Attól függ…
Jó, ha néha felteszed magadnak a kérdést, amikor ágaskodik benned, hogy na, most már ez így nem megy tovább, megmondod az igazadat, hogy: “igazam legyen, vagy családom/munkahelyem/stb.”… (és máris általánosítottam, de mindjárt mondom a konkrét példát…)Mielőtt a konkrét példát hoznám, egy közbevetés a figyelmes olvasó máris ágaskodó ellenvetésére: “nem a kompromisszumra, a belenyugvásra, beletörődésre akarsz ezzel felhívni?! Hát nekem ami a szívemen, az a számon és basta!”
De! Mértékkel, gondolkodva, megfontolva, nem csapkodva, hadonászva, hanem stratégiailag megtervezve, több lépésre előre gondolkodva lehet csak hasznos - az élet sok (minden?) területén - a véleményünk melletti kiállás… hogy az nehéz? Igen. Igérte valaki neked, hogy ez az egész buli kéjutazás lesz? Nekem legalább senki…
És a konkrét példa, amiből a fentieket deriváltam egy rádiós beszélgetés volt, évtizeddel, többel ezelőtt. Klub rádió, esti kötetlen csevegő talán háromnegyedóra, talán kéthetenként, 3 rádiós hölgy, barátnő között, kettő idősebb, egyik fiatalabb, csak az egyik idősebb, már nagymama státuszú nevére emlékszem, Szegvári Katalin.
Ő coinolta/mondta ezt, ezt a mondást, arra utalva, hogy ha szeretett unokáját annyiszor akarja látni, amennyiszer szeretné, azaz béke honoljon a családban a gyereknevelési módszereket illetően, jó, ha időnként emlékezteti magát arra, hogy “mit akarsz: hogy családod legyen, vagy hogy igazad?!”.
Mi lehet az üzenete ennek a mondásnak általában is? Nos, ha van egy stratégiai célunk, néha taktikailag hasznos lehet, hogy nem bontjuk ki az igazunk teljes nyers valóságában. Hogy akkor nem leszünk teljesen, 100 percentig hitelesek, autentikusak? A döntések ilyen dolgokban is jó, ha egy nagyobb keretbe illeszthetőek be, mintha a pillanatnyi urge határozza meg minden pillanatban a viselkedésünket…