Én nagyon jó vagyok az elengedésben...:-))) Ez egy újabb példa... elég évvel ezelőtt, "egy (egész) nyáron át" a Twitter volt a kedvencem, izgalmas, intellektuális forrás volt, határozottan emlékszem, az eredeti csapat szerint volt egy olyan alap-szabály, hogy 2000 ismerős fölé akkor mehet az ember, ha többen követik, mint amennyit ő követ. A különbség kicsi volt, de ellenkező irányban és mesterségesen visszafogta a site az accountomat.
Seggfej EM még a kanyarban se volt Twitter téren (én már akkor tudtam, hogy seggfej, pedig akkor még isten-státuszban volt. de végülis az ember vagy az emberi lélek mérnöke, vagy nem az emberi lélek mérnöke...:-))) Semmi hitelessége nincs annak a fake "emberi lélek mérnökének", aki eredetileg, az első jelekből nem ismeri fel a rongy, semmi embereket, akárhogy mea culpázna is utána...).
Vagy az olasz a Duolingon. Ott versenyezni is lehet, heti futamok vannak, hogy ki szerez több XP-t a héten. Az is egy nyári futam volt, valamelyik évben, néhány hetet az adott kategóriában meg is nyertem (nemzetközi a verseny...), mindig eggyel feljebb kerültem, azután megúntam, kiléptem a verseny funkcióból...
Most a Linkedin van a soron...:-))) Nem tudnám különösebben kötni semmihez, hetek óta érlelődik, ugye, elkezdtem egy személyiségprofil-sorozatot, egyelőre áll, talán itt fog folytatódni, március 15-i az utolsó postom dátuma, és talán még commenteltem 16-án, azután csak úgy semmi... 15-én a héten másodszor vitába keveredtem megint uyanazzal az általam tisztelt, rendszeresen komoly tartalmakat gyártó valakivel, és a 15.-i comment-vita után elszégyelltem magam és töröltem a initial commentemet a postjához, amivel az egész comment-vita az enyészeté lett...
Igazából ennek az utóbbi történés lehet, hogy egy "utolsó csepp" mozzanat volt az aktív jelenlétem megszüntetésének. Mégpedig egy szónak. Az imént említett, végülis törölt vitában használta az illető az "optimizmus" szót, kvázi velem szegezve, és OK, ez belém állt (lassan, nem rögtön, de vissza-visszajött. Ezért (talán...) töröltem a commentemet.
Mert mi történt? Ő rengeteg energiát beleöl valamibe, hosszú kacskaringós, velős, vagy közepesen hosszú, csattanós postba (ez történetesen egy nagyon érdekes sales mentori achievement-ről szólt. És akkor én - a páholyból - egy könnyed csipkelődő commentet teszek hozzá. Ha valamikor trollkodtam, egy enyhébb formában, hát ez az volt. Ő komolyan válaszolt, helyretett, amit abban a formában nem fogadtam el, kölcsönösen, udvarisan, intellektuálisan sértegettük egy kicsit egymást (már én is komolyan), azután elköszöntünk.
Mert mi is történt? Én egy felesleges commentet írtam, amivel bezavartam a post alá, amiben egy esetet mesélt el röviden, amire méltán lehet büszke. Én meg? Magamra húztam, kifordítottam egy kicsit a témát. Ego tripp... Úgyhogy mit volt mit tenni, az eredeti comment törölve és ezzel az egész comment-váltás.
Na most ez miért csak utolsó csepp? Mert én sokszor a jóra fordult kudarc-történetek, stb-k mögött elég sok kétségbeesést érzek itt, a Linkedinen általában. Sokan nincsenek jól, nagyon nincsenek jól... Én meg - ha a porhüvelyem koromból adódóan normál vacakolásait leszámítom - hozzájuk képeset túl könnyed, csapongó vagyok.
Ráadásul túl ráakadva az AI-re, ami itt főmumus, és általában is közérzetileg (nem magánérzetileg, nekem ezeket sikerül viszonylag szeparálnom, még ha el is tudok képzelni olyan nézőpontot, amely szerint ez a szeparáció a fej homokba dugásának, az írástudók árulásának a jele is lehet...), néha említem is, a katasztrófa-túrista viewpointja nem áll messze tőlem. A tribünről meg nem illik bekiabálni az arénába, ahol a delikvensek az oroszlánokkal harcolnak. Érted, nem érted, ennyi elég erről, gondolom...
