Már két alkalomal volt megtapasztalnom az attitűd-kísérlet csodáját… az egyik egy tavalyi Turai Léda egy-napos tréning volt (valami olyasmi címe lehetett, hogy A coach és az ügyfél tánca…), a másik most január 22-én, amikor Peter Szabo tartott egy félnapos tréninget Werner Vogelauer délelőtti szeánsza után…
Tudom (tudok még gondolkozni a coaching előtti fejemmel…), hogy ez a coaching-cucc annak, aki először hall róla, olyan gyanús dolog…. Mi, hogy a coach nem csinál semmit, csak hallgat, esetleg itt-ott kérdez?! Ezért fizetek? Ennyit?!
Mondhatnám, hogy de hogy hallgat és de hogy kérdez!!! (… és milyen igazam lenne: mi időm, energiám és pénzem van benne, hogy EZT a hallgatást és EZT a kérdezést (nem meg-, csak:) tanuljam!!!)
Megszoktuk, OK, van a tanácsadó, jön, okos, PPT-ket (Power Point preziket) hoz a pen-drive-ján, meg szépen bekötött spiral-füzetekbe kötött okosságokat, aminek van is köze hozzánk, meg nem is… lényeg, hogy ő kedves, de határozott és mindent, de mindent jobban tud… Azután van a tréner, ő is jön, ő megpróbál minket legalább megmozgatni, a végén kitöltet valami kérdőívet, hogy mennyire tetszett az egész és mit tennénk még bele, meg mit vennénk ki… a lényeg, hogy egy kicsit kijövünk a mókuskerékből, kicsit hátra lehet dőlni, meg van jó pogácsa, és a tréner ráadásul olyan jópofa ember/hölgy is szokott lenni, mindig van a tarsolyában valami jó kis adoma, amiken jót tudunk röhögni…
És akkor jön ez a coach (a HR beiskolázott minket, mi is lehet az ok, talán az, hogy… vagy az, hogy… na mindegy), leül velünk szemben és hagy beszélni… helyesebben azt kéri, hogy mi beszéljünk… semmi hátradőlés, meg is mondja, ez a mi energiánk, a mi témánk, mi akarunk valamit, mi döntjük el, merre, hogyan menjünk és hogy anélkül nem is ér az egész semmit… szóval itt nem lehet lébecolni, itt ott kell lenni, végig, nincs szünet, nincs menekvés… igaz is… viszont arra nem is gondoltam… meg arra se… és jé, tényleg, hiszen ezt tudom, mert már akkor is… és tulajdonképpen ez már nem is van annyira messze attól, amit akarok… de mit csinál ő?! Majdnem végig én beszéltem… igaz, olyanra is rájöttem, ráismertem, amire még sohase gondoltam…. és tudod, hogy az… állati izgalmas, rögtön holnap kipróbálom… köszönöm… és tulajdonképpen mára már vége is?! Ilyen gyorsan?!
Hogy a coaching alapgondolata - olyan célorientált beszélgetés, amelyben a coach az ügyfél gondolkozását, megoldáskeresését és –találását mindössze a fókusz és a keretek tartására, a folyamat egészére való figyelemmel, itt-ott kérdéseivel, és - ha kell, néha - a hallottak adekvát, sokszor csak összefoglaló és/vagy parafrazált visszatükrözésével segíti - , mennyire (aki először találkozik vele: meglepő módon) hatékony, ezt bizonyítja a most következő attitűd kísérlet-beszámoló. Nem nehéz, bárki utána tudja csinálni… némi gyakorlat nem árt…
Nagyon egyszerű gondolat van a coach működése mögött: a coach partner, megbízik az ügyfélben és tudja, hogy az ügyfél személyes dolgában/problémájában csak ő tud az igazán szakértő lenni, bármennyit beszélnek egymással a helyzetről, a problémájáról, olyan mély, (fontos) nüanszokban gazdag tudása másnak soha sem lehet az ügyfél helyzetéről, mint saját magának.
OK, de akkor meg minek a coach, magamba szállok otthon és megvan… Nos, próbáld ki… senki nem tudja átlépni a saját árnyékát egyedül (illetve csak nagyon kevesen)… a coach is coachhoz megy, amikor neki magának van eleakadása…
A két említett alkalommal eljátszott kísérlet (mindkétszer párokra szakadt a tréning-csoport, az egyik lett a coach, a másik a coachee) egy ponton megegyezik: a coach szerepe mindkét esetben az volt, hogy szó nélkül hallgassa meg/figyeljen oda az ügyfélre.
Az első alkalommal 3 attitűd-variációt hasonlítottunk össze, a második alkalommal kettőt. Az első alkalommal 3x3 percben 3 percenkénti váltással a coachnak a következőkre kellett gondolnia és ezzel a gondolattal hallgatni az ügyfelet, mégegyszer: egy szót se szólva… (az ügyfélnek pedig ezalatt egy adott konkrét problémájáról kellett beszélnie folyamatosan végig a 3x3 perc alatt, végig ugyanarról a problémáról, vagy elakadásról):
- Az első 3 percben a coachnak arra kellett gondolnia, hogy milyen nehéz ez a probléma, amivel az ügyfél küzd, utána 1 perc átállási szünet, majd
- A második 3 percben arra kellett gondolnia a coachnak, hogy mennyire nehéz a feladata a coachnak, amiért ez a nehéz feladat jutott osztályrészéül, utána 1 perc átállási szünet, majd
- A harmadik 3 percben a coachnak arra kellett gondolnia, hogy az ügyfélnek minden erőforrása a rendelkezésére áll, hogy ezt a problémát megoldja…
A második alkalommal (most januárban a Gerbeaud-ban) 2 attitűd-verziót kellett “felvenniük” a coachoknak és 45-45 másodpercre mindkét esetben (itt az ügyfél sem beszélt, de azért arra kérte őket Péter, hogy gondoljanak egy megoldatlan problémájukra):
- Az első 45 másodpercben egyszerűen együttérzően arra kellett gondolnia a coachnak, hogy nehéz a probléma és milyen nehéz lesz megoldani, majd
- A második 45 másodpercben meg arra, hogy az ügyfélnek megvannak a kellő erőforrásai, sőt, már egy csomó dolgot csinál is abból, amit el szeretne érni, csak esetleg még nem veszi észre…
Mit gondoltok, pusztán ennek a hallgatagon is képviselt, átélt coach attitűdnek, magatartásnak volt-e haszna, volt-e különbség a különböző attitűdök hatása között? Nos, mindkét alkalommal az “ügyfelek” arról számoltak be legtöbb esetben (nem mindegyikben, mert azért ez a kis feladat sem olyan egyszerű azért, mint elsőre hallatszik…), hogy jelentős különbség volt a két (vagy három) különböző attitűd hatásában… majdnem mindenki megegyezett abban, hogy a támogató, a nekik bizalmat szavazó attitűdnek nagyon komoly pozitív lelki hatása volt, és többen beszámoltak arról, hogy a nehézségeket átérző attitűdöket is általában támogató jellegűnek élték át, de az nem segített nekik a megoldás keresésben.
A második alkalmat Peter Szabo moderálta január 22-én a Gerbeaud-házban egy egy-napos tréningen (Business Coach Exclusive) és ezután a gyakorlat után feljegyeztem a visszajelzés kör egyik ügyfél tagjának a rövid beszámolóját:
“Az elsőnél én azt éreztem, hogy nagyon komolyan vesz és hogy ott van velem abban, ahol vagyok, a másodiknál meg arra jutottam, hogy ez lesz a 45 másodperces brief coaching… mert hogy nem kell, hogy beszéljen a coach, nekem elég, ha így néz rám…”
Hát így…
Ui: Van, hogy egy bejegyzésnek is van utóélete, amiről én is értesülök (mert, hogy közben ki olvassa, ki nem, továbbajánlja-e, vagy nem, arról maximum összesített, nem-nevesített, nagyon leegyszerüsített infóhoz lehet csak hozzájutni). De ha valaki emlékszik, hogy valami érdekeset olvasott, nem találja és szól nekem, hogy melyikben is volt "az" (mint ami ezzel a bejegyzéssel most történt - 2013. március 14-én, kb. 1 hónappal az eredeti bejegyzés dátuma után), akkor előfordulhat, hogy valamit ki kell javítani (mint itt történt). A szövegben az egyik "kísérlet" leírásánál az időtartamhoz kétszer is "45 perc"-et írtam a helyes "45 másodperc" helyett (most már persze javítva van ez a szövegben...). Később, a vége felé utaltam helyesen arra, hogy másodpercről volt szó, de így mégis félrevezető lehet.
Az, hogy valaki, egy coach, mégoly megértően is, 45 percig csak hallgasson, az extrém, nagyon erős ventillációs esetben, a folyamat elején akár elő is fordulhat, de azért nem jellemző... (Közben eszembe jutott, hogy az a hölgy, aki a bejegyzés utolsónak idéztem, jelezte ezt a perc-másodperc anomáliát korábban, de akkor közbe jöhetett valami, és én akkor nem javítottam a szöveget...)
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
