Vezetői coaching

Ezt a postot láttam már, de most a Linkedinen jött szembe… Arról, hogy az ember dolga az ő kimért 70-100 éve alatt soha nem volt könnyű, legalábbis a történeti időkben, de könnyen elképzelhetjük, hogy előtte se volt mindig habostorta.

A post szövege (a bevezetés után, a post második részében - nem tudom, kitől származik, angol szöveg) három, az északi, nyugati féltekén született (fontos, nincs említve a szövegben!) életutat hasonlít össze, egy 1900-ban, egy 1985-ben és egy 1995-ben született átlagemberét és az adott életszakaszakaszok külső X-tényezőit hasonlítja össze (egy ember élete még sok minden mástól is függ, genetikai adottságaitól, tehetségeitől, a szociális körülményektől, amelyekbe beleszületett, ezekről itt nincsen szó).

És persze, azt már tudhatjuk, hogy az 1900-ban született ember 75. életévéig mi mimden történt, de az 1985-ben született 2060-ban lesz 75, az 1995-ben született meg 2070-ben, így az összehasonlítás féloldalas (ha máshonnan nem, Oedipus tragédiájából tudhatjuk, hogy halálával, halála után (ebben az esetben a teljes összehasonlíthatóság kedvéért a 75. életév elérése után) tudható, hogy egy ember élete boldog volt-e, vagy nem…

Csak ismétlésképpen, Oedipus egy sikeres boldog életet élt, szeretett király volt érett koráig, amikor kiderült, hogy az apja volt, akit megölt egy szerencsétlen alkalommal, és tudta nélkül az anyját vette el feleségül… ez a késői felismerés őrüketbe kergette, megvakította magát, és így halt meg, szerencsétlenül…

„Senki hát halandó embert, ki e földön várja még végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

Szóval ennek a kis kiegészítésnek a tudatában érdemes olvasni a lenti szöveget. Az 1985-ben születettek ebben az évben fogják betölteni a 37. életévüket, az 1995-ben születettek a 27.-et, életük java még hátra van… A “java”? Meglátják majd, érdekükben reménykedjünk benne…

És pont itt jön az esetleg értékelhető üzenete az idézett post szövegének pont a számukra. Az 1900-ban született valakihez képest mindenképpen kvázi aranyéletük lehetett - legalábbis a külső, társadalmi, egyéb különbségeket tekintve. Még (reméljük ez így is marad) nem éltek át világháborúkat, nem haltak meg erőszakos, vagy pandémiás halállal (még…) 60 millióan (az északi, nyugati féltekén, tágan véve lényegében Európában és Észak-Amerikában).

Tehát eddig (!!) az objektív körülmények kedveztek nekik, nem abszolút értelemben, de ahhoz képest, amit szüleiknek, nagyszükeiknek kellett átélniük. Eddig jó dolguk volt hozzájuk képest, vigyázzanak, hogy ne legyen rosszabb! Rajtuk is múlik…

“Imagine being born in 1900.
When you are 14 years old
World War I begins
and ends when you are 18,
with 22 million dead.

Shortly after the world pandemic,
flu called ′′ Spanish ",
killing 50 million people.
You go out alive and free,
and you are 20 years old.

Then at the age of 29 you survive the global economic crisis that started with the collapse of the New York Stock Exchange causing inflation, unemployment and hunger.

Nazis come to power at 33.

You are 39 when world war 2. begins
and it ends when you are 45 during the Holocaust (Shoah), 6 million Jews die.

There will be a total of more than 60 million dead.

When your 52th Korean war begins.

When you are 64, the Vietnam war begins and ends when you are 75.

A baby born in 1985 believes that his grandparents have no idea how hard life is,
and survived several wars and disasters.

A boy born in 1995 and 26 today believes that the end of the world when his Amazon package takes more than three days to arrive or if he doesn't exceed 15 likes for his posted photo on Facebook or Instagram...

In 2021, many of us live in comfort, have access to various sources of entertainment at home and often have more than needed.

But people complain about everything.

They have electricity, phone, food, hot water and a roof over their heads.

None of this existed.

But humanity survived much more serious circumstances and never lost the joy of life.

Appreciate life this is no rehearsal…”

Volt egy flash-em… a modern vezetőről, aki meghallja az idők szavát, a legjobb ma menő management könyveket olvassa, sőt, beiratkozott egy 1-éves, top of the class coaching tréningre is, a legjobbak közül, több is van, amelyik megéri a pénzét. Mondom, beugrott az eszményi vezető, aki tud delegálni, ismeri az empowerment fogalmát, és aszerint él, meghallgat, bevon, ugyanakkor vállalja a felelősséget, mindezt - papíron… 

Úgy értem, nem csak papíron tudja, papírja is van róla, hogy tudja, és tényleg tudja, megtanulta, a HR kartotékokba is be van vésve. Sőt példakép. Mindenkinek, aki nem neki dolgozik.

És tényleg tudja, a az egyéves tréningen is bebizonyította, hogy tudja, a csoporttársak szerették, egy volt közülük, a tréning napokon a legelitebb csoporttal ebédelt, és a trénerek is csak jót tudtak róla mondani. A vezető, aki önismeretre akar szert tenni, aki jobb vezető szeretne lenni, kell ennél több?! 

És amikor a gyakorlatok voltak a tréningen, és ő volt a coach, példamutatóan tudott meghallgatni, együtt rezegni, mégis ugyanakkor figyelni a keretekre is, a mélyre, ami a beszélgetés felszíne mögött volt, de azért nem ment át psy-be, sok mindent, ami ilyenkor eszébe jutott, a “polcra” rakott, világért se zavarta volna meg a flow-t, amiben az éppen soros csoport-tag coachee éppen ő maga egy-egy aha-pontra /-magaslatra jutott és így mindig előre, mindig feljebb, a tapasztalt katalizátorként működő alkalmi coach segítségével. Őröm volt nézni, belehallgatni a trénereknek, milyen kár, milyen kiváló coach lehetne belőle!

Azután mindig, amikor visszament a dzsungelbe, a munkahelyére, ahol igazán csak a hozzá beosztott munkatársak tudták, hogy hogyan mennek a dolgok, a gyakorlatban nem tudta, azután egy idő után csak legyintett, nem is akarta alkalmazni, amit tanult, tudott. Nem volt rá se ideje, se kedve, se energiája. Hja, sóhajtott, könnyű volt a csoportban, nem volt tét. Itt van tét. Itt a legrövidebb út, bárki bármit is papol pl. a Linkedinen (ahová ritkán oda-odakattintott, majd fejcsóválva becsukta az oldalt…), a command & control….

Üres halmazt álmodtam vajon meg, vagy elvétve azért lehet ilyen?

Ez egy hosszú comment-ből nőtte ki magát, Koltányi Gergely és Buga Mihály beszélgetései, és Gergő postja nyomán az Apple “We-learning” podcast-sorozat kapcsán. Viszonylag régen ismerem Gergőt, és munkásságát, figyelemmel és tisztelettel próbálom itt is követni azt. Ritka elkötelezettséggel és szenvedélyességgel csinálja azt, amit csinál. Az e-learning-et (ha pontosítani kell a meghatározást, majd megteszi, szereti a pontosságot…:-))).

No, Gergő, kettőt meghallgattam 2 podcast-otokat, és bár annak idején sokat meséltél erről, most rendszerezettebben értem a kihívásokat és a lehetséges válasz-opciókat. Hasznosnak érzem őket pont azok számára, akiknek készül, akiknek szükségük van valamilyen megoldásra, de nem szakemberei a dolognak. Egy kicsit filózok pár dolgon, azután lesz két kérdésem, amire a két podcast-ban nem, vagy csak részben válaszoltatok…

Egy kis poén talán (legalább annak szánom…), hogy az első címében jelzett hard choice-ról (LMS vagy LXP, öreg hölgy vs csini csitri) a podcast végére kiderül, hogy tulajdonképpen egy hibridben hisztek Ti is legalábbis filozófiájában (a keretrendszer választás megmaradása mellett), az öreg hölgyet csinosítjátok, a csitrit tapasztaltabbá teszitek (talán - nem tudom, a Linkedin PC politikája kiengedi-e - egy milf-et fabrikáltok?)…

LMS = Learning Management System (kemény változatában amikor zárt pályán halad az oktatás, megmondják, mit mi után kell megtanulni, számonkéréssel, by-pass nincs)

LXP = Learning Experience Platform (kemény változatában a munkatársaknak/tanulóknak rendelkezésére bocsátanak rengeteg hasznos, jól, videóval stb gazdagított modul-egységet, mindenki azt néz/tanul meg, amit akar, számonkérés nincs, ha csak nem az élet, hogy konkrétan utána se tudod hatékonyan elvégezni a feladatodat, amire bármilyen rendszerű tudás-megosztó rendszer fel akar készíteni)

No, egy fokkal beljebb… À la carte vs svéd asztal metafórához csatlakozhat a broadcast televízió vs streaming szolgáltatás. Én magam, aki streaming habzsoló vagyok (3-on vagyok egyelőre aktív tag), amikor lusta vagyok, nem akarok a választásra energiát fordítani (reggelizek…), zappolok a broadcast channel-eken, és  hamar megtalálok az adott idősávban mondjuk egy Poirot, vagy egy Mrs Marple-t, Columbo-t, amiket bármikor, bárhanyadszor hajlandó vagyok bele-, vagy végignézni… (Mondjuk für alle Fälle a Columbo és a Poirot eredeti nyelven is megvan integrálisan DVD-ben…:-)))

1. És máris az ígért egyik kérdésnél vagyok. Ezt érintitek a podcast-okban, de maradt hiányérzetem. Előszöris bontsuk le a mintául szolgáló hagyományos oktatási rendszerről az általános és a középiskolát, mert azok nem szakmát adnak (a gimnáziumok sem), hanem kvázi egy életre szánt általános műveltséget. Hogy annak a koncepciója, hogy mi legyen ez, végletesen, és végzetesen el van maradva, n’en parlons plus…

Az egyetemi oktatás az, amit mintának (pozitívnak, negatívnak…) lehet használni arra a we-learning koncepcióra, amit képviseltek, B2B business a Tiétek,  B2C a másik, de közeledik az is a B2B-hez. Na most az egyetemi curriculum, habár az is le van maradva korábban teljesen a LMS keretrendszerre épült, ha ezt nem is tudták, vagy nevezték el akkor így. Ez volt az egyetlen létező paradigma. Prózában beszéltek mint Molière Jourdain ura, anélkül, hogy tudták volna. 

Broadcast oktatás volt, egyirányú, interaktivitás & választási lehetőség nélkül. Azután ez oldódott a bolognai rendszerben, és az LXP-nek valamennyire megfelelő választási lehetőséget teremtett meg, a path-opciós lehetőségek bővítésével. Milfesíteni próbálták a fenti metafóra értelmében az egyetemi oktatást, hogy milyen sikerrel, nem feladatom eldönteni, a tendencia az érdekes, ami az e-learning világban is lekopírozódott.

Tehát az első kérdésem az, hogyan lehet mindkét rendszer legjobb karakterisztikáit összehozni? Az LMS filozófiából a kritikus path közeli leghatékonyabb tanulási útvonal legalább jelzését, ha nem is kötelezővé tételét és az LXP filozófia felhatalmazó, interaktív, választást preferáló “szabadságát”, gusztusosságát? Tudom, még arra is kitértél a podcast-ban, hogy nem lehet általánosítva egységesíteni, minden fajta tudás-komplexumnak van egy optimális LMS-LXP aránya, mégis, ha csak azt az aspektust nézzük, hogy a híres kísérlet szerint az amerikai garage-sale-ben kipróbált lekvár-eladásnál sokkal több lekvárt adtak el, amikor 3-ból lehetett választani, mint amikor 22-ből kellett…

Szerintem ahol a választás szabadságáról beszélsz, azért hangsúllyal az LXP, a svéd asztal, a streaming mellett, nem szabad elfelejteni, hogy az emberek valamekkora hányada szereti, vagy akár elvárja, hogy helyette válasszanak, vagy legalábbis ne állítsák túl nagy választék elé (Te még nem voltál úgy, hogy akartál nézni valamit, és a Netflix-en a valóban kvázi végtelen filmből nehezedre esett, hogy a drága idődet melyik filmre szánd?). És talán - erről egyáltalán nincs szó, lehet technikailag nem is olyan könnyű - az is megfontolandó lenne, hogy a rendszer figyelné a fogyasztó/tanuló szokásait, és aszerint egyénre is megpróbálná szűkíteni a lehetséges következő lépések választékát…  (Pl. a Netflix “Match” funkciója… pl. az Altered Carbon sorozatot a Netflix a nézési szokásaim alapján azt gondolja (jól…), hogy még folytatni fogom, “99% Match”…:-)))

2. A második kérdésemet nem érintettétek, vagy máshol. Ez egyértelműen az LMP egy - bár véleményes, hogy mekkora - előnye. A minősítést, a bizonyítványt, a diplomát, amit széles körben ismernek, elismernek. Van egy könyv arról, hogy a munkavállalást egyértelműsíteni kellene, mintegy bevetésként, egy akció/projekt-ként mindkét fél részéről, nem homályosan, kimondatlanul is egy időkeretek nélküli, kvázi halálig/nyugdíjként tartó elköteleződésként.

Közbevetés: én egyszer találkoztam ilyennel, explicit szerződési kitételként, a Metro áruházi alkamazásomnál, gazdasági igazgatónak szerződtem (a német nyelvű, közvetlenül a német anyavállalattal kötött szerződés terminusa szerint: “Verwaltungsleiter”) és az alkalmazás egyik lehetséges terminusaként az adott időpontban az alkalmazási országban (Magyarország…) érvényes nyugdíjkorhatár elérése volt megjelölve… nos, eljöttem előbb és még két cégnél töltöttem be hasonló pozíciót, de ha ott maradok, és semmi más nem jön közbe, a nyugdíjkorhatár elérésekor szerződés szerint megszűnt volna az alkalmazasom…

Ha határidőre, projektre szerződnének munkáltató, munkavállaló (ami persze jó együttműködés esetén, más projektekre újra és újra meghosszabbítható), világosan meg kellene fogalmazni mindkét fél számára, hogy miért éri meg nekik. A munkavállaló számára (akár ilyen a szerződés, akár a szokásos “örökre szóló”) fontos lehet, hogy ő maga kilépéskor többet érjen a munkaerőpiacon, mint belépéskor. Ez lehet közelebbről meg nem határozott munkatapasztalat, és lehet valamilyen többlet tudás, amit a kettő között szerzett

Ez a második kérdésem, hogy a szigorúan vett LXP rendszer milyen “biztosítékot” tud adni a munkavállalónak, mivel tudja rövid távon, előre, hozomra elfogadtatni, hogy ő milyen sokkal többet tud? Az LMS rendszernél ezt általánosan elfogadott diplomának, képesítésnek hívják. Az LXP rendszerben van-e valamilyen visszajelzés, ellenőrzés, ami valamilyen formában hitelesíti a tudás megszerzését. Persze, még mindig fennáll a lehetősége, hogy a tudás alkalmazása is megy-e, de az már messze vinne…