Amikor összeomlik a világ, el kell jönnöd a cégtől, amikor Te (még?) nem akarnál... nem érted, hogy miért, esetleg mondanak valamit, de az olyan valószínűtlen/életszerűtlen, hogy tényleg, hogy azért?!
Akkor és ott a legfontosabb, hogy tudd, hogy - bármi jön is utána, bármilyen nehéz és hosszú is lesz utána a keresés időszaka - ez nem arról szól, hogy Te TELJESEN, vagy akár RÉSZBEN értéktelen vagy/lettél... NEM erről szól... Mégis, mégis, nem lehetetlen, hogy legsötétebb pillanataidban felmerül a keserű kérdés: OK, de hát akkor miről?!
Sok minden lehet, és a sok mindennek legtöbbször az a lényege, hogy valamilyen inkompatibilitás/össze-nem-férhetőség/nem-megfelelőség állt fenn a döntés pillanatában az adott szervezettel, munkával, munkahellyel, főnökkel/kollégákkal. Lehet, hogy ők eredetileg is rosszul választottak Téged, vagy Te választottál rosszul (tapasztalatlanságból, vagy kényszerből), szakmát (rész-szakmát), céget, vagy közösséget, kollégákat, akikkel valamiért nem tudsz (vagy nem akarsz!) harmonikusan együtt dolgozni (és nincs hatalmadban, hogy megváltoztasd őket, hozzáállásukat, stb.).
Ez utóbbit a legnehezebb időben felfedezni előre… Tudsz, akarsz a szakmában (rész-szakmában) jól teljesíteni, de az emberi kapcsolatok dimenziója megakadályozza ezt (persze, elképzelhető, hogy Rajtad is sok múlik ebben a dimenzióban is, de vannak esetek, amikor ha "lehozod az égről a csillagokat is", akkor se tudsz néhány kulcs-emberrel megfelelő viszonyt kialakítani, elfogadtatni magad...).
De/és - ne tévedjünk - recesszióban, amikor rosszabbul mennek a dolgok, összehúzódóban a gazdaság, előfordulhat, akár gyakran is, hogy semmilyen inkompatibilitás/össze-nem-férhetőség/nem-megfelelőség nem állt fenn a döntés pillanatában, csak egyszerűen elfogyott alólad a munka, vagy elfogyott alattatok és a vezetődnek/vezetőségnek el kellett döntenie, kit enged el és valamilyen - esetleg munkától független ok miatt Te lettél a kiválasztott... Ez az a helyzet, amikor nem jó "kiválasztottnak" lenni...
...és ez utóbbi helyzetet is el kell sajnos tudni fogadni, az igazságosság fogalmát az élet nem ismeri, felesleges ilyesmit számon kérni rajta, sőt, bármilyen paradox is az adott pillantban, ekkor lehet a legmagasabbra emelned a fejed, mert ez azután tényleg nem Rajtad múlt, nem Te csináltál valamit rosszul... Erről (is) azért érdemes elgondolkodni, mert az ilyen esetben lehet a legmélyebb a gödör, mert - így van, nem így van -, szeretnénk hinni abban, hogy a sorsnak van valamilyen céja, iránya, ok-okozati összefüggések, és ha nem gondolunk eléggé bele, beleragadhatunk egy nagyon nehezen átléphető rossz körbe, hogy "De miért éppen én?!" Erre ilyenkor egyszerűen nincs válasz és minél inkább beleragadsz e kérdés nemlétező (vagy számodra örökre kideríthetetlen) válaszának keresésébe, annál nehezebben tudsz egy új élet felé fordulni…
De nézzük azt a másik esetet a lehetséges sok közül, amikor az ember nincs a jó helyen, rosszul választ. Mondok személyes példát arra, hogy nem mindig lőjük be mi magunk jól, mi az, amire alkalmasak vagyunk... A '80-as évek közepén, amikor már tizen éve gépésztechnikusként, majd gépészmérnökként dolgoztam 2 nagy tervező intézetnél (munka mellett szereztem meg a diplomát, illetve szintén munka mellett már a harmadik idegen nyelvet tanultam), úgy döntöttem, hogy világot fogok látni (és mellesleg egy darabig lényegesen többet akarok keresni, mint itthon) és elszegődtem a Láng Gépgyárhoz egy algériai erőmű-építkezési projektre kirendeltségvezető helyettesnek. Lényeges volt a francia és a német nyelvtudás, mert a közvetlen tengerparton épülő erőmű épitkezésen osztrákok, németek és természetesen algériaiak is dolgoztak, és azokkal is kellett tartani a kapcsolatot, a kirendeltségvezető pedig csak németül beszélt.
Nem tudtam, mit vállaltam. Hamar megtanultam. A megbízásnak nem volt olyan aspektusa, ami csak kicsit is a komfortzónámon belül lett volna, és elég hamar bántam is már nagyon, hogy erre elszegődtem... a nyelvtudásom se volt még elég érett a feladathoz (franciául és németül az angol után kezdtem el tanulni, jóval gyengébb voltam bennük, még ha papíron volt is felsőm franciából és közepem németből), és az egész, azt kell mondjam, "vad" helyszíni, szabadtéri nehézipari szerelési környezet, amit még a zord időjárás is színezett (télen voltam kint, és Észak-Afrika télen azért kevésbé barátságos, mint esetleg a (forró...) "Afrika" szó hallatán elsőre asszociálnánk) oly mértékben idegen volt számomra, hogy az első alkalommal, amikor haza lehetett jönni, felmondva az egészet, hazajöttem... igenám, csak hogy az első alkalom, aminél úgy haza lehetett utazni, hogy legalább ne legyen mínuszos az egész projekt a számomra (hogy állja a cég az utazási költséget...), az 6 hónap ott-tartózkodás volt... az az a 6 hónap az életemből, amit talán egyedül kihagynék, ha 1:1-ben újra kellene élni az életemet...
Mi volt a helyzet? 37 voltam, otthagytam a jól megszokott/belakott tervező intézeti állásomat alapvetően egy sokkal jobb kereset érdekében (hogy végre a saját lábunkra álhassunk és 2 kis gyermekünkkel saját lakásba költözhessünk szüleim nagy, körúti főbérleményéből, ahol éppen laktunk), és csúfos, életem máig legnagyobb kudarcát szenvedtem el, visszakerültem a kezdő kockába... Persze, visszakerülhettem volna talán a tervező intézetbe, de a sors máshogy döntött...
Az utolsó hónapokban, még Algériában hírét vettem, hogy ugyancsak Algériában főiskolai tanárokat keresnek néhány, magyarok által kivitelezett szakmai főiskolába az első 3 évre az oktatás beindításának segítésére, az eredeti építési projekt-szerződés keretében. Kézenfekvő volt, hogy az éppen Algériában dolgozók, konzulensek, kooperánsok között verbúváltak és ebbe a kiválasztási procedúrába nagy szerencsével bekerültem... A vízügyi minisztériumban való meghallgatást nagy szerencsével sikerrel vettem, és más kiválasztottakkal enegem is meghívtak tanárnak.
Részlet, hogy nem rögtön nyílt meg ez a lehetőség, és talán azokra az időkre is jellemző, hogy a kb. 1 közbenső évet az algériai terep-kudarc ellenére a Lángban, a Külkereskedelmi Főosztályon dolgoztam le, sőt, tanárként is elvi állományban (TB, stb) a Lángnál maradhattam.
Nem részlet, hanem a lényeg, hogy az ezután következő 3 év pedig életem egyik legsikeresebb kalandja volt. A közbenső felkészülési 1 év alatt a francia-tudásomat is sokat tudtam fejleszteni és valahogy a katedra, a tanítás is nagyon smakkolt nekem. A család is ki tudott jönni hozzám, és talán a legbensőségesebb 3 évet tudtam ott tölteni velük, mindigis így emlékszünk vissza ezekre az időkre...
OK, vissza az alapgondolathoz, mit tud(ott) hozzátenni ez a személyes történet az általánosabb perspektívához? Nos, nézzük meg például a lent belinkelt post ilyen helyzetekre adott 5 jótanácsának fényében:
- Végy egy nagy levegőt. Őrizd meg az önbecsülésedet, ez a legfontosabb... “…EZ most nem jött be…”, de sok mindenen múlt, és miközben Te is benne lehetsz, de szinte soha nem Te vagy az egyedüli ok, nincs miért teljesen elveszíteni a talajt a lábad alól. Nem kétséges, hogy a fenti helyzetben egy szélsőséges helyzetben nem veszítettem el (teljesen...) a fejem és tudtam egy nagy levegőt venni...
- Elemezd ki a miérteket. Nna, ez az, végig kell menned gondolatban az egész történeteden és önmagadhoz való brutális őszinteséggel meg kell álkapítanod - amennyire ez csak lehetséges -, az összes mozgatóerőt és hogy meg tudd fogalmazni Magadnak, hogy adott esetben, ebből az egészből tanulva, mit fogsz legközelebb máshogyan csinálni. A fenti történetben ez is megtalálható, az elemzés és a tanulság...
Az egyik legfontosabb tanulság a fenti történetből az volt számomra, hogy jól kell tudni felmérni egyrészt a meglévő képességeimet, másrészt a bennem lévő potenciált. Később volt még egy 180 fokos karrier-dobásom, aminél a meglévő képességek hiánya talán még a fenti helyzetnél is alapvetőbb volt, mégis, mégis, az intuícióm ott nem vezetett félre, a bennem lévő potenciált elég gyorsan mozgósítani tudtam, hogy azután a nagyon kényes kezdő állapotot nyerő helyzetté tudjam konvertálni...
- Fényesítsd ki (az image-edet, brand-edet). Frissítsd fel az életrajzodat, ez a mai social media világban azt is jelenti, hogy hozd naprakészre a profiljaidat, site-jaidat, blogjaidat, amelyeket esetleg elhanyagoltál, mert a munka fontosabb volt. Nyilván a fenti történetben a francia CV-met alaposan fel kellett frissíteni, hogy a főiskoli tanárságra való alkalmasságomat a lehető legkedvezőbb színben tudjam feltüntetni. Még egy, fontos, hogy a korábbi szervezettől való eltávozásoddal kapcsolatos "gyászt" csengesd ki/le, amire elkezded a keresést, mert föleg a személyes interjúkon a borús homlokod nem jó ajánlólevél...
Ennek a tanácsnak az felel meg a fenti történetben, hogy amikor ott ültem az algériai felvételiztető asztala körül talán nyolcadmagammal, kellett a lélekjelenlétem, egy ötlet, amivel kitűntem a többi közül, aminek kapcsán az első voltam, akinek a nevét elkezdte írni a minisztériumi tisztviselő a lapjára, mint elfogadottat... ha magammal vittem volna azt az elkeseredettségemet, ami különösen az ott töltött félév végefelé már eléggé eluralkodott rajtam, esélyem nem lett volna...
- Kezdd el terjeszteni, hogy keresel.Amikor ezekkel megvagy, kezdj el stratégiailag beszélni róla, írni róla, egy-egy kávéra leülni emberekkel, akiket ismersz, szeretsz, akik ismernek, szeretnek. Azután óvatosan bővítsd a kört, szóval network-ölj. Ez az én történetemben úgy jelent meg, hogy azok az alapvetően szakmunkások (lakatosok, minősített hegesztők, általában a szakmunkások színe-java), akikkel dolgoztam, éltem ott, persze, tudták kb. hogy ezt nem nekem találták ki, volt néhány, akikkel ezt kicsit részletesebben is meg tudtam beszélni, akik tudták, hogy amint lehet, elmegyek.
Egyik ilyen barát-féle adta a tippet, hogy hívjam fel a magyar közvetítő ügynökség algériai kirendeltségvezetőjét, mert van ez a tanári meghallgatás. Ő honnan tudta, nem tudom. Mindegy, ha ő nincs, ha éppen nem vagyok ott azalatt a fél év alatt, soha nem kerülhettem volna be életem egyik álom-job-jába...
- Tarts a készségeidet karban, illetve fejleszd őket. Ne engedd el magad, ne törj össze, a lehetőleg rövid "gyász"-időszak után tested-lelked tartsd karban. Igen, a tested is, ha addig is sportoltál, mozogtál, abba ne hagyd, ha nem, vagy nem eleget, itt az idő, hogy erősíts, vagy elkezdd. Nem lehet eléggé túlbecsülni a sportszerű mozgás lelki, pszichikai pozitív hatását, soha ne is tedd azt. Ami a készségeidet illeti, ha tanultál/használtál idegen nyelvet, tartsd karban, ha nem, talán kezdj el tanulni. Ne hanyagold el a számítógépes ismereteidet, inkább bővítsd azokat. Ez a kettő ma már az alapvető készség-készlethez tartozik. Tanulhatsz új szakmát (sokféle szinten, ugyanúgy, mint a nyelvtanulásnál a netes - ingyenes, vagy szerényebb költségvetésű - lehetőségek szinte végtelenek...).
Amit megtanulsz, csak az igazán a Tiéd, a tudásod… Persze, ez is állandóan avul (azt olvastam valahol, hogy a legújabb feldolgozású anyag amit az egyetemen tanulsz, gyakorlatilag, mire végzel, részben/egészben elavul…). Ezért karban kell a meglévő tudást is tartani... Az én fenti történetemben 2 elem volt, ahol a készségeimet (nagy tempóban) javítani kellett az új főiskolai tánár álláshoz: a nyelvet és a szakmait, a mechanika tudásomat, amire először alkalmaztak (később mást is tanítottam). Nos, az akkor már jó néhány év előtti egyetemi tanulmányaimat igen alaposan fel kellett frissíteni, hogy autentikusan képes legyek a tudásanyag átadására... sűrű fekészülési év volt...:-)))
...és lehet, hogy mindez nem lesz elég, mert valami, például egy kis szerencse, szerencsés pillanat, a jókor-lenni-jó-helyen hiányzik. Nos, ha a fentieket betartod, nem engeded el magad, a képességeidet (és a puskaport...) nem csak szárazon tartod, hanem még szerzel is hozzá, stb., akkor Te legalább megcsináltad a leckédet… és az X-tényezők (amelyekre definíció szerint semmilyen ráhatásod nincs) valamelyike nem jött el a randevúra. A teljes cromwelli mondás is úgy szól: "Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!", azaz bízz a szerencsédben (az X-tényezők kedvező együttállásában), és mindenesetre végezd el a házi feladatodat...
Mi van akkor, ha ez a bizalom egyelőre nem hoz eredményt, és "Isten másfelé figyel"? Már az új keresés elején érdemes az output oldalt (a kutatásaidat, az életstílusodat is ha kell), túlélő üzemmódra beállítani... Ez lehet ideiglenes költség-/kiadás-csökkentés, de akár deinvesztíció (nagyobb vagyonértékek értékesítése) is, lehet eddig ki nem használt lehetőségek bevételi forrássá változtatása (pl. bérbeadás)...
Tudom, hogy ezek extrém példák (jól el tudok valakit képzelni, aki azt mondja, "ne má', felépítettem egy életstílust, nem fogok visszalépni...", nos, hajrá, én arról a helyzetről beszélek, amikor minden rosszul jön ki, és minden erőfeszítés egyelőre hiábavalónak látszik, ebben az értelemben a tervszerű visszafogás valamennyire a mi irányításunk alatt tud lenni, míg az egyszeri földindulásszerű katasztrófa, eladósodás egy olyan spirált indíthat el, amiből azután tényleg nehéz lesz kikecmeregni...), inkább azért jelzem, hogy semmiképpen nincs vége a világnak, pl. a füvesített telket is lehet hasznosabban is kihasználni egy kis átalakítással...
Mindenképpen meg kell akadályozni a kivéreztetést, amikor hamar kétségbeesetté válhat a helyzet, mert a jövendő perspektíváit, új emberekkel/szervezetekkel való új, építő kapcsolat kialakítását is nagyon megnehezítheti. Ezeket csak felvillantottam, kinek mi jelentheti a megbillent pénzügyi input-output helyzet lehetőség szerinti, minél hosszabb távra tervezhető egyensúlyozásba hozására tett kísérletet, azt mindenkinek akkor kell eldöntenie, amikor "odaér a hídhoz"... Mindig legyen B-terv...
És: az új élet, soha ne feledd, akár magad választod eleve, akár rákényszerítenek a körülmények, az mindig egy új lehetőség is, hogy magadba vonulj egy kicsit, és megszondázd az intuíciódat, a belső mélységeidet, hogy mit is akarsz igazán... - meglepő kivirágzás is következhet ebből...
https://www.ziprecruiter.com/blog/these-are-the-first-5-things-you-should-do-when-youve-been-fired/