Ahhoz, hogy az utószóban az olvasás gondolatkörébe „bekössek”/beillesszek valamit, szükség van egy kis bevezetésre.
Az ebben a blogban már idézett Metalépés című könyv (szerző: dr. Sárvári György) a szupervízióban, coachingban, egyéb segítő tevékenységekben használt tapasztalati tanulás mechanizmusának az ontológiai/filozófiai és mélylélektani gyökereit mutatja ki.
Az egyik alapgondolata könyvnek, hogy a filozófiai hermeneutikai megismerés teremti/jeleníti meg a módszertani alapját a tapasztalati tanulásnak. A hermeneutikai megismerés lényege, hogy a felszín mögötti, általános lényegre (is) rákérdezünk a megismerés folyamatában, nem elégszünk meg a működés megértésével. Ez a fajta megismerés a „modern” természettudomány objektíváló/kimerevítő, bárhol/bármikor kísérleti úton megismételhető módszerével szemben a folyamatot hangsúlyozza, a megismerő és a megismerendő közötti „partneri”, visszacsatolt dinamikus és dialektikus kapcsolatot és a megismerés ciklikus, cirkuláris, talán még jobb: iteratív módszerét. A hermeneutika „valami megszólaltatásának a művészete” (Gadamer).
Na most vissza az olvasáshoz. Gadamerre hivatkozva azt fejti ki a könyv, hogy az elkészült művészeti, irodalmi alkotás leválik szerzőjétől, leválik az elkészülésének minden egyedi körülményétől és saját, nyelvi kontextusában fog továbbélni. Ez azt is jelenti ebben a gondolatmenetben, hogy egy olyan többlet is része lesz a műnek, ami már nem tudatos cselekvés eredménye, ezt ő a mindannyiunktól, a szerzőtől is elkülönülő, bizonyos értelemben transzcendens, saját létű nyelvi közeggel együttélve, abba beleolvadva kapja meg. A művet ettől a pillanattól Gadamer már egy újabb névvel illeti, ami ennek a többletnek a jelenlétét is hívatva van reprezentálni, ettől a pillanattól a mű/könyv egy képződvény.
Ezt a képződvényt azután az olvasónak vissza kell fejtenie, ő is alkotóvá válik és ahányan olvassák a képződményt, annyi alakváltozata, tartalom/jelentés-értelme lesz. Az igazi olvasó heremeneutikai megismerés alanya, kérdéseket kap a műtől és tesz fel neki, jó találkozás esetén nagyon intenzív interakció alakul ki a mű és olvasója között.
Érdekesség: „Aki létrehozta a műalkotást, valójában ugyanúgy áll a kezéből kikerült képződmény előtt, mint bárki más” (Gadamer).
