Ezt a blogbejegyzés egy Facebook comment-hez írtam … Gondolkoztam, hogy ez egy kis rész-blogba menjen, vagy egy nagy blog része legyen, de ezzel a képpel megoldottátok, ez remek à propos...
Nekem (számomra egyébként az első) coach-konferencia
(a) technikailag tökéletes szervezést jelentett,
(b) néhány nekem fontos, bizonyos értelemben meghatározó találkozást, beszélgetést és
(c) (igen, ide a végére, pedig egyáltalán nem utolsó sorban) kíváló, szellemesen kiválasztott, könnyed, mégis mély, nagyon jól pörgő és élvezetes, tartalmas programokat...
A (b)-t elteszem magamnak, a (c)-ről lehet, hogy megérik még valami a programról is, ide pedig, egy “kis” FB-comment szösszenetbe az (a)-ról illik néhány szó...
Nyilván csak azokat a szervezőket "látja" az ember, akik (i) látszanak, (ii) akikről mondják, hogy szerveztek... (Vásárhelyi) Jutkának a háziasszonyi szíve a nagyon kis dolgokban is ott "dobogott" (ilyeneknek én mindig külön szoktam örülni, neki is mondtam tegnap), ha az asztal közepén volt egy literes ásványvíz (belógott a képbe...), rögtön ugrott, tette le a szónoki pulpitus lábához, Kemény Dénes pohara nem tudott úgy kiürülni, hogy ne töltsön azonnal utána, hallottam a hangját a folyosón - a kávéház és a terem közti átjárás kicsit labirintusos a Gerbeaud-házban - hogy "nem arra, arra kell menni", Bakos Adrienn, aki a képen jobbra ül, és nem tudom, mihez nem ért egy meglehetősen széles skálán, kezdve rögtön a jogi témáktól egészen a virágok, ajándékok összerendezéséig (beleértve Dobay Robi jelképes ajándék-kulcsait) és persze Koczó Ildikó műsorvezetése (Évát én nem ismertem, a tegnap futtában átlapotott, 2003-as konferencia képeiről gondolom, hogy ezt jól begyakorolta már, mit mondjak, az ex-Endrei Judit is megirigyelte volna, ahogy csinálta...). Porpáczy Évának (zöldben, középen) nem tudom pontosan mi volt a szerepe a szervezésben, azt tudom, hogy Hankovszky Katinak segített az egyik workshop-on és azt is tudom, hogy nagyon kellemes személyiség...
És akkor valami nagyon kis részletről, amiről kevesen értesülhettek, ami a háttérben történt az eszpresszóban, egy ismeretlen nevű, viszonylag commanding pozícióban lévő, fekete öltönyös helyi kiszolgáló erő részvételével...
Az első délelőtti reggelinél sok minden finomság volt feltálalva, például mákos beigli... ez a szokásosnál (nem kezdek bele, nem lehet sehol rendes mákot kapni, akár a nagycsarnokban is veszed elegáns ceflofán zacskóban, nemzetiszínű szalaggal átkötve, nem jók a mákok - hosszú miért, lustaság, figyelmetlenség a kezelésben, tárolásban, mindegy is...) jobb volt... ezen is éreztem, hogy nem az a bizonyos, pure, "igazi" mák, amit gyerekkoromban megismertem és amit azért még nagyon elvétve, obskúrusnak is számítható utakon néha be tudok szerezni, de ez a Gerbeaud-beigliben isten tudja, milyen cukrász trükkökkel egész jól van palástolva.
Ebédnél is kerestem, de egy egészen más édesség-szortiment lett "szervérozva", meg is kérdeztem egy fehér (vagy vajszínű?) zakós helyi G.I. erőt, hogy hol a mákos beigli (mert hogy tízóraira nem ettem meg az összeset, tartalékoltam ebéd utánra...), ügyesen kitérve azt mondta, hogy majd délután, a kávé szünetben... OK, itt feladtam, úgyse tudtam rendesen ebédelni, mert az egyik (b) akkor volt... (és nem is baj, hiszen ha nem is mindet, mindenesetre jelentős mennyiségű beiglit már délelőtt belapátoltam...)
Délután kávészünet: harmadik szortiment (!!!) (Gerbeaud kitett magáért, bemutatta, mit tud...), mákos beigli sehol... ekkor jött (hoztam) képbe a fekete öltönyös helyi erőt (ezt nem bántásiból, sőt, mint kiderült, az "erő" vele volt...), és elmondtam neki a kálváriámat... csendesen, kedvesen mosolygott és balra el... (nem volt a szavak embere, legalábbis rám nem pazarolta, annyit szólt: "Megnézem...")… mint később kiderült, a tettek embere volt...)
Már türelmetlenkedtem (ment az idő, jött Zsuzsa a Momentánnal..., meg ugye a déli tárgyi kudarc...), amikor egy vajszín-egyenruhás elegánsan, kis mosollyal közeledett egy nagy tányérral, picit hezitáltunk együtt, hogy hová is tegye le, a normál helyére, a hosszú asztalra, vagy arra az álló-fogadásos asztalra, ahol éppen beszélgettünk valakivel... ez is tetszett, hogy nem esett nehezére, hogy ő is az utóbbi megoldást válassza... ez legalább két (olyan normál cukrászdai) beigliból volt felszeletelve és ezúttal alaposabb voltam, mint délelőtt, bár azért azt itt is túlzás lett volna mondani, hogy "mindet" én ettem volna meg... az külön poén volt, ahogy utána néhány arra járó, beavatott helyi erővel összenéztünk, mosolyogtunk és én megköszöntem futtában is a figyelmességet...
És én ebben az - itt kicsit, a leírásban talán arányaiban kicsit túl hosszúra sikeredett - "beigli-epizódban" is azt a gondosságot éreztem, ahogy előkészítette ez a profi-csapat az egészet, ahogy megbeszélhettek minden részletet, ahogy a helyi erők a szellemét is megérezték annak, hogy mit jelent a tökéletes szervezés igénye és egy ilyen nem várt fordulatra is tökéletesen, rugalmasan, mosolyogva reagáltak... ahogy Jutka arrébb tette azt a palackot... amikor arrébb tette, már nekem is feltűnt, hogy milyen jó ötlet félretenni... köszönöm...
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
