Szokás mondani, hogy Magyarországon nem alakult ki egy erőteljes polgári réteg, mint például a cseheknél... De ha kb. 400 évet visszaugrunk a ma ünnepelendő 1848-tól, egy érdekes dologra bukkanhatunk, hogy viszont a lovagkornak, amikor a nemesek lovagok is voltak (és ahogy a térkép mutatja, a központi hatalom sokkal restraint-ebb volt, mint ma, igaz, kisebb területen), mintha egy halvány szála a lovagkor nemes eszméinek is megérintette volna a magyar földet, a magyar esprit-t is.
Nézem a "Hunyadi" sorozatot, tetszik, mint film. Jó a rendezés, a színészek. Mondhatod, ennyiért nem kunszt, szerintem meg kunszt ez is, a pénz NEM = jó film NEM = Siker!
Mint film szerintem jó, kalandos, intrikás, igen, kicsit mint a Trónok harca, nem mint történelmi pontos látlelet. Kicsit utánanéztem, és ez a plusz erénye a filmnek, hogy vettem a fáradtságot, hogy levegyem a polcról a Hóman-Szekfű olvasmányos Magyar történetének második kötetét, és a 2. fejezetet kezdtem el olvasni. Nos, lehet, hogy vannak a filmben hibák, pontatlanságok, "nem így voltak", de olvasgatva a HSz-t, az is biztos, hogy amit pl. erről a korszakról az iskolában tanultunk, lehet ugyan, hogy tényszerűleg jobban stimmel, mint a filmben, de ott is csak ízelítőt kapunk arról, ami volt, ahhoz képest ami volt.
Ez (is) egy komplikált történelmi pillanat volt, ennyi minden egy szokásos bő lére eresztett dokumentumfilmbe se fér bele, ehhez történelem könyveket kell olvasni. Már ha tényleg érdekel, és nem csak mindent is tudóan legyintesz, hogy "nem hiteles"...
Jellemző, hogy ebből a kritikai hangot megütő video podcastból sem tudsz meg sok mindent a korszakról, ő csak arra koncentrál, hogy ami benne van a filmben, az tényszerű, vagy nem, hogy hogyan is volt, ebből se tudod meg. Igaz, a történész, aki csinálta, végülis nem túl szigorú a filmmel, a végén elmondja, hogy pontos részet-gazdag történelmi ismeretek egy történelmi kalandfilmtől nem is várhatóak. Ez nem dokumentumfilm. És szerintem még az is csak közbenső szint a részletgazdagság szempontjából...
Egy olyan bloghoz képest viszonylag hosszú részletet emeltem ki (a neten is megtalálható az egész), amely az Anjou kor, Anjou Károly és Nagy Lajos által fémjelzett lovagi erényekben ha nem is gazdag, de azokat legalább felvillantó korszakából a prerenaissance keményebb, anyagiasabb, erényeket kevésbé (understatement) értékelő Zsigmond király korszak felé terelte a magyar történelmet is.
“…A magyar főnemesi társadalom egységét megbontó hármas pártalakulás és a nyomában kelt éles pártharcok hátterében két korszak világnézeti harcának, a lovagi és prérenaissance-életszemlélet elvi küzdelmének körvonalai bontakoznak ki. Az Anjouk céltudatos társadalompolitikájának eredményeként hazánkban Nagy Lajos halálakor még a lovagi életeszmény és életstílus élték virágkorukat.
Az Anjou-kor főnemessége a lovagi hűség tisztult eszményének jegyében sorakozott őt fölemelő lovagkirályai mögé s az elmúlt századforduló hatalmaskodó kiskirályainak magánérdekű célkitűzésével ellentétben a közérdek, az egész nemzeti közösség szolgálatát tekintette hivatásának. A közösség javára szolgáló erős központi hatalom támogatására, az ország nyugalmának és népe békéjének biztosítására, a királyság és nemzet tekintélyét gyarapító hadivállalkozásokra szentelte erejét és tehetségeit.
Ha voltak is önös hatalmi törekvései, ha királya és nemzete szolgálatáért, „justum servitium” címén jutalomra és elismerésre tartott is számot, ha befolyását fel is használta vagyona és magánhatalma gyarapítására, cselekvésének és magatartásának rúgói közül sohasem hiányzottak a lovagi hűség és a közérdek szolgálatára való önzetlen törekvés elvszerű motívumai. Károly Róbert lovagias gondolkodása, Nagy Lajos egyéniségének ezernyi szép vonása rányomták bélyegüket a környezetükben élő, kormányzatukban részes, velük táborozó főurak lelkületére.
Udvaruk előkelői, királyságuk főtisztviselői, hadseregük tisztjei lovagok voltak s ha netán vétettek a lovagi hűség és lovagbecsület, a lovagi törvények és lovagszokások ellen, maga a lovagi életeszménynek hódoló főnemesi társadalom közösítette ki őket a maga köréből. A főnemesség és a katonáskodó köznemesség széles rétegeit átható nemes lovagi szellem volt a társadalom oly sokáig nélkülözött egyensúlyának biztosítéka. Ez vetett gátat minden kirívó hatalmaskodásnak és öncélú hatalmi törekvésnek.
Ez a szellem akadályozta meg, hogy a Lackfiakhoz, Szécsiekhez, Czudarokhoz hasonló hatalmas urak a közhatalom vetélytársaivá és önző hatalmi törekvések rabjaivá legyenek. Ez a szellem tartotta féken az Anjou-kort megelőző évtizedekben s majd Nagy Lajos halála után is oly vészes zavarok, küzdelmek és mozgalmak forrásává lett bomlasztó erőket.
A lovagkor etikus életszemlélete és tisztult eszményei azonban nem tudtak elég mély gyökeret verni. Későn érkeztek hazánkba, mikor nyugaton már egy új, tán esztétikusabb, de etikai tekintetben alacsonyabbrendű életeszmény uralkodott a lelkeken s a lovagi életstílus helyét már a prérenaissance önkényurainak és a condottieri-társadalomnak életstílusa foglalta el.
A prérenaissance-életszemlélet az Anjou-királyok sűrűbb nyugati érintkezései nyomán hazánkba is hamarosan utat talált s a balkáni expanzióval állandósult délszláv kapcsolatok révén megismert balkáni életstílus elemeivel vegyülve a lovagi eszménytől egyre inkább eltávolodó életfelfogás és életformák s egy új életeszménynek hódoló új főnemestípus kialakulására vezetett.
Ennek a közéleti gesztusokban rendszerint előkelő, de cselekvései lényegében gyakorta durva és erőszakos, szellemi képességekben gazdag, de erkölcsi erőkben sokkalta szegényebb, törekvéseiben önző és szertelen, eszközeiben ravasz és kíméletlen prérenaissance-arisztokratatípusnak első képviselője a két harcos ellenfél, Garai Miklós és Horváti János volt.
Fejedelmüket – az Erzsébetet, emez Károlyt – ők is lelkes odadással, de már nem az igazi lovag önzetlen és eszményi hűségével, hanem a tudatos pártember önérdekű ragaszkodásával szolgálták. Nagy Lajos lovagtársaságának tagjai a nemzeti egység politikájának harcosai és a társadalmi béke munkásai, Garaiék és Horvátiék vérbeli pártpolitikusok, a nagybirtok öncélú hatalmi politikájának életrehívói, a nehezen megteremtett társadalmi egyensúlyt újra felborító családi ligák rendszerének megalapozói voltak. Egyéniségük és politikájuk újszerű vonásai már Nagy Lajos életében kiütköztek, de a maguk igazi mivoltában csak a nőuralom idején bontakoztak ki, átalakító erejük és bomlasztó hatásuk pedig csak a budai és garai véres események nyomán lángrarobbant még véresebb pártharcok korában nyilatkozott meg…”
