HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

június 2012
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Friss topikok

Linkblog

Hogyan érjük el, hogy örüljenek nekünk – Egy legendás coach, tréner és előadó tanácsai

isocrates_coaching 2012.06.28. 14:35

Bevezetés

Ebben a blogban néha kicsit messzebb evezek a szorosan vett coachingtól magától, mert nekem is túl unalmas lenne mindig csak közvetlenül arról írni. Azért az is igaz, hogy mindig keresem a kapcsolatot a blog címében jelzett alap-témához és olyasmiről, aminél valamilyen, bármely távoli összefüggést nem találok, nem írok.

Az itt következő Forbes cikk nagyjából 1:1-es fordítása igazi coaching téma. Szebben, értelmesebben, tömörebben nem lehet írni (az én térképemen) a coachingról, ahogy a cikk főszereplőjéről, Glenna Salsbury-ről ezt könnyen meg lehetett tenni (a szerző Susan Tardanico, vezetési és kommunikációs tanácsadó, szerző és előadó).

Örömmel emelem ide, ebbe a blogba  ezeket a gondolatokat, amelyeket ma reggel, még uszoda előtt olvastam az egyik hír-gyűjtő applikációmban és alig vártam, hogy beüthessem a fordítást a gépbe, íme. Ja igen, ha valakinek még nincs kész a 60 sec-es “elevator-speech”-e a coachingról (vagy kicsit javítani szeretné), hegyezze a golyóstollát, innen lehet idézni, vagy 1:1-ben összerakni egyet az innen kiollózott részletekből…

A cikk

Amikor 1979-ben a Three Mile Island erőműben (Pennsylvania) az a híres katasztrófa – a legnagyobb atomerőmű baleset az Egyesült Államok történetében – történt, komoly zűrzavar alakult ki, ahogy az egészségügyi és biztonsági aggodalmak  egyre erősebbé váltak. 140,000 terhes nőt és gyerekeket  kellett a területről kitelepíteni, több, mint a felét az ottani lakosságnak. A mezőgazdaságból élőknek, a farmereknek pedig fedett helyen kellett tartaniuk az állatokat és csak fedett helyen tárolt takarmánnyal etethették őket.

És mialatt a pánik és a bűnösök keresése zajlott a Three Mile Island falain kívül, az atomerőműben dolgozók a reménytelenség és a félelem szakadékába zuhantak.

Mindenesetre addig, amíg Glenna Salsbury oda nem érkezett. Glenna segített nekik összerakni  azt, ami szétesett és megmenteni az ön-becsülésüket.

Glenna Salsbury.jpgBizonyos körökben (nyilván Amerikában – SZM) Salsbury mint az egyik állandó motivációs előadó ismert. Mások úgy ismerik őt, mint egy transzformációs trénert és coach-ot, aki segít vezetőknek, vezetők csapatainak és alkalmazottaknak, hogy emeljék a tétet, akár jó idők járnak, akár rossz.

(Az angolosok kedvéért: a “raise their game”-et fordítottam emeljék a tétet-nek – SZM.)

Megjegyzés (SZM): ez rögtön lehet is egy eleme az elevator speech-nek: emelni a tétet (dinamikusabbá tenni a csapatot, magasabbra tenni a lécet) akár jó idők járnak, akár rosszak…

Attól függetlenül, hogy hol van éppen – egy vezérigazgatóval négyszemközt, vagy a “(lövész-)árokban”  a közönségszolgálati munkatársakkal, vagy egy fontos konferencia pódiumán -, Salsbury beleadja a szívét is a játékba.

“Most, jobban, mint valaha, az emberek sóvárognak a szellemüket igazán megérintő üzenetek után” – mondja Salsbury. “Az üzlet nem más, mint hogy emberek csoportjai dolgoznak más emberek csoportjaival. Az embereknek pedig  van agyuk, testük és szellemük. Nem úgy mész munkába, hogy az emberségedet otthon hagynád. Ez nem így működik.”

Megjegyzés (SZM): Kell-e mondjam….? Ja, ebből is lehet csipegetni...

Az egész akkor kezdődött, amikor 17 évesen meginterjúvolta édesapját, aki életbiztosítási ügynök volt, egy iskolai project számára. Ekkor tudta meg, hogy az édesapjának az  életcélja az volt, hogy az emberek örüljenek, ha találkoznak vele.

(Az angolosok kedvéért: “to make people glad they saw him”, ezt  a cikk címében is megtalálható kifejezést így sikerült lefordítanom: “hogy az emberek örüljenek vele” (a címhez hasonlóan) illetve, hogy “… hogy örüljenek, hogy találkoznak vele” – kicsit döcög, az amerikai angolban meg dög puhán sima…ez van).

Ez volt az apa missziója, amely olyan mélyen rezonált benne, hogy ez vált az ő életének a vezérfonalává is.

(a “vezérfonal” a “beacon” (=jeladó)-ből let).

Ennek az egy egyszerű gondolatnak a jegyében Salsbury segített megreformálni szervezeteket, osztályokat, csoportokat és egyéni életeket. “Arra jutottam, hogy ha az ember ezt a célt mindig világosan látja maga előtt, ez értelmet és jelentést fog adni mindennek, amit csinál. És akkor Te lehetsz az, aki az igazi különbséget jelenti, minden egyes nap.” – mondja.

(“igazi különbséget jelenti” = “makes the real difference” – hogy a fenébe van, hogy magyarul ezek sokkal erőltetetebbnek hatnak, na ja, nem vagyok egy Szerb Antal…)

4 alapelv

A misszió – az emberek örüljenek nekünk  (“make people glad they saw you”) – megvalósulását 4 gyakorlati alapelv betartása biztosíthatja: 

  1. Érdekeljenek a többiek (“Be interested in others”). Tegyél fel kérdéseket és hallgasd meg a kérdéseket.
  2. Akarj mások lelkes támogatója lenni (“Be willing to display enthusiastic support for others.”)
  3. Találd meg a módját, hogy feléleszd az egyének lelkesedését az életük és a munkájuk iránt (“Find ways to rekindle individual enthusiasm for life and work”.)
  4. Segíts a többieknek, hogy szélesítsék a látóhatárukat afelé, ami lehetséges, ahelyett, hogy arra koncentrálnának, ami van. (“Help people expand their horizons for what might be instead of what is.”)

Megingathatatlan fókusszal erre a 4 alapelvre, Salsbury több, mint 600 szervezetnek és egyesületnek segített már – beleértve Merrill-Lynch-et, Kodak-ot, IBM-et, Xerox-ot és Aetna-t, hogy megemlítsünk néhányat közülük -, hogy jobban összetartó és hatékonyabb vezetést tudjanak megvalósítani. Tény, hogy Merrill-Lynch-et annyira elvarázsolta a csoportokat/csapatokat átváltoztató/jobbító tevékenysége, hogy elkezdték őt, illetve szolgáltatását “ajándékként” ajánlani a kiemelt ügyfeleiknek, mint a Citibank, Ford, AT&T, 3M és még sokan mások.

“Én is ott voltam a 80-as és 90-es években, amikor Glenna szolgáltatását Merrill logója alatt ajánlottuk ügyfeleinknek,” – mondja Paul Fitzpatrick, aki abban az időben a Merrill-Lynch egyik alelnöke volt. “Világos volt, hogy milyen jó hatással van az embereinkre és az üzletünkre is, és a vezetőség úgy gondolta, hogy az ügyfeleinknek is érdemes lenne megtapasztalnia Glenna csodálatos hatását.”

Néhányan csodának nevezték ezt a hatást. Mások pozitív energiának, ami pozitívan fertőző.

“Akár a szomorú foglalkoztatottsági statisztikákról hallunk, akár a görög helyzetről, akár az afgán konfliktusról, vagy az égbe szökő egészségügyi költségekről, mindenünnen a negatív hírek bombáznak minket. Nincs elég pozitív energia a a világon és Glennának megvan ez a tehetsége. Ő az az ember, akit  mindig magad körül szeretnél látni, tudni. Az ő pozitív energiája olyan, mint a mágnes,” mondja Fitzpatrick úr érezhető odaadással.

Kérdezzetek meg bárkit, aki volt a közelében, el fogja mondani, hogy Salsbury nem csak rád néz, de beléd lát. Nemcsak mosolyog, ő szikrázik. Nemcsak kommunikál, ő foglyul ejt. És nemcsak tanít, de mélyen meg is érint Téged.

Megjegyzés (SZM): No, ezt lefordítottam, de ezzel azért ebben a formában így, nem értek egészen egyet. A coach nem teszi magát nélkülözhetetlenné, hiszen az a job lényege, hogy (ezzel a mára nagyon-nagyon elcsépelt hasonlattal éljek) halászni tanít meg, és ha meg már megtanultál, mi a fenének legyen ott a környéken…

Olyan programokban, mint a “Transzformációs vezetés: a különbség-tevésnek (‘making the difference’) a finom művészete”, “Hogyan tudod elérni a lehetetlent… úgy, hogy könnyűnek látsszon” és “ Hogyan maradjunk mindig az élen, anélkül, hogy az egyensúlyunkat elvesztenénk”, Salsbury  erős hatású történeteket használ és szívtől-szívig (érzelmi bevonású) kapcsolatokat a résztvevőkkel, hogy “átvigye” az ő erős üzenetét és a 4 alapelvet a szervezeteknek, akikkel dolgozik szerte az országban.

Az alapvető emberi szükségleteket kell figyelembe venni

Salsbury sikereit – amelyek több, mint 40 évre nyúlnak vissza az időben – annak tulajdonítja, hogy képes az alapvető emberi szükségleteket  felismerni és azokra figyelemmel léve hatni.

“Igazság szerint minden egyes embert – legyen az amerikai szervezetek akármelyikében, vagy egyebütt – az éhes szíve hajtja. És mindegy is, mi a beszélgetés témája, az éhes szívek és a fájdalmat érző emberek realitása itt van velünk ma is. Meggyógyítani a szíveket, ez a lényege, ez a kihívása az igazi vezetésnek.” – mondja.

Salsbury azzal folytatja: “Az evés és a menedék mellett egy ember legnagyobb szükséglete az, hogy szeressék, értékeljék és gondot fordtsanak rá. Ha segítesz neki, hogy érezze ezt a támogatást, felszabadíthatsz benne hatalmas, addig szunnyadó, vagy elnyomott potenciális erőforrásokat és sokkal jelentősebb teljesítményekre lesz képes, mintha félelemmel illetve megfélemlítéssel motiváltad volna.”

És az ügyfelei is így gondolják. Jim Troebliger több, mint 70 alkalommal fordult az ő szolgáltatásaihoz a karrierje folyamán, különböző szervezetekben. “A lényeg, hogy Glenna hozza az eredményt, és mindezt úgy, hogy mindenki jól érzi magát. Látnia kell, hogy elhiggye.”

Troebinger először akkor kérte fel Salsburyt, hogy dolgozzon neki, amikor a GPU Nuclear-nál volt és szükség volt arra, hogy 1979-ben, a Three Miles Island munkásainak motivációját újra visszafordítsa pozitív irányban. “Az tényleg olyan volt, hogy voltunk mi az egész világ ellen. A sajtóban folyamatosan arról volt szó, hogy mi vagyunk a hibásak a rádióaktív vizek és az elhullott marhák miatt. Egy szigeten voltunk – fizikailag is és hangulatilag is. Glenna inspirált minket, megtalálta  a megfelelő szavakat, gondolatokat egy eltaposott szervezetben és képes volt minket abban támogatni, hogy a  teljesítményünket egy új, magasabb szintre  tudjuk emelni.

(“teljesíítményt magasabb szintre emelni” = “bring our game to the next level”)

Ezután Troeblinger kérte Salsburyt, hogy segítsen a közönségszolgálat telejsítményének javításában és a csapatmunka javításában az American Heart Association-ben (Amerikai Szív Egyesület).

Salsbury üzenete, noha kellemes és motiváló, erős támaszt talál az elszámoltathatóságban (accountability). “Ott vagy, ahol vagy, mert nem vitted magad egy másik pozícióba.”, hangsúlyozza. Kidolgozott egy modellt arra, hogyan segítse az embereket a döntéshozatalban és hogyan építsék fel a cselekvési tervüket arra, hogyan kerülhetnek egy jobb pozícióba. Ahogy Salsbury mondja, nincs helye nyafogásnak vagy önsajnálatnak.

Legenda az előadók között

A szervezeti tréning és coaching mellett, Salsbury százezreket szólított meg a pódiumokról. 1990-ben került be a National Speaker’s Hall of Fame-be (a nemzet leghíresebb szónokai közé), olyanokhoz csatlakozva, mint Zig Ziglar, Ronald Reagan, Jack Canfield, Norman Vincent Peale, Jeannie Robertson, Fred Pryor és Og Mandino.

“Glenna képes rá, hogy a hallgatóságát a tenyerében tartsa”, mondja Stacy Tetschner, a National Speaker’s Association vezérigazgatója. “Egyik pillanatban sírnak. A következő pillanatban nevetés hangzik fel, amely az öröm olyan mélyéről tör fel, hogy aligha tudod azonosítani, honnan.”

75 ilyen év és még mindig a csúcson

75 évesen is Salsbury egy főiskolai atléta erőnlétével utazza keresztül.kasul az országot. 150 napot van egy évben úton, és ezt az iramot az elmúlt néhány évtized óta tartja fenn és legalább addig kívánja fenntartani, “amíg 95 nem leszek…”  Az atlétika mindig élete része volt. Három fivére (amerikai) football játékos volt, ő pedig Green Bay Packer Jim Salsbury-höz (valószínüsíthetően ő is egy legalábbis regionálisan hires játékos lehetett, legalábbis a névben található felvett elemek erre mutatnak, bár a Google egyértelműen nem mutatta ezt ki) ment feleségül, aki 2002-ben halt meg. Három lány édesanyja, akik a “legjobb barátai a Földön.”

Salsbury éli az életét és vezeti a tanácsadási üzletét  megingathatatlan hitével és hibátlan intuíciójával. Elutasítja a konvencionális bölcsességet és a konvencionális utakat – ezt a mintát gyerekkora követi és azóta csak megerősödött ebben.

“Ha igazán sikeres vagy, nem vagy része a tömegnek. Egyedülálló vagy. Különlegesnek merni lenni bátorságot és önismeretet követel tőled, mind a vezetésben, mind az életben.” – mondja.

Mindig volt bennem egy belső érzék arra, hogy mire van igazán szükségem és ellenálltam a tömeg-okosságnak, hogy hogyan legyek eredményes, hogyan építsem fel az üzletet és hogyan dolgozzak az emberekkel. Azt tettem mindig, amit a legjobbnak éreztem, és mindig, amikor engedetlenkedtem a belső hangommal szemben, aggódtam. Elhatároztam, hogy nem akarok aggódva élni és hogy benne maradok a belső áramlatomban/flow-mban.”

Valóban, “megmaradni ebben a belső áramlatban” (inner flow) – egy szakadatlan fecsegő, hangos és stimuláló környezetben -, talán ez Salsbury leghangsúlyosabb tanácsa. “Bármilyen üzenettel, hanggal, figyelemeltereléssel vesznek körül, bombáznak,” - mondja Salsbury – “Maradj meg annak, aki vagy és állj ki azért, amit igaznak tartasz. Minden egyéb szétesik darabokra.”

 Tehát összefoglalva:

  1. Make people glad to see you.
  2. Be interested in others.
  3. Be willing to display enthusiastic support for others.
  4. Find ways to rekindle individual enthusiasm for life and work.
  5. Help people expand their horizons for what might be instead of what is.
  6. Stay centered in who you are (staying in own’s own “inner flow”), and
  7. Stand for what you know to be true.

Ez nem sok, és milyen sikereket lehet vele elérni… Kevesebbel többet, de jobban fókuszálva arra, ami igazán fontos…

Szevasztok

Szilágyi Miklós – CoachStudio -  coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

Történelem és aktorai…

isocrates_coaching 2012.06.05. 23:48

 

Most egy kicsit nagyobb kört teszek…
 
A képen Joachim Gauck (72) német köztársasági elnök látható élettársával, Daniele Schadt-tal (52).
 
Paradigmák jöttek, mentek. Tulajdonképpen ki is alakítja a történelmet? A grófok, hercegek, grófok? Vagy velük is csak történnek a dolgok és csak jókor volt az ősük jó helyen? Mi számít, ami a “nagy” politikában történik, vagy ami a társadalomban, az emberekkel, az is? És hogyan élik meg ezt az emberek maguk, akik hirtelen belekerülnek a történelem viharába? Hogyan őrzik meg az integritásukat, hogyan helyezik el az egész dolgot a saját térképükön. Nagyon érdekes dolog (lehet) ez…
 
Ez jutott eszembe, egy külföldi hetilapot olvasgatva.
 
Amikor tegnap kész lettem ezzel a blog-bejegyzéssel, meginogtam egy kicsit, hogy idevaló-e ez, érdekel-e ez annyira még valakit, mint engem.
 
Azután ma hallom, hogy éppen összeült a G7 is, mert se kiköpni, se lenyelni nem tudja a világ ezt a görögöktől eredeztetett, de sokkal nagyobb kört jelentő és főleg érintő válság, ezt a Lehmann Greece projektet. Hiszen már régen az ázsiaiak is szenvednek tőle, és miközben Amerika + a dollár szárnyal, ne tévedjünk, itt Európában is azt hittük 2008 őszén, hogy a Lehman Brothers nem “gyűrűzik” át, átgyűrűzött, ők se lehetnek biztosak, mi lesz a hatás rájuk.
 
Tehát több-rétegű érdekesség is van a következő (főleg az első) Der Spiegel beszámolóban, amit a “ki csinálja a történelmet és mit érez/gondol közben?” kérdésre való illusztrációs parabolaként gondoltam először megidézni.
 
Ugye, abban a lebutított marxizmusban, amit annak idején különböző megtévesztő tantárgy-nevek alatt tanultunk[1], azt tanultuk, hogy a történelmet a különböző gazdasági-társadalmi-politikai erők mozgatják, az egyén benne nyárfalevél, elfújja a “történelem szele”, akik látszólag irányítják a történéseket, azok “csak” jó helyen voltak jó időben, feldobta őket a lehetőség (a feladat megtalálta az emberét…).
 
Másrészről a történelem-könyvekben királyról királyra ugráltunk, meg uralkodóra és más se volt a történelem, mint ezek által fémjelzett időrendben elmesélt történet-folyam. Azután a magamfajta reál-értelmiségi (akit azért érdekeltek már akkoris a humán dolgok) hírét hallotta ellen-irányzatoknak is (pl. a francia Annales-kör, a pozitivisták), amelyek hol azt mondták, hogy nem, a történelem az az, ahogy az emberek – mindenfajta emberek, nemcsak az hercegek, grófok és királyok – éltek, mások meg azt is mondták, hogy a történész ne fűzzön hozzá semmit a tények elmondásához, ne interpretáljon, ne adjon értelmezési keretet, mert azzal hamisít (külön poén, hogy éppen fordítok egy interjút, amelyik valamelyik következő bejegyzés anyaga lesz, ami erre frappánsan fog reagálni…).
 
Olvasgatok egy-két cikket a heti Der Spiegelből (2012. 23. szám, június 4.) és ezek kapcsán jutott eszembe a fenti gondolatmenet.
 
Az egyik cikk a német parlament költségvetési bizottságának a tagjairól egy emberközeli beszámoló. Lehet ennél valami unalmasabb? Ha nem látunk bizonyos összeüggéseket, nem. Persze, arra gondolhatunk (nekem ez jutott eszembe…), hogy bizonyos értelemben az egész euro-krízis megoldásában az EU legerősebb, meghatározó hatalmának és azon belül ennek a nem nagy létszámú grémiumnak a hatása (hogyan szavaznak majd egy-két kérdésben, illetve milyen javaslatot tesznek le a parlament asztalára) akár döntő is lehet.
 
És pontosan ez a szempont az, amiből a Der Spiegel szerkesztői körbejárják a témát, ügyesen váltogatva egy költségvetési bizottsági ülés részleteit az egyes bizottsági tagok otthonában elkészített riportok részleteivel. Felteszik a kérdést maguknak, vajon hogyan bírják el, hogyan dolgozzák fel, hogyan számolnak el magukkal, vagy akár az utódaikkal, ha majd megkérdezik, hogy amit majd döntenek, akár így megmentheti a helyzetet, vagy visszavonhatatlan romlásba taszítja az EU-t és akár az országukat, de akár a világot is (a Rettungsfond – az Euró-Mentőcsomag – és társainak költségvetési részletei bizony itt landolnak, legalábbis a legnagyobb, a német részt illető mértékben). És erre a – Der Spiegel szerint is “ember feletti” (itt nem érvényes az áthallás Nietzsche felé, bitte, ez másról szól, ez a feladat nem mindennapi bonyolultságát, hatását és méreteit akarja megjeleníteni a jelzővel) - kérdésre próbálnak válaszolni.
 
Tény, hogy a személyes interjúban megjelenik az, hogy egy korábban elképzelhetetlen léptékű, évek óta iszonyatos “robotolást” kívánó, gyakran személyesen megoldhatatlannak érzett feladatot próbálnak megoldani, kérdés, hogyan élik ezt meg pszichésen. Belekerültek a TÖRTÉNELEM-be, és nem tudnak elugrani előle. A következő pontokban - (igazi) nevet adva a megemlített bizottsági tagoknak – egy-két érdekességet villantok fel, hogy a világunk sorsa milyen döntési grémiumok milyen egyes elemein/résztvevőin múlik. Eszem ágában sincs, hogy gúnyolódjak rajtuk, a Der Spiegel is egyszerűen idézi azt, amit ők maguk erről a nagyon nehéz emberi helyzetről mondtak. A lehető legtermészetesebb dolog a képviseleti demokráciákban, hogy az egyes parlamenti pártok paritásos alapon (parlamenti részvételük arányában) adnak képviselőket a bizottságokba, ezt látjuk majd itt is), de kétségtelen, hogy abban, ahogy az egész működik, van valami ellenállhatatlan “belső humor” (copyright Tarján Tibor, sajnos már elhúnyt vegyész kollégám valamikor a Mélyéptervnél) a dologban:
 
·         Johannes Kahrs (48, SPD- Szociáldemokrata Párt ellenzékben) a 427 füzetből álló (teljes) Mickey Mouse sorozatból olvasgat, amikor már elege van az egészből és kicsit ki akar kapcsolódni. Az egereknek is voltak problémáik, de azok a füzet végére mindig megoldódnak (nyilván mást is csinál az életében, családja van, síel, mit tudom én, a Der Spiegel ezt a Mikiegeres dolgot említi… (na ja, bulvárosodunk…)).
 
·         Marie – Elisabeth – Lüders-Haus (64, SPD) az elnöke a bizottságnak, ő vezeti az ülést, amelyet a spiegelesek meglátogathattak.
 
·         Priska Hinz (53, Grüne – Zöldek ellenzékben). Foglalkozására nézve tanító, megpróbálja szakértők segítségével átlátni az egész helyzetet, de saját bevallása szerint is ez meghaladja a lehetőségeit. Nem tudja megítélni igazán, ebben a témakörben mi téves és mi helyes egy olyan helyzetben, amelyben egy téves döntés katasztrofális végkifejlethez vezethet.
 
·         Otto Fricke (46, FDP – szabaddemokraták koalíciós kormánypártja) ügyvéd és mint mondja, jól alszik (szegény Heinz asszony nem, ő néha nagyon rosszul). Neki van segítsége. Élénk, kicsit teátrálisan, gyorsan és sokat beszél. Fricke úr segítsége az euro-krízissel kapcsolatos problémakörben az Isten. Rendszeresen beszélget vele, megosztja vele a megfontolásokat és hisz az inspirációkban, hogy azok segítenek neki, hogy a helyes döntéseket tudja meghozni. Azért ő sem olyan biztos a dolgában és ilyenkor a Depeche Mode sorát idézi: “Ha Istennek lenne egy mesterterve”... Vajon van-e neki? – teszik fel a költői kérdést a szerkesztők. Egy mesterterv az euró-krízisre? Fricke úr ezt nem tudja. Isten segít neki, de lényegében hasonló bizonytalanságot él meg, mint Hinz asszony.
iPad-ján előhívja időnként a különböző (francia, portugál, ír, spanyol) állampapírok, azután a tőzsdék aktuális összefoglaló árfolyamait, de ezek nem igazán hoznak neki megvilágosodást. “Nem nagyon hiszek a tőzsdében…” – mondja… Ahogy Hinz asszony magától beszélt a kimerültségére, Frick úr a félelmet említi. Fél, hogy a következő generáció egyszer csak megkérdezi majd, hogy “na, te is benne voltál, mit tudsz nekünk mondani?”
 
·         Diertmar Bartsch (54, die Linke – a Bal párt, ellenzékben) nincsenek ilyen gondjai. Ő ugyan akár érthetné is egy kicsit jobban, mint társai, hogy miről van szó (közgazdász), de ő, mint ellenzéki, mindig a komány ellen szavaz, úgyhogy nincs min töprengeni. Ott vannak a szakértői, azok elolvassák ezeket a vastag anyagokat, ő bevallja, neki ehhez nincs kanala (ki is mondja, amit azért a többiek ilyen világosan nem fogalmaznak meg, hogy minden egyes eljárás megértése lehetetlenné vált, ez a krízis már tényleg lehetetlent kíván a képviselőktől). Irodájában a háta mögötti polcon ott a Marx-Engels összes (vicces a német rövidítés: MEGA – Marx-Engels Gesamtausgabe). Vajon ez a segítsége? – teszik fel a költői kérdést a szerkesztők. Bartsch úr szerint ők ketten nagyon sok mindent nagyon jól előre láttak, ő maga sokat emlegeti a tőkét és a tőke megsemmisítését (erről jut eszembe, a francia elnökválasztáson volt egy kummunista jelölt, egy közgazdaságot oktató tanárnő, kapott vagy 0,8%-ot, ha azt hallottátok volna, szemetek-szátok nyitva maradt volna az biztos…), de úgy tűnik, hogy a MEGA nem nyújt semmi megfoghatót az euro-krízisre… Ő is gondola a a következő nemzedékre, de megvan már, mit fog mondani nekik: “én mindig ellene szavaztam…”. Egyébként a már említett bizottsági szakértői meghallgatásra se Fricke úr, se Bartsch úr nem ment el.
 
·         Rüdiger Kruse (50), orvos 11:03-kor elhagyja a termet és csak 11:38-kor jön vissza, akkor ellenőrzi az iPad-ját, és újra beletemetkezik az olvasásba és írásba.
 
·         Steffen Kampeter (49), a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkárának bezzeg sűrű a dolga. Alig látszik ki az akták közül, lapoz, ír, áthúz, cédulákat ragasztgat ide-oda, beilleszt, kiszakít papírlapokat. Nagy igyekezetében még a pohár vizét is fellöki, le kell törölni az asztalt, a mellette ülő Petra Merkel iPad-jét, még egy aktát is.
 
Odaérnek, hogy mi történne, ha Görögország kilépe az euro-övezetből (a legfőbb szakértő, akit kérdezgetnek Klaus Regling, az ideiglenes EFSF védőernyő alap főnöke). Rigling szerint “ez egy igazi katasztrófa-forgatókönyv lenne”.
 
Ekkor Kampeter (tudjátok, az államtitkár) lebukik, egy könyvet kotorász elő a táskájából, beleolvas. Ahogy a sajtótribünről látható, 12 a 21 képviselőből 12:45-kor olvas egy könyvet, vagy a mobiljával, vagy az iPadjével van elfoglalva.
 
Rüdiger Kruse a saját irodájában arra   a kérdésre, hogy vajon a nem-euró-krízis politika nem szenved-e az euro-krízis politikától (ezt a kérdést én se egyszeri olvasásra értettem meg, nyugi), igennel válaszolt. Az Egy-problémás-társadalmat emlegette, amely mindig csak egy problémával foglalkozna, de azzal azután igazán és ez az egy probléma most az euro-krízis lenne.
 
·         Norbert Barthle (60, CDU – Keresztény-demokrata kormány koalíciós part, Angela Merkel pártja), foglalkozására nézve gimnáziumi tanár, a választási körzeti munkától szenved. Az euro-krízissel kapcsolatos munka olyan intenzív, hogy még azokon a heteken is, amikor nincs bizottsági ülés, 1-2 napot akkor is Berlinben kell töltenie. A választási körzetben meg azt mondják az emberek: “elhanyagolsz minket” és ebben ő “komoly problémát” lát. Könnyen az a képzet alakulhat ki az emberekben, hogy ő semmilyen szerepet nem játszik a politikai folyamatokban. Mindezt az euro-krízis miatt, ami az embereknek absztrakt, nehezen érthető, távol van a tapaszatalataiktól. Hát nem lenne jobb a görögöket a sorsukra hagyni, ahelyett, hogy ennyi időt és pénzt áldoznánk rájuk?
 
Így azután a képviselőknek az a sajátságos problémájuk van, hogy túl vannak terhelve valamivel, amiről sok választó úgy gondolja, hogy nem éri meg a fáradtságot. Ez különösen nehéz az ellenzéki képviselőknek, mert nem igazán tudnak ellenzéki munkát kifejteni (gondolhatunk például az SPD-s Johannes Kahrs-ra). “30-40%-a a lakosságnak az euro-politika ellen van, de egyik helyet szerzett parlamenti párt (így az SPD) sem ellenzi”. Egyre több választó körzetben a választók mozgolódni kezdenek, próbálják “megfogni” a képviselőiket. “A hivatalnokok dominálnak.” – mondja Kahrs.
 
...
 
A délelőtti ülés után az újságírók kérdezik az államtitkárt. A meghallgatás – szerinte – megmutatta, hogy a kormány euro-politikáját a szakértők széleskörű támogatással fogadják. Kérdés, honnan tudja… Kampeter (aki az egész ülést végigdolgozta) nyilván ismeri a multitasking csodájának a titkát…
 
A másik cikk (a kisebbet “szóló”, pedig lehet, hogy lényegesebb…) Joachim Gauck élettársáról szól, Daniela Schadt-ról. Ki az a Joachim Gauck? Az új német köztársasági elnök. Most volt az ideje a megválasztásának? Nem. De az előzőt (a neve nem is lenne érdekes (Christian Wulff), egy viszonylag érdektelen, CDU-politikus (tartományi ministerelnökből csinált belőle Merkel asszony, párttársa szövetségi köztársasági elnököt), a szokásos snájdig, csinos feleséggel (copyright von zu Guttenberg)) leváltották, hopp, lemondott, mert ügyekbe keveredett (persze, ezt a kivülálló szemtelen szempontjából mondom, tény, hogy az én forrásaimban (nem utolsósorban az egészen kíváló német kabarettisták… még arra se tartották érdemesnek sohasem korábban, hogy nevessenek rajta…). Lényegében az volt ellene a “vád” (nem büntetőjogi, bár egyik-másik akár már az is lehetett volna mintha. Lényegében hivatali hatalmával visszaélve olyan előynöket vett igénybe, amelek nem jártak volna neki. Kisebb dolgok és nagyobb dolgok voltak a csomagban, azzal let a dolog kibírhatatlan és védhetetlen, ahogyan ő és párttársai kezelték ezt a személyi válságot. Részben nyilvánosan mindig csak annyit ismert be, amennyi éppen kiderült és egyre több derült ki, ami egyre kínosabbá tette az egymést követő, egyre teljesebb “bevallásokat”, részben a döntő öngólt azzal rúgta, hogy felhívta egy nagy újság (azt hiszem a Bild Zeitung) főszerkesztőjét. Egy demokráciában már ez is érdekes, de a folytatása cifra lett tényleg. Az üzenetrögzítő kapcsolt be, és a köztársasági elnök – nyilván pillanatnyi dühében – a rögzítőre mondta a fenyegetését, hogy mit gondol csinálni, ha a holnapi lapban megjelenik, ami persze megjelent.
 
OK, de nem róla szól a cikk, hanem Joachim Gauck-ról (72) , illetve az élettársáról, Daniela Schadt-ról (52). De az egészhez kellett ismerni ezeket a részleteket, legalább ezen a szinten. Nos Gauck 2010-ben is indult és egész szépen melléálltak sokan, de Merkel asszony kizártnak tartotta (talán mert jól ismerték egymást?). Gauck egyfajta disszidens volt az NDK-ban és ismerjük Merkel asszony NDK-s gyökerét is.
 
Merkel asszony Wulff úr lemondása után is próbálkozott, de végül beadta a derekát, és Gauck simán lett az idő előtti választáson köztársasági elnök.
 
Gauck luteránus lelkész, ellenzékben volt a szocializmus alatt (úgyis mint a szovjet Gulág-ot túlélő fia), 1990 után ő lett a Stazi-archívum parlament által megválasztott vezetője. Mint ilyen, kialakult róla a Stazi-vadász és a demokrácia fáradhatatlan védelmezője kép. Az ellenzéki SPD javasolta 2010-ben köztársasági elnöknek, de végül 2012-ben, a CDU és Merkel asszony által választott Wulff bukása után megnyílt előtte a hely.
 
Gauck-ról a természetesség sugárzik, ugyanakkor a beszédein a papi múlt nyilván meglátszik. Ehhez képest hosszú évek óta élettársa konzervatív-liberális politikai újságíró, 2 lábbal a földön, fanyar humorral, komoly élet-tapasztalattal. Több, mint 25 éve ír a Nürnberger Zeitung-ba.  Természetesen ezt abbahagyta, mindenki azt gondolhatná, hogy amit ír, Gauck sugallata. De a Der Spiegel nem is rejti véka alá azt a véleményét, hogy most, új helyzetében, mint Gauck élettársa, akivel Gauck megbeszéli a dolgokat és akit nem kell különféle programokkal elfoglalni a külföldi látogatások során, hogy ne unatkozzon, aki ezzel szemben résztvesz Joachim Gauck hivatalos megbeszélésein is, nagyobb is lehet a közvetett befolyása, mint valaha…
 
Jellemző mindkettejükre az a történet, amikor Hollandiában a holland (hitleri Németország elnyomása alóli) felszabadulás napján, májusban, először a két nép történetében Joachim Gauck ünnepi beszédet tartott a hollandiai Noordbrabant-ban. Gauck beszéde közben – szokás szerint - szem nem maradt szárazon (nagyon tud beszélni). Kicsit később, a hágai német nagykövetségen, szűkebb körben beszélgetésre került sor az újságírókkal is. Kapott egy akár kellemetlennek is tekinthető kérdést, hogy vajon Gauck-nak személy szerint, aki az NDK-s múltja miatt inkább a kelet-európai országokkal lehet bensőségesebb kapcsolata, vajon neki van-e egyáltalán valamilyen köze Hollandiához.
 
Gauck erre azzal felelt, hogy képzeljék el a 13 éves Joachim-et, aki este az ágyban Egmont-ot olvas (a nagy szomorújátékra gondolt nyilván a hollandiai szabadságharcosról, Egmond grófról). “Persze, persze, egyáltalán, sokat olvastam Schillertől annak idején”- mondta Gauck.
 
Schadt asszony irritáltan nézett a férfire: “Hmm, Jochen, az ‘Egmont’ inkább Goethe.”
“Tessék?”
“Goethe. Ő írta az ‘Egmont’-ot. Nem Schiller.”
Egy kis szünet után.
“Persze, persze, világos.” – mondta az elnök végül. “Én a többi dolgot gondoltam Schillertől…”
 
Istenem, egy normális emberpár…
 
Szóval a parabola vége, az, hogy sokszor “névtelen” emberek (is) alakítják a világot, kisebb, nagyobb befolyással…
 
Szevasztok
 
Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com


[1] és bár ma már nem tudom, merre nézzek, melyik paradigma lehetne időtálló, igazából egyik kevésbé meggyőző, mint a másik, azt mégis érdemes megjegyezni, amit talán Ti is hallottátok: “Marx maga nem volt marxista…” (ez nekem annyit is jelent, hogy miközben hajlok rá, hogy az “igazi”, autentikus marxi paradigmával se tudok mit kezdeni, az biztos, hogy amit nekünk annak idején tanítottak, az a négyzeten volt bullshit…) és ő maga szerintem nagyon útálta volna hallgatni azokat a sótlan, érdektelen, logikátlan marhaságokat, amelyeket ezen a címen próbáltak nekünk tanítgatni, akármelyik egyetemre is jártunk (nemcsak a foxi-maxin, nekem a műszakin, a gépészmérnöki karon is…)

Szólj hozzá!

Hol kezdődik a káosz?

isocrates_coaching 2012.06.04. 15:54

 

Mindig érdekelt a káosz és elmélete. A pénzügyekben, a derivativák árazásához használt sztochasztikus differenciál-egyenleteknél például előjött (egy csomó könyvet vettem ehhez, meg letöltöttem, de az előszavaknál nem sokkal jutottam tovább, tudjátok, vannak ezek a matematikai jelölések a halmazokra, mátrix-műveletekre, kész voltam, azután mindig megpróbáltam valami másban megnézni a jelentését ezeknek a krix-kraxoknak, semmi...). Meg is vettem Mandelbrot néhány könyvét, és van is, amit elolvastam belőle, sőt, a szakközgazdász szakdogámba valahol utaltam is rá.
Ugyanakkor ez a fraktálos rész, Mandelbrot annak a pápája, tehát az az a káosz, amelynek azértis (hehe, fityisz) van valamilyen mintázata. Akkor azután el kezdett az is érdekelni, hogy jó, de akkor kell lenni olyan káosznak is, amelynek már ilyen mintázata sincs, azaz káosz a négyzeten, vagy egyszerűen hívjuk csak káosznak (azt a másikat, a Mandelbrot-féle fraktálosat meg mondjuk izének, de ne káosznak, mert van benne rendszer, jó, nem könnyen megérthető, de mégis...).
A káosz számomra ma kezdődött, amikor megjött egy német Verlag-tól (borítsa jótékony homály a nevét) egy megrendelt könyvem. Nos, a könyv, amit megkaptam és a könyv, amit elküldtek, egy közös vonással rendelkezik: EUR 19.95-be kerülnek (szállítás nulla eurócent, ezt nem is értem, de ez a rész rendben van, ha nekik így megéri, biztos ez a diszkont...). Jó, valami távoli összefüggés a téma között is van, de a szerzők különbözők, a cím különböző, világos, nem ugyanaz a két könyv.
Mégegyszer, megrendeltem egy könyvet egy német (!!) kiadótól, és az tök összecserélte a rendelésemet. Na, nekem itt kezdődik a nagybetűs Káosz. Vége a világnak, a német precizitásban sem lehet már megbízni...
Az volt a szerencsém (először nem bíztam egyikben sem, mert mégis csak egy német szervezettel állok szemben, lehet, hogy tényleg ezt a nekem nem kellő könyvet rendeltem lányos zavaromban), hogy megtaláltam a mailt (kerestetek már mailt hiába? hála istennek a kiadó neve volt a mail-cím, és nem noreply@ vagy auto...@ izé volt elöl...) és abban schwarz und weiss benne volt annak a könyvnek a címe, amit, miközben bontogattam a levélcsomagot kézbe akartam venni... Na, megírtam nekik, hogy Sehr geehrte Fr. Schmidt.... (tényleg így hívják a hölgyet, nem viccelek...) stb. Nincs kétségem, hozzá fogok jutni a könyvhöz... csak mégis kell majd szállítási költséget fizetni... amikor ezt, amit kaptam, küldöm vissza...
Mondom néktek, ma kezdődött a káosz... ami eddig volt (pedig már az se volt semmi), az nudli volt, majd most...
Szevasztok

Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása