Ez a podcast (a huszonvalamennyi darab egyike, amelyeken Vincze Ágnessel dialogizálunk mindenféléről…) mindenképpen egy kis magyarázatot igényel. Részben iszonyúan hadarok, részben nem hangzik el, mi a fenéből olvasok fel rosszul hangsúlyozva, részben egy szót azért a cím is megérdemel.
A szerző feltüntetése és a felolvasott szöveg idemásolása az első kettő hiányosságon segít, a cimről kell csak két szót szólni. Demokrácia, néphatalom ideális állapotában még Perikles korában sem létezett, azóta is csak különböző csökött, erőltetetett formációkban. A legvirágzóbb, legtömegesebben relatíve magas életszínvonalat biztosító opciót az emberiség a második világháború és a XXI. század első két évtizedében, kb. 70 éven keresztül ismerhette meg a nyugati fejlett társadalmakban. Ahogy ennek a demokrácia opciónak, a feminizmus fejlett formájának is a az utóbbi 100-150 év technikai, technológiai fejlődése a relatíve könnyen hozzáférhető kifogyhatatlannak tartott alapvetően fosszilis energiára alapozva. A több szabadidő, a nyugdíj intézménye, a nők tömeges munkába állása, hogy csak néhány fontos tényezőt emeljek ki, mind ennek a korszaknak a vívmánya, terméke.
A fosszilis energia kezdődő szűkösségének megjelenése alapvetően áshatja alá ezt az eddigi fejlődést. Ez nem a szokásos recesszió lesz (ki tudja pontosan, mikor), amiből visszarendeződik a világ, ez azt jelenti, hogy minden fejlődésnek az alapja, az elérhető energia fog elkezdeni fogyni. A zöld energia, ahogy jelenleg ismerjük, nem 1:1-ben alternatíva, ebbe itt nem megyek bele, túl nagy falat, aki azt mondja - szerintem - csodaváró módon, hogy az emberiség mindig kitalált valami újat, majd erre is fog, good luck to that. A videó címe, “A demokrácia vége?” erre a folyamatra utal.
És akkor az idézetről, ami a másik témában nem is lehetne autentikusabb. Nem én mondom, hanem Simone de Beauvoir, a feminizmus mindenkori ikonja..,
Idézetek Simone de Beauvoir francia egzisztencialista filozófus (1908-1986) „A második nem” c. 1949-ben megjelent kb. 600 oldalas, két-kötetes monográfiából, ami a feminizmusnak mindig is egy alapművének számított. Sok nyelvre lefordították, számos kiadást ért meg, magyar fordítása 1969-ben, 20 évvel később jelent meg, az első, a történelmi kitekintő kötet 165-168. oldalám található a 3 összefűzött idézet-részlet (fordította Görög Lívia és Somló Vera) – zárójeles megjegyzések, kiegészítések: Szilágyi Miklós:
„...A nők történelmét mindig a férfiak csinálták (!). Ahogy Amerikában nem négerkérdés van, hanem fehérkérdés (Myrdall: American dilemma – Amerikai dilemma), ahogy az „antiszemitizmus nem a zsidók problémája, hanem a mienk” (idézet Jean-Paul Sartre-tól: Réflexions sur la question juive – Gondolatok a zsidókérdésről), úgy a nőkérdés is minden időkben a férfiak problémája (!)...
...Láttuk (a megelőző fejezetekre utal, ha valakit érdekel, itt a 166. oldalon vagyunk...), hogyan vált a férfi minden kezdetek kezdetén fizikai erőfölénye következtében erkölcsileg(!!) felsőbbrendűvé; láttuk, hogy a társadalom értékrendje, erkölcse, vallása mindenestül a férfiak alkotása (!), s hogy ehhez való jogukat a nők soha nem is vitatták el (!).
Egy-egy kivételes nő – Szapphó, Christine de Pisan (ez ki lehet?!), Mary Wolestonecraft (ezt tudom, ez az első feljegyzett igazi feminista életvitel folytató nő, szóval nem voltak mindig halálosan elnyomva... élt 38 évet, de azt sűrűn 1759-1797-ig...), Olympe de Gouges (ez is valaki francia...) – felemelte olykor szavát a női nem kegyetlen sorsa ellen, elvétve sor került kollektív megmozdulásokra is, de a lexOppia (római törvény, i. e. 215-ből. A második pun háború alatt meghozva, amely elrendelte, hogy a nőkön nem lehet egy fél unciánál – kb. 14 gramm – több arany egyszerre és a tunikáik színét is egységesítette) ellen szövetkezett római matrónák (szabad – nem rabszolga – felsőbb osztálybeli jó reputációval rendelkező férjes asszony/anya); vafy az angolszász szüfrazsettek csakis azért gyakorolhattak nyomást a férfiakra, mert azok önszántukból (!) engedtek a nyomásnak. Mindig (!) ők döntöttek a nők sorsáról, s nem a nő érdekei, hanem saját céljaik, félelmeik, szükségleteik szerint.
Imádták a Nagy Anyát, de csak addig, míg a természettől rettegtek; amikor a bronz-szerszám feltalálása lehetővé tette, hogy sikerrel szembeszálljanak vele, megteremtették a patriarchális társadalmat, s ettől fogva állam és család harca határozta meg a nő státuszát...
...Figyelemre méltó tény, egyebek közt, hogy a férjes asszonynak van helye a társadalomban , de nincsenek jogai, az aggszűz és a lány, ha jó erkölcsű, ha prostituáltvagyonjogi szempontból egyenlő a férfival, de a XX. századig többé-kevésbé kívül reked a társadalmon.
Jog és erkölcs szembenállásából következett , többek között, az a paradoxon is, hogy bár a törvény sehol sem tiltja a szabad szerelmet, a házasságtörés ellenben bűn, a fiatal lányt, aki „megbotlott”, a közvélemény megbélyegzi; a csapodár asszony vétkét elnézik; a XVII. századtól napjainkig sok fiatal lány csak azért ment férjhez, hogy szabadon válogathassa szeretőit (!!).
Ez az agyafúrt rendszer a nők óriási többségét szigorúan kordában tartotta: a körülmények rendkívüli összetalálkozása szükséges ahhoz, hogy a kétfajta – absztrakt és konkrét – korlátozás ellenére egy nő egyénileg érvényesülhessen (!).
A férfiéval egyenrangú művek alkotói azok közül a nők közül kerültek ki, akiket bizonyos társadalmi intézmények hatalma túlemelt nemük korlátain: Katolikus Izabella, Angliai Erzsébet, Katalin cárnő nem volt se férfi, se nő, hanem uralkodó (!)...”
