HO vs RTO
Intuitív gondolkozási kísérlet a vezetők szempontjából. A távmunkát válasszuk le, az más tészta. Mi miatt lehet, hogy az RTO tör előre a hibrid kárára (a HO tulajdonképpen a hibrid proxy-ja, mert az állandó HO az a távmunka… az én értelmezésemben)?!
A triviális válaszokat minden ezzel foglalkozó poszt alatt megtaláljuk, mert a vezetők gyengék, nem merik lazábbra engedni a pórázt, az eszemet, kezemet fizetik, nem a seggemet, pedig én és én mennyivel termelékenyebbek vagyunk így, a cégnek is. Világos, az RTO-t burkoltan vagy nyíltan akaró vezetőket kell megregulázni, esetleg kirúgni. És még ez is meglehet, ha majd csak hibrid munkahelyeket lehet találni, mert akkor el lehet menni máshová. De amíg nem lesz “rend” így, az alkalmazotti állások egy nem elhanyagolható része az RTO-t választó cégeknél lesz elérhető. De miért?
Nem gondolom megváltoztatni azok véleményét, akik a hibridet részesítik előnyben. Én se tudom, általánosan mi lenne a jó. Az emberek nem egyformák, nem egyforma dolgok elégítik ki őket hosszútávon (sőt, azt gondolom, hogy hosszú távon semmi sem elégíti ki őket, de adom, hogy ez lehet véleményes… meg mellékszál…).
Egy látomásom/álmom volt, mondjátok, hogy lehetetlen, kitaláció. Vezető voltam, egy 15 fős csapat vezetője. A munkánk olyan, hogy akár otthonról is lehetne a legnagyobb részér végezni (így is volt 2020-ban), de kikötöttünk mára 2 HO-val tarkított hibrid munkarendben, azzal, hogy a két napot mindenki a vezetőjével megbeszélve akkor veszi ki, amikor akarja.
Mi a valóság? Nehéz együtt beszélgetni az emberekkel, vannak olyan feladatok, amik office-hoz kötöttek, ott meg kell állapodni a helyettesítésekben, de részben ez az egyeztetés is döcög, de a konkrét feladat is ezért nagyon egyenetlenül van betöltve. Plusz, ahány ember, annyiféle. Tudom, hogy ki az, aki otthon is legalább nettóban letölti a munkával azt az időt, amit az irodában eltöltene. Őt se lehet néha ilyenkor elérni, de ők erről időben szólnak.
Azután vannak, akikről az isten tudja, mikor mit csinálnak, de ez, őszintén, így van nagyjából az irodában is. Ezzel van dolgom, nyilván, az én felelősségem. De a gyakori commentekben megjelenő ellenvetéssel szemben, hogy a munkát kell ellenőrizni, értékelni, nem a jelenlétet, nem minden olyan munka, amit pontosan lehet előre tudni, mennyi időt vesz figyelembe (ez amúgy az ilyen commentelők többségének a szakmájában, az IT tág területén is így van…), vannak nehezebben lehatárolható feladatok is, de kétségtelen, hogy ez a vezető dolga, felelőssége, hogy ezt steuerolja. Nem fair, ha csak ezeket a problémákat akarja megoldani az RTO-val.
Azután van mindig a csapatnak egy része, aki tudatosan quiet quitting-ben van, kihasználja a HO-napokat pl. a hétvége meghosszabbítására, péntekre és hétfőre csoportosítva az ő két HO napját. Ez is persze a vezető felelőssége is, naná. De persze van a munkaerőpiaci helyzet, a rendelkezésre álló bértömeg korlátja, és nem állnak a portán sorba a kiválóbbnál kiváló munkatárs jelöltek. És ezért gyakran az a kis plusz is, amit a harmadik csoport végülis mégis csak letesz az asztalra, levesz a többiek terheiből, “megérheti” őket egy ideig legalább az állományban tartani…
Ez az alaphelyzet, ebből kell a vezetőnek megfőzni a kőlevest… Az első csoportnak ideális a hibrid munkavégzés rendszere, a harmadiknak meg egyáltalán nem. A második csoportnak maradhatna a hibrid rendszer, de a vezető mégis úgy gondolhatja, hogy jobban meg tudná oldani a velük való munkát is az irodában.
A vezető rendszerint egyedül van, övé a felelősség, a döntés felelőssége is, az ő kis kreclijében akkor is, ha mindenki, ahogy régen, ott van nem csak virtuálisan, körülötte. Így meg, ő is kiveszi a két napot, lassan szétrázódik a csapat.
De van még egy tényező, ami tovább rontja a helyzetet. Az irigység. Lehet piházni, fikázni, hogy “én nem!!!”, azt mondani, hogy ez milyen rossz, hogy van, de bizony ez a tényező, ez az embereket, helyzeteket, csoportokat, azok viszonyait is részben meghatározó valami, ami régi mint az emberiség, de lehet, hogy mint az élet maga, ami a túlélés nem-szeretem eszköze.
Az emberek régen is, amikor aki hivatali munkát végzett, effektíve a hivatalban, irodában dolgozott (de a gyárban, boltban is mindenütt), árgus szemmel figyelik egymást, főként az érdemtelen (-nem tartott…) előnyökre, előnyszerzésekre fókuszálva. Ez ebben a hibrid világban fokozottan így van. A jelzett harmadik csoport, a potyautasok, mindenkinek a szemét basztatják, és előhozzák az emberekből a “ha neki lehet, akkor nekem is”-eket. Ez akár jelentősen is tovább ronthatja az amúgyse kapitálisan remek munkamorált…
…és ekkor kvázi felébredtem, és rá is szóltam magamra… hogy “ne má’…”. Te mit gondolsz? Please, ne csak azt mond, hogy Te konkréten még többet is leteszel az asztalra a HO-ban, és aki mégegyszer basztatja a HO-t, a nyilvános lefejezésén szeretnél résztvenni személyesen is. Neked elhiszem. De egy pillanatra nézz körül, a többiek hozzáállására, akik szintén ugyanahhoz a vezetőhöz tartoznak.
Vajon mind olyan elkötelezett, mint Te vagy? A vezető nem csak a Te vezetőd, hanem az övéké is… és ha a munkarendet kell meghatározni, az különbözhet egységenként, munkatípusonként, de tejesen egyénre szabottan nehezen elképzelhető. A törvények, szerződések is a törvény-, illetve szerződés-szegőkre koncentrál, azt szankcionálja főleg. Egy egység-vezetőnek az egész egységre szóló szabályzatot kell hoznia, betartatnia…