“Egy nap el fogok menni Elméletbe, mert elméletben minden jól megy…”
Ha beszélgetve emberekkel, olvasgatva, youtube-on nézve beszélgetéseket, stb. számolnám, hogy mennyiszer érzem azt, hogy az emberek, bár nem tudnak róla, az Elméletben vannak és ott merengenek a világról, a két kezem, de még a két lábam se lenne elég a számoláshoz…:-)))
Home office… vágy, valóság, köszi, köszi, de köszi, elég volt belőle? Hol tartunk most vajon?
Nézek egy minapi francia tv-beszélgetést Boris Johnson huszárvágásáról a restrikciók feloldásáról és ennek hatásáról. Nem akarok az egészségügyi részébe belemenni, de egy gondolat megfogott…
Az angolok nem csak a maszkot nem akarták a rendelkezések ellenére se hordani, közlekedésben se, sehol se, de már vágynak vissza a home office-ból az igaziba…
Ez elgondolkoztatott… ha valaki azt mondja 4 éve mondjuk, hogy hirtelen az office-ban dolgozók nagy része otthon dolgozhat, nem kell bejárnia, jobban beoszthatja az idejét, megspórolva az utazást, szerintem senki nem hitt volna a fülének, hogy eljöhet ez a kánaánikus helyzet, és rohantak volna az emberek a home office-ba.
Most, 2 év próba után (persze, gyerekekkel, meg egyebekkel meg volt azért nehezítve a helyzet, pl. volt, hogy este, hétvégén, nyáron is alig mehettek valahová, otthonra voltak ítélve…) mintha nem ugyanaz lenne a helyzet az emberek fejében… Talán a valamikor Kánaán-nak elképzelt helyzet nem is olyan kánaáni, a habostorta, ha állandóan azt kell enni, nem is olyan finom, mi több, már nem is tűnik annyira habostortának…
Biztos, hogy maradtak hívői/védelmezői a home office regim-nek, de mintha ez egy sokkal kisebb halmaz lenne ma, 2 év kényszer home office után, mint mondjuk 4 éve lett volna, ha megkérdeztek volna minket… Ti hogy gondoljátok, ha magatokba néztek, Ti magatok hogy vagytok ezzel? Igaza van a beszélgetésben hallott véleménynek, amire ezt alapozom?
Ui.:
Azt hiszem, a vegyes marad meg, valahogyan. Azt meg extra nehéz managelni, szerintem. És a beszélgetésben nem is ezek a materiális dolgok jöttek elő (bár azért családdal, (otthon) dolgozó 2 szülővel még az is komplikáltabb), hanem a puszta visszavágyódás, nyilván nem a zötykölődésre oda-vissza, de a tisztán, fizikailag is elválasztott munka vs magánélet terekre, és a plusz társaságra, az ebédlőben, water-coolernél, kávégépnél, cigizés közbeni pletyikre, röhögésekre…
…a kötelező rosszal a jó dolgok, valamekkora változatosság, másik közeg, más emberek is megy a levesbe a HO MO-val. És ez genuinely meglepte az embereket, nem mindet, de sokat, mert amíg természetes a kényszer volt, hogy időre be kell járni, csak a kényszer volt előtérben, a többi kis színes fel se tűnt. A HO-ban a munka, a kényszer maradt, a kis színesek nélkül…
Kis konteo-érzékenység kell csak hozzá, hogy azt gondoljuk, ez az egész csak a kapitalizmus legújabb kis csele volt, hogy az emberek visszavágyjanak az irodákba…:-)))
Az ember az állandóság vs változás dinamikájának a varázsában él, e dinamika az, ami elvarázsolja. Statikában meghal, szó szerint is, meg átvitt értelemben is. A statika a halál állapota, az abszolút passzivitásé. Ezért, hogy az állandóságból a változásba vágyik, a változás közben az állandóságra. És közben mindig meggondolja magát. Mert csak az egyik állapotba tudja beleélni magát, de abba nagyon. Mint az inga, ha beszélni tudna… és nagyon meggyőző is…
…mindig abban, amit éppen kíván, az egyik helyzetből a másikba. Mondjuk az állandóságból a változásba. Meggyőző, mert abszolút hiteles, velejéig átérzi és együtt zizeg azzal, amiben éppen van. Azután az ellenkezőjében válik hirtelen hitelessé... A változásban, az állandóságra vágyva, de nagyon, például… és mindkettőben hiteles, genuine, autentikus… könnyű vele együtt rezegni… csak amikor éppen vált az egyikből a másikba, akkor kicsit nehéz… ahogy az egyik hitelesből a másik hitelesbe kapcsol… és észre se veszi… ez a lényeg…
