsolatban.
4. Váljon természeteddé, hogy ezt a belső emberi értéket erősítő, elfogadó, felmutató gondolatokkal vértezd fel magad.

Általános áttekintés

Segít, ha erősíted magadban az előző oldalakon található ötleteket és a képességeket. Ennek jegyében próbáld meg befejezni, teljessé tenni a következő kijelentéseket. Lehet, hogy szükséged lesz hozzá visszalapozni az előző oldalakra, ne habozz ezt tenni. Szóval a kiegészítendő kijelentések, gondolatok a következők:

1. Azok a gondolatok, amelyek a legmélyebb benyomást tették rám, a következők:

2. Azok  a képességek, amelyekre a legszívesebben emlékeznék a leghosszabb ideig, a következők:

Befejezésként ehhez a részhez, egy kis történet:

Mindig hálás vagyok a sorsnak azokért a pillanatokért, amikor egy villanásra mintegy belülről és a lehető legtisztábba látok meg dolgokat: a következőket egy amerikai szüfrazsett (a nők emancipációjáért harcoló hölgy), Elisabeth Cady Stanton hagyta bejegyzésként egy út melletti fogadóban:

„Azt gondoltam, hogy a legfontosabb dolog, amit meg kell tenni, hogy egyenlőek legyünk a fiúkkal, az, hogy okosak és bátrak legyünk. Ezért elhatároztam, hogy görögül fogok tanulni és megtanulok a lovakkal bánni.”

Egy csodálatos hölgy, aki jól tudott bánni a lovakkal, elolvasva az előbbi bejegyzést, azt kérdezte tőlem: „Nem egy csodálatos gondolat?”. Azt válaszoltam neki: „De. Magam is lejegyeztem. De valahogy furcsán hat rám.” Erre ő: „Miért? Szeretek a lovakkal bánni, azt az érzést adja, hogy ura vagyok a helyzetnek.”

Mire én: „Egyetértek. Jó dolog tanultnak és bátornak lenni. Csak az, amiből ez következne, az hibás, az, hogy valamit tennünk kell, hogy egyenlőek legyünk (azaz egyenlő értékűek) egymással. Jó dolog ezeket a tulajdonságokat bírtokolni, de nem azért, hogy egyenlőek lehessünk bárkivel is. Már azok vagyunk.”

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com  

Ábri Judit kreatív, kitartó brand-építő… Harmadik évadját indítja útra szeptemberben a Coaching Határok Nélkülnek.  A világ sok tájáról jönnek ide coachok, akiknek nagy részét könyvekből, fényképről, hírükből, youtube videójukról ismerjük, hogy  egy teljes napon át,  válogatott coach és coachee társaság számára egy kiválasztott, kedvenc témájukról, technikájukról vagy egyszerűen csak a tapasztalataikról beszéljenek egy témát körüljárva, és amennyit lehet, be is mutassanak ezek közül, működés közben.

Magam a második évadban fedeztem fel a CHN-t és az én első napom “hőse”, akire nagyon kiváncsi voltam és el is mentem meghallgatni, Robert Dilts volt. Ő a harmadik “név” az NLP történetében Bandler és Grinder után, számos könyve ismert és “nagy durranás”. Nem tévedtem, emlékezetes élmény volt. Még három előadáson voltam ott a 2. évadon, Donatus Thöne demonstrációira emlékszem különlegesen szívesen és egy másik előadás végén egy egy-órás bensőséges beszélgetésre Dawn Campbell-lel (már sokan elmentek, talán 10-15-en ültünk körben az egyik sarokban és kérdésekre Dawn nagyon érdekes mindennapi coaching tapasztalatairól számolt be).

Nagyrészt ismerősökkel találkoztam a legszélesebb értelemben vett coaching univerzumból (beleértve HR-eseket, vállalati embereket is),  akik felismerték a minél tágabb látókörű eszmecsere hasznosságát, és akik közül – az újak mellett – biztos vagyok, hogy sokan leszünk, akik időt és pénzt is szánunk rá, hogy szeptembertől következő év május-júniusáig előre meghatározott időpontokat fixen “foglalt”-ra jelöljük be a naptárunkba.

Megnéztem a 3. évad programját és az egyes előadókat. Ami következik, egy  szubjektív “rálátás”, egy szubjektív figyelemfelkeltés, mi minden is lehet/lesz izgalmas a 3. évadban.

Daniel Meier-rel kezdődik a sorozat szeptember 18-án. Ez egy kicsit a külön “meccsem” is, mert Judit szellemes ötletére minden egyes napot valaki “örökbefogadhat” és én “Dani”-re jelentkeztem… Ismerem korábbról, szeretem a könyveit (3 is megjelent már magyarul, az egyikben társszerző), a megoldásközpontú briefcoaching jeles svájci képviselője, a SolutionSurfers társtulajdonosa… Örülök, hogy segíthetek a sorozatnak, Dani és munkássága megismertetésében.

Lisa Bloom jön október 17-én. Lisa Bloom-mal már nem tudom melyik közösségi site-on találkoztam (talán a Twitteren?), arra emlékszem, hogy egy ingyenes e-bookjára feliratkozva adtam meg a mail-címemet…  Tény, hogy azóta olvasom a mailjeit (ez nem minden ilyen típusú maillel van így!), mindegyikben van egy kis történet, kedvelem a stílusát… az ingyenes e-book (“Using Stories to Get Clients – Your Story is Your Success”) ma is elérhető, és a “Cinderella and the Coach” című könyvét pedig az Amazonon meg is vettem a Kindle-re, amikor megjelent. Nagyon szeretem a story-mesélést, Lisa könyvei ébresztettek rá, hogy ez tulajdonképpen mennyire közel áll hozzám (mint az Úrhatnám polgárban a főszereplő, én is felfedeztem, hogy “ja… szóval én story-kban beszélek?”).

John Blakey könyve a “Challenging Coaching: Going beyond traditional coaching to face the FACTS” is ott található a Kindle olvasó listámon, talán éppen azért mert én óvatosabban közelítem meg a konfrontációt a gyakorlatomban. Értem, tudom a jelentőségét, ezért is érdekel a könyv és az a 2014. március 20-i nap, hogy a létező feltételes előítéleteimmel újra szembesülhessek… addigra meg is próbálom majd kiolvasni…

Dorothy E. Siminovitch-ról (2013 november 28.) semmit se hallottam addig, amíg a minap két nagyon kedves és nagyon tisztelt coach-kolléganőm nem kezdtek el róla beszélni valaminek kapcsán… áradoztak róla, hogy milyen érdekes volt tavaly a londoni ICF coach-konferencián őt hallgatni, ha valahol megjelent.  Gestaltos és  a jelenlétünk tudatos használatáról fog beszélni… érdekes téma, Magyarországon eddig csak Horváth Tünde előadásain lehetett erről hallani…

Az előzőekről kapásból tudtam ezt-azt, de utánanéztem egy kicsit a többieknek is  a programban.  Nézzük rögtön az utolsó napot 2014. Június 18-án, ami Prof. David Clutterbuck napja, “Mentoring és tehetséggondozás” címen. Nem tőle is találtam egy könyvet a Kindle könyvtáramban (rengeteg coaching könyv vár a sorára, nem tudom őket mind fejben tartani…:-)))?! “Coaching the Team at Work”… ez egyébként nem az egyetlen könyve, az Amazon 3 oldalon sorolja a könyveket, amelyekhez így-úgy köze van, az kb. 30 könyv lehet…  Érdekes nap lesz…

Marcia Smythe napjának a címe: “Az agykutatás legújabb eredményei a vezetés és a coaching szolgálatában” ígéretesnek tűnik (2014. január 21.), szoktam olvasgatni a neuroscience dolgokat, bár némi szkepszissel… de lássuk a medvét… azaz az agyat…

Ann Alder-nek (“A tapasztalati tanulás és szempontjai”, 2014. február 27-én) van egy könyve az Amazonon feltüntetve (“Pattern making, Pattern Breaking”, 240 oldal, 2010 november). Ami érdekes, hogy közvetlenül az Amazon a papírkönyvet nem forgalmazza, de ad meg forrásokat kb. 100 dolláros áron (!!), és a Kindle-n elérhető, de picit borsos áron, 119,33 dollárért…

Maradt Keith Antoine “A sport coach – teljesítmény az olimpiaia érmek és az üzleti világ tükrében” című napjával 2014. április 16-án.  Érdekes tendenciának tűnik, hogy egy-egy, egyelőre még elszigeteltnek tűnő alkalommal sportolók, egyéni és csapat-sportolók számára a szakmai edző (coach!) és a sport-pszichológus mellett, vagy néha helyett üzleti és/vagy személyes coachot “fogadnak” és az segíti a minél sokrétűbb felkészülésüket. Kiváncsi vagyok, hogyan illeszkedik vissza az eredetileg részben a szakmai sport-coachingból is származó személyes coaching a sportba is Keith szerint.

Egy kis epizód a minap elgondolkoztatott azon, hogy mennyiszer tapasztalom, hogy az emberek nehezen, vagy nem tudnak elengedni valamit. Elengedni egy helyzetet, egy vitát, vagy komolyabb esetben egy szerelmet, egy munkahelyet, egy szakmát akkor is, ha külső szemlélő számára már nyilvánvaló, hogy esély nincs a megmentésére… beleragadunk, elszívja az energiánkat, nem vagyunk képesek fogásából szabadulni, nincs energiánk az újrakezdésre, az új befogadására, elzárkózunk előtte, nekünk az a régi kell, ami már nincs… nem tudjuk elengedni… 

Azután eszembe jutott az is, hogy a párja ennek, amikor nem tudunk jól ragaszkodni valamihez, valakihez… amikor “túlragaszkodunk”… amikor valami jól megy, túlságosan beleéljük magunkat, tobzódunk benne, ha ez egy jó, szerencsés munkahely, ahol minden összejött, büszkék vagyunk rá, nagyra vagyunk magunkkal, mintha az egész csak a mi érdemünk lenne, vagy ha egy szerelemről például, akkor elhalmozzuk szeretetünket a túlzott ragaszkodásunk minden jelével, túl, túl, túl, mindent, vagy sok minden túl-csinálunk… 

Arisztotelész etikái jutottak eszembe, van belőle vagy 3 magyarra is lefordítva, amelyeket kamaszkoromban mindegyiket akkor tettem le (ahogy erről már valahol biztosan írtam, de most megint ide passzol…), amikor arról kezdett írni (mindegyik…), hogy a legfontosabb mindenben a középút megtalálása, a nem túl sok és nem túl kevés… na, egy huszonéves kamasznak ez pont elég, hogy – legyen akármennyire “olvasós”, könyvmániás – letegye és sutba vágja a nagyokos könyvet, persze, hogy ezt tettem én is… soha nem olvastam ki ezeket a könyveket… érdekes, sok év után az a kicsi, ameddig eljutottam bennük, kezd bennem visszhangozni és leírom, hátha valakire még idejében tud hatni… 

Talán a "közép" nem is a jó szó... ez olyan langyos (langyosak, közömbösek …akiket kiköp az úr… - vagy hogyan van az idézet, azért ez nem semmi, ez a mondás…)... hátha a Neked jó nem egészen középen van… én inkább a “jó”-t használom… Ott, akkor és annak, akinek...  ez nagyon különböző is lehet… nem egyforma a mérték, nem lehet standard-et csinálni belőle… 

Még mielőtt ráfordulnék a címre, egy kis óvatosság… mind a ragaszkodásnál, mind az elengedésnél, ha azt mondja valaki, hogy találd meg a Te mértékedet mindkettőben (ez lesz a “Neked jó…”), könnyen megkaphatja, hogy nana… ne méricskélj, tedd, ahogy érzed, miért kellene például visszafogni a ragaszkodást, a túláradó örömet, az öröm tombolását?! Vagy miért kellene olyan könnyen elengedni valakit, valamit?! Nem az az igazi őszinte dolog, ha kimutatod az igazi érzéseidet, ha őszintén boldog vagy, teljes szíveddel? Vagy ha egyszer olyan fontos (volt) neked valami, miért ne ragaszkodnál hozzá körömszakadtáig?! Ha bármit, bárkit csak úgy, minden további nélkül el tudsz engedni, nem az mutatja azt, hogy tényleg olyan vagy, langyos, közömbös, semmi ember, akit – mint tudjuk – az úr…?! 

Erre azt mondom (és ez végülis, akármilyen szavakat használok, ez mélyen összecseng a valószínüleg nem kamaszkorú Arisztotelész szavaival), hogy mindenben a mérték, hívjuk azt “juste milieu”-nek, vagy “megfelelő”-nek, vagy “Neked jó”-nak, az arányok határozzák meg, hogy valami merre billen, hogyan tart ki, mennyire tartós, mennyire elviselhető, mennyire fenntartható… 

“A jó elengedés és a jó ragaszkodás”… Azt helyetted soha nem fogja tudni senki megmondani neked, hogy mi, mennyi, mikor  a “Neked jó…”, elég azt tudnod, hogy van “Neked jó…”… a megfelelő mérték mindkettőből, az elengedésből és a ragaszkodásból is…  

The sooner the better to learn it… minél előbb tanulod meg (Magad), annál jobban jársz, több örömet fogsz találni az életben, annál könnyebben fel fogsz tudni állni a padlóról, ha véletlenül elesnél, annál hosszabban fogod tudni élvezni a kapcsolataidat,  az életedet és annál sikeresebben fogod élvezetessé tenni, amennyire csak lehet, a többiek életét is körülötted… és ezt tudatni, éreztetni fogják Veled, talán tartósabban is, mint eddig tapasztaltad és kevesebb szükség lesz a "jó" elengedés tudományára…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

"Nem csak a lapátra tett nemzedéknek..." Mióta megszereztem tőle, Peredi Ágnestől, a szerzőtől, talán két évvel ezelőtt, egy Turai Léda két-napos story coaching tréningen (mindig  van nála néhány példány a táskában, a könyv kb. 140 oldalas, puhakötésű, elfér...), és ahogy rá-ránézek a polcon, mindig az jut az eszembe, hogy egyre aktuálisabb... 

2009-es év van feltüntetve kiadási évnek… Ez a könyv olyan, mint az igazi óbor, az idővel nő az értéke, használati értéke… és mivel a helyzet azóta nem javult (talán sőt...), aktuálitásának, "maligán-fokának" (tudnám mi az... mindenesetre jól hangzik...) az idő csak használ... 

Mit mondjak, az alcím, "Nem csak a lapátra tett nemzedéknek" is találó, nemhogy veszített volna aktualitásából, lassan már azt sem lehet tudni, melyik is az elveszett nemzedék… 

Bizony, a “célcsoport” (de rég mondtam ki ezt a szót, pedig 12 évig naponta vagy 200-szor hallottam, láttam leírva…) egyre nagyobb tömeget jelenthet, aki kezdheti újra az életét huszon- (bizony! ők még lehet, hogy el se kezdték, mégis jó lenne nekik is elolvasni...), harminc-, negyven-, ötven- (és legyünk optimisták), 60- és 70-éves korukban... Építhetik fel újra önnön imázsukat, önbecsülésüket, önbizalmukat, mert anélkül ne is kezdjenek az új kereséséhez... 

Mondtam már, hogy elkeseredve ne menj munkát keresni? Minden mozdulatod, minden szavad, a tartásod, a szemed, mind azt mondja, hogy nem vagy kész az újra... sok mindent tehetsz, hogy újraépítsd magad (a természet egyébként segít, ha hagyod neki és nem direkt rongálod magad tovább, "...lássuk Uramisten, mire megyünk ketten..." alapon...), de sok más módja van az újraépítésnek… ott van a családod jó esetben, ők egy biztos bázist jelenthetnek, mindenesetre egy fészket, ahol elkezdheted a munkát… fordulhatsz professzionális támogatóhoz, segítőhöz, mehetsz csoportos foglalkozásokra, beszerezhetsz könyveket, amelyek ma csőstül találhatók és mind-mind ezt az önépítkezést szolgálja… persze, egyél egészségesen és mozogj rendszeresen  minél többet, mert minél nagyobb közhely valami (igen, ezt gondolom…, valamikor én is sznobosan fintorogtam volna), annál több benne az igazság, például abban, hogy “ép testben ép lélek”… 

Az egyik kezdő, vagy akár későbbi lépés lehetne az úton, hogy kezedbe veszed ezt a kis könyvet és alaposan megrágva az ötleteit, tanácsait, elgondolkozol alapos emberismeretről tanúságot tévő eszmefuttatásain, amelyek mindig egy-egy konkrét gyakorlati tanácsra, javaslatra is “kifutnak”… 

A könyv felépítése is az olvasást segíti… amikor az ember nincs annyira jó passzban, akkor nehezen fog nagy könyvekbe, hosszú fejezetekbe… Nos, a 140 oldal 89 db (!!) 1-2 oldalas fejezetre van felosztva. Csak találomra néhány fejezetcím:

• Elillant a biztonságérzet (az első…)
• Megváltozott pillantások
• Ne menekülj!
• Erősítő technikák
• Mikor és kinek szóljunk
• Mindennapi építkezés
• Kapkodások, hajszák
• Pici jók
• Ne dajkáld a sérelmeket!
• Ki vagy?
• Tartsd meg a régiből, ami jó
• Az első eredmények
• Sokan élnek jól belőled
• Napi aprók
• Adj magadnak időt!
• Nyitott szemmel, nyitott szellemmel
• Tanulj meg kérni!
• A múlt csábításai
• Veregesd magad vállon! (az utolsó…) 

A hátoldali promo szövegből is idézek egy kicsit: “…Nemcsak az 1990 előtt felnőtté váltaknak, hanem mindenkinek, azoknak is, akik fiatalon kerültek nehéz helyzetbe. Az egyéni válságkezelés kézikönyvének is nevezhetnénk. (‘Life-coaching’ kézikönyv született.)… Olvasóként azt éljük át, hogy egy gazdag élettapasztalattal rendelkező barátunk tanácsait olvassuk. Életszerű, gyakorlati tanácsokat arról, hogyan lehet felnőtt lélekkel tartásunkat, önbecsülésünket megőrizve megküzdeni a ‘lapátra kerülés’ helyzetével…” 

Peredi Ági coach, újságíró, szeret fotózni, gyakran látom coaching összejöveteleken, csendes (legalábbis így, kicsit távolabbról nézve…), szerény és mindenesetre, könyvéből ítélve jó megfigyelő… érdekes amit meglát, érdekes, ahogy meglátja és érdekes, ahogy elemzi… ennél már csak az érdekesebb, ahogy felhasználja, hogy segítsen ebben a nehéz helyzetben, amikor úgy érzed, nincs rád szüksége a világnak… keveset beszélgettem vele, nem emlékszem, említette-e, de biztos vagyok benne, hogy nem kívülről, csak az amúgy remek megfigyelő szemével látott már ilyet, ilyen mélyen és jól, a szó legjobb értelmében praktikusan, szinte “földhöz-ragadtan” elemezni csak az tud egy élethelyzetet, aki belülről is megpróbálta… 

Érdekes, hasznos és (igen…) szórakoztató könyv, Ági, jó, hogy megírtad…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Minap azzal ébredtem (a felébredés (az alfa-hullámú már-nem-alvás, még-nem-ébrenlét) és az úszás utáni zuhanyozás számomra fontos kreatív pillanatok…), hogy megéreztem a közös halmazt a bennem jelenleg élő coach és a korábbi felső vezető működésében azt illetően: hogy hogyan hasznos a tudása és a nemtudása (nem baj, ha ezt most így elsőre nem érted, erről lesz szó…).  

20+3 évig vezetőként nem éreztem ezt dilemmának… igazából egész életemben a tudás North-star-ja vezetett és vezet ma is… “Többet tudni mindig jobb, mint kevesebbet”, szoktam mondogatni az utóbbi időben (nem olyan régen jutott eszembe ez a triviálisan esszenciális, mégis hasznos, kifejező “mondás”) különösen akkor, ha azt érzem, hogy viszont nem mindig kellemes (többet tudni…  ellentmondásnak tűnik, gondolj bele, nem az…). 

Gondoljunk csak az orvos dilemmájára – ha ez még mindig dilemma -,  hogy “megmondani vagy nem megmondani a halálos betegnek, hogy halálos beteg”, de vannak a mindennapi életben is helyzetek, talán ennél kevésbé drámaiak, ahol felmerülhet, hogy a tudásra/tudomásra van-e fogadókészség… 

A nem-tudás hasznossága számomra nem volt triviális (mit mondjak…), mindaddig, amíg a coachinggal való egyre mélyebb ismerkedés folyamán a 3 nagyobb (és egyaránt szeretett…) coaching iskolám közül az egyik, a megoldásközpontú rövid coaching  alap-tankönyve (Peter Sz., Daniel M. és Katalin H.) meg nem rendített… A megoldásközpontú megközelítés (figyelni érdemes a részletekre, ennek is jelentősége van, hogy valami módszer, vagy technika, vagy “megközelítés”…) egyik előfeltevése ugyanis pont “a nemtudás haszna”… na, én az ilyen marhaságtól (annak éreztem…) rendesen herótót tudok kapni (hogy ez mi? ez a “herót”? na mindegy, szóval azt szoktam…). 

Eszerint a coach az SF (solution-focused = megoldásközpontú) rövidcoachingban a nemtudás művészetét gyakorolja… “… bizalommal az ügyfélre hagyatkozik, és csak a folyamatot irányítja, teljes egészében kimarad a beszélgetés tartalmi részéből… a nemtudás elfogulatlanságot  jelent hipotézisek és értékítéletek nélkül és egyfajta szabadságot ad arra, hogy meglepő kérdéseket tehessünk fel… a tartalom kérdésében a felelősséget átengedjük a szakértőnek: az ügyfélnek…”… aha… most már… nem értem (gondoltam)… 

Na most ezt értelmezd… tréning órák százaiban találkoztam mind a coaching  elméletével, mind a gyakorlatával. Komoly elméleti megalapozása van a coachingnak, beszéljünk bármennyire is a tudás-nemtudás dinamikájáról, sőt, ha belegondolok nagyon is sokrétű, messzevezető elméleti megalapozása van, egészen a pszichológián és a terápián keresztül a filozófia nagyon érdekes ágaihoz, képviselőihez elvezető gyökerei vannak. 

Érdekesség, hogy például az SF rövidcoaching talán legismertebb “őse”, Steve de Shazer (aki egyébként a “megközelítést” (figyeled, ugye, nüanszok, nüanszok…) a feleségével, Insoo Kim Berggel családterapeutaként dolgozta ki) miután az induktív megközelítést egymás után következő könyveiben egyre határozottabb körvonalakkal rajzolta meg, nem nyugodott, amíg például Wittgenstein révén nem mutatta ki a megközelítés lehetséges deduktív levezethetőségét is. 

Hogyan értelmezzük akkor hát ezt a híres, hírhedt “hasznos nemtudást”, miközben nyilvánvaló, hogy mind az említett megközelítés alapító atyái (és anyái) és gyakorlói is sok-sok tudást halmoztak fel egyénileg és mint közösségileg is, és ha jól látom, az egyik legtermékenyebb ágazat/”megközelítést” képviselik? Hát dinamikusan… 

Ideillik a másik nagy coaching iskolám, a Gordon & T.A. oszlopos tagjának, F. Várkonyi Zsuzsának a coaching definíciója… anélkül, hoagy most ezt teljes egészében ideidézném, egy elemre hívom fel a figyelmet a definícióból (nem találom, valahová felírtam… csak ez maradt meg…), amely azt a képességet nevezi meg, amit a coach a coaching folyamatban leginkább felhasznál: az “iskolázott intuíciót”… 

Ezen érdemes egy kicsit gondolkozni, “körbejárni”… hogy mi van?! Azt szoktam/-tuk gondolni, hogy az intuíció az olyan isteni adomány, ami vagy van, vagy nincs… pedig… igen,  iskolázható, tanulható, tanítható, begyakoroltatható… ha valami biztosan történik a leendő coachokkal a tréningjeik és természetesen az aktív coaching folyamataik eredményeképpen (ha nem is ez a legnyilvánvalóbb), hogy “iskolázódik az intuíciójuk”…

Változó, hány óra után írja rá valaki a névjegyére, hogy: “Coach”, (a becsületesebbje) minimum azt hiszem 60-100 óra képzés után. Pl. az ICF nemzetközi coach-szervezet ordinary/egyszerű tagja már 60 óra coach-speciális képzés (és a tagdíj befizetése…) után lehetsz… Én, elég hamar megérezve a felelősséget, amit ez a támogató tevékenység magában foglal (nem a tartalomért, a döntésért, az az ügyfélé, hanem a folyamatért, a fókuszért, a keretekért), hogy amilyen képzést elértem, nekem az kellett, nem sajnáltam időt, energiát, pénzt.  

Szerencse, szimat, valószínüleg mindkettő kellett, a tréningek, bár különbözőek voltak, mégis, finoman egymásra épültek és utólag az is világos, hogy a sorrend, ahogy elém kerültek, pont jól volt időzítve (megint végzet, szerencse? Nem mindegy?). 

Amikor a nagy, első faragást kellett a még bizony nem nagyon bíztató kőtömbből lefaragni, nem mindennapian kemény kihívás elé állított a tréning, ütköztetett magammal, hogy szikrázott a levegő és akkor az kellett… utána – nyilván ellenpontként, egy kicsit az egyensúlyt keresve -, egy nagyon kevéssé intervencionista irány következett, amibe beleszerelmesedtem… és utána jött egy olyan fészek, egy olyan szakmai fészek, amelyben talán a legjobban éreztem magam,  miközben újabb és újabb elemek finomhangolása zajlott… 

Bizony, olyan finom és kényes  “anyaggal” dolgozunk (az ügyfél (néha akár legbensőbb) félelmei, elakadásai, kudarcai, vágyai, lehetőségei, sikerei, erőforrásai), hogy nem is olyan nehéz elefántnak lenni a porcelánboltban… 

A képzések alatt elhangzik, de az első néhány folyamat melegebb pillanatai után minden erre végülis alkalmassá váló coach megtapasztalja a hippokratészi eskü talán legfontosabb parancsát: nem ártani… persze, az ügyfél azért jön, azért keres fel minket, hogy egy vágyának elérésében sikerüljön előbbre jutnia, vagy egy problémát megoldania, vagy egy döntést megnyugtatóan meghoznia és persze, azért, hogy a folyamatban közelebb kerüljön a saját működésének a megértéséhez, önismerete fejlődjön és optimális esetben megtanulja a saját működésének a minél tágabban alkalmazható hatékony befolyásolását, megtanuljon bánni a jövőben a többé-kevésbé hasonló helyzetekkel. 

A coachnak persze, ha komolyan veszi magát és szakmailag hitelesen akar megjelenni a piacon, ma már egyre inkább igaz, hogy valamilyen szakmai kvalifikációt kell szereznie. Többféle szakmai kvalifikációs rendszer létezik ma Magyarországon, a legismertebb az ICF nemzetközi szakmai szervezet 3-fokozatú kvalifikációja. Ez egy vizsgához és fokozatonként növekvő effektív teljesített coaching óraszámhoz köti a kvalifikációs igazolás kibocsátását. Az egyszeri kvalifikáció nem örökre szól, a rendszer meghatározott szabályok szerinti folyamatos önképzést kíván meg és a vizsga rendszeres időközönkénti megerősítését. 

Tehát a tudás-nemtudás dilemmája coach számára ez egyrészről az iskolázott intuíciójának (ha tetszik egyfajta “tudásának”) a “láthatatlan” felhasználásában, másrészről a tartalom tekintetében az ügyfél szakértőségének az elismerésében a saját dolgait/életét illetően mutatkozik meg. 

Hogyan jelentkezik ez a dilemma a vezető esetében? No, itt azután tényleg triviális, hogy a tudásnak primátusa van… vagy

-       nem is annyira triviális?

-       Vagy mi az elvárás a szakértővel szemben (ami ugye, a szokásos karrier-ellenpólusa a vezetői karriernek)? Nos, na ott azután tényleg, az alkalmazható tudás…

-       OK, de akkor mi a különbség? Ennyire egyszerű, hogy 2 nagytudású ember között mindegy is, mondjuk pénzfeldobással hatékonyan kiválasztható, melyik legyen szakértő és melyik vezető?

-       Ugye, hogy nem, ha így teszem fel…

Nem is… A vezető “értsen az emberekhez”…

-       Aha… és ez mit jelent?

-       Hát, hogy “tudja vezetni őket”…

-       Aha… és amúgy az emberek hogyan viselik, ha “vezetik őket”?

-       Köszönik rosszul (irodalom: pl. Thomas Gordon Vezetői eredményesség tréning, vagy Argyris úr könyvei, bármelyik)…

-       Hát mit szeretnek az emberek? Az elsőt nem mondom, mert azért csak speciális körülmények között jár ellenszolgáltatás, de ha a munkáról beszélünk, akkor

-       Azt, ha bevonják őket abba, amit csinálnak… a tervezésébe, a problémáiba, a kivitelezésébe…

-       Aha… felhatalmazás, empowerment…

-       Ja…

-       Na most azok, akik nagyon, de nagyon értenek valamihez, általában milyenek ebben?

-       Hát, pocsékok (általában)…

-       Hé, miért?

-       Mert mindent jobban tudnak… még akkor is, amikor már (vagy egyáltalán) nem… mert, hogy ők szakértők… mert hogy ők “végigjárták a szamárlétrát” (ahogy egyszer olvastam a bankvezérről, aki a “guichet”-nél, a pénztárablaknál kezdte…). 

Szóval, ez vágott belém abban az alfa-állapotban, hogy persze, hogy marha sok tudás kell ahhoz, hogy valaki vezető legyen, de a háttérben, a kontrolhoz, a monitorozáshoz és nem az effektív munkavégzéshez… a vezetőnek is mesterien kell kezelnie a tudás-nemtudás dilemmáját, hogy eredményesen tudja “get the work done through people” (and not by him-/herself…) (megcsinálni a munkát az emberei segítségével  - és ne mindent saját maga próbáljon megoldani egyedül…). 

Szóval, köszönik szépen, jól megvannak egymás mellett, a tudás és a nem-tudás… és (nem de…) nem mindegy, hogy mikor villannak meg…:-))) 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

“A tudás hatalom…”, “Van-e jó és rossz egyáltalán?”… egy zárt Facebook csoportból idézte valaki a mondást, és egy kis csoportos coachok “összejöttek-beszélgettek” találkozóból a másik… és nálam ma ez összefutott, ez a kettő… Nekem van jó és rossz… igen, vigyázni kell, mert néha magam is túl gyorsan mondom rá valamire akár ezt, akár azt és ha visszakérdeznek, elbizonytalanodom… lehet, hogy annál múlt hét végi beszélgetésen valamiről volt szó ebből az utóbbi kategóriából, mert emlékszem, kicsit elbizonytalanodtam… talán éppen ezért maradt bennem, mint “megoldandó” probléma… kellett rá aludnom néhányat… 

A másik, “a tudás hatalom” mondás megjelenése ma a timeline-omon az egyik comment-ben besegített… én szeretem azt gondolni, hogy ez egy pozitív töltetű mondás, általában is, talán azért, mert nekem az… azután elgondolkoztam… 

Amikor másfél évvel ezelőtt az NLP practitioner és master practitioner tréningre (ez az egyik támogatói irányzat, Milton Erickson nyomán Richard Bandler és John Grinder nevéhez fűződik) jelentkeztem, előtte személyesen elbeszélgetett velem a vezető tréner. Ez semmi különös, minden rendesebb tréning/coaching-folyamat előtt a tréner egy kicsit, legalább egy beszélgetés erejéig meg akarja ismerni azt, aki a tréningre jelentkezik. (Ez ugye azt az implicit tanácsot is magában foglalja, hogy ha valamire jelentkezel mailben mondjuk és annyi lesz a válasz, hogy OK, erre a számlaszámra kell befizetni, kinek számlázzunk, élj gyanúperrel, hogy ez nem az igazi… persze, a “meghallgatáson” nem csak Téged “mérnek fel”, hanem neked is módod van egyet szippantani előre is a levegőbe, ahová menni akarsz… és esetleg menekülj inkább, ha az ösztönöd azt súgja…:-))) 

Nos, az NLP tréner – túl azon a trivialitáson, amit  az előző bekezdésben kifejtettem – még egy okot mondott, hogy ők konkréten miért tartják fontosnak azt, hogy elbeszélgessenek a jelentkezőkkel, hogy megtudják, mi a kimondott (és/vagy kimondatlan) céljuk a tréninggel. Kérdezheted, hogy honnan tudná az NLP-tréner, hogy mi a célod, ha nem mondod meg… nos, ebbe most nem fogok belemenni, de többek között erről szól az NLP, hogy egy kommunikációs helyzetben rendszerezetten többet lehessen tudni, mi történik a szándékolt, explicit üzeneteken kívül/túl. 

Az NLP ezenkívül működésének lényegeként lehetővé teszi, - és ez a fontos, a hangsúlyozandó itt -, hogy ezen nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló történések, helyzetek megismerésén keresztül és segítségével támogatni lehessen az ügyfelet kihívásainak megoldanásában (ezt régen magyarul úgy hívtuk, hogy “probléma”, de most ezt visszafordítva angolból “kihívásnak” illik…), támogatni az elakadásaiban való túljutásban, vagy egyszerűen segíteni egy céljának elérésében.   

De – nem felejtettem el, hogy kerültem ide…:-))) – az NLP módszerek alkalmasak manipulációra is… 

Ne felejtsük el, nagyon sok mindennek, majdnem mindennek 2 oldala van. Az atomenergia a föld energia-ellátásának jelentős részét állítja elő, lehet szeretni és lehet félni tőle, de ez tény… az atombombát meg ugyanennek az elvnek a gyakorlatba ültetésével állították elő… Vagy (maradhatunk az emberi személyiségnél) a szerelem első fázisában rendszerint fellépő tévképzet, hogy az imádott lénynek az – egyelőre a szerelem izzó tüzében nem annyira zavaró, de azért mégis észrevett, kis, apró (?!) - rossz tulajdonságait majd lefaragjuk, nemcsak úgy nem stimmel, hogy ez (a) lehetetlen, úgy sem, hogy (b) ha esetleg valami merlini mágiával ez mégis sikerülne, valami biztosan eltűnne a jó tulajdonságok közül is… annyira össze-vissza vagyunk huzalozva, ha az egyik oldalon elkezdünk húzni egy huzalt, jön valami a másik végéről is. 

Tehát az NLP_sek azt akarják mindenekelőtt  leellenerőzni, amennyire ez tőlük telik, hogy akár kimondva, akár kimondatlanul, nem saját önös, önző (hogy ne mondjam) hatalmi célra akarja-e majd valaki az NLP-t felhasználni, nem ilyen céllal akarja-e az embereket manipulálni. 

Mondhatjátok, hogy vannak könyvek, abból is meg lehet tanulni… nos, az én tapasztalatom az (márpedig én nagyon “könyves” vagyok…), hogy vannak dolgok, amelyekhez kell, hasznos olvasni könyveket, de amelyeket LEHETELEN megtanulni könyvekből… ez is ilyen… úgyhogy egy szűrőnek ez mindenesetre jó és még valamire, a lelkiismeret-háztartás tisztán tartására… 

Szóval van-e jó és rossz? Naná… de ne dobálózzunk ezekkel túlságosan könnyedén, mert elhasználódnak és tényleg nem fognak jelenteni semmit… 

A tudás hatalom? Igen, a jó, hasznos tudás erőt ad, fejleszt, hatékonyabbá tesz és igen, a “jó herceg” jó hatalmát erősíti… a rossz, a gonosz, az ártó tudás pedig rombol, prostituál, manipulál, hogy ne mondjam egy korábbi korszak egyik kedvenc szólamával: “nyomorba dönt…” 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Azért járok tréningekre, rendezvényekre, üzleti reggelikre, szakmai találkozókra, mert “ember(eket) keresek”… Embereket, akiktől túl a szakmai fortélyokon szakmai hitelességet, emberi tartást, autonómiát, autentikusságot, hitelességet, kongruenciát tanulhatok…

Rendszeresen megjelennek a blogomon azok, akiket megtalálok (több van, nem mindenkire került még sor, meg biztosan bővül is a kör), akikre felnézek, akiktől sokat tanulok és akikkel szívesen beszélgetek, ebédelek, vacsorázok egyet és akikkel alkalomadtán, ha úgy adódik, szívesen dolgozok, kooperálok együtt… 

A minap egy exkluzív üzleti reggelire hívott meg megfigyelőnek Dara Péter. Ez a délelőtt volt annyira jelentőségteljes, hogy idevalónak ítélem, biztosan érdekel másokat is... Több minden megmagyarázandó itt… 

“Exkluzív” az nemcsak a “venu”-t (‘vönjüt’), a helyszínt, a szervezést, a körítést jelenti, bár önmagában az is kiérdemli a megnevezést: a Várban, a  Hilton szálló földszinti konferencia termében, igazán igényes – kontinentális és angol –svédasztalos reggeli, klasszikus amerikai típusú körasztalos elhelyezés… Itt mindazonáltal a forma és a tartalom klasszikus és mély egységével van dolgunk, mert ebben az exkluzív környezetben ténylegesen is egy valóban exkluzív eseménynek lehettem a résztvevője. 

“Megfigyelői” státuszom pedig azért hangsúlyozom, mert így igaz, a rendezvény nem nyitott rendezvény, csak Péter meglévő és potenciális ügyfelei hivatalosak rá (és néhány meghívott újságíró), és a másik, segítő oldal (coach, tréner, stb.) pedig nem képviselteti  magát általában… talán lehetnek kivételes alkalmak, ez mindenesetre számomra az volt, mert Péter személyesen hívott meg ide. Tiszteletben tartottam a státuszomat és élveztem a show-t a remek társaságban. 

A három órából egy kis részt tett ki Péter néhány PPT slide-os - aki őt ismeri, nem lesz meglepő számára, a többieknek meg mondom -, ütős, kemény provokatív, költői kérdésekkel megtűzdelt prezije, amibe az is belefért természetesen, hogy a néhány új embernek (a mag jól ismerte egymást) az életútját is felvázolta, hogyan jutott odáig, ameddig jutott. 

A 3 órából meg vagy 2,5 órát egy kerekasztal-beszélgetés tett ki, a hallgatóság kérdéseivel és a kerekasztal résztvevőinek válaszaival kiegészítve (kb. 40-en lehettünk, köztük néhány újságíró).   

Ez a kerekasztalbeszélgetés az, ami miatt ez a találkozó olyan különleges, exkluzív volt. Ilyen jót, ilyen mélyet, ilyen hasznosat, a coaching szakma számára is ilyen fontosat egyet hallottam/láttam/éltem meg, tavaly Oxfordban, a Megoldásközpontú rövidcoachinggal foglalkozók társaságának tizedik SOL 2012 konferenciáján, sajnos annak az időtartama mindössze 45 perc volt, míg itt, mint említettem, 2,5 óra… 

Mitől volt ez olyan különleges? Kerekasztal-beszélgetést annyit hallunk itt-ott-amott, hogy már a fülünkön jönnek ki (idén egy médiás eventen a Gödörben már én is voltam egy ilyen asztal körül, egy kedves ismerősöm figyelmessége révén, úgyhogy a tűzkeresztség megvolt… nyilván lesz jobb, az a dolog felejthető volt …, egyre meg hívtak Tihanyba nemrég, de annak sajnos az időpontja nem volt jó…). A résztvevők, vagy inkább a szerep, amiben itt kiültek, volt különleges és a mélység, amire ebben a bensőséges közegben lehetőség volt… 

Ez a találkozó második volt a sorban a tavalyi után, amelyen Péter ügyfelei szubjektív beszámolóban, egy kerekasztal-beszélgetésben mondják el, hogy miért választották a coachingot személyiség-fejlesztésükhöz, miért pont Pétert coachnak, milyen benyomást szereztek, változásokat éltek meg, mit jelent nekik a coaching a folyamat után, hogyan tekintenek rá ma, ha újra ehhez az eszközhöz fordulnak, miért teszik, és mi az, ami szerint válogatnak az eszközök és a coachok között, amennyiben megint a coachingot fogják választani. 

Na most, sok síkon lehet erről beszélni, beszélgetni. Van egy paradoxon ezzel kapcsolatban: minél mélyebbre megy a beszélgetés, minél mélyebben tudnak beszélni a résztvevők életük a coachingban érintett személyes részleteiről, annál plasztikusabban megmutatkozhat, miért, hogyan hat, működik a coaching… és minél mélyebb ez a szint, amin a beszélgetés zajlik, annál intimebb környezetet kíván meg. 

Nincs mód rá, hogy ennél sokkal nagyobb legyen a résztvevők száma és különösen, hogy sok teljesen ismeretlen legyen benne… olyan ez, mint a coaching… one stitch at a time… egyenként lehet “megváltani” az embereket az energiafaló kétségeiktől, energiájukat lefoglaló belső feszültségeik egy részétől… a coaching, bizony, intim műfaj… legjobb esetben is csak egy kis csoport vehet részt benne egyszerre… 

Péter végig vigyázott, hogy ne ő válaszolgasson, ne ő legyen reflektorfényben, az ügyfelek beszéljenek és ne róla, hanem főleg a coaching hasznosságáról… Egyértelmű, hogy aki egy ilyen beszélgetést végighallgat, és mondjuk még soha nem volt coaching helyzetben, biztos, hogy kedvet kapna… 

Nem tudok idevarázsolni ilyen 3 órát… talán néhány szösszenetet mégis:

• Mind a preziben, mind a kérdések között előjött a dilemma: legyen-e valamiben specialista a coach, vagy a coach-ságból következik, hogy ő nem a tartalommal dolgozik, tehát nem kell feltétlenül tartalmilag barátságban lennie a közeggel, a témával, a problémával, nem szükséges, hogy ő is átélje korábban azokat a dolgokat, problémákat, amelyekkel az ügyfelek dolgoznak, vagy igenis, jó ha ismeri a közeget, esetleg a szakmát is, mert akkor hatékonyabban tudja támogatni az ügyfelet.

Péter magabiztosan áll ki amellett a véleménye mellett, hogy ő coach, jelző nélkül… tudjuk, hogy az irodalom és például a branding tréningek egyértelműen a specialitás, vagy legalábbis az erősebb területek hangsúlyozását tartják hasznosnak… az is igaz persze, hogy Péterrel együtt fel tudok sorolni legalább egy tucat coach-ot, akiket személyesen ismerek és már őket keresik, és nem a különböző korábbi tapasztalataik, hanem már a coaching eredményeik alapján…

Ami az érdekes volt, a kerekasztal résztvevői, amikor egy későbbi fázisban megkérdezte őket erről, szintén úgy nyilatkoztak, hogy az ilyenfajta specialitásban nemigen hisznek… valaki jó coach, vagy nem… 

• Arról, hogy miből áll, mennyi ideig tart, hány ülésből áll, mennyi idő telik el az ülések között egy klasszikus coaching folyamatban, szintén megoszlik a szakma véleménye… a klasszikus, tréningeken rendszerint oktatott gyakorlat szerint egy folyamat előre leszerződött 5-10 folyamatból áll, 1-1,5 órás ülésekkel.

Természetesen szerződéses feltétel, hogy mindkét fél bármikor megszakíthatja a folyamatot, ha úgy érzi, hogy a továbbiakban nem tűnik már hasznosnak a számára, de tapasztalat szerint általában végigmegy a folyamatok nagy része. Általában szerződésben is rögzítve, a 2. (vagy 3.) ülés körül, van egy előre megtervezett visszajelzés egymásnak, hogy kialakult-e a hatékony együttműködés légköre, tudnak-e egymással dolgozni.

Péter ügyfelei között talán egy volt, aki egyszer nagyjából egy ilyen felépítésű  folyamatban vett részt… egy másik egy alkalommal, egy 3 órás ülésen, volt, aki néhány ülésen, de köztük néha félév telt el, szóval “teljes káosz”… Ezt Péter is és résztvevők is hangsúlozták (talán nem pont ezekkel a szavakkal): ez “méretes” coaching-ság, itt az egyetlen szabály, hogy az adott pillanatban mire van szüksége a “vendégnek”, az ügyfélnek… tőlem nem idegen ez a hozzáállás, a megoldásközpontú rövidcoaching ebből  a szempontból ugyanígy működik. 

• Kérdések, kérdések, kérdések. Ezen a beszélgetésen is, Péter rendületlenül kérdezett. Nyitott és többnyire helicopter-típusúnak nevezhető kérdései voltak (megnézni, kívülről, disszociáltan, hogyan is néz ki a helyzet, ha kilépünk egy kicsit a saját perspektívánkból). És igen, büszkén vállalt jelzőjét nem meghazudtolva, provokáló kérdések is, persze… és a kerekasztalnál ülők is, vissza-visszatértek rá, hogy Péter kérdez, kérdez, kérdez… nem hagyja, hogy ne válaszoljanak, addig kérdez, amíg meg nem születik a válasz… 

Adós vagyok még a cím, a “coach-intézmény” megmagyarázásával. Péter sokféle út után ma – néhány éve -, egyedül dolgozik. És amit letesz az asztalra, kutatásokban, kutatási eredmények publikálásában, előadásokban, különféle találkozók, HR-klub, stb. szervezésében, egyéni és team-coachingban, meg egyéb effektív pénzt-termelő segítő tevékenységben, az ha szétnézünk a piacon, általában több, sok ember összehangolt munkája szokott lenni… Persze, neki is vannak nyilván titkai, alkalmi segítői, de az egész, amit letesz az asztalunkra, igen, a közös coaching-asztalunkra is, az példamutató és csak az elismerés hangján tudtam itt szólni róla (pedig amúgy imádok egy kis makulát találni itt-ott, meg egyébként is az irónia gomb sokszor benyomva marad…). Fontosnak tartom, hogy ez terjedjen, ez legyen a coaching híre a “világban”, amit Péter ügyfeleitől hallottunk ezen a reggelen. Megérdemli, mert amikor jól működik a coaching, akkor nagyon hatékony és sikeres tud lenni. Ezért bíztatok mindenkit arra, akinek volt tapasztalata már a coachinggal, és az nem sikeres, ne gondolja, hogy az volt a coaching. 

Megjegyzés (általánosabb): A “coaching” egy sok-sok áramlatot magába foglaló támogató módszer (amely áramlatok néhány alapelvben egyeznek csak meg), amely személyes közreműködésen keresztül valósul meg, elkerülhetetlenül a coach személyiségén átszűrődve. Ezért egyrészt igaz, hogy bármilyen támogató folyamatról egyértelműen megállapítható, ha kiragadunk belőle mondjunk 1 órányi “anyagot”, hogy az coaching-e vagy nem, másrészt az is igaz, hogy nagyon szigorúen nézve annyi coaching van, ahány folyamat. Mert minden coaching-folyamat egyedi, még ha a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak olyan folyamatelemek, amelyek ismétlődhetnek… 

Megint más mese, hogy egyértelműen coaching folyamatok között is lehet ég és föld a különbség. Mondjuk ki, ahogy van jó mérnök, jó orvos, jó könyvelő, jó tréner, jó coach és van közepes és gyenge. Attól, hogy a személyesség, az intimitás miatt nehezebb megállapítani egy-két említett szakmáról az adott teljesítmény minőségét, még ez igaz. Ha nem volot jó tapasztalatod, az sok mindenen múlhatott. Nem csak azon, hogy a coach “nem volt jó”… lehet, hogy egy amúgy számos esetben nagyon sikeres coach-csal Te éppen nem találtad meg a személyes chemistry-t. Ne az egész coachingot “dobd ki a fürdővízzel”, hanem keress tovább, megéri… 

Volt egy kombinált, érdekes kérdése a végefelé valakinek a hallgatóságból a kerekasztal résztvevőihez, hogy mennének-e újra coachhoz, ha úgy hozza az élet és ha igen, megint csak Pétert választanák, vagy akár mást is… Elsőre egyértelmű volt a válasz, a kis- (vagy közép?) vállalkozást tulajdonló és vezető hölgy (aki talán a legmélyebb, legszebb vallomást hozta el nekünk), a HR-esek, a műszaki vezető, mind azt mondták, hogy: “persze”… a második kérdésre vegyes válasz született… volt, aki egyértelműen Péter mellett teszi le a voksot a jövőben is, de volt olyan (már nemzetközi szinten) dolgozó HR-es úr, aki kifejtő választ adott: attól függ, milyen jellegű az a téma, amiben a szükség keletkezni fog, lehetséges, hogy más jellegű, hátterű, előéletű coach is szóbajöhet… És ennek a véleménynek is helye volt ezen a Péter által szervezett exkluzív coaching-ünnepen… 

“Többet kevesebbel… a coach hozza  jóhírt, hogy meg tudod csinálni…”

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Egy minta beugrott tegnap elalvás előtti alfában. “Hidd el, hogy olyan jó vagy, amilyen jó vagy… már”… (a munkádban, a tevékenységedben, amivel a kenyeredet keresed…)… Egy dolog kell hozzá kiindulásnak: tényleg legyél olyan jó…:-))) 

Mindannyian ismerünk embereket, akikről süt, hogy milyen jók, és hogy erről meg is vannak győződve, pedig… és olyanokat is, akik szenzációsak, rendszeresen olyan teljesítményt tesznek az asztalra, hogy a környezetük is visszajelzi a minőséget, mégis, ott látod az ellopott pillanatokban, a ráncolt homlokban, hogy ők maguk még nem teljesen hiszik el... hogy ez megvan… beragadtak egy kicsit a korábbi, az eredeti mintába… 

6 szituáció, 6 ember futott végig gondolatban lelki szemeim előtt, akiket keményen nem fogok megnevezni, mert nem az a lényeg, hanem az, hogy mit is jelent ez a minta. 

Mi a közös bennük? Szeretik, amit csinálnak, egyik-másik tök jól is érzi magát benne, jók, abban, amit csinálnak, az átlagnál jóvel többet tesznek bele abba, amit csinálnak és a világ elismeri őket, hogy jó, amit csinálnak. 

Mi az, ami hiányzik (pláne, hogy van, aki még igazán jól is érzi magát a helyzetében…)? Az, hogy ők maguk hátradőlve, nyugodtan, nem stresszelve, ne úgy kezdve a mondatot, hogy “De…” ki tudják őszintén, teljes szívükben átélve mondani, hogy “Ez megvan… beletettem a sok energiát, időt, nem spóroltam, mert szeretem azt, amit csinálok… és most belátom, hogy igazuk van azoknak a munkatársaimnak, partnereimnek, ügyfeleimnek, akik régen mondogatják már, hogy ezt jól csinálom… és megengedem magamnak, hogy elhiggyem ezt, hogy jó vagyok ebben, jól csinálom, amit csinálok…” 

És ez a szimpla gesztus, ez a lehet, hogy egyiküknél-másikuknál (és rajtuk kívül sokaknál) csak egy árnyalatnyi változtatása az önértékelési potméternek (lehet, hogy néhányuknál meg azért kicsit nagyobb, akik nagyobb önértékelési handicap-pel indultak…) viszonylag nagy változást generálhat az egész (munka és egyéb) életükben… a legnagyobb változást a di-stressz (negatív stressz) szint csökkenése jelentheti… 

Miben fog ez meglátszódni, ez a di-stress csökkenés? Az (akár jóval) alacsonyabb szintű stressz-sokk szintben a “szokásos”, újra és újra felmerülő (az adott személyre és munkájára, életére jellemző) stressz-szituációkban. 

Aki a munkáját kíválóan csinálja, de nem lépte még meg ezt az önismereti lépést/változtatást, minden egyes új kihívásra a korábbi, magas stressz-szint generálásával reagál, mert ugyan már elhagyta azt a fázist, amikor ez kialakult, maga a “pavlovi-reflex” még működik. Ennek az önismereti lépésnek a megtétele után viszont már tudja előre, hogy “én ezt meg tudom csinálni… x-szer megtettem, jól… vannak segítőim… van időm és tapasztalatom… mire legyek annyira ideges?” 

Önismeret… ez ma elcsépelt szóvá/fogalommá vált… használjuk úton-útfélen, tudjuk is már, ha ennyit mondják, lehet benne valami, hogy fontos, de használni, fejleszteni lusták vagyunk, inkább lefutjuk a maratont, átússzuk a Balatont, hogy “bizonyítsunk”… és ezek adnak is egy-egy önbecsülés fröccsöt, de abban a konkrét dologban, ami az egyik legfontosabb dolog az életünkben, hogy “ez megvan… ezt megtanultam… ezt tudom csinálni… várom a következő alkalmat, hogy megint  megmutathassam és ezzel is továbbfejlődhessek…” csak az segít, ha valamilyen módon (önfejlesztés, coaching, és ezer másféle út) megtanulunk “ránézni” a saját működésünkre és a feleslegesen “ott maradt” korábbi korlátainkat lebontjuk… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com