“Ha valaki ajánl egy fantasztikus lehetőséget és nem vagy benne biztos, hogy meg tudod csinálni - akkor tanuld meg (csinálva & hozzátanulva) később, hogyan kell...”
Nekem ez nem csak slogan, ez a gondolat, ezt én többször megéltem! Ha nem is ennyire tudatosan, mégis, gondolom, ösztönösen,életem két fordulópontján is ez az alapelv vezette a döntésemet. Az én valódi, megélt példámon pedig - így megerősítve tekintélyileg is - érdemes elgondolkoznod és figyelned a mutatkozó lehetőségekre, és ha adódnak, és egy belső hang azt mondja: “egy életem, egy halálom, megpróbálom”, ne hagyd magad önmagad által se (nem hogy a többiek által...) lebeszélni...
De a belső hang (Socrates azt mondaná, a daimonod...:-))) fontos, nem falnak kell menni, hanem nagy lendületet véve át kell azt ugrani...
Az egyik fordulópont úgy volt, hogy... úntam a tervezőmérnökséget (már 10-en éve álltam a rajzasztal mellett...), másra, többre, és/vagy érdekesebbre vágytam. Úntam az irodai környezetet is (hatalmas hodályban (open space...) mint a hangyák dolgoztunk). És persze többet is akartam keresni... Akkor is vezetőként lehetett többet keresni, de arra esélyem nem volt, politikailag “nem voltam elég érett”, nagyszájú voltam, és szókimondó.
A másik útnak a külföldi munkavállalás látszott, cégek projektjein keresztül, vagy egyéni szakértőként különböző állami keretekben főleg fejlődő baráti országokban.
Későn, bőven 20 után kezdtem el használható nyugati nyelveket tanulni. Akkoriban már 3 nyelv közelébe is kerültem, különböző szinteken. A két gyengébb nyelvem és persze a szakma kellett egy érdekes céges külföldi projekthez, belevágtam. Rövid leszek, mert nem vagyunk még annál az egyik fordulópontnál, ez a lépés sehová sem vezetett számomra (hacsak nem az igazi fordulópontot jelentő későbbi lehetőséghez...), igazi kudarcnak éltem meg, a nyelvtudásom, ami kulcs volt a kiválasztásnál, nem volt elegendő, a téli tengerparti szabadtéri építkezés körülményei elborzasztottak (hogy vágytam vissza a megúnt open space-be!), fél évig egyedül éltem egy barakkban, a családom 2000 km-re (akkor már megvolt a két srác), ne tudd meg...
Meg nem tudom már mondani, kin keresztül, de valahogy a minden lakott helytől messze lévő tengerparti építkezésen megtudtam, hogy tanárokat keresnek ugyanabban az országba 3 évre egy vízügyi főiskolába és előnyben részesítik azokat, akik már valamilyen projekten éppen az országban dolgoznak. Négy új, magyar cégek által létrehozott campusba kerestek összesen kb. 20 tanárt. Természetesen felvételizni kellett az illetékes minisztériumban. Valahogy sikerült elintézni, hogy az egyik kontingensbe bekerüljek, fel tudjak jutni a fővárosba, az egyik felvételi fordulóba.
Itt álljunk meg, hogy is áll a helyzet a motivációs mondathoz való kapcsolattal. Az ajánlat/lehetőség, az, hogy egyáltalán eljutott hozzám és az, hogy be tudtam kerülni a kiválasztó folyamatba külön-külön szerencse volt, nem hogy kombináltan...
Mennyire volt testre szabott az ajánlat, mondjuk egy fejvadász cég computere mennyire match-elt volna össze engem az ajánlattal? Semennyire! Ha meggondolom, a következő három kritérium szerint vizsgáltattam volna a match-et, a passzolást:
- tanári tapasztalat
- az adott idegen nyelv haladó szintű ismerete
- az oktatandó tananyagban való magas szintű jártasság.
Kezdem a harmadikkal (még a legjobbal, ha úgy vesszük...). Gépészmérnöki, sőt, akkor már szakmérnöki diplomám is volt, de a nekem szánt elérhető tantárgy, a mechanika csak egy volt a sok közül az alapszakon. Meg nem buktam belőle, 4-esem, vagy ötösöm volt belőle, de kb. 10 éve, így nyilvánvaló volt, hogy ha tanítanom kell, ráadásul idegen nyelven, lényegében újra kell tanulnom.
Az adott idegen nyelvből ugyan Rigó utcai felsőfokom volt (akkoriban egy helyen lehetett egyfajta, 3 fokozatnak megfelelően nyelvvizsgát szerezni, a Baross utcából nyíló Rigó utcában, ahol esténként éveken keresztül a munka és a levelező egyetem mellett/után 2 nyelvet is tanultam, egymásután), de semmi gyakorlatom, és az adott céges projektben épp az volt a fő baj, hogy egyik nyelvet se igazán uraltam a kettő közül, így papír jeszty volt, tudás pláne tanításhoz igen halovány, és ennek a nem-elég-tudásnak ráadásul aktuálisan elszenvedője is voltam.
A harmadik helyre került első pont a legegyszerűbb: semmilyen tanítási tapasztalatom nem volt.
Ha még nem tetted fel a kérdést magadban, hogy volt bőr a képemen egyáltalán jelentkezni, akkor vagy már nem vagy itt, tovább-klikkeltél, vagy beleszundikáltál egy kicsit az olvasásba. Nyilvánvaló a kérdés jogossága... nem tudom a választ, aki engem ismer (jó, most már pláne...), se csalónak, se különösebben bravadósnak/bevállalósnak nem gondolhat, mégis volt bőr a képemen, bátorság a pucámban, és jelentkeztem. Ez volt a pivotal, az egyik sorsfordító moment az életemben...
Jó, azért halványan látni vélem, mi történhetett. (1) borzasztóan éreztem magam, a push-faktor irtó erős volt, (2) visszakullogni a/egy tervezőirodába (a triviális megoldás) meg nem csak az akkor jelenlegi, de a future lehetőség kudarca is lett volna. Annak beismerése, hogy nem tudtam kitörni... akkor már ez a crazy ajánlat is jobb volt a semminél... talán ennyi...
A felvételin se szerepeltem jól, ha a papírformát nézzük. Nem volt elég jó a nyelvtudásom. De egy bátor (vak ló...) húzással magamra vontam a figyelmét a válogatást végző minisztériumi tisztviselőnek, aki valamilyen rejtélyes módon az én nevemet kezdte el írni egy papírra.
Volt egy évem (ez egy előválogatás volt), nekifeküdtem a nyelvnek, még ott, nem sokkal a felvételi után vettem egy adott nyelvi mechanika tankönyvet és a nyelvtanulást összekötöttem már a szaknyelvi szókincsem fejlesztésével is.
Amilyen hamar tudtam, az útált job-ot otthagytam, hazarepültem és egy átmeneti állást kaptam az eredeti kiküldő cégtől, amíg meg nem érkezett a meghívó a tanári állásra.
Az a 3 év nem csak nekem, de az egész családnak is talán a legjobb emléke volt mind közül, mert félév után ők is utánam tudtak jönni. Nehéz volt az első 1-1,5 év szakmailag, plusz az élet sem volt egyszerű, akkor éppen az egy nagyon szegény, minden irányú hiányokkal megterhelt ország volt, mégis az az élmény nagyon sokat adott nekem/nekünk.
Az a nyelv lett az első, amit igazán megtanultam és folyékonyan tudtam használni. A tanítási tapasztalat megerősített abban, hogy tudok embereket motiválni, a munkájukat, együttlétüket megszervezni. Úgy fegyelmet tartani, hogy az a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuljon.
A későbbi életemre, munkámra is meghatározó tapasztalatot, önismeretet és önbizalmat szereztem. Egy olyan ajánlatra való igen-mondással, amire ‘ép ésszel’ azt mondaná/mondta volna az ember: “Öreg, nem baj, engedd elmenni. Nem neked való ez most. Akarsz egy még nagyobb pofára esést?!”
A kommunikáció lényege a másik fél válasza/reakciója (ez azt mutatja meg, mit/hogyan értett meg a szándékolt üzenetünkből...).
Van, amit sajnálsz, hogy csináltál valamikor? Másképp csinálnád? Vagy akár visszatérő lelkifurdalás, aminek az intenzitása csökken ugyan, de teljesen nem tudod eliminálni? Mindegy is, milyen területen, életben, munkában, mind a kettőben mi vagyunk, mind a kettőt mi éljük, nem más... Vagyunk így ezzel egy páran...