Azt hiszem, a bennünk belül lévő ellentmondások a leggyümölcsözőbbek a fejlődésünk szempontjából, mert nem hagynak békén (legalábbis amelyek eljutnak a tudatos tudatunkba) és bármit csinálunk is, a háttérben működik a “kiegyenlitő computer”. Ilyen belső kiegyenlítő sub-mechanizmus minimum annyi működik bennünk, a tudatunkban, ahány dologban ellentmondások vannak bennünk bizonyos jelenségekkel kapcsolatban. Milyen ellentmondásra gondolok? Pl. a címben említettre.
Egyrészről az egyik legnagyobb hatással rám a sok coach-szemlélet/-tréning közül a megoldás-központú, vagy megoldás-építő megközelités volt, amelynek egyik pillér-alapelve a nem-tudás haszna. Úgy értik ezt, hogy a segítő/támogató kapcsolatban - legyen az terápia, vagy coaching (a gyökere az irámyzatnak család-terápiai) - fontos a partneri viszony, az egyenlő szemmagasság, és hogy az ügyfél/páciens lehet csak az egyetlen hiteles szakértője a saját életének. Az ő saját erőforrásait lehet és szabad csak mozgósítani. Az az igazi, amire ő jön rá, amit ő talál meg. Minden autoritás, külső szempont/értékítélet/tanács a segítő részéről bizonyosan szuboptimális és hátráltatja az ügyfél/páciens belső fejlődését, gyógyulását.
Na most a “másrészről” az nálam nem csak az alaphelyzet adottsága, hogy az ügyfél/páciens jön (vagy küldik) a segítőhöz, és ő (vagy a cég, vagy az egészségbiztosítás) fizet a segítésért, ezáltal van valami eredendő ellentmondás a teljes partneri viszony deklarálásában... a nyilvánvaló a pszichikai alá-/fölérendeltség mindössze csak csökkenthető szerintem és persze hasznos is csökkenteni, de az én érzékeny képmutatás-mérőm kimozdul erre az alapelvre.
Nem az én “másrészről”-öm más, nekem ráadásul valahogy még mélyebbnek is tűnik. Arról van szó, hogy előfordul, hogy van itt egy többnyire hasznos tudás a segítőnél, amit lehet maszkolni, de ott van. Mi legyen vele? Van-e, lehet-e haszna a segítő folyamatban?
Ezek a (belső ellentmondásokon folyamatosan “dolgozó”) kiegyenlitő sub-computerek állandóan aktívan figyelik az inputokat és mindent, amit használni tudnak (a friss input(szelet/morzsa) forrása lehet beszélgetés, social media, könyv, film, minden & bármi). Azután néha, egy-egy elágazásnál - lépcsős fejlődésről lévén szó - “lépcsőnél”, amikor egy kicsit feljebb, előrébb lépünk, felszínre jön.
Most nekem a címben jelzett belső logikai ellentmondásra jött egy üzenet a vonatkozó kiegyenlítő sub-computertől: van a SZELÍD és az ERŐSZAKOS TUDÁS...
A SZELÍD tudás tudja, hogy korlátai vannak, nem tudja, mik azok és hol vannak, de tudja, hogy vannak. Socrates is tudott legalább annyit, hogy meg tudta ítélni kérdezősködései során (amelyek végülis az életébe kerültek...), hogy a válaszok bullshitek-e vagy nem. A szelíd tudás nyitott, nem a kvázi “ismert” végeredményből/megoldásból indul ki, mert nem állítja, hogy ismeri azt. Egyszerűen annyit mond, én már sokat gondolkoztam ezen és ezen, ilyen és ilyen tapasztalataim voltak. Az AGRESSZÍV tudás ennek lényegi ellentéte...
Szóval, what about: “A tudás és a nem-tudás haszna”?
