Olvasok egy 28 évvel (!!) ezelőtti Avar István interjút (színész, élt 83 évet, 1931-2014. szeptember 13.-ig), helyesebben egy rádiós beszélgetés átiratát olvasom (milyen érdekes a magyar nyelv, ha idegen nyelvként tanulnám, frászt kapnék attól (pl.), hogy „...olvasok egy interjút”, de „...egy rádiós beszélgetés átiratát olvasom...”), amelyet Mester Ákos készített vele.
Amit fontosnak találok belőle ideidézni, az a kíváncsiság személyiségformáló erejéről szól. Kiváncsiság és nem a kiváncsiskodás... Az az igazi, világra, emberre rácsodálkozó kiváncsiság, hogy hogyan működnek a dolgok, az ember... Szóval a megértésre törő lendület (mindig jó többet tudni...).
Mester Ákos kérdezte, hogy „...nem volt-e kisebbrendűségi érzésed, amikor olyan osztálytársaddal, főiskolai diáktársaddal ültél le, akiről lerítt, hogy úgynevezett jobb családból származik. Habár abban az időben, mondjuk, ő ezzel bizonyára nem dicsekedett...”
Avar István: „Kisebbrendűségi érzés nem volt bennem, de irigység igen. Azt irigyeltem, ha valaki többet tudott nálam. Viszont – megint csak visszetérek a buldogtermészetemre – egy nagy adag kíváncsisággal jöttem a világra, le tudtam magamban győzni az irigységet, és inkább a kíváncsiságom hajtott.”
M.Á.: „Megmondom neked őszintén, - ha szabad itt egy szubjektív megjegyzést közbeszúrnom -, nagyon megértelek, mert én is kíváncsinak születtem, és én nagyon jól tudom, hogy a kíváncsiság milyen fantasztikusan tudja motorizálni az embert. De nem lehet, hogy amit te kíváncsiságnak nevezel, az inkább becsvágy?”
A.I.: „Nem. Én valóban rettenetesen kíváncsi voltam mindenre. Én például nem szégyelltem azt mondani Kaló Flóriánnak – akivel együtt jártam a főiskolára, de ő rendes érettségivel került be -, hogy te itt, a filozófiakönyvben most nem egészen értem ezt a részt. És éjjel kettőig ültünk a tanulóban, és Kaló Flórián elmagyarázta, és még sokan mások, akiket megkérdeztem. Tehát így segítettem át magamat a nehézségeken, így tudtam elérni, hogy végül is ne maradjak le. Az ember legyőzte önmagában a kisebbségi érzést, és ebben segítette a kíváncsiság, az irigység, a türelmetlenség, a vágy és az a dacos kérdés, hogy miért lennék én kevesebb ember, mint a másik. Ha ő meg tudta tanulni, akkor én is meg tudom tanulni...”
Nagyon máshonnan érkeztünk az életbe és máskor is, Avar Istvánnal. Én könyveken nőttem fel, talán én lettem volna egy adott helyzetben az ő „Kaló Flóriánja”...:-))) Éppen azért volt annyira erős hatással rám, hogy számára is az igazi fogódzó, az igazi motiváció ez a kiváncsiság volt, az, hogy hogyan működik a világ, hogyan működik az ember.
Belegondoltam, milyen lehet enélkül a kíváncsiság nélkül élni... Tudom, persze, hogy sokféle motiváció van, például az Innermetrix (ezen belül van a DISC viselkedés teszt is) teszt elméleti alapvetése szerint 7: esztétikai, gazdasági, individualista, politikai, altruista, szabályozási, elméleti... ez a kíváncsiság-business, ez leginkább az elméleti motiváció kereteibe tartozik... valamiért azt gondolom, hogy ez szűk, ez a kategória, de legyen... egyet tudok... ez a motiváció tényleg nem függ semmitől (vannak, amelyek jobban függnek külső tényezőktől, pl. a gazdasági) és fantasztikus energia-generátor... Akárhogy is, a motivátorok között nem szokás hierarchiát felállítani, én most itt mégis megteszem (esetleg kívíva egy-két barátom szakmai ellenkezését is...:-))):
- Elméleti – öngerjesztő, energiageneráló, hátrány, életidegenné tehet, ha nem kapcsolódik hozzá kellő valóságérzékelő képesség
- Esztétikai – lehet, hogy ez lenne nálam az első (nem a teszt-eredményeim szerint, de ha „eldönthetném”), az „esztétikai” itt nekem főleg a harmónia, a kiegyensúlyozottság keresését és találását jelenti.
- Altruista – mások segítése, erre szokták barátaim szerintem leegyszerüsítve azt mondani, hogy ha ez túl erős, akkor az ember oly mértékben másokat helyez előtérbe, hogy a saját érdekei túlságosan háttérbe kerülhetnek (megfelelő erősségű esztétikai (kiegyensúlyozottság) és individualista motiváció kellően kompenzálhatja ezt a negatív hatást, megtartva a pozitívat)
- Individualista – az előző ellentéte nagyon magas érték esetén. Megint kellő esztétikai motiváció mellett (kiegyensúlyozottság) ez is hasznos lehet... Ha viszont ez a kompenzáció nem tud működni valakinél, egy önmagába eléggé bezárt emberrel lehet dolgunk, aki legrosszabb esetben gőgös, nagyképű, akár kibírhatatlan alak is lehet (mondom, nagyon fontos az – itt – 7 motivációs faktorból kialakuló személyes motivációs profil, amelyet nagyon ritkán határoz meg teljesen egyetlen motivációs tényező)
- Politikai – hatalmam legyen, érdekemet érvényesíteni tudjam, nekem legyen igazam, ilyesmi (nem a „politika” szó közpolitikai értelmére érdemes gondolni). Véleményem szerint ha ez a fő motivációja valakinek, nos, komolyan ki lesz téve az elemek játékának. Talán az ezzel „megvert” ember függ a legjobban a környezetétől, az ezzel a motivációs tényezővel kapcsolatos „sikereitől”. Akkor érzi magát megelégedetten, ha kellő számú helyzetben és kellő számú emberrel kapcsolatban ki tudja élni, érvényt tud szerezni, be tudja tölteni ezt a motivációs drive-ját.
- Gazdasági – ez nem csak azt jelenti, hogy minél több pénze legyen az embernek (azt is...), de azt is, hogy az ilyen meghatározó motivációval rendelkező ember nem csinál feleslegesen, kvázi ellenérték nélkül semmit. Nem tudom... szerintem az unalmas (és stresszelő) lehet, állandóan figyelni kell erre és ha valaminek nincs kvázi ellenértéke, akkor talán az kudarcos. Nem tudom... csókoltatom őket is... Ja igen, és ez nagyon függhet az anyagi biztonság érzetétől, amennyiben ez egy bizonyos küszöb alá száll, az ember minden idegszálával arra koncntrálhat (alternatíva: feladja...), hogy a megélhetését biztosítsa, és jelentősen megnőhet a gazdasági motivációja. Fontos, hogy a biztonság „érzetétől” függ és nem valamilyen absztraktul meghatározható, mindenki számára azonos gazdasági szinttől.
- Szabályozási – rendet, struktúrát, rutint kedveli. Szerintem ehhez is kell környezet, bár nyilván valaki a saját életén belül is megszervezheti ezt, de el tudom képzelni, hogy az igazán nagy kiteljesedés az (pláne, ha mondjuk politikai motivációs tényezővel kapcsolódik össze), ha egy egész szervezetet, egy családot, stb. meg tud regulázni. Őket is csókoltatom...
miklos.szilagyi@zilappo.hu
Tegnap egy kis francia irónikus kisjátékfilmben találkoztam ezzel a szóval: "engagementophobe", ami kb. elköteleződésgyűlölőt jelent. Mondjuk az irónia abban állt a filmben, hogy a fiatalember (valahol 25 és 30 között), aki ezt a jelzőt többször használta a saját (Y) generációjára, a film végén kiesik a szerepéből és egy nagyon nem alkalmas pillanatban - amikor a barátnője, akivel együtt felhőtlenül éltek ebben az elköteleződésmentes világukban, éppen beszámol arról, hogy valahová jó messze utazik el, ahol végre azt csinálhatja, amit szeretne -, megkéri a kezét...