Azért járok tréningekre, rendezvényekre, üzleti reggelikre, szakmai találkozókra, mert “ember(eket) keresek”… Embereket, akiktől túl a szakmai fortélyokon szakmai hitelességet, emberi tartást, autonómiát, autentikusságot, hitelességet, kongruenciát tanulhatok…
Rendszeresen megjelennek a blogomon azok, akiket megtalálok (több van, nem mindenkire került még sor, meg biztosan bővül is a kör), akikre felnézek, akiktől sokat tanulok és akikkel szívesen beszélgetek, ebédelek, vacsorázok egyet és akikkel alkalomadtán, ha úgy adódik, szívesen dolgozok, kooperálok együtt…
A minap egy exkluzív üzleti reggelire hívott meg megfigyelőnek Dara Péter. Ez a délelőtt volt annyira jelentőségteljes, hogy idevalónak ítélem, biztosan érdekel másokat is... Több minden megmagyarázandó itt…
“Exkluzív” az nemcsak a “venu”-t (‘vönjüt’), a helyszínt, a szervezést, a körítést jelenti, bár önmagában az is kiérdemli a megnevezést: a Várban, a Hilton szálló földszinti konferencia termében, igazán igényes – kontinentális és angol –svédasztalos reggeli, klasszikus amerikai típusú körasztalos elhelyezés… Itt mindazonáltal a forma és a tartalom klasszikus és mély egységével van dolgunk, mert ebben az exkluzív környezetben ténylegesen is egy valóban exkluzív eseménynek lehettem a résztvevője.
“Megfigyelői” státuszom pedig azért hangsúlyozom, mert így igaz, a rendezvény nem nyitott rendezvény, csak Péter meglévő és potenciális ügyfelei hivatalosak rá (és néhány meghívott újságíró), és a másik, segítő oldal (coach, tréner, stb.) pedig nem képviselteti magát általában… talán lehetnek kivételes alkalmak, ez mindenesetre számomra az volt, mert Péter személyesen hívott meg ide. Tiszteletben tartottam a státuszomat és élveztem a show-t a remek társaságban.
A három órából egy kis részt tett ki Péter néhány PPT slide-os - aki őt ismeri, nem lesz meglepő számára, a többieknek meg mondom -, ütős, kemény provokatív, költői kérdésekkel megtűzdelt prezije, amibe az is belefért természetesen, hogy a néhány új embernek (a mag jól ismerte egymást) az életútját is felvázolta, hogyan jutott odáig, ameddig jutott.
A 3 órából meg vagy 2,5 órát egy kerekasztal-beszélgetés tett ki, a hallgatóság kérdéseivel és a kerekasztal résztvevőinek válaszaival kiegészítve (kb. 40-en lehettünk, köztük néhány újságíró).
Ez a kerekasztalbeszélgetés az, ami miatt ez a találkozó olyan különleges, exkluzív volt. Ilyen jót, ilyen mélyet, ilyen hasznosat, a coaching szakma számára is ilyen fontosat egyet hallottam/láttam/éltem meg, tavaly Oxfordban, a Megoldásközpontú rövidcoachinggal foglalkozók társaságának tizedik SOL 2012 konferenciáján, sajnos annak az időtartama mindössze 45 perc volt, míg itt, mint említettem, 2,5 óra…
Mitől volt ez olyan különleges? Kerekasztal-beszélgetést annyit hallunk itt-ott-amott, hogy már a fülünkön jönnek ki (idén egy médiás eventen a Gödörben már én is voltam egy ilyen asztal körül, egy kedves ismerősöm figyelmessége révén, úgyhogy a tűzkeresztség megvolt… nyilván lesz jobb, az a dolog felejthető volt …, egyre meg hívtak Tihanyba nemrég, de annak sajnos az időpontja nem volt jó…). A résztvevők, vagy inkább a szerep, amiben itt kiültek, volt különleges és a mélység, amire ebben a bensőséges közegben lehetőség volt…
Ez a találkozó második volt a sorban a tavalyi után, amelyen Péter ügyfelei szubjektív beszámolóban, egy kerekasztal-beszélgetésben mondják el, hogy miért választották a coachingot személyiség-fejlesztésükhöz, miért pont Pétert coachnak, milyen benyomást szereztek, változásokat éltek meg, mit jelent nekik a coaching a folyamat után, hogyan tekintenek rá ma, ha újra ehhez az eszközhöz fordulnak, miért teszik, és mi az, ami szerint válogatnak az eszközök és a coachok között, amennyiben megint a coachingot fogják választani.
Na most, sok síkon lehet erről beszélni, beszélgetni. Van egy paradoxon ezzel kapcsolatban: minél mélyebbre megy a beszélgetés, minél mélyebben tudnak beszélni a résztvevők életük a coachingban érintett személyes részleteiről, annál plasztikusabban megmutatkozhat, miért, hogyan hat, működik a coaching… és minél mélyebb ez a szint, amin a beszélgetés zajlik, annál intimebb környezetet kíván meg.
Nincs mód rá, hogy ennél sokkal nagyobb legyen a résztvevők száma és különösen, hogy sok teljesen ismeretlen legyen benne… olyan ez, mint a coaching… one stitch at a time… egyenként lehet “megváltani” az embereket az energiafaló kétségeiktől, energiájukat lefoglaló belső feszültségeik egy részétől… a coaching, bizony, intim műfaj… legjobb esetben is csak egy kis csoport vehet részt benne egyszerre…
Péter végig vigyázott, hogy ne ő válaszolgasson, ne ő legyen reflektorfényben, az ügyfelek beszéljenek és ne róla, hanem főleg a coaching hasznosságáról… Egyértelmű, hogy aki egy ilyen beszélgetést végighallgat, és mondjuk még soha nem volt coaching helyzetben, biztos, hogy kedvet kapna…
Nem tudok idevarázsolni ilyen 3 órát… talán néhány szösszenetet mégis:
- Mind a preziben, mind a kérdések között előjött a dilemma: legyen-e valamiben specialista a coach, vagy a coach-ságból következik, hogy ő nem a tartalommal dolgozik, tehát nem kell feltétlenül tartalmilag barátságban lennie a közeggel, a témával, a problémával, nem szükséges, hogy ő is átélje korábban azokat a dolgokat, problémákat, amelyekkel az ügyfelek dolgoznak, vagy igenis, jó ha ismeri a közeget, esetleg a szakmát is, mert akkor hatékonyabban tudja támogatni az ügyfelet.
Péter magabiztosan áll ki amellett a véleménye mellett, hogy ő coach, jelző nélkül… tudjuk, hogy az irodalom és például a branding tréningek egyértelműen a specialitás, vagy legalábbis az erősebb területek hangsúlyozását tartják hasznosnak… az is igaz persze, hogy Péterrel együtt fel tudok sorolni legalább egy tucat coach-ot, akiket személyesen ismerek és már őket keresik, és nem a különböző korábbi tapasztalataik, hanem már a coaching eredményeik alapján…
Ami az érdekes volt, a kerekasztal résztvevői, amikor egy későbbi fázisban megkérdezte őket erről, szintén úgy nyilatkoztak, hogy az ilyenfajta specialitásban nemigen hisznek… valaki jó coach, vagy nem…
- Arról, hogy miből áll, mennyi ideig tart, hány ülésből áll, mennyi idő telik el az ülések között egy klasszikus coaching folyamatban, szintén megoszlik a szakma véleménye… a klasszikus, tréningeken rendszerint oktatott gyakorlat szerint egy folyamat előre leszerződött 5-10 folyamatból áll, 1-1,5 órás ülésekkel.
Természetesen szerződéses feltétel, hogy mindkét fél bármikor megszakíthatja a folyamatot, ha úgy érzi, hogy a továbbiakban nem tűnik már hasznosnak a számára, de tapasztalat szerint általában végigmegy a folyamatok nagy része. Általában szerződésben is rögzítve, a 2. (vagy 3.) ülés körül, van egy előre megtervezett visszajelzés egymásnak, hogy kialakult-e a hatékony együttműködés légköre, tudnak-e egymással dolgozni.
Péter ügyfelei között talán egy volt, aki egyszer nagyjából egy ilyen felépítésű folyamatban vett részt… egy másik egy alkalommal, egy 3 órás ülésen, volt, aki néhány ülésen, de köztük néha félév telt el, szóval “teljes káosz”… Ezt Péter is és résztvevők is hangsúlozták (talán nem pont ezekkel a szavakkal): ez “méretes” coaching-ság, itt az egyetlen szabály, hogy az adott pillanatban mire van szüksége a “vendégnek”, az ügyfélnek… tőlem nem idegen ez a hozzáállás, a megoldásközpontú rövidcoaching ebből a szempontból ugyanígy működik.
- Kérdések, kérdések, kérdések. Ezen a beszélgetésen is, Péter rendületlenül kérdezett. Nyitott és többnyire helicopter-típusúnak nevezhető kérdései voltak (megnézni, kívülről, disszociáltan, hogyan is néz ki a helyzet, ha kilépünk egy kicsit a saját perspektívánkból). És igen, büszkén vállalt jelzőjét nem meghazudtolva, provokáló kérdések is, persze… és a kerekasztalnál ülők is, vissza-visszatértek rá, hogy Péter kérdez, kérdez, kérdez… nem hagyja, hogy ne válaszoljanak, addig kérdez, amíg meg nem születik a válasz…
Adós vagyok még a cím, a “coach-intézmény” megmagyarázásával. Péter sokféle út után ma – néhány éve -, egyedül dolgozik. És amit letesz az asztalra, kutatásokban, kutatási eredmények publikálásában, előadásokban, különféle találkozók, HR-klub, stb. szervezésében, egyéni és team-coachingban, meg egyéb effektív pénzt-termelő segítő tevékenységben, az ha szétnézünk a piacon, általában több, sok ember összehangolt munkája szokott lenni… Persze, neki is vannak nyilván titkai, alkalmi segítői, de az egész, amit letesz az asztalunkra, igen, a közös coaching-asztalunkra is, az példamutató és csak az elismerés hangján tudtam itt szólni róla (pedig amúgy imádok egy kis makulát találni itt-ott, meg egyébként is az irónia gomb sokszor benyomva marad…). Fontosnak tartom, hogy ez terjedjen, ez legyen a coaching híre a “világban”, amit Péter ügyfeleitől hallottunk ezen a reggelen. Megérdemli, mert amikor jól működik a coaching, akkor nagyon hatékony és sikeres tud lenni. Ezért bíztatok mindenkit arra, akinek volt tapasztalata már a coachinggal, és az nem sikeres, ne gondolja, hogy az volt a coaching.
Megjegyzés (általánosabb): A “coaching” egy sok-sok áramlatot magába foglaló támogató módszer (amely áramlatok néhány alapelvben egyeznek csak meg), amely személyes közreműködésen keresztül valósul meg, elkerülhetetlenül a coach személyiségén átszűrődve. Ezért egyrészt igaz, hogy bármilyen támogató folyamatról egyértelműen megállapítható, ha kiragadunk belőle mondjunk 1 órányi “anyagot”, hogy az coaching-e vagy nem, másrészt az is igaz, hogy nagyon szigorúen nézve annyi coaching van, ahány folyamat. Mert minden coaching-folyamat egyedi, még ha a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak olyan folyamatelemek, amelyek ismétlődhetnek…
Megint más mese, hogy egyértelműen coaching folyamatok között is lehet ég és föld a különbség. Mondjuk ki, ahogy van jó mérnök, jó orvos, jó könyvelő, jó tréner, jó coach és van közepes és gyenge. Attól, hogy a személyesség, az intimitás miatt nehezebb megállapítani egy-két említett szakmáról az adott teljesítmény minőségét, még ez igaz. Ha nem volot jó tapasztalatod, az sok mindenen múlhatott. Nem csak azon, hogy a coach “nem volt jó”… lehet, hogy egy amúgy számos esetben nagyon sikeres coach-csal Te éppen nem találtad meg a személyes chemistry-t. Ne az egész coachingot “dobd ki a fürdővízzel”, hanem keress tovább, megéri…
Volt egy kombinált, érdekes kérdése a végefelé valakinek a hallgatóságból a kerekasztal résztvevőihez, hogy mennének-e újra coachhoz, ha úgy hozza az élet és ha igen, megint csak Pétert választanák, vagy akár mást is… Elsőre egyértelmű volt a válasz, a kis- (vagy közép?) vállalkozást tulajdonló és vezető hölgy (aki talán a legmélyebb, legszebb vallomást hozta el nekünk), a HR-esek, a műszaki vezető, mind azt mondták, hogy: “persze”… a második kérdésre vegyes válasz született… volt, aki egyértelműen Péter mellett teszi le a voksot a jövőben is, de volt olyan (már nemzetközi szinten) dolgozó HR-es úr, aki kifejtő választ adott: attól függ, milyen jellegű az a téma, amiben a szükség keletkezni fog, lehetséges, hogy más jellegű, hátterű, előéletű coach is szóbajöhet… És ennek a véleménynek is helye volt ezen a Péter által szervezett exkluzív coaching-ünnepen…
“Többet kevesebbel… a coach hozza jóhírt, hogy meg tudod csinálni…”
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
