Bertrand Russell filozófusok tanulmányozásához adja az alábbi insight-ot/tanácsot, de könnyen általánostható bármilyen eszmecserére - ahol az emberek alapból tisztelik egymás intellektusát (ez keményebb feltétel, mint elsőre tűnik, ebben a kivagyi, "fenn az ernyő, nincsen kas" világban...).Tehát induljunk ki ebből...
A nagyon szép (!!) a gondolatmenetében az, hogy hatékonyan egyszerre két előítélet ellen "száll harcba", az (eleve...) tekintély-tisztelettel, és az (eleve) megvetést...
“Vannak azonban általánosabb érvek a tisztelettel szemben, legyen szó akár a görögökről, vagy bárki másról. Egy filozófus tanulmányozásakor sem a tisztelet, sem a megvetés nem a helyes hozzáállás, hanem inkább először egyfajta hipotetikus szimpátia ajánlható, amíg lehetséges, megtudni, milyen érzés hinni az elméleteiben, és csak ezután kell életre keltenünk a kritikus szemléletet, amely lehetőleg ahhoz a lelkiállapothoz hasonlít, amikor valaki megválik korábban vallott véleményeitől.
A megvetés az első szakaszt zavarja, a tisztelet pedig a másodikat.
Két dolgot kell szem előtt tartani: egyrészt azt, hogy akinek nézetei és elméletei megérnek egy alapos tanulmányozást, feltehetőleg bizonyos intelligenciával rendelkezett, másrészt pedig senki sem jutott el még egyetlen témában sem a teljes és végleges igazsághoz.
Ha egy intelligens ember olyan véleményt fogalmaz meg, amely számunkra nyilvánvalóan abszurdnak tűnik, nem az a feladatunk, hogy igazoljuk annak lehetséges igazságát, hanem hogy megpróbáljuk megérteni, hogyan válhatott valaha is igaznak tűnővé.
Ez a történelmi és pszichológiai képzelőerő-gyakorlás egyszerre tágítja gondolkodásunk határait, és ráébreszt bennünket, milyen ostobának fognak tűnni számos, általunk dédelgetett előítélet egy, a miénktől eltérő szellemiségű kor számára.” (Bertrand Russell)
Ui.: Az eredeti angol szöveg:
"There is, however, a more general argument against reverence, whether for the Greeks or for anyone else. In studying a philosopher, the right attitude is neither reverence nor contempt, but first a kind of hypothetical sympathy, until it is possible to know what it feels like to believe in his theories, and only then a revival of the critical attitude, which should resemble, as far as possible, the state of mind of a person abandoning opinions which he has hitherto held.
Contempt interferes with the first part of this process, and reverence with the second.
Two things are to be remembered: that a man whose opinions and theories are worth studying may be presumed to have had some intelligence, but that no man is likely to have arrived at complete and final truth on any subject whatever.
When an intelligent man expresses a view which seems to us obviously absurd, we should not attempt to prove that it is somehow true, but we should try to understand how it ever came to seem true.
This exercise of historical and psychological imagination at once enlarges the scope of our thinking, and helps us to realize how foolish many of our own cherished prejudices will seem to an age which has a different temper of mind." (Bertrand Russell)
