HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

január 2015
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Linkblog

Feljegyzések a vonal alatti, „láthatatlan” tevékenységekről...

isocrates_coaching 2015.01.18. 11:32

takaritas_-_kep.jpgA vezetők (bárki, akinek akár egy embere is van) is emberek... hmmm, mit is akarok ezzel?! Hát hogy ő se csak a munkahelyén él és ahogy él élete többi szeletében, abban is legtöbb esetben nagyjából ugyanazok a viselkedési minták jelennek meg... Nem lehet szétválasztani – még senkinek se sikerült – a munkahelyi és az általában vett magánéleti működést. Közhely, hogy a munkahelyen, munkahelyi működéssel kapcsolatban elindult – business, vagy exekutív – coaching folyamatok tartalma egyáltalán nem tud csak a munkahelyre vonatkozni, pontosan az előbbiek miatt. Minden összefügg mindennel... 

Szeretünk jó messzire elutazni, felfedezni új világokat, miközben a hozzánk legközelebbi világ is egzotikussá válhat bizonyos körülmények között. Például ha egy elkényeztetett férfi magára marad és egyedül kell elműködtetnie egy házat, kertet, no, ennél egzotikusabb élményt nem sokat tudok elképzelni... És, ami az érdekes, ezek az egzotikus területen szerzett tapasztalatok sokkal szélesebb körben hasznosíthatóak... 

Ismeritek azt a viccet, hogy a feleség nyaggatja a férjet, hogy menjünk el már valamilyen egzotikus helyre, ahol még soha nem jártunk, amire ő azt válaszolja, hogy édesem, akkor Te mindjárt kezdheted is a konyhával? Így jártam a házunkkal... 

Ne várjatok földrengető nagy dolgokat, mégis, mégis, talán lehet köztük néhány érdekes felismerés mások számára is. Ahogy egy workshop egyik elemében tegnap meg kellett fogalmazni egyfajta tanulságot, tapasztalati összegzést, azt vettem észre, hogy komoly, életváltoztató újdonságokat is tudtam mondani a többieknek, gondoltam itt is van helye. 

Az első felismerés, hogy egy házban, lakásban, kertben azé a felelősség, akié a jog a dolgok elhelyezésének, karbantartásának, pótlásának, cseréjének a meghatározására. Gyakorlatilag felfedeztem, hogy nagyon sok alapvető dolognak nem tudom a helyét, nagyon nagy mértékben ez ház nem az „enyém”. A ház üzemeltetésében korábban nem vettem részt, én a források nagyobb részének előteremtésével éreztem megbízva magam (most lehet rám a köveket dobálni, jogos, nyilván ennek az egésznek van egy lelkifurdalás oldala is, de itt és most nem a morál az érdekes, hanem a tapasztalat esetleges hasznosíthatósága...)... 

A házat meg kellett hódítanom. Fel kellett fedeznem, mi hol van, mi hogyan működik (fűtés, mosás, vasalás, takarítás), és természetesen a saját logikám szerint átalakítanom sok mindent (rá se ismerne, nem találna majdnem semmit a korábbi „főnök”). Egyébként itt fedeztem fel (és ennek volt egy csekély lelkifurdalás-csökkentő hatása is), hogy a mekkora birodalom is ez. Azt is így értettem meg, hogy mekkora teher egy ekkora ház... Így jöttem rá arra is, hogy amikor egy döntés született a házzal kapcsolatban, abban még a vétójogomért (!) is miért kellett annyit küzdenem. Ebben nem én voltam a főnök. Valamit valamiért... 

Nem biztos, hogy rögtön triviális, hogy mit akarok ezzel. Nos, ha a jog valakié, övé a felelősség is. Ezzel az is jár, hogy neki kell megoldania mindent, ő keresi meg, amit meg kell keresni, neki kell figyelnie, hogy legyenek pótalkatrészek, egyáltalán az egész működési zavartalanság az ő reszortja. És itt jössz te. 

Gondolj bele, ha megosztva élsz egy ingatlanban, hogy a mélyben, lényeget tekintve (ne zavarjon meg a felszín borzolódása) nálatok ez hogy van. Vajon egységesen valamelyikőtök kezeli az egészet, vagy nagyon komolyan (jog + felelősség) meg vannak osztva a területek, esetleg plusz még mindenki tudja is üzemeltetni a másik felelősségi területeit is. 

Ez azért fontos, mert a „majd segítek drágám” nagyon vékony szál, ha nincs mögötte szervesen kiépített felelősség-jog rendszer...  Úgy a kutya vacsorája. Aki „majd segít”, az akkor fog segíteni, ha a saját dolgainak prioritásában odaér... Magamra emlékszem, én „majd segít”-ettem, legtöbbször amire eszembe jutott, már kész volt, mert késő volt. 

Nem gondolom, hogy ez csak az egyik félnek jó. Ez mind a két félnek jó, és ez egy nagy tanulság. Számomra is... 

A második felismerés – egy korábban mindig elkényeztetett, egész életében sztahanovistaként élő, tanuló, dolgozó ember számára, konkrétan az én számomra (és talán lehet még ilyen, ha nem is talán ilyen mértékben, a mérték amúgy a felismerés mellbevágósága miatt érdekes, nagyobb a bumm...) -, az az volt, hogy van egy olyan automatikus üzemmód, amit korábban nem ismertem. 

Ez az az üzemmód (fogadok, hogy ezt a nők jobban fogják érteni...), hogy nagyon fáradt vagy, minden porcikád – már vagy még  - a pihenést kívánja, de valami(ke)t még meg kell előtte (helyette) csinálni. Azért automatikus, mert egyszerűen ilyenkor csak a zsigereid visznek, a rutin, hogy ezt itt és most meg kell csinálni. Lehet ez valaminek, főzésnek, mosogatásnak, mosásnak, vasalásnak, takarításnak a befejezése, valami a gyerekkel, macskával, kutyával (enni adni, lefektetni, mesélni neki, kiengedni, beengedni, hogy meg ne fagyjon, almot tisztítani), sok minden. 

Válasszuk erről le mondjuk a munkával, vagy valamilyen hobbival, sporttal összefüggő  kimerültségig végzett tevékenységeket, amelyeket természetesen jól ismertem én is. Nem, itt főleg a többiek számára végzett, nagyjából felszín alatti tevékenységek  - gyakorlatilag a telep lemerülése utáni - elvégzéséről van szó. Ezt jó ismerni, mert nagyobb empátiával tudja így az ember a „majd segítek” üzemmódot bekapcsolni... 

A többi felismerések ilyen csekélységek az előbbi kettőhöz képest, mint az, hogy a mosás mosógéppel gyerekjáték, még a vasalás se akkora ördöngősség (én egy amerikai pofa 10 perces videójából tanultam meg az ingvasalást (https://heimtommy.wordpress.com/2007/01/18/tuleleshez-az-oltony/ ). Még egy kicsiség: a pormacskákat meg  érdemes kézzel, vagy törlőpapírral összefogni, kidobni, minden más megoldás (kis seprű, porszívó) csak eltólja a problémát. 

Szóval ez egy újjászületés. És, mivel az említett workshop egy (TA) Játszma (2.) workshop első fele volt, meg is kellett fogalmazni, hogy melyik az a részünk, az a Gondoskodó szülő részünk, aki segít bennünket az adott helyzetünkben. Nos, én úgy neveztem el a magamét, hogy az „Újjászülető”... Azután, amikor ebédelni mentünk, jutott eszembe egy kedves tréningtársammal beszélgetve, hogy ebben nekem rutinom van... igaz, a saját pályámon, amihez tanulás, összefogottság, kreativitás és sok-sok energia kell... pl. mérnökből hirtelen mérnök-tanárrá válni egy idegen nyelven, vagy amikor mérnökből gazdasági vezetővé váltam, vagy amikor gazdasági vezetőből néhány év alatt coach, tréner... lehet, hogy megtaláltam ebben az „újjászületőben” a niche-met is? ....:-))) 

miklos.szilagyi@zilappo.hu

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása