Tulajdonképpen útálom a háborús, harci hasonlatokat... próbálom őket elkerülni, de ide most tényleg ez a megfelelő...
Félig technikai megjegyzés: ez az egyik kedvenc Federer-ütésem, a backhand slice/nyesés, pattanás után alig ugrik fel, nehéz belőle támadót ütni...
Vagy 30 éve írt egy könyvet W. Timothy Gallwey A belső meccs a teniszben (The Inner Game of Tennis) és ez mostanában nagyon foglalkoztat, részben újra olvasom, meg találtam tőle későbbi, kifejezetten üzleti coaching témájú könyveket is. Ebből a (tenisz-)könyvből az 1 milliót közelítő példányt adtak el szerte a világon sok-sok kiadásban (legjobb tudomásom szerint magyarul nem elérhető). Már írtam valahol, hogy még nem foglalkoztam az üzleti coachinggal, amikor megvettem, kifejezetten, mint tenisz-játékomat segítő irodalmat... és később nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy 2 legyet egy csapásra, mert Gallwey elismerten az egyik úttörője az üzleti coachingnak is, abban a formájában, ahogy ma ismerjük...
Tenisz könyve nem a technikával foglalkozik, azt csak érinti, hanem azzal a „meccsel”, ami játék (edzés, meccs, mindegy...) közben belül, a játékos lelkében, az „irányító-központban” zajlik (emlékeztek Woody Allen Amit mindig tudni akartál a szexről, de sohasem merted megkérdezni című filmjének arra a szkeccs-film részletére, amelyben a szerelmi légyott alatt a férfi szervezetében lejátszódó folyamatok tréfás/ironikus megszemélyesítése egy irányító-központ személyzetének az összehangolt munkájával történik?) .
Most nem megyek bele ennek a könyvnek a részleteibe, erre össze kell majd kicsit szednem magam, hogy egy ilyen blog-bejegyzés méretűre zanzásítsam (bár maga könyv is karcsú és vékony, de annyira sűrű...). Mindössze „felvezettem”, hogy miért van már történelme is, hogy a tenisz (és sok más sport) és az üzleti élet törvényszerűségei oly sok ponton tudnak találkozni... ha eléggé figyelünk...
A vasárnap végetért amerikai, kemény-pályás, szezon-nyitó, fontos tenisz-tornájának, a Cincinnati tenisz-sorozatnak a két egyes döntőjéről jutott eszembe újra, hogy mennyire sok területen alkalmazható tanulságokat hordoz egy-egy teniszmeccs.
Az érdekesség az volt, hogy mindkét döntő, a férfi és a női is hasonlóan kezdődött. A papírforma (éppeni világranglista helyezés) szerinti előre rangsorolt játékos fölényesen nyerte az első set-et. Federer 6:0-ra (!!) Djokovic ellen és a német Kerber 6:1-re a kínai Li ellen.
Álljunk meg itt egy pillanatra. Mi történik az életben, amikor egy nagy feladat elé kerülünk, elkezdjük megcsinálni, és valahogy nagyon könnyen jönnek az első rész-sikerek, nagyon megy a szekér, Csíkszentmihályi úr flow-jában feredőzünk, minden sikerül – és ha ez egy zéró-összegű játék, stb. -, akkor ezzel egyidejüleg az ellenfelünk meg nem találja magát, nincs formában, szinte alvajáróként van jelen? Tulajdonképpen már csak egy kis erőfeszítés, és mienk a trófea, minket vesznek fel az egyetemre, az állásba, karnyújtásnyira vagyunk a teljes sikerhez? Nagy az esélye annak, hogy elbízzuk magunkat, könnyebbnek tűnik pillanatnyilag a feladat, mint ahogy számítottunk rá, egy kicsit visszaveszünk (ennyi is elég lesz...), ilyenek... Állj meg itt egy pillanatra és gondolj bele, Veled hányszor fordult elő ez, vagy valami hasonló?
Egy bibi van, az ellenfél (zéró-összegű játékok/játszmák/helyzetek esetén, amikor amit én megnyerek, a másiknak el kell veszítenie, az összeg nem változik, tehát a totál változása zéró). Ő egyszerre csak arra „ébred fel”, hogy komoly hátrányba került, és hogy ő kerüljön ki a végén győztesen, őt válasszák ki, stb., ahhoz alaposan fel kell ráznia magát, legalább dupla erőfeszítésre van szüksége, hogy innen nyerjen, megfordítsa a meccset, mintha az elején sikerült volna „megfognia”... Ez benne, ha igazi játékos (ez sokkal többet jelent a jó technikánál, hidegvért jelent, képességet a fókuszálásra még ebben a nehéz helyzetben is arra, amin változtatni kell, nem billenti ki a pillanatnyi nehezebb helyzet, csinálja, újra felépíti a saját játékát... és majd meglátjuk, az mire lesz elég...), akkor hihetetlen energiákat tud felszabadítani, és ahelyett hogy megadná magát a helyzetnek (ma ő a jobb és kész...), feláll és újra kezdi, mintha mi sem történt volna...
És mi van azzal, aki erre jelentős előnyre szert tett? Nos, itt például mind a két döntőben az történt, hogy párhuzamosan az ellenfelek feltámadásával (és soha ne felejtsük el a mondást, mindenki optimális esetben annyira jól tud játszani, amennyire a másik hagyja/engedi...) Federer kicsit, de Kerber esetében nagyon kiengedtek és kiesett a kezükből a labdamenetek, a játszma irányítása. Legalábbis egy időre... Persze, nekik is vannak, lehetnek tartalékaik, amit mozgósíthatnak, ahogy a sportriporter az egyik mérkőzésen megfogalmazta: itt most azért már több kell Federer-nek, ha nyerni akar, mint az első setben, ha Djokovic ennyire vissza tudott illeszkedni a saját harcmodorába...
Hát igen, Kerber egy fordulópont után (második gémben, amikor Li 4:3-ra vezetett, Kerber egy nagyon hosszú játékban – amelyben mindketten többször voltak már csak egy pontra a játék megnyerésétől – végülis veszített és ezzel a set-ben stratégiai, gyakorlatilag behozhatatlan hátrányba került) összeomlott és a végül 1:2-re elveszített mérközés végéig nem is sikerült újra megtalálnia magát.
Federer-éknél is hajszálon múlt, hogy nem került sor egy döntő set-re. Míg az első set-ben Federer Djokovic összes saját szerva-játékát megnyerte (természetesen a sajátjain kívül), a másodikban egyetlen egy Djokovic szerva-játékot sem tudott megynyerni és csak egy nagyon szoros 8:6-ra megnyert tie-break döntotte el az ő javára a mékőzést (6:0, 7:6). Neki sikerült megmentenie a mérkőzést, de aki végig látta a két set-et és a tempót, amivel a padlós első set után rohamosan jött fel Djokovic, egyre jobban játszott, nem tudja elkergetni a gondolatot, hogy vajon milyen eredménnyel zárult volna a harmadik, a döntő set... Djokovic tovább javul és végül győz, vagy azért Federer is tud még mozgósítani energiákat, koncentrációt, és ugyan nem olyan simán, ahogy az első megnyert set eredménye sugallta, de azért elég komfortosan győzni tud végül? Mindegy, az annalesekben, az évkönyvekben az fog állni: Federer-Djokovic 6:0, 7:6...
Nem elég megnyerni az első set-et... Nem elég, hogy az elején jól csinálod, benne vagy a flow-ban, a groove-ban, stb, a lényeg, hogy a végéig bírd lelkesedéssel, erővel, energiával, kitartással, és a rész-veszteségeknél ne veszítsd el a fejed, de ne is lazulj/engedj ki, még ha nagyon el is szaladsz az elején... a 10 km-es úszásnál a 10. km végénél kell az első helyen beúszni, és ahogy a tenisznél mondogatni szoktuk, van egy Legfontosabb Labda, azt mindenáron Neked kell megnyerni: a legutolsót... a projekteknél, más típusú munkáknál is nagyon-nagyon fontos, hogy ne csak a kezdéshez, az elinduláshoz legyen kedved, motivációd, energiád, hanem a befejezéshez is...
Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com
From the time of W. Timothy Gallwey’s book of The Inner Game of Tennis it’s ABC that the experience, the life-changing ideas are transferable from one area to the other and especially from tennis to the business world…